Keresés ebben a blogban

2012. november 26., hétfő

Csak mert szépen kértétek ;)

Oké, szóval költözni kell, megvan a hely is, jó is, csak van 1-2 szokásos szarakodás a téma körül, meg amúgy is, nem az én műfajom.

Ráadásul a balkon "összepakolása" durva szélben és elárasztott terepen indult, amin az sem segített sokat, hogy Hansy is szelektálta a cuccait, és megdobott 1 mini Jamesonnal, merthogy ő nem nagyon...



Aki nincs facebook-on, és még nem látta, annak elárulom, hogy amúgy a paradicsom projektem sikeres lett, azaz kb. áprilistől november elejéig kint, aztán pár hetet a meleg konyhában, leszedett állapotban értek a gyümölcsök, és végül a nagy része meleg színekbe öltözött, és zamatossá vált.


Ezzel együtt pakolni utálok, szóval hamar befordultam a konyhába, főleg mert megint valami olyasmit találtam ki, amit eddig még nem.
Alapanyagok között 2 szelet lazac, áfonya, gomba, chili, zöld paradicsom, narancssárga koktélparadicsom és baby burgonya. Hallal amúgy szinte sosem foglakozom, munkahelyen gyakran van, amúgy meg drága :o


Többit képekben:


Ezt a mixet picit megszikkasztom, lecsepegtetem, az olaj visszamegy a serpenyőbe.


A "szurok" az szójaszósz, nem kell félni!


Mivel a lazac elkezdett kozmálni, felpakoltam a citromkarikákra, és az előfőzött krumplikat vidáman körbe tudtam terelgetni kb. 5-6 percen át.


Visszatöltöm a gomba-áfonya-chili-zöld/narancs paradicsom cuccost mellé, és mosogatással együtt is fél órán belül voltam. 
Egészségetekre!


2012. november 6., kedd

Permakultúra - közösség - önellátás (csak a nagyon-nagyon egyszerű váz, amit én belelátok)

Hogy mi is az a permakultúra, én se tudtam kb. két-három évvel ezelőtt, de amint valaki adott egy pár mondatos összegzést a lényegről, azonnal egy gyerekkori rajzom jutott eszembe. A rajz elveszett, de megpróbálom leírni:

Egy kis sziget a tengeren, amit egyedül elfoglal egy hatalmas fa, a víz felé hajló, terebélyes lombkoronával. Ahogy magam ismertem (esőerdő-fanatikus voltam), a fa levélzetének is sűrűn kellett volna virítani, és alá buja aljnövényzet is dukált volna, de akkor semmit nem tudtam volna ábrázolni az emberi és állati életből, ami a szigeten folyt. Asszem pár fürt gyümölcsöt rajzoltam a fára.
Az ágak közt volt egy kunyhó, valaki csak hevert a teraszán. Egy óriáskígyó pihent vele szemben, 1-2 kisebb majom és madár is lakott még az ágak között. Valahol volt egy nagymacska is, valószínűleg jaguár, de persze szelíd, épp  várta a koncot, amit a halakat belező ember adott neki, aki a tűz mellett munkálkodott. Szigorúan lehullott ágakból rakott tüzet, illetve kiszárított halszálkából (akkoriban azt hittem, ahogy ma egyes szegényemberek, hogy minden tökéletesen el tud égni, és a célnak így megfelel...) Egy harmadik arc horgászott, ugyanis ezek az emberek főleg halon és gyümölcsön éltek, a kígyó néha ritkította a majom és madárállományt, és persze a mcskára se szóltak rá, ha elkapott egyet-e-gyet.
Nohát, a mini ökoszisztémám kissé kezdetleges, de lehettem talán vagy 8-9 éves (a rajz minőségére emlékezve még nem voltam 10-11, biztos.)

Nem volt a rajzon esővíz-gyűjtő, alomszék, zöldségágyás lasagna-mulcsozással, de ami volt, az a békés (okés, ragadozókkal, szóval akkor talán inkább: természetes) együttélés az ember, az állat és a növény között.

És bárki elkezd komolyabban érdeklődni a permakultúra iránt, az azt hiszem előbb-utóbb rájön, hogy itt nem csak egy olyan technikáról van szó, ami keveset árt a környezetnek, vagy egy olyanról, ami jobban kihasználja a helyi adottságokat, hanem egy olyan szemléletmódról, ami igyekszik "helyén kezelni" a rendszer elemeit, a mikrobáktól a rovarorokon és madarakon keresztül az emberig.

Az ember persze a maga malmára hajtja a vizet, de rájön, hogy ez neki is akkor a legjobb, ha mindenkinek jó körülötte. Ezt most nem fogom részletezni, remélem mindenki elhiszi, hogy egy szabadban kapirgáló tyúk egészségesebb, mint egy olyan, amelyik századmagával nyomorog a betonozott hangárban, neonfény alatt.
Azt is higgyétek el, hogy a paradicsom "boldogabb" a büdöske és a bazsalikom között, szalmamulcs alatt, mint a műtrágyázott fóliasátorban, megintcsak, mint a csirke esetében, "társaság" nélkül, azaz csakis a többi paradicsommal összezárva.
És hogy fajlagosan kevesebb a munka a nagyüzemivel, az lehetséges, de a munkát azért én megint csak a helyére tenném. Én pl. elbíbelődnék vígan egy csikentraktor legyártásával és tologatásával is, anélkül hogy ezt gürcölésnek tekinteném.
A parasztnak lehet régen a kapa és az eke volt jele az óvodában, ma a traktor és a műtrágyás zsák, de a perma-gazdának egyik sem! Itt nem a bézik eszköz és a kérges tenyér iránti igényt állítjuk szembe a kényelmes gépiesítéssel. Nem vért akarunk izzadni pár bio paprikáért és dinnyéért.
Ahogy Vitka mondta: nem "ökomártírkodni" mentek ki a tanyára.
Ez annyira tetszett, vissza is fogok rá térni.

Ami miatt rögtön az elejétől "ráharaptam", az a következő három ok:

A permakultúra nekem JÁTÉK!
Vannak természetes szabályok, de hihetetlen tere van a kreativitásnak. Még az is kísérleti, amit már többen megcsináltak előtted, mert a te talajod picit más, 2-3 fok különbség van, és az a hasznos rovarfaj amit említettek, épp itt nem honos, de van helyette másik...

A permakultúra nekem PIHENÉS!
Azzal kezdődik az élettér kialakítása, hogy alaposan megfigyeled, és aztán folyamatosan figyeled, mi hogy reagál, mi hogy működik. Ezt munkának nevezik valahol is? Jobb két napig figyelni, mint egy napig kapálni, nem?

A permakultúra nekem LELKI ÉLET!
Nem akarok vallásról beszélni, vallásokra szerintem nem sok szükség van. Lelki életre annál inkább. A hitet tápálja, hogy lehet ez a világ szebb is, és ki tudja elégíteni az alapvető igényeinket anélkül, hogy nagyon belerondítanánk. Ennek a napi szintű megélése, a földi paradicsom.

Oké, oké, ez mind szép, csinálhatnék wormery-t itt is és folytathatnám a balkon-kertészetet, lehetnék miniatűr permás, az élet meg menjen tovább. Ami azt illeti, fűszereket, és paradicsomot gondoztam is a balkonomon, ha nem először olvassa valaki ezt a blogot, láthatta már.
De nekem ez nem elég!
Én ezt egy életformának, 100%-os elfoglaltságnak választom.

Most ugye egy mosodában dolgozom, egy 5 csillagos hotelben, ami épp kapott valami zöld minősítést, mert pl. szelektív kukák vannak, meg ilyesmi, de amúgy irdatlan erőforrás-pazarlás van, nem részletezem ezt sem, de egy 197 szobás szálloda sose lehet zöld, az hótziher.
Amikor 8 órát dolgozom, az ebédidővel (ennek "minőségéről" itt már írtam >>>  klikk), átöltözéssel, zuhannyal, és oda-vissza úttal nekem 10,5 óra is kijön. Ebből a kemény rész lehet, hogy csak 5-6 óra, de ahogy belépek a hotelbe, egy beton konstrukció alagsorában vagyok, neonfényben, gépek zajában dolgozom. Még ha csak törölközőket kellene hajtogatni, vagy ilyesmi, akkor is rémes pazarlás egy ember életében az ilyen körülmények közt eltöltött idő. Akkor is, ha a klasszikus "paraszti robottal", azaz ganajozással, ásással, gyomlálással, kapálással, birkanyírással DE szabad ég alatt eltöltött idővel helyezem szembe: inkább kaszálnék-kapálnék napi 8 órát, mint hogy mosodázzak.
Hogy miért nem váltok, miért nem keresek a tűrhetőnél azért jobb angolommal pl. customer service irodai munkákat, vagy stb., annak az a nagyon egyszerű oka, hogy amit nernék a vámon, elveszteném a réven.
Lehet értelmesebb kollégáim lennének, viszont ugyanolyan értelmetlen lenne az egész munka, pl. mondjuk dühös emberekkel chatelni vagy telefonálgatni 8 órában, az se jobb, mint ágyneműt mosni és vasalni, szerintem.
Csináltam, és nem jobb, kész!
Harmadik megoldás, pl. emlegetik néha, akiknek fingjuk sincs a rajzhoz, hogy hát én kreatív is vagyok, meg rajzolni is tudok, legalábbis tanultam, miért nem erre orientálódok? Hát mert pl. egyrészt évekbe telne mire behoznám azt a technikai hátrányt, amit a puszta kezes skiccelgetés és az elfogadható grafikai kivitelezés között keletkezett, és még profik is folyamatosan zárkóznak fel az újdonságokhoz, mert ha picit pihennek, lemaradnak, és nem lesz munkájuk. Másrészt rosszul tűröm a stresszt, pl. a szűk leadási határidőket.

Meg azt is szarul viselném, ha többször is visszadobná az ügyfél a munkám, márpedig ha valaki fizet, szereti játszani a műértőt. ("Ezt egy picit kubistásabbra is vehetnéd, nem?")
Bő lére eresztettem, de a lényeg, hogy ebben a világban én semmi módját nem látom annak, hogy a rendszeren belül valamiféle "életpálya modellt" találok magamnak.
A rendszeren belül vagyok még, de kifelé mozgok.

Tavaly volt két lépésem, de nem vitt volna egyik sem ki a sűrűjéből, így már nem is bánom, hogy egyikből se lett semmi. Az is nagy tanulság, hogy alaposabban kell mérlegelni, esetleg 1-1 SWOT-analízist is kell készíteni, még azelőtt, hogy konkrét elkötelezettséget vállalnék. Ez nekem mondjuk nem a legerősebb oldalam, túl nagyvonalú vagyok az aprólékos tervezéshez, szóval egyből bejön a második tanulság: egyedül nem szabad!
Brainstormingban jó vagyok, szerintem néha kell a lendületes ötlet-ember a komótos tervező mellé, szóval most nem alulértékelem magam, csak tudom, hogy szükségem van másokra is.

És hálistennek ez az aspektus is elhangzott a kurzuson, legalábbis Vitka részéről. A közös munka mindig TÖBB, mintha az egyes emberek egyéni erőfeszítéseit összeadnánk. Nagyon jó kis játékokkal kezdtünk, és bár a résztvevők között többen is voltak, akik semmilyen közösségben nem gondolkodnak, már ami a későbbi gazdálkodási módjaikat illeti, azért szűk két nap alatt igazi kis csapat lettünk, és ez szerintem a mai világban óriási eredmény!
Amúgy, hogy milyen emberek voltak? Nagyon sokfélék, mind az előismereteinket, mind a távlati terveket tekintve is mások, illetve pl. azok, akik hasonlóan is gondolkodnak, a tervezés és megvalósítás különböző fázisaiban vagyunk. Én pl. még csak gondolkodom...
Ilyenből is volt több, nem éreztem magam cseppet sem egyedül.

Volt, aki úgy gondolta, valóságos ökofalu kell a jövőben ahhoz, hogy biztonságban érezhessék magukat, merthogy olyan szar világ lesz, hogy elvesznek tőled mindent, ha csak 2-3 kis család turkál a fődön.

Volt, aki úgy gondolta, hogy a magyar föld átlagos hozamait, és egy lónak vagy tehénnek a legelő szükségletét, satöbbi-satöbbi, figyelembe véve Magyarország a mostani lakosság kb. egyötödét tudná eltartani, azt is csak akkor ha minden rendelkezésre álló földet beszámítunk, ergo a nagyüzemi mezőgazdaságot azért nem tudjuk kihagyni.

Volt aki azt mondta, jól hangzik a közösség, de mi van ha valaki később bunkó lesz, nem dolgozik, vagy nem rak bele több pénzt, vagy csak összeveszek a csajommal, oszt akkor kié is az a cob-house, amit ketten tapasztottunk?!

Sorolhatnám, de minek. A szép az, hogy az olyanokat azért mindenki serényen lejegyezte, pl. mire jó egy kerék-tó, mire jó ha egy méterrel megemelünk egy területet, mi az edge-effekt és a Fukuoka módszer, hogy lehet pontos térképet rajzolni (szintvonalazással, ráadásul!) pár forintos eszközkészlettel.

Szóval az igény egy kimozdulásra, szerintem egyre jelentősebb, az emberek nagy részében, és ez számomra bíztató.
Maga a "Szivárvány Falu", ahol voltunk egy modell a sok-sok közül.
Ahogy én látom:
Anélkül, hogy kritizálnám őket, én falut nem látok ott a következő pár évben, de a fejlődés lehetősége mindenképp megvan benne. Egyelőre egy kisebb területű, elvadult szőlőst vettek meg, szép, déli lejtőn. Egy völgyre néz, amit szántónak használnak. Mellettük erdő, és több nadrágszíj-telek, szintén főleg szőlő. Szeretnék megvenni a szántó és az erdő egy részét, de maga a falu a nadrágszíj-telkeken, a domboldalon lesz. Eddig négyen vannak, ha jól tudom mindenki Pesten dolgozik, rendszeresen kijárnak, építgetnek, tervezgetnek. Egyelőre egy időszakosan lakható présház, egy lakókocsi, és egy minimális zöldségágyás van, no meg persze a szupervályog technikával épülő kuckó, ami afféle nyárikonyha + fürdőszoba lesz, nem egy konkrét ház.
Viszont már szervezkednek ezerrel, pl. ilyen tanfolyamokat tartanak, mint a permakultúra, illetve nyilván a szupervályog-építés. Az a tippem, hogy a kis kuckó azért épül ilyen lassan, mert mindig 1-1 tanfolyam keretében haladnak a  sorokkal, ez okosan mvegoldja a költségek és munkaerő kérdését.
Nem is rossz húzás egyből Szivárvány Falunak nevezni a projektet, és honlapot, meg facebook oldalt csinálni neki, mert valahogy hozzám is így jutott el az infó, hogy van ez a tanfolyam. És szervezésben is jók, teljesen zökkenőmentes volt minden. Szóval ez egy út, hogy nem az önellátással kezdeni, hanem a szellemi tevékenységekkel, know-how-val, stb. Meg az is, hogy a "bölcsőházat" (ami arra szolgál majd, hogy a friss "falulakók" abban húzzák meg magukat, amíg saját kuckójuk épül) valódi építési engedélyekkel, show-case minőségben akarják megvalósítani, így se túl olcsó nem lesz, se nem egyszerű. Utóbbihoz kiváló sztori volt, hogy vitték el terhelés tesztre a szupevályog hurkát, amivel az okostojások nem tudtak mit kezdeni, mert egyrészt nem téglatest alakú, másrészt a gép addig nyomta, amíg lapulni nem kezdett, de nem tört össze, mint egy "rendes" építőanyag, pl. a szilikát tégla...
Szóval, így is el lehet indulni, de csak akkor, ha van bevételed valamiből, mert itt az önellátáshoz még a terület is picike egyelőre.

Én ezzel szemben, amikor majd hazamegyek Magyarországra, nem szeretnék Pesten dolgozni, és valami induló öko-projektbe kijárogatni, hogy majd ott egyszer elérem a 40%-os önellátást, mert csak széttördelném magam.

Mi akkor az én modellem?
KÖZ(össég)ÉRT(ék): ABC-(D)
Egy mindenki.....ha mindenki egy(et)ért!

A) Személy szerint ide sorolom magam: annyi tőkével szeretnék indítani, amiből megvan 1 hektár föld , az arra építendő kuckó (Earthsip és cob-house keveréket tudnék elképzelni leginkább) költsége, plussz annyi időre ki kell számolni egy bő minimumot, amíg várhatóan beáll az önellátás. Ez pl. egy szántóföldet véve alapul nagyon hosszú idő lenne, szóval eleve fás legelőt vennék. Az önellátás alatt azt értem, hogy az élelmiszer, és energia teljesen megoldott ügy, amit pedig ezeken kívül, pénzért kell megszerezni, arra fedezetet ad valami feleslegnek a termelése. Ez a felesleg sokminden lehet, a terület adottságaitól is függ, de pl. lehet "felesleg" a helyszín értékesítése, mint pl. tanfolyam, tábor, egyéb rendezvény helyszíne. Ilyesmibe kár az elején belemenni, mert olyan kiszámíthatatlan a jövő, hogy ezen szerintem akkor érdemes elkezdeni gondolkodni, ha már a föld és a lakóépület ára megvan, és azt számolgatom, hány hónapra (évre) képezzek tartalékot.
Ebben a verzióban viszont a nulladik naptól a helyszínen dolgozom, 24/7-ben, hogy az életteremet minél hamarabb megteremtsem.

B) Akiknek pl. jelenleg (illetve a terület megvásárlásának idején) jövedelmező munkájuk van, esetleg távlatilag sem szeretnék a karrierjüket, hivatásukat permakultúrás gazdálkodásra felcserélni, csak szeretnének egy ilyen környezetben élni, azoknak másképp néz ki a dolog.
Ha a csoport egy termelőszövetkezetet alapít, és a föld a szövetkezeté, akik pedig aktív munkát végeznek rajta, azok a szövetkezettől valamilyen anyagi juttatást kapnak, akkor azok, akik csak résztulajdonosok, és a föld haszonélvezői, valamilyen szinten folyamatosan pénzt kell, hogy csurgassanak a rendszerbe.
Tulajdonképpen ha veszel 2-3 hektárt, és 50 birkát, de közben bróker vagy Budapesten, akkor is kell fogadni egy juhászt, nem igaz? És az a nap nagy részében csak furulyázik és heverészik, nem fog neked még erdőkertet is varázsolni, meg talajt javítani, komposztálni, szóval 1 év múlva, és 5 év múlva is csak egy legelőd lesz, meg birkanyájad, semmi extra. Rosszabb esetben az embered még beír 1-2 "elhullást" is neked, bizonyítsd rá, hogy túl sok bárányragut eszik a családja mostanában...
(Bocsánat, hogy kisarkítom, az alapvető logikát kell csak látni benne.)

C) Akinek annyi pénze sincs, hogy az A) verziót kövesse, viszont lelkes, fitt, és tettre kész, és még esetleg van is tapasztalata a kertészetben, vagy az állatokkal, az pl. teljesen a B)-csapattól függ, rögtön a nulladik naptól, és ekkor pl. naggyon-naggyon elszántnak kell lennie.

Azért az extremitásokat mellőzzük, pl. nem lehet, hogy a C csapat a harmadik télen még mindig jurtában lakik, míg a B csapatból valaki már egy 200 m2-es szalmabála-palotát épített a saját szegletébe, mert az a morálra szerintem eléggé szarul hatna.
Ezért kell rögtön az elejétől közösségként gondolni magunkra, és lehetőleg mindkét oldalról a középút felé törekedni.

Ja, és most rajtakaptam magam, hogy csak a rezidensekről írok, a közösség legszűkebb köréről.
Hát, ez olyan, mintha a folyó élővilágát kb. úgy képzelném el, mint vízi növény-kis hal-nagy hal piramist. Most ezt cizellálhatnám apró rákokkal, meg stb. de mindig a vízben maradva, holott ami a legtávolabbi hegyen történik, az is számít, hiszen a cermelyekből patak lesz, azok meg a folyóban kötnek ki, és mindegyik beleteszi a magáét. Szóval kell egy "D csapat" is, akik nem résztulajdonosok a földben, sosem akarnak kiköltözni, de mégis jelentősen befolyásolják az ottani életet.

Kell egy stabil háttérbázis, akik:
- Időről időre kijárnak a területre, társasági életet élni, színesíteni a munkás hétköznapokat, valamint kiszakadni a saját, urbánus formájukból. Ide tartoznak pl. azok a cimborák, akiknél 1-1 éjszakára meg lehet szállni, ha városi programunk lenne... (De ennyi nem elég, >>>)
- Népszerűsítik a "termékeket" ismerőseik körében. A termék lehet kézzel fogható, mint egy fonott kosár, vagy kézzel készített kissámli, vagy csak tojás, aszalvány, vagy pálinka, de lehet szellemi termék is, mint pl. terepgyakorlat és tanfolyam, vagy akár valamilyen rendezvény, ami a területen megvalósítható.
- Maguk is vásárolnak, és ha lehet ezt nem ad hoc jelleggel, hanem elkötelezettséget vállalva teszik (Szatyor Közösség, megvan?)

Arányaiban pedig pl. mint egy focicsapatnál, 2 csatár (B), 4 középpályás(A), 4 hátvéd (D) és egy kapus (C). 
Ezt most értelmezze minden kedves olvasóm a saját fantáziája szerint!

Még 1-2 gondolat:
Elsőként azt tartanám a legfontosabbnak, ahogy a Szivárvány Faluban is a "Bölcsőház", vagy Gyűrűfűn a "Zsilip" az első igazi projekt, egy közösségi ház megépítése az alap. (Párhuzamosan pl. az állatok számára feltétlenül szükséges infrastruktúra (kút, akol, stb.) megépítésével.)
Ennek a közösségi háznak nem kell mindenféle minősítési kritériumoknak megfelelnie, csak az legyen a szempont, hogy az első télen is lehessen már kint tartózkodni. És persze, hogy olcsó legyen, megintcsak az Earthship alapjait használnám fel,

annyi mínuszolással, hogy nem kell műszakilag is felszerelni, pl. nem kell vízöblítéses WC, vagy perfekt üvegház-folyosó, és az se legyen nagy baj, ha pl. nem süt a nap pár napig, akkor be kell osztani az áramot, és pl. nem kapcsoljuk be a laptopot, este gyertyát gyújtunk, és kézzel mossuk ki a zoknit-gatyát.
JA! Itt jön be még egy nagyon fontos dolog, ami a permakultúra egyik alappillére:
Az igények önkéntes visszafogása!
Nekem ez is nagyon tetszik, és ha ezt figyelembe vesszük, egy ilyen közösségi épületet nagyon kis büdzséből meg lehet alkotni. (Nagyon-nagyon kevésből is, hihetetlen, de igaz!)
Ehhez támaszként ajánlok egy blogot klikk!

A földterületen pedig ezen kívül kiválasztanánk mindenkinek 500 m2-es privát parcellákat, ahová már mindenki a saját házát építi, közvetlen mellé a saját fűszeres, virágos, pázsitos, sziklakertes, játszóteres, tehát szabadon alakított életterével.

De most nem megyek ezzel messzebb, pl. a közösségi létformáról önmagában is tudnék filózgatni, de majd talán legközelebb.

Addig is csak a szépet!








2012. november 3., szombat

Hurrikánról jutott eszembe

Csak egy gyors reakció a napi hírekre, reggeli kávé mellett:

A Sandy-nek már kemény 106 halálos áldozata van.
Ebben ki tudja, talán benne lehet pár hajléktalan, aki a kukák mögött átaludta az evakuálási cécót, meg pár ideggyenge emberke ("Bazmeg, még egy ekkora mennydörgés, és esküszöm infarktust kapok!"), meg talán még öngyilkos is lett valaki, aki azt gondolta, itt az Armageddon, pár héttel a kitűzött időpont előtt, de inkább ne várjuk ki a kénköves esőt!

106 ember egy cirka 20 millás agglomerációhoz képest, aztakurva!
Egyik legnagyobb bajuk az volt, hogy nem tudtak telefonálni.
"It is amazing how street scenes can alter when suddenly there is no one yelling into their cell phones, busy texting or focusing on their smartphones, using Google Maps to find directions." (Der Spiegel)

2012. október 29., hétfő

97 majom, 98 majom, 99 majom...


A kalapács nem más, mint egy gondolat - valaminek a (le/be/ki)ütése - fizikai megtestesülése. 

A gondolat sokkal erősebb, mint a kalapács, és onnantól kezdve keresi a fizikai beteljesülést, hogy megszületett. Előbb egy botra csomózott kőben, utóbb egy szögbelövő pisztolyban, egy légkalapácsban. Látszólag nagyott fejlődött mi? Mindez a fejlődés három dimenzióban, évezredekig tartott. 

Most, ha becsukod a szemed, el tudsz képzelni egy igazán nagy ütést? Felejtsd el a kalapácsot, gondolj láthatatlan energiamezőre! Képregényben, moziban láttál már ilyet. No, mekkora is a fejlődés a kőbalta és a légkalapács között? Pitiáner, ugye?


Az igazi erő nem jelentkezik 3D-ben, mert felelőtlenek vagyunk, és tönkretennénk mindent.
Ami azt illeti, majdnem sikerült is...

De mégsem. 

Most jön egy erő, ami nem az ütésre gondol, hanem a teremtésre. Ilyen erők nem szoktak se képregényben, se filmben szerepelni (mondjuk van rá példa: Végtelen történet, ami egy regény megfilmesítése.) Szóval picit nehezebb elképzelni, mint az irdatlan ütőerőt. De ha ennek az erőnek csak egy töredéke képes megfoganni ugyanabban a pitiáner elmében, aminek 3000 év kellett a szögbelövő pisztoly megvalósításához, akkor olyan szintű változásokat fogunk tapasztalni, hogy az eddigi pusztításunkat rohamléptekkel fogjuk helyreállítani.

Amire a címben utalok, az a századik majom elmélet.
Ha nem ismered, akkor >>> klikk

Hiányjel

Már kb. 10 éve fogadkoztam, hogy ha a Dead Can Dance még egyszer összeáll, és eljönnek Pestre (akkoriban fingom se volt róla, hogy lehetek én akár külföldön is), akkor nincs az a pénz, amit meg ne adnék, hogy lássam őket.

Előrebocsájtom, akkor sem voltam igazi-igazi DCD fan, azaz pl. a korai zenéik nagyja nem az én világom, és azt leszámítva is inkább Lisa Gerrard, aki megfogott. Oks, vannak számok, amiben Brendan Perry énekel, és tök jó az is, de csak akkor ha a zene is jó. Miért? Hiszen neki is markáns, képzett hangja van... Dehát nem olyan, és kész. Lisa magában egy hangszer, főleg hogy halandzsázik, és nem kell szövegre figyelni.
No meg persze az is bejátszott, hogy zenében képzetlen lévén, amikor a szinti úgy szól, mint valami közelkeleti fúvós pikula, akkor az nekem nem szintiként jelenik meg a fejemben, és amikor úgy szól, mint egy vonós hangszer, akkor is vonósokat látok magam előtt, nem kopasz embert, fekete ingben a billentyűzet felett. Ez máig így van. Sok "dark" emberke bírja a DCD-t, én nem voltam ilyen sosem.
Persze annyira gyík nem vagyok, hogy ne lettem volna vele tisztában, hogy ez szinti, de gondoltam egy álom-koncerten meglepnének valami élő hangszereléssel, ha nem is minden számban, de legalább a törekvés meglenne.

Mert amúgy nem vagyok nagy koncertlátogató se, de pl. amikor Jovanotti volt valamelyik Szigeten, akkor volt vagy 13 élő zenész a színpadon, és tolták a funkyt rendesen. Vagy amikor az Amorf Ördögök egy teljesen kis közönségre hangolva, a ZP-ban olyan perfekt repertoárt tolt, hogy minden harmadik számot más hangszereléssel, és/vagy más ritmusban játszottak, meg még egy teljes ütőhangszeres együttest és egy hastáncosnőt is verbuváltak, a léggitáros koreai srácról nem is beszélve, és ez nem búcsúkoncert volt, vagy nem filmfelvétel miatt, csak egy mezei pardon-koncert, kb. 150 embernek....

Szóval zu sammen, tudtam én az első béna, okostelefonos youtube megosztásokból, hogy ebben a turnéban nem lesz akkora kraft, mint a Towards The Within-ben. Pl. azért, mert ez egy lemezbemutató turné, és picit az volt az érzésem, mint amikor hazavittem a Pink Floydtól a Division Bell-t műsoros kazettán, és mekkora csalódás volt! Már elvesztették a fonalat akkorra.
A Dead Can Dance nem annyira, de azért ha Spiritchasert veszem, mint előző albumot...
No, azt lejátszhatnák most is, nem reklamálnék, hogy minden épp olyan, mint az eredeti.

És persze, tisztában vagyok vele, hogy a DCD se nem Jovanotti, se nem Amorf Ördögök, vagy mondjuk Nouvelle Vague, szóval nem vártam el, hogy Brendan toljon egy stage-diving-ot, vagy hogy a Nierika alatt echte bantu táconők banánt hámozva riszáljanak, de ahogy mondtam, egy csellista, vagy fuvolás szép gesztus lett volna néhol, ami persze azt is jelentené, némi változtatást eszközölnek a számokon.

Egy hosszabb into, vagy outro?
Egy szóló, valamin, ami sosem volt ott?
Valami. Könyörgöm!

Nos, nem!
Rájöttem, a DCD egy "apollónisztikus" formáció.
Tökéletesen visszaadják, amit tudnak, nem csuklik meg a hangjuk, és nem hagynak ki egy ütemet. És kurvára el tudják ezt nyomni 40 koncerten egymás után! Ugyanazzal a színpadi outfittel, ugyanazzal a felkonffal (pl. Lamma Bada), ugyanazzal az "encore"-repertoárral. (No, ez utóbbiban reménykedtem, hogy eccerélünk-alapon most nem a Song to the Siren lesz, hanem, óriási melepetésre a Cantara vagy a Yulunga, vagy még valami a Spiritchaserről, ami a legkirályabb albumuk.)
Nem, ők köszönik szépen, a "show" azt jelenti, lejátszák egy színházban ugyanazt, amit a stúdióban.
Ott a hangmérnököknek, itt embereknek,


Whatever...

Ahogy mondtam, nem voltam én igazi fan, meg fel is vérteztem magam.
Nem kezeltem már úgy egy ideje, mint valami "eljövendő csúcsélményt".
Melóból hazajöttem, kajáltam, elcangáztam a Bord Gáis Theatre-hez (ez milyen amúgy?! Mintha a Madách-ot átkeresztelnék Tigáz Színházra...), oszt megnéztem mit tudnak.

Bakancslistán rajta volt, most meg ott a pipa mellette, e.

Egyet mondok azért a jó oldalon:
LISA GERRARD AZÉRT MÉG MINDIG ISTENNŐ!!!!!!!

Szóval megérte így is ;)

2012. október 21., vasárnap

Most: a féreglyuk két oldalán


"Nem az tesz boldoggá, ami a miénk, hanem az, aminek örülni tudunk."

(Számomra ismeretlen forrás)

"Hogyha együtt feküsznek is, megmelegszenek, az egyedülvaló pedig mi módon melegedhetik meg?"

(Prédikátor könyve...asszem... valahol, én Joseph Heller Isten tudja c. regényéből ollózom)

Csupaszon, de nem azzal a fajta öleléssel, amelyikben szinte a másik bőre alá akarnánk bújni.
Elég a bensőnknek, ha fizikailag épp csak találkozik a külső.
Oldalra nézek a szórt fényben, ami csak a lényeget emeli ki egyébként is. Épp csak több, mint az árnyjáték, ahol már csak a sziluett marad.
Szép.

És anélkül, hogy a szépségről a fentebbiekhez hasonló elmésségek futnának végig az agyamon, hirtelen rajtakapom magam, hogy az agyam nem is fut igazából (okés, csekkolja a szívverésem, a lélegzetem, de a gondolataimat MOST meghagyja nekem.)
Az se jut eszembe, hogy "jól csak a szívével lát az ember", meg semmise... csak egy érzés kerít hatalmába.

Megnyílt egy féreglyuk vagy micsoda: az időnek nincs semmi jelentősége.
Ő a "túloldalon" 17 éves, én pedig idősebb vagyok.
Kábé annyival, mint amennyivel "most" (ideát) ő idősebb nálam, amit szintén csak kábé tudnék megsaccolni, nem tudom pontosan, és nem is érdekelt egy percre sem. (Csak másodjára találkoztunk, amúgy is...)
Szóval 17, naiv, kissé introvertált, de nem félénk, és nem vágyik a befordulásra, csak arra, hogy úgy szólítsák, hogy megnyílhasson.
Igazából nem látom, csak érzékelem.
Magam duplán nem látom: én csak figyelek, mindkét oldalon.

Van ennek gyakorlati jelentősége?
Nem a szerelem lángralobbanása ez, még csak a szex se lesz jobb tőle.
Nem kezdünk lelki-társ-beszélgetést, úgyis belebonyolódnánk.
Amikor a kapu bezáródik, épp úgy látom, ahogy egy perccel azelőtt.
Minek az egész akkor?

Sokat hallani a MOST hatalmáról, de próbáld megfogni igazán, és rájössz milyen nehéz.
A múlt lehet évtizedes, lehet kvázi azonnali feedback, pl. egy párbeszédben elhangzott mondat megváltoztathat valamit, amit mondani szerettél volna, de már inkább elharapnád a nyelved.
A múlt tapasztalatai a jövő praktikáihoz vezetnek.
Ez rendben van, mondhtni: praktikus. Ha már ebben a dimenzióban, ezen a fizikai síkon létezünk, kell valami kapaszkodó, azaz korlát.
Nem azért nem utazgathatunk az időben, hogy véletlenül meg ne öljük a saját nagyapánkat, hanem azért mert idő nincs is, csak a fejünkben van, mert enélkül az implantátum nélkül valószinűleg megőrülnénk, azaz legalábbis mindenki más őrültnek nézne.
Az, hogy az időből igazából sosem tudunk kilépni, az közmegegyezés....

De sikerült MOST, azta!
Nem gondoltam semmire kábé pár másodpercig, amíg mindez - mint intenzív tapasztalás - meglepett, megszállt.
Maga ez az érzés az egész értelme, semmi más!
Mintha leugranék egy három méteres magasságból, és másfél méterre a talaj felett egy pillanatra tökéletesen megállna a tér-idő kontinuum, és egyszerre lennék súlytalan, meg egyszerre a föld alattam egy rohanó folyó lenne, meg egy százméteres szakadék, meg ugyanakkor szárnyam is lenne, vagy csak magamtól tudnék repülni, esetleg testem sem lenne igazából...

Neki is elmondtam rögtön (mármint a lényeget, nem egy ekkora okoskodást), ezzel meg is törtem a varázst, mert amint kinyitottam a szám, már megint csak én voltam ott, és csak ő, csak az ágyban, csak azon a naptári napon, csak abban a percben.

De emlékszem.

Talán a titok az, hogy a bizalom biztonsággá alakult.
Olyan fajta biztonsággá, ahol nem kellenek a korlátok sem, nem fogunk sehonnan lezuhanni.
A birtoklási vágy pl. az esetünkben abszurd lenne, ezért nagyon könnyű az elengedés, ellazulás.
A bizalomhoz sem kell ám akkora idő, mint amekkora mítosz van körülötte, csak akkor, ha akarsz valamit a másiktól, és attól tartasz, ezt "zálog" nélkül nehezebb elérni.
Pl. egy bizonyos együtt töltött idő, mint feltétel bizonyos dolgok (vágyott dolgok) megengedéséhez, az egy tipikus zálog.
Nem mondom, hogy úgy kerültem ebbe az összebújásba, hogy nem voltak apró kis zálogok, de abszolút ember-léptékű dolgokról beszélhetünk.

Szóval, azt hiszem, pl. ahhoz, hogy valaki csinos, vagy helyes, vagy jóképű-e, pár fotó megmutatja a neten,
Hogy szóba akarunk-e állni, azt pár sor is elárulja.
Hogy vonzódunk-e egymáshoz, azt ezeknek a valós életben történő leképezése (fotó helyett a személy, chat vagy komment, vagy e-mail helyett a kimondott szó, hang, testbeszéd), azaz a kisugárzás elárulja.
Azonnali a hatás, de ekkor szokott bejönni a bizalom, amihez inkább még kell egy pár zálog, mert tévedtünk már pár ordasnagyot, ugyebár? (Itt jön a múlt a jelenbe, ami képes elbaszni is a jövőt...)

A bizalomhoz kinek több kell, kinek kevesebb, de bátraké a szerencse, és én örülök, jelenleg.

A pillanat szép volt, mindenképpen.
És pozitív példa a "közelműltból a közeljövőbe", ha maradok is a klasszikus idősémában, ez mindig jól fog esni, amíg csak át tudom élni. Ez mostanában a legközelebbi, amit MOST-élménynek neveznék.














2012. október 1., hétfő

Jobb, mint Chuck Norrist szembe lebuzizni


Magammal folytatott villámpárbeszéd, "szüret" után.

- Megérte, mi?
- Hát... jobban, mint Chuck Norrist szembe lebuzizni.

Nos, igen, Dublin nem a paradicsomtermesztés mekkája, detszól...

Az ízéről majd írok külön, az megér egy hosszabbat is ;)

2012. szeptember 8., szombat

Amit Stahl Judit kihagyott


No, anélkül, hogy jó magyar ember módjára lobogtatnám a röntgenképeket, mikor megkérdik, hogy vagyok, azért elárulom, hogy az itt bemutatott étel elkészítése nem biztos hogy eszembe jutott volna némi reumatikus és porckopásos tünetek nélkül. Meg, hogy alap a nátha, és az urbánus díszletek között a méregtelenítésnek is napi rutinszámba kell mennie, picit ezen szempontok szerint fogom kommentelni a képeket.
A másik, amit előrebocsájtanék, hogy mindenki azt hisz, amit akar, de ha tudsz nagyon akarni, abból nagy bajod nem lehet. (Placebóval is lehet rákot kezelni, nem újdonság, ugyebár...)



Szóval, hogy csapjunk a lecsóba, azt merem feltételezni, hogy az égeggyattavilágon minden sokkal jobban használ, ha nézted, ahogy cseperedik, öntözted (Dublinban mondjuk ez nem egy megterhető feladat), gondoztad. Ha krumplit nem is vethetsz el a balkonon, legalább pár fűszered legyen! 


Ez itt egy tea, amiben kb. minden az erkélyről való. (Kakukkfű, zsálya, oregano, csalán, menta, pitypang, stb.) A lándzsás útifüvet mondjuk Howthon szedtem, az is nagyon jó, ha épp picit náthás vagy. Fogalmam sincs, hogy csak leforrázni kellene és gyorsan leszűrni, pár percig forralni, vagy csak meleg vízben áztatni, de nem is érdekel, nagy baj nincs biztos, ha én háromszor rátöltöttem a forró vizet, mind megittam, aztán mindez a zöld megy majd a levesbe, mert minek dobnám ki?









A leves igazából kocsonyának készül, ha el nem baszom. Ez megmagyarázza ezt a kis alien antrét, rögtön az előkészületi fázisban >>>



Hát igen, csirkelábat utoljára gyerekként ettem, amikor még volt nagyanyámnak csirkéje. A magyar hentesnél gondolom kutyakajának tartják, vagy kisnyugdíjasoknak. Viszont a bükki füvesember egyik youtube előadásából kijegyzeteltem, hogy a jó kis porcos részeket kellene enni, ha már a sajátunk ki akar kopni teljesen, és a Gyuri bácsi egyenesebben áll 82 évesen, mint én, ahogy az előadást tartja, szóval gondoltam elmegyek az Asia Store-ba, oszt megnézem a csemegepultot. 
És ezt figyeljétek! A kínaiak biztos tudnak valamit, mert a csirkeláb drágább ott, mint a csirkecomb! Kilója 5 Euro.
No, máris hinni kezdtem benne, hogy ez az ami nekem épp kell, a két combot csak azért vettem mellé, hogy "egyek is valamit" :D

A sok hagyma, fokhagyma alap, a többi zöldség persze teszkós, a karalábét itt mintha nem ismernék, a zellernek meg csak a szárát eszik, most épp én azt se vettem. 

Azért, hogy a hitvánka zöldségek rezgésszámán emeljek picit, gyertyát is gyújtottam. Amúgy is hallottam egy másik youtube előadáson, hogy tűzön nem csak azért jó főzni, mert a hajunk is jó füstös lesz, hanem a tűz minősége hozzátesz az étel minőségéhez. Ezért eleve nem lenne szabad elektromos lapon főzni, de ha nincs más, legalább mellette égjen a gyertya.
Most megint mondom, aki nem hiszi, ne higgye, nem ez a blogposzt, ahol olyan kényelmetlen kérdéseket is feltennék, hogy ha a kvarkokat is szétbontjuk, a végén csak üres tér van, szóval az anyag az egy illúzió eleve, és csak azért viselkedik így, mert így nézünk rá...

 na fejezdbe fijam, mert a csirkeláb már eleve rezgeti a lécet!!!







No, van itt még valaki?

Az ott egy káposzta alja. Ja, és a porok: chili, gyömbér és kurkuma, melegítő, fertőtlenítő hatású fűszerek. Ha ez még mindig nem lenne elég, egy kis garam masala, mert a hinduk is tudnak valamit, meg öreg favoritom a borókabogyó. 
A citromot jó mindenbe belefőzni, sütni, ha szereted a savankás ízeket.






Akkor már egy almát is, az olyan biblikus :D

Közben kivettem a combokat, azokat még sütöm picit a maradék brokkolival, vajon (?)

Aztán az elválasztás. Fogalmam sincs kocsonyát hogy kell csinálni, de nem akartam megkockáztatni, hogy a darabos részektől megsavanyodjon az egész.



Így tettem el a hűtőbe. E: 

A tetején feljön a zsír, az külön jó, le lehet fölözni és kenyérre kenni.

És, mivel nem normális formába tettem el, így szépen, gusztusosan nem tudtam kiborítani a hosszú lekvárosüvegből, de azt megmondom, hogy az íze az tökéletes lett! 










A picike narancsszínű paradicsom (ha sokáig nézed, észreveszed a képen...) pedig az első a saját termésemből, külön élvezet volt az utolsó falathoz bepuszilni.


Litván rozskenyér és még egy kis kerti zöld dukál hozzá, a kenyérre pedig lehet csepegtetni egy kis Tabascót és a saját kis olajinfúziómat is. Az is zsűri nagydíjas.

Nahát, jó étvágyat, és csak a szépet!










2012. augusztus 14., kedd

Napi büszkeség



Annyira de annyira hívogatott az egyik "gaz" a balkonon, hogy komolyan fontolgattam, egyszerűen csak levágok belőle pár levelet, és megeszem, lesz ami lesz.
De láttam az Into the Wild c. filmet, és a határokat tiszteletben kell tartani, nem csak a gravitációval kapcsolatban (lásd előző poszt), de a növényi hatóanyagok terén is.


Szóval, letéptem egy levelet, morzsolgattam, és nyugtáztam, hogy sóska illata van. Mivel a lósóskát (szintén "gyom") már eszem, beírtam a wikibe, onnan ráklikkeltem a családra: keserűfűfélék. A keserűfűfélék között pedig az illusztráció téveszthetetlenül a Baracklevelű keserűfű, ami ehető, sőt: C-vitaminban gazdag!
Ahogy én látom: azok a növények találnak meg minket a legszarabb (városi) körülmények között is, amikre épp ilyen helyzetben szükségünk lehet. Az számomra önmagában is meggyőző, hogy gyakorlatilag mindenhol sikeresen felüti a fejét egy növény: nyilván több benne az életerő, mint egy fejes salátában, amit állandóan gondozni kell, aztán, ha leszedik, akkor egy nap alatt megdöglik, stb.

Csalán, pitypang, tyúkhúr, és társaik: köszi szépen, én elfogadom a felajánlott segítséget.
Aki nem, legyen neki. Lehet mesterséges vitaminokat és nyomelemeket is venni a gyógyszertárban, egy szóval se mondom, hogy nem.

2012. augusztus 11., szombat

High and Dry :)


"Remember, you take that one step towards Allah (سبحانه وتعالى) and He will come running to you."

Fekszem a korláton, az ötödiken, és jó időbe telik, mire megszokom a mélység érzetét.
Hason fekszem, jobbra a kertem, 1 méter mélységben, azaz épp a normális térérzékelés határain belül. Bal kézre a "lane" (kis utca, sor), kb. 16-17 méter mélyen. A betonkorlát úgy 40 centi széles. A jobb lábam szándékosan "befelé lógatom" egy picit, a lábfejem fogja a korlát falát, egyfajta tartást, biztonságot ad. Ennyi elég is, ha olvasok, és magam elé nézek.
Mégis, egy-egy mozdulat, és jelez a húzóerő: az üresség arra vágyik, hogy betöltsék.
Eszembe jut a Tabula Smaragdina ("Ami fent, az lent."), meg Weöres Sándortól a "Tér és pont".
A tér illúzió, és minden egy ponban elfér... mélység sincs.
De ez most valahogy nem illik ide, inkább a nagy semmire úgy gondolok, mint nagy mindenre: itt van Isten, azaz Allah, aki felé megtehetném azt az egy lépést, egy mozdulatot...
Elég egy kis nyakbillentés, a fejem súlya máris érzi az invitációt, az egész egyensúlyozó rendszer készenlétbe vágja magát.
Egy nagyobb mozdulat már pánikreakciót váltana ki, Allah rohanna, én meg azt hiszem az összes létező izomcsoporttal jobb felé lökném magam, valószínűleg a kis kertemben landolnék. (Külső szemmel egy ilyen ugrás tök vicces lehet :)
Ezért fekszem szilárdan, és nem nagyon nézegetek lefelé.
És ez csak az ötödik! Minél nagyobb a mélység, annál nagyobb az ellenállás. Pl. azt hiszem, egy szakadék szélét eleve csak hason csúszva merném megközelíteni...
Így van ez a nagy dolgokkal, Istennel is, gondolom.
A  határokat tiszteletben kell tartani.
Ha tudom, hogy egy lépés elég hozzá, nem rugaszkodok neki, mert csúnya ütközés lehet a vége.
Fontos a földelés, a biztonság érzése, hogy vannak még érvényes játékszabályok, pl. a gravitáció. Csak olyan jó fantáziálni ilyesmiről, főleg ha viszonylag gyakran vannak repülős álmaim :D


Ezekre gondolok, mielőtt megfordulnék, és hanyatt feküdnék tovább.
Ekkor varázsütésre eltűnik minden kényelmetlen érzés. Teljes biztonságban érzem magam, nincs húzás.
A megfejtés nagyon egyszerű: nem is tudom ( = nem látom), melyik oldalamon van az egy méter, melyiken a 15. Nem látom, és nem is érzem, nem érzem, és nem is létezik. Amit érzek: a hátam egyenletesen nehezedik a betonra, a szemem pedig 180 fokban az üres, kék eget fogja be.

- Miért félnél? - kérdezi a Fent. - Alád épp annyi teret tettem, mint feléd. Mi az a 15 méter a végtelenséghez képest? Naugye...
- Oh Man, nice trip :D


2012. július 28., szombat

A sárkány megeszi a nyulat reggelire

2012.07.23. :
Számok, dátumok, valahogy ilyesmiben elég jó voltam mindig.
Fél év.
Fél éve kezdődött a sárkány éve, és most, ezzel a szép, hétfői, tízmilliószoros nappal kezdődik 36. életévem utolsó hete.
Fél éve is eszembe jutottak dolgok, épp nálam a kis notesz, amibe gyorsan lefirkantottam, a diósjenői konyhaasztalnál.
Érdemes belenézni most:

"Tavaly ilyenkor az első nyitvatartás előtt álltam (Szendókuckó - nyitás: 2011.01.24.)
Idén a jenői háztól búcsúzom egy időre.
DE, csak azért, hogy amit a nyúl évében elherdáltam, azt visszahozzam ide.
Két éve még nem tudtam hogy lesz, és lett valahogy, ugye?
Három éve meg azt hittem, minden sínen van, és mi lett belőle?
Most... ...
Mi van, ha bejön a Szendó? Kidolgozom a belem, mint sok más kisvállalkozó, akikenek "bejött"...
Ezt akartam? NEM!
Mi van, ha bejön a Vakláma?
Same difference...
Ráadásul valaki szinte az elejétől szerves része volt a Lámának, és akartam ezt? Akartam vele tervezni? NEM.
A mostani helyzethez így vezetett az út, hát akkor csak előre, csak a szépet!"

Másnap elindultam, és bár a gyomrom görcsben volt, igyekeztem játékosan felfogni:



Most pedig itt ülök egy szép, fekete sziklán, a hullámok felett, Dublinban, és ugyanebbe a kis noteszbe írom:
Nem lehet "csak úgy" helyeket találni. A helyek mindvégig várnak ránk.

És milyen most visszaolvasni ezt a január 23-át! Milyen kis visszaöltés ez! Eleve, most, hogy nézem a dátumot, ha a pontokat kihagyom: 0123
Ez egy tökéletes sorozat kezdete, nem igaz? :D
Ez a hely (eddig többször is jártam erre, talán volt még kapu a kőkerítésen, vagy csak siettünk felfelé, az igazi látványosságokhoz, nem tudom) eddig nem tűnt fel. Nem próbáltam még lejönni a tengerig a szerpentinről, főleg, hogy elvileg itt magánterületek vannak...
És nem jöttem ki Howthra a majnem fél év alatt, eddig a napig.

Pedig, amikor decemberben végleg leírtam a klubot, és elkezdtem Dublinra koncentrálni, annak a legegyszerűbb módja, vagy "eszköze" mindig az volt, hogy a tenger hullámzását hallgattam a youtube-on, amikor egyedül tudtam lenni, és nagy nehezen el tudtam csendesíteni kicsit a háborút a fejemben. Arra gondoltam, hogy itt vagyok, és jól érzem magam. Megpróbáltam a hangokhoz (hullám, sirályok) kapcsolni a korábbi képeim konkrétan Howthról, és a belső jó érzést.
Szóval így hívtam meg ezt a napot, avagy, mivel ez a hely már nagyon rég itt van: így hívott meg engem, ide, a mai napra :D

A mai nap, pedig, ahogy illik:
Mindenki olyan "rendesnek" tűnik. A gyerekek tündérek, a felnőttek nyugodtak, békések.
Esküszöm, érzem, hogy egyre többen tudnak arról, mi fán teremnek ezek a tízmilliószoros napok. (Erre jó a Facebook, és a Youtube, hiába használom én is sokminden egyébre, de végtére is: nagyon hatékony kommunikációs eszközök.) s már nem csak tudnak róla, de tesznek is érte, hogy történjen a TEREMTÉS. 
Nem erőltettem semmilyen komoly meditációt, és nem imádkoztam a világ sorának megfordulásáért, csak eltöltöttem pár órát egy inspiráló környezetben, és annyi "üzenetet adtam fel" csak:
- De jó lenne, ha egyre többen jönnének rá, hogy alapvetően egy hely a természetben mindig vár rájuk, és nagyon egyszerű módokon (pl. egy piknik-szendviccsel) is jól érezhetik magukat, ha megvan a kapcsolat. És amikor a valódi kapcsolatot megteremtjük, akkor megvalósul a leválás is a látszat-vilárgról, amiért eladjuk az időnket, és az energiánkat.
Ilyenkor, egy-egy ilyen napon érdemes ebbe belekóstolni, így lehet rákapni az ízére, és fejleszteni a hitet, hogy
LEHETÉSGES!

2012. július 8., vasárnap

Körpályán


Körpályán

Meghalt egy óra
Megszületett egy perc
Egyszerre, egy pillanatban.

Hogy épp gyászolod a soha vissza nem térőt,
Vagy ünnepled a soha el nem feledhetőt,
Ennyi a hatalmad az idő felett.

Nem kell több ennél.

2012. július 5., csütörtök

Morzsák


A Petőfi utcában van egy csúnya kátyú. Amúgy az egész város tip-top, minden fasza. De az a kátyú... mindenki csak erről beszél, holtott simán ki is lehetne kerülni...

Egyik szobalány mondta nekem a minap, szenvedő arccal:
- Huuuu, alig bírok járni. Ez nem az én cipőm, otthon hagytam a lakatkulcsom. Komolyan: nem tudok a munkámra koncentrálni, csak a lábamra...
No, így képzeljétek el kábé az én bokámat. Mivel évek óta baj van vele, már akkor is óvatosan lépek, amikor nem fáj. De többnyire fáj is. Ez a betegség lényege. Nem arra fordítom a figyelmem, hogy tök jó az emésztésem, a légzésem, a szívritmusom, vagy pl. a látásom se rossz még, hanem arra, hogy fáj a bokám, sánta vagyok. Emiatt szarul állok, és már gerincferdülésem is van. A kátyú a Petőfi utcában könnyen akkorára nőhet, hogy elkezdi bekebelezni a várost.

Mivel minden betegség pszichés eredetre vezethető vissza, valójában csak egy betegség létezik: a hipochondria.
Ez 1-2 éve jutott eszembe, asszem épp hajón dolgoztam.
Persze mea culpa: felismerni a hibát, és megjavítani nem ugyanaz, de igyekszem. Legalább a törekvés megvan.

Most picit csapongó leszek, de azért nem megyek messzire: az egész-ségről hirtelen át a bő-ségre. Ezt is korábban írtam, és aztán nem posztoltam, mert később szégyelltem, mennyire üres okoskodásnak hat, ha a nagy szavakat nem követi a fizikai megvalósulás:
2010 keso nyar:
"A Bőség nem mennyiségi, hanem minőségi tényező.
Nem a pénzt jelenti, hanem a választás lehetőségét. A pénz és a bőség között kábé olyan viszonyt látok, mint a kalória és tápérték között. Nem mindegy, hogy feloldasz tíz deka cukrot három deci vízben, és megiszod, vagy eszel egy kis aszalt gyümölcsöt, tanyasi tojást és vegyszermentes zöldséget.
Ha nincs választék, vagy szűkös, az jelzi a bőség ellentétét; a szükséget.
A szükség az örvény mélypontjához közel van, kis körökben pörögsz. Nincs sok kérdés, nincs "mit?", meg "merre?", meg "hogyan?". Gyors beavatkozás a recept, ha nem akarod hogy az örvény egész az origóig lehúzzon.
Maradva a tápértéknél: ha valakit egy heti éhezés és szomjazás után betolnak az intenzívre, az nem tükörtojást fog kapni, hanem infúziót.
Ez volt nekem a pénz-kérdés tél vége felé. (Ha azonnal pénzre van szükséged, közel jársz a mélyponthoz!)
Szükséges volt mindent eltűrnöm, mindent kibírnom februártól áprilisig, és mivel jól álltam a sarat, könnyebb lett, és könnyebb, egészen addig a szintig, amíg "fel nem épültem" valamelyest. Amíg olyan viszonylagos bőséget teremtettem, ami már ad mozgásteret (magasabban jártam a tölcsérben, nagyobb, lassabb körökben), és ha az megvan, valahogy dönteni kell.
Már "ambuláns beteg vagyok", nem elég erős, de ki-be sétálok, és próbálgatom, mi segítene jobban annál, amit a dokik felírnak. Mondhatják:
 -Maradjon még egy kicsit veszteg, Kincses Úr. November végéig még elkél a hagyományos terápia: a tőkeinjekció.
- Node, a mellékhatásokkal mi van?
- Badarság...
Lófaszt! Elegem van abból, hogy egy kéthetes cruise alatt egyszer tudok kimenni a friss levegőre, négy naponként 15-17 órát dolgozom, a HK-csapat már gyakoratilag is 3 főnökből, 4 beosztottból és 1 céltáblából áll, és a napi meetinget lehetne "öt perc gyűlöletnek" is nevezni. Összeseprem a morzsákat, és megyek tovább.
Nem sírni megyek haza, mint novemberben!  (2009)
Tudom, hogy a fizikai tüneteim nagyja pszichés alapon nyugszik, és valójában "nincs kanál!"
Tudom, hogy kockáztatok a döntéssel, de kockázat nélkül nincs nyereség.
Eldobtam a "szükség kövét" négy hete Dürnstein-ban, és felvettem a "bőség kövét".
Ez így volt, így írtam le akkor, a 185. szezon-napon (copy-paste time: 212. nap):
 ___Ma kimentem kicsit Dürnsteinbe, ott is a szokott helyemre. Kerestem egy szép, nagy követ, épp a tenyerembe simult, mondhatni passzolt hozzám. Sokáig forgattam, aztán elkereszteltem:
Ez a Szükség, és én meg akarok válni tőle. Hiába illik hozzám, kösz nem kérem.
Nagyot csobbant, elmerült, eltűnt.
Kerestem egy másikat, de aztán még egyet találtam, ami szintén szép és tenyérbeillő. Ez a Bőség. Magammal hoztam, forgatgatom most is, hogy épp lógok melóból Crew Show kapcsán.___

Hát igen, most itt bátorkodok, szeptember 15-én, és holnap megint Dürnstein-ban leszünk.
Aztán lassan jönnek a változások, az új irányok, és majd ha minden kezd összeállni, akkor megírom és postázom, ezzel együtt."

2010-ből vissza a mostba:
Hát, ahogy a dolgok ezek utan alakultak, most mar láthatom: fordítva tartottam a pisztolyt.
Ezek után eldöntöttem, hogy nem bírom tovább, leszállok Pesten, szezon vége előtt cirka 2 hónappal, orvosi javaslatra. Ez a hajózós világban azt jelenti, hogy felégettem magam mögött a hidat.
Nem részletezem, mi történt, de akármennyit is forgattam a kövemet, a Bőség messzire elkerült, sőt: egy év sem kellett hozzá, már ismét szüköltem, mint a megvert kutya. Hogy ebben az időszakban új ismeretségeket kötöttem, az "origóhoz közel", az megint vagy egy nagy szemfényvesztés, strandon behúzott has, vagy tényleg igaz, amit néha mondok magamról: tükör-személyiség vagyok. Nem utánzok! Visszasugárzok. Ha valaki meglátja bennem a jót, magát látja. Én pedig szeretem ezt a "kapcsolatot".
A kövem elveszett, elhagyta helyettem valaki, egy olyan mélyponton, amikor már ez is mindegy volt, a hitem úgyis elvesztettem benne.

Most megint (és még mindig) az örvény alján mozgok, erre kiválóan emlékeztetett az igazságos rendszer, amivel a kisvállalkozásokat kezelik otthon. Nem ragozom, a lényeg az, hogy magam mögött tudjam ezt is, és vonjam le a konzekvenciát.

A dolgokat utólag egész jól felismerem, a hibáimat bevallom, valamiért eddig mégis újra elkövettem ezeket.
Talán, hogy így "bátran" felugrok a boncasztalra, az okozza azt is, hogy kevesen ismernek igazából, és még magam is könnyebben becsapom ezzel? Ez is egy hibaforrás, nem igaz? 
Ahelyett, hogy a függöny mögött, csendben kivágnám magamból az idegen testet, kiállok a reflektorfénybe, és a kezetekbe adom a szikét: tessék megmenteni, vagy itt fog belőlem kirobbanni, és ti ugyanolyan hibásak lesztek, mint én, meg a "rendszer", ami első körben belém rakta a kis dögöt....
(Bocs, nem rég láttam a Prometheust :)))
De nyugi, nem kell engem megmenteni, és senkit sem hibáztatok magamon kívül.

A jó hatások viszont segítenek, ahogy azok társasága is, akik szintén dolgoznak a saját "leckéjükön".
Azt érzem (és ez főképp az otthon töltött két hetem után kezdett lassan leülepedni): az egyéni kis világunk, amikből a nagy, kollektív világképünk kábé kirajzolódik, most fontosabb, mint valaha. Ahogy magunkat érezzük, úgy látjuk a világot magunk körül, és vagy mosolygunk rá, vagy ráncoljuk a szemöldökünket, vagy nyugodtan együtt-lélegzünk, vagy idegesen, disszonánsan vibrálunk, és mindenkivel így állunk kölcsönhatásban.  A világ most szar, ahogy van, de ha a megoldást szakemberektől, politikusoktól, vagy magától Istentől várjuk, akkor csak egy nyáj vagyunk, amit jó esetben a legelőre, rosszabb esetben a vágóhídra terelnek. Ha magunkban rendet rakunk (és most képzeljétek el ezt hatalmas számokban), a világ egy csapásra rendben lesz! 
Nem úgy egy csapásra, hogy 2012.12.21-én*, hanem úgy, ahogy a galambok pár évtized alatt megtanulták nem csak azt, hogy a városban jobb nekik, mint a földeken, hanem azt is, hogy az emberhez akár tíz centire is közel lehet menni, a biciklis elől elég az utolsó pillanatban arrébblibbenni, stb. Talán turbékolva megtanították a fiókáiknak, hogy is van ez? Vagy van a galambokra "tervezve" egy morfogenetikus mező, és ha ez alapvetően megváltozik, akkor minden egyes tagja hirtelen birtokolni kezdi a tudást, aminek a forrása ez a mező, vagy ha tetszik: mátrix? Inkább.

Szóval nem vagyok én jobb senkinél, okosabb meg pláne nem, csak egy ember aki üti a billentyűzetet, főleg saját magának, hogy emlékezzen arra, mik is lennének a fontos dolgok. Például fontosabb a napi légzőgyakorlatom, mint az, hogy tudjam mit ír az index, vagy mint mond a BBC. Persze fontos lehet tudni, mi megy a világban, nem azt mondom, hogy a tudatlanság áldásos... De semmi fontos nincs a mainstream médiában, és a másik oldalról én már épp elég olyan filmet megnéztem, mint a Collapse, vagy az Age of Stupid, vagy a The World According to Monsanto, sorolhatnám... Még mindig azt mondom, hogy érdemes megnézni ezeket, de csak azért, hogy még nagyobb erőt adjanak ahhoz, hogy kimondjuk: no, ezt én nem akarom folytatni!

Csak figyeljetek magatokra, szerintem ott kezdődik minden, a légzéssel ;) 
Csak a szépet, kerek egész-séget!

*2012-ről:
"When you go to the beach and you go to the shoreline and you are standing on the sand can you objectively, seriously, scientificly point to the line exactly where the dry beach ends and the ocean begins? You can't. [...] You know when you're in the ocean, because you're wet. You know when you are on dry land, because you're not wet. [...] The transition of ages is exactly the same way."
/Sri Acharya/















2012. június 29., péntek

Kis lépés egy embernek


Már csak az hiányzott, hogy csíkokat húzzak az arcomra...

Kezdődik azzal, hogy eléggé leharcolt állapotban vágtam bele újra a mosoda-bizniszbe, ami - mint minden valamirevaló vendéglátós vonal - nyáron elég strapás tud lenni. Nem is csalódtam; az első 10 napomból csak egy day-off-ot kaptam, de legalább nem dobott mély vízbe a főnök, az első háromban nem kaptam a legnehezebb részt, aztán jött a szabadnap, elvileg hagyott időt a visszaszokásra.

Csakhát valahogy a jobb kezem elkezdett megint vacakolni, afféle reumás tünetekkel, hogy a vízcsap nyitását-zárását vagy a váltást a bringán is éreztem. Ez egy fel-alá sétálás a "Petőfi utcában" (erről majd írok később, mit jelent, most legyen elég annyi: az ilyesmi le tudja foglalni az ember teljes koncentrációját.) Hogy?
Félelem, persze.
Mert otthon sok dologra rájöttem, de ezek közül aminek anyagi vonzata van, az a következő: gyakorlatilag eddig csak azt értem el 4 hónap alatt, hogy van pénzem megszüntetni a cégem, és megadtam valakinek még egy összeget. Mindez a lelki békémhez mindenképp kellett, de a nap végére csak azt mondhatom, hogy no akkor most elkezdhetek pl. valaki más felé törleszteni, és bár nagyon jó ehhez, hogy nem 28-30 órás munkaheteim vannak, de akkor fittebnek kell lenni, mint Makk Marci!

Szóval fáj a kezem, alig bírok markolni, ez a kiindulópont.
Hétfő az egyetlen pihenő, és keddre beharangozzák a nagy szopodát, 100% foglaltság, 160 departure, stb. (A Red Hot Chili is nálunk volt éppen.) Az "öregek" is előre izzadnak.
Elő Weöres Sándorral, Deepak Choprával, elő a saját gyártású mantrákkal és fohászokkal! 
Napoztam, megcsináltam nagyon alaposan a légzőgyakorlataim ("Breathe. The Universe is taking care of everything else."), és megkértem Fenti Tesót, ugyan üljön már be a kapitányi székbe, igen szépen kitakarítottam neki odabent (pl. megint nem iszom egy csepp alkoholt sem, tudatosan eszem, jókat alszom, stb.), szóval ilyen fizikai járművet már el lehet kormányozni, nem húz se jobbra, se balra, nem billeg, nem tántorog.
Csak az a kéz...

A kérdéses napon eléggé kapkodtam a levegőt reggel, és az ön-bátorítás kemény rimánkodásba csapott át.
Fizikai síkon megtettem a magamét: jól összecsalánoztam a kezem, és ilyen olyan krémkkel kenegettem. Vettem előző nap gumikesztyűt, mivel a Housekeeping épp kifogyott, és a kesztyűben melegebben tartom a kezem, amikor a vizes cuccokat kell markolászni.
Azokat a számokat hallgattam a bringán munkába menet, amik a legjobban dobják a nyers energiát (pl. Roni Size: Brown Paper Bag...)
Csatára készültem.
Mondom, már csak az hiányzott, hogy csíkokat húzzak az arcomra...

Aztán az öltözőben bevillant az idézet, amit akkor hoztam fel magamnak, amikor hullafáradtan leszálltam pár napja a repülőről:

"Nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek."

Oké, hogy csatára készülök, és oké, hogy félek.
Nem vagyok hős, aki kihívásokat keres minden ütközetben, hevernék én békésen egy fa alatt inkább... De besoroztak, és nincs visszaút, meg kell tenni, amit lehet, leginkább túlélni.
Mi történhet? Elesek... Béke... No, kell ettől igazán félni? Már jobb is. Megnyugodtam.
El tudom képzelni azt is, hogy megúszom, nem csak azt, hogy elvérzek.
Eldöntöttem: a hazaúton a "Feeling Good"-ot fogom hallgatni Nina Simone-tól, és kurvára úgy is fogom magam érezni, ahogy a szöveg szerint illik.

És így is lett.
Picit "kerülőúton", de Fenti Tesó intézkedett. Nem is volt olyan kemény, és a nap végére nem jobban, hanem kevésbé fájt a kezem is.
És bocsánat, biztos nagyon pitiáner dolognak tűnhet egy kemény napra készülni egy mosodai dolgozónak, de a lényegből nem vesz el szerintem semmit.
Hát így igaz: minden fejben dől el.
Nem a kanalat akartam meghajlítani, hanem magamat, s jelentem: működik.

PS: Nemsokára elmagyarázom mi is az a Petőfi utca. Ide tartozik, de még mást is hozzáveszek.

2012. május 29., kedd

Dear Irish Friends


Dear Irish Friends,

I spent not much more than two years altogether in Dublin, and I may not be right, but my picture of you is a very independent, sovereign nation who fought for ages till you have at last reached this state. Soon after that you joined the EU and gave up your currency, but at that time no one saw the big picture.
NOW it is different. < This pissed off journalist is a good example.

Again, I may not be right as I only learned economics on a small scale, but I think austerity is brought forward by the rich who insist on keeping their wealth instead of taking up the burden of social awareness. They rather have us - small, decent working folks - pay in various forms of taxes for their mistakes. In the meantime they don't give a fuck about if the public health-, education-, social system is collapsing around us, as they will always have OUR money to spend in private clinics, pay for the posh private schools, etc.

Sustainable growth is possible, as well as creating jobs. 
Why not taxing the banks more, and put that money into funds that help smaller organic farms that need a lot of manual work, or pay for the education of more social workers and nurses? Sounds so simple to me, so either I am really really dumb, or something is rotten inside the current system.

Please show the rest of Europe that you are strong in your need of sovereignity, and FREEDOM.

Some quotes supporting my simple thoughts:


"It appears [...] we have that most of the Anglo bondholders are wealthy asset managers and banks, including Rothschilds, Goldman Sachs and Barclays,  whose very business it was to know what was going on at the bank.  We need to know how many of them are shareholders of the ECB and the nature of their relationship with the IMF.

Unless there is a write-down of bondholder debt, it will force us to default on non-negotiable democratic priorities – education, hospitals, care of our elderly etc."
/Rosie Cargin/

"It is logically impossible to reduce debt by taking on new debt. Some call for investment and a return to growth to outgrow the debt and to create jobs.  The calling for growth in itself is a questionable proposal unless we qualify in which direction this growth will take us.
Growth can be both positive or destructive. The same goes for calling for investment. Investment in what? Creating things we do not need and that make us sick? Creating jobs, yes, but to produce what?  There is a possibility of  20,000 jobs in sustainable agriculture and forestry alone. Why do we not go for it?  
We need to create a society where the needs of the vast majority of people are again the focus, needs not defined by consumerism but real needs like food, shelter, healthcare, real education, repair and preservation of our environment and ample opportunity and time for individuals to participate in the running of their community and their country."
/R. Teichmann/



2012. május 25., péntek

Voluntary Simplicity


Dublinban tombol a nyár.
Az írek izzadnak, a direkt napfénytől felhójagosodik a bőrük, egyesek még panaszkodnak is
Én meg hálistennek épp szabadnapos voltam, reggeli kávé után nem is vártam semmire, tekertem ki a parkba.
Dublinból nekem mindig 3 jó dolog jut eszembe elsőre: 
 - Howth (egy félsziget, olyan alakja van kb. mint Tihanynak, csak az oldalai meredek sziklák, és a tenger veszi körül, nem a Balaton.)
 - Phoenix Park (bár nem olyan izgalmas, mint pl. a Margit sziget, de sokkal nagyobb. Akkora, hogy egy szarvascsorda is megél a területén.)
 - Guinness csapolva (ezt nem kell magyarázni, ugye?)

A napot mindig imádtam, de most már a földet is. Nincs is annál jobb, amikor a hátam/hasam alatt érzem az anyaföldet, azt a kellemes se nem túl kemény, se nem túl puha alátámasztást, amit csak egy jó kis locsolt gyep adhat, a gravitációt, ami épp akkora, hogy ha ellazítom az izmaim, "bele tudok süllyedni", mint Renton a szőnyegbe, csak épp heroin nélkül. A nap pedig letűz (pinnig me down), mint Darwin a molylepkét: nincs igény a mozgásra, megadom magam az alulról és felülről érkező energianyaláboknak.
Nem tudom abbahagyni, és nem tudom az időt, mivel beszart a telefonom, így észre se veszem, 3 kerek óra eltelik (10-13), ami nem a legáldásosabb az évi első napozáshoz, de leszarom,
Bebringázok utána a fák közé, és ilyenkor nem bánom, hogy egy ordasnagy MTB van a seggem alatt, nem a pesti kis darazsam, ami csak az aszfaltot csípi.

Megcsinálok egy pár gyakorlatot, ami picit Fálun Dafa, de szabadon, lényeg, hogy jól essen testnek-léleknek! Nem követek merev szabályokat a mozgásban, aki már látott ping-pongozni az tudja miről beszélek. Ezért nem mennék le soha egy tesztoszteronszagú edzőterembe, ahol mindenki tudni véli, mi a jó, milyen szériákat kell nyomni, ha nem vagy 1 "pussy"...
A másik oldal meg a jóga, ahol szintén nem vagy elég jó soha, mert ha nem adod fel ezt-meg-azt, felesleges is az egész...

Főztetek már babgulyásba aszalt szilva szemeket?
Nem?
Én igen, és jelentem, jól jött ki, jól esett, és így vagyok a testmozgással is: nincs szabály, impro :)
Szóval megvolt a kontakt az éggel-földdel, abba se hagytam volna még egy darabig, ha nem igérkezek el egy előadásra a Trinity College-ba, négyre.

De nem baj, még belefért egy sör is, az itthoni erkélyen, a kiskertem előtt ülve, és még 1 cigit is kértem hozzá Vickytől, bár én cigizni csak kb. 4 sör után szoktam, de most jól esett a nagy sunshine-happy életérzés sodrában.
Az egyik lakótársam ül bent a tévé előtt, ahogy szokott, de már a harmadik napja, meg is kérdezem:
 - Ajay, hogy vagy képes erre, amikor itt a summertime?!
 - Van nekünk abból elég, Mauritiuson...
A srác el van veszve valahol: csak a pénz miatt van itt, semmi több. Mint egy aszkéta: számolja a centeket, mi lesz neki ebből, ha hazamegy: kis biznisz, saját ház, egy jófajta feleség, vegetáriánus curry, másfél méteres tévé a nappaliban. Nem eszik húst, nem iszik alkoholt, nem dohányzik, kedves és szerény. Csak az életöröm hiányzik belöle...
A másik csávó, Vicky, kivasalta épp a melós ingét, megy a bárpult mögé hajnalig, és ö megissza utána a 4-5 sört, megeszi a húst, elszívja a napi fél doboz cigit, viszont sose jutna eszébe, hogy az erkély több lehet, mint dohányzó, és ruhaszárító hely.
És mindenki épp ugyanolyan hülyének néz, amikor megeszem a lósóskát, vagy a csalánt, amit a parkból hozok, mert pak-choit, és ruccolát vesznek az Aldiban...
De én, kösz szépen, most tökre egyensúlyban érzem magam.

És mi kell ehhez?
Nap, föld, 1-2 giz-gaz, zuhanyzó meg egy kényelmes ágy...
Meg persze internet (blush)
De nem sok, tényleg nem.

Persze a biztonságon kívül, amit otthon még nem találtam meg, de majd hazaviszem innen ;)


2012. május 18., péntek

Catch 22


Ki tudja, hogy Milo Minderbinder hogy tudta a 22-es csapdájában a friss tojás darabját 5 centért adni nyereséggel Pianosán, amikor köztudott volt, hogy Máltán veszi, darabját 7 centért?
Yossariannak elárulja a titkot, tök logikus.

Ilyen kitekert logika szerint mehet most már minden, amiben pénzmozgás van.
Miután még mindig feleslegesen fizetek havi 12 rugót könyvelésre, gondoltam felhívok egy faszit, akit ajánlottak, hogy átvesz cégeket. Rövid esetleírás után megkérdezte:
- És mennyi tartozása van a kft-nek?
- Nincs semmi követelés a cég felé - mondtam - kivéve az én saját járulék-tartozásom, kb. 90.000, a NAV felé.
- Azért kérdezem, mert nálunk a cégmentésnek  - így mondta - van egy díja, ami 550 ezer forint. Ezért vállaljuk, hogy a következő 5 évben semmilyen követelést nem kell teljesítenie. - Nem biztos, hogy pontosan idézek, nem vagyok se jogász, se könyvelő, de valami ilyesmi volt a lényeg. - Tehát nálunk annak éri meg, akinek van 4-5 millió tartozása, és így a töredékével kiszállhat.
Detszól.
Az én kft-mnek van 150 ezer visszaigényelhető áfája, és nincs tartozása, tehát tök plusszban vehetné át valaki, aki épp céget akar. Gondoltam, a cégmódosítási díj az kábé annyi, mint az alapítási, az áfát még tolja egy kicsit, aztán vissza is kérhet belőle, csak nekem dobjon be valamennyit, hogy rendezzem a cehhet a NAV felé, és mindenki jól járt.

Hohó, ebben nincs biznisz!

A biznisz az lenne, ha most rendelnék 50 laptopot 10 millióért, 1 milla előlegre. Aztán átvenném az árut, eladnám feketén 4 milláért, és gyorsan lepasszolnám a céget mondjuk - hogy ne kicsinyeskedjünk - még egy milláért. Ekkor máris nyertem 2 millát, és valahogy ennek a cégmentő cégnek is leesett az 1M. Hogy a végén az 50 laptopot szállító cég hogy kapja meg a maradék 9 millióját, az már kit érdekel?!
Vegyen 10 Mercit előlegre, és passzolja le a céget, biztos jól járhat ő is, nem?
Hanem?!