1984-ben egy Roger Ulrich nevű kutató furcsa jelenséget tapasztalt húgyhólyagműtét után lábadozó páciensek közt, egy elővárosi kórházban, Pennsylvaniában. Akik olyan szobákat kaptak, melyek ablakából egy csoport lombhullató fa volt látható, átlagosan egy nappal hamarabb váltak járóbeteggé, mint azok, akiknek ablaka egy falra nézett. Az eredmény egyrészt magától értetődőnek látszott - persze, hogy inkább van terápiás hatása egy lombkoronának, mint egy unalmas téglafalnak - de kérdéseket is felvetett. Bármilyen gyógyító tulajdonságot keresünk egy fában, mégis hogyan képes ezt kifejteni egy üvegablakon keresztül?
Ezt az aspektust vizsgálja egy új tanulmány a Scientific Reports szaklapban, melyet amerikai, kanadai és ausztrál kutatócsoportok készítettek, Marc Berman, a Chicagoi Egyetem pszichológia professzorának vezetése alatt. A tanulmány két nagy adathalmazt hasonlít össze Torontóból. A mintavételt blokkonként (kisebb kerületrész) végezték el. Az első adathalmaz tartalmazza a zöld felületek nagyságát, melyet műholdas képek segítségével készítettek, valamint a város területén ültetett 530.000 fa részletes listáját. A második egy alapos egészségügyi állapotfelmérést tartalmaz, melyet 94.000 válaszadó eredményeire építettek. Miután a válaszadókat osztályozták anyagi helyzet, életkor, és iskolázottság szerint is, Bermanék a következő eredményt kapták:
Ha egy blokkban a fák számát tízzel növelnénk, az egy százalékos javulást eredményezne a rezidensek saját egészségi állapotukról alkotott képében. Ha ugyanerre az eredményre akarnak jutni, de más tényezők megváltoztatásával, az azt jelentené, hogy a vizsgált lakosok átlagéletkorát 7 évvel kellene csökkenteni, avagy éves átlagkeresetüket 10.000 dollárral növelni.
Hihetetlennek hangzanak a számok? A samaragd kőris kéregrontó, mely az utóbbi években mintegy százmillió fa pusztulásáért felelős, felkínálja a borús konklúzió lehetőségét. A megyékre bontott analízis azt mutatja, hogy 1990-2007 között az érrendszeri és légzőszervi megbetegedésekhez köthető halálozások száma ott tér el nagyobb mértékben az átlagtól, ahol a fák áldozatul estek a kártevőnek. Ez több mint 20.000-rel több halálozást jelent a vizsgált időszakban.
A torontói adatok hasonló kapcsolatot mutatnak a fák száma és olyan betegségek közt, mint a szívinfarktus, agyvérzés és cukorbetegség.
Mindezzel együtt ami igazán izgalmas a vizsgálatban, az az egyik rejtett tényező. A jótékony hatást majdnem teljes egészében azokhoz a fákhoz köthetjük, melyek az előkertekben, vagy az úttest mellett állnak, azaz ahol az emberek elsétálnak a közelükben. A vizsgálat eredményére sokkal kevésbé hat azon fák száma, melyek a hátsó kertekben, vagy parkokban találhatóak. Lehet a magyarázat az is, hogy az útmenti fák jobb minőségű levegőt eredményeznek, vagy csupán a lombos utcák arra ösztönzik a lakókat, hogy sétaljanak gyakrabban. De Bermant ezek mellett egy olyan lehetőség is foglalkoztatja, ami visszavisz minket Ulrich kórházablakaihoz: lehet, hogy csupán az is elég, ha ránézünk egy fára.
William James, az úttörő filozófus és pszichológus, a késő 19. században azt javasolta, tegyünk különbséget a tudatos, és a tudattalan figyelem között. Amikor egy forgalmas útkereszteződésen haladunk át, vagy egy Excel-táblát elemzünk, a tudatos figyelmünk véges eszköztárát vetjük be. Az ilyen fókuszt kívánó cselekedetek hamarosan kimerítenek, de a "gyógymódot" nem abban kell keresni, hogy egy elsötétített szobában meditálunk! "A környezetnek rendelkeznie kell olyan jellegű stimulációval, amely a tudattalan figyelmünkre hat, és elbűvöl" - mondja Berman. A városi közeg nyilván rendelkezik olyan arzenállal, amely a tudattalan figyelmünket ingerli (pl. az autók dudálása), de olyan durva és parancsoló módon, melyet ha felül akarunk írni, be kell vetnünk a tudatos figyelmünket is. A természetes környezet ezzel szemben olyan ingerekkel szolgál, melyet Berman "lágyan csábító stimulációnak" nevez. A szemünk észrevesz egy érdekes faágat, vagy a víz fodrozódását, és a agyunk észrevétlenül követi.
Tíz évvel ezelőtt, mint a Michigan Egyetem doktorandusza, Berman készített egy tanulmányt, melyben önkénteseket kért fel arra, sétáljanak 50 percig vagy egy arborétumban, vagy a város utcáin, majd egy tesztet készíttetett velük. Azok, akik az arborétumban sétáltak, a memória és a figyelemösszpontosítás terén mintegy húsz százalékkal jobban teljesítettek, mint a másik csoport. Bár az eredményeiket ez nem befolyásolta, általában jobb hangulatban is voltak.
"Azt találtuk, hogy nem kell feltétlen a természetben eltöltött időt preferálni, a jótékony hatás akkor is érvényesül" - mondja Berman. Egyes sétákat júniusra, míg másokat januárra időzítették; nem valószínű, hogy sokan odáig voltak a kemény michigani fagyokban való caplatástól, de ezzel együtt az eredmények épp oly mértékben javultak, mint a júniusiak.
Nem meglepő, hogy azok eredményei ugrottak meg a leginkább, akiknek a tudatos figyelme már eleve ki volt merítve: egy munkanap utáni természetjárásban úgy látszik több a helyrehozó hatás, mint egy kora reggeliben, azoknál pedig, akiknél depressziót diagnosztizáltak, a javulás a séta után ötször nagyobb volt.
Ennek az effektusnak a csökkentett hatását lehet produkálni, ha csak az ablakon keresztül, vagy (kutatói kényelemből) csak fotón mutatjuk az alanynak a természetet. Az elmúlt évek során Berman és kollégái azokra az aspektusokra fókuszáltak, amik elemi szinten különböztetik meg az organikus és mesterséges környezetet. A képeket vizuális komponensekre bontották: milyen a szögletes és kerekded határvonalak aránya, milyen a színezet és színtelítettség, és az entrópia (a pixelek intenzitásának valószínűségi mutatója), és ehhez hasonlók. Egy arborétum látképe például jellemzően telítettebb színekkel bír, mint egy utcasaroké, azaz a természetben található színek a "tisztább verziókat" tartalmazzák. Még amikor a képeket oly módon torzítják, hogy nincs felismerhető elem (pl. egy fa, vagy egy felhőkarcoló), ami elárulná mit ábrázolnak, az elemi karakterisztika úgy is előrevetíti, mennyire fogják az alanyok kedvelni ezeket.
Jó lenne azt gondolni, hogy az ilyen kutatás hatással lesz a közintézkedésekre. Ulrich felfedezése máris hatással volt több millió dollárnyi építkezésre, ami a közkórházakat illeti. Talán képesek leszünk újragondolni a várostervezést, és előnyben részesíteni a gazdagon színezett tereket és épületeket, hullámzó, szabálytalan formákkal, melyek folyamatosan duruzsolnak a természetességre éhes érzékeinnek.
Berman célja ezzel együtt jóval prózaibb: azt remélei, több fát ültetünk. Eredményei tiszta és következetes hierarchiát mutatnak. A séta a természetben überel egy fáról készített fotót, ami viszont még mindig jobb, mint egy absztrakt kép, bármennyire is megnyugtatónak szánták. Legbelül mindannyiunkban van valami, ami válaszol a természet háromdimenziós geometriájára, és ez a részünk az, ahol az érvek a jótékony gazdasági hatásokról megbuknak.
Ha valaki 10 fát, vagy 10.000 dollárt ajánl, válaszd a fákat!
--------------------------
Ezt meg csak hozzáteszem, szerintem ide illik:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése