Hegylakónapló különkiadás

   A szezonvég poszt után talán már írhatok a "hegylakó" életről is kicsit.
   Persze még a naptári télből alig telt el valami, várható még simán egy kemény március, meg alapból kis szokott tartani a fűtési szezon április közepéig legalább, a nappalok meg még mindig rövidülnek... (sokszor hetekig csak 1-2 mondatot írok egy ilyen posztba, mire kész lesz, már hosszabbodni fognak.)
   Úgy döntöttem magamban, december közepétől egy 100 napos időszakot tekintek télnek, azaz bármi nehéznek tűnt is eddig, az még "ősszel volt", és kb. március 24-25-én mondhatom, hogy most már legalább itt a tavasz.
   Persze amilyen klíma-amomáliák vannak, lehet 2019-ben március végén is lesz egy "visszavágó" a tél részéről, meg mondjuk lehet februárban simán lesz olyan, hogy szinte alig kell fűteni...

   Azt megint előrevenném: sose higgye senki, hogy minimális pénzzel el lehet kezdeni!
   Az 5 m3 tüzifa alap, a deszkák és lecek, amiket a tyúkólhoz, és a terasz téliesítéséhez vettem, kb. 30.000-be kerültek, és még a fólia, csavarok, szögek, stb. És már voltak szerszámaim. Nem túl komolyak, de azért nem kellett most megvenni pl. vésőket, kalapácsokat, barkácsszorítókat. Egy speckó zokni a vadászboltban 3000/pár! És nagyon kell! Ami azt illeti, 3-at vettem eddig, de inkább veszek még 2-t. Nem elég 1 zseblámpa és egy fejlámpa, mert van, hogy nem találod! Nem elég 3 fazék, meg 2 lavór! Még csizmából sem elég egy pár, mert amikor benedvesedik a bélés, ajánlatos lecserélni! Még szerencse, hogy abszolút nem izzadékony a lábam... De lábról és fejről azonnal meg tudok fázni, szóval a fűtés pl. azért is fontos, legyen lábfelmelegítős víz!
   Szóval szerintem nem lehet minimalistában tolni!
   Ezt mondjuk mindig is tudtam, előre készültem, amire csak lehet. Aztán meg akkor itt a következő "tanácsom": fogadd el, hogy sosem tudsz előre készülni mindenre! Nincs recept!
   Hogy miért fektetek erre ekkora hangsúlyt, majd talán később írok róla.

   Az épület kb. egy dupla pincére épített teraszos víkendháznak mondható. Meg van alatta egy ódon tapasztott gerendaház (vagy nem tudom pontosan mi a kategória). Ott tartom a 19 fős baromfiállományt. Anélkül, hogy részletesen leírnám: nem lakás célra tervezték.
   
   Sokan írtak, vagy mondták, túlvállaltam magam, és mindenkinek első számú aggodalma a hideg. Hogy majd megfagyok...
   Na, volt már itt posztom, ami úgy kezdődik (vagy ez a címe), hogy "nagy volt a pofám megint..." szóval majd március végén nyilatkozhatnék csak igazán a hidegről, de... Egyelőre a legnagyobb problémának a fény (ezen keresztül az áram) hiányát éltem meg. Amikor már délután 4-5-kor kb. nem látok semmit a szobában, az nagyon idegesítő tud lenni, és a fájdalmas dolgoknál az idegesítő dolgok szinte mindig rosszabbak, főleg ha egyedül él az ember. És, ha egyedül él az ember, még mindig lehet mondjuk kutyabuzi, és akkor persze amúgy is kikérné magának, hogy egyedül él, mert a kutyája is személy... De én csak kutyamegőrző vagyok, nem voltam sose kutyabuzi. De még csak macskabuzi sem, azaz Manci se számít. 
   De máris elkalandozom... Egyedüllétben az internet kb. köldökzsinór a "többiekkel", és ha nincs áram, akkor ugye nincs net. És olvasnék könyveket, de valahogy sikerült valami jó szar fejlámpát is vennem, és hát nem egy élmény azzal olvasni... meg mondom, nem akarom sokszor bizonygatni, de nem vagyok antiszociális típus. Ezzel együtt meg imádom sokszor, hogy egyedül vagyok, mert ez is kell, csak épp kell(ene) az a varázsütésre előálló szitu, hogy alapból ugye magam vagyok, de benyomom a laptopon a power gombot, és a neten meg "velem van" aki akar, meg akit én akarok ;) 
   Ha nincs áram, néha-néha lementem a Vadvirágba, de mivel majmot nem kéne banánszállító konténerhajón szabadon engedni, sokszor több volt a kár, mint a haszon...

   
   Lehet ám egy ilyen "kivonulás" mindenkinek segít kicsit megtalálni az igazi énjét? 
   Hát, én tényleg ajánlanám, kóstoljon bele mindenki, érdekesnek érdekes. Nem kell elköteleződni örökre, nem kell ökomártírkodni, de érdemes kipróbálni, és hát persze nem csak mondjuk júniustól augusztusig...
   Hogy "lusta" lennék, az vitatható. Kampánymunkás vagyok. Belelendülök és elfelejtek enni is, máskor meg visszabújok az ágyba 'sztlevanszarva!
   Ez okés, de amikor mindennek tétje van (vagy lehet), akkor mégsem okés. Néha erőszakot kell tenni magamon. Na, akkor vagyok általában ideges. Ha a (6-700 lépésnyire lakó) "szomszédaim" néha egy óriási ordítást hallanak, sosem azt jelzi, hogy nyílt törést szenvedtem. Nem vagyok egy hímsoviniszta típus, de egy pasi amúgy se ordít, ha valami fizikailag fáj, ebben én se vagyok kivétel... Nem, én akkor ordítok, ha valami felbasz. És van olyan sokszor. Szóval a #Hegylakónapló is igyekszik azt tükrözni, hogy ez itt ám nem a "béke szigete", de emeljétek négyzetre és szorozzátok meg pível, csak, hogy kerek legyen a kép!
   Geci sok idegesítő dolog van, a kihűlt lábujjaktól kezdve, amik miatt abba kell hagyni a munkát, a berepedt ujjbegyig (szintén a hideg, meg a szárazság kombója), meg amikor valamit még este kint felejtettem, amikor már bebarikádoztam az ajtót, és vígan fűtök. Meg hogy a rövidtávú memóriám szart sem ér, és lassan azon parázok, mindent fel kell-e majd címkéznem, és akcióterveket plakátolni ki a szobában és a teraszon?! És még csak 42.......
   
   Na, és a "kivonulás" mibenléte is olyan, mint a falusi élet: lehet mondjuk nincs 50 árnyalata, de nem is ugyanaz nekem, mint - bocs, csak ismert nevek miatt hozom fel - Zaka Dominikának, vagy Paulicséknak, vagy Tóth Rékának, amikor még a Boldogszer fantáianevű helyen éltek az 5 gyerekkel, meg az akkori párjával.
   Számomra egyszerre önkéntes "vállalás", és kényszer is!
   És - (fontos!) - kényszer nélkül lehet nem tartanék itt, azaz nem véletlen, hogy úton-útfélen a kényszrítő erőt, egyfajta "öko-diktatúrát" reklámozok, mind személyesen, mind a csoportomon keresztül. Vannak persze nagyon nagy spílerek, akiknek megy kényszer nélkül is, de egy Faith No More számból kiragadva: "But me, I'm just a man." És a nagy spílerek aránya mindig hangyafasznyi lesz a tömeghez képest, azaz a kényszer jelenthet szerintem csak kézzelfogható megoldást.
   Egy példa erre: vízzel való viszony.
   Imádok fürdeni! Ehhez képest most néztem az IBC tartályt, amibe 2 hete 500 liter vizet hoztunk: 300 liter felett áll! Kb. 2 naponta elmegyek a kúthoz egy 10 literes kishordóval és egy 5 literes ásványvizes kannával, ez az ivóvíz-főzővíz. A többi célra használom az IBC-be hozott vizet, kiegészítve némi természetes csapadékkal. És nem esz meg a kosz! Mármint a testem nem eszi meg, az ingatlan takarítása nyilván jócskán eltér egy közművesített ingatlan takarításától, de azért nem gázolok bokáig a sárban a szobában sem ;)
   Előző albérletemben nem volt vízkényszer, és hát nem mondom, hogy le is szartam, jöjjön, ami a csövön kifér, de nagyságrendekkel többet használtam el. Ilyen az emberi természet...

   
   Az, hogy mennyire van alattam "biztonsági háló", vagy sem, és alapvetően mennyire magasan kísérlem meg a trapézmutatványt, még elválik...
   Nagy háló semmiképp nincs, mert pl. nem milliomos családból származom, sőt!
   Nagy bizonyítanivalóm sincs ám, nem azért írok! Azért írok, mert nekem ez betegségem és/vagy hobbim. Ennyi.
   Valamiféle bizonyítanivalóm mégis van: saját magamnak. Hiszen erről papolok már vagy 6-8 éve legalább, de már azelőtt is megvoltak bennem a csírái: természethez közel élet csak az élet!
   Ezt meg tudással, és becsülettel kombinálva manapság nem lehet úgy megélni, hogy mondjuk elkaristolok valahol és aztán "amikor tehetem" túrázok, sőt! Elmegyek mondjuk Thaiföldre, Afrikába, Dél-Amerikába "megélni", milyen helyek vannak még mindig az úgynevezett érintetlen természetben! Bocs, tudom érzékeny pont, de a repcsivel utazgatósok nekem azán szelektívezhetnek, meg használhatnak intimkelyhet, mosipelust, meg fasztudjamit, de vagy csak mentegetőznek, vagy totálisan figyelmen kívül hagyják azt a tudást, amit már egy átlag internetező is képes egy átlag intelligenciaszinttel kiszámolni...
    Szarfej vagyok, mi, hogy ezt így bedörgölöm az orruk alá? Ez van...szarfej vagyok. Ha jófejeket akartok, tudok neveket ajálani, kit kövessetek, és ez most NEM cinizmus, szerintem tényleg jófejek!!!

   Akkor sem utazgatnám már körbe a világot, ha nyernék a lottón, csak mondjuk akkor elfürdenék napi 100 liter vizet, mécseseket égetve és bálnahangokat hallgatva a laptopon, az kurvaélet! De újra is használnám azt a fürdővizet, ahogy az előző albérletemben is legtöbbször megtettem, pedig csatornadíj nélkül kb. 350-400 forint volt egy köbméter, ha jól emlékszem...

 

   Szóval "a szükség nagy úr!" - rémlik valahonnan gyerekkoromból, mint ahogy az "egy gyomorba megy!", amikor nagyszüleim ki se törölték a tányért bableves leves után, és pakolták rá a cukros mákostésztát, és nekem az nagyon nem volt kóser. És mániákus kézmosó voltam kb. 5-6 évesen, mert valahol hallottam a bacikról a rádióban, vagy a tévében...
   Minden generáció egy kicsit "elkajmul" az előzőhöz képest, mármint ha nagy átlagokat vonunk persze! Nyilván vannak most újító fiatalok és avarégetős, szemétégetős nyugdíjasok, de a nagy átlagban sajnos verjük be az újabb koporsószegeket, és valahol nekem ez jutott küldetésnek, hogy - megint hangsúlyozom, valamelyest kényszerből, de javarészt tudatosan - visszaöltsek egy generációnyit legalább... csak, hogy megmutassam: lehetséges!
   Hogy "kövessenek", azért?
   Ugyan már!!!
   Ez már tényleg csak afféle intellektuális, morális maszturbáció, bevallom! Ha meglepetés érne még, hogy mégsem az, hát én lennék a legboldogabb, higgyétek el! Ha "segítenék elérni a kritikus tömeget", vagy faszomtudja... De kb. azt érzem, mint valami tanmesében a szerzetes, aki megcsúszik a szakadék szélén, és kapaszkodik egy gyökérbe, de felette megjelenik egy éhes tigris, és hát... a gyökér mellett észrevesz egy szem szamócát, és rácsodálkozik: "Ez a világ legszebb szamócája!"... Na, és kb. azt mondanám:
   - Azt a geci kurva életet! Hát nem hiszem el, hogy két hete azért könyörgöm a sorsnak, bárcsak találnék szamócát, oszt tessék!!!
   De tudnék még eközben nevetni!
   Az a lényeg!

   Szóval technikai részletekkel nem nagyon jövök most, esteleg a Facebook-on ott a profilomon (némiképp szűrőzve, nem publikus) néha az infó, milyen a "hegylakó" élet, de valahogy érzésre ilyen: keserédes, gyönyörű, viszontagságos, idegesítő, lélekemelő, kalandos, váratlan fordulatokkal teli, "nevelési célzatú"...
   Egy valami nem: nem kerek!
   Hogy miért nem, azt majd talán másik posztban...
   
 

   
 
 
  

Fordítva: A Föld egy halálspirálban van. Csak radikális cselekvés menthet meg minket

A klímakatasztrófa gyors és kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Nem óvatoskodhatunk tovább a rendszer szélén, azt remélve hogy az apró lépések elkerülhetővé teszik az összeomlást

George Monbiot eredeti cikke : ITT

Magyar fordítás: Kováts Dóra ( Singer on a Bike )



(Az illusztráció az eredeti cikkből csatolva.)

Egy olyan pillanat volt, ami megváltoztat egy életet. Egy, az Extinction Rebellion által múlt héten szervezett sajtótájékoztató mi, a két újságíró nekiszegeztük a kérdést a szervezőknek, hogy céljaik vajon reálisak-e. Olyan követeléseik voltak, mint például az Egyesült Királyság szénkibocsátásának nullára redukálása 2025-re. Nem lenne jobb, kérdeztük, inkább valami köztes célt kitűzni?

Egy fiatal nő, Lizia Woolf szólalt fel. Korábban nem beszélt, de a hangjában érezhető szenvedély, szomorúság és düh teljesen magával ragadó volt. “Mire kér engem, egy 20 évest, akinek el kell fogadnia a jövőjét és az életét? … Ez egy vészhelyzet. Amikor ilyen kérdéseket tesz fel, mit szeretne, mit érezzek?” Erre nem volt válaszunk.

A lazább célkitűzések talán reálisabbak politikailag, de fizikailag irreálisak. Csak olyan változások elengedőek elkerülnünk a létezésünket fenyegető eseményeket, melyek a helyzet súlyosságával egyező mértékűek. A reménytelen realizmus, a problémának csupán érintőleges piszkálása juttatott minket ebbe a kalamajkába. Nem várhatjuk, hogy kijuttasson belőle.

Közéleti szereplők gyakran beszélnek és cselekednek úgy, mintha a környezeti változások lineárisak és fokozatosak lennének. De a Föld rendszeri rendkívül bonyolultak, és a bonyolult rendszerek nem reagálnak lineárisan a rájuk nehezedő nyomásra. Amikor ezek a rendszerek kölcsönhatásba lépnek (mert a világ atmoszférája, felszíne és életformái nem ülnek tétlenül a saját kis dobozukban, mely megkönnyíti a tanulmányozásukat), a változásra adott reakcióik eléggé kiszámíthatatlanná válnak. Apró változások hatalmas hullámokat vethetnek.  A fordulópontok általában rejtve maradnak mindaddig, míg át nem léptük őket. Olyan hirtelen és mélyreható változásokat tapasztalhatunk, hogy a folytatás lehetősége nem biztosított.

Csupán egynek kell a számos létfenntartó rendszerből, melyre támaszkodunk – talaj, víztározók, eső, jég, szél és áramlatminták, beporzók, a biológiai bőség és diverzitás – megszűnnie ahhoz, hogy az egész elkezdjen szétesni. Például amikor az északi sarkköri jég olvadása elér egy bizonyos pontot, a pozitív visszacsatolás, amit ez kivált (mint hogy a sötétebb víz több hőt nyel el, a felolvadó állandóan fagyott altalajból metán szivárog, eltolódik a sarki örvény) megállíthatatlanná teheti az elszabadult klímaösszeomlást. Amikor a korai driász korszak végetért 11600 évvel ezelőtt, a hőmérséklet mindössze egy évtized alatt 10 C fokot emelkedett.

Nem hiszem, hogy egy ilyen összeomlás még ne lenne elkerülhető, vagy hogy egy ehhez mérhető válasz technikailag vagy gazdaságilag lehetetlen lenn. Amikor az egyesült államok 1941-ben csatlakozott a második világháborúhoz, hónapokon belül lecserélte a polgári gazdaságát katonaira. Ahogy Jack Doyle írja regényében, a  Taken for a Ride-ban, “Egy év alatt a General Motors kifejlesztett, felszerelt és az alapoktól teljesen felépített 1000 Avenger és 1000 Wildcat repülőgépet… Csupán egy évvel az után, hogy a Pontiac tengerjáró-ellenes rakétákra szóló szerződést kapott a tengerészettől, a cég elkezdte leszállítani a teljes készletet a rakétahordozó-anyahajókra az egész világon. És ez még a azelőtt történt, hogy a fejlett informatikai technológia mindent felgyorsított volna.

A probléma politikai. Egy, a szociolgógia professzor Kevin MacKay tollából származó érdekfeszítő analízis határozottan állítja, hogy az oligarchia az alapvető oka a civilizációs összeomlásnak, és nem a szociális bonyolultság vagy az energiaigény. Az oligarchák általi irányítás, mondja, eltereli a racionális döntéseket, mert az elit rövidtávú érdekei gyökeresen eltérőek a társadalom hosszú távú érdekeitől. Ez megmagyarázza, a korábbi civilizációk miért omlottak össze „annak ellenére, hogy megvolt a kulturális és technológiai tudástáruk a krízisek feloldására”. A gazdasági elitek, melyek a társadalmi működés zavaraiból szereznek hasznot, megakadályozzák a szükséges megoldásokat.

Az oligarchák irányítása a vagyon, a politika, a média és a közéleti társalgás felett megmagyarázza a teljes intézményi csődöt, ami jelenleg a katasztrófa felé sodor minket. Gondoljunk Donald Trumpra és a multimilliomosokból álló kabinetjére; a Koch testvérekbefolyására amikor jobboldali szervezeteket pénzelnek; a Murdoch birodalomra és annak masszív hozzájárulására a klímatagadáshoz; vagy az olaj és gépjármű vállalatok lobbijára, ami megakadályozza a gyors átállást az új technológiákra.  

Nem csak a kormányok nem válaszoltak a problémákra, habár ott látható a legnagyobb bukás. Az állami műsorszolgáltatók szisztematikusan leállították a környezettel kapcsolatos tudósításokat, miközben hagyták, hogy kétes pénzelésű lobbisták hozzáértő színében tűnjenek fel a beszélgetések során és eltereljék a közéleti diskurzust, tagadva a ránk váró következményeket. Számos tudós inkább hallgatásba merült, minthogy elidegenítse magától a befektetőit.

Még azon szervek is ártalmas keretek között mozognak, melyek azt állítják, hogy szembenéznek jelenlegi helyzetünkkel.  Múlt szerdán részt vettem egy, az Állami döntések kutatóintézete általi megbeszélésen, ami a környezeti összeomlásról szólt. A teremben sokan megérteni vélték, hogy a folytatólagos gazdasági növekedés nem kompatibilis a Föld rendszereivel.

Ahogy a szerző Jason Hickel kiemeli, a növekvő GDP szétválasztása a globális erőforrásoktól nem történt meg és nem is fog megtörténni. Miközben 50 milliárd tonna nyersanyag az a limit, amit éves szinten a Föld rendszerei tolerálni tudnak, a világ már most 70 milliárdot fogyaszt. A jelenlegi gazdasági növekedés mellett 2050-re ez 180 milliárdra nő. A maximális erőforrás-kihasználás, összekapcsolva egy szigorú karbon adóval, ezt legjobb esetben is 95 milliárddal tudja csökkenteni: továbbra is jóval a környezeti limit felett. A zöld növekedés, ahogy a szervezet tagjai elfogadják, fizikai képtelenség.

Mindemellett ugyanazon a napon, ugyanaz a szervezet egy új közgazdasági díjat jelentett be azon “ambiciózus javaslatoknak, amik új szintre emelnék a növekedést”. Olyan ötleteket várnak, amik segítenek az Egyesült Királyság növekedési rátáját legalább a duplájára növelni. A bejelentést a szokásos fenntartható frázis követte, de a díj egyik bírója se rendelkezik olyan életrajzzal, ami egy fikarcnyi környezetvédelmi érdeklődést mutatna.

Azok, akiktől a megoldást várjuk úgy viselkednek, mintha minden mehetne az eddigiek szerint. Mintha a halmozódó bizonyítékokról nem vennének tudomást. Az évtizedes intézményi kudarc biztosítja, hogy csupán a „valószínűtlen” javaslatoknak – a gazdasági élet teljes újragondolása, azonnali hatállyal – van egyáltalán esélye megakadályozni a planetáris halálspirált. És csak azok tudnak ebben vezetők lenni, akik a bukott intézményeken kívül állnak.

Két feladatot kell párhuzamosan véghezvinni: nekiveselkedni annak, hogy elkerüljük az összeomlást, amit az Extinction Rebellion is csinál, még ha ennek esélye elhanyagolható is; és felkészülni ezen törekvések valószínűsíthető bukására, még ha ez a kimenetel rémisztőnek is tűnhet. Mindkét feladat megköveteli, hogy teljesen átértékeljük viszonyunkat az élő bolygóval.

Mivel nem menekülhetünk meg anélkül, hogy ne szálljunk szembe az oligarchikus rendszerekkel, a demokrácia és igazság mellett való kiállás, és a környezeti katasztrófa elkerüléséért vívott küzdelem egy és ugyanaz.
Ne hagyjuk, hogy ugyanazok határozzák meg a politikai lehetőségek határait, akik maguk voltak a probléma okozói!
Ne hagyjuk, azok, akiknek abszurd logikája belekevert minket ebbe a káoszba, továbbra is megmondhassák, mi az amit meg lehet tenni, és mi az amit nem!

Szezonvég, vagy amit akartok

   Nem tudom mennyire lesz ez valami "évértékelő", hiszen még csak 9 hónapja jöttem el a nagyvárosból kisfaluba. Hátravan még a sűrűje: még rövidülnek a nappalok, és ki tudja milyen kemény hidegek lesznek, meg milyen lesz jeges sárban-latyakban caplatni állandóan...
   Felkészültem?
   Igen is, nem is.

   Nade kezdem azzal: "nulladik évként" utalgattam Facebook posztjaimban a kertészkedős eredményeimre, mivel Diósjenőn sokat nem csináltam, Dublinban éppcsak valami kis konténerkertem volt, most meg szintén nem az önellátásra mentem, inkább a kísérletekre. Sokmindennel először is próbálkoztam, és igazából csak a fokhagyma és a zeller volt kudarc, meg persze a palántázás se ment igazán.
   Tojás, paradicsom, uborka, bab és tökfélék kifejezetten sikeresnek mondható.
   

   Azért jó ezt nulladik évnek felfogni, mert nem feszültem rá valami kényszerre, hogy pl. kitűzöm a célt, kiszámolgatom, mennyi paradicsom és paprika lesz, abból meg mennyi lecsó, az meg pl. télen meddig lesz elég, mert ezek a számítások szerintem még a vérprofiknak se mindig jönnek be, csak persze olyan bejáratott "gazdaságoknak", ahol nem sok szerepe van a véletlennek, sem a kreativitásnak.
   Ja, és hogy mi mennyi és mennyi jön vissza? Mármint számolgatni pl. palánta árát, meg összehasonlítani, hány kiló paradicsom lett, meg ilyesmik? Higgyétek el: ez a legfeleslegesebb dolog az elején!
 
   De amúgy meg "nem most jöttem le a falvédőről" én sem, és bizonyos szempontból nemhogy nulladik, de akár mondjuk 8-9. év is lehet, mert akkor vettem Diósjenőn falusi házat, és egyrészt sokat dolgoztam rajta, barkácsolgattam is, illetve ami talán a legfontosabb: 3 éves korom óta újra laktam picit falun! Na, persze hamar elkerültem dolgozni, hajóra, később meg Dublinba, de azért oda jártam haza, és megismertem a "rendszerből" 1-2 tényezőt, megtanultam, hogy az ex-téeszes stílusban gazdálkodó szomszédnak aztán magyarázhatom, hogy minden komposztálható idővel, azaz felesleges elégetni bármit is, meg stb! Ha el akarod magad vágni, ha egyedül akarsz valami donkihótés hadjáratot folytatni a helyi közeg ellen, akkor elég olyan kis apróság, hogy kissé ingerülten, kissé kioktatóan beszélsz az avarégetésről akárkivel, és híre megy, hogy itt az újabb "pesti pöcs", aztán igyekeznek majd úgy intézni, hogy feladd, mint ahogy sok gyüttment így végzi.
   Szóval kell egy kis alázat!
   Meg kell tanulni, hogy 7 arcizom kell ahhoz, hogy összevond a szemöldököd, de kevesebb ahhoz, hogy befogd a pofád ;)
   Majd rákerül a sor a komposztálás témára, amikor elfogadnak, látják, hogy dolgos vagy, látják a "hülye ötletek" működnek, még akár a szívükbe is zárnak ;)

   Viszont ennek kapcsán megtanultam (magamról) azt is: igenis fontosak a saját elképzeléseim, azaz hiába szerettem bele a különféle gyümölcsfáktól tarkabarka kertbe, meg odaképzeltem a sövényt, ne lássanak át, meg a kis kerti tavat, dehát ha jobbról-balról ott a szomszéd, és nekik nem jön jól sem a sövény, sem a tó, hát lehet duzzogni, de a jog őket védi!
   Azaz megtanultam - így jóval később, évek múltán -, hogy jól meg kell gondolni bármilyen elköteleződést (konkrétan itt még a sima vásárlásnál is rosszabb: full hitelre vásárlás történt!), mielőtt beleszeretünk valamibe. Nekem nem sok időm volt kertészkedni, meg a Börzsönyben túrázni, ezzel szemben hajtani kellett a mókuskereket h fizethessem a hitelt, és közben a mai napig nem kapta el az újból feltámadt "igatlan-boom" Diósjenőt, a fővárosi hatás Vácon érezhető, talán még Berkenyén is, ami már csak 2 vasútmegállóra van, de Diósjenő homályban maradt.

   Szóval ezzel a két tapasztalattal felvértezve kezdtem Dublinban újratervezni, mi lesz mégis.
   Négy hely közül választhattam, bár az egyik nem volt valódi választás, mivel kiderült: totál bútorozatlan lett volna, és hát a hazautazásom február közepére esett. Nem számított igazán, hogy a főbérlőm régi ismerős, sőt: ez végül inkább volt rossz oldala a sztorinak, nem jó, de nem írok erről többet. Lényeg a lényeg: volt hová jönni, alap cuccal, adott kertben (tulajdonképp szomszédok nélkül), és közben mégis kb. "menetkészen", ha van valami más.
   Merthogy nyilván szerettem volna valami mást, valami sajátot!
   És ráadásul még kijjebb, ahol nemcsak, hogy közvetlen szomszéd nincs, de pl. a második szomszéd sem lát át 100 méterről a kettőnk közti szántósávon, vagy pl. az előkertemben nem kell integetni sem az arra járó autóknak. Amikor jobban kitavaszodott, elkezdtem érdeklődni, körbejárni a szőlőhegyes részeket. Ez, hogy a mínusz 15-ös reggeleket is jól viseltem, kézzel fűrészelt tüzifával, meg kézzel mostam, már eleve egy hamiskás önbizalommal töltött el, hogy én simán legyűrök minden nehézséget, "csak erőt adnak a kihívások!"
   Na ezt a belső hangot is mindig ajánlatosabb rövid pórázon tartani, hálistennek nem csak a saját káromon tanultam ezt meg, hanem mire tényleg kiköltöztem, elég sok jó tippet és tanácsot kaptam itteni "szomszédaimtól", akik kb. 1,5 évvel előttem érkeztek, és már előtte is hasonló életet éltek egy ideje.
   Meg itt számít a net, nekem ez konkrétan a Facebook: sokat érdeklődtem, kérdeztem, beszélgettem. Tudtam előre, hogy a sikersztorikat "egy csipet sóval" érdemes bevenni!

   Namost, vannak talán páran, akik ezt olvasva - ha olvassák egyáltalán - "utalgatásnak" veszik 1-2 gondolatom, mintha "én jobban tudnám", vagy kritizálnék. Előre szeretném bocsájtani, hogy a 6 évem alatt, míg Dublinban erre készültem, nagyon sok emberrel tartottam már a kapcsolatot, és már beindultak néha konkrét közeledések is, esetleg együtt, esetleg náluk, akiknek már területe, háza is van, majd becsatlakozom. Aztán valami mégsem klappolt. Szóval nem lehet tudni, mikor kire gondolok, ha úgy nézne ki, hogy "személyeskednék". Én itt az alábbiakban azt írnám le, ami tapasztalatot én szereztem, és aki mondjuk még mostanában indulna el, talán hasznát is veszi.

  1: Közösség :

   Ha csak bejárjuk a fél országot, és benyomásokat gyűjtünk, sosem garantált, hogy konkrétan ott élve nem változnak meg a kezdeti jó benyomások. 
   A legtöbb még akár hónapokkal később sem derül ki, vagy persze évek alatt az emberek változnak, ez is benne van a pakliban.Még 9  hónap alatt sem térképeztem itt fel mindent és mindenkit, de elégedett vagyok az összképpel, mind a fizikai környezet szemponjtából, mind az emberek oldaláról nézve. Van persze hátrány: kieső, "végeken" van. Pestről is macerás leugrani a barátoknak látogatni, nemhogy esetleg a másik végekről, mondjuk kelet-Magyarországról. Helyi lakosok közül is volt, aki 1-2 hónap után szimpatikus volt, még valamiféle közös tervről is beszélgetni kezdtünk, aztán hirtelen kiderült, hogy egy fasz, és azóta csak a minimális elvárásoknak felelünk meg, azaz köszönünk egymásnak. Róla kiderült, hogy az emberek nagy részével így van, és főleg azokkal, akiket én meg jófejnek tartok, azaz megvannak a kis "klikkek", és el kell ezt fogadni. A lényeg, hogy többen vannak, akikkel ki lehet jönni, sőt! együtt lehet működni. A polgármester is jó, és ez nagyon fontos lehet! A közösség alatt én eleve nem a klasszikus "ökofalut akarunk, minden áron!" típusút értem, és nem hiába akadozik a legtöbb ilyen kezdeményezés, de erre nem térek ki most, nagyon összetett téma.
   Úgy vagyok vele: közösség adott mindehol (Diósjenőt ilyen szempontból ajánlani is tudom, ott van pl. a Borókaház, és beletesznek apait-anyait, hogy szervezzenek-szerveződjenek!), de az egyénen múlik, belepasszol-e, vagy sem. El kell menni, megélni, próbálni, és ha nem megy, továbbálni... Nyilván nem ilyen egybites a dolog, de ez a magja, szerintem.

   2: Idő és pénz:

   Nem mondom, hogy nem kell terveket, listákat készíteni, akár lehet SWOT-analízist is, de akkor rugalmasan: ne érezzük feltétlen kudarcnak, amikor út közben nyilvánvalóvá válik, hogy minden kétszer annyiba kerül, és semmilyen határidő nem tartható, adott esetben az idő lehet nem a duplája, hanem 4-5-szöröse lesz, mire kipipáljuk a projektet! Nekem személy szerint mindig inkább az jön ki, hogy hol az anyagiak duplázódnak, hol az idő, de inkább mindkettő egyszerre! Már kezdek rászokni, hogy ez a normális! Közben persze én se vagyok nyugodt, rengeteg kétségbeesés és káromkodás becsúszik, de mivel megintcsak azt mondom, ez a normális, így nagyon jólesik, ha valami kis részfeladat hamarabb és olcsóbban megvan, és erőt merítek ebből!
   De ha azt hallod, egy-két év alatt "be lehet indulni" mondjuk 2 millióból, akkor számolj szerintem 4 évvel és 4 millióval, vagy lehet két év, 8 millió, ahogy tetszik...

   3: Rugalmasság:

   Ahogy azt se lehet borítékolni, hogy mindenkivel megtalálom a hangot és egy "kommuna szervezésében" veszek részt, azt sem, hogy az eredeti álomkép, amit vizualizálgattam, konkrétan meg fog valósulni! Én pl. valami alternatív építésű kuckót szerettem volna, és még ma is szeretnék! Akár Earthship jellegű földház, akár szalmabála ház, de legyen olyan és akkora, ami nekem épp megfelel, a speciális igényeimmel! Rám szabva!
   Hát, ha viszont ez nem megy, el kell engedni! 
   Mert ha csak akkor menne, ha reggeltől estig ezen dolgozom, azt már tudom: egyszerűen nem bírom! Nem bírok napi 6-8 órát keményen dolgozni, főleg olyasmiket, ami nehéz dolgok cipelgetésével jár és/vagy komolyabb szaktudást, de akár csak valami ösztönös műszaki érzéket igényel. Kreatív vagyok, de nem gyakorlatias, és elfogadtam magam ilyennek. Erős voltam 10 éve, most meg már erősen kihatnak rám korábbi sérüléseim, amik arra intenek, ne feszítsem túl a húrt! Azaz pl. ha lenne pénzem szak- és segédmunkásokat fizetni, még mindig megvalósíthatnám az álmaim nagy részét, de jobb elfogadni, hogy ez nem biztos, és ha csak 1-2 kisebb elemét beleviszem, már az is siker lesz!

   4: Kreativitás:

   Na, ez megy azért. "Made from scratch" (mi ez magyarban, most nem ugrik be, bocs.): próbálom mindig felhasználni ami van, kivéve ha nagyon nincs semmi! Nehezebb így szép dolgokat alkotni, de nem is a szépség a lényeg, főleg ha nagy árat kell érte fizetni. Vannak dolgok, amit azonnal meg kell csinálni, és akkor nem lehet várni az ingyen alapanyagra (amihez mondjuk ugyanúgy meg kell szervezni a házhozszállítást, szóval néha úgy sem éri meg), hanem venni kell rendeset, mint pl. deszkát a tyúkólhoz. De pl. amikor aggódtam, hogy a 4 hetes csibéket egyből a doboz után csak úgy a tyúkudvarban összeeresszem az öregekkel, mert estleg rájuk koppintanak, vagy ha nem is tudnak, hát hajkurásszák majd őket, az elválasztót teljesen "sittes anyagból" raktam össze, és célnak megfelelt. Ugyanígy a "magaságyás" kerítését, ami távol tartotta a tyúkokat, ne kapirgálják szét, és a falu kutyáit, ne tapossék le, vagy ne oda szarjanak, és kaparják el. Jó is lett a termés, nem bántotta semmi.

   5: Nyitottság:

   Ezt már fentebb említettem. A "vidék 50 árnyalata" (A Szürke 50 árnyalata nyomán) egy részletes posztom lett volna, miután Csergő barátomnak említettem, és nagyon jó témának találta, csak hát sosem volt időm leülni és megírni... De, ahogy sokan rámutatnak, akik nagyvárosban igyekeznek minél inkább kis ökolábnyomot hagyni, a vidéken se mindenki öko-bio, és öreg hiba lenne térítgetni őket! Általában a "mutassunk jó példát!" ellen beszélek, HA a #savetheplanet (mentsük-meg-a-bolygót!) kapcsán kerül szóba, mert a nagy képben szinte semmit nem számít, olyan sok idő lenne, amíg hatni kezd. De amikor nemhogy hatni nem kezd, de kifejezetten kontraproduktív, az az, ha erőltetjük! A neten lehet, az arra van, szerintem. A neten lehet beszólni, durván is. Néha kell is! Főleg olyan közegben, ahol azért vannak - elvileg - az emberek, hogy "ébredjenek fel"! Akkor ébredjenk már fel a kurvaistenbasszameg, és ne sértődjenek meg, ha ezt így mondom!
   De Józsi bá nem biztos, hogy 50-60-70 évesen "fel akar ébredni", viszont egy negyvenes városi gyüttment, ha elkezdi osztani az észt, annak semmi jó hatása nem lesz!
   És nem csak az öregek, persze!
   Én még azt sem lehet mondani, hogy mindenben "igazunk van", amit esetleg a Youtube-on meg könyvekből tanultunk, és a perma, meg a biointenzív, és társaik se mindig érik meg... Nem tudom, és tudom már, hogy nem tudom ;)
   Kedvenc példám erre, amikor Edina (aki kb. 45 körül van, és egyedül visz több "kisebb" földet, egy 6000 csirkét egyszerre nevelő hangárt, meg vagy 40 birkát és egy lovat), egyszer megmutatta a hangárt, és kérdezgettem a szokásosat: nem rossz ez nekik? Milyen a húsuk a táptól? Nem egészségtelen? Nem rossz-e az a koncepció, hogy ezt kb. 1-2 ember alkalmi segítsége mellett a sok gépesített víz és tápadagoló és az sms-ben érkező áramkimaradás, meg hasonló dolgok miatt majdnem tök egyedül csinálja, és emiatt pl. nagy a munkanélküliség, hiszen sok embert is alkalmazhatna?
   - Hát lehet, ebből a szempontból... - nem lehurrogott, nem nézett le az idealista nézetem miatt, mosolyogott rajta kicsit csak. - De ha az egyik emberem egyszer nem kapcsol át valamit, és 6000 csirke fullad meg, mert mondjuk túlmelegszik az istálló, akkor nekem arra nincs keretem. Inkább én figyelek mindenre.
   Szóval nem ítélkezem felette, mint ember, mind gazdálkodó felett!
   A rendszer felett ítélkezem, ami ilyen gazdálkodókat termel ki magából, készszerítve őket egy agyament versenyre, és közben a sok munkanélküli meg persze elkezd inni, mert "nincs jobb dolga", és pár év a lejtőn és sajnos valóban megbízhatatlan lesz, mert kap egy kis pénzt és megiszik 2 liter bort este, és reggel nem ér oda mondjuk 5-re, stb....
   Ő mondta ezt is:
   - A sárga húsú csirke azt hiszed mindig tanyasi? Én ezt tanultam, láttam is: olyan anyagokat kevernek bele, ami az én tápomnál sokkal rosszabb! Itt is csak az utolsó héten vannak kicsit szűken, amikor már elérik a vágósúlyt, addig úgy rohangálnak fel-alá, sok háztáji kis udvarban nem mozognak enyit.
   És tényleg: az enyémek most épp nem is mozognak eleget, mert az erdő szélén első a biztonság, sok itt a nyest és a róka. Nem kapirgálnak most semmit, én dobálom be nekik csomószámra a zöldet, hogy ne csak kukoricát egyenek. De nem hazudok erről! Senkinek nem mondanám most az, hogy "free range" csirkéim vannak! Baszhatnám a kapirgálós csirkéket, ha elvinné a felét valami ragadozó! Arra meg még nem volt sem idő, sem pénz, hogy rendes udvart építsek az új helyen...
   Ezekre a dolgokra CSAK akkor jön rá a városi gyüttment, ha nem csak a menő, virális Youtube csatornákról "tanul", és fantáziálgat, hanem felemeli a seggét és elkezdi csinálni!

   Nahát kb. ennyi elég egyszerre, mert már túl hosszú.

   Legközelebb írok arról, milyen minőségi váltást jelent, hogy bő egy hónapja a zsákfaluból kiköltöztem kb. 20-30 perc sétányira, a szőlőhegyre, és milyen tapasztalataim vannak ott.
 

Fordítva: Tudósok szerint az erdőirtások megállítása "épp oly sürgős", mint a CO2 kibocsájtás mérséklése

Oliver Milman eredeti cikke : ITT

Magyarra fordította: Kováts Dóra
(Akinek nagyszerű blogja itt: Singer on a Bike)

Az erdők védelme és helyreállítása 2030-ra 18%-al csökkentené az emissziót, és segítene a globális átlaghőmérsékletet 1,5 Celsius alatt tartani.

Hatalmas trópusi területek, mint például ez is, a mezőgazdaság áldozatai lesznek. 

   
Tudósok egy csoportja szerint az erdők szerepe a klímaváltozás elleni harcban nincs szem előtt a világ kormányai számára, és arra figyelmeztetnek, hogy az erdőirtások megállítása "ugyanolyan sürgős", mint a fosszilis üzemanyagok kiiktatása.

A világ erdeinek kivágása több mint 3 billió tonna széndioxidot bocsátana ki, ami meghaladja a már felfedezett olaj, szén, és gázmezőkbe zárt mennyiséget. A 40 főből álló, 5 kontinensről származó tudóscsoport azt nyilatkozta, hogy az erdők megvédése és helyreállítása 18%-ban segítené a világ kibocsátási mutatóinak a 2030-ra szükséges csökkentését, mely a klímaváltozás exponenciális erősödését hivatott megállítani.

“Meg kell védenünk és fent kell tartanunk az egészséges erdőket, hogy elkerüljük a túl nagy klímaváltozást, és biztosítsuk az erdők által nyújtott szolgáltatásokat, melyek kritikusak a bolygó és saját magunk jóléte szempontjából.” olvasható a nyilatkozatban.

A kijelentés annak apropóján látott napvilágot, hogy az ENSZ kormányközi bizottsága a klímaváltozásról ülésezik Dél Koreában, melynek végén hétfőn egy már sokak által várt jelentés adnak közzé azzal kapcsolatban, hogy lehet megállítani a világ ipari forradalom előttihez képest 1,5C fok fölé melegedését, amely a 2015-ös mérföldkőnek számító Párizsi klímaegyezmény célkitűzése.

A jelentés várhatóan az energiaszektor szükséges változásaira fog fókuszálni az erdők helyett. “Az IPCC jelentésre válaszul tudósként egyszerű az üzenetünk: Bolygónk jövője elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik erdeinek jövőjéhez,” vonja le a végső következtetést a tudósok nyilatkozata.

A fák és az egyéb növényzet jelenleg az emberek által kibocsátott széndioxid negyedét nyelik el, ezzel enyhítve a klímaváltozás hatását.

Habár a világ nem veszti el az összes fát, hatalmas trópusi erdőrészeket vágnak ki a mai napig az Amazonban, Közép Afrikában és Indonéziában, melyek jelentős mennyiségű szenet tartalmaznak. A melegedő hőmérséklet pedig tovább növeli az erdőtüzek esélyét a magasabb szélességi fokokon, ahogy láthattuk idén nyáron is, amikor Svédország északi erdei kaptak lángra.

“A párbeszéd erdővel kapcsolatos része sokszor elveszik, és nem gondolom, hogy az IPCC jelentés eléggé kiemelné” mondta Deborah Lawrence, a környezetvédelmi tudományok egyik professzora a Virginia egyetemről, aki a nyilatkozat aláírói között szerepel. „Az erdőket majdhogynem adottnak tekintjük, de minden évben csökken az állományuk, így a szén elnyelő-képességük is csökken.

“Az erdőirtás hatalmas mértékben csökkent az Amazonban, de máshol ez nem történt meg. Ahogy az afrikai országokban egyre inkább mérséklődik a konfliktus, úgy nő a trópusi erdők kiirtásának veszélye, ami igazán aggaszt engem."

Az IPCC jelentéssel kapcsolatban várható, hogy megemlítik a szükségét annak a még nem bizonyított technológiának, amely segítségével lehetőség lesz a felégetett növényzet szénkibocsátásának föld alá temetése, vagy a szén levegőből való kinyerése, hogy tartani lehessen az 1,5C fokos célt. 
A Lawrence és más tudósok által közzétett nyilatkozat figyelmeztet, hogy az első stratégia, amit úgy ismernek, hogy bioenergia szénbefogással és tárolással (Beccs), még kipróbálatlan és megvan a kockázata, hogy tetemes mennyiségű esőerdőt irthat ki az energiatermelésre telepített erdők számára.

“Összetöri a szívem, ha arra gondolok, hogy elvesztjük az esőerdők felét a telepítéseknek, csak hogy megmentsük magunkat”, mondta. “Félelmetes belegondolni, hogy elveszik a biodiverzitás a klímaváltozás megállítása érdekében. Az esőerdők kiirtása valahogy olcsóbb, mint szélfarmokat telepíteni az Egyesült Államokban vagy a Szaharában.

Lawrence azt mondta, a kibocsátás erőteljes csökkentése a nullára 2040-re semmisé tenné a szükségét a „negatív emisszió” technológiának, ami károsítja az erdők szénelszívó, vízkészlet-és időjárás-fenntartó képességét, miközben rengeteg madár, emlős, rovar és más élőlény élőhelye szűnhet meg. “Ezen erdők nélkül egy melegebb, szárazabb világ vár ránk,” figyelmeztetett Lawrence. “Meg kell határozni egy nemzetközi árat a szénre, amivel az erdők védelmét finanszírozhatjuk. És a trópusi esőerdőkkel rendelkező országoknak nagy, összefüggő erdőterületeket kell meghagyniuk, amivel stabilizálni tudják az eső mennyiségét a mezőgazdaság számára, miközben egy kiszámítható helyi klímát tartanak fenn.”

A melegedés maximum 1,5C fokos szint között tartásának kilátásai azonban borúsak, ahogy a közelgő IPCC jelentés egyik társszerzője arra figyelmeztettet a múlt héten, hogy a világ „a közelében sincs a terveknek”, hogy elérje a Párizsban felállított kötelezettséget. 

Indián nyári kis, színes naplómorzsák 2.

   Azt hittem, ez valami "sorozat" lesz, legalább 4-5. epizóddal, de ahogy írtam: nagyon le vagyok maradva, szóval most - még amíg emlékszem - kábére, és gyorsban leírok 1-2 halvány emléket szeptember közepéről.

   Az egyik a komposztépítés a Lajostanyán. Kicsit késtem, 4-en már dolgoztak, amikor beálltam. Kaszálás kézzel, damilossal, és ennek halmokba rakása, itt tartottak asszem. Én elkezdtem szétbontani a régi komposzthalmot oltóanyagnak. Meg leraktam kb. 2 m szélesen és 10 m hosszan a szalma alapot az egészhez.
   Aztán a kistraktor utánfutójárara villáztuk fel a halmokat (jó méteres, akár másfél méteres gaz, sok parlagfű is, olyan egyenetlen talajon, néha melléléptem, és féltérdig beestem valami keréknyomba.). Ezután elkezdtünk az alapra nyers trágyát, ezt a kaszálékot rétegezni, miközben a régi érett komposztból vízzel áztatott "oltóanyagot" és slaggal még jó sok vizet locsoltunk. Ez amolyan 4-5 emberes munka, egyikőnk néha el-eltűnt, pl. amikor Ágit megcsítpe a darázs, mert ő allergiás rá. Sajnos valaki még bele is lépett a fészekbe, ami közvetlen a halom végén volt, egy almafa alatt, szóval akkor a slagosnak folyamatosan őket is locsolni kellett, ne tudjanak támadni. Engem egy méh csípett kézfejen, de én nem vagyok allergiás. Hálistennek a parlagfűre, meg egyéb ilyenekre se, különben maga a gizgaz mozgatása is betett volna.

   Összességében szerintem kb. 4 óra alatt raktunk egy kb. 2x1,5x10 méteres halmot, amit persze majd később többször át kell forgatni, az elsőről már ki is maradtam. Nem jártunk előtte v utána sámántáncot, nem áldottuk meg, sem a rá következő ebédet, meg amúgy kb. szerintem 2-3 havonta vannak ilyen csapatmelók, szóval nem afféle "ökofalu" közösség ez, mégis kaláka, mégis közösségi munka! És ennyi. Hogy amúgy a fűkaszát és a traktort is elítélhetném? Csinálja csak ezt meg valaki ezek nélkül (főleg traki nélkül elhurcolni azt a sok szart!) és utána dumáljon! Én "otthon" pár kis kupaccal bíbelődtem, forgatgattam ásóval, kiskapával, és imádtam beletúrni a közepébe, szagolgatni, ahogy már kb. beérett, de annyi lett csak, amibe pár muskátlit el lehetne ültetni, szóval a gazdálkodás, meg az önellátás az már a next level, és értem én, hogy a krisnások ökrökkel dolgoznak, de azért lehetne számolgatni, mikortól éri az meg...

   Ja, de ez még előző nap volt, mert még nem volt méhcsípés a kezemen:  mentem ki Gilihez (akinek a pincére épített víkendházában lakom most már október közepétől) körülnézni, és találkoztam a telekszomszéddal, Öcsi bácsival, aki két kb. korabeli nővel jött le a lejtőn. Hamar kiderült, az egyik a nővére, másik a húga. Nagyon kedves, értelmes öreg asszonkák voltak, de nem ám abból a világfájdalmas falusi nénike szériából, aki úgy áll fel a lócáról, hogy "Jajjistenemsegítsmeg!". Egyik talán 70, másik 65, nem emlékszem, de ahogy együtt szüreteltelgettük Gili szőlőjét (ja, igen, mert megkértek, segítsek kicsit, és hát persze! Random közösségépítés, csak úgy mondom ;), azt láttam, hogy a magyar "egészséges, mint a makk" francia verziója igaz rájuk, ami fordításban "erős, mint a tölgy"! A fiatalabbik volt a beszédesebb, kiderült, hogy valami veje az egyik alapító tag Nyimben, és a lánya meg valami amerikaihoz ment nőül, és a pasi kb. 3 hónapot dolgozik a "mainlanden", de amúgy Hawaii-on laknak, és az idő nagy részében ők is csak úgy elvnnak "ház körül"... amit nemrég elvitt a láva, dehát odaseneki, mindezt szintén totál mosolygósan mesélte. Amúgy is milyen tiszteletreméltó dolog, hogy a nehéz vasárnapi ebédet akarták csak a hegyen lejárni, de hogy az "öcsi" befogta őket ehelyett szüretelni, az semmiféle visszatetszést, méltatlankodást nem szült, ez a dolgok rendje, és hálistennek egyszálpólós idő van, és minden klappol!
   Namost, ez számomra csak egy csodálandó dolog, mikor leírom, nem akarom, bárki is valamiféle "ferdítéssel", romanticizálással vádoljon, mert én echte városi vagyok, és már belémivódott ez, szóval felismerem még ezt az autentikus falusi mintát, mert még nagyszüleim ezt élték meg, de már szüleim is csak ebbe születtek bele, középsulisként már elkezdtek városiak lenni, és majdnek nyugdíjas korukra tértek csak vissza faluba. Szóval nem csoda, hogy pl. szüleimre sem, magamra sem mondanám, hogy "robuste commu une chene", jómagam tele vagyok mind lelki, mind testi torzulásokkal, és csak ennél inkább csodálom az ilyen fajta egész-séget! Még maga Öcsi bácsi is, aki asszem 67-68, olyan szálkás, mint Iggy Pop, és jobban elbírja a vödröt, mint én, égő cigivel a szájában is, pedig végigpiálta az életét. Az ilyenre mondják, asszem, hogy úgy kell majd agyonütni!
   De az egész-séghez: nem csak testi épség van itt ám! Elbeszélgettünk a világ dolgairól, és - a már akkor is szokatlan - meleg, és a szőlőtermés kapcsán, még a klímaváltozásról is, és pl. mind a két asszony simán tisztában volt a dolgoknak legalábbis a biológia természetével: minél több erdőt vágnak ki, annál rosszabb lesz, mert nincs, ami szabályozná a vizeket, vagy a szeleket, esőket. Abba persze nem mentem bele, hogy mindez a világgazdaságra vezethető vissza, meg persze tudom-tudom, nem csak ilyen vidékiek vannak, hanem az avarégetős, műayageldobálósok, vagy a kúriábanlakós, golfgyepetnyírós, valójában városi életet élők is, de azért üde volt megtapasztalni az általános tájékozottság szintjét egyszerű falusi nyugdíjasok körében.
   (Most elképzelek egy kommentet Öcsi bácsi hugától, aki valamiért elolvassa ezt a posztot: "Drágám, az ELTÉ-n voltam tanszékvezető nyugdíj előtt, csak mondom ;)" ) Ki tudja? Én már semmin nem lepődök meg... 

   Na, és még a Mikó embere is meghozta szőlőszüret közben az 5 m3 tüzifát, és mindezt valami jó ómennek vettem, és ezt is megállapítottam magamról: tökre babonás vagyok! Csak az a baj, hogy a hitem ("Istenem") vesztettem el valamikor, remélem csak ideiglenesen, mert, hogy idézzek az "Isten tudja" c. könyvből: "Az ember Isten nélkül olyasmikhez folyamodik, mint a boszorkányság meg a vallás."
   (Jelzi, mennyit olvastam, hogy most elővettem a könyvet a pontos idézet miatt, és pontosan tudtam, hogy ez a 68. oldalon van! Van bennem egy kis autista vonal szerintem a számokkal, dátumokkal...)

   És akkor még kicsit rövidebbre fogva: a komposztépítés után másnapra jól bedagadt a kezem, de azért elmentem Attilával gombászni, mivel kicsit messzebbre mentünk, kocsival, egy jó lelőhelyre. Őt csak a vargánya érdekelte, de ha látott mást (galambgombák, tinóruk tömkelege volt még), szólt, én meg szedtem mindent, amit csak bírtam, bár eléggé kifáradtam, mert mindig utána kellett szaladni, hiszen ő csak céltudatosan ment előre. Meg a kezem is rajzfimesre dagadt így másnapra, és lógatni már nem is tudtam, de abszolút megérte, mert még a Lajostanyán használhattam az aszalót is, és lett egy nagy befőttesüvegnyi gombám télire! (A nagyobb üvegek a vegyes savanyúval kb. 8 literesek, viszonyításképpen.)

Indián nyári kis, színes naplómorzsák 1.

   Hát, nem sok saját posztom volt mostanában, talán egy ősz közepe felé tervezett "szezonzáróra" készülök, legalábbis fejben igyekszem apró jegyzeteket félretenni, milyen volt ferbuár elejétől kezdve. Egy biztos: sűrű. Mivel rengeteg dolog új, az elmúlt 7 hónap olyan hosszúnak tűnik néha, mint mondjuk az utóbbi 3-4 évem Dublinban. És ez mindenképp jó, mert úgy érzem; "éltem (---és ebbe más is belehalt már")

   Amúgy mindjárt október, de mire befejeznék egy posztot, máris újabb dolgok történtek, így csak nyúlik minden, aztán már a felét el is felejtem :(

   Most pl. csak 2 nap sztorija:
   Szeptember elején 6 napig átjártam etetni Diáékhoz a szomszéd faluba, napi egyszer, 1 macskát, 2 kutyát, 1 malacot és 6 kecskét. Csak etetni kellett, azt hinné az ember, azzal nem lehet baj, de azért stresszeltem így is egy napig, amikor a Matyi cica kiszökött, mert asszem a kulcs beakadt az ajtó és az ajtófélfa közé, a kutya meg biztos belökte, és huss. Egy óráig ültem a nappaliban, próbálni vizualizálni, ahogy visszajön, mielőtt fel mertem hívni Diát, mert azért kell a házban lennie, nehogy elüsse valaki az utcán, ahol átmenő forgalom van.
   Visszajött másnap, de aztán meg ott volt a következő szökés: a kecskék!
   Ahogy a villanypásztor 4 zsinórjából kettőt leakasztottam, hogy átlépjek a vizesvödörrel, egyik kiugrott mellettem, aztán ösztönből leraktam a vödröt és utánakaptam, mire kiugrott 2 másik is, köztük a vezéranya. Na, egy darabig még volt remény, amíg közel voltak, és igyekeztem meggátolni, hogy a szomszéd telek felé vezető kis réshez jussanak, de persze a vezér se hülye, meg nagy is, szóval ott kötöttek ki. Az még haggyán, hogy az is Diáéké, nem más fáit rágják le, csak hát ott a susnyásban, lejtős terepen megpróbálni elkapni... ja meg eleve: ha sikerül is a vezér szarvát megfogni, szerintem végighúzott volna a tövises gazon, mert egyszer már vezettem pórázon, kb. úgy húz, mint egy bernáthegyi. Na, megint hívom Diát, mondja, ami nekem eszembe se jutott: ott a zab, egy kis vödörbe tegyek, rázogassam az orruk előtt, az majd működik. Hát a kötelet nem lehet tolni, a kecskét viszont lehet húzni ezzel a kis vödörrel, hálistennek. A vezér persze utoljára maradt, csak a miheztartás végett úgy tett, mintha amúgy zabbal lenne felszórva a kátyú is a földúton, ő most még eszik egy kis pitypangot inkább a zsenge faágak után... De meglett minden. Még jó, hogy fejni nem kellett, azt egyszer csináltam már, de kb. négyszer annyi ideig tartott, mint Diának vagy Áginak. Bele kell szokni mindenbe, ezért (is) kezdtem csak a tyúkokkal itthon, azokkal is volt mit tanulni, sokszor még ott is telefonos (netes) segítséget kértem.
   Szóval a zabos akció után gratuláltam magamnak, ittam két sört, zártam a csirkéket is közben, mielőtt mentem volna a Lajostanyára. Jó ott állni, a tyúkudvaron, figyelni őket, nekem ez kikapcsolódás, szemlélődés. Egyszer a saját privát kis "fészkem", valami ponyvával gyorsan letakarható hintaszék, lugas alatt, tuti egy tyúkudvar közepén lesz. Lehet az öregek is ezért etetik a városban a galambokat, mert visszahoz ilyen falusi emléleket?Na, kezdek elkalandozni megint! Szóval azért IS figyelem jobban őket, mert épp átszoktatási fázis van daráról szemesre, és a búzát élből nem szeretik, a kukoricától meg kicsit tartottam, a legkisebbeknek még lehet nagy lesz nyelni, emészteni. És még az öregek is eléggé rákapnak bármire ahelyett, hogy szemes búzát vagy kukoricát ennének, szóval ha mást dobok be, akkor a kicsiket addig kiszorítják, amíg ők nem végeztek. De hálistennek látom, éhen azért nem fog halni egyik sem. 
   Mondjuk az egyik csibém volt olyan kis taigetosz-pozitív, hogy ennek megfelelően ki is tekertem inkább a nyakát, és otthagytam a rókáknak az erdőben, mert "this is Spartaaaa"... Na én ilyen vagyok, a kedvenc feketémet ringatom néha, mint egy bébit, de ha egyik nem okés, hát nem vagyok szívbajos sem.
   Nem tudom máshogy beszúrni, itt egy link a feketéről.
   Meg egy kép, amin Batmannek hiszi magát:

   Aztán irány a Lajostanya, mert ott már rendszeres kezd lenni a kedd esti relax a nemrég installált finn fürdődézsában.
   Viszont ez is állatbefogással indult, mert a 2 mangalica épp most jött rá, hogy elég erősek már a kordon leggyengébb deszkájához mérten, és mire megérkeztem már a közeli földeken, vagy akár az erdőben voltak. Elkezdtük keresni őket hárman, de nekem semmi lámpám nem volt, az erdősáv mentén füleltem, meg - ki tudja miért - füttyögtem, mintha kutyát keresnék. Aztán feladtam, és beültem a dézsába, de nemsokára hívtak, hogy segítsek, megvannak.
   Hálistennek jó idő volt, csak úgy egy törölközővel a nyakamban, vizes fürdőgatyában és klumpában is kibírtam, ahogy betereljük őket, aztán az ajtó elé egy szalmabálát gurítottunk, és Attila, aki még rendes vakondfarmerben volt, bemászott a nagy sártengerbe, és belülről végigvezetett egy villanypásztor zsineget, amihez én világítottam, Pisti meg segített kívülről megkötözni. Közben a fényre persze jöttek a lódarazsak, mert ott egy körtefa is, de hálistennek senkit nem csíptek meg. Aztán egy pálesz, hogy felmelegedjek, és vissza a dézsába kb. éjfélig. És már annyiszor jártam oda-vissza, hogy lámpa nélküli bringával is tudom, merre vannak a lejtőn a kátyúk, viszont a szarvasbőgést meg lehetett a patakvölgy felől hallani, szóval ... na...

   15-én kezdtem:
   Imádom ezeket a szeptemberi reggeleket!
   Este esett, én meg már 5:45-kor kint voltam, és szép vattás köd volt, szél semmi, papucsban sem volt hideg. A szarvasok bőgtek a kert végétől induló erdős részen, és kutyacsaholás is jött, de lövést nem hallottam. Megint elidőztem így kicsit a reggeli etetéssel a tyúkudvarban, aztán mentem a hátsó kertbe, eső után mindenképp ollóval, vagy metszőollóval, persze. 
   A spanyolcsigákról - szerény megfigyelés és gondolkodás után - az jutott eszembe, hogy hát a szerepük amúgy megvan a természetben, hiszen az erdő is tele van velük, nem direkt "arra termtette az Isten" őket, hogy agyfaszt kapjon minden kertész, ahogy elvileg a szúnyogot is talán a fecskéknek szánta, dehát mivel a fecskéknek egyre nehezebb eljutni idáig... na megint elkalandozok!!! 
   Szóval a csiga mit is csinál? Eszik-szarik, mászik, eszik-szarik, mint a legtöbb egyszerű lény. Lebont. Mindenki utálja, persze, mert tényleg egy gusztustalan jószág, nem is a külleme, hanem a ragacsos tapintása miatt, amit nem is szappannal, inkább földdel, homokkal érdemes lemosni, mert különben folyatod a vizet, ami meg nem illik! De lesózni, vagy kettévágni, melyik kegyesebb? Egyesek beinjekciózzák ecettel, vagy miafasz, ilyet is hallottam, még meg is magyarázták miért. Talán az volt az, hogy akkor az is megdöglik majd amelyik eszik belőle, merthogy ezek kannibálok?!
   Na, a sót és ecetet én nem próbáltam ki, viszont az szöget ütött a fejemben, hogy vajon tényleg kannibálok?! Szóval ezt megfigyeltem, és tényleg odavonzza a tetem a többit, de a kannibalizmus jelentése nem ez, szóval inkább dögevők is, és nagyon kézenfekvőnek tűnik nekem a magyarázat, pedig gimi harmadikban épp csak átmentem bioszból. Hát egyszerűen a csiga egész testében biztos ott a jó félig rágott cucc is, ami kibuggyan. Lehet szaglik is? Ahogy a galambok is csemegéznek az emberi hányásból (amiben ugye mindig van répa, és lehet nekik az pompás, kissé savasan tálalt saláta), a csigáknak is lehet a saját tesvírük beltartalma a legjobb falat. 
   Szóval a következő taktikát találtam ki: amikor épp bőven találok belőlük a komposzthalmom közelében, akkor egyet odateszek megbontva, a többit viszont élve. Egyétek és vegyétek, ez az én testem, és szarjátok tele a komposzthalmot, mert azt megköszönöm ;) 
   Na, ezután megszedtem a napi uborkatermésem kb. 2/3-át (7 db.) és igykeztem memorizálni  azokat a darabokat, amiknek még kicsi fejlődési időt adok. Mivel a csemegeuborka szedése ahhoz hasonlít néha, mint a lejtős terepen a gombászás: lehet felfelé menet semmit nem látsz, és aztán visszanézel és ott egy gombarengeteg, mert úgy esett rá a fény, hogy a színesebb kalapokat csak onnan szúrtad ki. Hát mondjuk az ubi még trükkösebb, mivel alig van más színe, mint a leveleknek és száraknak, szóval lehet nézni minden szögből, akkor is nagy a tévesztés veszélye. De kezdek belejönni, és mivel a paradicsomot elvitte a ragya (fitoftóra, műveltebbek számára) a két nagyonesős nap után, most kb. nincs más dolgom épp, csak a komposztforgatás és az uborka, meg némi paprikaszüret. Ahhoz képest, hogy 6-7 fészket raktam a földbe ubiból (összesen kb. 1m2, amin volt azért paprika is, meg még véletlen egy paradicsompalántám is ott élte túl, pedig annak semmi esélyt nem adtam volna), és kettőt sziklevél korukban kinyírtak a csigák, azért napi majdnem egy üvegnyit savanyítani nem is olyan szar. Persze mindent vegyesben rakok el, mert a fertőzés első jeleire leszedtem egy csomó zöld paradicsomot, meg rájöttem, hogy a csípőseket is szereti valami féreg, azaz a "megjelölt" almapaprikát is azonnal boncolom, savanyítom, de már van 26 üveg savanyúm. Meg 29 üveg lecsóm (ebbe a csatnit is beszámítottam). 
   Nem vagyok amúgy ilyen számolgatós, és persze mindent ettem nyersen is, meg persze koktélparit adtam bartertbe és ajándékba is, de a két kiskertem méreteihez képest ez elég jónak tűnik, nem? A koktélparit persze nem lecsóba tettem, csak ha már szétfeszült véletlenül. Inkább nyersen, meg persze aszaltam és van 6 kis üveg olajban eltett aszalt paradicsom is. Összességében mindehhez képest én úgy számolok, kb. 3-szor ennyit szeretnék elrakni egy téli szezonra, csak saját használatra, de kb. 3-szor ennyi területű kiskertet is simán lerendeznék, csak legyen jó a föld! Az a kritikus pont, de egyben ez a kedvencem is: élő talajt varázsolni a kőkemény zalai agyagból ;)
   Aztán meg nem tudom, mi jött ezután, mert már szeptember 25. van, és sosem fejezem be, ha eszembe jut valami még. Talán ez jó zárás: a földhalmocskák, amikkel elpöcsölök, forgatom, rétegzem, "csigázom", lehugyozom, majd - nem egyből utána!!! - szagolgatom, morzsolgatom az ujjaim közt, na ez nekem a szüretnél is jobb, tényleg. Persze talán mert nagyon kicsiben csinálom, ami ugye nem is "gazdaságos", mert azóta láttam, mekkora komposzthalmot tudunk csapatmunkával és kis gépesítéssel (utánfutós kistraktor, fűkasza, szivattyúzott kútvíz, slag) építeni, cirka 4 óra alatt. 

    De ez már egy másik történet lesz.