Day Zero: Utolsó percek a Cserhát utcai lakásban.
Megint batyuzás, kulcsleadás, és az érzés, hogy nem jövök vissza ide már.
De, ez így kerek: 3 hónapja utolsó munkanapom volt az Excellence-en, most utolsó szabad napomat töltöttem Budapesten. Kerek negyed év, úgy is mondhatnám: „rosszkedvünk tele”...
Az ipari kikötőt megtalálták a taxisok, a kapu előtt 2-3 percet mozgolódtunk nyolcan, és valahol egy nyugdíjas éjjeliőr, vagy egy német gyártmányú robotportás észrevett egy monitoron, és kegyeskedett távirányítással annyira kinyitni, hogy a bőröndöket is áttéphettük rajta. Aztán a friss hóban elcűgöltünk a hajónkig, és a recepción egy-egy névre szóló kulcs már ki is volt téve, hogy felébreszthessük a zsákbamacska-szobatársat. (Én egész jót húztam :)
A szívélyes üdvözlőlevél az asztalon. Mindent leírnak, kivéve bármilyen konkrétumot. Illetve utalnak rá, hogy mindenre fel kell készülni, és figyelni a napi infókat, mert sosem tudják majd megmondani, pontosan mit is fogunk csinálni. (Ez tényleg így van, ezek szerint legalább nem hazudnak nagyokat :)
Day1: Reggel 8-11-ig folyamatos rakodás (a hajón a folyamatos azt jelenti, hogy se cigi, se pisi), a havas, jeges fedélzeteken és lépcsőkön. És nem csak a saját hajónkra pakolunk, hanem még 3-4 másikra is, kisebb ezt-azt. Belecsaptunk a lecsóba rendesen. Az egymást érő, behavazott fedélzeteken láncban álló személyzetről jó lett volna egy fotó, de amikor bemondják a hangosba, hogy „loading”, akkor nincs idő olyasmire gondolni sem, hogy a gép elférne a zsebemben.
Nem egy korrekt dolog, hogy két kajaszünetet leszámítva 12 órát dolgoztatnak, amikor nincs utas, ergo nincs jatt. Remélem ez hamarosan változik, de egyelőre nem panaszkodom: az első sokk mindig olyan hatással van rám, hogy az összes fájós ízület és izom megembereli magát, és végzi a dolgát. (Biztos nem véletlen az sem, hogy a december elején kapott MR-vizsgálat időpontja február 16-ra szólt, így nem tudhattam most meg, az ugrócsontom mennyire számít mág egyáltalán élő szövetnek...) Ez az igásló effekt, amit most tovább kell fenntartani, mint tavaly.
Megint batyuzás, kulcsleadás, és az érzés, hogy nem jövök vissza ide már.
De, ez így kerek: 3 hónapja utolsó munkanapom volt az Excellence-en, most utolsó szabad napomat töltöttem Budapesten. Kerek negyed év, úgy is mondhatnám: „rosszkedvünk tele”...
Az ipari kikötőt megtalálták a taxisok, a kapu előtt 2-3 percet mozgolódtunk nyolcan, és valahol egy nyugdíjas éjjeliőr, vagy egy német gyártmányú robotportás észrevett egy monitoron, és kegyeskedett távirányítással annyira kinyitni, hogy a bőröndöket is áttéphettük rajta. Aztán a friss hóban elcűgöltünk a hajónkig, és a recepción egy-egy névre szóló kulcs már ki is volt téve, hogy felébreszthessük a zsákbamacska-szobatársat. (Én egész jót húztam :)
A szívélyes üdvözlőlevél az asztalon. Mindent leírnak, kivéve bármilyen konkrétumot. Illetve utalnak rá, hogy mindenre fel kell készülni, és figyelni a napi infókat, mert sosem tudják majd megmondani, pontosan mit is fogunk csinálni. (Ez tényleg így van, ezek szerint legalább nem hazudnak nagyokat :)
Day1: Reggel 8-11-ig folyamatos rakodás (a hajón a folyamatos azt jelenti, hogy se cigi, se pisi), a havas, jeges fedélzeteken és lépcsőkön. És nem csak a saját hajónkra pakolunk, hanem még 3-4 másikra is, kisebb ezt-azt. Belecsaptunk a lecsóba rendesen. Az egymást érő, behavazott fedélzeteken láncban álló személyzetről jó lett volna egy fotó, de amikor bemondják a hangosba, hogy „loading”, akkor nincs idő olyasmire gondolni sem, hogy a gép elférne a zsebemben.
Nem egy korrekt dolog, hogy két kajaszünetet leszámítva 12 órát dolgoztatnak, amikor nincs utas, ergo nincs jatt. Remélem ez hamarosan változik, de egyelőre nem panaszkodom: az első sokk mindig olyan hatással van rám, hogy az összes fájós ízület és izom megembereli magát, és végzi a dolgát. (Biztos nem véletlen az sem, hogy a december elején kapott MR-vizsgálat időpontja február 16-ra szólt, így nem tudhattam most meg, az ugrócsontom mennyire számít mág egyáltalán élő szövetnek...) Ez az igásló effekt, amit most tovább kell fenntartani, mint tavaly.
Ha a mai napi melót csak 11 órásnak veszem is, akkor is az van, hogy felszorozva kb. két ember helyett dolgoztatnak, és az első három hétben az alapfizetés kb. 660 euró, amiből az összes kaució levonása után 210 marad, amiből az utazás levonása után kb. 100 lesz, és akkor a 80.000 Ft közvetítői díjat sehol nem említettem. Szóval, azok, akik azt gondolják, milyen egyszerűen lehet 1-2 millát félretenni egy hajós szezonban, gondolják csak meg, hogy dolgoztak-e valaha egy hónapig elég keményen, pusztán azért hogy a következő hónapban már kicsit félre is tudjanak tenni? (Még keményebb munkával, persze.)
Amúgy meg a lényeg: „Erős vagyok, és egészséges. Egészséges és vidám. Vidám és gondtalan. Gondtalan és boldog.” Régen ez a mantra kicsit hosszabb volt, de most ennyi elég, ezt kell pörgetni az agyamban, és persze a házi oltáromon is ott a sok kis "bálvány", amiknek mindig megadom a tiszteletet, mert a másik végen az emberek vannak, akik adták őket, és érzem, hogy gondolnak rám, és minden gondolatuknak hasznát veszem.
Később (Day 3): ma nem is rossz, délután kimentem 1 órára a Rajna partra, fák törzsére támaszkodva, nyugis zenével, arcommal a nap felé szívtam egy kis energiát. Kagylót szedtem, sétáltam, jól éreztem magam.
Day4: mivel a szobatársam a Front Office Manager, kaptam kódot a wifihez, így mindezt be is írhatom. Minden jó, főleg egyedül az ágyban, de amúgy sem panaszkodom :)
Egy szép fára felkúszó árnyékommal búcsúzom.
Üdv, Isó
