A sárkány megeszi a nyulat reggelire

2012.07.23. :
Számok, dátumok, valahogy ilyesmiben elég jó voltam mindig.
Fél év.
Fél éve kezdődött a sárkány éve, és most, ezzel a szép, hétfői, tízmilliószoros nappal kezdődik 36. életévem utolsó hete.
Fél éve is eszembe jutottak dolgok, épp nálam a kis notesz, amibe gyorsan lefirkantottam, a diósjenői konyhaasztalnál.
Érdemes belenézni most:

"Tavaly ilyenkor az első nyitvatartás előtt álltam (Szendókuckó - nyitás: 2011.01.24.)
Idén a jenői háztól búcsúzom egy időre.
DE, csak azért, hogy amit a nyúl évében elherdáltam, azt visszahozzam ide.
Két éve még nem tudtam hogy lesz, és lett valahogy, ugye?
Három éve meg azt hittem, minden sínen van, és mi lett belőle?
Most... ...
Mi van, ha bejön a Szendó? Kidolgozom a belem, mint sok más kisvállalkozó, akikenek "bejött"...
Ezt akartam? NEM!
Mi van, ha bejön a Vakláma?
Same difference...
Ráadásul valaki szinte az elejétől szerves része volt a Lámának, és akartam ezt? Akartam vele tervezni? NEM.
A mostani helyzethez így vezetett az út, hát akkor csak előre, csak a szépet!"

Másnap elindultam, és bár a gyomrom görcsben volt, igyekeztem játékosan felfogni:

Most pedig itt ülök egy szép, fekete sziklán, a hullámok felett, Dublinban, és ugyanebbe a kis noteszbe írom:
Nem lehet "csak úgy" helyeket találni. A helyek mindvégig várnak ránk.

És milyen most visszaolvasni ezt a január 23-át! Milyen kis visszaöltés ez! Eleve, most, hogy nézem a dátumot, ha a pontokat kihagyom: 0123
Ez egy tökéletes sorozat kezdete, nem igaz? :D
Ez a hely (eddig többször is jártam erre, talán volt még kapu a kőkerítésen, vagy csak siettünk felfelé, az igazi látványosságokhoz, nem tudom) eddig nem tűnt fel. Nem próbáltam még lejönni a tengerig a szerpentinről, főleg, hogy elvileg itt magánterületek vannak...
És nem jöttem ki Howthra a majnem fél év alatt, eddig a napig.

Pedig, amikor decemberben végleg leírtam a klubot, és elkezdtem Dublinra koncentrálni, annak a legegyszerűbb módja, vagy "eszköze" mindig az volt, hogy a tenger hullámzását hallgattam a youtube-on, amikor egyedül tudtam lenni, és nagy nehezen el tudtam csendesíteni kicsit a háborút a fejemben. Arra gondoltam, hogy itt vagyok, és jól érzem magam. Megpróbáltam a hangokhoz (hullám, sirályok) kapcsolni a korábbi képeim konkrétan Howthról, és a belső jó érzést.
Szóval így hívtam meg ezt a napot, avagy, mivel ez a hely már nagyon rég itt van: így hívott meg engem, ide, a mai napra :D

A mai nap, pedig, ahogy illik:
Mindenki olyan "rendesnek" tűnik. A gyerekek tündérek, a felnőttek nyugodtak, békések.
Esküszöm, érzem, hogy egyre többen tudnak arról, mi fán teremnek ezek a tízmilliószoros napok. (Erre jó a Facebook, és a Youtube, hiába használom én is sokminden egyébre, de végtére is: nagyon hatékony kommunikációs eszközök.) s már nem csak tudnak róla, de tesznek is érte, hogy történjen a TEREMTÉS. 
Nem erőltettem semmilyen komoly meditációt, és nem imádkoztam a világ sorának megfordulásáért, csak eltöltöttem pár órát egy inspiráló környezetben, és annyi "üzenetet adtam fel" csak:
- De jó lenne, ha egyre többen jönnének rá, hogy alapvetően egy hely a természetben mindig vár rájuk, és nagyon egyszerű módokon (pl. egy piknik-szendviccsel) is jól érezhetik magukat, ha megvan a kapcsolat. És amikor a valódi kapcsolatot megteremtjük, akkor megvalósul a leválás is a látszat-vilárgról, amiért eladjuk az időnket, és az energiánkat.
Ilyenkor, egy-egy ilyen napon érdemes ebbe belekóstolni, így lehet rákapni az ízére, és fejleszteni a hitet, hogy
LEHETÉSGES!