Keresés ebben a blogban

2018. május 7., hétfő

MűPa 2.


Megint valami szépet azért alkottam nap végére, és persze kirakom a fészre, de meg akarom írni, hogy azért "egy csipet sóval" vegye be ezt bárki!
Aztán mivel grafomán vagyok, már látom inkább naplóbejegyzés lesz belőle.




Szóval így kezdetem: De senki ne gondolja ám, hogy én valami kis buddha/manó vagyok, aki egész nap tesz-vesz, meg archaikus mosollyal arcán gyönönyörködik mindenben és talán még dúdolgat is közben!

Ilyen a virtuális tér, mindenkinek van ezer arca, és abból kiválasztja azt a párat, amit mutatni akar magából. 
Például én ma nagyon bal lábbal keltem, valahogy semmi se ment, főleg mert vannak dolgok, amit kb. egyszerre lenne érdemes csinálni, de akkor meg csak a káosz lesz, mint Aprajafalván, a törpikék nem egy irányba menekülnek, hanem egymással szemben, szóval vagy mindenhol baj van, vagy full hülye mindenki...
Kimegyek, bent hagyok valamit. 

Bemegyek, kint hagyok valamit. 
Trágyadombon kapálok, moshatom állandóan a lábam is, meg a klumpát is, mert én nem bírom elképzelni a gumicsizmát jó időben! 
Mosni kell a kezem ezerszer, mert ugye pl. sajtot megfordítani nem retkes kézzel kell! Még akkor se, ha nem eladásra megy, hogy "Megeszik még ezt a jó túrót a pesti urinépek!" (megvan, ugye? Orsi B..te : Indul a Bakterház, majd feltétlenül nézd meg!!!)

A gumicsizma mellett ugye az echte paraszt nem véletlenül hosszúgatyázik, azt is megtanultam: csaláncsípés is tud túl sok lenni, de az egyéb rádtapadós, tüskés dzsumbi a rövidgatyás műparaszt "kurvaisten-forrása"... én mégse hosszúgatyázok 20 fok felett, nem olyan családból származom én!
Kullancsról most semmit, nem akarok ijesztgetni olyanokat, akik még nem biztosak benne, hogy meg akarnak-e látogatni.

De az okosteló volt az mégis, ami totál szétbaszta a napom, nem a vidéki hátulütők, szóval...
Netezni se kéne már ennyit!
Egy jó cimbim egyik párhuzama jut eszembe, aki hajón dolgozott, és azt írta egyszer, addig iszogat a többiekkel, amíg be nem csajozik (mert általában az így megy, főleg vendéglátós berkekben, főleg hajón), aztán utána már csak csillout, semmi pia, Amszterdam 2 hetente, 'nuff said ;)

Szóval már nem sok választ el talán az igazi csilltől, csak legyen saját "birodalmam", az biztos hogy néha ki-kiposztolgatok néha majd onnan is, de hogy előre borítékolhatóan semmi-értelme-vitákba nem fogok belemenni fasz vegánokkal, akik azt hiszik, hogy levélmulcsból húsz kilós tök lesz, meg fasz állatvédőkkel, akik az élőcsapdában fogott nyestre azt javasolják a baromfitartós csopiban, vigye el a gazda 15-20 kilométerre, és engedje szabadon, "mert az is Isten teremtménye!" az biztos!
Tele van a net fasszal, én már csak a saját kis csoportom szeretném megőrizni, az az 550 tag elég is.
A világot már úgyse váltjuk meg, mert mindenkinek kb. 95% ellenérve van arra, hogy kiköltözzön igazán vidékre, és az az 5% ami meg vonzza, az általában olyan, mint a "Love Ireland" fotók, amik tényleg szépek, tengerpart, zöld gyep, sziklák, de mind verőfényes napsütésben készül, holott olyan idő kb. összesen az év 15%-ában van! Plussz a szél, az ugye nem látszik a fotókon, hogy a mellbimbód kilyukasztja a pólót nyáron, amikor a fotón amúgy totál kellemes virágos-zsúrlós-tengerpartisziklás eye-candy van tálalva ;)

Szóval van ám itt mit meggondolni, de én az első pillanattól kezdve (a nagy februári hidegben érkeztem) tudom, hogy minden "nehézség" elmegy egy-két káromkodással, a Jóisten meg ezt nem veszi ám komolyan, az én Istenem semmiképpen, szóval nem számít!
A lassú net, az elbaszott okosteló, az tolongás a pesti combínón, az sokkal de sokkal idegesítőbb...

Még a nyusztra ki akarnék térni, meg talán a vegánságra is, de hosszú lenne, és mostanában igyekszem jobban szervezni a napom, szóval nem tudok 3 méteres papiruszokat posztolni ;)

MűPa 1. >> ITT



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése