A Wall Street farkasa görög bárányt rendel nyárson

A napokban heves reakciókat váltott ki belőlem egy Csepeli György - Prazsák Gergő tanulmány, főleg, ahogy azt egyesek értelmezik, és laza csuklómozdulattal kapcsolják a görög kérdéshez.
A tanulmány szempontjai szerint a magyarok, a görögökkel karöltve, abszolút sereghajtók. A problémám ezzel leginkább az, hogy ahhoz képest, hogy minimum kísérletet tennének rá, hogy a feltárt jelenséget árnyaltabb okokkal igazolják, a végkicsengése tömören annyi: búvalbaszott, sikeres emberekre irigykedő, lusta népség vagyunk. Ezt pedig annak köszönhetjük, hogy míg a "kapitalizmus csodája" nyugaton megalapozta a "cselekvő ember" kultúráját, keletre és dél-keletre a feudalista hagyományokhoz való ragaszkodás késleltette ezt, illetve kvázi még most se vagyunk hajlandók az "átállásra". Erről a tanulmányról elkezdtem részletesebben írni, de még utána kell néznem pár dolognak, sőt, e-mailben megkerestem Dr. Prazsák Gergőt, akinek egy egyszerű kérdést tettem fel, ami leginkább szemet szúrt a tanulmány online közzétett változatában, ami lehet csak egy egyszerű "elütés" a klaviatúrán, azaz kimaradt egy negatív előjel az egyik adatból, de lehet, hogy nem. Válaszolt az e-mailre, miszerint legkorábban augusztus elején tud válaszolni magára a kérdésre.

Addig viszont, hogy a görög kérdést illető képalkotást legalábbis picit színesítse, elkezdtem fordítani egy Chris Hedges cikket, de aztán majdnem a végére jutottam, amikor beláttam, hogy voltaképpen a 80%-a csak a szokásos szocialista szólamokból áll, ezért sok információértéke nincs, csak a lelkes támogatás, miszerint az amerikaiak pontosan tudják, hogy érezhetik magukat a görögök, hiszen ott már évtizedek óta megy a munkásosztály tudatos elszegényítése, ha messzire megyünk, azt is mondhatnánk: likvidálása. Majd idézek belőle, az egész cikket, ha érdekel, és megy az angol, megtalálod itt >>> Chris Hedges: We Are All Greeks Now

Ami vicces most az egészben, hogy amíg szerkesztgetem a mondandómat, ami "Az el nem múló feudalizmus" című tanulmány kapcsán merült fel bennem, most közben arra is volt időm, hogy megnézzem "A Wall Street farkasa" című filmet. Szóval most egy olyan filmkritikát írnék, amibe beleszövöm a fentebbi témához kapcsolható 1-2 gondolatom is (de nem kizárólag azt.)

Jól tettem, hogy nem követtem el a hibát, hogy moziba beüljek erre a fimre!
Segített a döntésben a cirka három órás játékidő, a tény hogy DiCaprio önmagában engem sosem fogott meg annyira, hogy csak miatta megnézzek egy filmet, illetve a másik: Scorsese sem kápráztatott el a hasonlóan hosszú lére eresztett, kommerszebb rendezéseivel (pl. Gangs of New York, Aviator). Nekem utoljára az 1999-es Bringing Out the Dead tetszett tőle. Szóval gondoltam, majd egyszer letöltöm, és ha nem tetszik, végig se nézem, nem kell duzzogva kijönni a moziból.
Ilyen filmek nézése közben szoktam pl. valamiféle "tornagyakorlatokat" végezni, hogy az idő semmiképp ne vesszen kárba. :)

Hogy egyáltalán végignéztem, az csakis annak tudható be, hogy kíváncsi voltam, végül is elítéli-e majd a főszereplőt, avagy pont ellenkezőleg: felmenti, és megpróbál szimpátiát kelteni az irányában. Lehet nekem tűnik ez csak így, de ha a két végkicsengés közül választani kell, inkább az utóbbi jött át, ami nem is csoda, tekintve hogy a sztorit Jordan Belfort önéletrajzi regényéből vették.
Számomra ez körülbelül olyan érzés, mintha egy olyan eposzt próbálnának letolni a torkomon, aminek a főhőse Anders Breivik, és amellett, hogy groteszk paródiát csinálnak a mészárlásból, megpróbálják bemutatni az "emberi oldalát", majd a végén maximum egy megtört, most már ártalmatlan kis nyusziként hozzák vissza, aki korábbi, "dicsőséges" önmagának halvány árnyéka, és ezzel kívánják azt a hatást biztosítani, hogy akár még meg is sajnáljuk, hiszen olyan tökös gyerek volt, milyen szar lehet neki, hogy soha életében nem vehet többé lőfegyvert a kezébe! Hányás!

Ja, hogy a Nagymenők meg tetszett, és ott ugyanúgy szimpatikussá teszi a gengsztereket? Hm, lássuk csak! Egyrészt a gengszterekről, még azzal együtt is, hogy a gengszter hip-hop szubkultúra nagyon elterjedt mindenhol, azért értelmes ember tudja, hogy alapvetően bűnözők! És azt is látjuk a Nagymenőkben (brutálisan, realisztikus ábrázolásban), ahogy egymást kinyírják csak egy egyszerű beszólás miatt, vagy paranoid félelemtől vezetve, hogy a másik be fog fújni, vagy csak elszólja magát és mind lebuknak vele együtt. Szóval vagy meghalnak, vagy nagyon hosszú börtönbüntetést kapnak, vagy pl. spicliként egy tanúvédelmi programban, szürke átlagéletet kell élniük ezután, folyamatosan rettegve, hogy végül a maffia keze el fog érni. Szóval lehet bennünk némi szimpátia, és csodálhatjuk a világukat, de nem merne senki felcsapni maffiózónak, pusztán mert rajongója az ilyen típusú filmeknek.
Értékesítőnek elmennek, az kurvaélet, főleg, hogy a film egyben Belfort ön-marketingje is, azaz a végén kendőzetlenül buzdít rá, hogy "iratkozz be hozzá!" (Erről később.)
De még enélkül is, a Nagymenőkhöz képest A Wall Street farkasában nagyon elnagyolt és halvány ecsetvonásokkal utalnak arra, hogy a főhős egy gusztustalan, gerinctelen féreg, aki személyes céljai eléréséhez szándékosan kihasználja az emberi hiszékenységet.

"Mire 26 éves lettem, a saját brókercégem fejeként évi 49 milliót kerestem, ami nagyon bosszantott, mert még 3 hiányzott hozzá, hogy heti egy kerek milla legyen." (Nem tudom a magyar szinkronban hogy megy, lehet nem szóról szóra. Ha idézek, az angol eredetit saját fordításban használom.) - Mondja ezt a Ferrarijában száguldozva, miközben épp leszopják. Minden kamasz ilyen felnőtté akar válni, ugye? Mondom, nem lenne ezzel baj, ha egyrészt sikerült volna vagy egy tisztességes szatírát csinálni az anyagból (én speciel nem tudtam igazán nevetni egyszer sem), vagy Di Caprio és Scorsese korrektségből megmondják, hogy aláírják a szerződést, de csak ha minden kettős értelmezést kizáró módon a film végére elítélik a szereplőket.

Szatírának készült volna valóban?
Lehet nevetni azon, ha törpéket dobálnak tépőzáras céltáblához egy céges bulin, de előtte egy komoly meeting tárgya, hogy csináljuk úgy, nehogy per legyen belőle, és szűrik a lehetséges kritikus pontokat! Alapvetően imádok nevetni a szokásos tabukat döngető és/vagy kegyetlen poénokon, amikor vígjátékot nézek, azaz az egész kitalált sztori. Egy példa: a "Very Bad Things", ami azzal indul, hogy egy vegasi legénybúcsún ahogy a vőfély dugja az ázsiai kurvát, állva a fürdőszobában, megcsúszik, és a tarkóján keresztül szabályosan felszúrja a nőt egy fogasra. Ezután megszabadulnak a hullától, majd szép lassan a legénybúcsú résztvevői egymástól is. Groteszk, véres poénokkal teli, de élvezhető vígjáték.
Mivel azonban A Wall Street farkasa NEM kitalált történet, így egyrészt elég szűk volt a keret a kemény viccek polcán, másrészt amit viccnek szántak, az meg inkább szánalmas volt. Talán ezért lett volna jobb akkor komoly drámát forgatni a sztoriból (vagy még inkább: semmit!), nem egy vígjáték-hibridet... Önmagában a gátlástalan party-drogozás, és kurvázás nem vicces, viszont mint motiváció (a jacht, helikopter és sportkocsi mellé) eléggé sekélyes.

És akkor hozzá a "cselekvők versus szenvedők" vonal:
Ügyes marketingstratéga, a trendeket meglovagoló, a saját területén iszonyatosan sikeres selfmade man a központban, akarva-akaratlanul is a néző szimpátiájára (minimum egyfajta elismerésre) számít a tálalás. Ő egy valódi cselekvő, ugye? Még az emberbaráti szeretetből sem buktatják meg teljesen, erre szolgálnak azok a jelenetek, amikben a szűk környezete érzelgős háláját mutatja felé, hiszen ő termetette meg a feltételeit, hogy a haverok, rokonok és alkalmazottak is rendesen meggazdagodjanak, azaz a maga módján egy alrtuista karakter, nem egy befordult, búval baszott zsugori, aki ha fingik a kádban, megfordul és bekapja a buborékot.
Az áldozatairól nem tudunk meg semmit! Azon kívül, hogy balekok, akiknek pavlovi reflex-szerűen beindul a nyálelválasztásuk, ha egy magát sikeres brókernek kiadó ügynök felhívja őket egy kihagyhatatlan ajánlattal.
Még 2 idézet:
"A pénzen nem csak jobb életet, jobb kaját, jobb házat, jobb puncit veszel! A pénz jobb emberré tesz!"
"Az igazi kérdés az: legális volt mindez? Kurvára nem! Viszont több pénzt kerestünk, mint amennyit el tudtunk költeni."
Több ház, helikopter, 26.000 dolláros vacsora egy üzleti megbeszélésen, és egy olyan jacht amit később belevisz egy hatalmas viharba a Földközi tengeren, hogy időben Monte Carlóba érjen, mert amikor hirtelen meghal a fedezéknek használt anyós, akkor azonnal Svájcban kell teremni, aláírni pár papírt, különben bukja az odamentet milliókat! (Speciel nem tudom, ez a jachtos baleset mennyire dramatizált, de hogy elsüllyedt a jachtjával, az tény.) Mondom, valahol lehetne ebben is a viccet látni, pl. ahogy csak az érdekli, hogy a tíz méteres hullám becsapódása előtt még bevegyen egy ütős tablettát ("Nem halhatok meg tiszta fejjel!"), ha ez nem lenne igaz történet! Viccesnek vennéd pl. egy jachton dolgozó matrózként, vagy szakácsként, hogy az életeddel játszik egy drogos milliomos? Én nem! Később egy jelenetben a saját lányát kapja fel, jelentős kokainfogyasztás után, és teszi be a Ferrari első ülésébe, mert a felesége épp bejelentette, hogy el akar válni, és ő nem akarja nála hagyni a gyereket! Ez most vicces, vagy Scorsese ezzel akarja bemutatni, hogy voltaképpen hősünk is érző lény, aki ragaszkodik a kislányához?! Szerintem ez szánalmasabbnál is szánalmasabb...

Scorsese-DiCaprio páros külön kis feketepontja, minden morális szavonarolázást félretéve: nem lehet nem észrevenni, hogy a történetvezetés a jó öreg Nagymenők/Casino sormintát követi, de valahogy annak hhalvány mása, maximum. DiCaprio is gyanúsan emlékeztet egyrészt Ray Liottára, de belop még egy kis Johny Deppet, a Félelem és reszketés Las Vegasban-t koppintva (ha már Belfort maga is állandóan azzal büszkélkedik, milyen embertelen mennyiségű drogot fogyasztott, gondolta nem árthat, mi?) Eredetiségből viszont ennél kevesebb marad.

De most egy szó erről a vagyonról, és a kontextusról megint:
Az elején becsületes és józan, már-már naivan konzervatív karakternek indul, akit megfertőz a Wall Street, ahol egy bróker (gyanúsan fiktív karakter, Matthew McConaughey pár perces alakításában) a rossz útra visz, és elülteti benne a csíráját annak a szemléletnek, miszerint az ő dolguk ott annyi, hogy az ügyfél pénzét a maguk zsebébe varázsolják! Mondanál nyíltan, egy zsúfolt manhattani étteremben ilyet annak az alkalmazottadnak, aki épp az első napját kezdte a cégnél, és akár FBI ügynök is lehet? Szerintem nem. Ez csak egy olcsó húzás, hogy Belfort megpróbáljon magából egyfajta Robin Hoodot csinálni, mert hogy hol van ő az igazi cápáktól, akik világméretű tőzsdekrachokat okoztak?! Ha alapvetően Robin Hood egy olyan verzió lenne, aki ugyanazokat a jobbágyokat nyírja meg, mint a notthinghami sherif, és csak vonogatja a vállát, amikor a paraszt azt mondja, hogy dehát a sherif ki fog minket nyírni, ha most elviszel mindent mielőtt az ő emberei jönnek az adóért, akkor lehet így is látni...
És még ha egy Goldman Sachs-hoz képest, akik nemzetgazdaságokat buktatnak be, valóban picsa pénz is az a pár millió, de valószínűleg a birka befektetőknek nagyon hiányzott az a pár ezer dollár, amit bebuktak a cégnél!
És mennyit kapott mindezért?
Négy évet.
Ebből effektíve 22 hónapot ült le, miközben megírhatta a könyvét, és felkészülhetett a másodvirágzására, mint sales coach és motivational speaker.

És akkor ide passzol pl. egy idézet Chris Hedges cikkéből:
"A büntetőjogi eljárások az USÁ-ban mostanra nem az igazságszolgáltatásról és a rehabilitációról szólnak, hanem bevételi forrást biztosítanak az önkormányzatok és a központi költségvetés számára. A szegényeket kisebb kihágásokért büntetik meg és tartóztatják le: nem nyírják a füvet az előkertjükben, vagy felteszik a lábukat az ülésre a new yorki metrón. Ha nem képesek fizetni (márpedig sokan nem), akkor akár börtönböntetést is kaphatnak. A börtönökben viszont nem ritka, hogy számláznak a kosztért és szállásért, azaz később, ha ezt sem képesek kiegynlíteni, akkor újabb büntetést kapnak. [...]  Olyan nemzet vagyunk, amely a szociális rendszerét büntetőrendszerre cserélte fel. - Írja Karen Dolan és Jodi L. Carr a 'Szegényeknek börtön jár' című tanulmányukban.  - Büntetendőnek nyilvánítunk életfenntartó cselekményeket, amiket pl. hajléktalanok követnek el. Több embert zárunk be, mint bármely más ország a világon, és olyan jogrendszert alkotunk amely elvileg egész életre kizárja őket a társadalomból, ha egyszer megszegték a törvényt.'"

Tetszik érteni?!
Ugyanez a kettős mérce megy nemzetek szintjén is, ezért a görög szál. 
Ahogy egy társadalom keretein belül megbocsájtanak a rafkós csalónak, de megbüntetik a hajléktalant, ha egy jobb környéken meri letenni a pokrócát egy padra, nemzetközi kontextusban imádjuk a rendes svájciakat, és elítéljük a lusta, csökönyös görögöket.

Saját adalék, innen Dublinból:
Plakát buszmegállóban: ne dobd el a rágót, mert 150 Euro büntetést kaphatsz! Okés, nyilván idegesítő, ha belelépsz, és legyen rend! DE, a lényeg az arányokban van, szerintem.
Meg abban, hogy ha csak fele is igaz azoknak a kisebb híreknek, amiket amerikai alternatív hírportálokon lehet olvasni a rendőri visszaélésekről, főleg kiszolgáltatott, azaz mélyszegénységben élő, vagy hajléktalan emberekkel szemben, akkor ez ijesztő! Meg persze az agyatlan önkormányzati rendeletek, amik pl. nem engedik, hogy az előkertedben zöldséget termessz, hanem köteles vagy befüvesíteni, és azt is rendszeresen nyírni, mert ez illeszkedik az utcaképbe, és a szomszédban eladó ingatlan értékét nem ronthatod azzal, hogy kilógsz a sorból! Több ezer dollár büntetés, egyes helyeken! Nem vicc!

Ehhez képest, ha egy nagyon ügyes marketingstratéga és salesman vagy, az felülírja, hogy tulajdonképpen egy büdösnagy csaló vagy, és nemhogy hamar szabadlábra kerülsz, de még simán megélhetsz utána a "szaktudásodból"!
Jordan Belfort most megint rendesen kaszál, nem csak a konkrét jogdíjból, henem - és itt egy nagyonnagy feketepontot beírtam Socorsesének - abból is, hogy a film utolsó jelenetei kvázi reklámozzák az ő tréneri, tanácsadói tevékenységét, és ha megveszed DVD-n, akkor konkrétan ott van Belfort elérhetősége, azaz ha eddig nem játszottál még el a gondolattal, hogy esetleg képes lennél azzal is pénzt keresni, hogy eladsz bármilyen szart, akkor majd ő megtanít rá, hogyan kell ezt csinálni!
"Add el nekem ezt a tollat!" - mondja a tréningen résztvevőknek, akik hebegnek-haboknak 1-2 mondatot, mire kiveszi a kezükből, és mondja a másiknak, majd a másiknak, mert szerencsétleneknek kb. annyi tehetségük van az eladáshoz, mint nekem. Korábban a sztoriban az amúgy egyszerű mezei izomember, az utca gyermeke (akinek megvolt a maga szerepe a cégnél, nem eladnia kellett), megmutatta egy baráti kocsmázós jelenetben, hogy kell ezt csinálni.
- Eladjam neked ezt kurva a tollat? Oké, de előbb légyszives írd fel a neved arra a szalvétára!
- De nincs nálam toll... - mosolyog Belfort.
- Nalátod! Hát most vehetsz egyet!
Bravó! Mintha ez lenne az értékesítés magasiskolája!
Nem rossz, okés, egy kvázi viccesebbnek vehető jelenet. Ennyiben is hagyhatták volna, mert ahogy az utolsó jelenetben visszaköszön az egyszerre teszi szánalmassá a tréningen résztvevő átlagembereket (javarészt nem lesznek sikeres értékesítők, azaz egy ilyen tréningre becsalogatni az embereket szerintem a teljesen legális lehúzások egyik formája), másrészt a későbbi "áldozataikat" akiket hideghívásokkal fognak zaklatni, vagy rosszabb esetben sikeresen rájuk is fognak sózni valamit.

Scorseséhez sokkal jobban passzolt volna egy alternatív befejezés:
Az egyik korábbi károsult (aki a Belfort cége által kicsalt 30.000 dollárból mondjuk csak 10.000-et kapott vissza a bírósági ítélet után) az első sorban ül a tréningen. Amikor Belfort megkéri, hogy adja el neki a tollat, hirtelen felpattan, és belevágja a csávó egyik szemébe, majd kihúzza, és a másik szeme elé tolja:
 - Ez a toll most tökéletes eszköz lenne, hogy a másik szemed is kiszúrjam.... De, amilyen szerencsés napod van, ehelyett akár meg is veheted. Mennyit adsz érte?

Én ezen őszintébben nevettem volna :D

Petite Pomme de Terre

Ahogy a Mentés Másként 2. fejezetében (<<< kattints rá, érdemes elolvasni) említettem, a kicsírázott krumpli nálam nem feltétlenül a kukában landol.

Lássuk, mi az az opció, amit bárki képes lenne utánam csinálni, egy pesti gangon, vagy akár csak egy szélesebb ablakpárkányon is. Bár nyilván a városi levegő rossz minősége valószínű nyomot hagy a növényedben is, de én speciel meg vagyok arról győződve, hogy a "kicsi szép" azaz, ha magad locsolod, magad gondozod, szeretettel nézed a növényed, pl. amikor a gangon cigizel, stb. akkor azzal többet érsz el, mint amennyit veszítenél.
Azaz: a szeretet kifizetődik!

Szóval, korábban - ahogy rendszeresebb követőim láthatták - már paradicsomot is sikerrel termesztettem Dublinban, de ahhoz egy nagyon jó fekvésű (dél-nyugatra tájolt, és ötödik emeleti) terasz kellett, hogy kb. októberre beérjen a cucc fele legalább. És akkor egész jó nyarunk volt! Most meg nincs...

Idei mániám a krumli volt, ami olyan egyszerű, hogy vastagon vágtam le a kicsírázott bőrt, és elástam cserepekbe, aztán amikor nem esett napokig, akkor locsoltam. Ma "leszüreteltem" egy cseréppel, próbaképpen is, meg kellett a szobám átrendezéshez a kék cserép.
Ezt osztanám meg akkor, képekben:

Ez egy cserépből termett, azaz max 0.008 m2-en...
Azaz a sorok közti ösvényeket leszámítva is meglenne egy jó paprikáskrumpli egy 2-300 fős ételosztós partira egy kb. 6x6 méteres kiskertből évente egyszer (vagy másfélszer)?

De nem ez a lényeg, hanem ez!!! >>>

Ettetek már jót egyszerűen, az biztos!
Mint a nyárson sült szalonna zsírjával csöpögtetett kenyér, és társaik.
De amikor a saját magad által gondozgatott miniatűr burgonyát (mert szétválasztottam, és ehhez itt csak az 1 centinél kisebb átmérőjű darabokat használtam) kevergeted a forró olajon, amíg a bőre meg nem kapódik, majd ressre vágott lilahagymát, fokhagymát és tetszés szerint valami zöldet (az szintén a cserépkertemből van itt) adsz hozzá, és még addig kevergeted, amíg épp nem kozmál oda... na, ez valami isteni!

Ezt már csak a méretarányok miatt, a "nagyja" nem került felhasználásra:

"Nagy utazás"

Valahol már pár éve biztos megjegyeztem, hogy manapság minden a korábbi verziók elkurvított változata...
"Világot látni"--- na ez?
Valamikor még jelentett valamit, nem?

Nem vagyok nagy utazó. Nincs világtérképem a falon tele gombostűkkel, de még csak Írország térképem sincs ilyen célból, pedig már lassan közelebb vagyok a hat évhez itt, mint az öthöz. Jártam persze pár helyen, meló kapcsán főleg, de pl. ha már ilyen gombostűzős fajta lennék, akkor ér vajon azt mondani, hogy jártam Franciaországban, mert egyszer, amikor hajón dolgoztam, átruccantunk a Rajnán Németországból Strassbourgba, de csak egyszer, és csak kb. 3 órám volt körülnézni?
De még mindig elég jól meg tudnám fogalmazni, miben láttam ici-picit másnak a francia oldalt, mint a németet...
Mert egyedül sétáltam, nem egy csoportos túrán vettem részt ;)

Írországról is meg tudtam volna mondani már pár hét után is, miben más, mint pl. Európa úgy általában, de főleg: miben más, mint mondjuk Magyarország.
Egy ideje el is vesztettem a maradék lelkesedésem is, hogy jobban felfedezzem magamnak, mert kb. az egyetlen változatosság a dialektusokban van, minden más sablonba illik.
Nem célom azoknak a lekezelése, akik mindennel együtt rajonganak Írországért, és itt akarják leélni az életüket.Másrészt jópár blogposztomban majdnem ódákat zengtem, pl. a társadalombiztosításról, a nagyon alacsony szintű bürokráciáról és a szociális támogatásról, szóval lenne mit megtanulni és hazavinni innen!
De amikor nemrég láttam egy olyan cikket, aminek az volt a címe kb., hogy 33 fotó, ami bizonyítja, hogy Írország a legszebb a világon?!
Na álljunk meg egy szóra!

A konkrét sztori a vége-hossza-nincs agyalás mögött, az a következő:
Daniela lakótársamhoz csatlakoztam egy szervezett buszkirándulásra, mert a programban szerepelt Newgrange is, és nekem nagy mániám a 15. század előtti történelem, akár középkor, ókor, vagy az azt megelőző vaskori, bronzkori periódusokról van szó. Szóval gondoltam ezt a kis gombostűt mindenképp be kell szúrnom, ha más ennyi éve itt vagyok.
Még úgy is, hogy alapvetően tudom, hogy az ilyen szervezett busztúrák nagyon neccesek tudnak lenni... (Ingyen volt btw, mivel Daniela olyan helyen dolgozik, hogy mehet az ilyesmikre, és néha elvihet magával egy plussz embert is, szóval gondoltam nagyon anyázni akkor se fogok, ha szar lesz...)
A túra gerince három szóban: Tara, Newgrange, Howth.
O'Connell Streetről indulás 9-kor, tervezett visszaérkezés délután 5.
Túristakalauz és buszvezető egy személyben egy kb. 60 éves óriás, aki bár nagyon jókedélyű fickónak látszik, de amúgy az írekre jellemző kiváló humorérzékből nagyon leszerepelt, és a nap végére úgy éreztem, kb. úgy odabaszott a jó reputációnak, mintha Magyarországon egy Pataki Attila imitátor vinne végig a Lillafüred-Szilvásvárad túrán, és ebből kellene a magyarokról képet alkotnia a belga, olasz és japán turistáknak.

Az első állomás: Hill of Tara.
Ez egy neolitikus erődítmény maradványa, ahol voltaképpen az az egyetlen látnivaló, hogy a sáncok észrevehetőek még, és van egy "túszok halma" nevű halmocska, ami kb. olyan, mint a Városligetben a Királydomb ötödére zsugorított kistesója, és ha nem régészek találták volna ott, a helyi farmerek kb. egy perselyezős foundraiser vacsorán annyi pénzt tudnának összedobni, hogy egy hernyótalpas odatúrná egy nap alatt, és aztán egy év alatt befüvesítik és kész a turista-mágnes....

Meg volt egy kb. 150 centis fallikus kődarab 100 méterrel arrébb, amit ha elvileg a nagykirály megérintene, akkor iszonyat sikoltozást hallhatnánk, ezért Harry ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt elkezdi a sztoriját, mindenki menjen oda, és tegye rá a kezét...
Én elég sokat olvasok (vagy online dokumentumfilmet nézek) ilyen témákban, hogy 2 perc után ráébredjek, Harry nem sokat fog hozzátenni a műveltségemhez, ezért inkább lebattyogtam a farmok határa felé, ahol fákat is láttam.
Na, nekem ez volt a nap fénypontja!
Mert bár az első facsoportról kiderült, hogy az is csak egy telek-elválasztó sor, és még egy orbitális traktor is elment előttem, kicsivel lejjebb találtam egy valódi sávot, ahol jobbra és balra nézve sem láttam a kibaszott legelőket, csak a madárfütty, a mókus, az átölelhetetlen fák, és a Magyarországról annyira-de-annyira hiányolt erdei talaj! Az a fajta, ahol nem nő a fű, meg semmi, de ha belemarkolsz, olyan, mint a kávézacc, egy kis félig lebomlott gally és levél kombinációval, és az illata isteni (percekig szagolgattam), és közben a napsugarak (merthogy épp szokatlanul nyárias idő volt) átszűrődnek a lombokon, és béke van!

És ezt nyilván nem csak én érzem így, mert valakik hintákat eszkábáltak az egyik fa ágaira, és esküszöm én ottmaradtam volna egész nap, de mivel beletelt 15 percbe amíg megtaláltam ezt a szentélyt, már majdnem azonnal kaptam is az SMS-t Danielától, hogy a busz 15 perc múlva indul.
Bassza meg, gondoltam, de még hátra van Newgrange, lehet az még jobb lesz...
De fontosnak tartom feljegyezni, hogy az az erdei talaj illatt! Az tényleg mennyei manna!

Szóval, tovább.
Kérdeztem Danielát, tudja-e már akkor, ki volt a nagykirály meg egyebek?
Nem tudta.
Sok értelme volt akkor ottmaradni a német és kaliforniai nyuggerekkel a déli tűző napon, mi?!
De nem mondtam neki, nem vagyok azért olyan...
A buszon azért még mindig az járt a fejemben, milyen jó is lett volna ott maradni, és elvágyódásomat azzal oldottam, hogy a magammal hozott két sör egyikét megittam, amíg Newgrange felé tartottunk, és Harry arról áradozott, hogy a jobbra és balra látható tehenek a világ legboldogabb tehenei, és bár évekkel ezelőtt a kergemarhakór miatt nem lehetett eladni az európai marhahúst, most már az ír termék ott figyel az amerikai és a kínai bevásárlóközpontok polcain is! Csak az ír, egész Európából egyelőre csak ez kapott zöld utat.
Ezzel együtt - bár nem biztos, hogy direkt kontextusban - büszkén említette, hogy az ír gazdaság elég jól szerepel a pár éve történt világméretű megbicsaklás után, és a farmereknek külön jó, mert végre el fogják törölni a tejkvótát, azaz annyit adhatnak el, amennyi jól esik, és ez biztos jó dolog!
Stop for a fucking moment please!
Ahhoz képest, hogy elvileg ezek a tehenek tényleg világbajnok körülmények közt legelésznek, olyan drága telkeken, amit ha a farmer eladna, egy egész kis zsákfalut vehetne belőle Somogyban, a tej még mindig kibaszott olcsó, és a sajt sem kerül többe (átlagfiztetéshez mérten) mint pl. otthon, és lefogadom, hogy senkinek eszébe nem jutna itt, hogy aludtejet készítsen a lejárt termékből, ha épp túlvásárolta magát, és ha egyáltalán lehetséges még aludtejet előállítani bolti cuccból...
Miért kell mesterségesen igényt generálni egy olyan termékre, amit nyilvánvalóan szarba se vesznek az emberek?! Még ha a tej maga csak melléktermék, és a marhahús az igazi érték (az tényleg nem olcsó, bevallom), akkor is miért kell annyi belőle, hogy az USA-ba, meg Kínába exportálják? Főleg az előbbi: nincsenek vajon kurva nagy prérik, ahol annyi marhát terelhetnek, amennyit csak akarnak?! Értem én, hogy ez valakiknek megéri, de a széles néptömegek vajon nem sétálnának szívesebben egy parkerdőben, minthogy egy liter tejen 10 centet keressen egy farmer és egy Eurót a bank, amelyik a farmergazdálkodást "finanszírozza", azaz kölcsönt ad a farmernek, hogy akkora traktort vegyen, amelyikért elvileg ilyen tejárakon egész életében legeltethetne és fejhetne, akkor se tudná megfizetni?!
Röviden: kinek a faszát szopjuk voltaképpen?!

Meg is kérdeztem Harryt, ha már idegenvezető, neki illik tudni:
- Látom, hogy elvileg lehetne Írországban több erdő, mégis csak a legelők vannak mindenhol. Vajon miért?
- Voltak itt erdők valamikor, de kivágták, mert a föld túl értékes, és nem hagyhatják kihasználatlanul.
Picit ellenségesen nézett rám a vöröscsillagos sapim miatt, meg amiatt, hogy elkóboroltam ahelyett, hogy őt hallgattam volna a dombtetőn, ezért nem láttam értelmét, hogy tovább forszírozzam a témát.
Nem mondtam neki:
- Tudod Harry, ahhoz képest, hogy biztos nagy kerós vagy és patriótának is hiszed magad, de a bankárok faszának szopása nagyon jól megy neked...

Newgrange:
Először nagyon örültem, hogy kb. délre odaértünk, és Harry bejelentette, hogy 14:45-re kell majd mindenkinek visszaérni a buszhoz. Majdnem 3 óra, gondoltam biztos itt is találunk valami békés tisztást, ahol megiszom a második söröm, és Danielával meg ki tudja ;)
De aztán kiderült a turpisság.
Egyrészt ahol a busz letesz, az egy "Newgrange Visitor Center", ami amolyan hibrid egy átlagos shopping mall és egy múzeum között. Megnézhettük a kiállított leleteket és replikákat, és ez rendben is van, tetszett!

Aztán időpontunk volt egy 8 perces kisfilmre, ami szintén nem rossz, főleg azt magyarázta el, milyen dőlésszöge van a Földnek, milyen pályát jár be, és ez miért volt fontos a korabeli embernek, hogy ilyen épületekkel bemérjék az időszakot, amikor a tavasz már közeledik, és ehhez igazították a teendőiket. Én az ilyesmit már tudom, de nyilván elfogadom, hogy vannak, akikre ez az újdonság erejével hat, és nem ártott ez a 8 perc. Viszont így máris 12:45 volt mire felszálltunk a három kisebb buszra, amik a konkrét Newgrange épülethez elvittek a Visitor Centerből. Csak 5-6 perc volt ez is, de ekkor már fészkelődtem, mert a beszállás maga több időt vett igénybe, és kezdtem attól tartani, hogy ilyen formán lesz széttöredezve az egész program.
És igazam lett....
Az épületelőtt a bejáratnál várni kellett 5-6 percet.
Megint 5-6 perc volt, mire a konkrét földhalom bejáratához felmentünk, és a helyi vezető megvárta, míg köré csoportosulunk, és így elmondhatta a saját 7-8 perces beszédét, ami már a videó után kezdett erősen feleslegesnek tűnni, viszont ki kellett tölteni az időt, amíg a minket megelőző csoport bent van a földhalom belsejében.


Egy percet vártam, de amikor a fickó megjegyezte, amit (poénképpen) Harry már hatszor elismételt a buszon, miszerint Newgrange 500 évvel korábban épült, mint a piramisok, akkor úgy döntöttem, inkább gyorsan körbecserkészem a perifériát, hol lehet majd valami árnyékos, ligetes helyen leülni, miután kijöttünk a barlangból. És rádöbbentem, hogy az egész környék kb. olyan, mint egy sövénnyel körbevett golfpálya, a sövényen túl pedig megint csak kibaszott legelők vannak, ezúttal tehén helyett birkákkal...
Amire visszaértem, legalább épp mehettünk be, és amúgy tényleg csodálatos, hogy ezt kőkorszaki emberek építették, egy olyan belső kupolával, ami minden habarcs nélkül készült, és ma is vízhatlan, mivel a kőtömbök kifelé lejtenek, és 3 méternyi föld van felette, de a víz így nyilván lefolyik a kupoláról. És egy reflektoros szimulációval láthattuk, milyen is lehet az élmény, amikor egy derűs december 20-26 közötti napon bekúszik a felkelő nap fénye és pont megérinti a kupola hátsó falát. Ez mind szép, és jó érzés volt végigsimítani a köveken, és érezni a csoport hangulatát is, hogy mindenki picit elámul és megilletődik.
De csak pár perc volt, már menni is kellett kifelé :(
És aztán a korábbi felfedezőutamon látott kis kőkunyhót lőttem be, és mondtam Danielának, jöjjön le velem odáig, ha esetleg nem is tudunk bemenni, az északi oldalon legalább van árnyék, meg nem zavar ott senki és nyugiban leülhetünk picit dumálni. Meg kell jegyeznem, abszolút semmi jelét nem adtam soha, hogy Daniela, mint nő különösképpen érdekelne, inkább talán én éreztem így fordítva, mindenesetre kizárnám, hogy azért nem akart velem kettesben leülni egy kőkunyhónál, mert attól félt, hogy majd miközben a második sörömtől felbátorodok, majd megpróbálom lesmárolni...
Nem, csak birka teremtés, sajnálattal konstatáltam a nap végére :(
Unalmas csaj, ez van...
- Nem, én szeretném körbejárni az épületet - mondta. - És lemehetünk odáig egyáltalán?
- Nincs elkerítve - mondom.
- Jó, menj csak, én előbb körbemegyek.
Egy percig tartott lemenni a kuckóhoz, ami közel-s-távol az egyetlen érdekes helyszín volt, ahová tourguide nélkül be lehetett lépni. Bent kellemesen hűvös volt, és 2-3 fecske időről időre berepült az ajtónyíláson, és vidáman esett be a napfény, és megpróbáltam SMS-ben meggyőzni, hogy jobban teszi, ha ezt is megnézi, de az volt a végső válasz:
- Á, kihagyom, már körbeértem és leültem itt a kapunál...
(Még volt kb. 15-20 percünk, szóval 2-3 perc alatt visszaérhetett volna, de nem... nem lógunk ki a sorból!)
Épp be tudtam fejezni a sört, máris caplatnom kellett vissza, ne rám várjon a társaság, és délután kettő körül értünk vissza a Visitor Centerbe. Ez amúgy egy folyóparton van, és ahogy átmentünk a hídon, lent láttam egy horgászt, és mondtam Danielának, hogy le kellene menni a partra, csak úgy leülni a fák árnyékába.
- Asszem én iszom egy kávét az étteremben - mondta.
- Hát, kávézni lehet Dublinban is, de most itt vagyunk, legalább megnézhetjük a folyót...
- Áh, menj csak...
Feladtam.
Sajnos kiderült, hogy az amúgy csak 5-6 méterrel lejjebb fekvő partra sem lehet lejutni a korláttól és a buja dzsumbitól, csak kb. 500 méterrel arrébb van valami levezető ösvény, és hát lassan közeledtünk a 14:45-höz, szóval erre sem volt alkalmam. Egy padot legalább találtam az árnyékban, hip-hip-hurrá! Mert amúgy bűzlött az egész létesítmény attól, hogy nem ám össze-vissza tévelygő felfedezőket, hanem engedelmes klienseket látnak szeretettel, akik az "élmény" hatására megvesznek egy csomó katalógust, hűtőmágnest és képeslapot, és egy gyors ebédet betolnak kb. 15 Euróért, vagy legalább egy Lattét 3.50-ért, és majd később betűzik a kis gombostűjüket a Newgrange felirathoz...

Mikor visszaszálltunk a buszra, már nem is volt kedvem máshoz, minthogy megegyem a kiváló házi szendvicseimet, majd a gusztustalanul melankolikus ír slágerénekes dalait elkerülendő elaludtam picit. (Nem tudom ki volt, akit Harry ennyire érdemes művésznek tartott, de képzeljétek el, hogy egy magyar turistabuszon Szécsi Pált játszanak, és erről ítél meg minket az egész világ!)

Közben az idei év eddigi legnaposabb és legmelegebb napja volt, így már nagyon morcosan konstatáltam, hogy ahelyett, hogy otthon napoznék, még le kell tudni a howthi állomást, és láthatóan kezdett sűrűsödni a délutáni forgalom, és már Harry is bevallotta, hogy a tervezett 5 helyett kb. 6-ra érünk majd vissza, szóval amikor beparkolt a kikötőben, mondtam Danielának, hogy én itt kiszállok, és hazamegyek a DART-tal. (Még az sem érdekelt, hogy a bringám így a City Centerben hagyom éjszakára, ekkor már csak menekülni akartam.) Mivel ő is csalódott volt, és Howthon is járt már, ő is így döntött, de még akart enni egy fagyit a vonat előtt, és én már azt sem vártam meg, mert épp elértem egy vonatot, amivel kb. 5-re haza is értem, és még bőven volt időm napozni is...

Daniela később megjegyezte, hogy többet várt Newgrangetől, merthogy nem volt elég nagy...
Hát, mi a faszomra gondolt, egy piramisra?!
Nem mondtam persze...
De azért finoman megjegyeztem, hogy alapvetően Newgrange nagyon is fasza volt, a baj csak az, hogy ahelyett, hogy egy igazi élménnyé tennék a newgrange-i kirándulást, ledegradálják egy ilyen tipikus "been there, too" gombostűpontra!
Nem lenne állambácsinak (főleg, hogy ahogy mondták, az ír gazdaság azért nem köhög annyira, mint a PIGS országoké) annyi pénze, hogy kivásárolja a vörösorrú, traktorral-forgalmat-fenntartó farmereket? Legalább egy kilométeres körzetben, hogy beparkosítsák a teret + mondjuk épp oda is fel lehet építeni a Visitor Centert, ha már annyira profitorientáltak akarnak lenni, de legalább meglenne a választásom, hogy az ott töltött 2-3 órából mennyit ülök egy fa árnyékában, és mennyit a gyorsétteremben...
És akkor talán nem érezném magam is úgy, mint egy óvodás/birka akit terelgetnek jobbra-balra, hogy: Ezt nézd meg! Ehhez ne nyúlj! Legyél itt időre!
Na ez van: rossz vagyok turistának is, nem csak vásárlónak. Daniela jobban ért hozzá: unta magát ő is, de végighallgatott mindent, hogy aztán egyből elfelejtse, de azért estére büszkén kiposztolt vagy 9-10 fotót, mintha nagy kaland lett volna az egész, és ha egyszer hazamegy Braziliába, biztos vesz egy Írország térképet, ahová a kis gombostűit beszurkálhatja...