Keresés ebben a blogban

2014. november 8., szombat

Fury (kis dühöngés mozi után)

Brad Pitt lényegében eddigi mozinézős korszakom (1995-ben kaptam csak rá, és pont pl. a Hetedik és a Sleepers benne volt az első pár filmben) igazi sarokköve volt. De most visszagondolva, legalább három éve már csak azért veszem majnem kötelezőnek a filmjeit, mert még mindig élnek bennem az igazán kiemelkedő alakításai. Legutoljára, amiben igazán tetszett, és mintha direkt neki írták volna, az a Burn After Reading című, 2008-as Coen tesók fekete komomédiájában a gyereklelkű, fitness-fanatikus balek.
De aztán a nagy homály.
Okés, nem láttam a Moneyball-t, lehet élvezhető. A World War Z nem volt ugyan rossz, de lehetett volna sokkal jobb is. (Főleg zombi-apokalipszis témában ott van a 28 nappal később, majd a 28 héttel később, mindkettő jobban sikerült ennél.)
Talán nehezebben veszi már a kanyart 45-50-nel (mint pl. Johnny Depp is)?
Talán jobban tenné, ha visszatérne David Fincherhez?

Akárhogy is, a vontatott, mindent túl hosszúra vágó rendezők helyett választhatna megint olyanokat, akik pörgetik a cselekményt...
David Ayer nagyon jól kezdett: Harsh Times (2005). Aztán a Street Kings meg az End of Watch ennek az első filmnek a kommerszebb verziói voltak, de mindkettő elment. Mondjuk az utóbbiban már feltűnt ez az öncélú, géppuskaropogtatós, végső-leszámolós gagyi, ami itt csak méginkább kilóg a képből. Mert ugye a gettógengszterek L.A-ben nyilván sosem tanultak sem katonai stratégiát, sem célozni, csak küldik egymásra a tárakat, de azért a német hadsereg az gondolom picit fineszesebb, meg fegyelmezettebb volt ennél...

Oks, egy-két pozitív: a megostromlott kisváros és a tankcsata a Tigrissel, az jól sikerült, mind ritmusban, mind képi világban. Mondjuk a csatában eszembe jutott a Star Wars, mert nem értettem, hogy lehet, hogy az egyik sereg golyói zöld fénnyel, míg a másikéi pirossal fütyülnek, de hát lehet az a magyarázat, hogy akkor még nem minden Kínában készült, és ezzel meg is békélek.

Az ideológia viszont nekem már az elejétől gyanús volt, hogy egy büdösnagy pro-war, all-american, faszagyerek propaganda lesz. Meg sem kísérelték azt a kettősséget érzékeltetni, amit pl. Spielberg a Münchenben. Legalábbis sokkal hangsúlyosabb az a vonal, hogy a németek zu sammen nácik, sőt: nazi motherfuckers! Ezzel a felkiáltással kell kaszálni őket a géppityuval! Ja, bocs! Kivéve, ha már felgyulladtak, mert akkor illik megvárni amíg kiszenvednek, nem szabad olyankor már golyót pazarolni rájuk!
Ez egyfajta megnyugtató faktor lenne az Irakban, vagy Szíriában bevetésre váró  tengerészgyalogosoknak? Biztos kötelezően levetítik majd ezt a darabot a bázisokon!
Ha nekik egy bajtársuk is elesik, vagy megsebesül, akkor kibaszottul jogos, mi több, elvárt az a hozzáállás, hogy "öljük meg a geci arabokat!"
Okés, elsőre talán meg lehet érteni Pitt karakterét (becenevén Wardaddy, no koment!): állítólag csak az jár a fejében, hogy tudja végigvinni a tankja legénységét az egész háborún egy karcolás nélkül, ezért minél hamarabb meg kell tanítania a beszari írnokot, akit rásóztak, hogyan kell megölni a németet szemrebbenés nélkül. Jó, van benne valami: vagy ők, vagy mi. Gondolom sok militáns beállítottságú néző fog bólogatni: "Végre valaki kimondja a frankót! Elég volt a sok libsi érzelgősségből!"
De hagyjuk ezt most egy percre, nézzük meg a legénységet:
- WarDaddy: tapasztalt, hidegfejű, intelligens (legalábbis perfekt németből), de mégis emberséges (tojást ad a nőknek, ahelyett, hogy megerőszakolná őket, pl.). Tudja a dolgát, na. Meg is mondja: "Afrikában kezdtem németeket ölni. Aztán németeket öltem Franciaországban, majd Belgiumban, és most németeket ölök Németországban." Az amerikai őrmesterek példaképe.
- Bibliás faszi, aki megkönnyezi az érzelmes részeket mindenki helyett. Kell a Biblia azért is, mert amúgy a való világban a gyaur muszlimok ellen harcolunk, és be kellene már fejezni egyszer, amit a Keresztes Háborúkban elkezdtünk!
- Kötelező néger helyett kötelező mexikói, meg a másik: a kötelező tuskó. Ezek azért kellenek, mert a jelenlegi amerikai hadsereg nagy százaléka olyan egyénekből áll, akik előtt semmilyen más perspektíva nincs a lófaszt sem érő amerikai iskolák után, azaz gettó-fekák, gettó-latínók, és a globalizáció miatt munkanélkülivé vált korábbi farmerek, vagy gyári munkások leszármazottai, akik enélkül szintén max lakókocsi-parkban élnének segélyen, vagy esetleg lehetnének rohamrendőrök még...
- A zödfülű gyerek, aki a "rendes katonák" közt úgy néz ki, mint a barbibaba a G.I. Joe figurák polcán, és felfordul a gyomra, és csak sajnálja, hogy elvitték az írógép mögül, de a végére épp úgy üvölti, a "dögöljetek meg, kibaszott nácik!"-at, mintha erre született volna. Még azt is megéri, hogy túléli a nagy sztendoffot és a felcser megmondja neki, hogy ő egy HŐS!
Mert ez kell Unkle Samnek, ez az önfeláldozós, hazafias (?), kötelességtudó katonatípus!
Nem kérdezel! Olvasod a Bibliád és meghúzod a ravaszt, amikor én mondom!

Másik punchline a filmből, ha ez még mindig nem elég, hogy elhidd, ez propaganda:
- Eddigi legjobb melóm! - ismételgetik gyakran a Fury fedélzetén, és bocs, de nem vettem észre a cinizmust :o

Kitérő: Newsroom című sorozatból egy pár perces jelenet.
Ezt csak véletlenül láttam épp ma, és ez szülte igazából az ingert, hogy nekem ma filmkritikát kell írni:
sajnos nem találja a megfelelő verziót a blog keresője, klikk IDE

Csak egy pár mondat azoknak, akik megnéznék, de nem tudnak jól angolul.
Amerika NEM a legnagyszerűbb ország, mondja a karakter, meghökkentve ezzel az egyetemi hallgatókat, akik feltették a kérdést. Nem kellene a szabadságot annyira emlegetni, amikor az rengeteg más demokráciában is van. Ami azt illeti, pl. az írástudók számában csak a hetedikek (ez hangzik el, és ez egy HBO sorozat jelenete, remélem senki nem várja el, hogy utánanézzek ;), negyvenkilencedik a születéskor várható élettartamban, stb. Ami azt illeti, három dologban világelső az USA: a bebörtönzött állampolgárok arányában, azok számában, akik elhiszik, hogy az angyalok léteznek, és a védelmi kiadásokban, amikre annyit költ, mint az utána következő 26 ország együttesen, és ebből 25 szövetséges!
Eddig jó is, amíg a kifakadása tart.
A lecsengés már kicsit szar, hogy : biztos, azok voltunk valamikor. Morális alapon harcoltunk, mondja, majd felsorol egy csomó olyan dolgot, amiben szintén nem illene kreditet követelni az elsőbbségért, vagy egyenesen megkérdőjelezhető, hogy ezek a dolgok (pl. a technológiai fejlesztések) jobbá tették-e a világot?
De hogy ne kalandozzak el: az USA eleve egy véreskezű gyarmatosítás terméke, így kurvára nem is volt SOHA a világ legnagyszerűbb országa!

Ez a pár perces beszéd legalább összehasonlítja a mostani, lebutított Amerikát egy hőskorszakkal, és legalább feldob egy-két fájó pontot.
A Fury ezzel ellentétben az a fajta hollywoodi termék, amiről simán elhinném, hogy a Pentagon adta rá a pénzt. Az SS és az ISIS lefogadom, hogy egyes egyszerű emberek fejében máris tetszőlegesen felcserélhető elemek lettek...

És hogy most minden propaganda-elemet leszámítva, miért teljesen SZAR attól a pillanattól kezdve, hogy a tank aknára fut és megáll:
- spártai komplexus: majd mi öten feltartóztatjuk a felénk menetelő, láthatóan elég jól felszerelt német hadosztályt
- Wardaddy ugye korábban azzal pózolt, hogy ő csak meg akarja menteni az emberei seggét. Okés, mondja nekik, hogy fussanak el, majd ő egyedül! De persze tudhatja, hogy nem akarják otthagyni, ezért inkább magával viszi őket a hősi halálba?! Ráadásul ott a sok német hulla a környéken, és csak annyi dolguk lett volna, hogy ötöt beraknak a tankba, mondjuk amcsi surranóval, meg tankos sisakkal a fejükön, bedobnak egy kézigránátot, hogy minden úgy nézzen ki, itt meghaltak mind, aztán elszaladnak a szövetséges erők irányába, és szólnak, hogy jön az SS. Még aztán később ugye harcolhattak is volna ellenük, szóval nem kell magyarázkodni gyávaságról, csak logiukusabb lett volna, nem?
- De hát ott maradtak, bibliai mennyiségű munícióval...De még így is sokkal gyorsabban otthagyták volna a fogukat, ha logikusan gondolkodunk. Filmes időben is eltartott vagy 20 percig a véres csata, de úgy nézett ki a filmen, ez órákig megy. Még ki is hangsúlyozták, hiszen délután kezdték a balhét, aztán setét éjszaka lett, mire nagy nehezen győztek a németek... A németek kábé olyan agyatlanul rohamozzák a tankot, mintha zombik lennének. Eleve hihetetlen, hogy nem volt náluk lágszóró, mert azzal csak közel kellett volna kúszni, és mivel a fém jó hővezető anyag, simán ki lehetett volna füstölni az amcsikat. De ha ez nincs is, akkor is volt náluk pár páncéltörő rakéta, oszt mégis sima puskákkal kezdtek rohamozni! Dehát rohamozni se kellett volna, mivel később kiderült, hogy van mesterlövészük! Azt kellett volna hátrahagyni egy fa alatt, míg az egész hadoszlop továbbmenetel, ő simán sakkban tudta volna tartani a tankot.

Szóval minden átlátszó háborús buzdítást leszámítva, még hogy ha azt veszem, hogy a korábbi csatajelenetek elég korrektek voltak, ez a végső kiállás ez annyira, de annyira amatőr volt, hogy már akkor érdemes lett volna felállnom a székből, amikor elkezdték.

Hát ennyit erről.
Brad Pittnek meg vissza kellene mennie a jobb mellékszerepekhez (eddig se nagyon vitt el a saját hátán egy filmet sem), vagy ha már központi sztár akar lenni, vehetne példát Tom Cruise-ról, aki tök egyedül, hibátlanul el tud adni egy akciófilmet, pusztán annak, ami, és nem kellene akkor ilyen ál-hiteles, hamis-morális katyvaszokba ragadni, csak mutogatni az amúgy még mindig hibátlan felsőtestet, és lőni, ütni és harapni! ;)