Indián nyári kis, színes naplómorzsák 1.

   Hát, nem sok saját posztom volt mostanában, talán egy ősz közepe felé tervezett "szezonzáróra" készülök, legalábbis fejben igyekszem apró jegyzeteket félretenni, milyen volt ferbuár elejétől kezdve. Egy biztos: sűrű. Mivel rengeteg dolog új, az elmúlt 7 hónap olyan hosszúnak tűnik néha, mint mondjuk az utóbbi 3-4 évem Dublinban. És ez mindenképp jó, mert úgy érzem; "éltem (---és ebbe más is belehalt már")

   Amúgy mindjárt október, de mire befejeznék egy posztot, máris újabb dolgok történtek, így csak nyúlik minden, aztán már a felét el is felejtem :(

   Most pl. csak 2 nap sztorija:
   Szeptember elején 6 napig átjártam etetni Diáékhoz a szomszéd faluba, napi egyszer, 1 macskát, 2 kutyát, 1 malacot és 6 kecskét. Csak etetni kellett, azt hinné az ember, azzal nem lehet baj, de azért stresszeltem így is egy napig, amikor a Matyi cica kiszökött, mert asszem a kulcs beakadt az ajtó és az ajtófélfa közé, a kutya meg biztos belökte, és huss. Egy óráig ültem a nappaliban, próbálni vizualizálni, ahogy visszajön, mielőtt fel mertem hívni Diát, mert azért kell a házban lennie, nehogy elüsse valaki az utcán, ahol átmenő forgalom van.
   Visszajött másnap, de aztán meg ott volt a következő szökés: a kecskék!
   Ahogy a villanypásztor 4 zsinórjából kettőt leakasztottam, hogy átlépjek a vizesvödörrel, egyik kiugrott mellettem, aztán ösztönből leraktam a vödröt és utánakaptam, mire kiugrott 2 másik is, köztük a vezéranya. Na, egy darabig még volt remény, amíg közel voltak, és igyekeztem meggátolni, hogy a szomszéd telek felé vezető kis réshez jussanak, de persze a vezér se hülye, meg nagy is, szóval ott kötöttek ki. Az még haggyán, hogy az is Diáéké, nem más fáit rágják le, csak hát ott a susnyásban, lejtős terepen megpróbálni elkapni... ja meg eleve: ha sikerül is a vezér szarvát megfogni, szerintem végighúzott volna a tövises gazon, mert egyszer már vezettem pórázon, kb. úgy húz, mint egy bernáthegyi. Na, megint hívom Diát, mondja, ami nekem eszembe se jutott: ott a zab, egy kis vödörbe tegyek, rázogassam az orruk előtt, az majd működik. Hát a kötelet nem lehet tolni, a kecskét viszont lehet húzni ezzel a kis vödörrel, hálistennek. A vezér persze utoljára maradt, csak a miheztartás végett úgy tett, mintha amúgy zabbal lenne felszórva a kátyú is a földúton, ő most még eszik egy kis pitypangot inkább a zsenge faágak után... De meglett minden. Még jó, hogy fejni nem kellett, azt egyszer csináltam már, de kb. négyszer annyi ideig tartott, mint Diának vagy Áginak. Bele kell szokni mindenbe, ezért (is) kezdtem csak a tyúkokkal itthon, azokkal is volt mit tanulni, sokszor még ott is telefonos (netes) segítséget kértem.
   Szóval a zabos akció után gratuláltam magamnak, ittam két sört, zártam a csirkéket is közben, mielőtt mentem volna a Lajostanyára. Jó ott állni, a tyúkudvaron, figyelni őket, nekem ez kikapcsolódás, szemlélődés. Egyszer a saját privát kis "fészkem", valami ponyvával gyorsan letakarható hintaszék, lugas alatt, tuti egy tyúkudvar közepén lesz. Lehet az öregek is ezért etetik a városban a galambokat, mert visszahoz ilyen falusi emléleket?Na, kezdek elkalandozni megint! Szóval azért IS figyelem jobban őket, mert épp átszoktatási fázis van daráról szemesre, és a búzát élből nem szeretik, a kukoricától meg kicsit tartottam, a legkisebbeknek még lehet nagy lesz nyelni, emészteni. És még az öregek is eléggé rákapnak bármire ahelyett, hogy szemes búzát vagy kukoricát ennének, szóval ha mást dobok be, akkor a kicsiket addig kiszorítják, amíg ők nem végeztek. De hálistennek látom, éhen azért nem fog halni egyik sem. 
   Mondjuk az egyik csibém volt olyan kis taigetosz-pozitív, hogy ennek megfelelően ki is tekertem inkább a nyakát, és otthagytam a rókáknak az erdőben, mert "this is Spartaaaa"... Na én ilyen vagyok, a kedvenc feketémet ringatom néha, mint egy bébit, de ha egyik nem okés, hát nem vagyok szívbajos sem.
   Nem tudom máshogy beszúrni, itt egy link a feketéről.
   Meg egy kép, amin Batmannek hiszi magát:

   Aztán irány a Lajostanya, mert ott már rendszeres kezd lenni a kedd esti relax a nemrég installált finn fürdődézsában.
   Viszont ez is állatbefogással indult, mert a 2 mangalica épp most jött rá, hogy elég erősek már a kordon leggyengébb deszkájához mérten, és mire megérkeztem már a közeli földeken, vagy akár az erdőben voltak. Elkezdtük keresni őket hárman, de nekem semmi lámpám nem volt, az erdősáv mentén füleltem, meg - ki tudja miért - füttyögtem, mintha kutyát keresnék. Aztán feladtam, és beültem a dézsába, de nemsokára hívtak, hogy segítsek, megvannak.
   Hálistennek jó idő volt, csak úgy egy törölközővel a nyakamban, vizes fürdőgatyában és klumpában is kibírtam, ahogy betereljük őket, aztán az ajtó elé egy szalmabálát gurítottunk, és Attila, aki még rendes vakondfarmerben volt, bemászott a nagy sártengerbe, és belülről végigvezetett egy villanypásztor zsineget, amihez én világítottam, Pisti meg segített kívülről megkötözni. Közben a fényre persze jöttek a lódarazsak, mert ott egy körtefa is, de hálistennek senkit nem csíptek meg. Aztán egy pálesz, hogy felmelegedjek, és vissza a dézsába kb. éjfélig. És már annyiszor jártam oda-vissza, hogy lámpa nélküli bringával is tudom, merre vannak a lejtőn a kátyúk, viszont a szarvasbőgést meg lehetett a patakvölgy felől hallani, szóval ... na...

   15-én kezdtem:
   Imádom ezeket a szeptemberi reggeleket!
   Este esett, én meg már 5:45-kor kint voltam, és szép vattás köd volt, szél semmi, papucsban sem volt hideg. A szarvasok bőgtek a kert végétől induló erdős részen, és kutyacsaholás is jött, de lövést nem hallottam. Megint elidőztem így kicsit a reggeli etetéssel a tyúkudvarban, aztán mentem a hátsó kertbe, eső után mindenképp ollóval, vagy metszőollóval, persze. 
   A spanyolcsigákról - szerény megfigyelés és gondolkodás után - az jutott eszembe, hogy hát a szerepük amúgy megvan a természetben, hiszen az erdő is tele van velük, nem direkt "arra termtette az Isten" őket, hogy agyfaszt kapjon minden kertész, ahogy elvileg a szúnyogot is talán a fecskéknek szánta, dehát mivel a fecskéknek egyre nehezebb eljutni idáig... na megint elkalandozok!!! 
   Szóval a csiga mit is csinál? Eszik-szarik, mászik, eszik-szarik, mint a legtöbb egyszerű lény. Lebont. Mindenki utálja, persze, mert tényleg egy gusztustalan jószág, nem is a külleme, hanem a ragacsos tapintása miatt, amit nem is szappannal, inkább földdel, homokkal érdemes lemosni, mert különben folyatod a vizet, ami meg nem illik! De lesózni, vagy kettévágni, melyik kegyesebb? Egyesek beinjekciózzák ecettel, vagy miafasz, ilyet is hallottam, még meg is magyarázták miért. Talán az volt az, hogy akkor az is megdöglik majd amelyik eszik belőle, merthogy ezek kannibálok?!
   Na, a sót és ecetet én nem próbáltam ki, viszont az szöget ütött a fejemben, hogy vajon tényleg kannibálok?! Szóval ezt megfigyeltem, és tényleg odavonzza a tetem a többit, de a kannibalizmus jelentése nem ez, szóval inkább dögevők is, és nagyon kézenfekvőnek tűnik nekem a magyarázat, pedig gimi harmadikban épp csak átmentem bioszból. Hát egyszerűen a csiga egész testében biztos ott a jó félig rágott cucc is, ami kibuggyan. Lehet szaglik is? Ahogy a galambok is csemegéznek az emberi hányásból (amiben ugye mindig van répa, és lehet nekik az pompás, kissé savasan tálalt saláta), a csigáknak is lehet a saját tesvírük beltartalma a legjobb falat. 
   Szóval a következő taktikát találtam ki: amikor épp bőven találok belőlük a komposzthalmom közelében, akkor egyet odateszek megbontva, a többit viszont élve. Egyétek és vegyétek, ez az én testem, és szarjátok tele a komposzthalmot, mert azt megköszönöm ;) 
   Na, ezután megszedtem a napi uborkatermésem kb. 2/3-át (7 db.) és igykeztem memorizálni  azokat a darabokat, amiknek még kicsi fejlődési időt adok. Mivel a csemegeuborka szedése ahhoz hasonlít néha, mint a lejtős terepen a gombászás: lehet felfelé menet semmit nem látsz, és aztán visszanézel és ott egy gombarengeteg, mert úgy esett rá a fény, hogy a színesebb kalapokat csak onnan szúrtad ki. Hát mondjuk az ubi még trükkösebb, mivel alig van más színe, mint a leveleknek és száraknak, szóval lehet nézni minden szögből, akkor is nagy a tévesztés veszélye. De kezdek belejönni, és mivel a paradicsomot elvitte a ragya (fitoftóra, műveltebbek számára) a két nagyonesős nap után, most kb. nincs más dolgom épp, csak a komposztforgatás és az uborka, meg némi paprikaszüret. Ahhoz képest, hogy 6-7 fészket raktam a földbe ubiból (összesen kb. 1m2, amin volt azért paprika is, meg még véletlen egy paradicsompalántám is ott élte túl, pedig annak semmi esélyt nem adtam volna), és kettőt sziklevél korukban kinyírtak a csigák, azért napi majdnem egy üvegnyit savanyítani nem is olyan szar. Persze mindent vegyesben rakok el, mert a fertőzés első jeleire leszedtem egy csomó zöld paradicsomot, meg rájöttem, hogy a csípőseket is szereti valami féreg, azaz a "megjelölt" almapaprikát is azonnal boncolom, savanyítom, de már van 26 üveg savanyúm. Meg 29 üveg lecsóm (ebbe a csatnit is beszámítottam). 
   Nem vagyok amúgy ilyen számolgatós, és persze mindent ettem nyersen is, meg persze koktélparit adtam bartertbe és ajándékba is, de a két kiskertem méreteihez képest ez elég jónak tűnik, nem? A koktélparit persze nem lecsóba tettem, csak ha már szétfeszült véletlenül. Inkább nyersen, meg persze aszaltam és van 6 kis üveg olajban eltett aszalt paradicsom is. Összességében mindehhez képest én úgy számolok, kb. 3-szor ennyit szeretnék elrakni egy téli szezonra, csak saját használatra, de kb. 3-szor ennyi területű kiskertet is simán lerendeznék, csak legyen jó a föld! Az a kritikus pont, de egyben ez a kedvencem is: élő talajt varázsolni a kőkemény zalai agyagból ;)
   Aztán meg nem tudom, mi jött ezután, mert már szeptember 25. van, és sosem fejezem be, ha eszembe jut valami még. Talán ez jó zárás: a földhalmocskák, amikkel elpöcsölök, forgatom, rétegzem, "csigázom", lehugyozom, majd - nem egyből utána!!! - szagolgatom, morzsolgatom az ujjaim közt, na ez nekem a szüretnél is jobb, tényleg. Persze talán mert nagyon kicsiben csinálom, ami ugye nem is "gazdaságos", mert azóta láttam, mekkora komposzthalmot tudunk csapatmunkával és kis gépesítéssel (utánfutós kistraktor, fűkasza, szivattyúzott kútvíz, slag) építeni, cirka 4 óra alatt. 

    De ez már egy másik történet lesz.
   
 

Fordítva: A Földet nem fogjuk megmenteni az eldobható kávéspohár helyettesítésével

   George Monbiot eredeti cikke

(A képi anyagot én magam tettem hozzá)

   A Földet nem fogjuk megmenteni az eldobható kávéspohár helyettesítésével

   Inkább nagyvállalatok ellen kellene fellépni, ahelyett, hogy "zöldebb" utakat keresünk, hogy maradhatna minden ugyanígy, mert ezek a vállalatok kényszerítenek bennünket egy eldobhatóságra alapozott életmódra!

   Hiszel a csodákban? Ha igen, légyszíves állj be fegyelmezetten a sorba! Nagyon sokan képzelik, hogy mindent folytathatunk, csak épp egyik anyagot egy másikra kell cserélni. Múlt hónapban a Starbucks-tól és a Costától kérték, cseréljék le a műanyag poharaikat kukoricakeményítő alapú poharakra, és mielőtt törölték volna a Twitteren, máris 60.000 továbbosztást ért el.
   Azok, akik a felhívás mögé álltak, elfelejtették megkérdezni, vajon honnan jönne a kukoricakeményítő, mennyi termőföld kellene az előállításához, azaz mennyit szorítana ki az egyéb élelmiszerek termelése elől? Arra sem gondoltak, egy ilyen fajta ültetvényes művelés mivel jár: a kukoricatermesztés ugyanis általában komoly dózisokban adagolt gyomirtókat és műtrágyát igényel, valamint hírhedt a talajerózió okozásáról is.
   A probléma nem csak a műanyagban rejlik: inkább az eldobhatóság terjedésében. Vagy, hogy máshogy fogalmazzak, a probléma az, hogy egy olyan életstílusra törekszünk, amihez négy ilyen bolygóra lenne szükségünk, holott mindenki tudja, hogy csak ez az egy létezik, és ez az egy képes minket életben tartani. Teljesen mindegy mit fogyasztunk! Maga a fogyasztás mértéke az, amit a Föld ökoszisztémája már nem sokáig tud elviselni!

   Ne értsenek félre! A műanyagfüggőségünk valóban egy hatalmas környezetpusztító pestis, és a korlátozását célzó kampányokra szükség van, és néha még célokat is képesek elérni. De a teljes környezeti krízist nem kezelhetjük azzal, hogy egyik túlhasznált anyagot egy másikkal helyettesítünk!
   Amikor a fent említett tweetre reagáltam, a kukricakeményítő-poharakról, megkérdezték: "Hát akkor mit kéne ehelyett használni?"
   A helyes kérdés ez lenne: "Hogy kellene ehelyett élni?"
   Dehát a rendszerben való gondolkodás mára már eléggé kihalóban van.

   A tévedések forrása egyrészt a műanyagellenes kampány eredetéből fakad: David Attenborough Kék Bolygó II. sorozata. Az első hat fejezet erős és összefüggő narratívát mutatott, de a hetedik, amelyben a sorozatban bemutatott csodálatos élőlényeket fenyegető veszélyekre fókuszáltak, ide-oda csapongott. Azt állították benne, hogy "tehetnénk valamit" az óceáni élőhelyek pusztítása ellen. Nem mondták persze, hogy mit is? Semmi magyarázata nem volt, miért alakultak ki a problémák, kinek-minek a felelőssége, és hogyan lehetne ezeket kezelni.
   Az általános összefüggéstenség közepette az egyik szereplő ezt mondta: "Szerintem azon múlik, hogy mindannyian vállaljunk felelősséget a hétköznapi életben. Ez minden, amit mindenkitől el lehet várni." Ez kiváló példája annak a téves hitnek, hogy a fogyasztói életstílusnak egy tudatosabb változata majd megmenti a bolygót. A problémák szerkezeti jellegűek, egymáson alapulnak: egy politikai rendszer, amit kereskedelmi érdekek határoznak meg, és egy gazdasági rendszer, ami folytonos növekedésre törekszik. Nyilván meg kell próbálnunk az egyéni ökolábnyomunkat csökkenteni, de az említett erőkkel szemben esélytelenek vagyunk, ha csupán "felelősséget vállalunk" azért, amit fogyasztunk.
   Sajnos mind a BBC általában véve, és különösen David Attenborough kerüli ezt a megközelítést. Attenborough munkásságának csodálója vagyok, de amit a környezetvédelem terén hangoztat, azért nem lelkesedem. Egyrészt évekig fel sem bukkant ez a vonal a munkáiban. Mikor végre véleményt formált, gondosan elkerülte, hogy a hatalmon lévőket hibáztassa - inkább homályosan fogalmazott, vagy olyan problémákra terelte a figyelmet, amikért nem a nagy gazdasági szereplők a hibásak. Ez a vonulat érezhető a Kék Bolygó II-ben, ahogy a nyilvánvaló kérdéseket megkerüli.

   Leginkább az ipari halászatot kellett volna megemlíteni, amely a sorozat nagy részében bemutatott káprázatos élőlényeket "tenger gyümölcseiként" adja el. Az óceánok területén mindenhol ez az iparág, melyet étvágyunk generál, és kormányok védelme alatt áll, egy fokozatosan nagyobb méreteket öltő ökológiai összeomlásért felelős. Mégis, az egyetlen halászati terület, ami felbukkant a sorozatban, abba az 1%-ba tartozik, ahol javulnak az állapotok. Elbűvölően mutatták be, ahogy a norvég heringhalászok igyekszenek elkerülni, hogy orkákat is megöljenek, de nem hallottuk, milyen ritka az ilyen gyakorlat.
   Még a tengerben felhalmozódó műanyagszemét is nagyrészt a halászat következménye. Kiderült, hogy a nagy csendes-óceáni műanyagsziget - ami a szemetelésre épülő társadalmunk szimbóluma lett - 46%-ban elhasznált hálókból áll, és a többi rész java is egyéb halászati eszköz. Az így otthagyott halászati szerelékek jóval veszélyesebbek a tengeri élőlényekre, mint a hulladékok más formái. Ami a palackokat és zsacskókat illeti, melyek szintén szerepet játszanak a katasztrófahelyzet kialakulásában, a nagyjuk szegényebb országokból származik, ahol nincs megfelelő hulladékgazdálkodási rendszer. De mivel ezt nem említik a sorozatban, rossz helyeken keresünk megoldást.

   Ebből a félrevezetésből ered ezernyi elfajzott mellékszál. Egy prominens környezetvédő kiposztolta a garnélákról készített fotót, ünnepelve a tényt, hogy épp meggyőzte a szupermarketet, hogy nejlonzacskó helyett az ő saját dobozába tegyék be, és mindezt úgy tálalta, mint a "tengerek védelme". Az igazság viszont az, hogy a garnélák, és egyéb tengeri rákok vásárlása több kárt okoz, mint a műanyag, amibe esetleg becsomagolják eladáskor. A rákfélék halászása a legnagyobb "mellékes fogás" rátával rendelkezik, például hatalmas mennyiségű teknőst és egyéb veszélyeztetett fajokat halásznak ki a rákokkal együtt. Ha nem halásszák, hanem farmon tenyésztik, épp ugyanolyan rossz, mivel mangrove mocsárerdőket vesznek művelés alá, amik fajok ezreinek biztosítánanának íváshoz búvóhelyet.

   Figyelemre méltó, milyen szinten próbálják ezeket a tényeket a köztudat elől elrejteni. Vásárlóként bizonytalanok vagyunk, félrevezetnek, így tehetetlenségre vagyunk ítélve. Ráadásul a nagyvállalatok folyamatosan azon dolgoznak, hogy ezt éreztessék velünk. A BBC megközelítése mintha egyfajta partizánharc lenne a rendszer ellen, miközben épp ezzel támasztja alá, hogy a felelősséget folyamatosan az egyéni fogyasztókra hárítsák, és senki ne gondolkodjon a rendszerszintű változtatáson. Pedig az lenne a valóban jelentőségteljes változás záloga: civilekként, állampolgárokként politikai döntéseket követelve.

   Visszatérve a kérdésre: "Hogy kellenne élni?" : Egyszerűen!   Dehát az egyszerű élet valójában nagyon nehezen kivitelezhető. Aldous Huxley Szép új világ című könyvében a kormány lemészárolja az egyszerű életre törekvőket. Manapság nincs szükség népirtásra: biztonságosan, csendesen el lehet lehetetleníteni ezt a réteget, lehet őket zaklatni és kapukat zárni be előttük. A fogyasztás ideológiája annyira elterjedt, hogy már észre sem vesszük: ez maga a műanyag leves, amiben lebegünk.

   Az "egybolygós életstílus" nem csak azt jelenti, hogy a saját fogyasztásunkból visszafogunk, de azt is, hogy aktívan felhívjuk a figyelmet a rendszer hibáira, küzdünk ellene, ahogy csak tudunk, mivel ez a rendszer az, ami a szennyezés kultúráját promótálja. Tehát fel kell emelni a hangunk a nagyvállalatok ellen, olyan politikusokat kell keresnünk, támogatnunk, akik erre hajlandóak, és el kell ítélnünk a növekedés-alapú, mindent felfaló rendszert, amit általában csak kapitalizmusnak nevezünk!

   Ahogy múlt hónapban a "Hothouse Earth paper" - ami arra figyelmeztet, hogy közel a fordulópont, amikor a klímafolyamatok megállíthatatlanná válnak - összegezte: "Lineárisan, kis lépésekben változtatni ... nem elég már, hogy stabilizáljuk a Föld ökoszisztémáit. Széles körű, azonnali és gyökeres változtatásokra lenne szükség, hogy csökkentsük az esélyét a végzetes küszöb átlépésének."

   Az eldobható kávéspoharak, akármilyen új anyagból is legyenek, nemhogy nem megoldásnak számítanak; épp a probléma szőnyeg alá seprését jelképezik! A bolygó védelme valójában az egész világkép megváltoztatását jelenti.

........................................................................................................................
Kapcsolódó Monbiot cikk, amit szintén ajánlott elolvasni: Mindent át kell írni!

Az egyszerű életről, mint lehetőségről pedig feliratoztam korábban egy filmet:
Egyszerű út: a krízis, mint lehetőség
Érdemes talán ezt is megnézni ;)