Hegylakónapló különkiadás

   A szezonvég poszt után talán már írhatok a "hegylakó" életről is kicsit.
   Persze még a naptári télből alig telt el valami, várható még simán egy kemény március, meg alapból kis szokott tartani a fűtési szezon április közepéig legalább, a nappalok meg még mindig rövidülnek... (sokszor hetekig csak 1-2 mondatot írok egy ilyen posztba, mire kész lesz, már hosszabbodni fognak.)
   Úgy döntöttem magamban, december közepétől egy 100 napos időszakot tekintek télnek, azaz bármi nehéznek tűnt is eddig, az még "ősszel volt", és kb. március 24-25-én mondhatom, hogy most már legalább itt a tavasz.
   Persze amilyen klíma-amomáliák vannak, lehet 2019-ben március végén is lesz egy "visszavágó" a tél részéről, meg mondjuk lehet februárban simán lesz olyan, hogy szinte alig kell fűteni...

   Azt megint előrevenném: sose higgye senki, hogy minimális pénzzel el lehet kezdeni!
   Az 5 m3 tüzifa alap, a deszkák és lecek, amiket a tyúkólhoz, és a terasz téliesítéséhez vettem, kb. 30.000-be kerültek, és még a fólia, csavarok, szögek, stb. És már voltak szerszámaim. Nem túl komolyak, de azért nem kellett most megvenni pl. vésőket, kalapácsokat, barkácsszorítókat. Egy speckó zokni a vadászboltban 3000/pár! És nagyon kell! Ami azt illeti, 3-at vettem eddig, de inkább veszek még 2-t. Nem elég 1 zseblámpa és egy fejlámpa, mert van, hogy nem találod! Nem elég 3 fazék, meg 2 lavór! Még csizmából sem elég egy pár, mert amikor benedvesedik a bélés, ajánlatos lecserélni! Még szerencse, hogy abszolút nem izzadékony a lábam... De lábról és fejről azonnal meg tudok fázni, szóval a fűtés pl. azért is fontos, legyen lábfelmelegítős víz!
   Szóval szerintem nem lehet minimalistában tolni!
   Ezt mondjuk mindig is tudtam, előre készültem, amire csak lehet. Aztán meg akkor itt a következő "tanácsom": fogadd el, hogy sosem tudsz előre készülni mindenre! Nincs recept!
   Hogy miért fektetek erre ekkora hangsúlyt, majd talán később írok róla.

   Az épület kb. egy dupla pincére épített teraszos víkendháznak mondható. Meg van alatta egy ódon tapasztott gerendaház (vagy nem tudom pontosan mi a kategória). Ott tartom a 19 fős baromfiállományt. Anélkül, hogy részletesen leírnám: nem lakás célra tervezték.
   
   Sokan írtak, vagy mondták, túlvállaltam magam, és mindenkinek első számú aggodalma a hideg. Hogy majd megfagyok...
   Na, volt már itt posztom, ami úgy kezdődik (vagy ez a címe), hogy "nagy volt a pofám megint..." szóval majd március végén nyilatkozhatnék csak igazán a hidegről, de... Egyelőre a legnagyobb problémának a fény (ezen keresztül az áram) hiányát éltem meg. Amikor már délután 4-5-kor kb. nem látok semmit a szobában, az nagyon idegesítő tud lenni, és a fájdalmas dolgoknál az idegesítő dolgok szinte mindig rosszabbak, főleg ha egyedül él az ember. És, ha egyedül él az ember, még mindig lehet mondjuk kutyabuzi, és akkor persze amúgy is kikérné magának, hogy egyedül él, mert a kutyája is személy... De én csak kutyamegőrző vagyok, nem voltam sose kutyabuzi. De még csak macskabuzi sem, azaz Manci se számít. 
   De máris elkalandozom... Egyedüllétben az internet kb. köldökzsinór a "többiekkel", és ha nincs áram, akkor ugye nincs net. És olvasnék könyveket, de valahogy sikerült valami jó szar fejlámpát is vennem, és hát nem egy élmény azzal olvasni... meg mondom, nem akarom sokszor bizonygatni, de nem vagyok antiszociális típus. Ezzel együtt meg imádom sokszor, hogy egyedül vagyok, mert ez is kell, csak épp kell(ene) az a varázsütésre előálló szitu, hogy alapból ugye magam vagyok, de benyomom a laptopon a power gombot, és a neten meg "velem van" aki akar, meg akit én akarok ;) 
   Ha nincs áram, néha-néha lementem a Vadvirágba, de mivel majmot nem kéne banánszállító konténerhajón szabadon engedni, sokszor több volt a kár, mint a haszon...

   
   Lehet ám egy ilyen "kivonulás" mindenkinek segít kicsit megtalálni az igazi énjét? 
   Hát, én tényleg ajánlanám, kóstoljon bele mindenki, érdekesnek érdekes. Nem kell elköteleződni örökre, nem kell ökomártírkodni, de érdemes kipróbálni, és hát persze nem csak mondjuk júniustól augusztusig...
   Hogy "lusta" lennék, az vitatható. Kampánymunkás vagyok. Belelendülök és elfelejtek enni is, máskor meg visszabújok az ágyba 'sztlevanszarva!
   Ez okés, de amikor mindennek tétje van (vagy lehet), akkor mégsem okés. Néha erőszakot kell tenni magamon. Na, akkor vagyok általában ideges. Ha a (6-700 lépésnyire lakó) "szomszédaim" néha egy óriási ordítást hallanak, sosem azt jelzi, hogy nyílt törést szenvedtem. Nem vagyok egy hímsoviniszta típus, de egy pasi amúgy se ordít, ha valami fizikailag fáj, ebben én se vagyok kivétel... Nem, én akkor ordítok, ha valami felbasz. És van olyan sokszor. Szóval a #Hegylakónapló is igyekszik azt tükrözni, hogy ez itt ám nem a "béke szigete", de emeljétek négyzetre és szorozzátok meg pível, csak, hogy kerek legyen a kép!
   Geci sok idegesítő dolog van, a kihűlt lábujjaktól kezdve, amik miatt abba kell hagyni a munkát, a berepedt ujjbegyig (szintén a hideg, meg a szárazság kombója), meg amikor valamit még este kint felejtettem, amikor már bebarikádoztam az ajtót, és vígan fűtök. Meg hogy a rövidtávú memóriám szart sem ér, és lassan azon parázok, mindent fel kell-e majd címkéznem, és akcióterveket plakátolni ki a szobában és a teraszon?! És még csak 42.......
   
   Na, és a "kivonulás" mibenléte is olyan, mint a falusi élet: lehet mondjuk nincs 50 árnyalata, de nem is ugyanaz nekem, mint - bocs, csak ismert nevek miatt hozom fel - Zaka Dominikának, vagy Paulicséknak, vagy Tóth Rékának, amikor még a Boldogszer fantáianevű helyen éltek az 5 gyerekkel, meg az akkori párjával.
   Számomra egyszerre önkéntes "vállalás", és kényszer is!
   És - (fontos!) - kényszer nélkül lehet nem tartanék itt, azaz nem véletlen, hogy úton-útfélen a kényszrítő erőt, egyfajta "öko-diktatúrát" reklámozok, mind személyesen, mind a csoportomon keresztül. Vannak persze nagyon nagy spílerek, akiknek megy kényszer nélkül is, de egy Faith No More számból kiragadva: "But me, I'm just a man." És a nagy spílerek aránya mindig hangyafasznyi lesz a tömeghez képest, azaz a kényszer jelenthet szerintem csak kézzelfogható megoldást.
   Egy példa erre: vízzel való viszony.
   Imádok fürdeni! Ehhez képest most néztem az IBC tartályt, amibe 2 hete 500 liter vizet hoztunk: 300 liter felett áll! Kb. 2 naponta elmegyek a kúthoz egy 10 literes kishordóval és egy 5 literes ásványvizes kannával, ez az ivóvíz-főzővíz. A többi célra használom az IBC-be hozott vizet, kiegészítve némi természetes csapadékkal. És nem esz meg a kosz! Mármint a testem nem eszi meg, az ingatlan takarítása nyilván jócskán eltér egy közművesített ingatlan takarításától, de azért nem gázolok bokáig a sárban a szobában sem ;)
   Előző albérletemben nem volt vízkényszer, és hát nem mondom, hogy le is szartam, jöjjön, ami a csövön kifér, de nagyságrendekkel többet használtam el. Ilyen az emberi természet...

   
   Az, hogy mennyire van alattam "biztonsági háló", vagy sem, és alapvetően mennyire magasan kísérlem meg a trapézmutatványt, még elválik...
   Nagy háló semmiképp nincs, mert pl. nem milliomos családból származom, sőt!
   Nagy bizonyítanivalóm sincs ám, nem azért írok! Azért írok, mert nekem ez betegségem és/vagy hobbim. Ennyi.
   Valamiféle bizonyítanivalóm mégis van: saját magamnak. Hiszen erről papolok már vagy 6-8 éve legalább, de már azelőtt is megvoltak bennem a csírái: természethez közel élet csak az élet!
   Ezt meg tudással, és becsülettel kombinálva manapság nem lehet úgy megélni, hogy mondjuk elkaristolok valahol és aztán "amikor tehetem" túrázok, sőt! Elmegyek mondjuk Thaiföldre, Afrikába, Dél-Amerikába "megélni", milyen helyek vannak még mindig az úgynevezett érintetlen természetben! Bocs, tudom érzékeny pont, de a repcsivel utazgatósok nekem azán szelektívezhetnek, meg használhatnak intimkelyhet, mosipelust, meg fasztudjamit, de vagy csak mentegetőznek, vagy totálisan figyelmen kívül hagyják azt a tudást, amit már egy átlag internetező is képes egy átlag intelligenciaszinttel kiszámolni...
    Szarfej vagyok, mi, hogy ezt így bedörgölöm az orruk alá? Ez van...szarfej vagyok. Ha jófejeket akartok, tudok neveket ajálani, kit kövessetek, és ez most NEM cinizmus, szerintem tényleg jófejek!!!

   Akkor sem utazgatnám már körbe a világot, ha nyernék a lottón, csak mondjuk akkor elfürdenék napi 100 liter vizet, mécseseket égetve és bálnahangokat hallgatva a laptopon, az kurvaélet! De újra is használnám azt a fürdővizet, ahogy az előző albérletemben is legtöbbször megtettem, pedig csatornadíj nélkül kb. 350-400 forint volt egy köbméter, ha jól emlékszem...

 

   Szóval "a szükség nagy úr!" - rémlik valahonnan gyerekkoromból, mint ahogy az "egy gyomorba megy!", amikor nagyszüleim ki se törölték a tányért bableves leves után, és pakolták rá a cukros mákostésztát, és nekem az nagyon nem volt kóser. És mániákus kézmosó voltam kb. 5-6 évesen, mert valahol hallottam a bacikról a rádióban, vagy a tévében...
   Minden generáció egy kicsit "elkajmul" az előzőhöz képest, mármint ha nagy átlagokat vonunk persze! Nyilván vannak most újító fiatalok és avarégetős, szemétégetős nyugdíjasok, de a nagy átlagban sajnos verjük be az újabb koporsószegeket, és valahol nekem ez jutott küldetésnek, hogy - megint hangsúlyozom, valamelyest kényszerből, de javarészt tudatosan - visszaöltsek egy generációnyit legalább... csak, hogy megmutassam: lehetséges!
   Hogy "kövessenek", azért?
   Ugyan már!!!
   Ez már tényleg csak afféle intellektuális, morális maszturbáció, bevallom! Ha meglepetés érne még, hogy mégsem az, hát én lennék a legboldogabb, higgyétek el! Ha "segítenék elérni a kritikus tömeget", vagy faszomtudja... De kb. azt érzem, mint valami tanmesében a szerzetes, aki megcsúszik a szakadék szélén, és kapaszkodik egy gyökérbe, de felette megjelenik egy éhes tigris, és hát... a gyökér mellett észrevesz egy szem szamócát, és rácsodálkozik: "Ez a világ legszebb szamócája!"... Na, és kb. azt mondanám:
   - Azt a geci kurva életet! Hát nem hiszem el, hogy két hete azért könyörgöm a sorsnak, bárcsak találnék szamócát, oszt tessék!!!
   De tudnék még eközben nevetni!
   Az a lényeg!

   Szóval technikai részletekkel nem nagyon jövök most, esteleg a Facebook-on ott a profilomon (némiképp szűrőzve, nem publikus) néha az infó, milyen a "hegylakó" élet, de valahogy érzésre ilyen: keserédes, gyönyörű, viszontagságos, idegesítő, lélekemelő, kalandos, váratlan fordulatokkal teli, "nevelési célzatú"...
   Egy valami nem: nem kerek!
   Hogy miért nem, azt majd talán másik posztban...
   
 

   
 
 
  

Hogy is kezdjem?

Nohát, túl vagyok a szilveszteri flashen, 2 óra valahánykor.
A legtöbben biztos épp most érzik azt, hogy ez a buli kezd elfajulni, vagy hogy otthon remélhetőleg van Panadol Extra...
Én meg lejöttem a hegyről éppen. Ahogy előző bejegyzésemben írtam, kb megvolt már reggel, hol fog érni 2010. No, nem sikerült úgy, mert pl. későn indultam (a falusi bringával felfelé amúgy is nehéz, de arra nem is gondoltam, hogy az erdészeti műút fullra be van havazva)
Azért felmentem a Závozra, ha már diósjenői lakos vagyok, használjam ki a lehetőségeket!
Konkrétan a nullaóra valahol már a Duna-Ipoly NP területén ért, de még közel a civilizációhoz, mert hallottam a petárdákat. Aztán elcsendesedett minden. A falu fényeit benyelte a felhő, az utolsó szembejövő autónak még tisztelegtem, aztán letoltam a mackóalsót, és lógó fasszal sétáltam a hóban.
A szabadság egy része, hogy sem a kertkaput, sem magát a házat nem zártam be, mert ilyenkor érezni kell, hogy biztonságban vagyok, anélkül, hogy bármit tennék ez ügyben. A gatyám letolása is ilyesmi, nem egy "nesztek-ittvan-gesztus". Jól esett, illett a csendhez.
Amúgy nem voltam felelőtlen (mondjátok meg Anyukámnak!), vittem zseblámpát, plussz pulcsit, plussz sapkát, innivalót is (nem alkoholt), szóval nem egy részeg ötlet volt, de nem is előre megtervezett rituálé. A bicikli lánca leesett, de felfelé amúgy is tolni kellett, és örülök, hogy ilyen piszlicsáré ügy miatt nem fordultam meg. A Závozon pár napja urnás temetés volt (akkor is voltunk fenn, Möcivel és Balázzsal, frissen szétszórt rózsaszálak voltak), most még valaki vette a fáradságot, hogy pár mécsest gyújtson, de amúgy a falu sem látszott a felhőktől.
Fel akartam menni a sziklára is, de zseblámpával sem találtam az utat. Nem erőltettem, egyszer életemben (1992) már megkaptam az intőt, amit a szikláktól lehet kapni, ha idióta vagyok... Amúgy meg férfiasan bevallom, amikor a Závozon hagytam a bringát és hátizsákot, és zseblámpával elindultam felfelé a sziklákig, no az már kissé túllépett az urbánus környezetben edzett elmém határain: néha be-bevillant egy vaddisznó, aminek véletlenül a szemébe világítok, és azt mondja: "Már december 31-én sem tudtok békénhagyni, akurvaanyátokat?!" Szóval felmentem egy darabig, kerestem a sziklához vezető ösvényt, de nem erőltettem. Az is öröm volt, hogy a bringa és a hátizsák ott maradt, tehát kb. bizonyíthatóan egyedül voltam a körzetben...
Felhívtam Andikát, kicsit még néztem a semmibe (szó szerint, ui. a látótáv kb. 15 m volt), aztán lecsorogtam. A falusi bringám nem erre van tervezve, mégis csak egyszer pereceltem, pedig kb. 3-4 kilométeren majdnem teljesen érintetlen havon mentem le. A falu határában komoly szándékkal megtisztelt két kutya, így még pedálozni is kellett, sőt! Az egyik oda is kapott a bokámnak, így kapott egy talpast az orrára, a miheztartás végett.
No, hát mit mondjak még?
Ennyi volt nekem most a szilveszter, és szép új évet mindenkinek!

Friss hó

Ilyenkor a világ illúzió mivolta sokkal érzékelhetőbb: amit látunk csupán a víz egy formája, mégis rabul ejt, elgondolkodtat, lehet akár nem szeretni, de nem hagyhat hidegen ;)

Amikor a fák törzsén felkapaszkodik 20-30 centire és a környéken még kevés a lábnyom is, egy olyan természeti egyensúlyi állapotot pillantunk meg, ami emlékeztet: részei vagyunk egy élő, lélegző, érző rendszernek; a Földnek.






Sajnos ritkán gondolkodunk el ezen, mert egyrészt kevés ilyen direkt jel kerül elénk, mint a szűz hó, másrészt mert ilyenkor is sokaknak már kapcsolt gondolatok tolulnak az agyába egyből, az eredményt látják csak, a mögöttes folyamatot nem, vagy kevésbé.
Pl. amikor maga a hóesés történik, kevesen vannak kint, kevesen szeretik, ha az arcukba csap, a szemöldökükre vagy a bajszukra dermed a hó.
Aztán, amikor már "ott van", akkor ki a gyerekkel szánkózni, vagy a kutyákkal játszani! Termoszban a forralt bor, tea vagy kávé, a szülők csevegnek, amíg a csemete lecsúszik, a kutyások csevegnek, amíg a kutyák viháncolnak, és a hó megmarad színpadi díszletnek.

Én szeretek ilyenkor egyedül is sétálni, meg-megállni, gyönyörködni.És persze, ha esik éppen, és kevesen osztozunk a ligeten, mint territóriumon, meg tudok állni egy platán törzsénél, és "a földbe gyökerezik a lábam". Elvileg ezt konkrétan érezni kellene, a Föld magjától a gravitáció mentén, a testen át az egekbe tartó (oda-vissza futó) energiákat, és ez megtisztít, véd, "leföldel".Sajnos ilyen elmélyülésre most nem vagyok képes, meg persze mindig jön valaki, de az az egy-két perc figyelem is megéri. És addig szép, amíg nem avatkozunk bele, nem jön a sózás, meg a lapátos ember, dehát nem arra kell gondolni, hogy 1-2 nap és latyak lesz, hanem tessék kimenni, akkor amikor történik!
Tessék csak belegondolni a világba, milyen szép, még ha az egész csak illúzió is!