A semmi ágán ül szívem

Mivel nem tudok Flashplayert frissíteni jelenleg a diósjenői gépen, emiatt nem tudok youtube-ot nézni, és befejezni egy elkezdett posztom, ami az előbbiek szerves folytatása, viszont grafomániám elhatalmasodott rajtam. Egyrészt fordítom a Slavoj Zizek cikket, ami legalább témába vág, másrészt viszont beszúrnék egy kis kiállást:

Diósjenő, Nógrád. Kb. 2500 lakos. Munka kvázi nincs helyben, de azért Budapest még elérhető közelségben van, ha valaki nagyon akarja.

Dublinban van pár egyszeri melós, aki majdnem annyit autózik, mintha innen Pestre ingázna, de ott telik a minimálbérből is ennyi benzinre. Most ezt nem azért mondom, mintha helyeselném, csak úgy megjegyzem. A közös a kettőben csak annyi: kisebb településeken nem nagyon van megélhetési lehetőség.

De Dublin és Diósjenő nem csupán méreteiben és lehetőségeiben különbözik. Pár kulturális vizesárkot is át kell ugrani, azaz a kettő közötti - egyre ritkább - ingázással szellemiségemben legalábbis valamiféle rugalmasságot is megőrizhetek. Még mindig azt mondom, nem az alapvető kulturális és szocializációs különbségek vezetnek gazdasági felemelkedéshez, vagy lemaradáshoz, hanem fordítva: ahol a gazdaság tartósan befullad, ott előbb-utóbb jelentős szellemi hanyatlás fog bekövetkezni.

Dublinban a tolerancia nem egy fokmérő, hanem alapvető túlélési eszköz. Legalábbis, ha nem akar valaki teljesen befordulni, vagy idegbeteggé válni. Az íreknek ez mindig jól ment, ezért tudtak integrálni rengeteg idegent az elmúlt 20 évben. Ahogy persze korábban kifejtettem, addig nagyon könnyű toleránsnak lenni, amíg nem veszi el senki az alapvető megélhetési lehetőségeinket, azaz a gazdaság zakatol, és a koszos munkához már senkinek nem füllik a foga, szóval kapóra jön az a pár tízezer (pár százezer) afrikai, meg kelet-európai. A kínaiak, pakisztániak, meg hasonlók ezzel ellentétben hozzák az összes vagyonukat, és megteremtik a saját munkahelyüket, mi meg mehetünk hozzájuk mobilt kártyafüggetleníteni, vagy vacsorázni, szóval általában véve senkinek nem kell többet adóznia amiatt, hogy ők is elboldoguljanak.

Dublinban a tolerancia arra is ráragad, aki otthon nem elfogadó, nem rugalmas családi, társadalmi közegben nőtt fel. Aztán amikor más kultúrákkal találkozunk, hajlamosak vagyunk túl is játszani, "just to be on the safe side".

Pl. nemrég Daniela ajtaján kopogtam, mert meg akartam kérdezni valamit, ami sokkal inkább neki volt fontos, nem nekem. Az ajtó résre nyitva volt, hallottam, hogy skype-on beszélget, de nálam pl. ez nem olyasmi, ami miatt nem nézhetek ki egy pillanatra. Halkan kopogtam, ezért azt hittem elsőre nem vette észre, és 5-6 másodperc múlva megismételtem, már határozottan.

- I'm busy!!! - kiáltott ki, meglehetősen mérgesen, mintha már elsőre is megsértettem volna, de hogy másodszor is kopogni merek, az már kifejezett agresszív tolakodás lenne.

Hát ja, ő facebook üzenetet szokott küldeni, ha kérni akar tőlem egy cigit, és ha 1,5 óra múlva veszem észre, addig inkább nem gyújt rá. Nálam szinte sosincs résre sem nyitva az ajtó, mert gyakran meztelenül vagyok a szobámban, de ezt senki nem tudja, és amúgy sem azt jelenti, hogy a kopogásra nem dobnám fel a fürdőköpenyt, szóval nincs jelképesen kiakasztva a "Ne zavarj!" tábla.

Mások vagyunk.

Amikor korábban egy ausztrál-holland srác és egy koreai csaj, mint jegyes pár lakott az egyik szobában, és rendszeresen a nappaliban beszélgettek egymással, fennhangon, olyan témákról, amik nem privát ügyek, én pedig nekiálltam tőlük 2 méterre főzni, sosem tudtam eldönteni, most vajon akkor vagyok jó fej, ha szocializálódom, és megpróbálok bekapcsolódni a beszélgetésbe, vagy ez is tolakodás lenne? Segített a döntésemben sokszor, hogy kemény kerósok voltak, a srác egyenesen fanatikus, és gyakran a Bibliát magyarázta, azaz nem tartottam fontosnak, hogy csatlakozzak.

Viszont kurva hangosan beszéltek akár hajnal egykor is, a fejem feletti szobában, és miután párszor finoman szóltam nekik, de csak pár napig tartott az emlékezetük, előkerült a klasszikus plafonon kopogtatás, Dublin lévén seprűnyél helyett golfütővel. Én rühellem az ilyen alulról kopogtatókat, de tisztában vagyok azzal is, ha néha nem tudok hajnalban aludni, és nem akarok tetszhalottként feküdni az ágyban, hanem inkább felkelek, akkor nekem fontos, hogy földszinti szobát béreljek, még ha télen hideg is a padló.

Mert én nem akarok zavarni, de tényleg! Általában ezért jöttem (jövök) ki - az ilyen apró kis koccanásoktól eltekintve - a legtöbb kollégával, és lakótárssal.

Ezzel vissza Diósjenőre:

Itt egész mást jelent a "nem akarok zavarni"!

Pl. most szervezni kellett a padlástér padlózatának javítását, és ehhez betonkeverőt kell szerezni egy napra. Egyik szomszéd valaha kőműves volt, másik szomszéd szerint neki biztos kell legyen. Én persze nem ismerem, szóval amikor átmegyek az utcán 25 méterre, és megnyomom a kapucsengőt, nem tudom, most csak én nem hallom, vagy bent a házban is ki van iktatva. Próbálom még, aztán bátortalanul zörgetek a fém postaládán, de semmi reakció, szóval hazajövök.

1,5 óra múlva megint próbálkozom. Az említett szomszéddal szemben lakó, illetve a mellette lakó néni is a kertben van, szóval előbb az egyikkel kell pár percet beszélgetni, aztán meg a másikkal, de legalább megtudom, hogy a csengő az tényleg nem jó a pasinál, viszont a kapu nyitva, és nincs kutya, szóval menjek be, fel a tornácra, és kopogjak ott, látták nemrég az udvaron, biztos otthon van. Meg is teszem, illetve - megint 1-2 perc kopogás után - a házat megkerülve a hátsó bejáraton is kopogok, de megint semmi.

Erre amikor kimegyek, Juliska néni lekapcsolja a fűnyírót, hogy:

- Na, gyere Pisti, majd én rászólok a Józsira, e! Otthon van az, csak szereti nézni a tévét, biztos azért nem hallja, e!

Juliska néni egy kopogás után már nyitja is a bejárati ajtót, és bekiabál, hogy jöjjön már ki az ember, mert keresik. Na, erre ki is jött, majd egy percen belül kiderült, hogy nincs nála a keverő éppen.

Ezt egyszerűbb lett volna Facebookon megkérdezni, mi? :D

De itt nem zavarsz, ha átmész, sőt! Ezek szerint elvárás, azért van nyitva ajtó-kapu! 

Keverő is lett végül: kaptam egy fülest, hogy a focipálya mellett valamelyik utcában, valakinek van. A google helyett a keresés így zajlott: addig mentem a pálya mellett, amíg meg nem láttam egy faszit, aki motoros kaszával vágta a füvet az árokparton. Az megmutatott egy házat, kérdezzem ott. Annál a háznál megmondta a faszi, hogy menjek a sarokig, ott van két ház, de mindkettő egy családé.

- Oszt majd ha innen mennél, majd megugat a kutya, oszt arra kijönnek. De ha meg nem, akkor befordulsz a sarkon, és próbálkozol a másik kapun.

Kijöttek az első ugatásra, és a lepattant kőművessel a kerítés felett le is bótoltuk, hogy egy napra 3500-ért elvihetem a gépet. Kérdeztem, kocsival el lehet vonatni? Nem, mert annyira nem jók a kerekei, inkább kell egy „málnás kocsi”. Nem akartam firtatni, azon mit értsek, hogy ne nézzek ki totál ignorámusznak. Gondoltam, ha lesz majd kérdésem, elkérem emberünk telefonszámát...Hopp, az nem volt neki!

Szóval a málnás kocsit, valami kisebb platós autónak képzeltem el, így egy kerek órán át stresszeltem magam, na megint kit kell még erre is megkérni, hogy hozzuk át majd időben. A szomszédomnak van kis utánfutója, de ő már vagy 60-65 éves, és 2 éve infarktusa is volt, gondoltam nem a legjobb, ha csak vele megyek, mert hát én sem vagyok a topon fizikailag, főleg mostanában... Meg amúgy is, ha átmegyek hozzá, akkor az is lehet, hogy neki azonnal oda kell menni,  mert über pedáns, és látni akarja, végülis mekkora az a keverő. Nekem ekkor illendőségből vele kellene mennem, viszont én a kertben akartam relaxálni, ha már egész nyáron csak a szürke 50 árnyalatát figyeltem Dublinban...

Szóval annyit fontolgattam a kérdést, hogy elhatároztam, elmegyek a sarki kisboltba 2 sörért. És láss csodát, a kőműves kolléga jön velem szembe egy haverjával, klasszikus strapabíró szatyrokkal, amik csörögnek a sörösüvegektől (3500 forint az 22 üveg, gondolom olyan megbízható kliensnek látszottam, hogy meg lehet előlegezni egy kis ünneplést...) De a lényeg, hogy így megkérdezhettem, ha egy erősebb embert viszek, fel bírják-e rakni az autóra?

- Há milyen autóra? Ááááá! Haggyad mán! Mondom, egy ilyen málnás kocsi kell! Na, maj' ha neked nincs, kölcsönadom azt is, oszt azon eltolod hazáig. Felrakni meg felrakom én egyedül is!

Fasza! Itt már a szövegből meg is fejtettem, hogy a málnás kocsi az egy talicska és egy utánfutó keveréke, a betonkeverő meg biztos a kisebb méret, szóval nem kellett többet kérdezni.

Másnap reggel nyolctól este hatig dolgoztam együtt 3 helyi romával, ráadásul három generációval: 17, 38, 58 évesek. A padlástér burkolatát javítottuk vályoggal. Elég kemény meló, már ha haladni is akar az ember. Ebédszünetben, cigiszünetekben beszélgettünk is, bár a legfiatalabb inkább csak hallgatott, de a korosztályombeli srác őszintén érdeklődött pl. az aszalódobozom iránt, vagy alternatív kertészeti, építkezési eljárásokról beszélgettünk. Ahhoz képest, hogy világéletében erdészeti segédmunkás, illetve fűkaszás volt, nagyon értelmesen, a világra nyitottan beszélt. 

Sok olyan fősulit, egyetemet végzett emberrel találkoztam Dublinban, akikről – főleg mostanában – gyorsan kiderül meddig terjed a széleslátókörűségük. Nemrég egy fiatal olasz párral beszélgettem, akik legalább angolul tudnak rendesen, és mindketten felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. A csaj “tette fel a lemezt”, talán mert ő a nagyobb hangú, és kommunikatívabb: Olaszországnak is épp elég a sok migránsból már most, és amúgy is csak lopnak vagy koldulnak, vagy pl. itt (Dublin) is azt látja, hogy a pakisztáni egész nap kint ül a portája előtt, és telefonál, stb. Mire a srác csóválta a fejét, szinte szégyenkezve, hogy neki ilyen barátnője van, és mikor felhoztam példának a magyar cigányokat, akiket már sajnos 2-3 generáció óta, esetleg még régebben nem foglalkoztatunk, a családi hátterük pedig nem forszírozza a tanulmányi előmenetelt, meg amúgy is! (Lenne pénzük főiskolára? Nem. Miről beszélünk akkor?), erre a srác nem győzött helyeselni, és már bátrabban mondogatni a csajnak, hogy “Exactly! You see?!”

Mert itt készpénznek vette már, hogy akkor én is az ő oldalán állok.

Aztán belementem a klímaváltozásba, a gyarmatosítás rejtett és kevésbé rejtett módjaiba, és az ezek nyomán kialakult fals világképünkbe, aminek lelke és vére a fogyasztói társadalom, azaz (és ez szándékos célzás volt), én ezért kapcsolom le a szobámban a villanyt, amikor kijövök főzni, és fordítva. Vagy ezért nem hagyom itt a tojást 20 percre a max fokozaton, mert hiába nem fizetünk a rezsiért, valaki a végén fizetni fog, és alapvetően a pazarlás áll minden mögött. Erre csak néztek mindketten, majdnem tátott szájjal. Aztán még picit belementünk ebbe a témába is, de ilyenkor szinte már mindig elnézést kérek (ami számomra picit abszurd), hogy bocs, nem akarok prédikálni, de ha tényleg érdekli őket, akkor pl. ott az "Unfuck The World", vagy Lee Camp, és ő még ráadásul vicces is, majd átdobom a fészen, ajánlom nézzék meg. Egyik sem reagált arra az üzenetre, és gondolom nem nagyon fog eszükbe jutni sem a víz, sem a villany, meg ha pl. olcsó lenne a benzin, akkor ez a típus az, aki 10 perc séta helyett 5 percig autózna a helyi szupermarketig is. És ők a jövő generáció, a tanult ember, mi?

Az egészben a lényeg csak annyi, hogy az a falusi ember, aki esetleg ott is marad, ahová született, nyilván picit furcsa már a világlátottak szemében, de simán lehet jó szándékú, segítőkész, a maga (kiveszőben lévő) egyszerűségében szórakoztató is. 

Az iskolázott, nyelveket beszélő, esetleg idegen nyelv használatát, mint életformát alkalmazó (azaz vendégmunkás, migráns, gazdasági menekült, ahogy tetszik) ember épp olyan szűk halmazban képes gondolkodni, mint bárki más. Lehet érzelmesebb, és empatikusabb, főleg ha a média hatni akar rá, akkor vevő a megrázó képekre, és ügyesen vágott videókra. Egyes esetekben ilyenkor protestál, főleg, ha a hasonlóan gondolkodó baráti körében is visszaigazolást talál ehhez. Lehet a másik oldalon, aki arra fogékonyabb, hogy elhiggye: ő maga azért van jó pozícióban, mert áldozatos munkával sokat tanult, keményen dolgozik, és pl. akik koldulnak, lopnak, vagy segélyen élnek, azok maguknak köszönhetik! Szintén megtalálja majd a baráti körében azokat az embereket, akik erre hangolják.
A falusi ember is lehet tudatlan, nem feltétlen akarok most vastag filccel aláhúzni egy kiragadott jó példát! Tudom, dobálják ki a szemetet a kert végében folyó patakba, meg esetleg kikötik a kutyát láncra, meg érthetetlen módon veszik a párizsit a zsemlébe, miközben egész nyáron fél kajaellátásuk meglenne a kerti gyümölcsből is. De van egy "mentségük" (már aki ilyen): ők tanulatlanok, és az ambícióikat már korán elfojtotta a családi, baráti közeg, esetleg a nem megfelelő pedagógus is rájátszott. A főiskolát, egyetemet végzett fiatal, főleg ha nem csak anyanyelvén fér hozzá az információhoz, vajon milyen mentséggel rendelkezik, amikor nem lát túl az orra hegyén, és elhisz mindent, ami a média tálal neki?

Szóval, hogy valahogy lezárjam a sztorit:

Épp most, ahogy az utolsó sorokat kezdtem írni, kaptam meg egy ismerőstől, hogy furcsállja a hozzáállásom, miszerint Magyarországnak (minden szuverén államnak) meg kellene védenie a határait, azaz ott, a belépés előtt kellene megszűrni, ki jöhet, és ki nem. Hogy ez furcsa, mivel én külföldön élek... 

Nem élek ott, csak vendégségben vagyok! Vendégmunkásként dolgozom.

Európai ID-vel léptem be, és felvettem a versenyt a helyi munkaerőpiacon, és úgy ítélték meg, hogy kellek nekik. Azt is elnéznék egy darabig, ha félig hálózsákban gubbasztva az O'Connell hídon koldulnék, de csak egy bizonyos határig. És senki ne higgye ám, hogy az írek toleránsabbak lesznek, és csak a magyar (meg esetleg az oroszok) ilyen nyakas, "illiberális", intoleráns népség.

Magyar falusi környezet, és dublini városi környezet közt "a semmi ágán ül szívem".

A mostanában kialakult helyzet, és az általam sajnálatosnak ítélt reakciók (csak a tűzoltás, füsttől vakon kézről-kézre adott vödrökkel, majd a tűzbiztonsági tervezetek felvetése helyett leülni cigizni a szénakazal mellé, amikor a konkrét tüzet eloltottuk) arra késztetnek, hogy írjak, és véleményt alkossak, ha kell, ha nem. Tudom, nem vagyok egy fontos hang, mint Puzsér, vagy Józsibácsi.

 De ha minden hang csak azért halkulna el, mert "úgyis vannak okosabb emberek, akik már a megoldáson dolgoznak", akkor szerintem csak egy újabb szeget vertünk a demokrácia koporsójába.

Én a falusit, a prolit, a cigányt féltem jobban, már bocsánat, mint a szírt, aki lehet nem is szír, még ha történetesen tényleg onnan is indult el, és nem menekült! Már Törökországban sem az, de ha szigorúbban vesszük, akkor Görögországban, vagy a Balkánon már semmiképpen nem az! Onnan kezdve bevándorló vagy jobb esetben vendégmunkás-aspiráns.

A globális trend szerint a falusi életforma hanyatlik, és ez újabb feszültségekhez fog vezetni, hiába oltjuk most a tüzet!

A cigányságnak nincs valódi jövőképe, és ez csak rosszabb lesz, amíg mi csak oltjuk a tüzet.

Évek óta figyelem mi van a világban. Pl. már 2009-ben egy indexes cikksorozatot még iwiw-en, vagy csak kisebb, személyes köreimben megosztottam:

Mészáros László: Jövő idő I-IV.
Már csak azért is érdemes újraolvasni, hogy belássuk: a problémák akkor érnek utól, ha nem foglalkozunk velük a maguk idejében! Ha most azt hisszük, hogy pár vízbefúlt migráns a probléma, valójában megint nem a megoldással foglalkozunk. Olyan ez, mint chemoterápia után azon agyalni, használ-e majd a hajszesz az elhullott szálakat pótolandó, de ugyanakkor tovább szívni a cigit, vagy vedelni a piát, meg zabálni a pacalt...

Akik a bevándorlókat még mindig menekültnek nevezik, akik a megoldást még  mindig lokális "felelősségnek" látják, még ha jó szándékúak is, szerintem évekkel vannak lemaradva. És ha most nem kezdik el visszanézni, miből alakult ki a helyzet, és mi a várható következménye a mostani konfliktuskezelésnek, akkor nem lesz maholnap demokrácia sem. Aki most azon sápítozik, hogy fogja a felcseperedő gyermekének megmagyarázni a megfulladt kisfiú esetét, ÉS közben semmi, de semmi erőfeszítést nem tesz arra, hogy a globális összefüggésekre csak megpróbálja megkeresni a válaszokat, az máris azt kockáztatja, hogy a gyereke kvázi diktatúrában fog élni. Akkor már nem lesz nagyon mit magyarázni, nem igaz?

szabadság...érzete

A szabadidő fogalma nekem mindig picit homályos volt, amióta meg hiteles-háztulajdonos lettem, azóta főleg.

Amióta meg emellett másodjára is idegenbe szakadtam, még inkább necces lett annak a faktornak a kezelése, kikkel "kell" találkozni, ha mást nem, egy-két gyors korsót ledobva, amikor éppen hazaugrok 10-15 napra.
De aztán az egészből csak a nagy hercehurca lett. Főleg, mivel egyre kényesebb vagyok arra, hogy alszom, és bár a legtöbb cimboránál királyi dolgom volt, és kényelmes, meleg fekhelyek vártak, valahol az is benne van, hogy ildomos olyankor későig fennmaradni, és/vagy korábban kelni, mert pl. kelnek a gyerekek is, azok úgyis lármáznak, meg stb. És ez valamikor tökre megéri, mindennel együtt, valamikor meg be kell látnunk, hogy nem, és ezt nem feltétlenül azért mondom, mert én vagyok az, akinek nem passzolnak már a régi dolgok, hanem - bár lehet ez csak az én interpretációm - a vendéglátóm is belátja már, hogy egyre csak veszítjük el a fonalat, és voltaképp teljes lehet az életünk egymás nélkül is.

Vannak persze dzsoli-dzsóker helyszínek, pl. ami nekem nagyon útbaesik. Azaz a Nyugati Pályaudvar, plussz-mínusz 3-4 kék metró vagy villamosmegálló. Vagy Vác, vagy Szokolya, persze.
De pl. hogy kinek mi a szabadidő definíciója, az is más lehet.
Andikának pl. a napokban belefért, hogy munkaidőben, az ürességtől kongó irodában kiüljünk a teraszra, és így neki is közel volt (nyilván), nekem is, meg nem ittunk és cigiztünk, és nem marasztalt ott a hely. És 10 perc alatt elértem a vonatom bringával.
Persze emellett, hogy MIÉRT találkozom pl. vele, vagy a szokolyai, és váci barátokkal, az az, hogy ugyanazok a dolgok érdekelnek leginkább, azaz nagyon jól elvagyunk, és nem "szórakozni" akarunk a rendelkezésünkre álló szabadidőben. Kissé kondenzált lett a dolog, talán mostanra jobban tudjuk, miről érdemes ugatni, miről nem :D

Nameg:
Van ez a bridzsitdzsonszos ellentét a családosok meg a szinglik között, ami nyilván abban a sztoriban a végletekig van túlozva, de azért nem mondanám, hogy alaptalan. DE a gyerekesek között is bőven van jó példa, mert most is két ilyen párral éppen. Talán ők több szingli egyeddel is tartják a kapcsolatot, vagy mivel egyéb témákra is épp kevés az idő, amit együtt tudunk tölteni, így ez a szál épp csak 1-2 mondat erejéig bukkan fel.
Most ez úgy hangzik, mintha fóbiám lenne a gyerekektől, vagy enne a sárga irigység, hogy nekem még nincs?
Nem.
Csak pl. attól alakult ki az idők során fóbiám, hogy bár nekem is - mint gondolkodó embernek - meglehet a véleményem a gyereknevelésről, ezt rendszerint nagyon szarul veszik, mert ugye akinek nincs az nem is tudhatja, ezért már csak bárgyún és kényszeresen vigyorgok, bármit csinál vagy nem csinál a gyerek, vagy bármit mond rá a szülő... és ez kellemetlen, mert hülyének érzem magam. Vagy a másik, ahol tökre egyet is értek a legtöbb dologgal, ahogy a gyereket kezelik-nevelik, csak épp nem akarom, hogy a beszélgetés elég jelentős részét az tegye ki, épp mit tanul, mit sportol, milyen nehéz jó ovit vagy sulit találni, vagy csak előteremteni a pénzt minderre. Ez nekem, akármilyen furcsa, nem olyan érdekes...
Ahogy ezeknek az embereknek sem érdekes talán, hogy én mit gondolok a kapitalizmusról, a vallásokról, vagy a természet kizsákmányolásáról, vagy pl. ha nem is épp okoskodós, hanem a régi "pokróc-gyökér" üzemmódban vagyok, nem biztos hogy értékelik a durva tréfákat (és most ezt nem akarom arra fogni, hogy azért mert kisgyerekük van, csak azért mert mások vagyunk...)

De ez csak úgy fel-felbukkan a fejemben, és most akkor épp van időm írni, és kihányom ide, lehet semmi értelme.

Viszont aminek VAN, arra most tapintottam rá 2-3 óra erejéig.
A szabadidőmből (most konkrétan a "holydays") ha leveszem a kötelező elintéznivalókat, mint a TB-ügy, meg a fogorvos, meg egyebek, és a minimálisra hagyom a kerti munkát (mert nem érzek hozzá energiát), akkor maradnak ugye a szocializálódós programok és a kikapcsolódás.
Na, most  látom csak, hogy nálam alapvetően elég kicsi a kettőnek a közös halmaza.
Nem mintha antiszociális lennék, sőt! Azt gondolom, amikor társaságban vagyok, igyekszem átvenni a másik rezgését, igyekszem az empatikus formám hozni,  legalábbis az első három korsó, vagy 3 pohár bor elfogyasztásáig. (Utána elvárom, hogy a társaságom legyen empatikusabb, és vegye át az én rezgésszámom...szelavi.) De ilyen nem nagyon van mostanában, mert megittam már én a magamét korábban, és ezt már okosan belátom :) Szóval még amikor azokkal az emberekkel is találkozom, akik tökre hasonlóak, de nyilván nem 100%-ban, az sem teljes kikapcsolódás. Jó, persze, de nem simítja ki a rácokat az agyhullámaimban.

Kezdek olyan lenni, mint pici koromban? Magamnak való vagyok?
Lehet csak épp most frissen ezt érzem.
De nem baj, csak filózgatok rajta.

Kisütött a nap. Nem programoztam be mára semmit. Jó a bringám, nem csak szép.A nógrádi vár pár kilométerre van. A laptopot feltöltöttem, beraktam kaját, 2 deci vörösbort, esőkabátot, zenét a fülembe, és gondoltam kimegyek, lenézek a tájra, megpróbálok írni (nem ilyesmit, komolyabb cuccot), egy ilyen inspiráló környezetben biztos könnyebben megy.
És tényleg!
Jó bringázni a Hidden Orchestra számaira, meg-megállni a kaptatón, amikor tolom fel a várba, mert ráérek. A romoknak azon a részén elidőzni, ami nekem tetszik, és nem állni meg ott, ami nekem nem tetszik. A szendvicseket és a bort komótosan elmajszolgatni, majd ténylegesen írni pár bekezdést, ami - most még legalább - tetszik. És közben csak egy szerelmes pár volt fent a romok között, meg később, amikor már úgyis majdnem indultam, egy kis csoport német turista.
Persze majomkodtam picit a szelfikkel, mert ahogy írtam már korábban, én ilyen hibrid vagyok: introvertált exhibicionista, de becsszóra, ez csak úgy jött, kis időm ment el vele, és nem terveztem előre...
Azt se terveztem, hogy ezzel a kis kiruccanással, most cseppet szabadabbnak érzem magam, de sikerült ;) 

Mostantól csak pár fotó, a régi, alap kis géppel, a pofám meg befogtam

Amúgy meg persze: csak a szépet!

Kék-piros. Mágneses pólusok

Most, hogy egy Canon 450D lóg a nyakamból, és MBT cipő van a lábamon (nem divatból, a bokám miatt kell, oké?!), a kéregető is úgy szólít meg:
- Excuse me...

Amúgy enélkül is elég távolinak érzem már Magyarországot, és - sajnos vagy sem - az itt élő embereket is. Illetve ez nem teljesen így van, a viszonyom változott meg mind az országgal, mind a saját kis házammal, mind az emberekkel. Őket picit elemezgetem, ilyen passzban vagyok, bocs.

Találkoztam az első pár nap alatt jól kereső profikkal és hozzám hasonló "kallódó" típusokkal, akik vagy élére állítják a forintot és úgy viszont, szerényen de békésen azért valahogy csak meg tudnak élni, vagy nem tudnak olyan ügyesen spórolni (vagy épp leszarják ezt is), és kezdenek felgyülemleni a számlák, a kisebb hitelek, vagy csak kimarad az életből ez-az. De az a benyomásom, hogy akárki akármennyit visz haza, azt kábé mind elkölti, azaz tartaléka senkinek nincs igazán. (Amúgy még nekem sem, 2.25 év után sem sikerült még közel sem visszaadni, amit a Szendó meg a Láma elvitt...) Ki van ez találva, ugye?

A telefonom Postafonként volt 70-es, eddig a postán töltöttem fel, de most ezt nem lehet. A sorban előttem álló épp egy 20-as számra töltött fel, nekem mondja a néni, hogy menjek be a Vodafonhoz... Nem csodálom, hogy Anci utálna visszamenni a postára dolgozni, ha valakinek szar napja van, és ilyen információt hall, minimum  egy kis rosszindulatot kifröccsent a mindezen idiótaságról nem tehető alkalmazott felé is. Én most épp ráértem, legalábbis relatíve, meg ez még az első napon volt.

Picit bosszantott, hogy a körúton megszűnt az a vodás üzlet, amire emlékeztem, és mivel a Nyugati környékén voltam, kénytelen voltam bemenni a Westendbe! No, ez is kapcsolódik ahhoz, hogy az emberekhez való viszonyom kezd megváltozni, és ez nem csak Magyarországon, hanem mindenhol. Az Inception című filmben van egy olyan rész, ahol Leo magyarázza az építész csajnak, hogy ha látszik rajta, hogy nem tartozik bele az álomvilágba, és ezt az "emberek", azaz az álombéli projekciók megneszelik, akkor elkezdenek vele szemben ellenségesen fellépni. Azzal kezdődik, hogy furcsán, rosszallóan néznek rá. Na, én ezt minden pszichedelikus hatás és para nélkül képes vagyok átérezni a legtöbb forgalmas helyen. Leginkább tipikus bevásárlóutcák és shopping centerek tömegében érzem úgy, hogy fulladok, kapálózok az ár ellen egy alattomos folyóban, mert nem is tudok úszni igazán. Lehet pszichológushoz kellene járni, ugye?

Lényeg a lényeg: mire megközelítettem a Vodafone egységet, máris disszonánsabb a rezgésmintám, és ezen nem sokat segített, hogy kábé 20 percet kellett várni. Eközben figyeltem a biztonsági őrt, meg a "Smartphone asszisztenst". Előbbi nem érdemel sok említést, csak annyit azért megjegyeznék, hogy minek egy külön biztonsági őr minden ilyen üzletbe egy alapvetően zárt plázában, ami tele van saját biztonsági őrökkel? Esélyes vajon, hogy lekapom a polcról a kiállított Ipad-et, a mozgólépcsőt szkippelve leugrok 10 métert az utcaszintig, és kijáratnál utamba álló őröket bowling-golyó mintára ütöm szét, majd beszállok egy várakozó autóba és letépem a mesteri maszkot, amivel az útbaeső kábé 13 darab kamerát basztam át?!
Szerintem nem...
A másik csávó, a "szakértő", amúgy sokkal jobban ki van gyúrva, feszül rajta az ing rendesen. A haja hitlerjugendesen felnyírt körben, felül minden szál helyére zselézve, oldalra elfésülve. Pedig már késő délután van. Vagy vasfegyelemmel ügyel a kezére, véletlen se vakarja meg a fejét, vagy nemrég használta az öt peres szünetét a séró rendbeszedésére, lényegtelen.
Vigyázat! Összeesküvés-elmélet következik!
A tárgyak szándékos avultatása már olyasmi, amit nem is kell takargatni, hiszen mindenki megbékélt vele, hogy lehetetlen műszaki cikket 5 évnél hosszabb időtartamra venni, de ez még nem elég! 
Az az érzés kerít hatalmába, hogy lehet, az emberek birkaként bégetnek, de még virgoncul szaladgálnak a réten... Ejnye-bejnye, kinek van annyi pénze pulikutyákra?! Tegyük be a mágikus furulyaszót a monstre hangfalakba, oszt majd odafigyelnek, és körégyűlnek! 
A vidékről - Budapest szélesebb vonzáskörzete - a nyugatiba érkező 14-18 éves, csóró fiatalok pl. ingyen plázázhatnak, és ha már épp úgy tesznek, mintha lenne is pénzük megvenni a telefont, ami fater két havi fizetése lenne, meglátják azt is, milyen "kúl" ez a smartphone assszisztens. Jóképű, jól öltözött, jól fodrászolt-szolizott. Menő. Biztos jól keres, tisztelik a haverok, kicsi, de - IKEÁ-san - jól felszerelt lakása van, Budapest belvárosában, és dísztárcsás-spoileres autóval rohangál. Ehhez képest valószínű, hogy a srác egy délpesti lakótelepről békávézik a Westendbe, a csaja fodrász, ezért van ilyen precíz haja, egyik haverja egy edzőteremben dolgozik, ezért nem fizet ott sem, viszont minden szabadidejét erre a látszatra költi, hogy "példásan" nézzen ki a potenciális vásárlók szemében, különben a menedzsere azonnal eszébe juttatná, hogy százan állnak sorba az állásáért.
Ez az imidzs része annak a bizonyos furulyaszónak, szerintem.
Lehet amúgy a srác törekszik, szabadidejében németül tanul, és Ausztriában akar legközelebb dolgozni, de akkor tényleg minimum száz fiatalból lehet majd választani, akiknek nagy lépés, hogy Ceglédről, vagy Veresegyházáról Pestre költözhetnek, és a csili-vili Westendben dolgozhatnak...
Legalábbis nekem ez jut eszembe erről, amíg várakozok.
Amúgy meg : "been there, done that", azaz 1997-98 fordulóján én is friss, vidéki hús voltam Pesten, viszont a havi 60.000 forint körüli fizumból egész jól kijöttem, és nem plázában dolgoztam, mert voltak más opciók is. Meg akkor kábé 2500-3000 között volt egy havi BKV bérlet, csak szólok...

Nekem megint eszembe jut a 90 évvel ezelőtti Németország.
Megint ajánlom Hans Fallada: Farkas a farkasok között c. regényét
Csoda, hogy a Jobbik már majdnem második befutó lett, amikor a "baloldal" neocon gazdaságpolitikán cseperedett újsüttetű milliárdosok kezében van? Szerintem nem. Nem jó! Nem is akarok itthon más lenni éppen, mint turista. Annak még mindig okés, szép Budapest, szép Magyarország.

Amúgy megosztottságot látok, politikai nézetekben, és átpolitizált kulturális nézetekben is, de erre nem térek most ki. Az emberek (régi barátok, ismerősök, egy-egy családtag), akikkel az első pár napban beszélgettem, nagyon különböző státuszúak, és nagyon különböző nézeteket vallanak. Talán ezért is jobb mindig cirka egyesével venni őket, én úgyis mindig picit kötözködöm, valahogy középen állónak érzem magam...

A nagy svung, ami átdobott a diósjenői szélmalomharcom első két-három évén, mára kifingott.
Tavaly még ugye belekezdtem egy youtube videóról ihletett aszalódoboz építésébe, amit tényleg teljesen ártatlanul hagytam félbe, de amúgy utólag csak az a büdösnagy igazság maradt meg ebből is, hogy persze nem feltétlenül azért akartam ezt annyira, mert saját aszalt gyümölcsöt szerettem volna csemegézni, hanem félig a kíváncsiság hajtott, félig meg egy idióta szerelem, azaz imponálni szerettem volna egy ilyen kvázi férfias-barkácsolós, de amúgy egyben kedves-isó-manós történettel valakinek, akinek úgy sem lehetett volna, de ezt akkor még én nem vettem számításba...
Most csendesen bemértem, hogy még akkor sem tudnám épkézláb módon befejezni, ha nem fájna a bokám, térdem, csuklóm, ujjaim, stb., szóval szerényen megkértem Fatert, ha arra jár, és lát rá esélyt, hogy ki lehet belőle hozni legalább egy dobozt, ami áll, és valami levegő megy bele a feketére fújt sörösdobozokon keresztül, akkor légyszi... ha meg nem, akkor bontandó...
"Hiúságok hiúsága", mi?
Ez van.

A másik szál, hogy ahogy egy régi haver megjegyezte:
- Az a te bajod, hogy mindig csak nőkkel vagy körülvéve...
- Ja, buzi vagyok, csak még nem fogadtam el magam - válaszoltam csípőből, bár ez már a "meggondolt" verzió volt, ugyanis sokkal vitriolosabb riposzt jutott akkor eszembe (amit akkor is, és most is megtartok belső használatra...)
De most komolyabban: két olyan barátom-haverom-cimborám van, akit egy részről teljesen férfinak tartok, már részről - mivel mindketten művészek, csak máshogy - nem az általános klisékben mozognak és kommunikálnak, ezért úgy érzem kb. mindig megértjük egymást... valahogy. De velük most nem lehetett találkozni, maradtak a nők.

A nők meg mindig is érdekeltek, ha nem is modhatom, hogy "szőröstül-bőröstül", de nyilván több síkon, mint ahogy egy átlagos CKM-FHM-olvasónak eszébe jutna. 
Hosszú évek megfigyelése alapján nagyjából erre a kunklúzióra jutottam >>> a faszikkal lehet beszélni:
- a karrierjükről (ha nincs, akkor a munkájukról, amit akkor is fényeznek, ha nem kellene... a számomra leginkább elfogadható, ha tökre bevallják, hogy szar a melójuk, de van rá egy filozófia, ami ezt megmagyarázza... ez vagyok én is kábé, de csak mert ez a téma minden small-talk gerince!)
- a hobbijukról (ez gyakran tipikus, horgászós, barkácsolós, hobby-DJ-skedős, motor-szétszerelős, de legtöbbször "majd-én-megmondom-hogy-is-kell-ezt" típusú... ami nekem nem okés, rendben?!)
- sportról (rosszabb esetben gyurmagyurka szinten, jobb esetben is valami foci-kosár-forma1 rajongás és további okoskodás...)
- a kocsijukról, az okostelefonjukról, vagy egyéb élettelen trófeáikról (valós vagy elképzelt)
- a nőkről, azaz "élő trófeáikról" (valós, vagy elképzelt)

Kábé ennyi, és mondom, azon kívül, hogy arra nekem is nagyon kész levezetéseim vannak, miért az a munkám, ami, és miért szar a világ, a másik metszet csakis a nők lehet, de eredményezett más egy-két felhúzott szemöldököt az is, ahogy ehhez a témához hozzászóltam full-férfi társaságban. 
Hát ez van. 
Pináról lehet beszélgetni azzal is, akinek az van, okés? Esetleg sokkal viccesebb is... de nem megyek bele...

Nyilván nem mernék ilyen húrokat pengetni, ha még világ csúfjára mindig szingli életet tengetnék, mert akkor az egész csak valami keserű irigység lenne, dehát ez most rendben van, kösszépen!

A barátnőm "természetesen" nagyobb, mint én (ezúttal kilóra, korábban inkább centire ment), nagyobb cipő kell neki, én főzök általában, és még van 1-2 dolog, ami miatt be lehetne támadni, hogy még mindig csak odázgatom, mikor buzulok meg százszázalékosan, de azért a pókot meg a darazsat én viszem ki a szobából, és én cipelem a nehezebb hátizsákot, ha nagyon kell...

Mindenesetre, az elkalandozásról visszalépve az ösvényre:
Magyarországon most pár emberhez kötődök. Tökre semmilyen klasszikus malter nincs köztünk, mint pl. hugom és legjobb barátnője között, akik 8-9 évesen egymás haját fonták, 14 évesen együtt lógtak el a heyi diszkóba, és most egyikük a másik gyerekének a keresztanyja, aztán ez így lesz fordítva is, amint gyerek lesz a másik oldalon, és a többi hollywoodi klisé (ami amúgy tökre rendben van, nem cinikusan írom ezt, pardonbocsánat!)

Nem, semmi különös, csak éppen ők azok az emberek, akikkel akárhányszor találkozok, nem kellemetlen felvenni a fonalat, és van akivel konkrétan az a helyzet, hogy bár géppuskaropogással toljuk az infót egymás fejére - merthogy amúgy nem érünk rá csak max. 2 órára -, mégse vágunk soha egymás szavába, és mivel semmit sem kell külön megmagyarázni, ez a két óra olyan minőségi idő, ami több, mint ahogy emlékszem (vagy nem) egy-két este hattól reggel négyig tartó kocsma-maratonra egyéb haverokkal...

Szóval a viszony az emberekhez, amiből valahol kiindultam, most kábé arra párolódott le, hogy az a legfontosabb, hogy vannak, akikkel megértjük egymást, anélkül, hogy kvázi "követelőznénk", mikor tudunk egyeztetni, vagy ha tudunk is, akkor miért is csak két órára, és miért nem fontos az, hogy kinek a gyerekét látom felnőni, vagy kit látok menyasszonyi ruhában az oltár előtt?!
Az nem fontos, és most megtapasztaltam, hogy sosem lesz az... De ez egy másik sztori, nem megyek bele.
A gyerekeket felnőni látni, az is egy necces téma... A "sajátokkal" (azaz unokaöcsémmel és három unokahugommal) is bajban vagyok, szóval a saját bőrömön tapasztalom, azt a "bridzsitdzsonszos" érzést, hogy bizony 35-40 között szélesedik az a szakadék, ami a családosok és a szinglik között hasadozik, feszedezik. De persze van kivétel, hogyne lenne!
Másik furcsa barátságom egy kétgyermekes anyuka, akinek amúgy a férjével is tökre szívesen találkozom, csak épp az igazi - már-már testvéri - kötődés mégis az anyuka felé van meg...
Hogy lehet már-már testvéri kötődés valakihez, akit csak 3 éve ismerek, és voltaképpen csak egyik törzsvendégem volt a Szendókuckóban, és mivel az gyorsan becsődölt, és ennek következtében gyorsan Dublinban kötöttem ki újra, nagyon sokat nem is találkoztunk? Hát ez az! Pont ilyen megmagyarázhatatlan dolgok vesznek körül, és nem is akarom megmagyarázni, csak elfogadom, hogy ez van!

Ahogy elfogadom azt is, hogy az anyagi helyzetem jelenleg - és előrevetíthetőleg pár évig még - teljesen lehetetlenné teszi a Magyarországi "újrakezdést", és ha már itt vagyok, meg kell próbálni a lehetőségekhez képest a legjobban érezni magam.
És ahogy ez kb. két éve csak pár terszon nevelt növényke volt, meg a házi oltár, most van más is. 
Még mindig nem kötődöm ide, és igazából az itteni kapcsolataimhoz, azaz az emberekhez sem. De egyre kevésbé kötődöm Magyarországhoz is... Lehet bérgyilkos leszek a végén, mint Leon... Beugrik még valakinek Natalie Portman és Gary Oldman mellett az a kis cserepes növény? A lényeg, hogy nincs gyökere...
Hát ez van. A kék nem igazán kék, de a piros sem az... töltés még van, de pólusok váltakoznak.


 

A jó, a rossz, és a csúf - vakáció veszkócsizmában

Főszerepben A Jó:
Majdnem három hét szabadság.
A március-áprilisi görgetett túlóráim miatt végig fizetéssel, de pont emiatt már nagyon rám is fért.
Egy hét kellett kb. az átálláshoz, és nem csak arra gondolok, hogy balra vagy jobbra nézzek-e, mielőtt lelépek a járdáról, hanem kezdtem magam valódi turistának érezni Budapesten (és tulajdonképpen Diósjenőn is.)
Okés, a kis Ryanair-size bőröndöt nem akkora flash végigcibálni a fél városon, de már amikor beteszem a Szecsa kabinjába és orosz, angol és olasz párbeszédek sűrűjében csüngök a rézrúdon, hogy a víz alatti masszázs-sugár el ne sodorjon, az már egy korrekt kezdés volt az első két napra. Az igazi kezdés persze a Normafánál az eldobott cipő és levetett póló a Dublini zimankók után :)

Aztán a tavasz, ami már majdnem nyár volt, de a növények még épp csak rügyezni kezdtek az érkezéskor, ami aztán mindennapos csodálkozásra ad alkalmat: szinte real-time látom, ahogy kiserkennek, virágba borulnak, nyújtózkodnak, a sövényen túl meg egyre kevésbé látom a szomszéd baromfiudvart.
Ez a sövény arra is jó elvileg, hogy néha kicsit zavar, hogy lát mindenki, ahogy csak állok/ülök a kertben, esetleg még cigizgetek is, Anci meg mindig tesz-vesz, sarlózik, kapál, veteményez. De tényleg csak picit zavar, ezért ez nem a rossz, hanem a jó. Elfogadom magamban most, hogy nem kell mindent bizonyítani, meg "ideje vagyon a köveknek egybegyűjtésüknek, és ideje vagyon a köveknek elhányattatásuknak", azaz nekem most a pihenés jár...
Az én kertészkedésem most annyi volt kb. hogy ollóval néha körbejártam, hogy olyan salátának való kombót gyűjtsek be, mint pl. tyúkhúr, pitypanglevél, katáng, pásztortáska, oregano, sóska. Ezt persze aztán ellentmondásos módon csécsi szalonna mellé ettem, és a házi pálinkával sem sokat óvatoskodtam, szevasztok...
Azért ez nem így van teljesen, hogy csak a pihenés jár, mert volt nagyobb volumenű tervem is, mint a tetkóm kiigazítása, és pár napon belül nekiláttam az aszalódoboz-projektemnek is. (Majd erről írok külön, amikor kész lesz.)

Közben persze barátokat látogattam Pesten, ahol 1-1 üresjárat is becsúszik mindig, de pl. kiváló várakozós program a Király utcából vitt összeborított pizzaszeleteket kivinni a Margit szigetre, ott venni hozzá 3 deci vörösbort, és csak nézni mennyiféle módon élvezik az életet az emberek: angol lányok sasolják a félmeztelenül frizbiző jócsávókat, azok viszont megállnak egy pillanatra, amikor egy kivarrt hátú Barbi elvonul egy csincsillának álcázott kutyussal, majd elnyomja a csikket és elkezd jógázni. Az árnyékban átszellemült arccal, félhangosan mormolnak, motyognak ketten egy-egy füzetbe bele-belenézve: eldöntöm, hogy amatőr színészek tanulják a darabot. A bringa-kocsival (vagy nem tudom mi a pontos neve) mindenki randalírozik, de két lány emellé egész képzett hangon valami áriát énekel, csak néha beleröhögnek persze. Vannak még a kötelező strandoroszlánok, akik csak szfinx módra figyelik a nőstényeket, néha a nonfi-tetkót megflexelik a tricepszükkel, vagy a mellizmukkal, de csak ha nagyon muszáj, persze...
Nekem meg csak a pizza és a bor, meg a katicabogár a lábam szőrén, az is épp elég tennivaló, hogy figyelem a botladozását. (Aktívabb éveimben pl. tai chiztam, vagy tollasoztam is ugyanitt, meg persze ping-pongoztunk a Holdudvarban, de most kösz szépen, csak megfigyelőként vagyok jelen.)

Aztán jó a villamoson három megállóra is lyukasztani és magabiztosan jó napot kívánni szegény ellenőr néninek, nem pedig minden megállóban trükkösen kiszállni és másik ajtón utolsónak visszaszállni, hogy majd kotorászok a zsebemben, ha előkerül a karszalag. Béke.
Meg jó adni némi aprót az udvarias hajlékonynak, és nem lepattintós fintorral arrébbnézni.
Vagy amikor egy másik üresjáratban a törölközőn (A Galaxis Útikalauznak hinni kell, tényleg fontos darab) döglök a Városligetben, de pisilni kell, és a legközelebbi bokor 50 méterre van, nekem meg nincs kedvem könyvet, fényképezőgépet, mindenmást összepakolni és úgy menni hátizsákkal, hanem egyszer csak arra jön egy öregecske néni, akit felismerek, mint "bérletes királydombi napimádót", azaz tudom, hogy megkérhetem rá, hogy vigyázzon már két percig a motyómra.
- Jóra bízza fiatalember, mer utálom a tolvajokat - kezdi. - A Margithoz jöttem ezzel a szatyor hurkával, mert itt van a bázisunk, vagy ott a trolimegállónál, e.
- Tudom, emlékszem magára, kb. 10 éve itt laktam a környéken, én is mindig ott napoztam a dombon.
- Na tényleg? Menjen csak, figyelek én.
Más az ember, ha túristaként jár otthon, és mindez nagyon jó!

Hálás érzés az is, hogy továbbra is van egy pár régi barátom, akikkel mindig élmény beszélgetni, és sosem akadály, milyen ritkán is látjuk egymást, mert mintha épp tegnap hagytuk volna abba. Ez azért is fontos, mert pl. az utóbbi nyolc évemből cirka négyet nem is Magyarországon töltöttem, és ez még jó darabig így is lesz.

Ki is emelném most pl. Möcit, aki az ENSZ-es melója, a sztepptáncolás és a jógaoktató-suli mellé még arra is képes, hogy vonattal kidöcögjön diósjenőre, hogy kimenjünk az erdőbe piknikezni, majd az sem tragédia, hogy a piknik szendók otthon maradnak, ezért visszasétálunk, a kertünkben isszuk meg az üveg bort a lájtos (kacsazsíros, medvehagyma-pesztós, lókolbászos, sajtos) kenyerekhez, majd emiatt még egy későbbi vonatot is kell néznie, de nem gond!

Vagy Orsiborsit, akivel az aszalódobozhoz beszerezzük az anyagokat, elviseli a tökölésem, meg hogy (a váratlan fogorvosi kiadások miatti büdzsé-szorítás okán) még külön máshová megyünk nyesedék furnér lemezért, és még kaját is kellene főzni amikor megérkezünk, ezért ő vág fel mindent a pörkölthöz míg én a sörkollektor darabjait kezdem barkácsolni, majd másnap visszamegy a Bauhausba az általam fizetés után ottfelejtett plexilapért, pedig még aznap délután kifutón modellkedett, és gyorsabban is hazajutott volna, ha nem kerül Dunakeszi felé!

Meg Lackónál bármikor, bármilyen állapotban megjelenhetek, és legfeljebb ha dolgozik a laptopon, addig én akár csak ledikózok a heverőre és bealszom, és nincs soha sértődés.
Szóval egyelőre még mindig úgy vagyok vele, hogy vannak barátságok, amik bírják az időt, meg a kilométereket is, és ennek nagyon tudok örülni.

Aztán nagyon jó, hogy Ancit úgy látom, hogy fitt és tele van tetterővel, és nem mondja sokszor, mekkora faszok tudnak lenni az ügyfelek a Postán, mert remélem ha legközelebb megint sok lesz, akkor elmegy betegszabira, úgysem rúghatják már ki, mert védett korban van :) De a lényeg, hogy egészséges és jól érzi magát.
És a tesók, akikkel szerintem egészen különös módon annyira háromfélék vagyunk, amennyire csak lehet, és inkább csak abban hasonlítunk, hogy nagyon össze tudunk szólalkozni vagy csak bedurcázni és kerülni egymást, most épp szépen összejöttünk, ahogy illik, unokahugaimmal, és unokaöcsémmel, és egy rossz szó nem esett, és a gyerekek mind egyéniségek, és valahogy külön jólesett pl. hogy a hugom a kezembe adta a legkisebbet, Zizit, aki végig mosolygott rám, miközben meg akart fojtani a saját nyakláncommal :D :D :D

Szép emlékek, szép pillanatok.
Ahogy Giling Galang mondta: a pillnatokat próbáljam meg leírni, azok jelenítik meg a boldogságot.
És a jóhoz tartozik még vastagon kiemelt keretként, hogy szabi előtt is, meg visszaérkezéskor is olyan jó megölelni  Giling Galangot, mert itt csak ő van nekem, és valami pszichológus szerint napi 4 ölelés kell a túléléshez, 8 a szinten maradáshoz és 12 a fejlődéshez. Nohát én megoldom legalább a túlélést 1-2-vel is, mert olyan jó ;)

Dehát akkor miként jön be a cselekménybe mellékszereplőként a Rossz?
Igyekszem ezt szűkebbre fogni, meg nem is annyira gonosz-rossz, dehát a világ így kerek, a western műfajban meg pláne, és ha a pillanatok boldog színfoltok is, az általános alap vászon a borongós magyar ugar, az élhetetlen állapotok.
Ahol hiába vagyok én épp hepi átutazó, amikor kétszer is egyedül megyek a Szecsába, mert akinek van melója és lenne rá pénze, az hajtja a mókuskereket, és nem ér rá, a többieknek meg sok a 4200 forintos beugró. Rosszabb, hogy van aki hajt, melózik és még így is sok...
Mindenki egyetért abban, hogy érdemes lenne külföldre menni, van aki egyenesen mindent felszámolna, és akkor csak "nyugdíjas korunkban jönnénk vissza". Akkor én meg mire megyek haza (majd egyszer), ha addig eltűnik mindenki?
Meg picit azért rossz, hogy épp otthon már nem is annyira otthon, Dublin meg még közel sem az, és most csak lógok a levegőben, gyökértelenül. (Pedig magam mekkora gyökér tudok lenni, hehehe...)
Node gyorsan rövidre zárom, mert eszembe jutott Utcaseprő Beppo a Momóból, akinek az a titka, hogy csak úgy lehet kifulladás nélkül végigseperni a hosszú utcát, ha mindig csak a következő suhintásra figyel. Szóval nekem most nem az a dolgom, hogy azon agyaljak mi lesz itt, vagy bárhol 4-5 év múlva, hanem az, hogy a következő hónap végén mi lesz, vagy mi lehet!

A jó most lelőtte a rosszat, még a Best Villain MTV Movie Awards-ra se pályázhat, olyan kis szerepe volt, de még nincs vége a sztorinak:
Hogy a csúfság is ide jön, azt már végül is tényleg nem kéne mi, dehát ilyen egy jó western, amíg a negatív hős vére folyik, a háttérben valami árnyék settenkedik.

A szobám odaadtam valakinek hogy használhatja, míg nem vagyok itt.
Ez eleve furcsán indult, mert ahogy említettem, sokat melóztam + picit náthás is voltam a szabi előtti napokban, nem hiányzott erre az extra stressz, ami abból jött, hogy ő persze kvázi az utolsó pillanatban kérdezett rá erre a lehetőségre, így meg kellett egyenként kérdeznem a 3 lakótársamat + a tulajt is, és ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
Erre jött még ez-az, nem ragozom túl, de már ahogy itt megjelent az utolsó estén a kulcsot átvenni (és már akkor itt aludni) valami negatív hullámhossz telepedett a szobára. Még külön megkértem: a "házi oltáramon" én beállítom a május 7-et (a visszaérkezésem napját, amúgy naponta állítom át, ezt még a hajós időkben szoktam meg), hozzá ne nyúljon, mert babonás vagyok. Ez sikerült, hálistennek, nemhogy a házi oltárhoz nem nyúlt hozzá, hanem pl. ott hagyta a megbontott ecetes uborkás üveget mellette a polcon, amiből utolsó este ettünk. Pedig mondtam is, hogy egye meg nyugodtan, de ha ezzel csak nekem akart spórolni, azért levihette volna a hűtőbe, nem igaz?
Az az egy kis csóri oregánóm a párkányon, amire már azt hittem, hogy a nikotin-oldatos bespricceléssel megmentettem a levéltetvektől és épp elkezdett kikupálódni, no az most csonttá száradt a három hét alatt. Ez külön érdekes egy olyan valakitől, aki reggel és este is kb. 1 órát meditál.
Okés, én sem kitakarítva adtam át a szobát (áthúztam az ágyneműt persze, meg átmentem a WC-csap-zuhanytálca témán, de a fiókokat már csak úgy kiborítottam amikor itt volt, hogy tessék, ez lehet most a tiéd), de pl. én konkrétan arra jöttem vissza, hogy a WC-papír kifogyott... meg konkrétan annyi történt csak, hogy az ágyon a paplan össze volt hajtva, semmi egyéb.
Egy Mars szeletet találtam a polcon, amiről gondolom, hogy nekem szánta, de mivel semmi kis üzenet, hogy köszi-pá-puszi, ezért még a végén megkérdezi, nem felejtette-e itt?

Még 1-2 feketepontot kioszthatnék, de nem ez a lényeg, mert az igazi csúfság abban rejlik, hogy cirka 5 hónappal ezelőtt, amikor találkoztam ezzel a csajjal, még szimpi volt, még örültem, hogy pl. náluk szilvesztereztem, és öszintén jó fejnek tartottam azzal együtt, hogy láttam azt is, nem teljesen százas. De aztán már januárban össze is szólalkoztunk és onnan kezdve sokat agyeltam azon, hogy most teljesen kezd elbaszódni az emberismeret bennem?!
De aztán megnyugodtam, mert azóta jól működik, és már ez az egész sztori a szobával, ez sem ért meglepetésként, és persze azt a pofont sem gondolom komolyan, mert ahogy leírtam, ez már csak ilyen kis groteszk életkép, és majd ha ilyen szinten nem képes ez a csaj a mások fejével is gondolkodni picit, akkor kap ő még jópár pofont az élettől, azt se fogja érteni mi van vele... Szinte meg is sajnáltam most .... NEEEM :D :D

De a végére csak a szépet, és a következő suhintás:
Van még a fejemben sok éles pillanatkép, és hálás lehetek, hogy van szobám, van munkám, van valakim aki néha megölel, már itt is, nem csak otthon, és amíg nem jut ki a napi egy ölelés sem, a jó emlékek meg az a képességem, hogy a rosszat kinevetem, majd elvisznek az utca végére a seprűmmel.

A rossz elvérzett, a csúf kiugrott a hátsó ablakon, és ellovagolt a lenyugvó nap felé, a jó pedig leül a pult mellé, és rágyújt egy nagy sodort cigire. 

THE END

A sárkány megeszi a nyulat reggelire

2012.07.23. :
Számok, dátumok, valahogy ilyesmiben elég jó voltam mindig.
Fél év.
Fél éve kezdődött a sárkány éve, és most, ezzel a szép, hétfői, tízmilliószoros nappal kezdődik 36. életévem utolsó hete.
Fél éve is eszembe jutottak dolgok, épp nálam a kis notesz, amibe gyorsan lefirkantottam, a diósjenői konyhaasztalnál.
Érdemes belenézni most:

"Tavaly ilyenkor az első nyitvatartás előtt álltam (Szendókuckó - nyitás: 2011.01.24.)
Idén a jenői háztól búcsúzom egy időre.
DE, csak azért, hogy amit a nyúl évében elherdáltam, azt visszahozzam ide.
Két éve még nem tudtam hogy lesz, és lett valahogy, ugye?
Három éve meg azt hittem, minden sínen van, és mi lett belőle?
Most... ...
Mi van, ha bejön a Szendó? Kidolgozom a belem, mint sok más kisvállalkozó, akikenek "bejött"...
Ezt akartam? NEM!
Mi van, ha bejön a Vakláma?
Same difference...
Ráadásul valaki szinte az elejétől szerves része volt a Lámának, és akartam ezt? Akartam vele tervezni? NEM.
A mostani helyzethez így vezetett az út, hát akkor csak előre, csak a szépet!"

Másnap elindultam, és bár a gyomrom görcsben volt, igyekeztem játékosan felfogni:

Most pedig itt ülök egy szép, fekete sziklán, a hullámok felett, Dublinban, és ugyanebbe a kis noteszbe írom:
Nem lehet "csak úgy" helyeket találni. A helyek mindvégig várnak ránk.

És milyen most visszaolvasni ezt a január 23-át! Milyen kis visszaöltés ez! Eleve, most, hogy nézem a dátumot, ha a pontokat kihagyom: 0123
Ez egy tökéletes sorozat kezdete, nem igaz? :D
Ez a hely (eddig többször is jártam erre, talán volt még kapu a kőkerítésen, vagy csak siettünk felfelé, az igazi látványosságokhoz, nem tudom) eddig nem tűnt fel. Nem próbáltam még lejönni a tengerig a szerpentinről, főleg, hogy elvileg itt magánterületek vannak...
És nem jöttem ki Howthra a majnem fél év alatt, eddig a napig.

Pedig, amikor decemberben végleg leírtam a klubot, és elkezdtem Dublinra koncentrálni, annak a legegyszerűbb módja, vagy "eszköze" mindig az volt, hogy a tenger hullámzását hallgattam a youtube-on, amikor egyedül tudtam lenni, és nagy nehezen el tudtam csendesíteni kicsit a háborút a fejemben. Arra gondoltam, hogy itt vagyok, és jól érzem magam. Megpróbáltam a hangokhoz (hullám, sirályok) kapcsolni a korábbi képeim konkrétan Howthról, és a belső jó érzést.
Szóval így hívtam meg ezt a napot, avagy, mivel ez a hely már nagyon rég itt van: így hívott meg engem, ide, a mai napra :D

A mai nap, pedig, ahogy illik:
Mindenki olyan "rendesnek" tűnik. A gyerekek tündérek, a felnőttek nyugodtak, békések.
Esküszöm, érzem, hogy egyre többen tudnak arról, mi fán teremnek ezek a tízmilliószoros napok. (Erre jó a Facebook, és a Youtube, hiába használom én is sokminden egyébre, de végtére is: nagyon hatékony kommunikációs eszközök.) s már nem csak tudnak róla, de tesznek is érte, hogy történjen a TEREMTÉS. 
Nem erőltettem semmilyen komoly meditációt, és nem imádkoztam a világ sorának megfordulásáért, csak eltöltöttem pár órát egy inspiráló környezetben, és annyi "üzenetet adtam fel" csak:
- De jó lenne, ha egyre többen jönnének rá, hogy alapvetően egy hely a természetben mindig vár rájuk, és nagyon egyszerű módokon (pl. egy piknik-szendviccsel) is jól érezhetik magukat, ha megvan a kapcsolat. És amikor a valódi kapcsolatot megteremtjük, akkor megvalósul a leválás is a látszat-vilárgról, amiért eladjuk az időnket, és az energiánkat.
Ilyenkor, egy-egy ilyen napon érdemes ebbe belekóstolni, így lehet rákapni az ízére, és fejleszteni a hitet, hogy
LEHETÉSGES!

Helyi Termék

A napokban nagy facebook-értekezés ment egy kedves ismerős feltett kérdése kapcsán:
"Van valakinek bevált tippje a parlagfű-allergia megszüntetésére?"
Én egyből mondtam, hogy kecske, mert erről már hallottam, ahogy sokan mások is. A kecske egy szép kis vegyiüzem: megeszi a sok gazt, semmi baja az égvilágon és mivel a tejében nyomokban megvan az információ a gazok mintáiról, természetes "oltást" kapsz.
Oké, büdös egy állat, meg a gazt is csak akkor eszi meg, ha már tönkretette az összes értékesebb növényt, de az ismerőséknek nagy a kertje, meg tudnák oldani.

A kommentelgetés továbbgyűrűzött, és így lettem figyelmes egy hivatkozásra, amit elolvastam, és aztán még elolvastam pár dolgot, aztán meg mentem ki a kertbe megtalálni az istenek eledelét, az ambróziát!
A görögök persze még méznek képzelték, de hajlamosak voltak egyéb tévelygésekre, például az Akropoliszt is csiricsáréra festették eredetileg, szóval ne csodálkozzunk, hogy édes ízt választottak a keserű helyett, amikor az olümposziak gusztusát képzelték maguk elé.

Node akkor hogy jutott eszébe valakinek a névválasztás: Ambrosia artemisiifolia? A nagy svéd botanikusról, Carolus Linnaeus-ról olvasható a wikin: Valójában költő volt, aki mellesleg természettudósként jeleskedett...

Vicces kedvében volt? Például: előtte osztályozta a cannabis-féléket és hatás alatt állt?
Vagy csak tudott valamit, amit Weixl-Várhegyi László szerint az indiánok a franciáknak elárultak annak idején?
Európában először Svájcban terjedt el a parlagfű, szóval lehet, hogy tényleg a franciák hozták be. Az irtása valószínűleg fordított arányban állt az indián őslakosok tizedelésével odaát, ezért hát valahogy elterjedt. Nem olyan gyorsan, mint egy valódi gyom faj, és nem is szorított ki semmit, mint például sok európai díszpéldány a világ távoli sarkain.

Olvastam egy angol blogbejegyzést is, ahol az allergiától sújtott szerző feszegeti az etimológiai kérdést. Angol név: ragweed. Raggedy = szakadt, nyúzott. Ez utalna a levelek formáira, de utal az író negatív hozzáállására is. Másrészt a hagyományos zsepit hívták régen rag-nek, azaz rongynak, és a blogger azt írja;nyilvánvaló, hiszen azonnal zsepi után nyúlsz, ha a közelében vagy. (Hogy ez súlyos időrendi zavar lenne, az pár sorral lejjebb nyilvánvalóvá válik....) Magyarul a parlagnak ezekhez semmi köze, hát keressünk gyorsan egy közös nevezőt: szőnyeg. Szőnyeg, mint takaró felület. Eltakarja a csupasz, parlagon hagyott földet.

Nem is gyom, sőt, ha ez igaz, akkor valóságos őrangyala a természetes növénytakarónak: "A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni." (A többszörös szóismétlés bűnétől eltekintünk, mert a szándék a fontos!)

Az első világháborúban nagy volt a jövés-menés, meg gondolom a letaposott földek is, hát kezdett elterjedni. A hetvenes évekig nem okozott allergiát. De miért is? Mutálódott, mi? Hát erre van más magyarázat is, és nem csak az, hogy az én korosztályom még földes kézzel turkált az orrában, ha kiengedték a susnyásba -> természetes védőoltás 2.
A magyarázat az, hogy a légszennyeződés lemarja a pollen védőburkát, és akkor ott a baj! Tiszta környezetben állítólag allergiás egyének akár bújócskázhatnának is a parlagfű között. Dehát tiszta környezetben, például erdőkben, el sem szaporodik! Szóval ki a hunyó?

Hogy minden államgépezet nyalja a seggét a multi konszerneknek, ahhoz szerintem már nem kell összeesküvés-elmélet-rajongónak lenni. Legyen szar a csapvíz, hogy vegyünk Coca Cola terméket! Legyen minél több pláza és szupermarket, mert ők "munkahelyet teremtenek"...nem sorolom. Gyógyszeripar megvan? Legyen h1n1, hogy szurasd be magad, és legyen egy jó öreg, állandó, "kipusztíthatatlan" gonosz, hogy vedd az anti-allergéneket!

Megmondom én mit csináltam miután ezeket végigböngésztem: mentem keresni, maradt-e még kint? Mert ugye a szomszédom is allergiás, és elszíttuk a békepipát, aztán jól kiirtottuk előre. Azért találtam egy példányt, és most itt a reggelim: ezen a fotón helyi termék minden, kivéve a porcelánt. Zsírral megkent rozskenyeret ettem hozzá, ami talán szintén belefér egy 200 kilométeres rádiuszba.


Szomszédom is nyugodjon meg: kisollóval levágtam a virágzatot, hogy ne szálljon a pollen.

Hogy is kezdjem?

Nohát, túl vagyok a szilveszteri flashen, 2 óra valahánykor.
A legtöbben biztos épp most érzik azt, hogy ez a buli kezd elfajulni, vagy hogy otthon remélhetőleg van Panadol Extra...
Én meg lejöttem a hegyről éppen. Ahogy előző bejegyzésemben írtam, kb megvolt már reggel, hol fog érni 2010. No, nem sikerült úgy, mert pl. későn indultam (a falusi bringával felfelé amúgy is nehéz, de arra nem is gondoltam, hogy az erdészeti műút fullra be van havazva)
Azért felmentem a Závozra, ha már diósjenői lakos vagyok, használjam ki a lehetőségeket!
Konkrétan a nullaóra valahol már a Duna-Ipoly NP területén ért, de még közel a civilizációhoz, mert hallottam a petárdákat. Aztán elcsendesedett minden. A falu fényeit benyelte a felhő, az utolsó szembejövő autónak még tisztelegtem, aztán letoltam a mackóalsót, és lógó fasszal sétáltam a hóban.
A szabadság egy része, hogy sem a kertkaput, sem magát a házat nem zártam be, mert ilyenkor érezni kell, hogy biztonságban vagyok, anélkül, hogy bármit tennék ez ügyben. A gatyám letolása is ilyesmi, nem egy "nesztek-ittvan-gesztus". Jól esett, illett a csendhez.
Amúgy nem voltam felelőtlen (mondjátok meg Anyukámnak!), vittem zseblámpát, plussz pulcsit, plussz sapkát, innivalót is (nem alkoholt), szóval nem egy részeg ötlet volt, de nem is előre megtervezett rituálé. A bicikli lánca leesett, de felfelé amúgy is tolni kellett, és örülök, hogy ilyen piszlicsáré ügy miatt nem fordultam meg. A Závozon pár napja urnás temetés volt (akkor is voltunk fenn, Möcivel és Balázzsal, frissen szétszórt rózsaszálak voltak), most még valaki vette a fáradságot, hogy pár mécsest gyújtson, de amúgy a falu sem látszott a felhőktől.
Fel akartam menni a sziklára is, de zseblámpával sem találtam az utat. Nem erőltettem, egyszer életemben (1992) már megkaptam az intőt, amit a szikláktól lehet kapni, ha idióta vagyok... Amúgy meg férfiasan bevallom, amikor a Závozon hagytam a bringát és hátizsákot, és zseblámpával elindultam felfelé a sziklákig, no az már kissé túllépett az urbánus környezetben edzett elmém határain: néha be-bevillant egy vaddisznó, aminek véletlenül a szemébe világítok, és azt mondja: "Már december 31-én sem tudtok békénhagyni, akurvaanyátokat?!" Szóval felmentem egy darabig, kerestem a sziklához vezető ösvényt, de nem erőltettem. Az is öröm volt, hogy a bringa és a hátizsák ott maradt, tehát kb. bizonyíthatóan egyedül voltam a körzetben...
Felhívtam Andikát, kicsit még néztem a semmibe (szó szerint, ui. a látótáv kb. 15 m volt), aztán lecsorogtam. A falusi bringám nem erre van tervezve, mégis csak egyszer pereceltem, pedig kb. 3-4 kilométeren majdnem teljesen érintetlen havon mentem le. A falu határában komoly szándékkal megtisztelt két kutya, így még pedálozni is kellett, sőt! Az egyik oda is kapott a bokámnak, így kapott egy talpast az orrára, a miheztartás végett.
No, hát mit mondjak még?
Ennyi volt nekem most a szilveszter, és szép új évet mindenkinek!

Két malom közt

Nehéz lassan eldönteni, városi taktikákban, vagy vidékiekben vagyok otthon inkább? Pl. mi megy jobban?:
. BKV-ellenőr kiszúrása a villamosmegállóban vs rönkaprítás láncfűrésszel?
. Forgalommal szemben bringázás vs talicskával fordulás szűk helyen?
. Könyvtárpultnál tartozás kulturált rendezése vs restipultnál nagyfröccs kérése vonatra váráshoz?
Szóljatok, ha összekeverném a kettőt, pl:
- BKV ellenőr aprítása láncfűrésszel...
- Talicskatolás forgalommal szemben az Aranykéz utcában...
- Nagyfröccs kérése a Fővárosi Szabó Ervinben...