Tulajdonképpen mit is vártam?!
Pont kábé azt, amit a cím, a trailer, és a második epizód sejtetett.
Ja, nem: kezdtem örülni, hogy a sárkányt legalább elintézik a főcím előtt, mert a legnagyobb gagyi fantasy elem így kiesett, és reménykedtem..... hiába!
Szemtelenül ajánlani fogom magam most: amit a Hobbit trilógia középső része után írtam, az kábé összefoglal mindent, mi is a baj alapvetően a mainstream fantasy-vel, akár könyvekben, akár a hollywoodi filmekben... Tessék >>> Itt van
Ami akkor kimaradt:
Tolkien világát én így fordítom le:
Törpék: vad népek, akik kincsekre gerjednek, és azon kívül nem sokminden szent nekik. Tolkien angol volt, neki a jó minta egy ilyen karakterhez a portyázó vikingek lehettek. Csak épp ezek zömök kis fickók, és mivel Tolkien vélhetően impotens, vagy prűd volt, a nemi erőszak kimarad a repertoárból, pusztán a kincsek összehordása splilázza fel őket...
Elfek: kifinomultabb germánok, valódi árják. Nácik is egyben, a lényeg nekik, hogy a fajuknak hogy megy a sorsa, a többieket kutyába se veszik. Nomost, über baki akkor, hogy mivel halhatatlanok - ha jól vettem ki a sztoriból - és óvatoskodva mennek bele bármilyen háborús szituba, pusztán csak baszni kellene, mint a nyulaknak, és simán akkora, de akkora hadsereget lennének képesek kinevelni pár emberi, vagy törpe generáció alatt, hogy egy "blitzkrieg" elég lenne, és az egész világ urai lehetnének. De nem, nyilván valami gond van a libidóval, vagy mittudomén miért nem szaporodnak, Tolkien ezt se árulhatja el, mert prűd (vagy csak töketlen...)
Emberek: na, a jelmez azt sugallja, hogy ha már a törpék a vikingek (meg skótok, majd látod, mire gondolok), az elfek meg a germánok, akkor a kettő közt a homályos semmiben a Baltikum litván és lett fiai az emberek. Békésen halásznak, és alapvetően semmire se jók, de van egy hős figurájuk nekik is, aki meglövi a sárkányt, akit aztán többé nem emleget sokat senki, és épp így merül feledésbe a történelemkönyvekben az összes északi szláv, és feélig szláv, félig skandináv nép is...
Orkok és (ha jól értelmezem a seregük részeként trollok is): ők a vad nomádok, mint pl. a tatárok. Jönnek, mint a sáskahad, vizuálisan büdösek, és nyilvánvalóan agyatlanok, de sokan vannak, és gondot jelenthetnek. Ennél lejjebb már csak a goblinok vannak, akik egy röpke említésig bukkanak fel ebben az alkotásban:
Amikor négy törpe hegyi kosokon felrúgat a csúcsra, hogy merész akcióval megállítsák az onnan vezénylő ork tábornokot, goblinok tűnnek fel a láthatáron.
- Goblin zsoldosok - mondja az egyik. - Alig több, mint száz. Menjetek, majd mi feltartjuk őket!
Haha. Szóval két törpe továbbmegy a komandó akcióra, míg kettő majd elbánik 100-150 goblinnal, ugye? Well done! Ilyen erővel a goblinokat miért nem pusztította máris ki bármelyik másik rivális faj, ha kábé kevesebb problémát tudnak okozni, mint egy pakisztáni állatmenhelyen csontig soványodott kutyafalka?! Vagy akkor mire kapják a zsoldjukat, ha ennyire szerencsétlenek?!
Hobbitok: láthatóan Tolkien kedvencei. Koloniális britek. A jelmezük is kábé 19. századi gyarmatosító koppintás, és ott a teázáshoz (India és Kína leigázása, de szép idők voltak!) való ragaszkodás, vagy a jograndszer, hogy Bilbó cuccait szabályszerű aukcó során értékesítenék, amíg ő nincs otthon... Hogy a faszomba élhet egy pár száz, de akár pár ezer kilométeres határon belül egy ilyen giccsesen "fejlett" népség az orkok féle bronzkori trogloditákkal együtt, azt nem tudjuk meg!
De miért nem tudjuk meg mindezeket, amikor a három rész kábé 8 (!) órányi anyagot tesz ki?!
Nyilván azért sem, mert gondolom az eredeti mű sem szolgál sok magyarázattal... vagy igen?
A szomorú igazság, hogy ennek a 8 órának a nagy részében a következő dolgokat, vagy ezeknek kombinációit látjuk:
- Harc és csata (ez a jó dolog, amiért beültem a moziba.)
- Veszteség iránti mély bánat, búvalbaszott arckifejezés, több perces, lassított gyász
- Arany, vagy egyéb kincs iránti megszállottság ábrázolása (Thorinnak rendszeresen olyan az arca és a hanghordozása, amikor az aranyról beszél, mint akit egy legalább öt éves tapasztalattal rendelkező ázsiai tinédzser pippant le éppen...)
- Hősiességet, vagy elkötelezettséget bemutató képsorok... rendszerint ugyanaz a szenvedő arc a karaktereken, mintha meghalt volna a kutyájuk legalább...
- Fentiek mindegyikét, de szinte tényleg megállás nélkül kisérő klasszikus hollywoodi gagyi filmzene!!!! (Ez tényleg most tűnt fel, amikor 1-1 rövid percre abbahagyták, úgy élveztem, mint az ember, aki kalapáccsal üti az ujait, és épp annak örül, amikor melléüt...)
Hát ennyi.
Vége remélem.
Remélem pár évtizedig melelégszenek a tolkieni életmű dollárosításával, és Peter Jackson rendez valami jobbat is...
2014. december 19., péntek
2014. december 17., szerda
Villanypásztor az idő dimenziójában
Van valami bűvös ereje a be nem fejezett (avagy a túl korán abbahagyott) dolgoknak az életemben.
Ezt már egy ideje felismertem, és aztán arra is rájöttem, hogy nem azzal tudom semlegesíteni, hogy csak azért is kitartok minden mellett a végsőkig!
Nem.
Ott van pl. a SzendóKuckó, azt jobb lett volna 3 hónap után abbahagyni...
De vannak olyan helyzetek, amikben fel lehet mérni a pozitívumokat is a negatívumok mellé, és a hűbelebalázs ugrálás helyett lehet kicsit még maradni, hátha lesz jobb is. Lehet ez egy albérlet, lehet emberi kapcsolat, iskola, vagy munkahely.
Nekem, amióta bárminemű hozzászólásom van a dolgokhoz, a három éves küszöböt szinte semmi nem létpe át, és ez lehet jó (mindig szabadúszó, könnyűléptű, nem tökörészős embernek tartanak, és ez valahol hízelgő), de lehet csak egy hibás hóbort.
Na, picit átismételném magamnak ezt a három éves dolgot:
15 évesen gimit váltottam, és utána a második választás jónak bizonyult, ott 3,5 évet töltöttem el, és szépen leérettségiztem, majd fősulira mentem, ami elvileg 4 év lett volna, de 2 után bedobtam a törölközőt. Később a Berzsenyin ugyan összességében elvégeztem 3 évet, de kettő + egyben, és közte volt egy két éves dublini kitérő, meg mivel diplomám mégsem lett, ez is egy setesuta történet.
Kábé tizenvalahány munkahelyem volt eddig, ha az alkalmi munkákat nem veszem számításba, és eddig a mostani a rekord, ami februárban el fogja érni a hároméves évfordulót. Tulajdonképpen ennek kapcsán jutott mindez eszembe, ugyanis az utóbbi 1,5 hónapban lebegtették a hotelt, azaz a Four Seasons kilépett, a tulajék más brand után néztek, de mindenki arra spekulált, hogy akárki is jön képbe (két legerősebb a Hyatt és az Intercontinental volt), az valszeg egy időre bezárja a házat, hogy rendesen felújítsák, blablabla. A lényeg, hogy sanszos volt, hogy nekem, mint részmunkaidősnek nem biztos hogy tudnak januártól munkát adni, akkor meg ki lehet várni a jobb időket segélyen, vagy lehet máshová menni. De ma jelentették be, hogy az Intercontinental lett a befutó, és bár lesz felújítás, de kis lépésekben, 3-4 évre kinyújtva, és elvileg minden úgy fog menni, ahogy eddig, azaz ha ki is rúgnak valakit, az nem én leszek :D
Érettségi után azt hiszem sosem laktam 3 évig egy helyen, bár a Thököly úton lehet, hogy éppencsak, de amúgy meg sem tudom számolni hányszor költöztem Pesten, de már itt Dublinban is ez a hetedik albérletem, és persze ez most tökre megfelel, de a tulajék piacra dobták, így ha sikerül eladniuk, lehet innen is el kell költözni....
Kapcsolatok: nyilván vannak barátaim, akik jóval 3 évnél messzebbre nyúlnak vissza. De nem sok, és ezen a polcon is gyakran keresem az újat, hagyom porosodni a régit, és ezt most nem büszkén írom ám, csak úgy megállapítom. Nem én vagyok az a megbízható ember, aki "mindig ott van", no ez az igazság.
De a kapcsolatokra, ha mint barátnőkre gondolok, akkor a 2 évet is csak egyvalakivel léptem át, akivel aztán végül is nagyon ráerőltetve, a köztes homályzónákat a kapcsolat szerves részének tekintve, és az első szextől az utolsóig számolva, visítva kijön a hármas szám...
Rajta kívül az egy évet is csak egy másikkal ünnepeltük, ha ugyan épp abban az időben volt kedvünk ezt megünnepelni.
Ez most megintcsak egy másik faktor, ami miatt ez az agymenés kikívánkozik belőlem, ugyanis majdnem napra pontosan a Four Seasons-beli harmadik évfordulóm egybeesne az első évfordulóval Merivel, de a párkapcsolatom most zátonyon pihen, és nem is vagyok benne biztos, hogy én magamtól ezt most vissza akarnám tolni a nyílt vízre, mert mindent összevetve azt hiszem én eveztem többet ebben a csónakban...
De amit itt konklúzióként most ki szeretnék emelni:
Hajdanában ezek a váltások úgy történtek, hogy ki volt a faszom már egy ideje a status quo-val, és puffogtam és elégedetlenkedtem egy darabig, aztán egy nagy svunggal felégetttem magam mögött minden hidat, és léptem.
Valahová.
Aztán az új helyzetben, mivel hirtelen beleugrottam, nem terveztem, fel kellett készülni, aklimatizálódni kellett, és ha másért nem, hát azért büszke lehettem magamra, hogy:
- Lám milyen könnyen megtalálom a helyem bárhol!
Közben meg csak jótékonyan lekötötte az agyam a beilleszkedés, és amikor annak vége lett, általában egy boldog, de igencsak rövid idő után jött megint a füstölgés, hogy ez sem az igazi, no valljuk be!
Azért is tartom fontosnak, hogy bár a magam módján körülnéztem, tettem is apró lépéseket más irányba, amikor a mostani munkámmal nagyon nem voltam elégedett (azaz egy inkább úgy néz ki jelen helyzetben: a testem azt jelezte, hogy fizikailag ez nekem túl sok, és "kénytelen vagyok" változtatni emiatt, holott én nem is akarnék, dehát kell... na ez a legrosszabb!), azért megmaradtam, a könyöktörés és a sérv után is. És a sérülések csak megtanítottak arra, hogy többet ésszel, mint erővel, mert bár a testsúlyomhoz képest még mindig elég strapabíró vagyok, azért fiatalabb már én sem leszek... Szóval itt fontos az is, hogy tettem lépéseket, még ha piciket is, hogy lássam, mi lehet, ha ez nem lenne: pl. egy ismerős banki kisegítő-munkát ajánlott. Minimál irodai munka, ahol a legfontosabb feladatod, hogy jól nézz ki, holott nem is ügyfelek között kell mozogni. Na, gondoltam ám erre, októberben úgy jöttem vissza otthonról, hogy hoztam pár új inget, nyakkendőt, rendes cipőt is, hogy ha lépni kell, akkor legyen, és ne itt kelljen drágábban megvenni. De aztán leültem matekozni, hogy ott picit kevesebbet vagy talán ugyanannyit keresnék, de úgy hogy naponta vasalhatnám az ingeket, fizetnék bejárásra, vagy jó időben el kellene indulni a bringával, hogy legyen idő zuhanyozni és átölözni, nem kapnék ingyen kaját, viszont fél óra helyett egy óra lenne az ebédszünet, ami felesleges (konkrétan maximum 15 perc elég), viszont ezzel csak meghosszabbodik a munkaidő, és stb.
Kényes vagyok a szabadidőmre, és nem szeretem az ilyen "álcázott munkaidőt", mint pl. az ingvasalás, amit csak azért csinálsz, mert kell a melóhoz. Szeretem, hogy a mostani helyemen átvedlek az egyenruhába, reggelizek, ebédelek, néha még vacsorázok is, azaz kevesebbet kell boltba járni, és főzni, mosogatni, stb. És ez nem csak a pénzzel, az idővel való spórolás is!
Persze a banki melóban előny lenne, hogy elvileg értelmesebb társalgásokat lehet bonyolítani egy irodában, mint egy mosodában, meg távlatilag ez jobban néz ki a cv-ben, de távlatilag én még mindig off-the-grid permakultúrás hippi akarok lenni, akkor meg nem majdnem mindegy?!
Szóval amikor rájöttem, hogy amúgy még mindig ez a bankos meló lett volna közel-s-távol a legszimpibb, ha ugranék, de ez sem jobb, így abbahagytam szinte minden duzzogást a mostani ellen, és kösszépen, még a fizikai panaszaim is mérséklődtek.
Ezért most tényleg nagyon jó hírnek veszem, hogy az Intercontinental elvileg nem fogja elhamarkodni az átszervezést. Igazán!
És emellett, szorosan kapcsolódik ide, hogy tettem - szintén pozitív hangvétellel - lépéseket egy másik albi találására, de ezzel is az a helyzet, hogy a mostani 3 percre van a hoteltől, nem kell rezsit fizetnem (télen ez egy fázós embernek Dublinban felbecsülhetetlen érték!!!), óriási szobám van az árhoz képest, és amúgy is olyan a környék, hogy akkor sem lakatolom le a bringát, ha jobban be akarok vásárolni a boltban, itt úgysem lopja el senki. Csak egy normális park hiányzik...
Mind a másik meló ügyében, mind a másik albi ügyében úgy néztem körül, hogy a mostaniak miatt se nem elégedetlenkedtem, se nem kényszeresen, görcsösen ragaszkodnék hozzájuk, csak egyfajta derűs nemtörődömséggel, mintha folyamatosan hatás alatt állnék, pedig esküszöm, még azt is egyre kevesebbet mondhatom el magamról.
Szóval, akkor mi is van a kapcsolatommal, ha már iyen szépen megy az "értékeljük amink van" téma a többiben, és meglesz 3 év melóban, meg ha nem adják el nyárig, akkor legalább két év egy helyen, akkor miért nem lesz meg 1 év Merivel?
Na, ez már másik történet...
Meg persze - furcsa módon - nem is akarok ám mindent kipakolni a blogra, akármennyire is személyes naplónak tűnik néha...
Hát, ennek az egésznek is csak annyi értelme volt, hogy magamnak feljegyeztem, meg esetleg 1-2 közeli barátot és családtagot érdekelhet, de a betűvetésről sosem fegok már leszokni. Azt már nem 3, hanem lassan 30 éve folyamatosan tolom :D
,
Ezt már egy ideje felismertem, és aztán arra is rájöttem, hogy nem azzal tudom semlegesíteni, hogy csak azért is kitartok minden mellett a végsőkig!
Nem.
Ott van pl. a SzendóKuckó, azt jobb lett volna 3 hónap után abbahagyni...
De vannak olyan helyzetek, amikben fel lehet mérni a pozitívumokat is a negatívumok mellé, és a hűbelebalázs ugrálás helyett lehet kicsit még maradni, hátha lesz jobb is. Lehet ez egy albérlet, lehet emberi kapcsolat, iskola, vagy munkahely.
Nekem, amióta bárminemű hozzászólásom van a dolgokhoz, a három éves küszöböt szinte semmi nem létpe át, és ez lehet jó (mindig szabadúszó, könnyűléptű, nem tökörészős embernek tartanak, és ez valahol hízelgő), de lehet csak egy hibás hóbort.
Na, picit átismételném magamnak ezt a három éves dolgot:
15 évesen gimit váltottam, és utána a második választás jónak bizonyult, ott 3,5 évet töltöttem el, és szépen leérettségiztem, majd fősulira mentem, ami elvileg 4 év lett volna, de 2 után bedobtam a törölközőt. Később a Berzsenyin ugyan összességében elvégeztem 3 évet, de kettő + egyben, és közte volt egy két éves dublini kitérő, meg mivel diplomám mégsem lett, ez is egy setesuta történet.
Kábé tizenvalahány munkahelyem volt eddig, ha az alkalmi munkákat nem veszem számításba, és eddig a mostani a rekord, ami februárban el fogja érni a hároméves évfordulót. Tulajdonképpen ennek kapcsán jutott mindez eszembe, ugyanis az utóbbi 1,5 hónapban lebegtették a hotelt, azaz a Four Seasons kilépett, a tulajék más brand után néztek, de mindenki arra spekulált, hogy akárki is jön képbe (két legerősebb a Hyatt és az Intercontinental volt), az valszeg egy időre bezárja a házat, hogy rendesen felújítsák, blablabla. A lényeg, hogy sanszos volt, hogy nekem, mint részmunkaidősnek nem biztos hogy tudnak januártól munkát adni, akkor meg ki lehet várni a jobb időket segélyen, vagy lehet máshová menni. De ma jelentették be, hogy az Intercontinental lett a befutó, és bár lesz felújítás, de kis lépésekben, 3-4 évre kinyújtva, és elvileg minden úgy fog menni, ahogy eddig, azaz ha ki is rúgnak valakit, az nem én leszek :D
Érettségi után azt hiszem sosem laktam 3 évig egy helyen, bár a Thököly úton lehet, hogy éppencsak, de amúgy meg sem tudom számolni hányszor költöztem Pesten, de már itt Dublinban is ez a hetedik albérletem, és persze ez most tökre megfelel, de a tulajék piacra dobták, így ha sikerül eladniuk, lehet innen is el kell költözni....
Kapcsolatok: nyilván vannak barátaim, akik jóval 3 évnél messzebbre nyúlnak vissza. De nem sok, és ezen a polcon is gyakran keresem az újat, hagyom porosodni a régit, és ezt most nem büszkén írom ám, csak úgy megállapítom. Nem én vagyok az a megbízható ember, aki "mindig ott van", no ez az igazság.
De a kapcsolatokra, ha mint barátnőkre gondolok, akkor a 2 évet is csak egyvalakivel léptem át, akivel aztán végül is nagyon ráerőltetve, a köztes homályzónákat a kapcsolat szerves részének tekintve, és az első szextől az utolsóig számolva, visítva kijön a hármas szám...
Rajta kívül az egy évet is csak egy másikkal ünnepeltük, ha ugyan épp abban az időben volt kedvünk ezt megünnepelni.
Ez most megintcsak egy másik faktor, ami miatt ez az agymenés kikívánkozik belőlem, ugyanis majdnem napra pontosan a Four Seasons-beli harmadik évfordulóm egybeesne az első évfordulóval Merivel, de a párkapcsolatom most zátonyon pihen, és nem is vagyok benne biztos, hogy én magamtól ezt most vissza akarnám tolni a nyílt vízre, mert mindent összevetve azt hiszem én eveztem többet ebben a csónakban...
De amit itt konklúzióként most ki szeretnék emelni:
Hajdanában ezek a váltások úgy történtek, hogy ki volt a faszom már egy ideje a status quo-val, és puffogtam és elégedetlenkedtem egy darabig, aztán egy nagy svunggal felégetttem magam mögött minden hidat, és léptem.
Valahová.
Aztán az új helyzetben, mivel hirtelen beleugrottam, nem terveztem, fel kellett készülni, aklimatizálódni kellett, és ha másért nem, hát azért büszke lehettem magamra, hogy:
- Lám milyen könnyen megtalálom a helyem bárhol!
Közben meg csak jótékonyan lekötötte az agyam a beilleszkedés, és amikor annak vége lett, általában egy boldog, de igencsak rövid idő után jött megint a füstölgés, hogy ez sem az igazi, no valljuk be!
Azért is tartom fontosnak, hogy bár a magam módján körülnéztem, tettem is apró lépéseket más irányba, amikor a mostani munkámmal nagyon nem voltam elégedett (azaz egy inkább úgy néz ki jelen helyzetben: a testem azt jelezte, hogy fizikailag ez nekem túl sok, és "kénytelen vagyok" változtatni emiatt, holott én nem is akarnék, dehát kell... na ez a legrosszabb!), azért megmaradtam, a könyöktörés és a sérv után is. És a sérülések csak megtanítottak arra, hogy többet ésszel, mint erővel, mert bár a testsúlyomhoz képest még mindig elég strapabíró vagyok, azért fiatalabb már én sem leszek... Szóval itt fontos az is, hogy tettem lépéseket, még ha piciket is, hogy lássam, mi lehet, ha ez nem lenne: pl. egy ismerős banki kisegítő-munkát ajánlott. Minimál irodai munka, ahol a legfontosabb feladatod, hogy jól nézz ki, holott nem is ügyfelek között kell mozogni. Na, gondoltam ám erre, októberben úgy jöttem vissza otthonról, hogy hoztam pár új inget, nyakkendőt, rendes cipőt is, hogy ha lépni kell, akkor legyen, és ne itt kelljen drágábban megvenni. De aztán leültem matekozni, hogy ott picit kevesebbet vagy talán ugyanannyit keresnék, de úgy hogy naponta vasalhatnám az ingeket, fizetnék bejárásra, vagy jó időben el kellene indulni a bringával, hogy legyen idő zuhanyozni és átölözni, nem kapnék ingyen kaját, viszont fél óra helyett egy óra lenne az ebédszünet, ami felesleges (konkrétan maximum 15 perc elég), viszont ezzel csak meghosszabbodik a munkaidő, és stb.
Kényes vagyok a szabadidőmre, és nem szeretem az ilyen "álcázott munkaidőt", mint pl. az ingvasalás, amit csak azért csinálsz, mert kell a melóhoz. Szeretem, hogy a mostani helyemen átvedlek az egyenruhába, reggelizek, ebédelek, néha még vacsorázok is, azaz kevesebbet kell boltba járni, és főzni, mosogatni, stb. És ez nem csak a pénzzel, az idővel való spórolás is!
Persze a banki melóban előny lenne, hogy elvileg értelmesebb társalgásokat lehet bonyolítani egy irodában, mint egy mosodában, meg távlatilag ez jobban néz ki a cv-ben, de távlatilag én még mindig off-the-grid permakultúrás hippi akarok lenni, akkor meg nem majdnem mindegy?!
Szóval amikor rájöttem, hogy amúgy még mindig ez a bankos meló lett volna közel-s-távol a legszimpibb, ha ugranék, de ez sem jobb, így abbahagytam szinte minden duzzogást a mostani ellen, és kösszépen, még a fizikai panaszaim is mérséklődtek.
Ezért most tényleg nagyon jó hírnek veszem, hogy az Intercontinental elvileg nem fogja elhamarkodni az átszervezést. Igazán!
És emellett, szorosan kapcsolódik ide, hogy tettem - szintén pozitív hangvétellel - lépéseket egy másik albi találására, de ezzel is az a helyzet, hogy a mostani 3 percre van a hoteltől, nem kell rezsit fizetnem (télen ez egy fázós embernek Dublinban felbecsülhetetlen érték!!!), óriási szobám van az árhoz képest, és amúgy is olyan a környék, hogy akkor sem lakatolom le a bringát, ha jobban be akarok vásárolni a boltban, itt úgysem lopja el senki. Csak egy normális park hiányzik...
Mind a másik meló ügyében, mind a másik albi ügyében úgy néztem körül, hogy a mostaniak miatt se nem elégedetlenkedtem, se nem kényszeresen, görcsösen ragaszkodnék hozzájuk, csak egyfajta derűs nemtörődömséggel, mintha folyamatosan hatás alatt állnék, pedig esküszöm, még azt is egyre kevesebbet mondhatom el magamról.
Szóval, akkor mi is van a kapcsolatommal, ha már iyen szépen megy az "értékeljük amink van" téma a többiben, és meglesz 3 év melóban, meg ha nem adják el nyárig, akkor legalább két év egy helyen, akkor miért nem lesz meg 1 év Merivel?
Na, ez már másik történet...
Meg persze - furcsa módon - nem is akarok ám mindent kipakolni a blogra, akármennyire is személyes naplónak tűnik néha...
Hát, ennek az egésznek is csak annyi értelme volt, hogy magamnak feljegyeztem, meg esetleg 1-2 közeli barátot és családtagot érdekelhet, de a betűvetésről sosem fegok már leszokni. Azt már nem 3, hanem lassan 30 éve folyamatosan tolom :D
,
2014. december 9., kedd
Ásó, kapa, nagyharang
Disclaimer (ez mi is magyarul? :D):
Jelen blogposzt anyaga bizonyos mennyiségig tartalmazhat fikcionális elemeket. Amennyiben bíróság előtt kell felelnem egyes kérdésekre, határozottan kiemelném ,hogy találtam már ki jobb történetet is. Addig is, lehet úgy is olvasni, mintha igaz lenne ;)
Lehet előnye is néha, hogy sok lakótársa van az embernek.
Pl. egyik srác tolmácsolni jár, és beajánlott engem is pár hónapja. Persze én inkább fordítani szeretnék, de a cégvezető mondta, hogy arra vannak stabil emberei, ám lehet, hogy néha nem talál hirtelen helyszíni tolmácsot, és majd akkor szól.
Igaz, az angolom fényévekkel jobb, ha legalábbis annyi időm van gondolkodni, amíg pl. gépelek, és persze a cirka 3 év mosodai környezet csak rontott a szóbeliségemen, de ahogy egyik kedvenc regényemben (Vaszary: Ketten Párizs ellen) mondják: bármit kérdeznek, hogy értesz-e hozzá, vagy csináltad-e már, a válasz az legyen, hogy persze!
Szóval most hétfőn jött el a pillanat, amikor időben utolértek, és amúgy is gondolom nem nagyon találtak mást, aki elment volna a halál faszára, Írország észak-nyugati csücskére, én meg mindenképp ki akartam próbálni, és sikerült még szabadnapot is cserélni, nem kellett kamuból beteget jelenteni.
Mindezt, meg a madarak reptét, és a pókom lábainak állását jó jelnek vettem, és szikrányi kétségem sem maradt afelől, hogy a világon én vagyok a legmegfelelőbb a feladatra.
Házassági szándékot bejelentő ügyletről van szó amúgy, ahol a menyasszony magyar, és nem beszél angolul.
Előző nap el kellett mennem az irodába instrukciókért, meg a 30 Euróért, amit a buszjegyre előre odaadtak. Egy Tefal nevű arab fickó várt egy olyan harmadik emeleti irodában, ahová szűk lépcső vezet, és nincs lift, és maga az iroda egy kb. üres terem, kék padlószőnyeggel, amit apartmanházak folyosóján szoktak használni, egy darab íróasztallal, és pár székkel.
- Adok egy rövid tréninget - mondta Tefal, és belekezdett. Úgy gesztikulált, mintha egy futurisztikus, csak az ő oldaláról látható hologram-monitor lenne előtte, és a tréning elemei, mint mappa-ikonok lennének előtte, amit a két kezével megragad, és behúz középre, a "kész" elnevezésű mappába. Persze nyilván nem hitte el, hogy értelmes ember vagyok, és némelyik "mappát" aztán még vagy kétszer megnyitotta, csak a nyomaték kedvéért...
- A lényeg, hogy viseld a kitűzőt, itt! És ahogy beléptek, az ügyfél a jobb oldaladon, és határozottan, karizmatikusan: te vagy a tolmács! Láttak már ilyet, nem kell megijedni, de ha bizonytalankodsz, akkor elkérhetik az útleveled, és aztán kérdezősködhetnek, és az nem jó...
- Don't worry - bólogatok.
- Nem aggódok, csak tréninget tartok - asszem nem voltam neki szimpatikus.
(Megjegyzem, a "dont worry" az errefelé az okénak egyik változata, nem kellett volna szó szerint értenie, dehát mit lehet tenni...)
- Lehet az ügyfél meg akarja veled beszélni az életét, lehetnek kényes dolgok, de te ne menj bele semmibe, oké?! Tartsd a távolságot, legyél professzionális! Te csak a tolmács vagy. Karizmatikusan, oké? A jegyző ad egy formanyomtatványt, hogy kitöltsd, szóval ne akkor nézd meg a kitűződön, hogy mi a cég neve, és a címe! Határozottan, akkor látják, hogy te vagy a tolmács, és nekik nem kell mást látniuk, mint a kitűződet, itt!
Csak adatokat fognak kérdezni, és először a férfitól. Akkor figyelsz, és felkészülsz, mert a nőtől is pont azokat kérdezik, és te azt fordítod. De csak adatok, név, lakcím, stb. Hidd el, az lesz a legnehezebb, hogy felszállj a buszra... Ja, a busz 9:30-kor indul, de legyél ott már 9:15-kor, vagy még inkább 9-kor. (Lassan 5 évet jegyzek már Dublinban, azt hiszem meg tudok találni egy kurva távolsági buszt az állomáson, de nem szóltam semmit...) Van kérdésed?
- Ha megkérdezik, alkalmazottként dolgozok-e a World Services-nek, mit mondjak?
- Now you are worried? - húzza fel méltatlankodva a szemöldökét.
- Nem, csak mégis, mit mondjak. Szabadúszó?
- Ja, szabadúszó tolmács vagy, és kész. Ha a kitűződ látják (itt), nem is kérnek semmi ID-t, oké?
- Ezt jól kisütötted, Tefal! (Érted?! Tefal kisütötte... Na persze ezt nem mondtam, kár belé.)
Másnap reggel persze megtaláltam a buszt, és a legnagyobb aggodalmam az volt, hogy picit fel vagyok fázva, ittam egy teát az állomáson, és kibírom-e majd húgyhólyaggal Cavanig, ami az első olyan megálló, ahol ki lehet szállni 10 percre, és az két órára van Dublintól.
Egy részen átmentünk Észak Írországba, ahol feltűnt, hogy nem csak a jelzőtáblák színe, de mintha még a növényzet is picit más lenne. Legalábbis mintha picit több lett volna a fenyőerdő az itteni vég nélküli birka- és tehénlegelők helyett.
Donegal felé már havas hegygerincek voltak, picit csalódtam is később, amikor csekkoltam a neten, hogy ez még mindig csak az 55. szélességi fok, ami kábé Németország legészakibb pontja, azaz életemben ennél északabbra sosem jártam még :o
Vártam picit, mire megjött a leendő férj, akiről addig csak annyit tudtam, hogy arab, meg persze a mobilszámát. De annyit mégse várhattam, hogy körülnézzek Donegal központjában, ami - magamat ismerve - amúgy is csak csalódást okozott volna, hogy épp olyan, mint az összes többi ír kisváros.
Most nem mondom, hogy olajsejkre számítottam, de a csávó kb. lehetett volna statiszta a Ciudad de Deus (Isten városa) című, egyébként világbajnok, örökkedvenc brazil filmben. Nem is saját kocsival jött (Írországban ez kábé olyan, mintha Pesten nem tudnál saját szobát se bérelni, csak valakivel megosztva), hanem várnunk kellett a marokkói haverra. Ezalatt kiderült, hogy Killybegsbe megyünk, ő ott él, és halászként dolgozik, már 8 éve, amúgy 29 éves, Alexandriából jött, és ott is halász volt, és hithű muzulmán. A csaj 36 éves, és Mónikának hívják. Többet nem mertem kérdezni róla.
Megjött a kis szakadt Renault, elöl a dagadt marokkóival, hátul egy még sötétebb bőrű nővel, aki ugyan nem viselt csadort, de gondoltam, biztos a marokkói nője, így rá se mertem nézni, megkéselés terhe alatt. Elöl ülhettem, ami némi koloniális büszkeséggel töltött el, hogy lám, azért én vagyok most itt a nap kulcsembere :D
Arab zene szólt, gondoltam megjegyzem, bírom én is, pl. ott van Khaled... (Nem bírom, csak ismerem, okés?!) Na, mit ad isten, a marokkóinak volt vagy 3 Khaled CD kéznél, és azt hallgattuk utána, ami sokkal szarabb volt, mint ami azelőtt ment. De mivel oldódott a hangulat, az egyiptomi srác egyszer csak megütögeti a vállam, és a nőre mutat
- De ha valamit meg akartok beszélni Mónikával...
Remélem nem esett le az állam túlságosan. Szóval, olyan rég játam már Kelet Magyarországon, hogy nem ismerem fel az echte borsodi cigányt?! Úgy látszik. Mielőtt bárki, aki először olvasna tőlem bármit is (a többiek meg tudják), mindennemű rasszista felhang nélkül írom ezt, rendben?! Csak azért írom mégis, mert ugye pl. ott volt a "Kert II." suliban pl. a Russzó família 1-2 tagja, akik valamilyen szinten haverok is voltak gyerekkoromban, meg aztán ott volt még a többi a "Kunbélából", meg ugye Nyíregyházán jártam fősulira két évet, Mónikát arabnak nézni, az kábé olyan hiba volt, mintha nem érteném meg többé, mi az a makukahéj ;)
Mónika egyébként csinos, filigrán, a kiszedett és vékonyan újrafestett szemöldökön kívül nagyon is visszafogott megjelenésű, és szimpatikus nő volt. Nem kezdeményezett társalgást, annyiban maradtunk, hogy szép a táj, és majd a jegyző előtt csak arra figyeljen, hogy igyekezzenek boldog szerelmeseknek tűnni...
A jegyző egy negyvenes nő volt, nagyon örültem neki, hogy bár tényleg majdnem lejöttünk a térképről, semmi akcentusa nem volt, mert a mai napig bajban vagyok néha az ír dialektussal. A dolog simán ment, bár a gagyi kitűző nem hatotta meg, és elkérte az útlevelem, de nem érdekelte milyen cégnek dolgozom, és milyen formában. Az egyiptomi srácnak amúgy is ki kellett csengetni 200 Eurót pusztán erre az alkalomra, gondolom nekik ez kezdetnek épp elég.
A gondok ott kezdődtek, amikor kiderült, hogy Mónika elvált asszony.
Merthogy ott volt a végzés a kazincbarcikai (figyeled?! kicsi a világ) városi bíróságtól, hogy ténylegesen elvált, de egyrészt erre ki kellett keresniük, hogy 2004-ben milyen szabályok szerint ment az EU-ban az ilyesmi, és amúgy is, segítsek már lefordítani a lényeget!
(Ja, bazmeg Tefal! Csak a név-cím-stb. ugye?)
Nahát, a felperes, alperes, meg ilyesmi nem ugrottak be egyből, mert John Grisham nem éppen az a szerző, akit eredetiben olvasnék, vagy ami azt illeti magyarul se... De nem gáz, mert a jegyző is kapott közbe olyan telefonokat, amire így válaszolt:
- Nem baj szívem, csak kezd el hámozni a répát, meg a krumplit, van itt egy ügy, ami lehet picit tovább tart, de Partik majd felvesz, és otthon leszek időben....
Szóval több rendben is kaszálni lehetett a profizmust.
Láttam amúgy a válási jegyzőkönyvben, hogy Mónika 8 általánost végzett, és 3 kiskorú gyermek anyja, és a válás már jó ideje megtörtént, és picit el is szomorodtam, milyen világot élünk. Bocs, ha eddig valaki viccesnek találta, azért a hithű szocialista is hagy szólaljon meg belőlem, komolyabban:
A nő teljesen okés volt, tiszta magyarsággal beszélt, értelmesen felfogott mindent, ami körülötte történik. Az, hogy egy olyan családból származik, ahol nem forszírozták, hogy befejezze (vagy akár csak elkezdje) a középiskolai tanulmányait, arról nem ő tehet! Az, hogy - talán a családi mintára - áldozat-típusként korán teherbe esett, és ezzel szinkronban férjhez ment, az szintén nem elítélendő. Miután cirka 10 éve elvált, nem házasodott újra, és amúgy volt valami munkája Miskolcon, és talán csak az hozta ki ide, hogy mi a faszt lehet otthon 8 általánossal kezdeni, Borsodban?! Egy cigánynak...
Szóval, sajnálom, de ez mutatja, mennyire szar a rendszer.
Az ő egyetlen értéke itt az, hogy uniós állampolgár!
A srác egyiptomi, és hiába volt halász Alexandriában is, talán a megszorítások miatt pár ír csávó újra dolgozni akar, és talán nem lesz olyan könnyű megújítani a munkavízumot, mint eddig. De ha van egy uniós feleség...
Kifizettek érte talán 2000 Eurót, amiből - mivel angolul nem tud - talán ezret, ha megkapott. Lehet azt is csak akkor fogja látni, ha megkötik a házasságot, ami elég necces lesz, mert >>>
Na, mert pl. a formanyomtatvány egyik kérdése:
Mióta van Írországban?
Hát, eszem megáll, itt derül ki, hogy kábé most szállt le a repülőről!
A jegyző kényszeredett mosollyal kérdezi, hogy szerettek így egymásba akkor? Mivel senki nem tud válaszolni belátható időn belül, hozzáteszi: a Facebook-on? Erre mindenki bólogat, és ez neki elég per pillanat, ő csak haza akar menni, hogy a tini lányának segítsen ír gulyást főzni...
Az egyiptomi csávó elég pipa, hogy ennyi baj van azzal, hogy a kiszemelt arája már volt férjnél, és még a születési anyakönyvi kivonathoz is kell majd egy illetékbélyeg a nagykövetségről, de azért csak időben végzünk ahhoz, hogy a marokkói visszavigyen Donegalba, hogy elérjem az öt órás buszt.
A nő minden dokumentumát elteszi a csávó, de eszébe jut a személyi, ami véletlenül Mónikánál maradt.
Lefordítom, hogy azt is adja csak oda szépen!
Az autóban az egyiptomi még kétszer megkér, hogy adjam a nő tudtára, holnap feltétlen hívja fel a követséget, és kérdezze mag, milyen illetékbélyeg kell neki?! Nem kiabál, nem agresszív, csak olyan muszlim módra határozott, mint ahogy pl. a hugom rászól a kutyájára, akit egyébként imád, de tudja, hogy a tiszteletet meg kell kapnia Manótól, ha rendet akar a ház körül.
Mónika megígér mindent.
- Nyugi, tudom - mondja.- Az öcsém egy mongol nőt vett feleségül, ott se volt gond.
Én utána nem kérdezek tőle semmit.
Én csak a tolmács vagyok.
És csak a buszom akarom elérni.
Jelen blogposzt anyaga bizonyos mennyiségig tartalmazhat fikcionális elemeket. Amennyiben bíróság előtt kell felelnem egyes kérdésekre, határozottan kiemelném ,hogy találtam már ki jobb történetet is. Addig is, lehet úgy is olvasni, mintha igaz lenne ;)
Lehet előnye is néha, hogy sok lakótársa van az embernek.
Pl. egyik srác tolmácsolni jár, és beajánlott engem is pár hónapja. Persze én inkább fordítani szeretnék, de a cégvezető mondta, hogy arra vannak stabil emberei, ám lehet, hogy néha nem talál hirtelen helyszíni tolmácsot, és majd akkor szól.
Igaz, az angolom fényévekkel jobb, ha legalábbis annyi időm van gondolkodni, amíg pl. gépelek, és persze a cirka 3 év mosodai környezet csak rontott a szóbeliségemen, de ahogy egyik kedvenc regényemben (Vaszary: Ketten Párizs ellen) mondják: bármit kérdeznek, hogy értesz-e hozzá, vagy csináltad-e már, a válasz az legyen, hogy persze!
Szóval most hétfőn jött el a pillanat, amikor időben utolértek, és amúgy is gondolom nem nagyon találtak mást, aki elment volna a halál faszára, Írország észak-nyugati csücskére, én meg mindenképp ki akartam próbálni, és sikerült még szabadnapot is cserélni, nem kellett kamuból beteget jelenteni.
Mindezt, meg a madarak reptét, és a pókom lábainak állását jó jelnek vettem, és szikrányi kétségem sem maradt afelől, hogy a világon én vagyok a legmegfelelőbb a feladatra.
Házassági szándékot bejelentő ügyletről van szó amúgy, ahol a menyasszony magyar, és nem beszél angolul.
Előző nap el kellett mennem az irodába instrukciókért, meg a 30 Euróért, amit a buszjegyre előre odaadtak. Egy Tefal nevű arab fickó várt egy olyan harmadik emeleti irodában, ahová szűk lépcső vezet, és nincs lift, és maga az iroda egy kb. üres terem, kék padlószőnyeggel, amit apartmanházak folyosóján szoktak használni, egy darab íróasztallal, és pár székkel.
- Adok egy rövid tréninget - mondta Tefal, és belekezdett. Úgy gesztikulált, mintha egy futurisztikus, csak az ő oldaláról látható hologram-monitor lenne előtte, és a tréning elemei, mint mappa-ikonok lennének előtte, amit a két kezével megragad, és behúz középre, a "kész" elnevezésű mappába. Persze nyilván nem hitte el, hogy értelmes ember vagyok, és némelyik "mappát" aztán még vagy kétszer megnyitotta, csak a nyomaték kedvéért...
- A lényeg, hogy viseld a kitűzőt, itt! És ahogy beléptek, az ügyfél a jobb oldaladon, és határozottan, karizmatikusan: te vagy a tolmács! Láttak már ilyet, nem kell megijedni, de ha bizonytalankodsz, akkor elkérhetik az útleveled, és aztán kérdezősködhetnek, és az nem jó...
- Don't worry - bólogatok.
- Nem aggódok, csak tréninget tartok - asszem nem voltam neki szimpatikus.
(Megjegyzem, a "dont worry" az errefelé az okénak egyik változata, nem kellett volna szó szerint értenie, dehát mit lehet tenni...)
- Lehet az ügyfél meg akarja veled beszélni az életét, lehetnek kényes dolgok, de te ne menj bele semmibe, oké?! Tartsd a távolságot, legyél professzionális! Te csak a tolmács vagy. Karizmatikusan, oké? A jegyző ad egy formanyomtatványt, hogy kitöltsd, szóval ne akkor nézd meg a kitűződön, hogy mi a cég neve, és a címe! Határozottan, akkor látják, hogy te vagy a tolmács, és nekik nem kell mást látniuk, mint a kitűződet, itt!
Csak adatokat fognak kérdezni, és először a férfitól. Akkor figyelsz, és felkészülsz, mert a nőtől is pont azokat kérdezik, és te azt fordítod. De csak adatok, név, lakcím, stb. Hidd el, az lesz a legnehezebb, hogy felszállj a buszra... Ja, a busz 9:30-kor indul, de legyél ott már 9:15-kor, vagy még inkább 9-kor. (Lassan 5 évet jegyzek már Dublinban, azt hiszem meg tudok találni egy kurva távolsági buszt az állomáson, de nem szóltam semmit...) Van kérdésed?
- Ha megkérdezik, alkalmazottként dolgozok-e a World Services-nek, mit mondjak?
- Now you are worried? - húzza fel méltatlankodva a szemöldökét.
- Nem, csak mégis, mit mondjak. Szabadúszó?
- Ja, szabadúszó tolmács vagy, és kész. Ha a kitűződ látják (itt), nem is kérnek semmi ID-t, oké?
- Ezt jól kisütötted, Tefal! (Érted?! Tefal kisütötte... Na persze ezt nem mondtam, kár belé.)
Másnap reggel persze megtaláltam a buszt, és a legnagyobb aggodalmam az volt, hogy picit fel vagyok fázva, ittam egy teát az állomáson, és kibírom-e majd húgyhólyaggal Cavanig, ami az első olyan megálló, ahol ki lehet szállni 10 percre, és az két órára van Dublintól.
Egy részen átmentünk Észak Írországba, ahol feltűnt, hogy nem csak a jelzőtáblák színe, de mintha még a növényzet is picit más lenne. Legalábbis mintha picit több lett volna a fenyőerdő az itteni vég nélküli birka- és tehénlegelők helyett.
Donegal felé már havas hegygerincek voltak, picit csalódtam is később, amikor csekkoltam a neten, hogy ez még mindig csak az 55. szélességi fok, ami kábé Németország legészakibb pontja, azaz életemben ennél északabbra sosem jártam még :o
Vártam picit, mire megjött a leendő férj, akiről addig csak annyit tudtam, hogy arab, meg persze a mobilszámát. De annyit mégse várhattam, hogy körülnézzek Donegal központjában, ami - magamat ismerve - amúgy is csak csalódást okozott volna, hogy épp olyan, mint az összes többi ír kisváros.
Most nem mondom, hogy olajsejkre számítottam, de a csávó kb. lehetett volna statiszta a Ciudad de Deus (Isten városa) című, egyébként világbajnok, örökkedvenc brazil filmben. Nem is saját kocsival jött (Írországban ez kábé olyan, mintha Pesten nem tudnál saját szobát se bérelni, csak valakivel megosztva), hanem várnunk kellett a marokkói haverra. Ezalatt kiderült, hogy Killybegsbe megyünk, ő ott él, és halászként dolgozik, már 8 éve, amúgy 29 éves, Alexandriából jött, és ott is halász volt, és hithű muzulmán. A csaj 36 éves, és Mónikának hívják. Többet nem mertem kérdezni róla.
Megjött a kis szakadt Renault, elöl a dagadt marokkóival, hátul egy még sötétebb bőrű nővel, aki ugyan nem viselt csadort, de gondoltam, biztos a marokkói nője, így rá se mertem nézni, megkéselés terhe alatt. Elöl ülhettem, ami némi koloniális büszkeséggel töltött el, hogy lám, azért én vagyok most itt a nap kulcsembere :D
Arab zene szólt, gondoltam megjegyzem, bírom én is, pl. ott van Khaled... (Nem bírom, csak ismerem, okés?!) Na, mit ad isten, a marokkóinak volt vagy 3 Khaled CD kéznél, és azt hallgattuk utána, ami sokkal szarabb volt, mint ami azelőtt ment. De mivel oldódott a hangulat, az egyiptomi srác egyszer csak megütögeti a vállam, és a nőre mutat
- De ha valamit meg akartok beszélni Mónikával...
Remélem nem esett le az állam túlságosan. Szóval, olyan rég játam már Kelet Magyarországon, hogy nem ismerem fel az echte borsodi cigányt?! Úgy látszik. Mielőtt bárki, aki először olvasna tőlem bármit is (a többiek meg tudják), mindennemű rasszista felhang nélkül írom ezt, rendben?! Csak azért írom mégis, mert ugye pl. ott volt a "Kert II." suliban pl. a Russzó família 1-2 tagja, akik valamilyen szinten haverok is voltak gyerekkoromban, meg aztán ott volt még a többi a "Kunbélából", meg ugye Nyíregyházán jártam fősulira két évet, Mónikát arabnak nézni, az kábé olyan hiba volt, mintha nem érteném meg többé, mi az a makukahéj ;)
Mónika egyébként csinos, filigrán, a kiszedett és vékonyan újrafestett szemöldökön kívül nagyon is visszafogott megjelenésű, és szimpatikus nő volt. Nem kezdeményezett társalgást, annyiban maradtunk, hogy szép a táj, és majd a jegyző előtt csak arra figyeljen, hogy igyekezzenek boldog szerelmeseknek tűnni...
A jegyző egy negyvenes nő volt, nagyon örültem neki, hogy bár tényleg majdnem lejöttünk a térképről, semmi akcentusa nem volt, mert a mai napig bajban vagyok néha az ír dialektussal. A dolog simán ment, bár a gagyi kitűző nem hatotta meg, és elkérte az útlevelem, de nem érdekelte milyen cégnek dolgozom, és milyen formában. Az egyiptomi srácnak amúgy is ki kellett csengetni 200 Eurót pusztán erre az alkalomra, gondolom nekik ez kezdetnek épp elég.
A gondok ott kezdődtek, amikor kiderült, hogy Mónika elvált asszony.
Merthogy ott volt a végzés a kazincbarcikai (figyeled?! kicsi a világ) városi bíróságtól, hogy ténylegesen elvált, de egyrészt erre ki kellett keresniük, hogy 2004-ben milyen szabályok szerint ment az EU-ban az ilyesmi, és amúgy is, segítsek már lefordítani a lényeget!
(Ja, bazmeg Tefal! Csak a név-cím-stb. ugye?)
Nahát, a felperes, alperes, meg ilyesmi nem ugrottak be egyből, mert John Grisham nem éppen az a szerző, akit eredetiben olvasnék, vagy ami azt illeti magyarul se... De nem gáz, mert a jegyző is kapott közbe olyan telefonokat, amire így válaszolt:
- Nem baj szívem, csak kezd el hámozni a répát, meg a krumplit, van itt egy ügy, ami lehet picit tovább tart, de Partik majd felvesz, és otthon leszek időben....
Szóval több rendben is kaszálni lehetett a profizmust.
Láttam amúgy a válási jegyzőkönyvben, hogy Mónika 8 általánost végzett, és 3 kiskorú gyermek anyja, és a válás már jó ideje megtörtént, és picit el is szomorodtam, milyen világot élünk. Bocs, ha eddig valaki viccesnek találta, azért a hithű szocialista is hagy szólaljon meg belőlem, komolyabban:
A nő teljesen okés volt, tiszta magyarsággal beszélt, értelmesen felfogott mindent, ami körülötte történik. Az, hogy egy olyan családból származik, ahol nem forszírozták, hogy befejezze (vagy akár csak elkezdje) a középiskolai tanulmányait, arról nem ő tehet! Az, hogy - talán a családi mintára - áldozat-típusként korán teherbe esett, és ezzel szinkronban férjhez ment, az szintén nem elítélendő. Miután cirka 10 éve elvált, nem házasodott újra, és amúgy volt valami munkája Miskolcon, és talán csak az hozta ki ide, hogy mi a faszt lehet otthon 8 általánossal kezdeni, Borsodban?! Egy cigánynak...
Szóval, sajnálom, de ez mutatja, mennyire szar a rendszer.
Az ő egyetlen értéke itt az, hogy uniós állampolgár!
A srác egyiptomi, és hiába volt halász Alexandriában is, talán a megszorítások miatt pár ír csávó újra dolgozni akar, és talán nem lesz olyan könnyű megújítani a munkavízumot, mint eddig. De ha van egy uniós feleség...
Kifizettek érte talán 2000 Eurót, amiből - mivel angolul nem tud - talán ezret, ha megkapott. Lehet azt is csak akkor fogja látni, ha megkötik a házasságot, ami elég necces lesz, mert >>>
Na, mert pl. a formanyomtatvány egyik kérdése:
Mióta van Írországban?
Hát, eszem megáll, itt derül ki, hogy kábé most szállt le a repülőről!
A jegyző kényszeredett mosollyal kérdezi, hogy szerettek így egymásba akkor? Mivel senki nem tud válaszolni belátható időn belül, hozzáteszi: a Facebook-on? Erre mindenki bólogat, és ez neki elég per pillanat, ő csak haza akar menni, hogy a tini lányának segítsen ír gulyást főzni...
Az egyiptomi csávó elég pipa, hogy ennyi baj van azzal, hogy a kiszemelt arája már volt férjnél, és még a születési anyakönyvi kivonathoz is kell majd egy illetékbélyeg a nagykövetségről, de azért csak időben végzünk ahhoz, hogy a marokkói visszavigyen Donegalba, hogy elérjem az öt órás buszt.
A nő minden dokumentumát elteszi a csávó, de eszébe jut a személyi, ami véletlenül Mónikánál maradt.
Lefordítom, hogy azt is adja csak oda szépen!
Az autóban az egyiptomi még kétszer megkér, hogy adjam a nő tudtára, holnap feltétlen hívja fel a követséget, és kérdezze mag, milyen illetékbélyeg kell neki?! Nem kiabál, nem agresszív, csak olyan muszlim módra határozott, mint ahogy pl. a hugom rászól a kutyájára, akit egyébként imád, de tudja, hogy a tiszteletet meg kell kapnia Manótól, ha rendet akar a ház körül.
Mónika megígér mindent.
- Nyugi, tudom - mondja.- Az öcsém egy mongol nőt vett feleségül, ott se volt gond.
Én utána nem kérdezek tőle semmit.
Én csak a tolmács vagyok.
És csak a buszom akarom elérni.
2014. november 8., szombat
Fury (kis dühöngés mozi után)
Brad Pitt lényegében eddigi mozinézős korszakom (1995-ben kaptam csak rá, és pont pl. a Hetedik és a Sleepers benne volt az első pár filmben) igazi sarokköve volt. De most visszagondolva, legalább három éve már csak azért veszem majnem kötelezőnek a filmjeit, mert még mindig élnek bennem az igazán kiemelkedő alakításai. Legutoljára, amiben igazán tetszett, és mintha direkt neki írták volna, az a Burn After Reading című, 2008-as Coen tesók fekete komomédiájában a gyereklelkű, fitness-fanatikus balek.
De aztán a nagy homály.
Okés, nem láttam a Moneyball-t, lehet élvezhető. A World War Z nem volt ugyan rossz, de lehetett volna sokkal jobb is. (Főleg zombi-apokalipszis témában ott van a 28 nappal később, majd a 28 héttel később, mindkettő jobban sikerült ennél.)
Talán nehezebben veszi már a kanyart 45-50-nel (mint pl. Johnny Depp is)?
Talán jobban tenné, ha visszatérne David Fincherhez?
Akárhogy is, a vontatott, mindent túl hosszúra vágó rendezők helyett választhatna megint olyanokat, akik pörgetik a cselekményt...
David Ayer nagyon jól kezdett: Harsh Times (2005). Aztán a Street Kings meg az End of Watch ennek az első filmnek a kommerszebb verziói voltak, de mindkettő elment. Mondjuk az utóbbiban már feltűnt ez az öncélú, géppuskaropogtatós, végső-leszámolós gagyi, ami itt csak méginkább kilóg a képből. Mert ugye a gettógengszterek L.A-ben nyilván sosem tanultak sem katonai stratégiát, sem célozni, csak küldik egymásra a tárakat, de azért a német hadsereg az gondolom picit fineszesebb, meg fegyelmezettebb volt ennél...
Oks, egy-két pozitív: a megostromlott kisváros és a tankcsata a Tigrissel, az jól sikerült, mind ritmusban, mind képi világban. Mondjuk a csatában eszembe jutott a Star Wars, mert nem értettem, hogy lehet, hogy az egyik sereg golyói zöld fénnyel, míg a másikéi pirossal fütyülnek, de hát lehet az a magyarázat, hogy akkor még nem minden Kínában készült, és ezzel meg is békélek.
Az ideológia viszont nekem már az elejétől gyanús volt, hogy egy büdösnagy pro-war, all-american, faszagyerek propaganda lesz. Meg sem kísérelték azt a kettősséget érzékeltetni, amit pl. Spielberg a Münchenben. Legalábbis sokkal hangsúlyosabb az a vonal, hogy a németek zu sammen nácik, sőt: nazi motherfuckers! Ezzel a felkiáltással kell kaszálni őket a géppityuval! Ja, bocs! Kivéve, ha már felgyulladtak, mert akkor illik megvárni amíg kiszenvednek, nem szabad olyankor már golyót pazarolni rájuk!
Ez egyfajta megnyugtató faktor lenne az Irakban, vagy Szíriában bevetésre váró tengerészgyalogosoknak? Biztos kötelezően levetítik majd ezt a darabot a bázisokon!
Ha nekik egy bajtársuk is elesik, vagy megsebesül, akkor kibaszottul jogos, mi több, elvárt az a hozzáállás, hogy "öljük meg a geci arabokat!"
Okés, elsőre talán meg lehet érteni Pitt karakterét (becenevén Wardaddy, no koment!): állítólag csak az jár a fejében, hogy tudja végigvinni a tankja legénységét az egész háborún egy karcolás nélkül, ezért minél hamarabb meg kell tanítania a beszari írnokot, akit rásóztak, hogyan kell megölni a németet szemrebbenés nélkül. Jó, van benne valami: vagy ők, vagy mi. Gondolom sok militáns beállítottságú néző fog bólogatni: "Végre valaki kimondja a frankót! Elég volt a sok libsi érzelgősségből!"
De hagyjuk ezt most egy percre, nézzük meg a legénységet:
- WarDaddy: tapasztalt, hidegfejű, intelligens (legalábbis perfekt németből), de mégis emberséges (tojást ad a nőknek, ahelyett, hogy megerőszakolná őket, pl.). Tudja a dolgát, na. Meg is mondja: "Afrikában kezdtem németeket ölni. Aztán németeket öltem Franciaországban, majd Belgiumban, és most németeket ölök Németországban." Az amerikai őrmesterek példaképe.
- Bibliás faszi, aki megkönnyezi az érzelmes részeket mindenki helyett. Kell a Biblia azért is, mert amúgy a való világban a gyaur muszlimok ellen harcolunk, és be kellene már fejezni egyszer, amit a Keresztes Háborúkban elkezdtünk!
- Kötelező néger helyett kötelező mexikói, meg a másik: a kötelező tuskó. Ezek azért kellenek, mert a jelenlegi amerikai hadsereg nagy százaléka olyan egyénekből áll, akik előtt semmilyen más perspektíva nincs a lófaszt sem érő amerikai iskolák után, azaz gettó-fekák, gettó-latínók, és a globalizáció miatt munkanélkülivé vált korábbi farmerek, vagy gyári munkások leszármazottai, akik enélkül szintén max lakókocsi-parkban élnének segélyen, vagy esetleg lehetnének rohamrendőrök még...
- A zödfülű gyerek, aki a "rendes katonák" közt úgy néz ki, mint a barbibaba a G.I. Joe figurák polcán, és felfordul a gyomra, és csak sajnálja, hogy elvitték az írógép mögül, de a végére épp úgy üvölti, a "dögöljetek meg, kibaszott nácik!"-at, mintha erre született volna. Még azt is megéri, hogy túléli a nagy sztendoffot és a felcser megmondja neki, hogy ő egy HŐS!
Mert ez kell Unkle Samnek, ez az önfeláldozós, hazafias (?), kötelességtudó katonatípus!
Nem kérdezel! Olvasod a Bibliád és meghúzod a ravaszt, amikor én mondom!
Másik punchline a filmből, ha ez még mindig nem elég, hogy elhidd, ez propaganda:
- Eddigi legjobb melóm! - ismételgetik gyakran a Fury fedélzetén, és bocs, de nem vettem észre a cinizmust :o
Kitérő: Newsroom című sorozatból egy pár perces jelenet.
Ezt csak véletlenül láttam épp ma, és ez szülte igazából az ingert, hogy nekem ma filmkritikát kell írni:
sajnos nem találja a megfelelő verziót a blog keresője, klikk IDE
Csak egy pár mondat azoknak, akik megnéznék, de nem tudnak jól angolul.
Amerika NEM a legnagyszerűbb ország, mondja a karakter, meghökkentve ezzel az egyetemi hallgatókat, akik feltették a kérdést. Nem kellene a szabadságot annyira emlegetni, amikor az rengeteg más demokráciában is van. Ami azt illeti, pl. az írástudók számában csak a hetedikek (ez hangzik el, és ez egy HBO sorozat jelenete, remélem senki nem várja el, hogy utánanézzek ;), negyvenkilencedik a születéskor várható élettartamban, stb. Ami azt illeti, három dologban világelső az USA: a bebörtönzött állampolgárok arányában, azok számában, akik elhiszik, hogy az angyalok léteznek, és a védelmi kiadásokban, amikre annyit költ, mint az utána következő 26 ország együttesen, és ebből 25 szövetséges!
Eddig jó is, amíg a kifakadása tart.
A lecsengés már kicsit szar, hogy : biztos, azok voltunk valamikor. Morális alapon harcoltunk, mondja, majd felsorol egy csomó olyan dolgot, amiben szintén nem illene kreditet követelni az elsőbbségért, vagy egyenesen megkérdőjelezhető, hogy ezek a dolgok (pl. a technológiai fejlesztések) jobbá tették-e a világot?
De hogy ne kalandozzak el: az USA eleve egy véreskezű gyarmatosítás terméke, így kurvára nem is volt SOHA a világ legnagyszerűbb országa!
Ez a pár perces beszéd legalább összehasonlítja a mostani, lebutított Amerikát egy hőskorszakkal, és legalább feldob egy-két fájó pontot.
A Fury ezzel ellentétben az a fajta hollywoodi termék, amiről simán elhinném, hogy a Pentagon adta rá a pénzt. Az SS és az ISIS lefogadom, hogy egyes egyszerű emberek fejében máris tetszőlegesen felcserélhető elemek lettek...
És hogy most minden propaganda-elemet leszámítva, miért teljesen SZAR attól a pillanattól kezdve, hogy a tank aknára fut és megáll:
- spártai komplexus: majd mi öten feltartóztatjuk a felénk menetelő, láthatóan elég jól felszerelt német hadosztályt
- Wardaddy ugye korábban azzal pózolt, hogy ő csak meg akarja menteni az emberei seggét. Okés, mondja nekik, hogy fussanak el, majd ő egyedül! De persze tudhatja, hogy nem akarják otthagyni, ezért inkább magával viszi őket a hősi halálba?! Ráadásul ott a sok német hulla a környéken, és csak annyi dolguk lett volna, hogy ötöt beraknak a tankba, mondjuk amcsi surranóval, meg tankos sisakkal a fejükön, bedobnak egy kézigránátot, hogy minden úgy nézzen ki, itt meghaltak mind, aztán elszaladnak a szövetséges erők irányába, és szólnak, hogy jön az SS. Még aztán később ugye harcolhattak is volna ellenük, szóval nem kell magyarázkodni gyávaságról, csak logiukusabb lett volna, nem?
- De hát ott maradtak, bibliai mennyiségű munícióval...De még így is sokkal gyorsabban otthagyták volna a fogukat, ha logikusan gondolkodunk. Filmes időben is eltartott vagy 20 percig a véres csata, de úgy nézett ki a filmen, ez órákig megy. Még ki is hangsúlyozták, hiszen délután kezdték a balhét, aztán setét éjszaka lett, mire nagy nehezen győztek a németek... A németek kábé olyan agyatlanul rohamozzák a tankot, mintha zombik lennének. Eleve hihetetlen, hogy nem volt náluk lágszóró, mert azzal csak közel kellett volna kúszni, és mivel a fém jó hővezető anyag, simán ki lehetett volna füstölni az amcsikat. De ha ez nincs is, akkor is volt náluk pár páncéltörő rakéta, oszt mégis sima puskákkal kezdtek rohamozni! Dehát rohamozni se kellett volna, mivel később kiderült, hogy van mesterlövészük! Azt kellett volna hátrahagyni egy fa alatt, míg az egész hadoszlop továbbmenetel, ő simán sakkban tudta volna tartani a tankot.
Szóval minden átlátszó háborús buzdítást leszámítva, még hogy ha azt veszem, hogy a korábbi csatajelenetek elég korrektek voltak, ez a végső kiállás ez annyira, de annyira amatőr volt, hogy már akkor érdemes lett volna felállnom a székből, amikor elkezdték.
Hát ennyit erről.
Brad Pittnek meg vissza kellene mennie a jobb mellékszerepekhez (eddig se nagyon vitt el a saját hátán egy filmet sem), vagy ha már központi sztár akar lenni, vehetne példát Tom Cruise-ról, aki tök egyedül, hibátlanul el tud adni egy akciófilmet, pusztán annak, ami, és nem kellene akkor ilyen ál-hiteles, hamis-morális katyvaszokba ragadni, csak mutogatni az amúgy még mindig hibátlan felsőtestet, és lőni, ütni és harapni! ;)
De aztán a nagy homály.
Okés, nem láttam a Moneyball-t, lehet élvezhető. A World War Z nem volt ugyan rossz, de lehetett volna sokkal jobb is. (Főleg zombi-apokalipszis témában ott van a 28 nappal később, majd a 28 héttel később, mindkettő jobban sikerült ennél.)
Talán nehezebben veszi már a kanyart 45-50-nel (mint pl. Johnny Depp is)?
Talán jobban tenné, ha visszatérne David Fincherhez?
Akárhogy is, a vontatott, mindent túl hosszúra vágó rendezők helyett választhatna megint olyanokat, akik pörgetik a cselekményt...
David Ayer nagyon jól kezdett: Harsh Times (2005). Aztán a Street Kings meg az End of Watch ennek az első filmnek a kommerszebb verziói voltak, de mindkettő elment. Mondjuk az utóbbiban már feltűnt ez az öncélú, géppuskaropogtatós, végső-leszámolós gagyi, ami itt csak méginkább kilóg a képből. Mert ugye a gettógengszterek L.A-ben nyilván sosem tanultak sem katonai stratégiát, sem célozni, csak küldik egymásra a tárakat, de azért a német hadsereg az gondolom picit fineszesebb, meg fegyelmezettebb volt ennél...
Oks, egy-két pozitív: a megostromlott kisváros és a tankcsata a Tigrissel, az jól sikerült, mind ritmusban, mind képi világban. Mondjuk a csatában eszembe jutott a Star Wars, mert nem értettem, hogy lehet, hogy az egyik sereg golyói zöld fénnyel, míg a másikéi pirossal fütyülnek, de hát lehet az a magyarázat, hogy akkor még nem minden Kínában készült, és ezzel meg is békélek.
Az ideológia viszont nekem már az elejétől gyanús volt, hogy egy büdösnagy pro-war, all-american, faszagyerek propaganda lesz. Meg sem kísérelték azt a kettősséget érzékeltetni, amit pl. Spielberg a Münchenben. Legalábbis sokkal hangsúlyosabb az a vonal, hogy a németek zu sammen nácik, sőt: nazi motherfuckers! Ezzel a felkiáltással kell kaszálni őket a géppityuval! Ja, bocs! Kivéve, ha már felgyulladtak, mert akkor illik megvárni amíg kiszenvednek, nem szabad olyankor már golyót pazarolni rájuk!
Ez egyfajta megnyugtató faktor lenne az Irakban, vagy Szíriában bevetésre váró tengerészgyalogosoknak? Biztos kötelezően levetítik majd ezt a darabot a bázisokon!
Ha nekik egy bajtársuk is elesik, vagy megsebesül, akkor kibaszottul jogos, mi több, elvárt az a hozzáállás, hogy "öljük meg a geci arabokat!"
Okés, elsőre talán meg lehet érteni Pitt karakterét (becenevén Wardaddy, no koment!): állítólag csak az jár a fejében, hogy tudja végigvinni a tankja legénységét az egész háborún egy karcolás nélkül, ezért minél hamarabb meg kell tanítania a beszari írnokot, akit rásóztak, hogyan kell megölni a németet szemrebbenés nélkül. Jó, van benne valami: vagy ők, vagy mi. Gondolom sok militáns beállítottságú néző fog bólogatni: "Végre valaki kimondja a frankót! Elég volt a sok libsi érzelgősségből!"
De hagyjuk ezt most egy percre, nézzük meg a legénységet:
- WarDaddy: tapasztalt, hidegfejű, intelligens (legalábbis perfekt németből), de mégis emberséges (tojást ad a nőknek, ahelyett, hogy megerőszakolná őket, pl.). Tudja a dolgát, na. Meg is mondja: "Afrikában kezdtem németeket ölni. Aztán németeket öltem Franciaországban, majd Belgiumban, és most németeket ölök Németországban." Az amerikai őrmesterek példaképe.
- Bibliás faszi, aki megkönnyezi az érzelmes részeket mindenki helyett. Kell a Biblia azért is, mert amúgy a való világban a gyaur muszlimok ellen harcolunk, és be kellene már fejezni egyszer, amit a Keresztes Háborúkban elkezdtünk!
- Kötelező néger helyett kötelező mexikói, meg a másik: a kötelező tuskó. Ezek azért kellenek, mert a jelenlegi amerikai hadsereg nagy százaléka olyan egyénekből áll, akik előtt semmilyen más perspektíva nincs a lófaszt sem érő amerikai iskolák után, azaz gettó-fekák, gettó-latínók, és a globalizáció miatt munkanélkülivé vált korábbi farmerek, vagy gyári munkások leszármazottai, akik enélkül szintén max lakókocsi-parkban élnének segélyen, vagy esetleg lehetnének rohamrendőrök még...
- A zödfülű gyerek, aki a "rendes katonák" közt úgy néz ki, mint a barbibaba a G.I. Joe figurák polcán, és felfordul a gyomra, és csak sajnálja, hogy elvitték az írógép mögül, de a végére épp úgy üvölti, a "dögöljetek meg, kibaszott nácik!"-at, mintha erre született volna. Még azt is megéri, hogy túléli a nagy sztendoffot és a felcser megmondja neki, hogy ő egy HŐS!
Mert ez kell Unkle Samnek, ez az önfeláldozós, hazafias (?), kötelességtudó katonatípus!
Nem kérdezel! Olvasod a Bibliád és meghúzod a ravaszt, amikor én mondom!
Másik punchline a filmből, ha ez még mindig nem elég, hogy elhidd, ez propaganda:
- Eddigi legjobb melóm! - ismételgetik gyakran a Fury fedélzetén, és bocs, de nem vettem észre a cinizmust :o
Kitérő: Newsroom című sorozatból egy pár perces jelenet.
Ezt csak véletlenül láttam épp ma, és ez szülte igazából az ingert, hogy nekem ma filmkritikát kell írni:
sajnos nem találja a megfelelő verziót a blog keresője, klikk IDE
Csak egy pár mondat azoknak, akik megnéznék, de nem tudnak jól angolul.
Amerika NEM a legnagyszerűbb ország, mondja a karakter, meghökkentve ezzel az egyetemi hallgatókat, akik feltették a kérdést. Nem kellene a szabadságot annyira emlegetni, amikor az rengeteg más demokráciában is van. Ami azt illeti, pl. az írástudók számában csak a hetedikek (ez hangzik el, és ez egy HBO sorozat jelenete, remélem senki nem várja el, hogy utánanézzek ;), negyvenkilencedik a születéskor várható élettartamban, stb. Ami azt illeti, három dologban világelső az USA: a bebörtönzött állampolgárok arányában, azok számában, akik elhiszik, hogy az angyalok léteznek, és a védelmi kiadásokban, amikre annyit költ, mint az utána következő 26 ország együttesen, és ebből 25 szövetséges!
Eddig jó is, amíg a kifakadása tart.
A lecsengés már kicsit szar, hogy : biztos, azok voltunk valamikor. Morális alapon harcoltunk, mondja, majd felsorol egy csomó olyan dolgot, amiben szintén nem illene kreditet követelni az elsőbbségért, vagy egyenesen megkérdőjelezhető, hogy ezek a dolgok (pl. a technológiai fejlesztések) jobbá tették-e a világot?
De hogy ne kalandozzak el: az USA eleve egy véreskezű gyarmatosítás terméke, így kurvára nem is volt SOHA a világ legnagyszerűbb országa!
Ez a pár perces beszéd legalább összehasonlítja a mostani, lebutított Amerikát egy hőskorszakkal, és legalább feldob egy-két fájó pontot.
A Fury ezzel ellentétben az a fajta hollywoodi termék, amiről simán elhinném, hogy a Pentagon adta rá a pénzt. Az SS és az ISIS lefogadom, hogy egyes egyszerű emberek fejében máris tetszőlegesen felcserélhető elemek lettek...
És hogy most minden propaganda-elemet leszámítva, miért teljesen SZAR attól a pillanattól kezdve, hogy a tank aknára fut és megáll:
- spártai komplexus: majd mi öten feltartóztatjuk a felénk menetelő, láthatóan elég jól felszerelt német hadosztályt
- Wardaddy ugye korábban azzal pózolt, hogy ő csak meg akarja menteni az emberei seggét. Okés, mondja nekik, hogy fussanak el, majd ő egyedül! De persze tudhatja, hogy nem akarják otthagyni, ezért inkább magával viszi őket a hősi halálba?! Ráadásul ott a sok német hulla a környéken, és csak annyi dolguk lett volna, hogy ötöt beraknak a tankba, mondjuk amcsi surranóval, meg tankos sisakkal a fejükön, bedobnak egy kézigránátot, hogy minden úgy nézzen ki, itt meghaltak mind, aztán elszaladnak a szövetséges erők irányába, és szólnak, hogy jön az SS. Még aztán később ugye harcolhattak is volna ellenük, szóval nem kell magyarázkodni gyávaságról, csak logiukusabb lett volna, nem?
- De hát ott maradtak, bibliai mennyiségű munícióval...De még így is sokkal gyorsabban otthagyták volna a fogukat, ha logikusan gondolkodunk. Filmes időben is eltartott vagy 20 percig a véres csata, de úgy nézett ki a filmen, ez órákig megy. Még ki is hangsúlyozták, hiszen délután kezdték a balhét, aztán setét éjszaka lett, mire nagy nehezen győztek a németek... A németek kábé olyan agyatlanul rohamozzák a tankot, mintha zombik lennének. Eleve hihetetlen, hogy nem volt náluk lágszóró, mert azzal csak közel kellett volna kúszni, és mivel a fém jó hővezető anyag, simán ki lehetett volna füstölni az amcsikat. De ha ez nincs is, akkor is volt náluk pár páncéltörő rakéta, oszt mégis sima puskákkal kezdtek rohamozni! Dehát rohamozni se kellett volna, mivel később kiderült, hogy van mesterlövészük! Azt kellett volna hátrahagyni egy fa alatt, míg az egész hadoszlop továbbmenetel, ő simán sakkban tudta volna tartani a tankot.
Szóval minden átlátszó háborús buzdítást leszámítva, még hogy ha azt veszem, hogy a korábbi csatajelenetek elég korrektek voltak, ez a végső kiállás ez annyira, de annyira amatőr volt, hogy már akkor érdemes lett volna felállnom a székből, amikor elkezdték.
Hát ennyit erről.
Brad Pittnek meg vissza kellene mennie a jobb mellékszerepekhez (eddig se nagyon vitt el a saját hátán egy filmet sem), vagy ha már központi sztár akar lenni, vehetne példát Tom Cruise-ról, aki tök egyedül, hibátlanul el tud adni egy akciófilmet, pusztán annak, ami, és nem kellene akkor ilyen ál-hiteles, hamis-morális katyvaszokba ragadni, csak mutogatni az amúgy még mindig hibátlan felsőtestet, és lőni, ütni és harapni! ;)
2014. október 16., csütörtök
szabadság...érzete
A szabadidő fogalma nekem mindig picit homályos volt, amióta meg hiteles-háztulajdonos lettem, azóta főleg.
Amióta meg emellett másodjára is idegenbe szakadtam, még inkább necces lett annak a faktornak a kezelése, kikkel "kell" találkozni, ha mást nem, egy-két gyors korsót ledobva, amikor éppen hazaugrok 10-15 napra.
De aztán az egészből csak a nagy hercehurca lett. Főleg, mivel egyre kényesebb vagyok arra, hogy alszom, és bár a legtöbb cimboránál királyi dolgom volt, és kényelmes, meleg fekhelyek vártak, valahol az is benne van, hogy ildomos olyankor későig fennmaradni, és/vagy korábban kelni, mert pl. kelnek a gyerekek is, azok úgyis lármáznak, meg stb. És ez valamikor tökre megéri, mindennel együtt, valamikor meg be kell látnunk, hogy nem, és ezt nem feltétlenül azért mondom, mert én vagyok az, akinek nem passzolnak már a régi dolgok, hanem - bár lehet ez csak az én interpretációm - a vendéglátóm is belátja már, hogy egyre csak veszítjük el a fonalat, és voltaképp teljes lehet az életünk egymás nélkül is.
Vannak persze dzsoli-dzsóker helyszínek, pl. ami nekem nagyon útbaesik. Azaz a Nyugati Pályaudvar, plussz-mínusz 3-4 kék metró vagy villamosmegálló. Vagy Vác, vagy Szokolya, persze.
De pl. hogy kinek mi a szabadidő definíciója, az is más lehet.
Andikának pl. a napokban belefért, hogy munkaidőben, az ürességtől kongó irodában kiüljünk a teraszra, és így neki is közel volt (nyilván), nekem is, meg nem ittunk és cigiztünk, és nem marasztalt ott a hely. És 10 perc alatt elértem a vonatom bringával.
Persze emellett, hogy MIÉRT találkozom pl. vele, vagy a szokolyai, és váci barátokkal, az az, hogy ugyanazok a dolgok érdekelnek leginkább, azaz nagyon jól elvagyunk, és nem "szórakozni" akarunk a rendelkezésünkre álló szabadidőben. Kissé kondenzált lett a dolog, talán mostanra jobban tudjuk, miről érdemes ugatni, miről nem :D
Nameg:
Van ez a bridzsitdzsonszos ellentét a családosok meg a szinglik között, ami nyilván abban a sztoriban a végletekig van túlozva, de azért nem mondanám, hogy alaptalan. DE a gyerekesek között is bőven van jó példa, mert most is két ilyen párral éppen. Talán ők több szingli egyeddel is tartják a kapcsolatot, vagy mivel egyéb témákra is épp kevés az idő, amit együtt tudunk tölteni, így ez a szál épp csak 1-2 mondat erejéig bukkan fel.
Most ez úgy hangzik, mintha fóbiám lenne a gyerekektől, vagy enne a sárga irigység, hogy nekem még nincs?
Nem.
Csak pl. attól alakult ki az idők során fóbiám, hogy bár nekem is - mint gondolkodó embernek - meglehet a véleményem a gyereknevelésről, ezt rendszerint nagyon szarul veszik, mert ugye akinek nincs az nem is tudhatja, ezért már csak bárgyún és kényszeresen vigyorgok, bármit csinál vagy nem csinál a gyerek, vagy bármit mond rá a szülő... és ez kellemetlen, mert hülyének érzem magam. Vagy a másik, ahol tökre egyet is értek a legtöbb dologgal, ahogy a gyereket kezelik-nevelik, csak épp nem akarom, hogy a beszélgetés elég jelentős részét az tegye ki, épp mit tanul, mit sportol, milyen nehéz jó ovit vagy sulit találni, vagy csak előteremteni a pénzt minderre. Ez nekem, akármilyen furcsa, nem olyan érdekes...
Ahogy ezeknek az embereknek sem érdekes talán, hogy én mit gondolok a kapitalizmusról, a vallásokról, vagy a természet kizsákmányolásáról, vagy pl. ha nem is épp okoskodós, hanem a régi "pokróc-gyökér" üzemmódban vagyok, nem biztos hogy értékelik a durva tréfákat (és most ezt nem akarom arra fogni, hogy azért mert kisgyerekük van, csak azért mert mások vagyunk...)
De ez csak úgy fel-felbukkan a fejemben, és most akkor épp van időm írni, és kihányom ide, lehet semmi értelme.
Viszont aminek VAN, arra most tapintottam rá 2-3 óra erejéig.
A szabadidőmből (most konkrétan a "holydays") ha leveszem a kötelező elintéznivalókat, mint a TB-ügy, meg a fogorvos, meg egyebek, és a minimálisra hagyom a kerti munkát (mert nem érzek hozzá energiát), akkor maradnak ugye a szocializálódós programok és a kikapcsolódás.
Na, most látom csak, hogy nálam alapvetően elég kicsi a kettőnek a közös halmaza.
Nem mintha antiszociális lennék, sőt! Azt gondolom, amikor társaságban vagyok, igyekszem átvenni a másik rezgését, igyekszem az empatikus formám hozni, legalábbis az első három korsó, vagy 3 pohár bor elfogyasztásáig. (Utána elvárom, hogy a társaságom legyen empatikusabb, és vegye át az én rezgésszámom...szelavi.) De ilyen nem nagyon van mostanában, mert megittam már én a magamét korábban, és ezt már okosan belátom :) Szóval még amikor azokkal az emberekkel is találkozom, akik tökre hasonlóak, de nyilván nem 100%-ban, az sem teljes kikapcsolódás. Jó, persze, de nem simítja ki a rácokat az agyhullámaimban.
Kezdek olyan lenni, mint pici koromban? Magamnak való vagyok?
Lehet csak épp most frissen ezt érzem.
De nem baj, csak filózgatok rajta.
Kisütött a nap. Nem programoztam be mára semmit. Jó a bringám, nem csak szép.A nógrádi vár pár kilométerre van. A laptopot feltöltöttem, beraktam kaját, 2 deci vörösbort, esőkabátot, zenét a fülembe, és gondoltam kimegyek, lenézek a tájra, megpróbálok írni (nem ilyesmit, komolyabb cuccot), egy ilyen inspiráló környezetben biztos könnyebben megy.
És tényleg!
Jó bringázni a Hidden Orchestra számaira, meg-megállni a kaptatón, amikor tolom fel a várba, mert ráérek. A romoknak azon a részén elidőzni, ami nekem tetszik, és nem állni meg ott, ami nekem nem tetszik. A szendvicseket és a bort komótosan elmajszolgatni, majd ténylegesen írni pár bekezdést, ami - most még legalább - tetszik. És közben csak egy szerelmes pár volt fent a romok között, meg később, amikor már úgyis majdnem indultam, egy kis csoport német turista.
Persze majomkodtam picit a szelfikkel, mert ahogy írtam már korábban, én ilyen hibrid vagyok: introvertált exhibicionista, de becsszóra, ez csak úgy jött, kis időm ment el vele, és nem terveztem előre...
Azt se terveztem, hogy ezzel a kis kiruccanással, most cseppet szabadabbnak érzem magam, de sikerült ;)
Mostantól csak pár fotó, a régi, alap kis géppel, a pofám meg befogtam
Amúgy meg persze: csak a szépet!
Amióta meg emellett másodjára is idegenbe szakadtam, még inkább necces lett annak a faktornak a kezelése, kikkel "kell" találkozni, ha mást nem, egy-két gyors korsót ledobva, amikor éppen hazaugrok 10-15 napra.
De aztán az egészből csak a nagy hercehurca lett. Főleg, mivel egyre kényesebb vagyok arra, hogy alszom, és bár a legtöbb cimboránál királyi dolgom volt, és kényelmes, meleg fekhelyek vártak, valahol az is benne van, hogy ildomos olyankor későig fennmaradni, és/vagy korábban kelni, mert pl. kelnek a gyerekek is, azok úgyis lármáznak, meg stb. És ez valamikor tökre megéri, mindennel együtt, valamikor meg be kell látnunk, hogy nem, és ezt nem feltétlenül azért mondom, mert én vagyok az, akinek nem passzolnak már a régi dolgok, hanem - bár lehet ez csak az én interpretációm - a vendéglátóm is belátja már, hogy egyre csak veszítjük el a fonalat, és voltaképp teljes lehet az életünk egymás nélkül is.
Vannak persze dzsoli-dzsóker helyszínek, pl. ami nekem nagyon útbaesik. Azaz a Nyugati Pályaudvar, plussz-mínusz 3-4 kék metró vagy villamosmegálló. Vagy Vác, vagy Szokolya, persze.
De pl. hogy kinek mi a szabadidő definíciója, az is más lehet.
Andikának pl. a napokban belefért, hogy munkaidőben, az ürességtől kongó irodában kiüljünk a teraszra, és így neki is közel volt (nyilván), nekem is, meg nem ittunk és cigiztünk, és nem marasztalt ott a hely. És 10 perc alatt elértem a vonatom bringával.
Persze emellett, hogy MIÉRT találkozom pl. vele, vagy a szokolyai, és váci barátokkal, az az, hogy ugyanazok a dolgok érdekelnek leginkább, azaz nagyon jól elvagyunk, és nem "szórakozni" akarunk a rendelkezésünkre álló szabadidőben. Kissé kondenzált lett a dolog, talán mostanra jobban tudjuk, miről érdemes ugatni, miről nem :D
Nameg:
Van ez a bridzsitdzsonszos ellentét a családosok meg a szinglik között, ami nyilván abban a sztoriban a végletekig van túlozva, de azért nem mondanám, hogy alaptalan. DE a gyerekesek között is bőven van jó példa, mert most is két ilyen párral éppen. Talán ők több szingli egyeddel is tartják a kapcsolatot, vagy mivel egyéb témákra is épp kevés az idő, amit együtt tudunk tölteni, így ez a szál épp csak 1-2 mondat erejéig bukkan fel.
Most ez úgy hangzik, mintha fóbiám lenne a gyerekektől, vagy enne a sárga irigység, hogy nekem még nincs?
Nem.
Csak pl. attól alakult ki az idők során fóbiám, hogy bár nekem is - mint gondolkodó embernek - meglehet a véleményem a gyereknevelésről, ezt rendszerint nagyon szarul veszik, mert ugye akinek nincs az nem is tudhatja, ezért már csak bárgyún és kényszeresen vigyorgok, bármit csinál vagy nem csinál a gyerek, vagy bármit mond rá a szülő... és ez kellemetlen, mert hülyének érzem magam. Vagy a másik, ahol tökre egyet is értek a legtöbb dologgal, ahogy a gyereket kezelik-nevelik, csak épp nem akarom, hogy a beszélgetés elég jelentős részét az tegye ki, épp mit tanul, mit sportol, milyen nehéz jó ovit vagy sulit találni, vagy csak előteremteni a pénzt minderre. Ez nekem, akármilyen furcsa, nem olyan érdekes...
Ahogy ezeknek az embereknek sem érdekes talán, hogy én mit gondolok a kapitalizmusról, a vallásokról, vagy a természet kizsákmányolásáról, vagy pl. ha nem is épp okoskodós, hanem a régi "pokróc-gyökér" üzemmódban vagyok, nem biztos hogy értékelik a durva tréfákat (és most ezt nem akarom arra fogni, hogy azért mert kisgyerekük van, csak azért mert mások vagyunk...)
De ez csak úgy fel-felbukkan a fejemben, és most akkor épp van időm írni, és kihányom ide, lehet semmi értelme.
Viszont aminek VAN, arra most tapintottam rá 2-3 óra erejéig.
A szabadidőmből (most konkrétan a "holydays") ha leveszem a kötelező elintéznivalókat, mint a TB-ügy, meg a fogorvos, meg egyebek, és a minimálisra hagyom a kerti munkát (mert nem érzek hozzá energiát), akkor maradnak ugye a szocializálódós programok és a kikapcsolódás.
Na, most látom csak, hogy nálam alapvetően elég kicsi a kettőnek a közös halmaza.
Nem mintha antiszociális lennék, sőt! Azt gondolom, amikor társaságban vagyok, igyekszem átvenni a másik rezgését, igyekszem az empatikus formám hozni, legalábbis az első három korsó, vagy 3 pohár bor elfogyasztásáig. (Utána elvárom, hogy a társaságom legyen empatikusabb, és vegye át az én rezgésszámom...szelavi.) De ilyen nem nagyon van mostanában, mert megittam már én a magamét korábban, és ezt már okosan belátom :) Szóval még amikor azokkal az emberekkel is találkozom, akik tökre hasonlóak, de nyilván nem 100%-ban, az sem teljes kikapcsolódás. Jó, persze, de nem simítja ki a rácokat az agyhullámaimban.
Kezdek olyan lenni, mint pici koromban? Magamnak való vagyok?
Lehet csak épp most frissen ezt érzem.
De nem baj, csak filózgatok rajta.
Kisütött a nap. Nem programoztam be mára semmit. Jó a bringám, nem csak szép.A nógrádi vár pár kilométerre van. A laptopot feltöltöttem, beraktam kaját, 2 deci vörösbort, esőkabátot, zenét a fülembe, és gondoltam kimegyek, lenézek a tájra, megpróbálok írni (nem ilyesmit, komolyabb cuccot), egy ilyen inspiráló környezetben biztos könnyebben megy.
És tényleg!
Jó bringázni a Hidden Orchestra számaira, meg-megállni a kaptatón, amikor tolom fel a várba, mert ráérek. A romoknak azon a részén elidőzni, ami nekem tetszik, és nem állni meg ott, ami nekem nem tetszik. A szendvicseket és a bort komótosan elmajszolgatni, majd ténylegesen írni pár bekezdést, ami - most még legalább - tetszik. És közben csak egy szerelmes pár volt fent a romok között, meg később, amikor már úgyis majdnem indultam, egy kis csoport német turista.
Persze majomkodtam picit a szelfikkel, mert ahogy írtam már korábban, én ilyen hibrid vagyok: introvertált exhibicionista, de becsszóra, ez csak úgy jött, kis időm ment el vele, és nem terveztem előre...
Azt se terveztem, hogy ezzel a kis kiruccanással, most cseppet szabadabbnak érzem magam, de sikerült ;)
Mostantól csak pár fotó, a régi, alap kis géppel, a pofám meg befogtam
2014. szeptember 24., szerda
Fordítva>>> Charles Eizenstein: Hogyan untassuk a gyerekeket?
A "Flims For Action" oldalról fordítottam magyarra:
"Hogyan érjük el, hogy a gyerek folyamatosan unatkozzon?
Először is: ne engedjük ki a szabadba, hogy a természet végtelen, kaotikus sokszínűsége és "rendetlensége" helyett egy behatárolt, glédában álló, kiszámítható birodalomban találja magát!
Másodszor: a tévével és videójátékokkal szoktassuk rá az intenzív stimulációra, hogy aztán ezekhez képest minden mást unalmasnak találjon!
Harmadszor: iktassunk ki minél több olyan csoportos tevékenységet más gyerekekkel, ami nem előre programozott! Így elveszíti a kreatív játék iránti érzékenységét, és arra vár hogy szórakoztassák.
Negyedszer: feszített időbeosztással, lebutított könyvekkel, és a játékában való állandó megzavarással érjük el, hogy csak rövid időre tudjon egy dologra figyelni!
Ötödször: folyamatosan ólálkodjunk körülötte, hogy visszafogjuk az önbizalmát és ráneveljük a külső kontrollra!
Hatodszor: cibáljuk egyik programtól a másikig, hogy szorongjon az idő miatt, és kihaljon belőle a gyerekekre jellemző könnyed belefeledkezés érzése!
Természetesen senki nem indul neki azzal a szándékkal, hogy megfossza a gyermekét az alapvető szabadságjogától - a játékhoz való jogtól - de ez a hatása a kultúránknak, ami a paranoiás biztonságban tartáson, órarendekhez láncoláson és szórakoztatásfüggőségen alapul. Korábban a gyerekek, a bonyolult játékszerek hiánya ellenére, nagyon ritkán unatkoztak. Kérdezzük csak meg nagyszüleinket, hogy a tévézés korszaka előtt, a szimpla bringájukkal, labdájukkal, vagy a beszélni nem tudó babájukkal mennyit unatkoztak? Ami azt illeti, az unalom egy relatíve új kifejezés, a 19. századig nincs írásos nyoma. Nem velünk született képesség, és a természetben, vagy ahoz közel nem létezik. Csak egy tünete az elidegenedésünknek.
Mindemellett az unalom jótékonyan hat a gazdaságunkra. Kiváló forrása a szórakoztatás utáni éhségünknek és mindenféle fogyasztásra sarkall. Arra a szüklégletre mutat, amit régen pénz nélkül, ma már egyre inkább pénzzel tudunk csak kielégíteni. Az unalom állapota, majd az azt elviselhetővé tévő opciók felé való törekvések egy általános gazdasági tényezővé váltak.
Ahhoz hogy a (pénz)gazdaság növekedjen, folyamatosan termékekké és szolgáltatásokká kell alakítani olyan funkciókat, amik korábban pénzforgalom nélkül léteztek. Nem nehéz belátni, hogy a gazdasági növekedés a természetes erőforrások és közösségi életforma gátlástalan kihasználása útján megy végbe, az előbbit anyagi javakká, az utóbbit fizetett szolgáltatásokká alakítva, elpusztítva a természetes és szociális közjavakat. Szennyezd a folyókat, és adj el palackozott vizet! Lehetetlenítsd el a népi gyógyászatot, és fizettesd meg az emberekkel az orvosi ellátást! Rombold le a hagyományokat, amik identitással látnak el, és adj el márkás edzőcipőt! A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. Az unalom a tünete egy tevékenységnek, ami voltaképp annak az erőforrásnak a féktelen kiaknázása, ami egykor közkincs volt. Ez a kincsünk a képesség, hogy szórakoztassuk magunkat, vagy akkor is jól érezzük magunk, amikor épp semmit nem csinálunk, azaz egy általános önrendelkezés az időnk felett. Ezt a formát nevezem én spirituális tőkének.
Ahogy ezt írom, a hat éves gyerekem pár lépésre ül, teljesen elmerülve abban, hogy egy színes szalagot húzzon át egy régi celluxgurigán. Mivel nincs előtte képernyő, az agya maga kell, hogy képekkel ellássa. Ez olyan adottság, ami a spirituális tőke egyik formája. Előtte könyörgött, hogy nézhessen egy filmet. A mesterkedései, a siránkozása már-már olyannak tűnt, mint amikor egy drogos egy adagért rimánkodik. Nem próbáltam soha elszigetelni a társadalomtól. Igaz, tévénk nincs, de vannak filmjeink, és persze másoknál jóval több ilyesmihez is hozzáfér. Emellett kint az utcán alig látni gyerekeket. A szüleik nem engedik ki őket, legalábbis ezen a környéken. Félnek. Félnek a természettől, más emberektől, félnek attól mi történhet, gyanakodnak a játékokra, amiket a gyerekek közösen játszanának, és utálják a gondolatát is, hogy a csemetéket felügyelet nélkül hagyják.
Teremtsünk végre egy olyan világot, amiben a valódi gazdagság azt jelenti, hogy képesek vagyunk a természetes játékra, és a fantáziánk nem csorbul! Ahol a gyerekek tömegesen a szabadban vannak."
Remélem nem jelentős a "lost in translation" fakor ;)
"Hogyan érjük el, hogy a gyerek folyamatosan unatkozzon?
Először is: ne engedjük ki a szabadba, hogy a természet végtelen, kaotikus sokszínűsége és "rendetlensége" helyett egy behatárolt, glédában álló, kiszámítható birodalomban találja magát!
Másodszor: a tévével és videójátékokkal szoktassuk rá az intenzív stimulációra, hogy aztán ezekhez képest minden mást unalmasnak találjon!
Harmadszor: iktassunk ki minél több olyan csoportos tevékenységet más gyerekekkel, ami nem előre programozott! Így elveszíti a kreatív játék iránti érzékenységét, és arra vár hogy szórakoztassák.
Negyedszer: feszített időbeosztással, lebutított könyvekkel, és a játékában való állandó megzavarással érjük el, hogy csak rövid időre tudjon egy dologra figyelni!
Ötödször: folyamatosan ólálkodjunk körülötte, hogy visszafogjuk az önbizalmát és ráneveljük a külső kontrollra!
Hatodszor: cibáljuk egyik programtól a másikig, hogy szorongjon az idő miatt, és kihaljon belőle a gyerekekre jellemző könnyed belefeledkezés érzése!
Természetesen senki nem indul neki azzal a szándékkal, hogy megfossza a gyermekét az alapvető szabadságjogától - a játékhoz való jogtól - de ez a hatása a kultúránknak, ami a paranoiás biztonságban tartáson, órarendekhez láncoláson és szórakoztatásfüggőségen alapul. Korábban a gyerekek, a bonyolult játékszerek hiánya ellenére, nagyon ritkán unatkoztak. Kérdezzük csak meg nagyszüleinket, hogy a tévézés korszaka előtt, a szimpla bringájukkal, labdájukkal, vagy a beszélni nem tudó babájukkal mennyit unatkoztak? Ami azt illeti, az unalom egy relatíve új kifejezés, a 19. századig nincs írásos nyoma. Nem velünk született képesség, és a természetben, vagy ahoz közel nem létezik. Csak egy tünete az elidegenedésünknek.
Mindemellett az unalom jótékonyan hat a gazdaságunkra. Kiváló forrása a szórakoztatás utáni éhségünknek és mindenféle fogyasztásra sarkall. Arra a szüklégletre mutat, amit régen pénz nélkül, ma már egyre inkább pénzzel tudunk csak kielégíteni. Az unalom állapota, majd az azt elviselhetővé tévő opciók felé való törekvések egy általános gazdasági tényezővé váltak.
Ahhoz hogy a (pénz)gazdaság növekedjen, folyamatosan termékekké és szolgáltatásokká kell alakítani olyan funkciókat, amik korábban pénzforgalom nélkül léteztek. Nem nehéz belátni, hogy a gazdasági növekedés a természetes erőforrások és közösségi életforma gátlástalan kihasználása útján megy végbe, az előbbit anyagi javakká, az utóbbit fizetett szolgáltatásokká alakítva, elpusztítva a természetes és szociális közjavakat. Szennyezd a folyókat, és adj el palackozott vizet! Lehetetlenítsd el a népi gyógyászatot, és fizettesd meg az emberekkel az orvosi ellátást! Rombold le a hagyományokat, amik identitással látnak el, és adj el márkás edzőcipőt! A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. Az unalom a tünete egy tevékenységnek, ami voltaképp annak az erőforrásnak a féktelen kiaknázása, ami egykor közkincs volt. Ez a kincsünk a képesség, hogy szórakoztassuk magunkat, vagy akkor is jól érezzük magunk, amikor épp semmit nem csinálunk, azaz egy általános önrendelkezés az időnk felett. Ezt a formát nevezem én spirituális tőkének.
Ahogy ezt írom, a hat éves gyerekem pár lépésre ül, teljesen elmerülve abban, hogy egy színes szalagot húzzon át egy régi celluxgurigán. Mivel nincs előtte képernyő, az agya maga kell, hogy képekkel ellássa. Ez olyan adottság, ami a spirituális tőke egyik formája. Előtte könyörgött, hogy nézhessen egy filmet. A mesterkedései, a siránkozása már-már olyannak tűnt, mint amikor egy drogos egy adagért rimánkodik. Nem próbáltam soha elszigetelni a társadalomtól. Igaz, tévénk nincs, de vannak filmjeink, és persze másoknál jóval több ilyesmihez is hozzáfér. Emellett kint az utcán alig látni gyerekeket. A szüleik nem engedik ki őket, legalábbis ezen a környéken. Félnek. Félnek a természettől, más emberektől, félnek attól mi történhet, gyanakodnak a játékokra, amiket a gyerekek közösen játszanának, és utálják a gondolatát is, hogy a csemetéket felügyelet nélkül hagyják.
Teremtsünk végre egy olyan világot, amiben a valódi gazdagság azt jelenti, hogy képesek vagyunk a természetes játékra, és a fantáziánk nem csorbul! Ahol a gyerekek tömegesen a szabadban vannak."
Remélem nem jelentős a "lost in translation" fakor ;)
2014. augusztus 18., hétfő
Tükörből: Vigyázó szemetek Gázára vessétek!
Előre fontos: ez az írás hosszú!
Mivel utánanéztem dolgoknak, meg nem blogírásból élek, így napokon keresztül nyúlt, mint a rétestészta, és bár elsőre anti-izraelnek tűnik csak, megnyugtatok mindenkit, hogy inkább anti-globalistaként, és méginkább anti-kapitalistaként kívánok felszólalni.
Ha nem sikerült, elnézést kérek, és a kritikának is van helye ;)
Miért is zavar a csend?
Mi nekem Gáza, most komolyan?! Ismerek muszlimokat, de nem haveri szinten, és a muszlimok nem homogén csoport, és Gáza nem vallásháború! Ismerek zsidó származásúakat, őket már közelebbről is, szóval van haverság, és remélem marad is. Remélem ehhez nem kellene befogni most se a pofám, de ha igen, azokat a haverságokat nem fogom megkönnyezni. Hugomat például törölte egy ismerőse a Facebookon, egy mondatban megmagyarázva, hogy hát hiszen Kriszti antiszemita, mert mert posztolni valamit a háborús bűntettek ellen...
Nyilván eszembe sem jut említett zsidó származású ismerősöket megkérdezni, mi is a véleményük, hiszen ez kábé olyan lenne, mintha engem az írek zaklatnának azzal, miért is van a Jobbiknak egyre nagyobb tábora Magyarországon, és hová vezet ez? Csak mert magyar vagyok... Nem kell! (A zsidóság sem homogén csoport, ugyebár...)
Szándékosan említettem a Jobbikot, hiszen csak egy politikai pártról van szó ugye, ki tudja épp mire használják fel az egész ügyet odahaza? Nem figyelem az ott megjelent híreket, hacsak épp nem azért, mert azon akadok ki, mennyire átpolitizálnak mindent. Például amikor az impotens "baloldal" választások előtt betámadta Orbánt, hogy Putyin tökét nyalja, ahelyett, hogy rendes NATO csatlós lenne, mint a lengyelek, a szlovákok és a románok... Azóta sem mondom sem azt, hogy Putyin a faszagyerek, sem azt, hogy a második Timosenko kormánynak van igaza, mert nem tartom az ujjam a pulzuson, mea culpa! Ha a fejétől bűzlik a hal, akkor az ukrán események egy kosár lazacfej, amit kinthagytak a napon, kábé... De ahogy a magyar média rácuppant a dologra, az döglégy nívó volt, és ki tudja, milyen hangok mennek most Gázáról? Kérdeztem egy-két hazai kontaktot, sokra nem mentem velük.
Lehet azért nem szólal fel sok magyar Izrael ellen, mert amúgy liberáldemokrata, vagy szociáldemokrata beállítottságú, és ha az érpataki polgármester hóhérja (!) a faluközpontban felakaszt egy Netanjahu meg egy Perez bábut, azután akkor Izraelt kritizálni a neccesből (mert ugye tengely-csatlósok voltunk, sosem szabad elfelejteni!) átmegy tabuba?! Ilyen egyszerű lenne?
Okés, lehet nekik egy fieszta, hogy bátran lehet zsidózni, az egész világ minimum elnézi ezt ilyenkor, de attól még a nagyobb képet észreveszi valaki? Pl. az USA-ban, ami picit népesebb, mint Magyarország, éppen a liberálisoknak és demokratáknak van minimum elmarasztaló véleménye az eseményekről, neadjisten zsidók is felszólalnak, vagy kimennek az utcára.Neadjisten, tömegesen...
Azok pedig, akiket körülbelül úgy lehetne elhelyezni, hogy a "radikális jobboldal" ottani megfelelőjének támogatói, továbbra is terroristáznak, a liberálisokat lekomcsizzák, ha pedig zsidók, arra a legkézenfekvőbb kategóriát már rég kitalálták: "öngyűlölő"...
Self Hating Jew... kiváló! Benne van a gyűlölet szó eleve, tipikus "axis of evil"-féle neokonzervatív, neokolonialista frázis.
A tisztességes zsidók olyanok nyilván, mint Henry Kissinger, Milton Friedman, vagy Ben Bernanke...
Nem véletlen hát, ha ilyen mémek születnek:
Szóval akkor a hazai liberális és/vagy demokrata értelmiség egy követ fújna a nyugati ultrakonzervatívokkal?
Vagy igazából azok a magyar politikusok, akik jobbára a liberális értelmiség szavazataira alapozzák a karrierjüket, valójában szintén ultrakonzervatívok?
Szocialistának semmiképp nem nevezném őket, és már az ilyen-olyan belső reformok és megújulások révén ők maguk is kezdik levedleni ezt a kígyóbőrt, míg eljutnak oda, hogy 5-10 év múlva a szocializmus bármilyen kínos ballasztját (állami támogatások, ingyenes oktatás, családi pótlék, meg hogy ne 5-6 hónapot kelljen várni egy ultrahangra, vagy MRI-re, stb.) kidobhatják a léghajóból, és ők szimplán csak "másik út" lesznek. A trafikmutyis, homofób, rasszista, és az országot újra orosz gyarmattá változtató narancsos oligarchia ellenében.
Akkor majd teljesen bezárul a kör, amit a rendszerváltoztatáskor elkezdtek rajzolni...
Szóval miért is lenne fontos nekem Gáza?
Túl az evidensen, azaz a civil áldozatok sajnálatosan magas számán, azt érzem van ennek nagyobb jelentősége is.
Nekem, külföldön élő magyarként, EU-állampolgárként, ír adófizetőként, svájci frank hitelesként, miért kellene mindezzel törődnöm?
Például azért, mert a világtörténelemben sosem vezetett jóra a gyarmatosítás...
Mert akármilyen "rohadék terroristák" voltak a telepeseket skalpoló indiánok, vagy az afrikáner farmereket alkalmanként felkoncoló dühödt zuluk, a baj voltaképpen mindig ott kezdődött, hogy odament egy gazdaságilag (és így katonailag) aránytalanul izmosabb embercsoport, ahol valami plussz lehetőséget látott arra, hogy még több erőforrást összeharácsoljon, és az eredetileg ott talált embercsoportot kezdetben szimplán kiirtotta, majd később ehelyett inkább rabszolgaságba döntötte.
Aki ellenállt, az mindig is terrorista volt.
Tény, hogy a népirtás és a rabszolgaság nyilvánosan nem elfogadott módszerek, ez még nem rettenti vissza a gyarmatosítókat, hiszen kiválóan alkalmazkodtak. Meg tudják magyarázni, ki az ellenség...
Ahogy a "hőskorszakban" az alapvető ideológia az volt, hogy az ott talált népek barbárok, istentelenek, és nem hallgatnak a jó szóra, nem akarnak pl. kalapot és nadrágot viselni tolldísz és tunika helyett, és nem akarnak templomba járni, most az a barbár, aki a szabad piaci kapitalizmust, globalizmust ellenzi, ha nem is tudatosan (mint én, aki sajnos benne élek), csupán azzal, hogy a régi, jól bevált életformáját szeretné megtartani. Ösztönösen, ártatlanul.
És nem olyan rég ilyen "barbárokból" még rengeteg volt, ezt jó tudni!
Egyszerre nem lehet tőlük megszabadulni, mert az szemet szúrna, szimpátiát keltene a békés alattvalókban.
Általában apránként megy a dolog, ahogy például szerintem Magyarországon. Főzik a békát, takaréklángon, fokról fokra, akkor nem veszi észre...
De vannak olyan események, katasztrófák, amikor egy erős sokkhatás bénítja le a tömegeket - rendszerint a média is hozzájárul, hogy egy bizonyos csatornába terelje az érzelmeket - és mire az értelmesebbje kezdi felrázni magát a hipnotikus állapotból, pár aláírással és paktummal már egy másik díszletet toltak be a színpadra. Plussz sorbaállították a biztonságiakat az új pódium elé, hogy ha esetleg nem is tetszik azonnal, lebontani már nem lehet.
A keleti blokk széthullása egy ilyen sokk volt, például.
Amíg a tömegek nemzeti zászlókat lobogtatva ünnepelték a felszabadulást, már ki volt osztva, ki fogja bagóért megvenni az állami javakat, kinek a cége fogja megkapni a szerződéseket, hogy egy szép új világot építsen...
Irak dettó, ezeket most nem fejtem ki.
Ezek előkészített, generált sokkhatások voltak.
De mondjuk a cunami 2004-ben?
Az csak jól jött egyeseknek, mint ahogy a sakkban a futó útjából óvatlanul kihúzott gyalog, egyszerre oda lehet csapni, és akár leütni a vezért is.
Okés, igyekszem röviden: Voltak területek, ahol az említett "barbárok", a kishajós halászok teljesen jól elvoltak a turistákkal, akik nem azért mentek Srí Lanka partjaira, hogy aztán egy mesterséges medencében, klórozott vízben áztassák a picsájukat, hanem azért, mert megvolt az az autentikus érzés, hogy ez itt még a háborítatlan béke, vagy annak egy kis retró szeletkéje legalább... Okés, fair play: nagyrészben a polgárháború miatt ezt a szakaszt csak az igazán bátor szörfösök használták... DE, 2002-től volt egy tűzszünet, amire pl. a turistakalauzok egyből nyomatni kezdték a partokat, mint a legjobb állomás egy dél-kelet ázsiai turnén. A hotelesek azonnal elkezdtek panaszkodni a "szag-szennyezésre", amit a tradicionális halászok okoztak, no meg arra, hogy a partközeli kunyhóik blokkolják a kilátást. Ment az anyázás a halászok és a hotelesek között. Volt, hogy véletlenül leégett pár halászkunyhó, de a helyieknek ez csak elszántságot adott, hogy ők bizony nem mennek sehova! Aztán az egészet pár perc alatt legyalulta a szökőár...
Amikor az életbenmaradt halászok kezdtek visszaszivárogni, máris rendőrkordonokkal várták őket:
- Új törvények! - mondták - lakóházat nem lehet építeni a dagály vonalán túli 200 méteres sávban!
Azon túl meg nem volt már telek eleve...
Másik statisztikai adat, hogy minimum 80%-a annak a kb. 35.000 srí lankainak, aki meghalt a katasztrófában, parti halász volt. Azaz: egy közösség, ahol nem csak hogy minden evilági javad elvesztetted, de valószínűleg a "majd segít a család a nehéz években" sem működött igazán... Elkelt volna egy kis támogatás, mi?
Ehelyett szarul kivitelezett menekülttáborokban találták magukat, majd onnan követték az utat, amit eleve minden imperialista faszkalap neonfénnyel jelölne ki a hagyományos életmódhoz ragaszkodóknak: menj a nagyvárosba, keress munkát, oszt majd elleszel!
Hivatalosan az a 200 méteres sáv megelőző intézkedés volt (na persze, az Etna is kitörhet megint ugye, mekkora cécó volt Pompeiben, biztos egyből megtiltották, hogy bárki visszaköltözzön!). Ja, de a trükkje az egésznek, hogy ez a hotelek és üdülők építésére nem vonatkozott sosem! Az újraépítési tervbe bevonták Arugam Bay azon részeit is, amiket a hullámok el sem értek! A buldózer majd megoldja...
Plussz az újjáépítés büdzséje abból az összegből ment, amit eredetileg az áldozatok (azaz 80-90%-ban a halászok) megsegítésére kapott a régió! Abból építettek helikopterleszállót a pénzesebb turistáknak.
A terv már az irattartóban volt, és most gyorsan kellett lépni, amíg a "gyanús elemek" épp arra fókuszálnak, hogy van-e értelme az életnek, miután a család nagy része odavan, és van-e legalább ivóvíz a menekülttáborban. Mire transzparenseket tudnának rajzolni egy tüntetéshez, a kabinet már meg is szavaz mindent a tőkések javára. Szevasztok!
Sok összeesküvés-elmélet bohóc van, a legtoprongyosabb logikával megtámogatott paráikkal, akik csak nevetségessé teszik az "ellenállást" (ha szabad így neveznem, mert ugye én csak informátor vagyok, lehet nincs is jogom hozzá, ugye?) Nem kellett ahoz HAARP technológia, hogy a cunami beüssön, az csak ott volt, és volt rá kész modell, mi legyen utána... A sajnálatos logika ebben az, hogy az örök "újjáépítőknek" mindig jól jön 1-2 random természeti katasztrófa, ami nyilván esélyesebb a klímaváltozás elharapódzásával, ezért voltaképp a tőkés érdekcsoportok sosem fognak lobbizni a VALÓDI változtatások mellett...
Most nem megyek bele, de a megújuló energiaforrások önmagukban lófaszt sem érnek, ha maga a rendszer, amit energiával ellátnak, marad a régi... lehet ezt érteni, vagy nem érteni, most tényleg nem megyek bele...
A lényeg, amit meg kell érteni, hogy a mai kapitalista modell azon alapul, hogy lehet a sokból többet csinálni (növekedés szajkózása, ugye?), azt figyelmen kívül hagyva, hogy a felhasznált nyersanyag elenyésző része fordítható csak vissza a körforgásba, a Föld ökoszisztémája pedig igencsak összetett, és lassabban reagál, mint a szabadpiaci tőkeáramlás...
De a tökös tőkés még 19-re is lapot húz, ugye?
Vissza Gázára:
Se cunami, se földrengés, csak egy több évtizedes konfliktus, akkor mi a párhuzam?
A lóvé, nyilván, ami mögötte van.
Nem vagyok ám izrael-szakértő, szóval lehet vitatkozni, de nyilván tájékozódó természet is vagyok, és a következőket tudnám leszűrni az információból, amit olvasgattam vagy hallgattam:
Izrael, mint állam eleve egy necces dolog.
Ezt a legegyszerűbb mezei forrásból is fel lehet keresni, de talán a legjobb egy belsősre hallgatni. Miko Peled elmondja, ha érdekel, és ha érdekel, nem fogsz meghökkenni, hogy a főcím "A cionista Izrael állam története". Lehet, egyesek fejében - ahogy ő is mondja, főleg a megzavarodott közép-európai térségben - még mindig antiszemita az, aki "cionistázik", de fel lehet nőni ebből is ;)
Ha van rá egy órád, itt van felirattal a genfi beszéd
Ha nincs egy órád, nyilván nem érdekel annyira, de azért kivonatolom (itt-ott saját kommentet belefűzve). 5 perc alatt el lehet olvasni:
- Palesztína-Izrael egy olyan brit gyarmat volt, ahol mindkét népcsoport adott tényező, már 1947 előtt is nyilván, de egyikre se figyelt senki ingazán, meg úgy alapvetően a térségre sem, amíg az olaj nem lett stratégiailag sokkal fontosabb...
- A térséget egy brit nemes, Lord Balfour, "ajándékozta" egy másik britnek (történetesen Rothchild családnevűnek), hogy ott létrehozhassanak egy zsidó államot, mivel úgy látszott akkoriban, ez a legjobb ötlet mind a - sajnálatos módon - mindig is üldözött zsidók, mind az átlag európai számára.Ezt akkoriban az ENSZ, Sztálinékat is beleértve, erősen támogatta.
- Kezdetben arról volt szó, hogy két ország lesz, de már akkor picit furcsa volt az elosztási arány a zsidó-palesztin arányokat tekintve...
- A palesztinok emellett eleve megmaradtak a korábbi (gyarmati) gazdasági szinten, míg a zsidó származásúak képesek voltak valódi országot létrehozni a tőkebevitelből, és például "rendes" hadsereget voltak képesek létrehozni egy igen rövid idő alatt. (Párhuzam: az első világháborúban vesztes Németország igen fejlett hadsereget volt képes produkálni, cirka 20 év alatt, vajon miből?!)
- Namost, volt némi intervenciós kisérlet a többi arab ország részéről, de amit Miko Peled állít (és az ő apja izraeli katonatiszt volt már 1947-ben!), az nem kisebb dolog, minthogy Izrael túlreagálta a balhét már akkor is. Megvoltak az erőforrásaik, többet akartak, a világ még el volt foglalva a Holokauszt miatti bűntudattal, lehetett nyújtózkodni, és nem csak addig, ameddig a takaró ért. Az araboknak volt például egy aranyos kis városkájuk, Jaffa, ami főleg a narancsról, és nem az olajról volt híres. Elég jelentős kulturális élet is volt, míg 1948-ban az izraeli hadsereg le nem gyakta a százhúszezres várost kb. 4000-re, aztán felépítették Tel Avivot a saját ízlésüknek megfelelően, a megmaradt palesztin negyedet meg elgettósították. Itt az első párhuzam a cunamival: a palesztinoknak nem sok tere volt hová visszatérni a fegyveres konfliktus után, ugye? Ők azok az idejétmúlt barbár bennszülöttek a sztoriban, mint az indiánok Amerikában, vagy a srí lankai halászok a cunami előtt...
Jaffa 1948 előtt
- Semmi baj, öcsi, igyad csak nyugodtan a Fantádat!
Ha mégis elhagyja a helyszínt, az már az ő döntése, nem igaz?!
- Innentől kezdve a palesztinok területe megszállás alatt áll. Lassan 70 éve...
- 1967-ben aztán az arabok megint be akartak avatkozni, mire az izraeli parancsnokság megelőző csapást mért rájuk, minek során 18.000 katonát sikerült kiiktatniuk 700 fős saját veszteség árán, 6 nap alatt. Ez az arány önmagában mond valamit, nem igaz? Átmentek rajtuk, mint libán a fos... Kábé, mint a németek Lengyelországon 1939-ben, tankokkal a lovakkal húzott ócskavas ágyúk, és biciklis katonák ellen.
- 1967 után nincs többé nyoma sem az eredeti ENSZ elképzelésnek a megosztott államról, csak Izrael létezik, konkrét határok nélkül, a saját területén belül egy palesztinok által lakott "rezervátummal". Ciszjordániában az első dolog az volt, hogy a vízkészletekről kijelentették, hogy Izrael állam tulajdona! Aztán oda vezették, ahol a beszivárgó izraeli telepeseknek kellett. Aztán megvédték ezeket a telepeseket a gonosz terroristáktól, ugye? Mivel katonai bíróság van, ha egy palesztin kisfiú parittyával megküld egy állig felfegyverzett izraeli katonát, az máris minimum lesittelhető...
- Ha valóban békét akartak volna 1967 után, megelégedhettek volna az erődemonstrációval. Ha akarják, esetleg a saját biztonságuk érdekében megerősíthetik még jobban a védelmi rendszerüket, DE az 1947-es határaikon belül! Nem, ők nem ezt akarták. Elkezdték ehelyett kitolni a határokat, és a folyamatos megszállással vállalták a kockázatot, hogy béke valószínűleg nem lesz! Pont ahogy az amerikai préri korai pionírjai vállalták a kockázatot, hogy néha bizony lehántják a koponyájukról a bőrt...
- 1993-ra, mikor a fejesek összejöttek Oslóban, már nem volt igazán miről beszélni, mivel addigra Ciszjordánia beépült Izraelbe. Akkorra már nyilvánvaló volt, hogy az odavitt infrastruktúrát, amivel kizárólagos jogon a zsidó származású állampolgárok rendelkezdtek, nem fogják csak úgy feladni és megadni a palesztinoknak a saját államot. Arafat elnézte volna, mi történt korábban (lásd: Jaffa), ha odaadják nekik Ciszjordániát és Gázát, mint szuverén Palesztína. De nem adták. Arafat nem akart engedni, erre az elhúzódó béketárgyalások során egyre inkább leterroristázták, az egész PFSZ-szel együtt...
- A megszállás folytatódik, a katonai törvényszék továbbra is érvényes. Most nem azt mondom, hogy CSAK parittyás kisfiúkat tartanak fogva az izraeli börtönökben, terrorizmus vádjával, okés?! Nyilván voltak, és vannak olyan akciók, amikben palesztin "fanatikusok" ártatlan izraeli polgárokat ölnek meg, és van (és nyilván a hi-tech hadviselésnek köszönhetően egyre több az ilyen) hogy megelőzik ezeket a csapásokat, és tulajdonképpen jogosan tartják fogva utána a résztvevőket, mivel veszélyes elemek. Hogy terroristák, avagy szabadságharcosok-e ezek a veszélyes elemek, az szóhasználat kérdése. Az érdekesebb az, hogy még az olyan alacsony bekerülési küszöb szerint is, amit a katonai bíróság alkalmaz, nem feltétlenül kell bármit elkövetni, hogy bezárjanak. Több százan vannak bebörtönözve hivatalos vád nélkül, előre meg nem határozott időre! Ezt az eljárást azóta az USA is átvette, erre majd később visszatérnék.
Szóval ez lenne kábé a történelmi háttér.
Ezt sokan eleve tudták is, gondolom...
De például ezeket ki tudja?:
- Davos Dilemma: a statisztikai adatok azt mutatják, hogy minél nagyobb a politikai fejetlenség, minél több tényező fenyegeti a civil szférát és a demokráciát, azaz mennél nagyobb káosz van a világon, a gazdaság szereplői annál jobban járnak! A számokkal kimutatott növekedés annál nagyobb! És persze ezzel vakítják a népet, ezzel nyernek szavazatokat a politikusok...
Jelenleg csak azt tartják szem előtt, hogy a túlzott méretű katasztrófákat elkerüljék, mivel nyilván azt még nem sikerült kikalkulálni, hová vezethet egy totális háború Irán ellen, amiben esetleg elsül 1-2 atomtöltet is... megérné újjáépíteni a fél világot?! Maradna elég szerviens, engedelmes polgár, aki eltakarítja a romokat, míg a befektetők a luxusbunkerben számolják a virtuális pénzt?
Egyelőre nincs válasz, szóval kísérletezzünk piciben! (Lehet Ukrajna egy második laborvizsgálat, ezúttal nem közel-keletre, egyből az EU határaira teszik a cirkuszt, és figyelik a civil visszhangot meg az eredményeket...)
- A kis kísérletek egyike lehet az ikertornyok elleni terrortámadás. Most megint nem megyünk el összeesküvés-elméletbe, bűzlik az egész, annyi biztos, de a lényeg az, hogy reagáltak a piacok?! Rövid táv: pánik! Persze, hiszen példátlan, hogy meg lehet támadni az Egyesült Államokat a saját földjén! Középtáv: várjunk csak! Mibe lehet befektetni egy folyamatosan terroristáktól parázó világban?! Hosszú táv: gyerünk gyerekek, csináljatok már valami balhét az isten szerelmére, mert ezt a lufit lehet még pumpálni!!! 2001-ben a Dow Jones index 685 pontot esett a katasztrófa másnapján.
2005-ben, a londoni bombamerénylet után a tőzsdék nem hogy estek, egy picit magasabban is zártak...
- Izrael gazdasága (párhuzamban azzal, hogy a gázai övezetben a Hamasz-Fatah konflikus épp a zenitjére ért) 2007-ben olyan növekedési mutatókat produkált, ami Kínával és Indiával egy súlycsoportba helyezi! Csak egyszerűen: ha van egy ország, aminek a lakosságát folyamatosan félelemben lehet tartani a "terrorista fenyegetéssel", miközben a hírszerzése és hi-tech rakétavédelmi rendszere egyre kisebbre redukálja a valódi civil áldozatokat, és ez még mindenkinek meg is éri, munkahelyeket lehet teremteni és luxusvillákat építeni, akkor miért kellene valóban kiföstölni a "terroristát"?! Az nem érné meg!
- Mi az összefüggés? Például: "Az Izraeli Export Intézet becslése szerint 350 (hazai) cég kereskedik nemzetbiztonsági termékekkel, és 30 ilyen cég lépett újonnan a piacra 2007-ben. Vállalati szemszögből nézve ez Izraelt a poszt-9/11-es piacok követendő modelljévé teszi." (Naomi Klein: A sokk doktrína) Bocs, ha szarul fordítottam ;)
- Simon Perez, 1993-ban ezt nyilatkozta: "Nem a lobogók békéjét keressük. A mi érdekünk a piacok békéje." No, ezután hozták össze a tárgyalásokat Oslóban... De Oslo ennek a következménye, viszont Moszkva az előzménye! A Peresztrojka sajnos kifingott, és megkezdődött Jelcin kuponos privatizációja. Vagy a régi kapcsolatok, vagy a nyugati tőkések által pénzelt strómanok útján, de az eredetileg mindenkinek egyenlően 10.000 rubel értékű privatizációs részvénykupon hamarosan egy kis oligarcha galeri kezében landolt... Ebből persze parlamenti vita lett, de Jelcin felhúzta a kucsmáját, meg egy liter vodkát, és beült a tankba, és hamarosan nem volt többé ellenzék... akinek nem tetszett, mehetett a picsába (ezt a hozzáállást átvette, ugyan tankok nélkül, a magyar politikai elit is, azért vagyok pl. Dublinban).
Azok az orosz zsidó menekültek, akik izraelben kezdtek új életet, legalábbis részben pusztán gazdasági menekültek voltak. Nem kaptak elég kupont, nem sok esélyük volt a felbomlott Szovjet Unióban, és Izrael nem sokat firtatta, mennyire igazolható a származásuk, csak jöjjenek! Az Americans for Peace Now szervezet adatai szerint a kilencvenes években ez a bevándorlási hullám azt eredményezte, hogy az orosz származású zsidók a teljes izraeli zsidóság csaknem egyötödét tették ki a folyamat végére. Naomi Klein ezt úgy jellemzi, hogy képzeld el, mintha Görögország egész lakossága Franciaországba telepedne. Mindenesetre két dolog miatt fontos: a papíron zsidó származásúak a palesztinokkal szemben kezdtek túlsúlyban lenni, azaz a folyamatban lévő béketárgyalásokon egyre inkább lehet hivatkozni azokra az illegális településekre Ciszjordániában, mint teljesen zsidó-lakta régiókra. (Ariel városkában, mélyen a megszállt területen, például héber mellett oroszul is tökéletesen el lehet igazodni.) Másrészt, ami fontosabb, hogy az orosz bevándorlók nagyját a kétkezi munkákra alkalmazták, amit addig - nagy duzzogva - kénytelenek voltak palesztinokra bízni. Mivel ettől a nyűgtől is megszabadultak, bevezethették a határzárokat, amik megakadályozták a megszállt területekről az ingázást, így a palesztinok nagy része nem volt képes munkát vállalni, vagy pl. a palesztin mezőgazda nem tudta piacra vinni a termékét. Apartheid megvan?! 1996-ra a plesztin munkaképes lakosság 66%-a vagy munkanélküli, vagy alulfoglalkoztatott volt! Hogy lehet így családokat eltartani, és vajon hogy esik nekik, ha "átnéznek a kerítésen", ahol a zsidó telepes csobban a kerti medencéjében, vagy minigolfozik éppen? TE nem dobálnál köveket szívesen? Én igen!
- Izrael eközben a világ egyik leginkább hi-tech-függő gazdaságává nőtte ki magát, azaz a konkrét béke nem volt annyira fontos, mivel on-line könnyebb kereskedni, mint pl. narancsot szállítani háborús övezetben, vagy földgázvezetéket védeni rakétatámadástól. A béke nem volt olyan fontos 2000 környékén, ahogy 1993-ban gondolták, vagy színlelték.
- A dotcom-lufi is kipukkadt, de a lényeg abban a "csodálatra méltó" átállásban van, ami majdnem zökkenőmentesen megvalósult Izraelben.
Gyorsan megvágtak pár szociális kiadást, és ehelyett masszívan katonai fejlesztésekbe fektettek (egy békére törekvő ország, amelynek máris szuper hadserege van, biztos így viselkedik, ugye?) A hi-tech agytrösztöket a békés kommunikációs fejlesztésektől a megfigyelés-technológia és a nemzetbiztonság felé irányították. Jól jött 2001, a termékeikre egyre több, és több vevő tartott igényt. Kiváló "pitch"-ük is volt (marketing fogás, nem tudom magyarban erre mit használnak): mi már évtizedek óta küzdünk a terroristákkal, higyjétek el, hogy mi tudjuk hogy lehet őket felismerni, kiszűrni, kivallatni, elelngedni de nyomon követni, meg persze kamerákat is gyártunk, meg elekronikus smartcard ID-ket, hogy a saját embereiteket figyeljétek, és nagy erővel dolgozunk a biometrikus azonosítón. Az olyan cégek, mint a New Age Security Solutions, olyan szellemi termékekkel, mint a Behaviour Pattern Recognition, olyan civil megrendelőkkel, mint pl. repterek és metróvonalak biztonsági szolgálatai, és olyan szlogenekkel, hogy pl. "miként ismerjünk fel rossz embereket, nem csak rossz dolgokat?" nekem nagyon 1984-szagú...
Okés, akkor hová vezet ez?
Egyik fontos dolog, amit észre kellene venni a nyilvánvaló elnyomás és gyarmatosító törekvések mellett, meg amellett, hogy végre legyen már tiszta, hogy aki a cionizmus ellen szólal fel, az nem a zsidókat gyűlöli, az a következő: ez a gazdag ember háborúja a szegény ellen!
Csak egy példa:
Katrina után New Orleans egyik milliomosnegyede egy privát biztonsági céget (Instinctive Shooting International (már eleve jól hangzik: ösztönös lövés!!!)) bérelt fel, mert úgy érezte, amit az USA rendőrsége tudna biztosítani a nincstelenné vált tömegek, a "barbár csürhe" ellen, az nem elég. Azt hiszed, csak úgy kitalálom ezeket? Itt a cikk az USA Today-ből. Ja, hogy ez egy houstoni cégként van megemlítve? Attól, hogy ott jegyezték be, ez még egy izraeli cég, kérem szépen, utána lehet nézni. A cikkben megszólaló fegyveres őr keresztneve is Yoav, mellesleg...
A PATRIOT Act 2001-es Bush kreálmány híven követi az Izrael által meghúzott jogi körvonalakat.
Az ijesztő az, hogy ez egy konzervatív kormány után, a bohóc Obama elviekben demokrata kormánya által nem hogy górcső alá került, de még alá is húzták vastag filccel! Bármikor lehetsz terrorista, ha Sam Bácsi azt mondja!
És nem fogják elásni a csatabárdot, amíg üzletileg igazolható. Az izraeli helyzet egy kiváló inkubátor, vagy ha úgy jobban tetszik, laboratórium. Amit ott kifejlesztenek és letesztelnek a palesztin állampolgárokon (akik miatt, mint címzetes terroristák miatt nem sok könnycseppet hullatott eddig a világ), azt a termékcsomagot aztán le lehet tolni olyan országok lakosainak a torkán, ahol gazdaságilag már régen megy az elkülönítés.
Ami szerintem a legnagyobb óvatosságra intette eddig az Egyesült Államokat, hogy amint a vérző szívű liberális, demokrata, művész-entellektüell réteg (akik eddig beérték a békés antiglobalista tüntetésekkel és az Occupy mozgalommal) hangot talál a több millió egyszerű taplóval, aki csak azt veszi észre, hogy nincs többé munkahely, nincs szakszervezet, nincs egészségügyi ellátás, DE még mindig ott a shotgun vagy a vadászpuska a garázsban, akkor lehet baj...
De nem lesz, bazmeg, mert nem figyel rá senki, hogy így összekösse a vonalakat a kis füzetkében!
Megy már a tesztelés hazai pályán is, ott van Gázával párhuzamosan most Ferguson, Missouri.
Aztán, ha odaát egyre nagyobb sikerrel vetik be a katonai és antiterrorista taktikákat a civilek ellen, majd ez az eljárás landolni fog az Európai Unióban is, csak idő kérdése. Fontos lehet, hogy milyen szinten politizálnak át mindent Magyarországon, és milyen mértékű a sajtószabadság... Én is felkaptam a fejem nemrég pl. arra, hogy milyen gusztustalan módon böntettek falusi bringásokat csengő hiánya meg egyéb piszlicsáré dolgok miatt. De csak ha az a fontos valkinek, az Orbán kormány mekkora szarkupac, az meg tök mindegy mi megy a világban, akkor nagyobb az esélye annak, hogy utól is fog érni ami most még "kívül megy", és teljesen ugyanez lesz akkor is, ha a mostani ellenzék lesz majd akkor éppen hatalmon...
Ahogy én látom, ami Gázában megy, az nem zsidó-kérdés, és ami Fergusonban megy, az nem feltétlenül fekete-fehér... Mindkettő a kizsákmányolt, ellehetetlenített, elnyomott rétegeken elkövetett további erőszak.
Mellesleg magán Izraelen belül (azaz konkrétan az izraeli zsidó állampolgárok körén belül) is növekedik a gazdasági szakadék, hála annak, hogy egyesek iszonyatosan megszedik magukat a konfliktusok által tesztelhető és aztán értékesíthető nemzetbiztonsági bizniszben... Szóval nem csak a palesztin gyerekek az áldozatok, hanem egyes zsidó gyerekek is, akik az alsó osztályokba születtek...
Nekik marad a kötelező katonai szolgálat, ha tetszik, ha nem! A falakat és kamerákat, meg a lehallgatási technikákat nem csak a palesztinok ellen találták ki...
És amire a tükörrel utalni szeretnék, az a fordított helyzet.
Batsányi 1789-ben egy olyan hírre reflektált, amiben azt látta, végre történik valami, végre megrengett a föld az elnyomó osztály alatt! Ugyanezt az elnyomó osztályt intette meg, jó lesz figyelni, mert jöhet a hullám, átcsaphat a Habsbugok felett is!
Most fonákról történik: az elnyomás megy egyre gusztustalanabbul, és ha vigyázó szemünket elfordítjuk, akár mert meggyőző az az információ, amivel általában etetnek mindenkit, akár csak puszta érdektelenségből, akkor csak a saját fejünkre hozzuk a még nagyobb bajt!
A franciaországi változásokra
(Kassán, 1789)
Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
2014. július 9., szerda
Kék-piros. Mágneses pólusok
Most, hogy egy Canon 450D lóg a nyakamból, és MBT cipő van a lábamon (nem divatból, a bokám miatt kell, oké?!), a kéregető is úgy szólít meg:
- Excuse me...
Amúgy enélkül is elég távolinak érzem már Magyarországot, és - sajnos vagy sem - az itt élő embereket is. Illetve ez nem teljesen így van, a viszonyom változott meg mind az országgal, mind a saját kis házammal, mind az emberekkel. Őket picit elemezgetem, ilyen passzban vagyok, bocs.
Találkoztam az első pár nap alatt jól kereső profikkal és hozzám hasonló "kallódó" típusokkal, akik vagy élére állítják a forintot és úgy viszont, szerényen de békésen azért valahogy csak meg tudnak élni, vagy nem tudnak olyan ügyesen spórolni (vagy épp leszarják ezt is), és kezdenek felgyülemleni a számlák, a kisebb hitelek, vagy csak kimarad az életből ez-az. De az a benyomásom, hogy akárki akármennyit visz haza, azt kábé mind elkölti, azaz tartaléka senkinek nincs igazán. (Amúgy még nekem sem, 2.25 év után sem sikerült még közel sem visszaadni, amit a Szendó meg a Láma elvitt...) Ki van ez találva, ugye?
A telefonom Postafonként volt 70-es, eddig a postán töltöttem fel, de most ezt nem lehet. A sorban előttem álló épp egy 20-as számra töltött fel, nekem mondja a néni, hogy menjek be a Vodafonhoz... Nem csodálom, hogy Anci utálna visszamenni a postára dolgozni, ha valakinek szar napja van, és ilyen információt hall, minimum egy kis rosszindulatot kifröccsent a mindezen idiótaságról nem tehető alkalmazott felé is. Én most épp ráértem, legalábbis relatíve, meg ez még az első napon volt.
Picit bosszantott, hogy a körúton megszűnt az a vodás üzlet, amire emlékeztem, és mivel a Nyugati környékén voltam, kénytelen voltam bemenni a Westendbe! No, ez is kapcsolódik ahhoz, hogy az emberekhez való viszonyom kezd megváltozni, és ez nem csak Magyarországon, hanem mindenhol. Az Inception című filmben van egy olyan rész, ahol Leo magyarázza az építész csajnak, hogy ha látszik rajta, hogy nem tartozik bele az álomvilágba, és ezt az "emberek", azaz az álombéli projekciók megneszelik, akkor elkezdenek vele szemben ellenségesen fellépni. Azzal kezdődik, hogy furcsán, rosszallóan néznek rá. Na, én ezt minden pszichedelikus hatás és para nélkül képes vagyok átérezni a legtöbb forgalmas helyen. Leginkább tipikus bevásárlóutcák és shopping centerek tömegében érzem úgy, hogy fulladok, kapálózok az ár ellen egy alattomos folyóban, mert nem is tudok úszni igazán. Lehet pszichológushoz kellene járni, ugye?
Lényeg a lényeg: mire megközelítettem a Vodafone egységet, máris disszonánsabb a rezgésmintám, és ezen nem sokat segített, hogy kábé 20 percet kellett várni. Eközben figyeltem a biztonsági őrt, meg a "Smartphone asszisztenst". Előbbi nem érdemel sok említést, csak annyit azért megjegyeznék, hogy minek egy külön biztonsági őr minden ilyen üzletbe egy alapvetően zárt plázában, ami tele van saját biztonsági őrökkel? Esélyes vajon, hogy lekapom a polcról a kiállított Ipad-et, a mozgólépcsőt szkippelve leugrok 10 métert az utcaszintig, és kijáratnál utamba álló őröket bowling-golyó mintára ütöm szét, majd beszállok egy várakozó autóba és letépem a mesteri maszkot, amivel az útbaeső kábé 13 darab kamerát basztam át?!
Szerintem nem...
A másik csávó, a "szakértő", amúgy sokkal jobban ki van gyúrva, feszül rajta az ing rendesen. A haja hitlerjugendesen felnyírt körben, felül minden szál helyére zselézve, oldalra elfésülve. Pedig már késő délután van. Vagy vasfegyelemmel ügyel a kezére, véletlen se vakarja meg a fejét, vagy nemrég használta az öt peres szünetét a séró rendbeszedésére, lényegtelen.
Vigyázat! Összeesküvés-elmélet következik!
A tárgyak szándékos avultatása már olyasmi, amit nem is kell takargatni, hiszen mindenki megbékélt vele, hogy lehetetlen műszaki cikket 5 évnél hosszabb időtartamra venni, de ez még nem elég!
Az az érzés kerít hatalmába, hogy lehet, az emberek birkaként bégetnek, de még virgoncul szaladgálnak a réten... Ejnye-bejnye, kinek van annyi pénze pulikutyákra?! Tegyük be a mágikus furulyaszót a monstre hangfalakba, oszt majd odafigyelnek, és körégyűlnek!
A vidékről - Budapest szélesebb vonzáskörzete - a nyugatiba érkező 14-18 éves, csóró fiatalok pl. ingyen plázázhatnak, és ha már épp úgy tesznek, mintha lenne is pénzük megvenni a telefont, ami fater két havi fizetése lenne, meglátják azt is, milyen "kúl" ez a smartphone assszisztens. Jóképű, jól öltözött, jól fodrászolt-szolizott. Menő. Biztos jól keres, tisztelik a haverok, kicsi, de - IKEÁ-san - jól felszerelt lakása van, Budapest belvárosában, és dísztárcsás-spoileres autóval rohangál. Ehhez képest valószínű, hogy a srác egy délpesti lakótelepről békávézik a Westendbe, a csaja fodrász, ezért van ilyen precíz haja, egyik haverja egy edzőteremben dolgozik, ezért nem fizet ott sem, viszont minden szabadidejét erre a látszatra költi, hogy "példásan" nézzen ki a potenciális vásárlók szemében, különben a menedzsere azonnal eszébe juttatná, hogy százan állnak sorba az állásáért.
Ez az imidzs része annak a bizonyos furulyaszónak, szerintem.
Lehet amúgy a srác törekszik, szabadidejében németül tanul, és Ausztriában akar legközelebb dolgozni, de akkor tényleg minimum száz fiatalból lehet majd választani, akiknek nagy lépés, hogy Ceglédről, vagy Veresegyházáról Pestre költözhetnek, és a csili-vili Westendben dolgozhatnak...
Legalábbis nekem ez jut eszembe erről, amíg várakozok.
Amúgy meg : "been there, done that", azaz 1997-98 fordulóján én is friss, vidéki hús voltam Pesten, viszont a havi 60.000 forint körüli fizumból egész jól kijöttem, és nem plázában dolgoztam, mert voltak más opciók is. Meg akkor kábé 2500-3000 között volt egy havi BKV bérlet, csak szólok...
Nekem megint eszembe jut a 90 évvel ezelőtti Németország.
Megint ajánlom Hans Fallada: Farkas a farkasok között c. regényét
Csoda, hogy a Jobbik már majdnem második befutó lett, amikor a "baloldal" neocon gazdaságpolitikán cseperedett újsüttetű milliárdosok kezében van? Szerintem nem. Nem jó! Nem is akarok itthon más lenni éppen, mint turista. Annak még mindig okés, szép Budapest, szép Magyarország.
Amúgy megosztottságot látok, politikai nézetekben, és átpolitizált kulturális nézetekben is, de erre nem térek most ki. Az emberek (régi barátok, ismerősök, egy-egy családtag), akikkel az első pár napban beszélgettem, nagyon különböző státuszúak, és nagyon különböző nézeteket vallanak. Talán ezért is jobb mindig cirka egyesével venni őket, én úgyis mindig picit kötözködöm, valahogy középen állónak érzem magam...
A nagy svung, ami átdobott a diósjenői szélmalomharcom első két-három évén, mára kifingott.
Tavaly még ugye belekezdtem egy youtube videóról ihletett aszalódoboz építésébe, amit tényleg teljesen ártatlanul hagytam félbe, de amúgy utólag csak az a büdösnagy igazság maradt meg ebből is, hogy persze nem feltétlenül azért akartam ezt annyira, mert saját aszalt gyümölcsöt szerettem volna csemegézni, hanem félig a kíváncsiság hajtott, félig meg egy idióta szerelem, azaz imponálni szerettem volna egy ilyen kvázi férfias-barkácsolós, de amúgy egyben kedves-isó-manós történettel valakinek, akinek úgy sem lehetett volna, de ezt akkor még én nem vettem számításba...
Most csendesen bemértem, hogy még akkor sem tudnám épkézláb módon befejezni, ha nem fájna a bokám, térdem, csuklóm, ujjaim, stb., szóval szerényen megkértem Fatert, ha arra jár, és lát rá esélyt, hogy ki lehet belőle hozni legalább egy dobozt, ami áll, és valami levegő megy bele a feketére fújt sörösdobozokon keresztül, akkor légyszi... ha meg nem, akkor bontandó...
"Hiúságok hiúsága", mi?
Ez van.
A másik szál, hogy ahogy egy régi haver megjegyezte:
- Az a te bajod, hogy mindig csak nőkkel vagy körülvéve...
- Ja, buzi vagyok, csak még nem fogadtam el magam - válaszoltam csípőből, bár ez már a "meggondolt" verzió volt, ugyanis sokkal vitriolosabb riposzt jutott akkor eszembe (amit akkor is, és most is megtartok belső használatra...)
De most komolyabban: két olyan barátom-haverom-cimborám van, akit egy részről teljesen férfinak tartok, már részről - mivel mindketten művészek, csak máshogy - nem az általános klisékben mozognak és kommunikálnak, ezért úgy érzem kb. mindig megértjük egymást... valahogy. De velük most nem lehetett találkozni, maradtak a nők.
A nők meg mindig is érdekeltek, ha nem is modhatom, hogy "szőröstül-bőröstül", de nyilván több síkon, mint ahogy egy átlagos CKM-FHM-olvasónak eszébe jutna.
Hosszú évek megfigyelése alapján nagyjából erre a kunklúzióra jutottam >>> a faszikkal lehet beszélni:
- a karrierjükről (ha nincs, akkor a munkájukról, amit akkor is fényeznek, ha nem kellene... a számomra leginkább elfogadható, ha tökre bevallják, hogy szar a melójuk, de van rá egy filozófia, ami ezt megmagyarázza... ez vagyok én is kábé, de csak mert ez a téma minden small-talk gerince!)
- a hobbijukról (ez gyakran tipikus, horgászós, barkácsolós, hobby-DJ-skedős, motor-szétszerelős, de legtöbbször "majd-én-megmondom-hogy-is-kell-ezt" típusú... ami nekem nem okés, rendben?!)
- sportról (rosszabb esetben gyurmagyurka szinten, jobb esetben is valami foci-kosár-forma1 rajongás és további okoskodás...)
- a kocsijukról, az okostelefonjukról, vagy egyéb élettelen trófeáikról (valós vagy elképzelt)
- a nőkről, azaz "élő trófeáikról" (valós, vagy elképzelt)
Kábé ennyi, és mondom, azon kívül, hogy arra nekem is nagyon kész levezetéseim vannak, miért az a munkám, ami, és miért szar a világ, a másik metszet csakis a nők lehet, de eredményezett más egy-két felhúzott szemöldököt az is, ahogy ehhez a témához hozzászóltam full-férfi társaságban.
Hát ez van.
Pináról lehet beszélgetni azzal is, akinek az van, okés? Esetleg sokkal viccesebb is... de nem megyek bele...
Nyilván nem mernék ilyen húrokat pengetni, ha még világ csúfjára mindig szingli életet tengetnék, mert akkor az egész csak valami keserű irigység lenne, dehát ez most rendben van, kösszépen!
A barátnőm "természetesen" nagyobb, mint én (ezúttal kilóra, korábban inkább centire ment), nagyobb cipő kell neki, én főzök általában, és még van 1-2 dolog, ami miatt be lehetne támadni, hogy még mindig csak odázgatom, mikor buzulok meg százszázalékosan, de azért a pókot meg a darazsat én viszem ki a szobából, és én cipelem a nehezebb hátizsákot, ha nagyon kell...
Mindenesetre, az elkalandozásról visszalépve az ösvényre:
Magyarországon most pár emberhez kötődök. Tökre semmilyen klasszikus malter nincs köztünk, mint pl. hugom és legjobb barátnője között, akik 8-9 évesen egymás haját fonták, 14 évesen együtt lógtak el a heyi diszkóba, és most egyikük a másik gyerekének a keresztanyja, aztán ez így lesz fordítva is, amint gyerek lesz a másik oldalon, és a többi hollywoodi klisé (ami amúgy tökre rendben van, nem cinikusan írom ezt, pardonbocsánat!)
Nem, semmi különös, csak éppen ők azok az emberek, akikkel akárhányszor találkozok, nem kellemetlen felvenni a fonalat, és van akivel konkrétan az a helyzet, hogy bár géppuskaropogással toljuk az infót egymás fejére - merthogy amúgy nem érünk rá csak max. 2 órára -, mégse vágunk soha egymás szavába, és mivel semmit sem kell külön megmagyarázni, ez a két óra olyan minőségi idő, ami több, mint ahogy emlékszem (vagy nem) egy-két este hattól reggel négyig tartó kocsma-maratonra egyéb haverokkal...
Szóval a viszony az emberekhez, amiből valahol kiindultam, most kábé arra párolódott le, hogy az a legfontosabb, hogy vannak, akikkel megértjük egymást, anélkül, hogy kvázi "követelőznénk", mikor tudunk egyeztetni, vagy ha tudunk is, akkor miért is csak két órára, és miért nem fontos az, hogy kinek a gyerekét látom felnőni, vagy kit látok menyasszonyi ruhában az oltár előtt?!
Az nem fontos, és most megtapasztaltam, hogy sosem lesz az... De ez egy másik sztori, nem megyek bele.
A gyerekeket felnőni látni, az is egy necces téma... A "sajátokkal" (azaz unokaöcsémmel és három unokahugommal) is bajban vagyok, szóval a saját bőrömön tapasztalom, azt a "bridzsitdzsonszos" érzést, hogy bizony 35-40 között szélesedik az a szakadék, ami a családosok és a szinglik között hasadozik, feszedezik. De persze van kivétel, hogyne lenne!
Másik furcsa barátságom egy kétgyermekes anyuka, akinek amúgy a férjével is tökre szívesen találkozom, csak épp az igazi - már-már testvéri - kötődés mégis az anyuka felé van meg...
Hogy lehet már-már testvéri kötődés valakihez, akit csak 3 éve ismerek, és voltaképpen csak egyik törzsvendégem volt a Szendókuckóban, és mivel az gyorsan becsődölt, és ennek következtében gyorsan Dublinban kötöttem ki újra, nagyon sokat nem is találkoztunk? Hát ez az! Pont ilyen megmagyarázhatatlan dolgok vesznek körül, és nem is akarom megmagyarázni, csak elfogadom, hogy ez van!
Ahogy elfogadom azt is, hogy az anyagi helyzetem jelenleg - és előrevetíthetőleg pár évig még - teljesen lehetetlenné teszi a Magyarországi "újrakezdést", és ha már itt vagyok, meg kell próbálni a lehetőségekhez képest a legjobban érezni magam.
És ahogy ez kb. két éve csak pár terszon nevelt növényke volt, meg a házi oltár, most van más is.
Még mindig nem kötődöm ide, és igazából az itteni kapcsolataimhoz, azaz az emberekhez sem. De egyre kevésbé kötődöm Magyarországhoz is... Lehet bérgyilkos leszek a végén, mint Leon... Beugrik még valakinek Natalie Portman és Gary Oldman mellett az a kis cserepes növény? A lényeg, hogy nincs gyökere...
Hát ez van. A kék nem igazán kék, de a piros sem az... töltés még van, de pólusok váltakoznak.
- Excuse me...
Amúgy enélkül is elég távolinak érzem már Magyarországot, és - sajnos vagy sem - az itt élő embereket is. Illetve ez nem teljesen így van, a viszonyom változott meg mind az országgal, mind a saját kis házammal, mind az emberekkel. Őket picit elemezgetem, ilyen passzban vagyok, bocs.
Találkoztam az első pár nap alatt jól kereső profikkal és hozzám hasonló "kallódó" típusokkal, akik vagy élére állítják a forintot és úgy viszont, szerényen de békésen azért valahogy csak meg tudnak élni, vagy nem tudnak olyan ügyesen spórolni (vagy épp leszarják ezt is), és kezdenek felgyülemleni a számlák, a kisebb hitelek, vagy csak kimarad az életből ez-az. De az a benyomásom, hogy akárki akármennyit visz haza, azt kábé mind elkölti, azaz tartaléka senkinek nincs igazán. (Amúgy még nekem sem, 2.25 év után sem sikerült még közel sem visszaadni, amit a Szendó meg a Láma elvitt...) Ki van ez találva, ugye?
A telefonom Postafonként volt 70-es, eddig a postán töltöttem fel, de most ezt nem lehet. A sorban előttem álló épp egy 20-as számra töltött fel, nekem mondja a néni, hogy menjek be a Vodafonhoz... Nem csodálom, hogy Anci utálna visszamenni a postára dolgozni, ha valakinek szar napja van, és ilyen információt hall, minimum egy kis rosszindulatot kifröccsent a mindezen idiótaságról nem tehető alkalmazott felé is. Én most épp ráértem, legalábbis relatíve, meg ez még az első napon volt.
Picit bosszantott, hogy a körúton megszűnt az a vodás üzlet, amire emlékeztem, és mivel a Nyugati környékén voltam, kénytelen voltam bemenni a Westendbe! No, ez is kapcsolódik ahhoz, hogy az emberekhez való viszonyom kezd megváltozni, és ez nem csak Magyarországon, hanem mindenhol. Az Inception című filmben van egy olyan rész, ahol Leo magyarázza az építész csajnak, hogy ha látszik rajta, hogy nem tartozik bele az álomvilágba, és ezt az "emberek", azaz az álombéli projekciók megneszelik, akkor elkezdenek vele szemben ellenségesen fellépni. Azzal kezdődik, hogy furcsán, rosszallóan néznek rá. Na, én ezt minden pszichedelikus hatás és para nélkül képes vagyok átérezni a legtöbb forgalmas helyen. Leginkább tipikus bevásárlóutcák és shopping centerek tömegében érzem úgy, hogy fulladok, kapálózok az ár ellen egy alattomos folyóban, mert nem is tudok úszni igazán. Lehet pszichológushoz kellene járni, ugye?
Lényeg a lényeg: mire megközelítettem a Vodafone egységet, máris disszonánsabb a rezgésmintám, és ezen nem sokat segített, hogy kábé 20 percet kellett várni. Eközben figyeltem a biztonsági őrt, meg a "Smartphone asszisztenst". Előbbi nem érdemel sok említést, csak annyit azért megjegyeznék, hogy minek egy külön biztonsági őr minden ilyen üzletbe egy alapvetően zárt plázában, ami tele van saját biztonsági őrökkel? Esélyes vajon, hogy lekapom a polcról a kiállított Ipad-et, a mozgólépcsőt szkippelve leugrok 10 métert az utcaszintig, és kijáratnál utamba álló őröket bowling-golyó mintára ütöm szét, majd beszállok egy várakozó autóba és letépem a mesteri maszkot, amivel az útbaeső kábé 13 darab kamerát basztam át?!
Szerintem nem...
A másik csávó, a "szakértő", amúgy sokkal jobban ki van gyúrva, feszül rajta az ing rendesen. A haja hitlerjugendesen felnyírt körben, felül minden szál helyére zselézve, oldalra elfésülve. Pedig már késő délután van. Vagy vasfegyelemmel ügyel a kezére, véletlen se vakarja meg a fejét, vagy nemrég használta az öt peres szünetét a séró rendbeszedésére, lényegtelen.
Vigyázat! Összeesküvés-elmélet következik!
A tárgyak szándékos avultatása már olyasmi, amit nem is kell takargatni, hiszen mindenki megbékélt vele, hogy lehetetlen műszaki cikket 5 évnél hosszabb időtartamra venni, de ez még nem elég!
Az az érzés kerít hatalmába, hogy lehet, az emberek birkaként bégetnek, de még virgoncul szaladgálnak a réten... Ejnye-bejnye, kinek van annyi pénze pulikutyákra?! Tegyük be a mágikus furulyaszót a monstre hangfalakba, oszt majd odafigyelnek, és körégyűlnek!
A vidékről - Budapest szélesebb vonzáskörzete - a nyugatiba érkező 14-18 éves, csóró fiatalok pl. ingyen plázázhatnak, és ha már épp úgy tesznek, mintha lenne is pénzük megvenni a telefont, ami fater két havi fizetése lenne, meglátják azt is, milyen "kúl" ez a smartphone assszisztens. Jóképű, jól öltözött, jól fodrászolt-szolizott. Menő. Biztos jól keres, tisztelik a haverok, kicsi, de - IKEÁ-san - jól felszerelt lakása van, Budapest belvárosában, és dísztárcsás-spoileres autóval rohangál. Ehhez képest valószínű, hogy a srác egy délpesti lakótelepről békávézik a Westendbe, a csaja fodrász, ezért van ilyen precíz haja, egyik haverja egy edzőteremben dolgozik, ezért nem fizet ott sem, viszont minden szabadidejét erre a látszatra költi, hogy "példásan" nézzen ki a potenciális vásárlók szemében, különben a menedzsere azonnal eszébe juttatná, hogy százan állnak sorba az állásáért.
Ez az imidzs része annak a bizonyos furulyaszónak, szerintem.
Lehet amúgy a srác törekszik, szabadidejében németül tanul, és Ausztriában akar legközelebb dolgozni, de akkor tényleg minimum száz fiatalból lehet majd választani, akiknek nagy lépés, hogy Ceglédről, vagy Veresegyházáról Pestre költözhetnek, és a csili-vili Westendben dolgozhatnak...
Legalábbis nekem ez jut eszembe erről, amíg várakozok.
Amúgy meg : "been there, done that", azaz 1997-98 fordulóján én is friss, vidéki hús voltam Pesten, viszont a havi 60.000 forint körüli fizumból egész jól kijöttem, és nem plázában dolgoztam, mert voltak más opciók is. Meg akkor kábé 2500-3000 között volt egy havi BKV bérlet, csak szólok...
Nekem megint eszembe jut a 90 évvel ezelőtti Németország.
Megint ajánlom Hans Fallada: Farkas a farkasok között c. regényét
Csoda, hogy a Jobbik már majdnem második befutó lett, amikor a "baloldal" neocon gazdaságpolitikán cseperedett újsüttetű milliárdosok kezében van? Szerintem nem. Nem jó! Nem is akarok itthon más lenni éppen, mint turista. Annak még mindig okés, szép Budapest, szép Magyarország.
Amúgy megosztottságot látok, politikai nézetekben, és átpolitizált kulturális nézetekben is, de erre nem térek most ki. Az emberek (régi barátok, ismerősök, egy-egy családtag), akikkel az első pár napban beszélgettem, nagyon különböző státuszúak, és nagyon különböző nézeteket vallanak. Talán ezért is jobb mindig cirka egyesével venni őket, én úgyis mindig picit kötözködöm, valahogy középen állónak érzem magam...
A nagy svung, ami átdobott a diósjenői szélmalomharcom első két-három évén, mára kifingott.
Tavaly még ugye belekezdtem egy youtube videóról ihletett aszalódoboz építésébe, amit tényleg teljesen ártatlanul hagytam félbe, de amúgy utólag csak az a büdösnagy igazság maradt meg ebből is, hogy persze nem feltétlenül azért akartam ezt annyira, mert saját aszalt gyümölcsöt szerettem volna csemegézni, hanem félig a kíváncsiság hajtott, félig meg egy idióta szerelem, azaz imponálni szerettem volna egy ilyen kvázi férfias-barkácsolós, de amúgy egyben kedves-isó-manós történettel valakinek, akinek úgy sem lehetett volna, de ezt akkor még én nem vettem számításba...
Most csendesen bemértem, hogy még akkor sem tudnám épkézláb módon befejezni, ha nem fájna a bokám, térdem, csuklóm, ujjaim, stb., szóval szerényen megkértem Fatert, ha arra jár, és lát rá esélyt, hogy ki lehet belőle hozni legalább egy dobozt, ami áll, és valami levegő megy bele a feketére fújt sörösdobozokon keresztül, akkor légyszi... ha meg nem, akkor bontandó...
"Hiúságok hiúsága", mi?
Ez van.
A másik szál, hogy ahogy egy régi haver megjegyezte:
- Az a te bajod, hogy mindig csak nőkkel vagy körülvéve...
- Ja, buzi vagyok, csak még nem fogadtam el magam - válaszoltam csípőből, bár ez már a "meggondolt" verzió volt, ugyanis sokkal vitriolosabb riposzt jutott akkor eszembe (amit akkor is, és most is megtartok belső használatra...)
De most komolyabban: két olyan barátom-haverom-cimborám van, akit egy részről teljesen férfinak tartok, már részről - mivel mindketten művészek, csak máshogy - nem az általános klisékben mozognak és kommunikálnak, ezért úgy érzem kb. mindig megértjük egymást... valahogy. De velük most nem lehetett találkozni, maradtak a nők.
A nők meg mindig is érdekeltek, ha nem is modhatom, hogy "szőröstül-bőröstül", de nyilván több síkon, mint ahogy egy átlagos CKM-FHM-olvasónak eszébe jutna.
Hosszú évek megfigyelése alapján nagyjából erre a kunklúzióra jutottam >>> a faszikkal lehet beszélni:
- a karrierjükről (ha nincs, akkor a munkájukról, amit akkor is fényeznek, ha nem kellene... a számomra leginkább elfogadható, ha tökre bevallják, hogy szar a melójuk, de van rá egy filozófia, ami ezt megmagyarázza... ez vagyok én is kábé, de csak mert ez a téma minden small-talk gerince!)
- a hobbijukról (ez gyakran tipikus, horgászós, barkácsolós, hobby-DJ-skedős, motor-szétszerelős, de legtöbbször "majd-én-megmondom-hogy-is-kell-ezt" típusú... ami nekem nem okés, rendben?!)
- sportról (rosszabb esetben gyurmagyurka szinten, jobb esetben is valami foci-kosár-forma1 rajongás és további okoskodás...)
- a kocsijukról, az okostelefonjukról, vagy egyéb élettelen trófeáikról (valós vagy elképzelt)
- a nőkről, azaz "élő trófeáikról" (valós, vagy elképzelt)
Kábé ennyi, és mondom, azon kívül, hogy arra nekem is nagyon kész levezetéseim vannak, miért az a munkám, ami, és miért szar a világ, a másik metszet csakis a nők lehet, de eredményezett más egy-két felhúzott szemöldököt az is, ahogy ehhez a témához hozzászóltam full-férfi társaságban.
Hát ez van.
Pináról lehet beszélgetni azzal is, akinek az van, okés? Esetleg sokkal viccesebb is... de nem megyek bele...
Nyilván nem mernék ilyen húrokat pengetni, ha még világ csúfjára mindig szingli életet tengetnék, mert akkor az egész csak valami keserű irigység lenne, dehát ez most rendben van, kösszépen!
A barátnőm "természetesen" nagyobb, mint én (ezúttal kilóra, korábban inkább centire ment), nagyobb cipő kell neki, én főzök általában, és még van 1-2 dolog, ami miatt be lehetne támadni, hogy még mindig csak odázgatom, mikor buzulok meg százszázalékosan, de azért a pókot meg a darazsat én viszem ki a szobából, és én cipelem a nehezebb hátizsákot, ha nagyon kell...
Mindenesetre, az elkalandozásról visszalépve az ösvényre:
Magyarországon most pár emberhez kötődök. Tökre semmilyen klasszikus malter nincs köztünk, mint pl. hugom és legjobb barátnője között, akik 8-9 évesen egymás haját fonták, 14 évesen együtt lógtak el a heyi diszkóba, és most egyikük a másik gyerekének a keresztanyja, aztán ez így lesz fordítva is, amint gyerek lesz a másik oldalon, és a többi hollywoodi klisé (ami amúgy tökre rendben van, nem cinikusan írom ezt, pardonbocsánat!)
Nem, semmi különös, csak éppen ők azok az emberek, akikkel akárhányszor találkozok, nem kellemetlen felvenni a fonalat, és van akivel konkrétan az a helyzet, hogy bár géppuskaropogással toljuk az infót egymás fejére - merthogy amúgy nem érünk rá csak max. 2 órára -, mégse vágunk soha egymás szavába, és mivel semmit sem kell külön megmagyarázni, ez a két óra olyan minőségi idő, ami több, mint ahogy emlékszem (vagy nem) egy-két este hattól reggel négyig tartó kocsma-maratonra egyéb haverokkal...
Szóval a viszony az emberekhez, amiből valahol kiindultam, most kábé arra párolódott le, hogy az a legfontosabb, hogy vannak, akikkel megértjük egymást, anélkül, hogy kvázi "követelőznénk", mikor tudunk egyeztetni, vagy ha tudunk is, akkor miért is csak két órára, és miért nem fontos az, hogy kinek a gyerekét látom felnőni, vagy kit látok menyasszonyi ruhában az oltár előtt?!
Az nem fontos, és most megtapasztaltam, hogy sosem lesz az... De ez egy másik sztori, nem megyek bele.
A gyerekeket felnőni látni, az is egy necces téma... A "sajátokkal" (azaz unokaöcsémmel és három unokahugommal) is bajban vagyok, szóval a saját bőrömön tapasztalom, azt a "bridzsitdzsonszos" érzést, hogy bizony 35-40 között szélesedik az a szakadék, ami a családosok és a szinglik között hasadozik, feszedezik. De persze van kivétel, hogyne lenne!
Másik furcsa barátságom egy kétgyermekes anyuka, akinek amúgy a férjével is tökre szívesen találkozom, csak épp az igazi - már-már testvéri - kötődés mégis az anyuka felé van meg...
Hogy lehet már-már testvéri kötődés valakihez, akit csak 3 éve ismerek, és voltaképpen csak egyik törzsvendégem volt a Szendókuckóban, és mivel az gyorsan becsődölt, és ennek következtében gyorsan Dublinban kötöttem ki újra, nagyon sokat nem is találkoztunk? Hát ez az! Pont ilyen megmagyarázhatatlan dolgok vesznek körül, és nem is akarom megmagyarázni, csak elfogadom, hogy ez van!
Ahogy elfogadom azt is, hogy az anyagi helyzetem jelenleg - és előrevetíthetőleg pár évig még - teljesen lehetetlenné teszi a Magyarországi "újrakezdést", és ha már itt vagyok, meg kell próbálni a lehetőségekhez képest a legjobban érezni magam.
És ahogy ez kb. két éve csak pár terszon nevelt növényke volt, meg a házi oltár, most van más is.
Még mindig nem kötődöm ide, és igazából az itteni kapcsolataimhoz, azaz az emberekhez sem. De egyre kevésbé kötődöm Magyarországhoz is... Lehet bérgyilkos leszek a végén, mint Leon... Beugrik még valakinek Natalie Portman és Gary Oldman mellett az a kis cserepes növény? A lényeg, hogy nincs gyökere...
Hát ez van. A kék nem igazán kék, de a piros sem az... töltés még van, de pólusok váltakoznak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)