Egyre gyakrabban eszembe jut, hogy milyen apró részletek vannak a vidéki életben, amit biztos nem nagyon veszünk számításba még akkor, amikor valami kis balkonkertet gondozgatunk a nagyvárosban, és alig várjuk a kivonulást. Nem biztos, hogy tényleg egy sorozatot fogok erről írni, meg a darazsak sem a number one ellenségeim, csak most így alakult. A netem olyan szar (na EZ már tényleg bosszantó!!!), hogy a Facebook-ra pl. néha fotót sem tudok feltölteni, vagy néha egyáltalán nincs egész nap wifi. Itt a bloggeren meg legalább több videó is felfér, meg folyamatosan menti is.
Ezentúl nem fogom tartósan kiakasztani a kabátokat a sufniban, az biztos!
Itt már az elsőt kiemeltem ("szigonnyal", aztán pár gyors lépés, és kidobtam a kertbe, mert meg sem lehetett becsülni mennyi benne a lódarázs). Szerencsére ők nem üldöznek. Igazából nagyon is békések a kecskedarázshoz képest. Esetlenek is, a házba tévedt egyedeket simán el lehet kapni. De mivel azon a részen terveztem pakolni, és egyre többet láttam, nem lett volna jó ötlet sokat mocorogni a dzsekik körül, mert a fészket azért védik, persze.
Attól persze eléggé bepipultak, hogy megszűnt a béke, és a kellemes lógó házuk össze-vissza gyűrve landolt egy fa alatt. Eszembe jutott: "A bátorság az, amikor tudod, hogy valamiből bajod lehet, mégis megcsinálod. A hülyeség ugyanez. Ezért nehéz megkülönböztetni a kettőt." Dehát elvileg allergiás nem vagyok, meg a szél is nagyon fújt, ami - elvileg - zavarja őket a repülésben, meg stb.
Szóval jó darabig nem mertem közelebb menni, és akkor láttam azt is, hogy nem csak egy dzsekiben van fészek, de lehet mégis egy klán volt, mert a többiek is nagyon zizegtek. De pont ezért is be akartam fejezni a melót, mert a bejárathoz elég közel van az a rész, meg hát tényleg ideálisnak tűnt ez a szeles idő. De azt is láttam, hogy ez félmegoldás, mert attól, hogy ki lettek penderítve, még nem fogják elhagyni a bázist, max ha többször elázik később a dzseki, addig meg körülötte mászkálok, plussz ezek még jó ruhadarabok, nem akarom, hogy tönkremenjenek. De mérget sem akartam fújni, mert egyrészt ha lehet, azt kerülöm, másrészt meg azt nem szeles időben, egy már megbojgatott fészekre kell, ugye?!
Hát, a megoldás az lett, hogy egy lavór vizet vittem közel annyira, hogy aztán egy hosszú ággal bele tudjam emelni a dzsekiket, meg aztán néha néha még piszkálgattam, tunkoltam is, sőt, még később nehezéket is tettem rá, mert nem merült el, és a peremen ugyanúgy közlekedtek.
Aztán vettem észre, hogy a kabátujjból ki is pottyant pár fészekdarab, és a kis lárvák (a szó valamiért épp kiesett az agyamból vagy 5 másodpercre a videózás közben, bár lehet azért is, mert persze ugrásra készen álltam, ezt olyan közelről vettem fel...) Nem kamuzok, tényleg őszintén sajnáltam őket ebben a pillanatban. Olyan jól elvoltak, sosem bántottak, én meg lerombolom az egész "települést" és akik épp nem egy lavór vízben fulladoznak, azok nézhetik tétlenül, ahogy a kicsinyeik fel vannak fedve szinte bárminek, ami szereti a proteindús és magatehetetlen áldozatokat. DE legalább nem idegmérget használtam ugye? Szóval pl. egy rigó, ha arra jár, hát bátran kiszolgálhatja magát.
Momo is kíváncsi volt közben, ő sajnos túl közel ment, be is támadták. Vakargatta a bal szeme felett, de nem lett komoly baja. Aztán viszont sokkal később megint azon az ösvényen jött a ház felé, és amilyen okos, megtorpant, aztán jó méteres kitérőt tett. Szóval most egy életre megtanulta, hogy a darázs nem játék. Emlékszem, ahogy a cickányt is tapasztalati úton tanulta meg, hogy csak játék, de nem eledel. Felfalta, majd egyből kihányta, mint egy darab darált húst. Icuka akkor még megvolt, ő csak unottan végignézte, nagyon vicces jelenet volt.
Ma pedig, mivel szélcsendes és nagyon hűvös reggel volt, elintéztem a kecskedarazsakat is, mert azok mindig a tető alá fészkelnek, és van egy kis előtetőm, konkrétan a fészek alatt megyek el naponta ezerszer, és ez már nem a bátorság kérdése, hanem a "jobb félni, mint megijedni". Kecskedarázs ugyanis már párszor csípett meg, kb. ok nélkül. Meg az a kis előtető sincs rendesen befejezve, szóval ha egyszer összekapom magam, így-is úgyis keresztezzük egymás útját. És ezeket aztán tényleg nem lehet kipiszkálni, mert ha megtámadnak, akkor minimum métereken át kergetnek és mintha ők is megjegyeznék, mint Momo: ha egyszer baszakodsz velük, akkor azt biztosra kell venni: spré vagy lángszóró! ;)
