Keresés ebben a blogban

2018. július 2., hétfő

Kilakoltatás virágokkal meg ez-az


   A kiscsibék 30 naposak, ideje volt már, hogy a ládából kikerüljenek, de - szerintem - ha a nagy kakas és tyúkok elől el is tudnának futkosni, ugrálni, kábé erről szólna a napjuk, szóval inkább összetákoltam nekik egy nyúlládából, maradékként ajándékba kapott csirkedrótból és egyéb fantáziadús sitt-elemekből egy elkülönített udvarrészt.
   Lényeg nem a szépség volt, hanem a zéró költségvetés, de azért pár vágott virággal kedveskedtem nekik.




   Már amúgy volt 5 bátor pionyír a kinti alvósládában az elmúlt 2 éjszakára, azt remélem tőlük, hogy majd mutatják az utat, amikor sötétedik, hogy oda kell beülni, nem kell guggolva hajkurásznom és egyesével beraknom őket, főleg, hogy az ajtó előrebukva nyílik, és míg egyet beteszek, simán lehet kislisszol oldalt egy másik.
   Ez az öt is kapott egy csokrot, de először inkább a sarokba bújtak, ki se akartak jönni:


   Amúgy ekkorák a kezemben, a kakashoz képest tényleg minik még:




  A transzporthoz az eddigi ládából a kifutóra egy kaspót használtam. Ez is érdekes, hogy míg pl. az egyik nap a ládából egy megszökött, amikor vizet cseréltem, és még szerencse, hogy el tudtam kapni a fészerben, most simán kiugorhattak volna a kaspóból, de úgy kellett kipenderíteni őket, míg a már kint tanyázó 5 db. még mindig nem akart kijönni, holott etetés-itatásnál ugyanúgy szöktek néha...

   Csináltam videót, ide nagy, de a Youtube-on látható

   Illetve egy másik is, amikor már este 7 felé az "öregek" kötelességtudóan beülnek, ezek meg még csak most kezdik igazán felfedezni az új világot >>> ITT

   Aztán, ha már úgyis posztolok, és pár jóbarát nincs a fészen, ide is teszek még kecskefejő-gyakorlós, meg kerti fotókat a végére, ha már megint volt olyan jó fej Ági és Attila a Lajostanyáról, hogy kölcsönadták a gépet. (A kecskéket is főeg Ági fejte, mert én még nagyon lassú vagyok, de kezdetnek azért nem rossz, mondta.)




 Hátsó kert: tökfélék már terjeszkednek a szomszéd kaszáló felé


Hátha lesz kis uborka is...


Ez talán bogyiszlói lesz, nem szoktam kiírni, meg sorok se nagyon vannak


Ez a nagy cukkinidzsumbi alja, nemrég ültetett bab fog felfutni a tövében lévő kukoricára, meg egyéb karókra


Ajándékba kapott kis zeller


Egyik tő már roskadásig, de még mind zöld


Erről már 3 darabot meg is ettem, így egyesével érik. Alatta büdöske, a paradicsom barátja.


A zöldbab is fut mindenfele, és jó lenne ha mindenhol ekkora (kb. 20 centi hosszú) termések lennének, de még a többi kicsi


Ez nem a hátsókerti, hanem elöl nőtt ki magától. Szerintem gömbcukkini, de mindegy is, úgyis megeszem.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése