Kacsa, vagy nem lenni

   Szóval, még mindig nem tettem le a seggem 100%-ban az új albiban, de azért már nem olyan szörnyű, mint az első hetekben. A nappalok hosszabbak, ami már fél győzelem a téllel szemben, a kedvem kezd fényesebbre fordulni, van kedvem máshoz is, mint az ágyban kuckózni a szabadnapokon.

   Pl. rég főztem.
   Semmi extra, igazából csak úgy randomra bevásároltam, és összedobálom most, közben meg elmesélek még valamit, csak úgy, a téllel kapcsolatban, vagy ami eszembe jut hirtelen.

Kacsaszárny, cékla, karalábé, krumpli, répa, sok hagyma-fokhagyma, csili, gyömbér, stb.

   A tél szerintem nem magányos szegényember évszaka. Az csak a szutykot látja, a sötétet és a rezsiköltségeket. A párok kimennek hógolyózni, aztán bebújnak a paplan alá, és reggel valamelyik kimászik kávét hozni a másiknak. Ennyit a magányról.

Ez a párkányom, innen is megy valami a kajába

   A másik meg: "Aki szegény, az a legszegényebb" - ugye ismerős. A télben, amikor egyedül vagyok, valahogy mintha érezném a sok-sok küszködést, amit az otthoni fűtési szezon jelent az embereknek. Nem nehéz az empátia, mert itt is maximum napi 5 órát fűtünk a szarul szigetelt házban, mert így is kb. havi 100 euró a gázszámla (fejenként 25), de én legalább gond nélkül ki tudom ezt csengetni. Az én bajom csak ez a szociáis túlérzékenység, ami a napsugarak mennyiségével fordítottan arányos, így eléggé búvalbaszott lettem volna anélkül is, hogy a karácsony előtti szabadágom második mapján szétszaggattam a kezem a mozgólépcsővel.
   Emiatt nem csak az otthoni pár napom telt elég gyengén, hanem még el kellett lőnöm a két hét betegszabimat is ideát, mert a sebeket nem varrták össze, és elég lassan gyógyult. Ehhez adjuk hozzá azt az érzést, amit én poszt-2012-szindrómának kereszteltem, és picit súlyosabb, mint amikor megtudod hogy nincs Mikulás. Inkább olyasmi, mintha lenne Mikulás, de meg kellene pacsizni a zsacsiját, ha ajándékot is akarok... Nem történt semmi kézzelfogható december 23-án, és ez azért duplán szar, mert azok, akik eddig is azt gondolták, hogy az egész csak egy újabb cirkusz, most újult erővel vethetik bele magukat abba, hogy szétbasszák az egész világot némi profitért, és hatalomért.
   Tudom-tudom, épp az a lényeg, hogy a váltás magamon belül történjen, dehát valami kis jelet kaphattunk volna, nem?

No mindegy, előfőztem a husit, aztán felraktam a szőlőmagolajra, hagymakarikákra:

   Most igazából még a világról az jut eszembe, hogy nem csak tévét nem szabad nézni (amit már asszem pár éve sikeresen fenntartok), de már lassan azt mondom, hogy bármilyen hírt kerülni kellene. Legalábbis így télvíz idején, ha valaki szintén ilyen romantikus-szentimentális, mint én.

   Pl. ha már épp sütök, itt van ez a lóhús botrány, ami után most nem győznek nyomozni. (imho a lókolbász a legjobb, és mivel a ló is ugyanazt eszi majdnem, mint a tehén, nem értem az egészből miért kell ekkora perparvart csapni...) Egyik nap kezembe akadt egy újság, ami azt írta:

   "A lóhús, amit a svéd Findus cég forgalmazott egy luxemburgi gyárból jött, aminek beszállítója egy francia cég (Spanghero) holdingja, a Poujol. [...] A Poujol egy ciprusi kereskedőhálózattól rendelt fagyasztott húst, akik viszont egy holland alvállalkozót bíztak meg a beszerzéssel, akik egy román vágóhídról vásárolnak."

   Mi van, mi?!
   Ez épp olyan, mint ahogy Milo Minderbinder 5 centért adja a tojást Pianosán, amit "köztudottan" 7 centért vásárol Máltán, és mégis profitja van rajta.
   Senki nem tudja hogy csinálja, és egyedül Yossariannak árulja el, hogy lehetséges ez, mivel őt olyan szinten becsületes embernek tartja, aki semmin nem akar nyerészkedni, ezért megbízható.

A lében, amiben a husi főtt, a zöldségek nagyját is előfőzöm, így ebből lesz egy tányér leves is

"Yossarian mellette ült a segédpilóta helyén. – Nem értem, hogy van az, hogy Máltában hét centért veszi a tojás darabját, és ötért adja el.

– Azért csinálom, hogy hasznom legyen belőle.

– De hogyan lehet így haszna belőle? Tojásonként két centet ráfizet.

– Három egész egynegyed cent hasznom van tojásonként azáltal, hogy négy és egynegyed centért adom el a tojást azoknak az embereknek Máltában, akiktől hét centért vásárolom a tojást. Persze a haszon nem az enyém. A haszon a szindikátusé. És mindenki részesedik belőle.

Yossarian úgy érezte, kezdi érteni. – Azoknak az embereknek meg, akiknek maga négy és egynegyed centért adja a tojásnak darabját, két és háromnegyed cent haszon jut darabonként, amikor újra eladják magának darabját hét centért, így van? Miért nem adja el a tojást közvetlenül saját magának, és hagyja ki azokat, akiktől megveszi?

– Mert én vagyok azok, akiktől megveszem – magyarázta Milo. Három egész egynegyed cent hasznom van darabján, amikor eladom a tojást magamnak, és kettő egész háromnegyed cent hasznom darabján, amikor visszavásárolom magamtól. A teljes nyereség tojásonként hat cent. Tojásonként csupán két centet vesztek, amikor darabonként öt centért adom a kantinnak, így lehetséges az, hogy hasznom van a darabonként hét centért vásárolt és a darabonként öt centért eladott tojásból. Amikor Szicíliában megveszem a tojást, csupán egy centet fizetek darabjáért.

– Máltában – javította ki Yossarian. – Máltában vásárolja maga a tojásait, nem Szicíliában.

Milo büszkén kacarászott. – Nem Máltában vásárolom a tojást – vallotta be Milo finom, palástolt derűvel, s ez egyszer hűtlenné vált ahhoz a szorgos józansághoz, melyet Yossarian megszokott nála. – Szicíliában vásárolom a tojást, egy centért darabját, aztán titokban Máltába szállítom, és négy és fél centért árulom darabját, hogy amikor az emberek Máltába jönnek tojásért, hét centre verhessem fel az árát.

– Miért jönnek Máltába az emberek tojásért, amikor ott olyan drága?

– Mert így szokták meg.

– Miért nem keresnek tojást Szicíliában?

– Mert azt nem szokták meg.

– Most már végképp nem értem. Miért nem hét centért adja a tojás darabját a kantinjainak, és miért adja őt centért darabját?

– Mert akkor az én kantinjaimnak nem lenne rám szükségük. Hétcentes tojást mindenki tud hét centért vásárolni.

– Miért nem hagyják ki magát, és veszik meg Máltában a tojást közvetlenül magától darabját négy egész egynegyed centért?

– Mert nem adnám el nekik.

– Miért nem adná el nekik?

– Mert akkor nem volna lehetőség annyi haszonra, így legalább szert tehetek magamnak egy kicsikére mint közvetítő.

– Akkor hát magának mégiscsak van haszna belőle – jelentette ki Yossarian.

– Persze hogy van. De mind az egész megy a szindikátusnak. És mindenki részesedik belőle. Nem érti? Ez pontosan ugyanaz, mint ami azzal a lukulluszparadicsommal történik, amit Cathcart ezredesnek adok el.

– Veszi tőle – javította ki Yossarian. – Maga nem elad lukulluszparadicsomot Cathcart ezredesnek meg Korn ezredesnek. Maga vesz tőlük lukulluszparadicsomot.

– Dehogy, eladok nekik – javította ki Milo Yossariant. – Álnéven szétosztom a lukulluszparadicsomot Pianosa piacain, hogy Cathcart ezredes meg Korn ezredes a maguk álnevein megvehessék tőlem négy centért darabját, és másnap ismét eladhassák nekem a szindikátus számára öt centért darabját. Nekik egy cent hasznuk van darabján, nekem van három és fél cent hasznom darabján, és mindenki emelt fővel távozik.

– Mindenki, kivéve a szindikátust – horkant fel Yossarian. – A szindikátus öt centet fizet annak a lukulluszparadicsomnak darabjáért, amelynek darabja magának csak fél centbe kerül. Jól járt a szindikátus?

– A szindikátus akkor jár jól, ha én jól járok – magyarázta Milo –, mert mindenki részesedik belőle. A szindikátus pedig megkapja Cathcart ezredes meg Korn ezredes támogatását, és elengednek ilyen kirándulásokra, mint ez is. Egy fél órán belül meg fogja látni, mennyi tiszta hasznot hoz ez, csak érjünk földet Palermóban.

– Máltában – javította ki Yossarian. – Most Máltába megyünk, nem Palermóba.

– Nem, hanem Palermóba – válaszolta Milo. – Egy cikóriaexportőr van Palermóban, akihez pár percre be kell ugranom egy Bernbe irányított hajórakomány gomba ügyében, amit megtámadott a penész.

– Milo, mondja meg, hogyan csinálja ezt? – érdeklődött Yossarian csodálkozó és őszinte csodálatról tanúskodó nevetéssel. – Kiállítja az útlevelet az egyik helyre, és egy egészen más helyre repül. Nem csapnak lármát az irányítótorony emberei?

– Egytől egyig a szindikátus tagjai – mondta Milo. – És azt is tudják, hogy ami jó a szindikátusnak, az jó a hazának is, mert ez hajtja a verklit. Az irányítótorony emberei is részesednek, és ezért megtesznek mindent, amit csak tudnak, hogy segítsék a szindikátust."

(Joseph Heller: A 22-es csapdája)

Tudta már akkor, mi?

Picit sütöttem a húst, aztán feltöltöttem zöldséggel, így még megy tovább a fólia alatt kb. fél órát

1961-ben adták ki a 22-es csapdáját, és Heller tényleg bombázótiszt volt Olaszországban a második világháborúban. Nem biztos, hogy csak az ujjából szopta Milo szindikátusát, ami az amerikai "korpokrácia" tükörképe. Amíg az átlag paraszttal elhitetik, hogy addig jó mindenkinek, amíg a "cégnek" jó, addig a cég azt tehet, amit akar. Pl. rendelhet árnyékos utakon lóhúst Romániából, amiről mindenki azt hiszi, hogy francia marhahús, és közben amíg átmegy pár cégen (pusztán a könyvelésükben, a valóságos lóhús az egyenesen megy a luxemburgi gyárba Romániából, ha ugyan igaz, mert végül kiderülhet, hogy a román vágóhíd alvállalkozója egy moldáv sintértelep...) és a szép az egészben, hogy papíron mindenki keres rajta...

A sok alvállalkozó főkönyvének profitja az országok GDP-jét erősíti, ezért hát egy ilyen egyszerű húzással meg lehet nyerni a közvélemény támogatását, ha elhiszik, hogy ettől nekik jobb lehet, mert pl. ha megy a biznisz, akkor majd ki tudják fizetni azt a sok hitelt, amit már isten tudja honnan kaptak és mire ment el valójában, de az IMF és az Európai Központi Bank úgysem engedi el. 

No, erről eszembe jut, ki is az a Bajnai Gordon?! (Amikor még területfejlesztést tanultam a BDF-en, akkor épp csak az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium feje volt, de a tanárunk már akkor úgy fényezte, hogy lám ezért van értelme annak, amit tanulunk, mert a Bajnai is tudja, hol a lóvé...) Nem lehet egy pici kis hasonlóságot találni abban hogy pl. kiknek a cégei "építették újjá" Irakot kemény profitért? És jó volt-e ez bárkinek is Irakban egy naggyon-naggyon szűk réteg kivételével? Szerintem egy milliárdos technokrata ne is próbáljon meg nyíltan politizálni, de akik meg bedőlnek neki, azok egyenek majd Gyulai kolbász helyett ukrán kutyahúst, amit majd egy Máltán bejegyzett norvég cég fog eladni egy olasz gyárnak, akiktől majd mi vásárolunk, mert ugye Magyarország köztudottan mezőgazdaságilag hátrányban van, ugye-ugye? Meg majd lehet figyelni ahogy privatizálják a vízműveket, és szarabb minőségű lesz háromszoros áron, meg a dolgozók felét leépítik, mert "racionalizálni kell". A világon mindenhol, ahol ilyen típusú - sikeres, üzleti és politikai szerepeket felváltva, vagy akár egyszerre betöltő, liberális piacgazdaságot és globalizációt nyíltan vagy burkoltan támogató - alak került egy ország csúcsára, lehet hogy az össz produktum picit erősödött, de az aránytalanságok az egekig szöktek.
"A történelem nem ismétli önmagát, de rímel." (Mark Twain)

Lehet majd akkor éhségmenetelni, komáim csak nem lesz benne a médiában...

Én nem bírom a mostani kormányt, nem is csoda, hogy megint kifútt a szél Dublinba. Egyszer viszont haza akarok menni, mert szeretem az országom, anélkül, hogy jobboldali lennék, de ha a másik oldal Bajnait hozza, istenuccse addig én vissza nem megyek, és még lehet az ír állampolgárság után is elkezdek érdeklődni.

Szóval, így megy ez ha már politika: azt hiszitek egy jó receptről lesz szó, de csak a mézesmadzgot húztam el ;)

Azért a kaját is befejeztem, tojásos-fűszeres tejföllel a tetején.

Csak a szépet, jó emésztést! :D