Keresés ebben a blogban

2018. április 28., szombat

Beteg és rokkant punkok, szevasztok

Már visszatakaróztam, fejben már megírtam a posztot is.

2-3 napja figyeltem már, egyik tyúkom nem valami aktív. Pl. reggel amikor nyitok, az összes rohanni szokott ki az ólból, egyből enni és inni akarnak. Ezt meg úgy kellett kihajtani.

Aztán már a tyúkudvarból se ment ki, amikor délután 3 körül kiengedem az összeset kapirgálni. Sokszor a fejét a szárnya alá dugva láttam.

Van egy ajándékba kapott törött szárnyú tyúk, az is eléggé gyámoltalan, szokott ugyanígy pihenni, elbújni a sarokba. Már készültem levágni, mert sosem láttam tojni, gondolom nem jut neki elég jó kaja, mert a többiek kicsipkedik a jobb falatokat mire ő odajut. Lehet kapirgálni se tud rendesen, mert a lógó szárnya miatt az egyensúlya se jó.

Na, de fejre egészséges amúgy, és amikor megfognám akkor elég gyorsan el tud szaladni, sziszont ez a beteg kezdett lassabban is mozogni. Az is feltűnt, hogy egyre inkább halványul és közben sárgul a taraja. Tegnap estefelé megfogtam, megnéztem a begyét, és kb. üresnek éreztem (a többi tyúké olyan általában estére, mint egy golflabda!).

Feltettem a csoportba, és persze ahogy lenni szokott, kaptam kb. 4 féle diagnózist meg 3 tanácsot, amiből 1-2 betegség nevére legalább ilyenkor rákeresek és hát sok jót nem ígért semmi. A tetvesség nem tudom miért, állandóan az első tipp...

Mindenesetre ma reggel amikor a többiek kirohantak, ez a kettő már mintha összetartozna, egymáshoz bújva maradtak a sarokban. Én már forraltam a fezék vizet nekik, mert biztos ami biztos. Az elméletem szerint a töröttszárnyú ha még nem is beteg, de az általános gyengesége miatt biztos elkapja, főleg ha sokszor egy sarokban pocol a láthatóan beteg társával.

Megjegyzem, egyedül csak akkor vágtam még, amikor ezt a letojt állomány meghozták, és a leginkább leharcoltabbat gyakorlásképp levágtam és szétbontottam. Az is beteg volt, de annyira, hogy alig ellenkezett.
Szóval egyszerre kettőt vágni, megpucolni, felbontani, az egy lépcsővel feljebb már, kíváncsi voltam hogy megy majd eleve.

Kezdtem a narancsos tarajúval, ami már alig tiltakozott, le volt gyengülve.
Előtte is át tudtam nézni a tollazatát, én semmilyen tetvet, vagy atkát nem láttam, aminek nagyon örültem.

A tolltüszői mintha meg lettek volna nagyobbodva, ez nem tudom milyen tünet lehet vajon? Marek-féle?




De a durva persze a máj volt, ahogy sejtettem is (a sárga taréjból), meg ahogy azt a tippet olvastam, hogy leukózisos is lehet. Szerintem jól látszik a fotókon:




A kettő összehasonlításaképpen, a törött szárnyú, de vörös tarajú tyúk belülről is az alábbi képeken:







Látszik, hogy sovány, de azon kívül szerintem a bőre egészséges (érdekes, forrázáskor mintha viszont ez lett volna büdösebb), a mája jól néz ki, a zuzája tartalma is, szerintem okés. Én ezt megenném.

Ja, és a betegnek véletlen kipukkasztottam a belét is, és zöld, kenőcsös trutyi jött ki, ami a leukózisra utal, ha jól értelemztem.

Köszönök toivábbra is minden olyan véleményt, ami mögött valódi szakértelem és/vagy sok-sok tapasztalat van.

1 megjegyzés:

  1. Végig olvastam,ha májköves úgy tanultuk,hogy pár évig nem ajánlatos ugyan azon helyen baromfit tartani. Tavaly vágtam egy pipit pont ilyen volt a bőre. Előtte nagyon durván ki fertőtlenítettem Klórmésszel,Légzési problémái lettek és a bőre még rondább volt. Természetesen a tetemet meg semmisítettük További sok sikert..

    VálaszTörlés