Holnap lesz Hans Fallada születésének 118. évfordulója.
1937-ben jelent meg Farkas a farkasok között című regénye. A történet 1923 júliusában kezdődik, Berlinben. Fülledt meleg, vihar előtti csend. A dollár 414.000 márkát ér.
Gimiben olvastam először, pár napja vettem újra kézbe.
Az én példányom '83-as kiadás, 65 Forint van a borítóra nyomva. 1983-ig a legnagyobb címletű bankjegy az Ady-ötszázas volt. Vicces, hogy ebben a könyvben elrejtve találtam egy '86-os Rákóczy-ötvenest, és egy '84-es Kossuth-százast :)
Gimis koromban csak tetszett a mindenre kiterjedő részletesség, ami betekintést nyújt egy régi, letűnt világba.
Most ennél többről van szó: ez a világ újra itt van a küszöbön.
"Egy férfinak dolgoznia kell, ez kétségtelen, ha jogot akar formálni az önérzetre. Csakhogy a munka megválasztásában szabad akaratának kell lennie; a gyűlölt, csak pénzért végzett munka megszégyenítő. [...]
Valahol ebben a városban van egy gép - persze, hogy gép, emberek sohase tűrnék, hogy ilyesmire használják fel őket! - és az éjjel-nappal papírt okád a városra, a népre. Pénznek nevezik ezt a papírt, számokat nyomtatnak rá sok-sok nullával, amelyek egyre gömbölyűbbek. És ha agyonhajszolod magad, ha sikerül valamit megtakarítanod öreg napjaidra, értéktelenné válik az egész. Papírrá, papírronggyá!
És emiatt a rongy miatt ácsorog és hajlong Studmann bajtárs a szálloda halljában. Rendben van, álljon ott, hajlongjon - de ne rongyért. A kapitány fájdalmas világossággal látta újra, amint az előbb, a barátja nyájas-komoly arcát.
Váratlanul besötétedett, azután lassan világosabbá vált. Kis repceolajlámpa himbálózott a nyers, gyalulatlan mennyezetgerendán. Meleg, vörhenyes fényét egyenesen Studmann arcára vetette, és az arc nevetett, de hogy nevetett! Szeme ragyogott, csücskében száz ráncocska remegett és ficánkolt.
- A visszakapott élet is benne van e nevetésben - hallott egy belső hangot a kapitány.
Semmiség volt, csupán egy emlék egy éjszakáról a fedezékben - hol is? - valahol Ukrajnában. A bőség földje volt, a tök és a dinnye százával nőtt a mezőn. A fedezékbe is jutott ebből a gazdagságból, ott terpeszkedtek a polcon. Éjszaka egy patkány (ezer volt belőlük) meglökött egy tököt a deszkán. A tök az egyik alvó bajtárs fejére pottyant. Az alvó borzalmasat kiáltott, a tovaguruló tök hozzácsapódott ehhez is, ahhoz is. Valamennyien felébredtek és lélegzetvisszafojtva lapultak takarójuk alatt, a becsapódás repeszdarabkáit várva. A halálfélelem pillanatait: - most még élek, gyorsan gondolok valamire, amire érdemes, az asszonyra, a gyerekre, egy lányra, a zsebemben százötven márka lapul, jobb lett volna, ha kifizetem a cehhet, most már ennek is vége...
És egyszer csak Studmann felnevet:
- Csak egy tök!
Harsányan nevetnek, hahotáznak. Ebben a nevetésben a visszakapott élet is benne van. A kis Geyer megtörli vérző orrát, és ő is nevet. Úgy van, Geyernek hívták. Nemsokára elesett; a háborúban csak kivételképpen hullott tök.
De akkor legalább valódi volt a félelem, valódi a veszély, és valódi a bátorság! Reszkettek, de aztán felugrottak, felfedezték, hogy csak egy tök, és nevettek! Önmagukon, a félelmükön, ezen a bolond életen, amelynek útját tovább járják, a nem létező cél felé. De hogy az embert olyasvalami fenyegesse, ami papírt okád, olyasvalami kényszerítse, ami nullákkal gyarapítja a világot - ez megszégyenítő! Fáj annak, aki elszenvedi, fáj annak, aki látja, hogy mások elszenvedik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése