10 M nap és Bálint nap után

Ahogy a múltkori posztomat zártam: Valentin nap után eggyel becsajozni, az eleve nagyon szerencsés csillagzat alatt született kapcsolat.
Pl. előtte egy héttel milyen macera már?
Vajon kell-e ajándék? Nem szirupos ez? De azért mégis, cukiság nem árt... valami jópofa? Vagy klisé? Faszkivan...

Szóval február 15.
Egy szobában kettesben egy csajjal, aki már korábban jelezte, hogy szimpatikusnak talál. Fűvel és vörösborral, ahogy illik...
A beszélgetés kicsit jobban akadozik, mint előtte, elvégre az én agyamban az megy folyamatosan, hogy az ágy csak egy karnyújtásnyira van, de lehet egy dimenziókapun kell átlépni, hogy odáig jussunk...
Elvégre kábé egy éve, hogy nagyon árnyékra vetődtem egy ilyen díszlettel berendezett színpadon...
(Persze az a vetődés más volt eleve. Kábé olyan, mintha a kapust 1 év kóma után beállítják védeni a Bajnokok Ligája döntőjében. Lehet néha azt se tudja milyen színű a csapat meze, úgy izzad a tenyere, hogy a kesztyű lecsúszik róla, meg az a csodaszer, amit kapott meccs előtt, no azt se tesztelték még, csak majmokon...)
Akárhogy is, most felkészültebb voltam.
A csodaszerről már tudom, hogy aplikáció után az első fél órában inkább az érdekes, ami magamon belül van, és kiváló reggeli meditációs tornához, csak kb. 1 óra elteltével vagyok újra kommunikatív.
Most bejött...
A kapusom a tenyerébe köpött, bemérte a vele szemben álló csatár agyhullámait, és tudta, hogy balra kell vetődni, mert arra fogja lőni a büntetőt.
Amikor a zenéről kezdtünk beszélni, és kiderült, hogy spanyol popot hallgat, amiről fingom sincs, nem tudom hogy a trükkös-fészkes fenébe, de hamar kikötöttünk Macy Gray-nél, ami egy darabig csak ment háttérnek, aztán hirtelen felindulásból meg akartam mutatni a Youtube-on a "Creep" covert.
Ez is egy flashback. Volt akkor is. Ilyenek ezek a creepy emberek, megtalálják egymást... aztán van szex is, vagy nincs... (Erről az "indulj el egy úton" is eszembe jut most, de nem akarok elkalandozni, maradjunk a Creep-nél!)
Itt van annak még egy nagyon jó feldolgozása, ezt is imádom:

Zenéről hamar rá lehet térni olyan kérdésre, tudunk-e játszani is valamin?
Nem, merthogy ilyenek az ujjaim >>> milyenek?, túl rövidek, mutasd!, összemérés, (biztos ez? tavaly is találkozott a kezünk itt-ott), jé-egy kéz, ottmarad, nagy a keze, szeretem a kezed, ... csók....
... ágy....
Alapvetően ennyi, nem?

Ja, ennyi, ha nem esünk előre szerelembe, és nem hiszem azt, hogy Fenti Tesó végre küldött valakit, aki majd életem párja lesz. Ettől viszont nem kevesebb a szex értéke pl. (Na, jó, persze hogy kevesebb, de válasszuk le a szeretkezést a puszta szexről, akkor kb. igazam lehet...) Nekem most már nagyon hiányzott, mert az elmúlt években nagyon össze-vissza volt ez a minta, és konkrétan, ha volt is, azonnal lehetett tudni, hogy nem lesz sok repeta. Egyes esetekben ez előre megbeszélésre is került, máskor csak lehetett tudni és kész.
Most nem, most lehetett érezni, hogy lesz még Budán kutyavásár.
Részemről pl. azért, mert ahogy nagyon bölcsen szoktam idézgetni kedvenc regényem mottóját ("az egyedülvaló pedig mi módon melegedhetik meg?"), pont úgy is érzem magam: az élet nagyon hosszúnak tűnik pl. egy szájsebészeti műtét alatt, de amúgy meg a röpke, kellemes pillanatokra emlékszünk leginkább, nem igaz? Akkor minek mindig agyalni rajta, hogy mi lesz a vége ennek is?!

Szóval most nem sokat rágódok, nincsenek elvárásaim, nem fogok csalódni, és addig tart majd, ameddig tartania kell, detszól...

...........................................................................................
...........................................................................................
Bónusz track azoknak, akik bírják a mindenfelé eltekergős, agyalós stílust is, egy korábbi draftolgatós-naplózgatós darab ami idevág:
Ez 2013. júniusi draft, majd 2013. októberi draft ömlesztve.
Csak erős idegzetűeknek! ;)

Egyszer írtam itt egyről, meg persze azóta is sokszor emlékeztem már álmokra, általában viszonylag könnyen le is tudnám írni őket, de ami ma (Ez most június 24-ét jelez, mert várhatóan ezt draftolni fogom...) hajnalban volt, azt csak megkísérlem:

Ülök egy teherautó platóján, mint stoppos. (Az előzményeket elfelejtettem, vagy csak in medias res, így indult.) Az autó méretre egy IFA és egy ARO pick-up truck között van, ez az álomban képlékeny, nem is annyira lényeges, a típusokat azért írom, hogy hangsúlyozzam: kelet-európai, lepattant kocsiról van szó, "borsodi" utakon, suttyó sofőrrel.
A sofőr nem csak tapló, de veszélyesen vezet, előzgetni próbál, káromkodik, talán ittas is.
A szállítmány: farönkök. Ott van a végük az orrom előtt.
Ez azért fontos, mert bár a való világban egy hirtelen fékezéskor az a veszély fenyegetne csak, hogy előrebukok és beverem az orrom az egyik rönkbe, itt fordított a mechanika (mert az álomban ezt tudom), azaz ha fékezne, vagy nekimenne valaminek, akkor a rönkök hátracsapódnának és felkennének a plató végére. Ezért tartom őket, kifeszített könyökkel, két tenyérrel hármat egyszerre.
Egy hang azt mondja: nem véletlenül vagy ebben a szituban! Ebből is lehet valami jó, ne félj!
(Ez egy konkrét hang volt, nem ezeket a szavakat használta, de megértettem.)

Változik a teherautó, most fedett, és eltűnnek a rönkök, de tudom, hogy a sofőr még ugyanaz. Megállt, hogy felvegyen még valakit. A belső most kb. hatvanas évek beli szovjet vasúti hálókocsi (nem tudom az milyen volt, igyekszem megtalálni a megfelelő, hangulatkeltő hasonlatokat, mondom, hogy az álmokat nem könnyű visszaadni ;). Mindenesetre meleg van, kényelmes, kissé kopottas, félhomályos. Az új "utasok" is egyből ott vannak, azaz nem jönnek és beszállnak, ott vannak az új felvonásban:
Két vagy esetleg három lengén öltözött szocreál nő, és egy házaspár, aminek a férfi tagja kb. Kevin Spacey az American Beauty-ból. (Ezt lehet csak később veszem észre, elsőre nyilván csak a ledér nőkre figyelek. Az egyik nemtörődöm, teszi-veszi magát, a másik szomorkás, sőt: letargikus. Az előbbi kikezd Kevin Spacey-vel, és akkor uccu, rárepülök a letargikusra, mert ha már ilyen szépen összejöttünk... De csak mellé fekszem egyelőre, beszélgetni picit.
Itt egy kicsit elveszett az ébredés után az emlék, de kb. megtudtam tőle, hogy ők amúgy egyszerű nők, akik eladósodtak, és ez a sofőr valami provinciális strici, akinek vannak kapcsolatai a nagykutyákkal, és viszi őket a húspiacra, oszt akkor mi van?! Az élet mán csak ilyen...
Akkor már miért ne, fogom a mellét, de a bimbó halott marad, el is vesztem a kedvem, és odanézek mire ment Kevin közben.
No, őt már megfektette a másik nő, azt se tudja hol van. A kárpit körülöttünk most már inkább vöröses, "twinpíkszes", a másik nő teljes démoni kontroll alatt tartja Kevint, míg a feleségének az aggodalmai/tiltakozása egyelőre csak érezhetőek a "kupéban".
Az én letargikus nőm szinte csak a fejével billent oda:
- Ezt figyeld, ez a lényeg!
Odacsusszan Kevinhez, aki már teljes extázisban van, felakadt szemmel, és valahogy megérinti, talán csak a kezeit teszi rá az izzadt mellkasára, míg a pasit a másik nő lovagolja meg. És hirtelen ő maga sem marad abban a levert-bágyadt-sápadt állapotban, hanem már állnak a mellbimbói, és mosolyra fut a szája. És valahogy jelez, hogy én meg akkor, ha már eddig maceráltam, most ne habozzak, szálljak be én is!
Én azt hiszem, ez már az a fajta rituálé, hogy nem is a mellbimbók állapotváltozása érdekel, hanem maga a tudatfeletti élmény, és a korábbi közönyös nőhöz én is cak úgy hozzásimulok, hogy érezzem a bőrét a hátán.
Ekkor jön a VILLÁM... de ezzel szinkronban más is, rögtön két dolog:
A nő, akivel érintkezek, picit kioktatóan, de azért cinkosan azt mondja: No ez az, ezért kellünk, látod? Erről szól.
A feleség, aki beúszik a képbe, mint méltatlankodó megcsalt nő, nem tudja pontosan mit lát, csak tipeg-topog, mérgelődik. Megsajnálom, és "bekapcsolom": megfogom a kezét, hogy ő is része legyen a láncnak. És megérti, és megnyugszik, és ekkor ébredek fel.
De mi az a villám?!
Merthogy ez mind egy pillanat volt, sokkal tovább tart elolvasni is, nemhogy leírni.
Kb. azt éreztem, ahogy kapcsolódtam, mint ami egy orgazmus keveréke azzal, ahogy pl. az akupunktúrán a doki rámkapcsolja az ampert, és az izmaim ide-oda beremegnek. (Egy jó orgazmusnak persze ez magában a része, de itt most határozottan benne volt ez a kívülről jövő "rezgetés".) És picit zsibbadás is, de ugyanakkor mintha az arcizmaimra is hatott volna: könnykicsordulva nevettem, és azt mondtam, mint Sick Boy a Trainspottingban a heroinról:  vedd a legjobb baszást, és szorozd be ezerrel! Mert itt nem zsigerből élveztem ám, hanem az egész fizikai-asztrális-mentális-totális lényemmel. Komolyan! EZ volt az az eksztatikus élmény, amit azonnal megértett Kevin felesége is, amint megfogtam a kezét, és nem volt többé féltékeny sem, mert ami jó, az mindenkinek jó!

Hú, nem tudom, biztos lehet sokféleképpen értelmezni (harmadkézből való orgazmus, amit még átadok negyedkézbe, egy olyan életciklusomban amikor éberen épp azt hangsúlyozom, hogy bár eddig mindig hajlottam a félrelépésre, most aztán csak a minta férj akarok lenni?!) Még nekem is nehéz megoldani, akinek képek vannak a fejében, nem csak idevetett betűk, amik megpróbálják megközelítőleg leírni az élményt.
De egy dolog biztos: a szex KELL, és kurva rég volt már december, szóval ha a józan eszemből csak egy szikra is megmaradt, akkor tudatosabban keresnem kell az alkalmat rá, nem az ad hoc sült galamra vagy a mesebeli, romantikus, egetrengető nagy szerelemre várni, ugye-ugye?
Nem szabad most Csókolomot hallgatni, vagy mondjuk Képzelt Riportot!

Eszembe jut még a Prometheusból az űrhajó kapitányának az egyik mondata, ami a film egyik legjobb része:
- If you can't be with the one you love, love the one you can be with.
Szerintem a "love" szót itt elég tágan kell értelmezni ;)

Tehát ez az álom majdnem Szent Iván éjjelen volt, épp egy nappal utána.
Addig ezt feleslegesnek tartom posztolni, amíg nem lesz valami leképezése az életemben, csak draftoltam, el ne felejtsem, de remélem hamarosan ki fogom egészíteni ;)

.......................................................
Na eddig a piszkozat... jó sokáig pihent, mi?
.........................................................

Merthogy most már október eleje van, és hiába súgta az álom, hogy a szex kell, addig nem aljasodtam le, hogy pl. kilőjjem azt, akiről tudom, hogy könnyű préda, de nem vonz, és már azért jó pár éve abból is kinőttem, hogy pusztán érdekességből szélesíteni kell a palettát... Amelyik tipus eddig nem volt meg, az már nem is nagyon hiányzik asszem.
Nomeg, nem akarunk megbántani senkit sem, hamis ábrándokkal, ugye?!
Egyszer írtam egy helyről, ahol Oriza Triznyák megtalálja a helyét, de persze nem vagyok én ám echte Oriza Triznyák, szóval hamar rövidre zártam, hogy ott ismerkedjek.
Tényszerűen az történt, hogy amikor ilyen elképzeléssel mentem oda, először rámrepült egy meleg csávó (ugye, ki volt írva a homlokomra tükörírással, hogy baszni akarok, csak még egyértelműsíteni kellett volna, hogy NŐVEL!). Aztán leültem egy amúgy kellemes arcú és láthatóan szénné tépett csaj mellé, belekezdtem volna valami small talkba, aztán lenéztem, megláttam, hogy konkrétan szőrös a lába...  bevettem egy gerezd fokhagymát, leöntöttem szentelt vízzel, kereszt alakú karót basztam a szívébe, és azóta se jártam ezen a helyen...

Erre az egészre jött ugye, hogy hasfali sérvet kaptam, ami sose volt még, és azt hittem ezzel nem is szabad...
Aztán a Marek lakótársam - akinek van csaja - mondta, hogy neki épp olyan sérve van vagy három éve, és csak az első hónapban fájt, meg zavarta, azóta csak nem emel nehezet...
Szóval amikor épp azt gondoltam, hogy biztos azért küldte Fenti Tesó a sérvet, mert amúgy én szerelmes vagyok, és csak várjak és csak reméljek, mert most azzal a nővel nincs semmi, de hogy mégis lehetne sérvvel is, ki tudja már hol áll a fejem... erre jött a könyöktöréses baleset, amivel aztán tényleg nem lehetett... (Tudom, nem a cerkám tört el, de én nem vagyok az a hanyattdőlős típus, szóval NEM!)

Szóval, rég volt már június 24., amikor azt írtam, hogy rég volt már december, mi?!

Hogy miért pakolom ezt ki ide, magam sem tudom.
Mert szeretek írni, és ezt az egész szánalmas témát picit viccesnek találom, és amúgy egy "félénk exhibicionista" vagyok, aki párnát húz a fejére, mint a gyerek, aki azt mondja, hogy nem látsz, ha én se látlak... de a pöcsét kirakja a sliccből...

Mindegy, miért is írok, mert úgyis akkora szarban vagyok, hogy van egy "József Attila tesztem", amin mostanában folyamatosan megbukok:
Megyek minden nap a boltba, meg általában ki a partra, és át kell mennem a síneken. Amekkora forgalom van, kb. 50-50 hogy a sorompó is lent van. Amíg várom a vonatot, vajon hányszor jut eszembe, hogy az utolsó pillanatban átugorjak a sorompón, amikor már látom a DART-ot?
Ha egyszer legalább, akkor megbuktam a "József Attila teszten".

Erre most, egy igazán szar pár nap után, pl. felhívott egy új ismerősöm, egy színésznő, hogy vállalnék-e egy szerepet a Dublini Magyar Színház első előadásán, mert rám gondolt egyből...
Mi az?
Egy ideges kis könyvelő, aki megjelenik egy nő házassági hirdetésére, és hebeg-habog-bénázik, alapvetően el se hiszi, hogy ez vele történik, aztán infarktust is kap amikor elkezdenek vetkőzni...
Kösz, hogy rám gondoltál, Réka! :D :D
De elvállaltam, mert tudom, hogy a depresszióból járt utakon sosem lehet kimászni, és ilyenkor nem az jut az ember eszébe, hogy még akkor is gombóc volt a torkomban, amikor magyarórán felszólítottak, hogy olvassak fel valamit, hanem pont az, hogy vagy megcsinálom, vagy beledöglök.
És egyelőre két olvasópróbán túl vagyok, és jól csináltam!

Ezt persze megint draftolnom kell, mert ugye még bármilyen külső körülmény is megakadályozhatja az előadást, és akkor mire legyek büszke ugye... de annyi a lényege, hogy EZEN KÍVÜL sajnos tényleg semmi jó dolog nem történt velem mostanában.
És persze tudom ,szar így eleve leírni "történt", mert nekem kell "megtörténtté tenni" a dolgokat, de még Giling Galang is - aki "normálisan" über pozitív, világbajnok optimista képet mutat - azt mondta, hogy amikor elkap az örvény, ne kapálózz, hanem tartsd a levegőt a mélypontig, aztán fel fog dobni!
Baszki, napok óta attól viszket a nyelvem, hogy megmondjam neki hogy és mi a lófaszt csinálsz, amikor épp akkor kapott el az örvény, amikor előtte kifújtad a levegőt?!
- Meghalsz - mondaná nyugodtan, ahogy ismerem...
Ez a rész nem is izgat igazán, de akkor legyen már, mert milyen idióta félmegoldás volt ez a könyöktörés is?!

Ma (ez valamikor október eleje) is úgy mentem ki cigizni a szép, masszív szürke ég alá az esőbe, hogy milyen vicces lenne azt mondani, hogy mire gondoltam január elsején, újévi fogadalom helyett:
 - Nem fogok inni 2013-ban (megdőlt kb. három napon belül)
 - Nem fogom eltörni egy csontom se 2013-ban (megdőlt augusztus 20-án)
 - Idén SEM fogok színdarabban játszani (megdőlni látszik, október 26-án...)
 - Nem lesz szex az életemben 2013-ban... "hahahaaaa-waaaaaaa"

Erre ez megdőlt aznap este, csak úgy, derült égből, hogy gyakorlatilag ki se mozdultam, szóval nagy tapsot Fenti Tesónak, ha most elkezdett rám hallgatni, és nem ragaszkodik a sok new age recepthez, miszerint csak akkor kapsz meg valamit, amikor már előre bele tudtad érezni magad a jóba, ergo egy ilyen búval baszott állapotból akkor hogy a picsába is lehetne kikeveredni, nem tudom...
Lehet korábban bele tudtam élni magam, és most "érkezett meg" a téma?

Szóval, most ugye a részletekből nem fontos más, mint az, hogy a szex KELL, és a sztori így kerek.
És milyen szép világ lenne, ahol ezt tudná mindenki, és nem kellene úgy tenni senkinek, hogy nem kell, mert az cool, vagy azért nem belemenni, mert akkor valaki sérülhet, hanem baszki, mondjuk ki, hogy kell és jó, és majd megsérülünk úgy is, ha vigyázunk, ha nem...
Meg talán az, hogy akkor is lehet eredményes  vége a napnak, ha nem hiszel, nem bízol, nem vagy pozitív, és már aznap kétszer megbuktál a "József Attila teszten"...

Persze még sem kerek így sem, mert ismertem már annyira ezt a csajt, hogy nem lesz mindig joyride ez a szex-kapcsolat, ha egyáltalán lesz ilyesmi, hogy kapcsolat, mert azt is kinéztem volna belőle, hogy épp alakul neki valami faszi, és gondolta előbb eljön hozzám egy nagygenerálra, csak hogy biztos legyen magában, hogy még minden működik. (Voltam hasonló helyzetben a másik oldalon, egy cseppet sem okolnám a sorsot, ha most visszakapnám. Fair play!) De volt második, majd harmadik alkalom is, és tényleg csak hálás lehetnék, mert nagyon csinos és helyes lány, csak mondjuk kommunikációs zavarok vannak folyamatosan... Meg egyre inkább "rendez", még agresszívebben is, mint ahogy Réka a színdarabban! Szóval most duplán felfedezhettem volna magam, mint színpadi-, és pornószínész, de az utóbbi nem megy. (Ki gondolta volna, korábban megesküdtem rá, hogy az a könnyebb szakma...)
Szóval érdekes ez a viszony, és nem tennék rá 20 eurót se, hogy novemberben még mindig létezni fog, de azért nem bánnám cseppet sem, ha másért nem, a jó egészségem miatt :D

TB Írben + kerek perec, egyebek....

Okés, szóval kerekebben, hogy is volt ez a perec sztori :
(Családtagok NE olvassák!!!)

Kedden, a szabadnapomon, úgy döntöttem elvegyülök picit Clark Kentként a tömegben, de pechemre bepárásodott a szemüvegem, amikor meghatódtam valamin éppen, a kormány meg befordult, és úgy vetődtem előre, hogy bal tenyérrel védtem a fejsérülést, de közben a bal combom elkapta a kormány vége, aztán balra (mert hogy jobbkormányos rend van, szóval arra tilos vetődni, mert jöhet valami!) pattantam le, nyilván könyökkel a járdaszegélynek. Ott visszapördültem, mi van a cangával, gyorsan behúztam magam mellé, és kifújtam a levegőt.
Páran összeszedték, ami kirepült a hátizsákból, közben felálltam, mondtam, hogy valszeg minden rendben, és vártam 1 percet, hogy a szédülés elmúljon, aztán gondoltam visszamegyek akupunktúrára, ahol nem sokkal azelőtt voltam, és gyorsan helyrerakatom magam, mert másnap meló, és a sérvem miatt már így is setéten néznek rám, hogy nehezebb dolgokat most nem végezhetek, hát nem akarom tetézni.
Megvolt a szurkálás + masszázs, 1-2 büdös tapasz is akadt, még mozgott a könyököm is, picit szédültem, a belsőcombomon már volt egy teniszlabdányi dudor, de azért hazabuszoztam. Hitelbe volt a kezelés, és még a bringát is otthagytam, nem hiába vagyok már olyan törzsvendég, mint Tibi a Katatón Dszentriben. Hívtam a hotelt, h pár napot kihagynék, majd holnap beugrok a körzeti orvostól hazafele.
Lezuhanyoztam, és némi Buplexszel és Frontinnal egész jót aludtam.
Másnap miután láttam, hogy a könyököm már nem a régi, még elslattyotam a Teszkóba chipszért meg vízért doki előtt, felkészülve arra, hogy elküld röntgenre és a nap további részét egy váróteremben fogom tölteni. Váltás ruhát is vittem, mert ekorra már nekem is gyanús volt, hogy akár ott is tarthatnak, és majdnem úgy is lett: este hatkor csak azért engedtek el, mert 15 percre lakok és megígértem, hogy 6:30-ra visszamegyek.
Addig is begipszeltek, és közben én átváltottam az agyam "kórház üzemmódra", amiben olimpiai válogatott kerettag vagyok.

Hogyan?
Visszapillantó:
1992. Diósgyőr. A Vasgyári kórház ugyan csak abban hasonlított a Schwarzwald Klinik-hez, hogy ott is volt egy helyi Udo Brinkmann, aki dugta a nővér személyzet felét, de a célnak megfelelt, mert a legközelebbről kellett két mentőautót küldeni, higy lehozzanak a hegyes terepről, Lillafüredtől nem messze. Máris a hét sztárja voltam, mert leestem egy szikláról és túléltem egyetlen csonttöréssel, amiről addig nem is hallottam, hogy van ilyen bennem, meg az epidurális előtt adtak valami hepi koktélt és eleve jó kedvvel toltak be a kórterembe, ahol a "főnök" üdvözölt a csapatjában.
A száll-a-kakukk-os Murpfy cigány megfelelőjéről beszélünk, aki akkor kb. annyi idős volt max. mint én most, és azzal volt bent, hogy térd alatt amputálták egy vonatról leugrás miatt.
De mindenkit megnevettetett, gyakran még azt is, akin elsütötte a durvább poénjait, és később mesélték a többiek, hogy milyen volt a beugrója, amikor pár nap kóma után, épp a nagyvizit közepén magához tért:
- Hogy vagyunk, Orsós Úr?! - kérdezte a főorvos.
- Há' doktor úr... jobban érzem magam, mint anyám picsájában.
No ezóta sose vettem komolyan a kórházakat :D

Oké, eddig nagyon szarul hangzik, mintha direkt büszke lennék a sebeimre, meg kórházi rutinomra, holott ez "életellenes" hozzáállás (mondtam, hogy család ne olvassa, ugye?!).
De 1) a hozzáállásomon most változtatok Louise L. Hay, Dan Millmann és a Hicks házaspár segédletével, és 2) az elmúlt 21 évben csak ötször feküdtem be, ebből 4 kisebb műtét volt, az utolsó pedig 2005-ben egy két hetes gyógyszerteszt, amit Iggy Pop Különdíjjal végeztem, a gyönyörű vénáim okán. Szóval azért nem igyekszem annyira, de a lényeg, és amit most rögtön észrevettem magamon, mennyire összeszedett, és nyugodt vagyok ilyenkor:

Mindenkire mosolygok: betegekre, nővérekre, dokikra, még talán a biztonságiakra is.
Rögtön, már a röntgen után, a váróban megkérdeztem a mellettem ülőt, mi az ő sztorija, és olyan meglepetten hálás volt, hogy jobban telik az idő, amíg elmondja. Megkínáltam chipsszel is.
Holott pl. pár napja a hoetel bbq partyján alig voltam képes szocializálódni, 3-4 kör után is, csak a saját kollégámnál, meg az ő brancsánál kötöttem ki, ami amolyan félsiker... Itt meg zéró pia, és megy a small talk:D
Aztán ott voltam reggel időre (már éjféltől böjtölve), és onnantól az egész épületre, a benne található humán erőforrásra, és tárgyakra, gépekre úgy tekintettem, hogy itt minden az én javamat szolgálja! Mellesleg akkor se fájt jobban a karom, miután láttam a röntgent, pedig mondták is, hogy csúnya.
Tudom, hogy ez nekem épp kellett, és NEM büntetés, mert pont előtte, a Phoenix Parkban jegyeztem be a kis noteszembe egy fa alatt, hogy el kell engedni a bűntudatot, és nem csak állandóan várni a retorziót, mintha az élet ellenünk lenne. Ez után még hallgattam Nina Simone-tól a Feeling Good-ot, pont kb. a rá következő számnál zakóztam.
Egy ilyen keretben ez vagy ajándék, vagy Fenti Tesó egy perverz állat, de előbb vagy utóbb majd kiderül ez is :D
A kinti váróból a pozitív hangulatomnak megfelelően hamar behívtak egy belső váróva, ahol elfüggönyzött guruló ágyak voltak. Le is kellett vetkőzni gatyára, és bebújni egy olyan hátul szalagos lebernyegbe, aztán öt perc olvasás és egy extra takaró kérése után már el is aludtam az általános ER háttérzajra, ami egy pityergő apácából, a csoszogó személyzetből, betegfelvételi kérdésekből, telefonokból és nővérhívókból állt, és van olyan hatásos, mint a szélfútta lombok madárcsicsergéssel.
Imádok alapzajban aludni!
Innen 10 körül felvittek a "fogadás-elbocsájtás" osztályra, ahol vagy ötödszörre megmérték a vérnyomásom, megtudtam milyen jó + kiváló lett a vérképem is, és húzzam csak vissza a nadrágot + cipőt, mert elleszek itt egy darabig.
De semmi durca, elkísért egy porter bácsi MR-re, ahol megint kedvesen megkérdeztem a mellettem ülő 55-60 körüli nőt, mire kell neki a gyomor CT, és megint ugyanolyan örömmel beszélt róla + aztán beszéltünk Pestről és Dublinról, meg picit Szíriáról, és nagy kalappal kívánt nekem a műtéthez.
Ja, amúgy ez a St. Vincent's, ami Dundrum és Ballsbridge között, tehát a "budai oldalon" van, egy golfpálya mellett, és esküszöm, reggel óta mindenkinek megértettem az angolságát, ami biztos nem így lett volna a North Side-on, ahol valszeg túladagolt junkie-kkal, meg a tőlük befásult személyzettel kellett volna megelégednem, dehát ez is mutatja, hogy jól időzítettem, mert épp ideköltöztem :D
Esköszöm, az egyik idős ír takarító olyat mondott valakinek, hogy "your welcome", holott ilyet csak az mond, aki max 3 hete szállt le a gépről, mert különben "no problem", "no worries", esetleg "no bother" a szívesen, nem magnószalagról tanuljuk ám az angolt!
Szóval csili-vili, profi minden, biztos nem azért kaptam külön két vonalkódos és QR tages fesztiválbelépőt, a csuklóm mellett a bokámra is, hogy ha véletlenül a karom amputálják egy elgépelés miatt, azért még tudják, kiről van szó. :D

Ja, mer ez egy másik dolog: semmi ID nincs ám nálam, már rögtön a GP-nél mehetett volna helyettem a Tibi, aki bemondja az én PPS számomat, amihez mellesleg kártya se tartozik, mégis megfelel mindenre. Otthon bezzeg ha ellopják a brifkódat, súlyos ezrekért, különböző irodákban várakozva pótolhatod az ilyen-olyan számaidat igazoló kis szarokat! (Bújtatott adószedés, az!)
És ha már erre kitértem, meg bringa is volt, itt a rendőr nem kért tőlem semmilyen iratot, amikor nem voltam kivilágítva, mert nem is akart megbüntetni, csak határozottan tanácsolta, hogy az kellene  ám, és most akkor toljam a cangát!
De még akkor se büntettek meg, amikor az éves employee party után hajnal 2-kor sinus görbét követve (amúgy rendesen kivilágítva) egy egész sávot elfoglaltam a rakparton, mert ilyen tájban (hétköznap) amúgy se vezet arra senki. Megkérdezték részeg vagyok-e, én meg mondtam, hogy nem, erre mondták, hogy siessek haza aludni, oszt szevasz!
Írország - Magyarország 2-0
(Okés, tisztában vagyok vele, hogy a rend az kell, meg biztos utál ilyenkor a mögöttem jövő autós, hogy a köcsög részeg miatt lassítani kell, meg nagyobb ívben kerülni, de nem fordult elő sok ilyesmi, és a hangsúly itt azon van, hogy le akar-e húzni az állam, a testes adód mellé, vagy pedig nem akar, a jelképes adód ellenére SEM.)

Vissza a szappanoperába:
Dél és egy között toltak fel a műtőbe. Kapam egy kompressziós harisnyát is, meg egy kis nyugi koktélt a branülbe, mielőtt a vállamat szurkálva lezárták a bal karom idegpályáit, aztán pár mély lélegzet és máris fél három, minden kész.
(Bevallom, titkon reménykedtem egy testen kívüli élményben, valami aneszteziológiai gubanc okán, csak hogy végre magam is lássam, mit lát Fenti Tesó, meg hogy egy oldallal többet írhassak, de azért ez így is korrekt volt ;)
Itt most egy olyasmi megfigyelő-elosztó teremben voltam, ahol addig tartják a műtéteseket, amíg fent meg nem üresedik egy ágy. Egy faszi folyamatosan jajgatott, még akkor is, amikor már a morphine gombot hagyták neki kezelni, egy másik meg összeveszett egy nővérrel, szóval itt is én voltam az egyik kedvenc. Mosolyogva elnézést kértek, hogy míg az összes többit leosztották, én még várok (közben 10 percenként mérték a vérnyomásom, de innom még nem volt szabad, pedig már poros volt a fogam is), de nem reklamáltam semmiért, itt is mosolyogva elfogadtam, hogy itt ez a rend, ez a szabály.
Cserébe kaptam a pléd alá egy meleget befújó műanyagcsövet, mert mondtam, hogy picit fázós vagyok.

Az egészet amúgy azért is írom ilyen részletesen, mert mindezek közben jutott eszembe, miért nem fogom fel az életet zu sammen, úgy, mint ezt a kórházat?!
- Minden és mindenki az én javamat szolgálja.
- Mindenkihez kedves vagyok, így ők is kedvesek hozzám.
- Nem panaszkodom, mert felesleges.
- Alkohol nélkül szocializálódom.
- Megpróblok mindent magam megoldani (itt pl. nem éltem vissza a nővérhívóval)...
- De nem vagánykodok, hogy olyasmit is megcsinálok, amire azt mondják, hogy inkább még ne! (Jobban elfogadom a szabályokat)

Máris kapott valami értelmet a sztori, nem igaz?

Az is eszembe jutott, talán még a pityergő apácáról:
"Uram, adj erőt, hogy megváltoztathassam a megváltoztathatót, türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant, és bölcsességet, hogy megkülönböztethessem a kettőt!"
Nem tudom, pontos-e így, meg ki mondta, de nem rossz, mi?
Belőlem mindig hiányzott talán ez a fajta bölcsesség, és talán épp azért estem ekkorát, mert olyan dolgokon akartam változtani, amin nem lehet, így elfogyott az erőm, és a részeg ember alá párnát tesz az ördög, de a kimerült józant nem menti meg senki, akkor se ha csak civilben Clark Kent, amúgy meg Superman...
Louise L. Hay szerint
A balesetek oka: magatehetetlenség, kitörni vágyás
Csonttörés: lázadás a hatalom, a körülmények ellen.
A könyök pedig mivel kapcsolatos?: irányváltoztatás, új élmények befogadása.

Oké, hallom a kritikát: leírni ezeket majdnem olyan könnyű, mint a könyvet elolvasni, dehát épp ezért ismétlem, hogy valami majd csak kiviláglik belőle... Próbálok mostanában meditálni is, pedig sose voltam nagy májer az ilyesmiben, de lehet csak azért, mert amire nincs háromszor annyi időm, mint másnak, azt hamar feladom.
Most mondjuk kiesek a melóból egy darabig, hát időhiány az már nem lehet kifogás, ugye?

De az ezo-spirit kitérő után még további tények az ír kórházi ellátásról:
- Mivel fizetek egy abszolút reális összegű PRSI-t, minden ingyen volt, kivéve a beutalót, mert itt nincs háziorvos, az mindig számláz, 50-65 EURO, attól függ kihez mész.
- Azt se nagyon tudtam ki műtött végül is, itt nem divat a paraszolvencia. Direkt mondták, ne vigyek be pénzt meg értékeket amúgy se, mert felősséget nem vállalnak semmi cuccért.
- A kórteremben 5-en voltunk, mind a négy másik már olyan stádiumban, hogy szerintem megrendelték már a sírkövet 2013-as dátummal, de pl. egész éjjel bent (ahová még egy hatodik ágyat tehettek volna) ült egy csinos orvostanhallgató csaj, nyári munkán, aki vigyázott, hogy az alzheimeres bácsi ne induljon el valahová, vagy a másikra rászólt néha, ne beszéljen olyan hangosan ott sem lévő személyekkel, mert más aludna.
- Ugyanennek a csajnak mondjuk én egyetlen "feladatot" adtam csak: amikor a Millmann könyvben kb. a negyvenedik oldalon eljutottam egy olyan szóhoz, amit a szövegkörnyezetből se tudtam kikövetkeztetni, mert felsorolásban volt, megkértem, mondjon már egy szinonimát... És nem tudta! Megnézte az okostelefonján, holott kb. pszichológia a téma, szóval egy másodéves orvostanhallgató, mint funkcionális analfabéta, az azért egy picit minusz, de még azért Írország - Magyarország 3 - 0, csak volt egy ígéretes szögletünk :D
- A kaja szar, de gondolom otthon se Cordon Bleu-t adnak
- Az ágy kényelmes, meleg van, és minden ágyat körbe lehet húzni függönnyel

Olvastam vagy 11-ig, mert vártam, hátha elmúlik az érzéstelenítés, és kiváncsi voltam, mozog-e az ujjam, meg mennyire fog fájni. Ehelyett kb. 11-kor kezdett el zsibbadni a kezem, de mindig azt hittem, hogy na akkor már csak biztos fél óra, és csak jobban zsibbadt, olvasni meg már nem lehetett, már a kiscsaj is aludt a széken.
Szóval megtudtam, mi az oka, hogy az ördög nem alszik:

Épp ilyesmi volt a karom a gipszben, gondolom Hellboynak is kényelmetlen, ha nyomja a hasát hanyattfekve, főleg ha neki is félmillió hangya goa-partyzik benne, nem csoda ha mindenkinek odabasz vele...
Persze egy darabig még élt bennem a new age flow az addigi nap csodáinak jegyében, és próbálkoztam alvó cicának vizualizálni a terhet, nem döglött halnak pl., de azért belefáradtam, meg kezdő ninja egyszerre csak egy surikent dobjon, szóval meghallgattam az altatós playlistemet vagy 7-szer egymás után, eredménytelenül, majd kb. 6:30-kor aludtam el, de 7 előtt ébresztett már a vizit.

No, egy kis gólt itt megítélek az írek ellen, mert ahogy dörzsöltem a csipám, csak hallom, hogy az egyik doktornő elhadarja, hogy minden rendben, csinálnak majd egy röntgent, leveszik a gipszet, és hazamegyek. Következő ágy... Épp talán megkérdezték hogy vagyok, de lett volna pár kérdésem (pl. ekkor még mindig nem tudtam, végül is mi történt), és erre nem volt idő.
Közben a hangyákat felváltotta a parázs.
No, itt végigszenvedtem pár órát, mert EZ fájt aztán keményen, kb. vagy tízszer jobban, mint bármikor műtét előtt, és hiába adtak valami bogyót, csak egyre rosszabb lett. Kb. mintha tényleg izzó parázs lett volna a könyökömben, ami sugároz ujjak hegyétől kulccsontig. Megpróbáltam vizualizálgatni valami hűvöset, meg nyugisat, de csak az a kurva izzó parázs lett mindenből 2 másodperc alatt...
Aludni már amúgy se hagytak volna, mert előbb reggeli, majd takarítócsapat jött, aztán meg egy kedves filippínó, aki levágta a gipszet, és adott helyette egy válltarisznyát, amivel már eleve kényelmetlenebb is lett minden, mert elvesztettem az addigi "biztonságérzetet", és mozogni se lehetett vele úgy, meg persze még mindig nem is tudtam mi van bennem, a vágást se láttam.
Bámultam ki a golfpályára, és próbáltam aludni, de nem ment, és mire röntgenre hívtak, már nem voltam akkora dzsolidzsóker, és kértem, toljanak el egy székben, mert akár el is ájulok, ott tartok. Azért ezt se durcásan mondtam, és nem hisztiztem, amikor mondták, hogy pár órán keresztül most újabb tablettát sem kapok, csak elpárolgott belőlem a harci kedv...
Louise L. Hay megint: fájdalom oka - szeretet hiánya... Szóval a reggeli viziten, ha picit kedvesebbek, biztos nem szenvedtem volna ennyire. De a röntgenes srác az volt, aki a nulladik napon, és őszinte tisztelettel említette, hogy ritkán lát ilyet, amikor ekkora töréssel valaki csak úgy besétál, hogy tegnap óta így van, és még sziszegés nélkül forgatja a karját mindenfelé, amerre a felvétel miatt kell, szóval picit feléledtem.
Ekkor láttam meg azt is, mitől fáj ez ennyire, mert beraktak egy pár centis platnit, három csavarral, szóval el lehet képzelni, hogy az érzéstelenítés adta szabadság, és a sűrű várólista miatti gyors tempó... Kb. mint amikor lerántod a fogaddal a húst az oldalasról, nekem ez ugrott be. Nem csoda, ha a tizennyolc órára lebénított kis idegpályák nem találják épp a lelki békéjüket, és a neuronok előrenyújtott karral rohannak ellentétes irányba, mint a törpök aprajafalván, amikor meghallják Haumann Péter hangját...
De túléltem, zombultam még picit fent, alvás nélkül, aztán jött a nurse (egy filippínó fickó), hogy kész vagyok-e hazamenni? Mondom, valami orvos nem néz meg még? Nem, majd 5-én visszajövök, addig ne emeljek, ne is nyújtsam ki a karom, tartsam ebben a vállszatyorban, és csak az ujjaim tornáztassam, hasta la vista!
Az éjjeles diáklányt közben egy benga nigériai váltotta fel, akinek olyan gecinehéz feladata volt, hogy az épp legvirgoncabb kriptaszökevény mellett üljön egy széken, és figyelje, ne akarjon kimászni az ágyból, mégis derogált neki, amikor megkértem, hogy gombolja be az ingem és kösse be a cipőfűzőm, mert hogy ez a nurse dolga lenne, neki Jeffrey-re kell itt figyelni, szóval Írország itt megint kapott egyet tőlünk szerintem, de nem baj, míg a cipőm kötötte, én elővettem előző napi formám, és beszéltem a vén Jeffrey-vel:
- I wanna get out now
- No, you don't. You'r better off there in bed.
- So I don't...- és visszateszi a lábát a kereten belülre.
- Now you see? Good man!

Már vettem is a Heineken-csillagos sapkám (törés -hatalom elleni lázadás, hehe), a nepáli hemp csodkabátom a vállamra kanyarítottam, és eldöntöttem, hogy az MP3 aksija kihúzza még hazáig, én meg nem fogok ájuldozni, és így is lett, és még nem is aludtam azóta se, mert szeretek írni, amikor van miről, és előbb ezt bepötyögtem, combomon a kilós fagyasztott spenóttal :D

De mit is felejtettem el kedd óta?
Ja, Clark Kentként kezdtem, de most már megyek, kiszarom a Kryptonit Forte kúpot, beburkolózok a piros palástomba és alszom egy jót.

Perec

Vagy Fenti Tesó hisztizik, vagy én, de valaki nagyon hangos...
Elvileg én, mert ő az okosabbik részem, de ahogy egy gyerek felneveléséhez sem elég annyi, hogy tudjuk mi a jó neki, én is elvárnék egy kis segítséget. Persze néha hagyni kell, hadd taknyoljon a büdös kölke, majd abból biztos okul, mi?!

- Fiam, ne cangázz nagy szélben elenedett kormánnyal, mer perec mellé kapsz két pofont is!
...
- DE!

Paff!
No, nem magam picinyítem gyerekké, mert ebben a megközelítésben mind azok vagyunk.
Megfejtettem ám egyből, és egyben picit magyarázom akkor, miért írok ritkán:
Az életemben most kevés az ilyesmi, prompt ügy, amit pár mondattal le lehet zárni. Inkább folyamatok zajlanak, nem is tudom igazából hol kötök ki a legvégén, de mindenesetre van néha olyan érzésem, hogy ha megkockáztatnám, és előrejelezném, merre visz az ár, akkor tutira meg kellene cáfolni magam két hónapon belül...

De persze olvasok + nézek self-help cuccokat, amikkel csak annyi baj van, hogy ha már TUDOD, hogy az érzéseid teremtik a gondolataid, azok meg bevonzzák az ezekhez passzoló életélményeket, akkor gáz, hogy azt is tudod, hogy amikor egyszerűen képtelen vagy jól érezni magad, vagy legalább elégedetten leltározni mid van, és milyen jó ez is, akkor bizony jön a pánik:
- Bazmeg, most aztán biztos történik valami szar, mert "kérem a pofont"...

De semmi baj, az is benne van ezekben a könyvekben, hogy ez is épp így kellett, no, semmi pánik!
Most pl. rég terveztem, hogy visszanézek a Phoenix Perkba (mert most már messze van), fa alatt üldögélni, "meghallgatni" mit mondd. Erre elestem hazafelé...

Megfejtés: valmiért kellett nekem ez a sérv, amiről írtam már, de nem mennek gyorsan a dolgok, mert a kórházi időpont, ami még nem is a műtét, csak október 9-re szól. Szóval beszedtem egy balesetet, csak hogy semmilyen formában ne tudjak dolgozni menni, még a könnyített beosztásba se, amit sérvvel is lehetNE...
Hogy miért, fasz tudja.
Egyelőre nem tudom azt mondani, hogy azért, mert az on-line bettinggel itthon ülve jobban keresek. Egy pár napig ez igaz volt, de egy hete teljes szopóágon vsgyok, szóval majd kerül valami más magyarázat arra, miért kellett nekem (józanul), 16 év nagyvárosi kamikaze biciklizés után (mattrészeg bringázás beleértve) először egy komolyabb baleset?

Van az egyik Louise L. Hay könyben, hogy gyakran van ilyesmi visszacsapó effekt, amikor épp eldöntöd, hogy nomostaztán-máshogyélek! Pl. mocskosul bebasztam az utolsó vakációmon, holott épp eldöntüttem, hogy kábé semmi szükségem a piára. Vagy épp örülni kezdtem, hogy dolgozom a fizikai állapotomon, erre most per pillanat csak jobb kézzel bírok gépelni, és alig tudok kimászni az ágyból. De mondom, értelem van az őrület mögött, és minden rothadó almában ott a következő fa ígérete.

Egyelőre hálás vagyok, hogy a flexszel levágott biciklikormányra nem úgy repültem rá, hogy 10 centivel feljebb kapjon telibe, mert lehet akkor az összes jövőbeni nőügyem megoldódott volna, én meg még azt bonyolítgatnám picit, ha lehet...

- Fenti Tesó! Kösz a két pofont, de azért remélem kapok utána egy kis vigasz-jégkrémet.
- Hogy milyen ízű? Mindegy bazmeg, a belsőcombomra pakolom úgyis...

Lépcsőfokok

Egy darabig az ember fiatal. Kettesével, vagy akár hármasával veszi a lépcsőfokokat. Vagy fel-alá rohangál, az se számít... Aztán valami megváltozik. Öregszünk, vagy csak fáradunk?

Visszapillantó tükör:
Sosem voltam jó labdajátékokban, meg úgy általában csapatmunkában, és emiatt sokáig a testmozgás, mint olyan sem volt túl meghatározó a fiatalabb éveimben. De aztán amikor már nagyobb lettem, és szülői felügyelet nélkül el lehetett messzebbre csatangolni, pl. az erdőbe, vagy csak úgy erre-arra, akkor rájöttem az ugrálás és mászás mekkora élmény, és alapvetően a testalkatom is úgy alakult, hogy rugalmas és izmos emberke lettem, ami csak bátorított.
Másztam fel mindenhová, meg ugrottam le mindenhonnan, így törtem ketté az ugrócsontomat 16 évesen.
Okés, rendbejött, 18 évesen megint futottam és ugrottam, egy-két év múlva, amikor már dolgoztam, akkor még egy picit a thai boxba is belekóstoltam, meg teljesítménytúrára is elmentem párszor, jó eredményekkel. Szóval annak ellenére, hogy olyan fatert osztott nekem az ég, aki úgy viszonyult a testmozgáshoz, hogy még a rádiót is kikapcsolta, amikor elkezdték a sporthíreket, én nagyon megszerettem a témát.
De az a törés megbosszulta magát, 2004-ben már újra kellett műteni, aztán 2005-6-ban kontrollon azt mondta a doki, hogy sajnos megint romlik vissza. Valami olyasmi történik, hogy az ugrócsont a törés mentén hegesedik, azaz vastagodik, emiatt meg beszűkült teljesen a bokám mozgása bizonyos irányokba, illetve ha mégis arrafelé erőltetem csak picit is, akkor biztos nyom valami igegszálat, mert igencsak tud fájni. Pedig én alapvetően bírom a fájdalmat, a thai boxot sem azért hagytam abba, mert nem...

Ez a bevezető volt csak, kicsit bővebben, de szervesen kapcsolódik az elégedettség témájához, amiről mostanában gondolkodom, és már szimultán írok arról is, de az még alakul...
Várja meg mindenki, mindaz a pár ember, aki be szokott ide kukkantani!
Szóval, mivel tényleg imádom a mozgást, valójában azt hiszem sokkal elégedettebb lennék, ha csak visszakaphatnám a jó bokámat! Ha választhatnék egy lottó ötös és egy tökéletes boka között, nem a pénz kéne, komolyan!
Most a régi formámból kb. annyi maradt, hogy bringázni még mindig tudok, és direkt hangos zenére, direkt elengedett kormánnyal cikcakkozok az utakon, mert ez adja meg nekem azt az élményt, hogy "képes vagy rá!", meg olyan jól esik, hogy a bicó mintha a testem része lenne, és mintha csak agyhullámokkal irányítanám, mert pl. ha előttem pár méterre kinyitják egy taxi ajtaját, akkor se kapkodok a kormányhoz, és nem is tudom, hogy combbal, vagy egy hirtelen pedáltaposás plussz csípőmozdulat segítségével, de simán kikerülöm. 
Mert amúgy a boka mozgása főleg két dologhoz kell: irányváltás és egyensúly megtartása.
Mivel minden betegség és minden baleset is pszichés vagy karmikus eredetű, legalább azt tudom, hogy ezekkel a dolgokkal picit hadilábon állok, amikor leszállok a bicikliről.
Mondjuk arról, hogy tudom mi a gond, ez ugrik be egyből:

Azaz hiába okoskodok itt arról, hogy mit jelent ez a "betegség", ha nem tudok kimászni belőle, mi?!

Sebaj, kés alá megint, a doki maga mondta, hogy fejlődik folyamatosan a sportorvos-tudomány, meg ha minden kötél szakad, legfeljebb kapok egy ízületi protézist.
Dehát, megint itt az ördögi kör téma, amiből lassan szakdolgozatot írhatnék:
Mikor a korrekciós műtét után jobb volt egy ideig, abban az időben vettem meg a házat. Tényleg nem volt nagy a baj, toltam a teli talicska betont, pakoltam az 50 kilós cementes zsákot, meg bármit. Aztán a ház csak ette a pénzt, a munkahelyem megszűnt, és akkor kezdtem hajózni, ami nem kellett volna a napi 12-13 órás talpalással, lépcsőzéssel, szabadnap nélkül.
A szezonszünetben visszamentem egy kontrollra, és a doki azt mondta, örüljek, hogy még járni tudok. Fasza, mi? Nekem meg vissza kellett mennem hajózni. Vagy tényleg kellett volna? Nem épp arról szól-e a valódi értelme az egésznek, hogy nem kellene erőltetni ami nem megy? Azt hiszem, amikor a jelzáloghitel + hajós mosodázás témába "beleálltam", sejthető volt, hogy bele is fogok ragadni. És hol vagyok most? Egy mosodában. A hitelt meg csak fizetem, de mintha csak az ablakon dobnám ki a pénzt. 
Szóval kellene egy jó széria anyagilag, amikor meg tudom finanszírozni azt a pár hónap kiesést, és van is hová visszajönni dolgozni. Elvileg a hotel ilyen, minden szarral együtt az jó benne, hogy nem veszteném el a munkahelyem, kapnék 3 hónap fizetés nélküli szabit aztán lehet kezdeni megint.
Most legalábbis ez jut csak eszembe.
Hogy miért nem jut más meló az eszembe, azt hosszú lenne kifejteni, és ez már így is hosszú lesz.

Szóval addig is, amíg ez a dolog megoldódik, és újra az a figura leszek, akiről azt mondják, hogy akkor is jó nézni ahogy ping-pongozik, ha veszít, mert vicces ahogy megpróbálja átugrani az asztalt, de legalább is nem kell fognia a korlátot, amikor lemegy a lépcsőn, addig megpróbálom figyelni mi tesz jót, és mi nem.
És el is kezdtem, pl. az alkohol mérséklésével. (Esküszöm, ha nem lenne kontinentális nyár Dublinban, akkor teljes stoppot raktam volna be, de így el-elkopik az a kis sör, olyan parkban-döglős idő van, sosem láttak még ilyet itt :D) Merthogy észrevettem, hogy nem csak a májam fáj, de görcsösebbek az izmaim is másnaposan, és ez mán kérem az utolsó stáció...
Másik, hogy korán kelek, és helyrerakom magam, szó szerint. Tudok olyasmiket egyedül, amihez normálisan kellene még egy plussz csontkovács. A siker persze csak részbeni, mert később minden visszaáll, és a munkában nem tudok leállni bűvészkedni...
Ja, és mivel az Ibuprofen is odabasz mind a májnak, mind a vesének, azt se szedem már. Pl. cirka két hete, egyik nap meglepődtem, amikor összeadtam az oszlopokat, mennyit mostam (1800 kiló felett). Okés ez nem sokkal több, mint az átlag, de korábban ha a nap úgy nézett ki, h 1500 felett lesz, már reggel toltam be egy bogyót, meg aztán rá pár órára még egyet. Most meg nem szedtem vagy 5 napja, és ez volt a hatodik napom zsinórban. Ja, és négyszer mentem ki cigizni, amiből csak egy volt hivatalos, a többit úgy oldottam meg, hogy simán megszervezem a gépeket, hogy néha legyen olyan 10-12 perc, mialatt egyik sem fog lejárni, mert akkor jelez az alarm, és akkor a többi zombinak feltűnik, hogy nem vagyok a környéken :D
Ez is valami, nem? Ha már ezt a melót csinálom, legyek jó benne, és legyek erős! Apró kis lépcsőfok...

Na de az a helyzet, hogy Fenti Tesó leckéztetős kedvében van, és egy szép napon valami meghúzódik, vagy megszakad, és egy kis dudort veszek észre a hasam legalján :o

A legtöbb faszinak megvannak a hipochonder fázisai. Van aki később kezdi, van aki meg fiatalabb korában kipipálja. Asszem én túl vagyok rajta, hálistennek. Tíz éve azonnal szaladtam volna a dokihoz, és vertem volna az asztalt, hogy azonnal MR vagy ultrahang, mert meghalok, de minimum megmozdulni se vagyok hajlandó! Most mentem dolgozni és csak filózgattam, hogy várjak-e addig, amíg konkrétan nem párállik a belem a linón, vagy mi is legyen? Egyelőre barátkozunk, azaz figyelem, meg persze tolom rá a jégzselét, mert az jól esik. Megkérdeztem Rayt, a volt főnökömet, aki mellesleg property manager, egyben health and safety advisor is, és anélkül, hogy a sörteraszon letoltam volna a gatyám, máris mondta, hogy garantálja, hogy sérvem van.
Pánikoltam?
Nem.
Mert azt mondja, hogy a munkaügyi törvény értelmében tutira állnia kell a cehhet a cégnek, meg még a lábadozás alatt is fizetést kell kapnom. Ja, csak ez számít... Azért csak panaszkodjak, főképpen, szóljak a felettesemnek, hogy valami nem klappol!
Okés, megtettem, mert akárhogy próbáltam légzőgyakorlatok közben visszatolni azt a kis dudort, csak ott figyel. Aztán másnap behívott a két tehén a HK irodába, hogy mi az hogy itt történt, és miért gondolom, hogy ez a munkától van, és miért lenne ezért a hotel felelős, és ha itt történt miért nem szóltam azonnal?! Mondtam persze, hogy ez nem olyasmi, mintha eltörném a kisujjam, hanem ez kialakul, és nem is fáj igazából, de aztán lehet rosszabb is (ja, ezt én miből gondolom, mióta vagyok én orvos?!)
Mondom, okés nem akarok én ujjal mutogatni, csak gondoltam, jelentem.
Rendben, akkor menjek orvoshoz, most még a vakáció előtt!
Persze, eddig tiszta ügy, csak gondoltam adjanak ők egy számot, kihez menjek, mert hallottam olyanról, aki hozott orvosi véleményt, aztán úgyis elküldték másikhoz, mert nem fogadták el.
Szóval most ott tartunk, hogy mindegy nekik, azt mondták, menjek ide a szomszédba.
És elmentem, és bazmeg tényleg sérvem van :o
(Szerencsére nem heresérv, azt azért nem kürtölném világgá, nyilván :D)

De ki tudja, nem jó hír-e ez?
Én már lassan semmiben nem vagyok biztos, ahogy az elmúlt pár évemben alakulnak a dolgaim...
Pl. most orvosi véleményre a nehezebb melót nem végezhetem, de ugyanez az orvosi vélemény arról is szól, hogy majd a műtét után minden normális lesz, azaz nem jöhetnek megint azzal (rögtön elsőre megpengették ezt a húrt is), hogy ha nem bírom a munkát, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy máshol keresgéjek... Merthogy nem akarok én feltétlenül elmenni innen. Ray pl. ajánlott egy könnyű melót, de pl. nem keresnék ennyit, nem kapnék kaját, nem 5 percre lenne, és ugyanazzal a 2-3 arccal találkoznék minden nap. Szóval... Most a jó hír, hogy az über szopoda Horse Show és a full házas szeptember alatt csak a gyógyosabb munkafázisokat tolhatom és/vagy műtét utáni pihin leszek. Anyagilag persze nem tudom hogy lesz, de majd okosabban fogadok foci és tenisz meccsekre :D
Meg megtanulok spanyolul, pl.
Mert ahhoz értek ;)

Lépcsőn felfele: a boldogság nem jön, ha nem vagyok előbb elégedett, elégedett meg nem leszek, ha nem vagyok előbb nyugodt, és most legalább azt tudom jegyezni, őszintén, és sallangmentesen, hogy leszarom az egészet, úgy ahogy van, és amúgy sincs értelme semmit se tervezni, amikor Írországban havas utcákra ébredünk márciusban és két hét szárazság van júliusban, és kiég 2 négyzetkilométer bozót Howthon, mintha csak Spanyolországban lennénk, vagy mi...

Meg különben is! Bringázni még mindig jó!
És boldogak a biciklisták, mert övék lesz a Föld! /Máté 26.13. rendezői változat/

Van ez így...

"Több mint ötven évvel ezelőtt magamtól is rájöttem, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek. A nap fölkél, és a nap lemegy, és ugyanazok a dolgok érik az igazakat és a gonoszokat egyaránt. Nem a bölcseké a kenyér és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség, de egy dolog mindnyájunkkal megtörténik. A bölcs nem hal meg különbül vagy bölcsebben, mint a bolond. Miben bölcs hát a bölcs?"

"Nincs nagyobb kudarc, mint a siker.

Higgyétek el nekem, én aztán tudom. [...] A sors iróniája, hogy egyre ismételgetem közismert aranyköpésemet a hiábavalóságról: amiképp az, aki dicséretre vágyik, soha nem elégedett a dicsérettel, azonképp azt, aki szeretetre vágyik, soha nem lehet szeretettel kielégíteni. Soha semmiféle vágy nem teljesül be."

Isten tudja - Joseph Heller regénye, amit 7-8-szor olvastam 17 éves korom óta, és most is olvasom, és sosem unom meg, mert én vagyok Dávid a király, mert minden férfi az, és bár a sikereink és kudarcaink más skálán mozognak, férfiak maradunk. És nem a sínek várnak ránk, mint Attilára, hanem a pofonok, amiket adunk és kapunk, és amik nem olyan nyíltak és őszinték, mint a Harcosok Klubjában, de annál jobban fájnak, és felállni is nehezebb, hú bassza meg, egyre nehezebb...

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a Földet, és boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, de Isten tudja, én egyik sem vagyok, így a kettő között, a prérin kiáltozok, és senki nem hallja a hangom. És Fenti Tesó meg végképp nem figyel rám, persze, a fasz! Megkeresném, és jól picsánrúgnám, de trükkös vállalkozás ez, mert ugye ő "odaát" van, ezért vagy meg kellene halnom, vagy valami durva tudatmódosító szer kellene hozzá, és most egyik opció sem kínálja magát ezüst tálcán, szóval maradok ideát, és várok, és remélek, egyszer megértem még mit mond, vagy ki tudja mi lesz, kapom a pofonokat, amíg nem cseng úgy a fülem, hogy mindegy is lesz, mit értek és mit nem...

Segítene Weöres Sándor talán?
"Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelidíted: igába foghatod őket és sárknyokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga."
Talán.
Valami majd segít.
Mert három dologhoz értek igazán: szeretni, bántani és túlélni. És mindegyikben megmártóztam már bőven, és mivel gyakran azokat bántottam leginkább, akiket szerettem, de ez persze nekem is fájt, a fájdalmat megtanultam túlélni, legalább is azt hiszem, eddig sikerült. De talán csak most jön a fekete leves, most fordul vissza a bumeráng, és ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg... Akárhogy is, aláállok én.
Észrevettem, hogy olyan helyzetekbe kerülök, ami ismerős, csak eddig a másik oldalon voltam. Fair play, mi? Biztos nem akarok sok ballasztot átvinni a következő életemre, ugye? Hát, nehéz, meg fáj, meg kell hozzá néha valami alázat, néha valami bátorság, csak néha nehéz megmondani melyik kellene inkább, és úgy általában senki nem segít a döntéseimben, éppen melyik eszköz a hasznosabb. 
Higgyétek el nekem, a túlélés - amiben jó vagyok - alapvetően nem a tettek kérdése, hanem a várakozás egy formája. Minél több remény van a várakozásban, annál könnyebb a túlélés, és amikor teljesen elfogy a remény, az a halál. A remény meg el van szórva a pályán, mint számítógépes játékban a muníció, meg a "healing pack", de néha túlfutunk rajta, mert lőnek ránk...

Akárhogy is, azt már megírtam valamikor, hogy kész a leltár, de sosem lesz vége, mert hanyag voltam mindig is, és mindig kifelejtettem valamit, és még mindig nem értem végére. De senki ne sírjon, mert a könnyeket nem adják olcsón, és amúgy is felvásároltam az összeset a piacon ;)

Amúgy meg a sok okoskodás helyett két szót is posztolhatnék, hogy senki idejét ne raboljam:
Fasz kivan!

Felállok, megyek, felveszem a muníciót, lövök.
Álmomban még ugrani is tudok...

Fókusz

Érdekes, Józsibácsi is írt épp erről a témáról (és azt biztos százszor annyian fogják olvasni, mint ezt itt), de nekem épp előtte két nappal volt olyan élményem, ami ilyen irányvonalon egy agyalás-maratonra késztetett.
Ez sajnos a régi sorminta szerint indult, azaz haragban a világgal, mérgesen.
Mérgesen szó szerint, ugyanis volt 1-2 cucc bennem előző estéről, amiből a max. négy óra alvás nem sokat simított ki.
De régen képes voltam hetekig bedurcizni, puffogni, mindenben hibát találi és mártírkodni, jobb esetekben valami írásban vagy rajzban szenvedve ki magamból az epikusnak vélt világfájdalmakat.

Van ez így, mi?
Tiszta szívvel... (ha kell, embert is ölök)
Dömdödöm (én tudom bmeg, mire gondolok, hát mér nem érted??!!)

"Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a szomorúság. Mondjuk havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötítétenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna szívem.De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. „Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!” Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Remény­kedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé..."
Lázár Ervin kezdi így a Négyszögletűt, ami egy tökéletes mese, de azt hiszem ő hajlamos volt belefeledkezni a depresszióba, én meg most épp a tavaszt várom, és nem fogom ám  hagyni a télnek, hogy visszahúzzon.

Szóval ahogy kitisztult a fejem, megállapítottam azt is, hogy Fenti Tesó olyan, mint az árnyék, ahol fény van, ott látszik ő is, és az az én hibám, hogyha a kezemmel farkaskutyát csinálok, akkor elfelejtem-e, hogy attól még az csak két tenyér, vagy beugrok a trükknek, és aztán szidom, hogy ne szivasson!Első körben persze rákentem, hogy rossz forgatókönyvvel ült a súgólyukba, de persze már akkor is beláttam, hogy a darabot nekem meg kellett volna tanulni amúgy is...

Ennyi elég a ködösítésből, eljött a következő nap, békejobbal és másképpen szemlélve a dolgokat.
Először is megemlékeztem 2011 végéről.
Ja, nem, bocs.
Először is toltam egy jamaicai reggelit és mivel volt időm, a scenic route-on mentem dolgozni, a Phoenix Parkban pici kanyarral a nagy sugárúton végig le. Az eleve olyan, mint egy reptéri kifutó, kiváló aszfalttal, egyenesen, majdnem 3 km. A kormányt elengedve, hátradőlve, olyasmi zenékkel, mint amik a Beastie Boys In Sound From Way Out albumán vannak, ez a 3 km végtelennek tűnik, és a bringa is el tud tűnni a seggem alól és egy kis repülés sosem árt, ha rossz a kedv, ugye?
No így mentem, meg aztán bent is - mivel José meglepően jó fej volt, és engedi hogy fülhallgatóval dolgozzak, ha nagyobb góré nem jár a közelben - a lepedők csak úgy repkedtek gyönyörűen a kezem alatt, és amikor meg mindenképp ki kellett húzni a fülest, akkor meg meglepve tapasztaltam, hogy Faith talált egy rádióadót, ahol minden rendű és rangú reagge zene megy csak, és bár nem az én világom, most ez így nagyon ott volt a szeren. Toltam a napkint Lucianonak, hogy nem győzte kapkodni, olyan voltam mint a polip, szinte nyolc kézzel etettem a mángorlót, legalábbis nekem így tűnt, és jól elkacarásztam belül :D
Szóval elsőre csináltam magamnak egy kis pozitív hangulatot, hogy ne úgy menjek be dolgozni, mint akinek a fogát húzzák, hanem igenis, én ezt most élvezni fogom, mert ahogy Emiliana Torrini is énekli "I know life is long, but it goes so fast"...

Kitérővel akkor, de vissza 2011 végére!
Merthogy eszembe jutott az a sok keserű vita, amikor magyarázom a másik szerencsétlennek, hogy ne higgye már azt, hogy az ő érzelmi nyomorúságát össze lehet azzal hasonlítani, hogy én konkrétan a padlón vagyok, és ha azonnal nem történik valami csodaszerű dolog, akkor akár hajléktalan is lehetek még...
És most akkor álljak le durcáskodni egy kis érzelmi jellegű "lecke" miatt?
Akkor igaza lenne a 2011-ből utánam szóló hangnak:
- Te meg a hitelesség, Istvánom... Egy lapon se lehet említeni - (durva, hallom a hangját :o)
Nomost, ahhoz képest hogy én mindig is hangsúlyoztam, nem az a legfontosabb, hogy egy ember hiteles legyen, hanem hogy szerethető, azért ez felébresztett.

Hiszen kimásztam a szarból, rendeztem a cehheket, stabil melóm van, saját en-suite szobát bérelek, és most már kínai orvosra is telik, aki akupunktúrával és masszázzsal kezel. Mekkora egy szégyen lenne most panaszkodni, mi?! Hát meg, nem is csak erről van szó, hogy szégyen-e vagy sem, ez csak a "switch" volt, hogy a durcából átváltsak arra, hogy mire érdemes figyelni (csak a szépre, ugye?)

Szóval hip-hopp, tekertem egyet a blendén, és egy pillanat alatt másik kép volt előttem.
Egy nem tökéletes, de elfogadható, sőt! Szerethető kép. Ahol megvannak a sikereim, a fejlődés mozgásban tart, és ha jól figyelek, csak jobb és jobb lesz folyamatosan.
Rájöttem, hogy évekig - talán életem nagy részében - a "fájdalom-testem" tápláltam. Büszke voltam arra, hogy érzékeny művészlélek vagyok, no nem annyira nyomorult, hogy folyamatosan sajnálatra szorul, de azért időről-időre botlásra van ítélve (a jobb lábam ugye fizikailag is felvette a formát 1992-ben, amikor leestem egy szikláról), és a botlások ellenére bohóckodva tovább  tudok ugrabugrálni, de tragikomikus figura maradok.
MARADOK?
Semmi nem kötelező!
Ha megvonom a figyelmet a fájdalomtól, megszűnik létezni!
Pápá fájdalom!

No azért most gyorsan beszúrom, hogy nem akarom kilakkozni magam idő előtt, és nem pályáztam soha guru státuszra, és tisztában vagyok vele, hogy vannak és lesznek fájdalmak, amikbe belenyúlok, megégetem én még talán a kezem párszor, és hát az élet mán csak ilyen. Ezzel a feljegyzéssel, csak az IGYEKEZETET, jó szánddékot örökítem meg.
Én még mindig Maslow piramisában gondolkodom, azzal együtt, hogy tök jól hangzik Lennontól, hogy "all you need is love." Az akupunktúrára pl. csak úgy lenne pénzem, ha abszolút nem takarítanék meg semmit, és akkor megint duzzoghatnék, hogy akkor meg ezek szerint sosem lesz annyi indulótőkém, hogy otthon elkezdjek kis földöm kommunázzni, meg stb? Maslow legalja: a biztonság...
De nem így van ez, mert ha magadra jó szándékkal költesz, az lehet épp beindít egy "szívóhatást", azaz a sors lehetővé teszi a bőség megtapasztalását. Pl. most konkrétan: kb. nyertem annyit a sportfogadással ami fedezi a kínait.
És amikor ott fekszem, és kurvára fáj amúgy ahogy szétmasszírozza a vádlimban ősidők óta letapadt izmokat és inakat, de azt élem meg, hogy egy másfél órán át kezelnek, amire megteremtem a pénzt, mert sikeres vagyok valamiben (ami épp most a fogadás), ezt a komplex életélményt magamévá tudom tenni, és meg tudom teremteni a lehetőségét a továbblépésnek.
Mert ugye a rossz boka rossz lépést eredményez.
Valami sántít, mondhatni.
De ha belül nem tudtam ezt hamarabb helyretenni, hogy annak a külső tünetekben is legyen látszata, akkor kezdjük kívülről! És a kínai tud, valóban jobban megállok a lábamon, és minél inkább megállok a lábamon, annál derűsebb leszek, és akkor majd úgy fogja hozni az élet, hogy amikor megint kell nekem a kínai, akkor meglesz rá a keret.
Detszól.

Jó messzire mentem, mi?
Ezek a dolgok a mélyben mind összefüggnek, ezért mondtam, hogy voltaképp lényegtelen is, mi váltotta ki az egészet, a vége ez a pozitív hangulatú felismerés lett.
Amúgy még hozzáteszem, hogy a pirosat nem szabad a zöld mellé, mert a szemet is zavarja, de ahogy megtapasztaltam, az agyat is. A zőcséget nem fogom vörösborral keverni többet.
A másik meg, hogy a sportfogadásról nyilván én is tudom (keserű tapasztalatok árán), hogy nem kamatozó kincstárjegy, de miután elemeztem a december közepétől január végéig megtett tétjeim, és rájöttem, hogy úgy fogadtam (és vesztettem), mint egy "játékos", elkezdtem úgy fogadni mint egy "statisztikus", és azóta nyeregetek :D

Csak a szépet!
Itt a tavasz!

Kis lépés egy embernek

Már csak az hiányzott, hogy csíkokat húzzak az arcomra...

Kezdődik azzal, hogy eléggé leharcolt állapotban vágtam bele újra a mosoda-bizniszbe, ami - mint minden valamirevaló vendéglátós vonal - nyáron elég strapás tud lenni. Nem is csalódtam; az első 10 napomból csak egy day-off-ot kaptam, de legalább nem dobott mély vízbe a főnök, az első háromban nem kaptam a legnehezebb részt, aztán jött a szabadnap, elvileg hagyott időt a visszaszokásra.

Csakhát valahogy a jobb kezem elkezdett megint vacakolni, afféle reumás tünetekkel, hogy a vízcsap nyitását-zárását vagy a váltást a bringán is éreztem. Ez egy fel-alá sétálás a "Petőfi utcában" (erről majd írok később, mit jelent, most legyen elég annyi: az ilyesmi le tudja foglalni az ember teljes koncentrációját.) Hogy?
Félelem, persze.
Mert otthon sok dologra rájöttem, de ezek közül aminek anyagi vonzata van, az a következő: gyakorlatilag eddig csak azt értem el 4 hónap alatt, hogy van pénzem megszüntetni a cégem, és megadtam valakinek még egy összeget. Mindez a lelki békémhez mindenképp kellett, de a nap végére csak azt mondhatom, hogy no akkor most elkezdhetek pl. valaki más felé törleszteni, és bár nagyon jó ehhez, hogy nem 28-30 órás munkaheteim vannak, de akkor fittebnek kell lenni, mint Makk Marci!

Szóval fáj a kezem, alig bírok markolni, ez a kiindulópont.
Hétfő az egyetlen pihenő, és keddre beharangozzák a nagy szopodát, 100% foglaltság, 160 departure, stb. (A Red Hot Chili is nálunk volt éppen.) Az "öregek" is előre izzadnak.
Elő Weöres Sándorral, Deepak Choprával, elő a saját gyártású mantrákkal és fohászokkal! 
Napoztam, megcsináltam nagyon alaposan a légzőgyakorlataim ("Breathe. The Universe is taking care of everything else."), és megkértem Fenti Tesót, ugyan üljön már be a kapitányi székbe, igen szépen kitakarítottam neki odabent (pl. megint nem iszom egy csepp alkoholt sem, tudatosan eszem, jókat alszom, stb.), szóval ilyen fizikai járművet már el lehet kormányozni, nem húz se jobbra, se balra, nem billeg, nem tántorog.
Csak az a kéz...

A kérdéses napon eléggé kapkodtam a levegőt reggel, és az ön-bátorítás kemény rimánkodásba csapott át.
Fizikai síkon megtettem a magamét: jól összecsalánoztam a kezem, és ilyen olyan krémkkel kenegettem. Vettem előző nap gumikesztyűt, mivel a Housekeeping épp kifogyott, és a kesztyűben melegebben tartom a kezem, amikor a vizes cuccokat kell markolászni.
Azokat a számokat hallgattam a bringán munkába menet, amik a legjobban dobják a nyers energiát (pl. Roni Size: Brown Paper Bag...)
Csatára készültem.
Mondom, már csak az hiányzott, hogy csíkokat húzzak az arcomra...

Aztán az öltözőben bevillant az idézet, amit akkor hoztam fel magamnak, amikor hullafáradtan leszálltam pár napja a repülőről:

"Nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek."

Oké, hogy csatára készülök, és oké, hogy félek.
Nem vagyok hős, aki kihívásokat keres minden ütközetben, hevernék én békésen egy fa alatt inkább... De besoroztak, és nincs visszaút, meg kell tenni, amit lehet, leginkább túlélni.
Mi történhet? Elesek... Béke... No, kell ettől igazán félni? Már jobb is. Megnyugodtam.
El tudom képzelni azt is, hogy megúszom, nem csak azt, hogy elvérzek.
Eldöntöttem: a hazaúton a "Feeling Good"-ot fogom hallgatni Nina Simone-tól, és kurvára úgy is fogom magam érezni, ahogy a szöveg szerint illik.

És így is lett.
Picit "kerülőúton", de Fenti Tesó intézkedett. Nem is volt olyan kemény, és a nap végére nem jobban, hanem kevésbé fájt a kezem is.
És bocsánat, biztos nagyon pitiáner dolognak tűnhet egy kemény napra készülni egy mosodai dolgozónak, de a lényegből nem vesz el szerintem semmit.
Hát így igaz: minden fejben dől el.
Nem a kanalat akartam meghajlítani, hanem magamat, s jelentem: működik.

PS: Nemsokára elmagyarázom mi is az a Petőfi utca. Ide tartozik, de még mást is hozzáveszek.

Pályára állítva (vigyázz, hosszúúúúúúúúú!!!!)

2010.11.09.

Tegnap megtaláltam Norbi számát, és felhívtam büfé ügyben.
No, konkrétan az első lépés már az volt, hogy múlt héten megnéztem egy kiadó üzletet, ahol még csak azt tudtam mondani, hogy hüm-hüm-tetszik, de fingom se volt róla, hogy pl. mit nézzek az elhelyezkedés, tisztaság, tulaj-szimpátia és "WC-van-e" tényezőkön kívül. Ezek közül az elhelyezkedés kicsit necces volt, így nem pacsiztam le egyből, hogy oké, itt jó is lesz, a többit majd beleálmodom a helybe...(így szoktam régen.)
Szóval Norbi után már tudtam, hogy pl. az előkészítő részen meg a pult mögött ajtómagasságban csempe kell, az egész helyet meg nem árt szerződés előtt megnézetni egy HACCP-szakival, egyáltalán alkalmasnak ítéli-e. A berendezéshez is mondott kapásból olyanokat, amikről életemben nem is hallottam, mint pl. zöldségelőkészítő, vagy tojásmosó... (Mi a fasznak mosni a tojást, amikor nem héjastól esszük, mi?!)
No, nem oda Buda, szerinte 1,5M elég mostanság, amikor fél éves cuccokat töredékért adnak el az olyanok, akik fél éve belevágtak, de mégsem ment nekik.
Mi van? Hogy én is majd? No nem! Engem más fából faragtak ám!
Vegyük csak Dublint: kimentem 1 hónapra elég pénzzel, úgy hogy azt se tudtam első éjszaka hol alszom, nemhogy azt hol keressek melót, illetve milyen hivatalokban kell intézni előbb a szükségeseket. És nem jöttem vissza 1 hónap után, sőt!
Szóval már kicsit okosabban mentem a jegyzőhöz, aki elég kommunikatív volt, és atyai jóindulattal intett arra, hogy nagyon nézzem meg mit veszek ki, mert ugyan ő 2200 forintos illetékért, bérleti szerződésért (stb) már meg is engedi hogy nyissam a boltot, de ezt lejelenti 3 szervnek, akik 22 napon belül egyszer csak szólás nélkül bejönnek, és elkezdenek "bőcsködözni", hogy ide kellene egy páraelszívó, ide meg egy vészkijárat, oda meg egy "Vigyázz, ne ess hasra!"-tábla, és amíg ezek nincsenek meg, addig bezáratják a boltot, nincs pardon!
Már kezdtem is vizualizálni, ahogy egy kopaszságát 20 centis, zsíros tincsekkel oldalról takarni vágyó 120 kilós aktakukac közli velem:
- Kincses úr! Ezekkel a hiányosságokkal sajnos ma már nem lenne szabad egy vendéglátóipari egységnek üzemelnie... De megértem önt. Emberek vagyunk. Én mindig hajlok a kompromisszumra, csak egy nyelven kell beszélnünk... (kacsintás)
- (khmm-khmm), szóval-ööö...
- Negyven.
De nem hiszek senkinek, csak aki jót mond!
Megyek tovább, az ingatlanoshoz, aki ugyan semmi olyat nem tud, ami nekem jó, de önként megad olyan tippeket, amiket csak úgy látott (és lehet épp másik ingatlanos hirdeti), és amúgy is nagyon kellemesen elöltünk vagy 15 percet, amíg nem tudom eldönteni, hogy a szép arcán tartsam a szemem, vagy a melleit nézzem. Zu sammen: megint jobb kedvvel távozok, és megint meg kell jegyeznem: Vác tele van jó nőkkel, akik még kedvesek is tudnak lenni. Itt tényleg érdemes vállalkozni, csak talán más irányba kellene orientálódni...
A következő kellemes meglepetés rögtön az ANTSZ-nél ért, ahol nem egy szép nő, hanem egy fiatal srác fogadott, és az előzőekhez hasonlóan nagyon részletesen és segítőkészen írta le a szükséges teendőket.
A váciaknak valahogy kurvára van idejük foglalkozni az ügyfelekkel, nem igaz?
Még le is rajzolt nekem egy üzletet, ami nemrég nyílt, milyen is kábé egy elviteles szendvicses. Megtudtam miket várnak el még a magas csempézettségen kívül, és volt ami több lett a Norbi-verzióhoz képest (pl. vízminőség-vizsgálat: 24.000 forint, meg kémiai kockázatbecslés: 20.000 forint) de pl. ilyenek is elhangzottak:
- A tisztasági meszelést nem várjuk el minden bérlőváltásnal. Ez szubjektív megítélés alapján megy. Én például bemegyek, és ha tisztaság van, akkor rendben van.
- A zöldség-előkészítőre sokaknak nincs hely, így elég csak egy külön csap a paradicsom és paprika mosására, a többiből meg persze csak azokat lehet venni, amik gyárilag csomagoltak. (Basszus, előre hámozott hagymát kell venni, mert a piaci földes, és nem moshatod le az alatt a csap alatt, ahol mosogatsz!) Tojásmosó sem kell, csak olyan tojást kell venni, ami szintén gyárilag csíramentes!
- Hűtő viszont elég egy is (hurrá!): mivel minden felvágott, sajt és zöldség is gyárilag csomagolt, akár különböző polcokon tartani is elég.
- Hamburger, hot-dog, sültkrumpli, vagy bármi "meleg" étel is belefér, ami 100% gyárilag előkészített cuccból van, csak a nyers alapanyagokat kell mellőzni.
Okés, a végén tegeződtünk, és megadta a HACCP-s emberkét, meg az állategészségügyist, meg hogy skicceljem le a bérelni kívánt üzlet tervrajzát + a saját verziómat, hogy mit csinálnék belőle, és mailben küldjem neki, majd megmondja átmenne-e vagy sem.
Nem tűnt olyannak, aki feltétlen jattoltatni akarna mindenkit.
Ezután már félig szakértőnek is éreztem magam, amikor megnéztem a következő üzletet, és már az Okoska-álarc is lecsúszott néha a homlokomról, amikor a viharvert nyugdíjas piacossal elmélkedtünk, hogy is lehetne kialakítani a 12 négyzetméteres helyet:
- Hát, ebben a sarokban lehetne akár egy kis asztalka is...- mondja
- Dehát az nem lehet, mert akkor ha helyben fogyasztás van, akkor a vendégeknek is kell WC-használatot biztosítani.
- Ugyan már! Nézze, itt az egész piac és egy nyilvános WC van. Van olyan húsüzlet, akiknél még az alkalmazottnak sincs saját WC-je.
Szóval megtudtam, hogy volt itt már savanyúságos, meg Fornetti is, és pl. egyik sem csempéztette ki a WC-t, a vízminőség-vizsgálaton persze akkor is megbuktak, amikor a tulaj a saját lakásáról adott mintát, de egy kis csúszópénzért aztán meglett az eredmény. Arról is beszélt, hogy a Fornettis azért bukta a bizniszt, mert 1 pedagógus volt, aki felvett egy alkalmazottat, de 1-2 hónap után nem volt elég forgalom. Viszont a villanyszámla azt mutatta, hogy a sütőben kábé hatszor annyi pogácsa sült ki, mint amennyi elkelt...
Még jó, hogy nem vagyok pedagógus, és megsütöm én a saját pecsenyémet, köszönöm szépen :D
Mivel éhes voltam, elmentem még arra a helyre, amit ANTSZ-es cimborám nemrég okézott le, és annak az alaprajzát vázolta fel példaképp:
A kábé 8 négyzetméteres kiszolgáló-részben egy nő + egy 18-forma csaj, utóbbi meglehetősen ideges, mintha első napja lenne. A nő végig igazgatta, hogy is kell összerakni a hamburgert, meg ilyesmi. Lehet ő a tulaj, aki hamar be akar tanítani egy rabszolgát, hogy ne kelljen sokat bent lenni? A pultra nagy betűkkel kiragasztva: helyben fogyasztani tilos! (Ja, a WC miatt.) Biztos nem volt még meg az első 1-2 csekkolás, és mindent betartanak a nagykönyv szerint. A szendvicseik más cégtől vannak, előrecsomagolva. Voltaképpen semmi eredeti nincs, ami minden kedvességük ellenére tök lehangoló. Akartam enni egy túrós palacsintát a tesztelési vágynak és a hirtelen támadt igénynek engedve, de az épp már nem volt, csak lekváros vagy nutellás. Jóindulatból elfogadtam a helyette felkínált Túró Rudit, amit pofátlanul HELYBEN elfogyasztottam, míg vártam a kiscsaj bénázására, hogy összerakja a tökéletes burgert, ami ugyan nem volt rossz, de kicsi volt, és rá kellett segítenem egy piaci lángossal később.
Összességében:
Ahogy annak idején vettem egy házat, mert miért ne, most várhatóan nyitok egy szendvicses kis boltot, mert miért ne?
Ahogy a ház is megvan (sőt, folyamatos fejlesztés alatt áll), úgy a bolttal sem fogok mellé, ha Fenti Tesó is így látja, és ha máshogy látná, már rég felvettek volna valami tiroli hotelbe, de hát nem így történt...

2011.11.11
Azóta megnéztem még két üzletet, és elkezdtem hűtőpultokat is keresni.
Meg persze más dolgom is volt, így sokra még nem jutottam. A két üzlet más-más szempontból szimpatikus, de az ördög nem a részletekben, hanem a bérleti díjban lakozik, és ez a 45-ös javára billenti a mérleget a 120-as ellenében.

2011.11.14.


HA IGAZÁN BAJUSZT AKARSZ NÖVESZTENI (VAGY LEVÁGNI A TÖBBI SZŐRT ÉS CSAK AZT MEGHAGYNI), NEM MÉSZ ODA HÁROM EMBERHEZ, HOGY "SZERINTED JÓL ÁLLNA NEKEM A BAJUSZ?". EGYSZERŰEN MEGTESZED. NEM ÉRDEKEL, JÓL ÁLL-E MÁSOK SZERINT, LÁTNI AKAROD, MILYEN LESZEL BAJUSZOSAN.

Ha igazán bajuszt akarsz, az énképed máris egy bajuszos ember: már megteremtetted magadban.

Hát kicsit én is így vágtam bele a büfézésbe.
Amíg nem voltam benne biztos hogy megteszem, addig szondázgattam a baráti kört.
Amikor már ott tartottam, hogy nem csak lófrálok Vácon fel-alá, hanem üzleteket néztem meg, és bementem a jegyzőhöz meg az ANTSZ-hez, akkor nem szóltam szinte senkinek.

Ekkor már lélekben büfés voltam, és mellesleg: szakállas, mint Rumcájsz.
A szakáll nem csak lustaság kérdése. Tulajdonképpen kurvára van idő a kis borotválkozási szertartáshoz, amikor nem kell dolgozni. Az enyém most inkább kinyilatkoztatás: nem kell többé főnök, vagy cég, aki megkér vagy utasít rá, hogy vágjam le! Magam ura leszek. Magam ura VAGYOK.

2011.11.16.

Óh, bassza meg! Szinte sírok...
A piacon lévő kis üzletbe beleéltem magam, és már vizualizáltam, milyen jó is lesz hétfőn nyitás előtt a gombaszakértő szomszédnál kezdeni a vasárnapi sétán összeszedett cuccossal, meg ilyesmik. A dolog ott bukott meg, hogy mivel lassan reagáltam, tervet rajzoltam, beküldtem az ANTSZ-es srácnak véleményezésre, de pénteken nem válaszolt, én meg gondoltam a hétfőt még megvárhatom, ne érezze a kedves bácsika, hogy annyira kellene az a bolt nekem. Hétfőn még nem volt ANTSZ válasz, kedden bementem, tökre bíztatott a srác, és rögtön hívtam a bácsit, aki nem kiadta addigra??!!!

Ilyenkor mi marad más, mint hogy összeszedni magam, és tovább, és tovább!
Elsőnek sokan valószínűleg azt a tanulságot vonnák le, hogy azonnal minden ingatlanoshoz be kell köszönni, Vác minden zegét-zugát be kell járni, van-e még hasonlóan kedvező lehetőség.

Én kimentem az erdőbe sétálni, Szokolyán...

Nem épp praktikus és célravezető technika, de valahogy energiát kellett szerválnom a csalódás után. Az én "technikám" ugyanis elég spirituális, akkor is ha materiális dolgokról van szó. Azt gondolom, hogy be lehet gyűjteni 15-20 kiadó helyet, ki lehet szelektálni ebből a felét, meg lehet nézni 6-7-et, és tervet készíteni 3-ra, amiből aztán lehet azt az egyet, amit kiválasztunk, épp ugyanígy kiadja a tulaj az orrunk előtt. Persze akkor mehetünk a már szintén kidolgozott B és C tervre, de az már nem az igazi.
Az igaziban hinni kell, és ha kell, majd megtaláljuk egymást.
Pl. még mindig lehet, hogy a cég, amelyik kinézte a piaci boltot, péntekre talál egy másikat, és nem mennek el a szerződést aláírni, a kisöreg meg tökre örülni fog, hogy én jelentkezem, és kiveszem.
Ha nem, akkor nem ez volt az igazi, ilyen egyszerű!

Tovább nem ragozom, mert az kifogáskeresgélés lenne, és nem akarom az "ezo-bio-öko-meditációt" levinni kutyába...

2010.11.19.
Sajna elég eredménytelenül telnek a napok, de nem hagyom abba, megyek tovább!
Tegnap bejártam 1 nagy távot Vácott, láttam hogy semmi nincs a kis belvároson kívül, viszont jól beleállt a fájdalom az achillesembe :(
De a végén jót dumáltam 1 újabb ingatlanossal, aki adott is használható tippet.
És aztán már csak kíváncsiságból is megnéztem a pesti árakat, és leesett az állam, milyen tip-top, frissen felújított üzletet is találni váci áron!!! Meg is néztem magamnak pl. a Tátra utcát, és már "profin" szaglásztam körül: milyen boltok vannak, miért jó-miért rossz, stb. Ha hidegvérrel kihagyom az összképből, hogy a boltszomszédom (egy reformélelmiszeres, minimálkínalatos kis üzlet) alkalmazottja egy nagyon szép, és kedves nő, akkor sajnos nem éri meg: van jól menő(nek látszó) szendvicses kb. 100 méterre, és az 59+rezsi az 90/hó + jelentős átszerelések kellenének ANTSZ miatt, és persze még a jogsi sincs meg, szóval vicces lenne minden második nap expedíciós bálazsákkal menni anyagbeszerzésre.

De maradok optimista, hiszen a végén úgyis minden kialakul, illetve egyensúlyba kerül. Az élet rendje már csak ilyen...

Inkább csinálok egy camambert-gyakorlatot mezei zsemlére:


11.23.

A bőség oldaláról kell közelíteni!
Ha arra gondolnék, milyen nagy fába vágom a fejszém, mennyi kockázatot vállalok, és mi lesz ha mindent elbukok, akkor a vonzás törvényének megfelelően szépen el is buknék mindent.
Ahogy látom magam, fehér pólóban, mosolygósan szendvicsvajat kenni, rendelést felvenni, kész "alkotást" fotózni és feltölteni, nap végén hazafelé kanyarogni a kettesen, szabadnapon nyugiban kertészkedni, no ezek a képek vonzzák be a valóságot.
A képekkel törődni kell!
Ha például látszatra csak ülök a számítógép előtt, és épp egy képet vágok meg kicsit, hogy aztán posztoljam egy komszájton, és ez a kép a jenői ház valamelyik részéről készült, akkor nem csak az időm baszom el! Amikor legközelebb megnyitom, akkor majd jól fog esni: itt tartok, ezt is megcsináltam, stb. Valójában "dolgozom a házon" ilyenkor. A képek erősítik meg bennem, hogy a birtokomban van, még ha az ERSTE Bank hitelkimutatása mást mond is. Azáltal marad meg nekem a házam, hogy abban a tudatban élek, hogy az enyém, és nem az által, hogy fizetem a hitelt!

2010.11.29.

Mégsem mentem Pestre, így volt reggel egy lyukas órám vezetés előtt.
Persze megint rohantam itthonról >>> éhes vagyok. (Ez tök véletlennek hangzik eddig, mi?)
Bemegyek a réteseshez, mert éhes is vagyok, meg ahogy alakul a helyzet, nem tudom lehet-e normális üzlethelyiséget találni, így eldöntöttem, hogy merészen meg fogom kérdezni a nőt: akarna-e esetleg társulni? (Merthogy nála is ki van írva a szendvics, de mégis csak rétes van, az üzlet meg kong az ürességtől...)
Az már külön bíztató, hogy a bejárati ajtóra ki van plakátolva: "Asztrológus, szellemi gyógyító, lelki tanácsadás, kártyajóslás". Sejtem, hogy ez csak a nő a pult mögött lehet, és ha ilyen témákban utazik, akkor jó helyen járok.
Szó szót követ, a szendvicsről és rétesről áttérünk az ezoterikus vonalra is, miközben eszem egy káposztás rétest, és a végén nagyon szuggesztív tekintettel azt mondja:
- Menjen vissza a piacra! Van ott több kiadó üzlet is. Magának nem az üzletházban van a helye. Magának olyan kell, ahol látják. Ragaszkodjon hozzá!
Whatever, van még vagy 20 percem, megyek a piacra, és ott is van a kitűzött plakát: KIADÓ. Pont szemben azzal, amin úgy búsultam múltkor, és persze észrevettem volna akkor is, ha ott ez a hirdetés, de nem volt. Ez egy tök friss hely!
Véletlen?

Másnap megnézem a tulajjal, aki már mögém is beszervez egy helyi testvérpárt, a végén kiderül: ők is kajáldát szeretnének.
Míg fogorvosnál vagyok, kicsit beúszik a kép, hogy ezek gondolkodás nélkül virítottak vagy 50-et előlegnek, és megint elbasztam, de azért felhívom a tulajt, Zsombort:
- No, kivették a srácok?
- Pistikém - mondja - te voltál ott előbb. A fair az fair, mondtam nekik, hogy várjanak egy napot, ha nem jelentkezel, akkor övék a lehetőség.
Hát ennél nagyobb jelet nem szoktak küldeni fentről, szóval meg is állapodtam vele egyből, hogy másnap kifizetem a decembert, meg a többit megbeszéljük.

Cégalapítás kapcsán:
Korrekt ügyvéd, kedves titkárnő és nagyon aranyos könyvelő.
Azt hittem, hogy a kedves emberek Vácon teremnek, de már látom: ahogy ezt az egész büfé-bizniszt elkezdtem, csupa jó emberrel találkozom.
Ráléptem a "Sárga Útra" :)
Olyan vigyoroptimista vagyok, mint Ed Bloom a Big Fish-ben :)
Mellesleg ügyvezető igazgató is vagyok, és hiába kicsinyíteni a dolgot azzal, hogy az tevékenységi köreim nagy része szendvics és salátagyártás lesz, azért ne feledjük a legfontosabb CEO-feladatot: vízióval rendelkezem! :D
A büfé azért fog menni, mert a fejemben már most megy!
Nincs mese!

Azért, hogy mégse higgye senki, hogy ilyen egyszerű:
Kb. December első két hete:
Rendszeres gyomorideg délelőtt, amíg el nem intézek valamit, de ha az nem úgy alakul, ahogy számítottam, akkor egész napos is lehet.
Persze „normális”, hogy megijed az ember, ha látszólag csak szórja a pénzt, és még semmi haladás, illetve annyi, hogy az üzletbe műanyag csövek és gipszkarton elemek kerülnek be, a padlón pedig ott hever egy 120 centis hűtővitrin. Meg, hogy az APEH már tud a cégről, a kassza is regisztrálva a Fehérló és Fia Kft. nevére (pár perces meló - 26.000 Ft), a postaláda elé kikerült a minimál-ipari „cégtábla”, van bélyegző is, és az Önkormányzat, meg a Statisztikai hivatal is tudja mit csinálok. Írtam taggyűlési jegyzőkönyvet, amelyen az öcsémmel elfogadjuk, hogy az ügyvezetői tevékenységet munkaviszony keretében végzem. Ennek kapcsán be kell jelentnem magam a cégalakulás kezdetétől, csak hogy fizessek még ilyen-olyan járulékot is már decemberben, amikor az első kávét, teát vagy szendvicset kábé még csak 2011.01.10-én üthetem be a pénztárgépbe.
A salátakészítés felejtős, mert ez büfé-kategória, nem hidegkonyha. Tök mindegy, hogy soha nem lett semmi bajom, ha a majonézt nem tettem hűtőbe nyáron sem (hála az E-valamelyiknek), a jó saláta meg elvileg amúgy is 1-2 órás „pihentetés” után az igazi, kockázati szempontból (HACCP: Hazard Analysis Critical Control Point) ha már összekevered a friss zöldséget majonézzel (esetleg merészen joghurttal), akkor el kellene adni 4-5 órán belül, hiába lenne végig hűtőben. Mivel tudják, hogy ezt úgysem képesek nyomon követni, inkább nem engedik és bazmeg!
Kiszállítás szintén felejtős, mert ugye nincs olyan kategória, hogy „szobahőmérsékletű szendvics”. (Pedig általában úgy esszük meg, nem igaz?)
Ami hideg, azt hidegen kell tartani, ami meleg azt melegen. (Nem vagyok nagy pizzarendelő, de mindig melegen kapjátok???). VAGY: sushi házhoz szállítás esete >>> ha már sonkás sajtos szendvicset nem küldhetek ki, akkor ezen elv alapján úgy várnám el a sushi-futár érkezését, hogy akciófilmbe illő alumínium kézitáskát vesz elő, amin digitális kijelző számol vissza a deadline-ig, és felnyitáskor úgy sziszeg, mint egy űrállomás-siló ajtaja...
De ezzel vége a panaszoknak, mert így nem lehet!
Ami nem öl meg, az megerősít! A kávé nem lehet olcsó ÉS finom! A kávé olcsó lesz, mert azt a 20 melóst mindenképp le kell halászni, akik a szomszédban a mélygarázson dolgoznak! A szendvics viszont nem lesz olcsó, mert az FINOM lesz!
Aki nem hiszi, járjon utána!

Fenti-Tesós-Bejegyzés (Csak olyanokak, akiknek megy az "ezo-bio-öko-meditáció")

Fenti Tesóról picit:
Katolikusnak neveltek, így talán még őrangyalnak hívtam magamban sokáig, de annál több is, kevesebb is. Most azon a nézeten vagyok, nem a lélek van bennünk (nem hagy el 21 grammos adagban, amikor "kileheljük"), inkább a test van a lélekben. A lélek sokkal több, minthogy beleférjen ebbe a világba teljes egészében, ezért csak a "kistesót" küldi le, tanuljon valamit. A Fenti Tesó (is) én vagyok. Nekem van testem, és egy világom, amiben ezt a testet el kell helyezni, kezdve azzal, hogy megtanul járni, azon át, hogy megtanul beszélni, odáig, hogy megtanul gondolkodni, és szeretni, majd megtanulja mindezt maga mögött hagyni a végén. A Fenti Tesó mindig "otthon" van, az itteni részem csak "felhívhatja":
- Szevasz. Elakadtam itt egy kicsit. Biztos megbeszéltünk valamit előre, és most mehetnék jobbra, balra, vagy egyenesen, de kurvára nem tudom, melyik lenne a legjobb. Végül is mindegyik jó lesz valamire, valamiért, de mégis, ha lehet, kérlek adj valami támpontot, melyik passzolna leginkább ebbe az életembe/életünkbe.

Pár napja történt:
Kicsit kiakadtam egyik este a lassú kollágámra, aki miatt megint full gázzal kellett dolgoznom (mint az elején), holott már olyan jó volt megszokni egy kényelmesebb ritmust. Szóvá tettem, erre jött az Anikó-féle ejnye-bejnye meeting.
Ez kábé arra hasonlít, amikor kisgyerekként hárman összekaptunk valamin, és a szülők el voltak épp foglalva egyéb gondjaikkal, ezért csak azt tanácsolták, hogy béküljünk ki, vagy mindenki kap egy szobasarkot, ahová letérdepelhet egy fél órára, gondolkodni...
Persze megkapta Adriana is, de én sem maradhattam ki, mivel a No-English Gina, aki két hétig helyettesített, annyira bizonyítani akart, hogy az égvilágon mindent megcsinált, Anikónak semmit nem kellett segítenie. No, hiába a csibészes mosolyom és a pozitív hozzáállásom, erre nem tudok mit mondani, sajnos.
Mára meg jött is az ötlet: mi lenne, ha cserélnék Ginával, és mennék szobázni, ő meg a mosiba?
No, elsőre kissé "na-ne-már" voltam, de hamar vettem a lapot, és pozitívra váltottam (Anikó csak ezen a nyelven beszél) :

- Ja, ja, persze, már gondoltam rá én is, végül is télen Ausztriában szeretnék dolgozni, hátha kell a tapasztalat...Hmm, igen, az extra jatt is elkelne...Azért aludnék rá egyet, okés? Most úgyis elmész szabira, az jó, ha addig átgondolom és utána meglátjuk?
- Persze, köszi.
- Én köszi :)

No, és itt vége a mosodás melónak, bő két hét múlva, mert ahogy ismerem a főnökömet, ő már eleve eldöntötte, hogy ez így lesz, és vagyok olyan okos, hogy ne hugyozzak széllel szemben. Amit tehetek még, hogy kicsit kihegyezem a dolgot arra, milyen könnyű is velem megállapodni, mennyire rugalmas vagyok, és mosollyal az arcomon megyek az arénába. Ha így teszek, lehet kevesebbet csekkol és több apró hibát néz el, és akkor még tényleg jó is lesz.
Hát igen, máris arra gondolok, tényleg jó is lesz, hiszen a smúzolás megy az auszi nyuggerekkel, a rendszeretetemen meg úgyis van még mit fejleszteni, és persze ha tényleg lesz tapasztalatom, akkor Tirolban sem fognak meglepetések érni, és a hajó után egy síhotel maga lesz a paradicsom. És ez így kerek :D
Szóval itt van megint Fenti Tesó.
13 hónappal ezelőtt még pánikoltam, mert utolsó napjaimat dolgoztam le egy olyan (épp megszűnő) cégnél, ahol ugyan nagyjából kerestem annyit, hogy a jenői ház ne legyen veszélyben ,de hosszú távon ráment volna a normális emberi mivoltomra mindenképpen, meg azért annyit mégsem fizettek, hogy a ház állapotán sokat javíthattam volna. Röviden: be voltam szarva, de jött Fenti Tesó, mint Mikkamakka a Négyszögletűben, és mondta: "Fussunk!"
Így kerültem hajóra.
Persze közben valami más nagyon elkerülte a figyelmem, és ennek következtében a hajón is úgy alakult majdnem pont 10 hónapja, hogy újabb pánikroham jött rám, és majdnem hazamentem elbaszni az életemet, de akkor Fenti Tesó úgy rendezte, hogy legyen egy harmadik lehetőség, és akkor ugrottam fel egy másik hajóra, ahol legalább kibírtam november közepéig.
Aztán ugye jött egy sötét, hideg tél (lehet akkor is szólt volna hozzám, csak nem figyeltem), de valahogy mégis túléltem, félálomban, gond(olat)ok közt, de végül is egyben és készen arra, hogy megint elfogadjam a következő beavatkozást, ami egy szokatlanul korai szezonkezdés formájában jött.
Kicsit féltem elfogadni a mosodás melót egy olyan hajón, ahol tavaly is alig húztam két hónapig, de nem volt más, és próbáltam bízni, hinni. És persze egy hónap után még mindig paráztam, meddig bírom, és mikor fognak elküldeni, de csak sikerült megváltoztatni a hozzáállásom, megvetni a lábam, és már látom, hogy semmivel sem lett volna jobb, ha áttesznek a Rubyra (ott volt 1 nagyon szimpatikus Hausdama, de mire áttettek volna, ő is eltűnt onnan), vagy egy négycsillagos hajóra (amik néha nem tudják összekaparni azt az utasszámot, amihez még full személyzet kell, ezért állandó para, mikor küldenek haza, a jatt meg persze félházzal feleannyi...). Szóval jó itt.
Megint jobban tudta, mi kell nekem, nem igaz?
No, és akkor most jön ezzel: legyek szobafiú, és bár fizikailag csoda, hogy egyáltalán itt vagyok cirka fél év után, a szobákban meg még keményebb, mint a mosiban, de ha ez van, akkor az erő is meglesz hozzá, nem kérdés!
És most ami a lényeg az egészben:
Már nem kell hónapokat várnom, hogy azt mondhassam: "igen, végül is így lett jó", hanem már rögtön az elején hiszek benne (no jó, az igazság így hangzik: erősen próbálok hinni benne), hogy ez most a legjobb!
Ezt jó lesz alkalmazni az élet egyéb területein is.