Keresés ebben a blogban

2014. január 27., hétfő

monday rollover

Egyrészt tegnap volt 2 éve, hogy másodjára nekivágtam a dublini ismeretlennek...
(2005 októbere óta két évet sehol nem voltam egyben, már ez is nagy szó...)
Másrészt a majdnem 5 hónapos betegszabim után az első két hétben 7 napot dolgoztam cak-pakk, most meg egy hét alatt 6 napot, és a hétfő-kedd így most nekem az első igazi hétvége azóta.
Hát, mit van mit tenni...

- Anyu, lemegyek tekerni egyet
- Vigyázz a forgalomban fiam, mert tudod, ilyenkor lassabbak a reflexek...
- Ja, én csak simán a bringára gondoltam...

- [...] Azért csak vigyázz!



Hallom belül a madarakat, a tengert, a pleiadian zene (amit először rákeverek a természetes hangokra) tényleg energiablokkokat old, idegpályákat tart karban.
A kis reggeli tornám alatt érzem az ülőidegem nagylábujjtól derékig, pár csigolya kimozgatása után a medencecsont is a helyén, aztán mintha egy vonalon lenne végül az egész útvonal, fejem búbjától addig a pontig, amit a két talpam közé lehet bemérni, a bokám vagy könyököm se fáj, a percek kétszer olyan hosszúak, amúgy meg minden ami ezen kívül van, az le van szarva
Ezért tudok pl. belülre figyelni, és épp azt az izmot kilazítani, amire gondolok, mert épp csak arra összpontosítok, semmi másra, amit normális aggyal egyből hozzákötne az ember.

Hajó póznak nevezem: az ágyon hanyatt, a gumiszlag (amit a könyök rehabilitáción kaptam gyakorlatokhoz) a jobb lábfejen, két kézzel húzom, de épp csak annyira, hogy a bokám ellentartson a könyökízület húzásának... vagy fordítva... A varjú, ami a youtuberól jön,  az mindenesetre az árbocon ül, a gerincem két oldalán lévő izomrostok szépen "ráfekszenek a hullámokra" :D
Máskor miért nem megy?
Túl sok az információ, túl szélesre van nyitva a blende...

Végigfutok egy szál mentán >>>
, de szó szerint  ahogy a szemem lassan végigpásztáz a hullámzó száron, az egyben egy óriás faág, amin egy "avatar" (nemtom most hogy hívták a kék embereket) fut önfeledten, és az is én vagyok!

Most-élmény, írtam már más szituban is erről.
Képzelőerőm mindig is volt, akármikor beteszem az ilyesmi hangeffekteket, megvan a helyszín, csak a fókusz nem megy, kiesek belőle. Most benne vagyok, meg egyben magamban is. Ha nem is sejt-szinten, de mintha ilyenkor érteném, mi mivel függ össze, mit kell megkötni, mit kell kioldani.

 
Általában a kép jobb oldalán lévő figura lehetek, de ilyenkor a kettő között érzem magam :D

Az első 2 órás gyengeség után az erő is visszajön, lecserélem az "ascension harmonics" és "pleidian" zenéket, mondjuk marokkói vagy indiai dubra, és aktívabban mozgok fel alá a szobában (ami most egy más világ...)


Nagyon jó deal, hogy az albi árában benne van minden rezsi, mert hiába van itt a festő csóka az előszobában, aki nyitva hagyja a bejárati ajtót, én befűtöm a szobát, és a puha padlószőnyeg mohapárna a talpam alatt, egy elvarázsolt erdőben.

De persze sok variáció létezik, meg nem vagyunk egyformák. A dub zene érdekes módon amúgy nem mindig jutna eszembe, ahogy lehet Jamaikában is több hardcore technót hallgatnának, ha rossz lenne a termés :D :D
A nap kisütött, a kis szentély-terráriumot is elnézném sokáig, de valami kajára is nagyon fáj már a fogam, kimegyek a boltba, meg akkor már onnan 3 perc a tenger... Persze "szelfizni" kötelező :D :D


A környékünk amúgy kb. ilyen, asszem még nem mutattam:


Emlékeztek, az Armageddonban Bruce Willis golflabdával bombázta a Greenpeace hajóját? ... Megvan a bizonyíték geco, lepereljük a maradék hajad is! :D :D :D
 
A Pringlest kifújta a szél a kezemből, és nagyon sokáig élen gurult, ami nagyon jól nézett ki, szóval megpróbáltam mesterségesen lemásolni, de persze nem sikerült úgy...

 
 
Hazafelé vettem még egy Guinesst is + mivel a festő csávó nem szólt időben. hozzáértem a pulcsim szélével a frissen mázolt ajtóhoz, és aztán bedörgölte higítóval, ami most itt a szobámban szaglik, szóval kösz... jól vagyok :D :D :D
 




2014. január 9., csütörtök

Walter Mitty 10/10

Tetszett a Stranger Than Fiction (Felforgatókönyv)?
Akkor ez is fog. 
Ne is olvasd ezt, menj és nézd meg a filmet! ;)

Egy picit mondjuk van egy olyan érzésem, hogy lehetne az is a film címe, hogy "Ben Stiller on Ben Stiller", főleg, ha beleszámítom milyen szerepekben rendezte magát ezelőtt?
A Zoolanderben első számú férfimodellt játszott, egy olyan arckifejezéssel, ami megállítja a kilőtt golyót is. Picit erős, mi? De nem csak, hogy megbocsájtható a merészség, szerintem kifejezetten vicces film lett belőle.
A Thropic Thunder megint hasonló, csak itt az ügyeletes akciósztárt alakítja, és ez sokkal jobban is sikerült. Miközben Tom Cruise látható élvezettel domborít a zsíros, kopasz, kegyetlen hollywoodi producer szerepében, Ben meg az ő agyatlan verzióját játsza, mintha Tom épp egy Rambo koppintást forgatna.


De azért gondolom a lelke legmélyén Ben Stiller egy icipicit komolyan is veszi, hogy ha jóképű fickó lenne, lehetne akár rendszeres főszereplője is az olyan filmeknek, mint a Mission Impossible, vagy ha emellé magasabb is lenne, akár a modellkedésbe is beugorhatott volna egy picit, ha épp lett volna kedve hozzá. De így, néha csak elképzeli magát ilyesfajta sztárnak, és hogy ez milyen érzés lehet, azt mutatja meg Walter Mitty karakterén keresztül.
Legalábbis, ez lehet az egyik oka, hogy nagyon jól megy neki ez a vonal.
Persze azonnal tudnék mondani 1-2 okot, miért tudok én egyből azonosulni ezzel a karakterrel, de azt hiszem nem kell alacsony, álmodozó pasinak lenni, hogy tetszen a film...



Egyrészt rögtön kiemelném az operatőri munkát: akár az akciójeleneteket is említhetném, de a grönlandi, izlandi, és afganiztáni nagytotálok és totálok etetik a szemet rendesen. Nem most felfedezett tehetségről van szó, olyan filmeket jegyzett cirka 20 éve, mint a Zongoralecke vagy az Egykoron harcosok voltak. De pl. ott a Tempest Julie Taymortól, ami szerintem csakis azért nézhető, mert a rendező és az operatőr varázsol nekünk egy világot. (Én speciel nem bírom a Shakespeare adaptációkat, de a Tempest kivétel.)

Aztán, ami nekem még nagyon bejött ezen kívül, az a női főszereplő kiválasztása, pedig én aztán igazán szeretem minél több filmben viszontlátni az általam kedvelt színészeket, színésznőket. Biztos eljátszhatta volna Naomi Watts, Amy Adams, akár Marisa Tomei vagy mondjuk pont ahogy a Felforgatókönyvben, ugyanúgy hozhatta volna Maggie Gyllenhaal. A NŐ, akibe a hősünk, a kis szürke egér beleszeret, de nagy dilemmában van, hogy közelítsen, mert az önbizalma zéró, és ehhez képest a csajt egyenesen istennőnek látja. Mondjuk a Felforgatókönyben tényleg alá lehetett ezt támasztani azzal, hogy Harold csak egy adóellenőr, míg Ana értelmes, céltudatos, lázadó, vagány, szexi, stb.
Itt az ideált semmi, de tényleg semmi nem különbözteti meg a többi, első látásra 12 egy tucat, lattéval irodába igyekvő, kiskosztümös, harmicöt plusszos nőktől. De mégis ő az, akibe Walter bele van bolondulva, és az ő inspirációja kell ahhoz, hogy kilépjen a komfortzónájából. És nem kell ezt megérteni, megmagyarázni, mert ettől lesz méginkább szerethető a karakter, hogy nem egy Scarlett Johanssonról vagy egy Gemma Artertonról fantáziál! Ja, és emiatt nem lett volna az igazi választás egy ismertebb sztár, még akkor is, ha amúgy kirázná a kisujjából a szerepet, de picit bezavarna, hogy már máskor láttuk csábító, dögös vampként is akár. (Kristen Wiig eddig főleg rajzfilmkaraktereknek adott hangot, illetve most az Anchorman 2-ben van egy kis szerepe, de onnan sem emlékeztem rá, pedig most láttam.)

Ja, és végül. Egyik nagy kedvencem Sean Penn, és bár gyakorlatilag egy cameo szerepe van csak, de végre-valahára nem szenved, nem sír sem elkeseredésében, sem dühében, hanem cool, mint egy jóllakott oroszlán.

Hát ennyi, érdemes moziban megnézni, ha másért nem, hát a látvány miatt!

2014. január 5., vasárnap

Dupla matiné: American Hustle és Anchorman

Alapvetően elvágyódó tipus vagyok, ami gyakrabban fejeződik ki időben, mint térben.
Ezen belül nem számít pl. hogy a középkor és az ókor érdekel, mert odáig nem mennék vissza, és azt hiszem sokáig nem is bírnám ki, ha mégis sikerülne :) Szóval inkább csak irodalomban és filmen szeretem.
Viszont a hetvenes évek még viszonylag közel áll hozzám, hiszen emlékszem a kora nyolcvanas évekre, amikor a szüleink és a szomszéd nénik és bácsik még nem kezdtek el banánzöld mikiegeres pólót hordani kétszer felhajtott márványfarival és bundeszliga séróval, hanem trapézgatyában és kordbársony jakóban nyomták, túlméretezett gallérú ingekkel és még nem is tudom mivel, mert azért igazából én is csak 76-os vagyok, szóval már amikor jobban öntudatra ébredtem, bejött az a fajta gelly 80-as évek, amit már annyira nem díjazok.
De, akárhogy is van, ha egy fimen azt látom, hogy vezetékes telefonon beszélnek, és tárcsás magnószalagról hallgatják a zenét, akkor az már előnnyel indul nálam. Pl. nem nagyon értettem egyet Ben Affleck Argo című filmjének Irán-ellenes felhangjával, de az olyan szakik munkássága, mint art direktor, set decorator, head stylist, costume designer, no az mind rendben volt!
Az élet úgy hozta, hogy épp egymás után láttam most két filmet, amik 1978-ban, illetve '79-ben játszódnak.
De nem csak emiatt ajánlom, persze:

American Hustle.
Valahol olvastam, hogy ez az "új Nagymenők". Hmm, az az egyik kedvenc filmem, Scorsesétől mindenképp a legjobbnak tartom, bárki bármit is mond. Amúgy is érdekes állomás ez a munkásságában, mert addig inkább csak szakmai elizmerésnek örvendhetett, ezzel meg elkezdett kasszasikereket gyártani, és ha engem kérdeztek ez kicsit el is ferdítette az ítélőképességét. Szóval eleve kiváncsi lettem volna, ha a trailert nem is látom soha.
Vagy pl. a Boogie Nights-ról is azt mondták, hogy az meg a "pornóipar nagymenőkje", és valahol az is volt. Abban P.T.A. Julianne Moore-nak (frissen a Jurassic Park után) adott extra mélységet, míg Mark Wahberget bemutatta, mint színészt, és Philip Seymour Hoffman is kb. annyira volt ismert előtte, mint Samuel L. Jackson a Goodfellas előtt, aztán láthattuk mi lett belőlük.
De ami fontos mindháromban, az igazából a jó forgatókönyvet maximálisan kihasználó rendezői munka, ami különösen jeleskedik abban, hogy minden karaktert imádunk, akármit csinál és akármi történik vele, mert csillagos ötös, ahogy a színészek lehozzák a vászonról. És bocsánat, nem vagyok fimesztéta, nem tudom hogy hívják ezeket az eszközöket, amiket mindháromban meg lehet figyelni, de nekem úgy tűnik, mintha néha a filmbe egy fotóalbumot importálnának, olyan szinten, mint pl. a Royal Tennenbaums-ba, mint filmbe egy könyvlapozós stílust vitt bele Wes Anderson, vagy mint ahogy a Sin City félig film, félig képregény. A kamera rendszeresen zoom-ol ki és be, de főleg befelé, ami Amy Adams esetében különösen indokolt, hiszen ha kistotálban vagy plánban hagynák, mindenki csak a félig kilógó mellét nézné, ezért arról gyorsan át kell vinni premier plánba ;)


Megfejtettem, hogy ez az a hatás, amitől beleszerettem. Első blikkre csak szexi, de ha az arcába nézek, talán a túlméretezett, csillogó kék szemével, meg az amúgy picit éles szájának egy apró fintorával mindent el tud mondani.
Szóval, mintha állandóan fényképezné a szereplőket valaki, mert az életük egy-egy jelentős pillanatát osztják meg velünk. Ezt a Nagymenőkben konkrétan képkimerevítéssel csinálta Scorsese, ha még jól emlékszem, a Boogie Nightsban meg annyi volt a tömegjelenet, hogy ott a kamera állandóan "sétált" a party vagy a forgatás közepén, így vitte be a nézőt P.T.A. a dolgok sűrűjébe.

A cselekményről nem is mondank semmit, de ez a rendező-színész kapcsolat megér pár említést:
A Silver Linings Playbook-ból hozta Bradley Coopert, Jennifer Lawrence-t, és (ez pici spoiler, mivel uncredited szerep) Robert De Niro-t. Előbbi kettő tipikus emelkedő csillag, nagyon jót tesz nekik, hogy ilyen lehetőségeket kapnak, De Niro meg szerintem jóval túl van a fénykorán, de azért jó látni 1-1 ilyen "visszakacsintós" szerepben a többi, nagyrészt már inkább komikus fellépés mellé. Mondjuk Cooper szerintem pont ugyanolyan zakkant mániákust  játszik, így neki nagyon rutin, de jó ez, hacsak mostantól nem lesz még kb. 4 másik fimje is, amiben ezt kell alakítania. (Pl. Johnny Deppre mint Tontóra én már abszolút nem voltam kíváncsi, bőven elég lett volna neki a négyszeri Jack Sparrow...) Sokat nem tudok még róla, mert nem láttam a Hangover 1-2-t, de sok sikert Bradley!
Jennifer Lawrence is áthoz valamit a Silver Linings-ból, de itt még hozzátesz, és nagyon szépen. Egy ilyen cipóképű lánytról nehéz lenne azt gondolni, hogy az "örülök mert jön a desszert" és "mérges vagyok, mert hol van már a desszert?!!!" meg esetleg a "rosszul vagyok, mert sok volt a desszert..." arcokon kívül még van 50 másik árnyalata, és ezeket még egymásba is tudja mosni, de képes rá!!! talán mert az egész testével tud játszani, legalábbis nagy különbség ahogy a Hunger Games-ben az egész tartása is olyan feszült, mint az íj, amikor kihúzza, itt pedig billeg és nem áll meg, de nem is esik pofára, mint egy gömbtestű kejlfeljancsi.
A Fighter-ből itt van Christian Bale és Amy Adams, és bár abban is hozták a kötelezőt, az azért egy boxolós film volt és Mark Wahlbergre épített. Mondjuk nem lesz szerintem valaki attól jobb színész, hogy egyszer csontra lefogy, egyszer meg egészségtelenül elhízik, a kettő között meg akciósztárra gyúrja magát, de nem ez a lényeg! Christin Bale itt úgy néz ki mint Tom Cruise a Thropic Thunderben, csak nem olyan vérgeci, hanem a kis stiklijei mellett egy nagyon is esendő, szeretetre méltó fickó, és a maga módján igazi hős, ahogy próbálja mindig menteni a menthetőt. Nagyon nagy rész szerintem, amikor Sidney (Amy Adams) varázsa alá kerül, és azt hiszi, hogy az életben egyszer megbízott egy nőben, túlságosan gyorsan kinyílt, aztán meg ott maradt a boncasztalon, mint egy felhasított béka, amelyiknek még dobog a szíve de tudja, ohgy nem biztos, hogy vissza fogják ám varrni...
Amy Adamsről meg tényleg nem tudok mit írni most. "Ilyen a friss szerelem: rettenetes mint a zászlós tábor."
David O. Russell a korábbi sztárjai közül hozhatta volna még Mark Wahlberget (eddig háromszor dolgozott vele.) Meghívhatta volna a polgármester szerepére, de azt gondolom, az egyérszt nem neki való, mársrészt Jeremy Renner tökéletes, és érdemes őt is figyelni, nem csak mint tökös akciósztárt!
Mondom, nem értek sokat a filmművészethez, de pl. ahogy egyes rendezők alkalmazzák a soundtrack-et, a vágásokkal és a kemeramozgásokkal, az is felismerhető, és valahogy úgy tűnik, ez David O. Russell egyik erőssége. (Ez már a Three Kingsben (1999-es film, asszem magyarul Sivatagi cápák) is feltűnt. Guy Ritchie is így csinálja, de ő már néha odáig viszi, mintha videoklipeket rendezne füzérbe... Ami nem is baj, de ez itt más tészta.
Amúgy ahhoz képest, hogy "con artist"-okról, azaz trükkös csalókról szól a film, nem olyan csavaros a sztori, mint pl. sok Christopher Nolan film, vagy a szintén szélhámosokról szóló Matchstick Men (Ridley Scott, 2003) vagy pont Danny Boyle utolsó filmje, a Trance, de itt nem is ez a lényeg. Hanem szerintem az, hogy annyira meg lehet szeretni a karaktereket, mintha minimum a régi kedves volt osztálytársaidról, vagy kedvenc kollégáidról lenne szó, nem csak ismeretlen arcokról. Az sem érdekes, hogy ez valahol egy megtörtént eseten alapul, és mint olyan, akkor ennek mi is a jelentősége? Mellékes...
Akárhogy is, ez mindenképp egy olyan film, ami miatt még megtartom a bérletem, és továbbra is hiszek abban, hogy a rendező-színész kapcsolatok nagyon fontosak. Ha nem hiszitek, nézzétek meg, Wes Anderson hogy összegereblyézett szinte mindenkit az új filmjéhez:


Anchorman 2: The Legend Contiues
És tényleg!
Mindig necces egy jól eltalált vígjáték folytatása. Mondjuk kevésbé az, ha nem sietik el, csak azon felbuzdulva, hogy az első epizód sikeres lett. Azt érzem, ezt alaposan meggondolták, átnyálazták egy-kétszer a forgatókönyvet, és így szépen lassan megérett az anyag kb. 8 év alatt.
Ha lehet, még egy lapáttal rátetettek minden témára, ami az első részben kijön.
Ott a női vetélytárs a hímsoviniszta anchor-világban, most fekete nő, mint főnök/szerető.
Steve Carell gyépés figuráját is eltúlozták, ami mondjuk kassza-ügyileg megindokolható, mert sajnos vannak olyan nézők, akik jobbára csak azon tudnak nevetni, ami az ő szellemi szintjüket se haladja meg, és csúnya bukta lett volna, ha olyan finom, társadalomkritikus gegekkel lenne csak tele, mint az egyik, ami a kedvencem volt.
(SPOILER alert!)

Burgundy már egy 24 órás hírcsatornának dolgozik, de az exével (Veronica: Christina Applegate) még rivalizálnak. A nő épp Yasser Arafattal készül interjúra, pont mikor Burgundy műsora is programon van, így bosszankodik előre, hogy persze akkor biztos őt nem fogja senki nézni, elvégre Arafat a kor egyik nagyágyúja.
Amikor rezignáltan készül beülni a székbe, hogy mindjárt kezdi a műsort, a monitoron épp egy élő autós üldözést adnak helikopterről, ami akkoriban még sosem ment adásban. Burgundy azt mondja, hogy adják be ezt a témát! Dehát ez NEM HÍR! - mondják neki a stúdióban. Nem baj, menjen!
Elkezd erről dumálni, miközben csapatmunkában súgnak neki, találjon ki extra infókat az ámokfutóról, mert rájönnek, hogy az embereket érdekli, és ki kell húzni a témát.
A másik hírcsatornánál egyszer csak elmegy a kép az Arafat interjú közben, mire Veronica megkérdezi, mi történik?
- Bocs, lelőtték a műsorod és átvettek egy autós üldözést egy másik csatornáról. Úgy tűnik mindenki tudni akarja, mi lesz a vége...
- Dehát az nem hír! - fakad ki Veronica.
- Én tudni akarom, mi lesz a vége - szól bele Arafat.
:D :D :D

Ja, és az egyik legjobb húzás az első részben a "News Team Fight", amikor újabb és újabb hírcsatornák négy fős csapata jelenik meg egy spontán utcai harcra különféle fegyverekkel, és ráadásul mindegyik csapatban az anchor egy ismert hollywoodi arc, holott addig a pontig Burgundynak csak egyik riválisát ismertük, akit Vince Vaughn alakított. Itt már az is poén volt szerintem, hogy a kettejük harcába bejött a harmadik csapattal Luke Wilson, de aztán erre tromfoltak Tim Robbins-szal, majd ezt überelték Ben Stillerrel.
Na, és most is lesz News Team Fight, és több spoilert nem árulok el, de egy-két cameo szerep itt is akad, és épp olyan vicces maga a "csatajelenet" is, mint a korábbi.
Addig is, ismétlés a tudás anyja:

 
Ja, még egy érdekes kis extra info: David O. Russell executive producerként közreműködött az első Anchormanben :)