Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 23., péntek

Szezonvég, vagy amit akartok

   Nem tudom mennyire lesz ez valami "évértékelő", hiszen még csak 9 hónapja jöttem el a nagyvárosból kisfaluba. Hátravan még a sűrűje: még rövidülnek a nappalok, és ki tudja milyen kemény hidegek lesznek, meg milyen lesz jeges sárban-latyakban caplatni állandóan...
   Felkészültem?
   Igen is, nem is.


   Nade kezdem azzal: "nulladik évként" utalgattam Facebook posztjaimban a kertészkedős eredményeimre, mivel Diósjenőn sokat nem csináltam, Dublinban éppcsak valami kis konténerkertem volt, most meg szintén nem az önellátásra mentem, inkább a kísérletekre. Sokmindennel először is próbálkoztam, és igazából csak a fokhagyma és a zeller volt kudarc, meg persze a palántázás se ment igazán.
   Tojás, paradicsom, uborka, bab és tökfélék kifejezetten sikeresnek mondható.
   









   Azért jó ezt nulladik évnek felfogni, mert nem feszültem rá valami kényszerre, hogy pl. kitűzöm a célt, kiszámolgatom, mennyi paradicsom és paprika lesz, abból meg mennyi lecsó, az meg pl. télen meddig lesz elég, mert ezek a számítások szerintem még a vérprofiknak se mindig jönnek be, csak persze olyan bejáratott "gazdaságoknak", ahol nem sok szerepe van a véletlennek, sem a kreativitásnak.
   Ja, és hogy mi mennyi és mennyi jön vissza? Mármint számolgatni pl. palánta árát, meg összehasonlítani, hány kiló paradicsom lett, meg ilyesmik? Higgyétek el: ez a legfeleslegesebb dolog az elején!
 

   De amúgy meg "nem most jöttem le a falvédőről" én sem, és bizonyos szempontból nemhogy nulladik, de akár mondjuk 8-9. év is lehet, mert akkor vettem Diósjenőn falusi házat, és egyrészt sokat dolgoztam rajta, barkácsolgattam is, illetve ami talán a legfontosabb: 3 éves korom óta újra laktam picit falun! Na, persze hamar elkerültem dolgozni, hajóra, később meg Dublinba, de azért oda jártam haza, és megismertem a "rendszerből" 1-2 tényezőt, megtanultam, hogy az ex-téeszes stílusban gazdálkodó szomszédnak aztán magyarázhatom, hogy minden komposztálható idővel, azaz felesleges elégetni bármit is, meg stb! Ha el akarod magad vágni, ha egyedül akarsz valami donkihótés hadjáratot folytatni a helyi közeg ellen, akkor elég olyan kis apróság, hogy kissé ingerülten, kissé kioktatóan beszélsz az avarégetésről akárkivel, és híre megy, hogy itt az újabb "pesti pöcs", aztán igyekeznek majd úgy intézni, hogy feladd, mint ahogy sok gyüttment így végzi.
   Szóval kell egy kis alázat!
   Meg kell tanulni, hogy 7 arcizom kell ahhoz, hogy összevond a szemöldököd, de kevesebb ahhoz, hogy befogd a pofád ;)
   
Majd rákerül a sor a komposztálás témára, amikor elfogadnak, látják, hogy dolgos vagy, látják a "hülye ötletek" működnek, még akár a szívükbe is zárnak ;)

   Viszont ennek kapcsán megtanultam (magamról) azt is: igenis fontosak a saját elképzeléseim, azaz hiába szerettem bele a különféle gyümölcsfáktól tarkabarka kertbe, meg odaképzeltem a sövényt, ne lássanak át, meg a kis kerti tavat, dehát ha jobbról-balról ott a szomszéd, és nekik nem jön jól sem a sövény, sem a tó, hát lehet duzzogni, de a jog őket védi!
   Azaz megtanultam - így jóval később, évek múltán -, hogy jól meg kell gondolni bármilyen elköteleződést (konkrétan itt még a sima vásárlásnál is rosszabb: full hitelre vásárlás történt!), mielőtt beleszeretünk valamibe. Nekem nem sok időm volt kertészkedni, meg a Börzsönyben túrázni, ezzel szemben hajtani kellett a mókuskereket h fizethessem a hitelt, és közben a mai napig nem kapta el az újból feltámadt "igatlan-boom" Diósjenőt, a fővárosi hatás Vácon érezhető, talán még Berkenyén is, ami már csak 2 vasútmegállóra van, de Diósjenő homályban maradt.

   Szóval ezzel a két tapasztalattal felvértezve kezdtem Dublinban újratervezni, mi lesz mégis.
   Négy hely közül választhattam, bár az egyik nem volt valódi választás, mivel kiderült: totál bútorozatlan lett volna, és hát a hazautazásom február közepére esett. Nem számított igazán, hogy a főbérlőm régi ismerős, sőt: ez végül inkább volt rossz oldala a sztorinak, nem jó, de nem írok erről többet. Lényeg a lényeg: volt hová jönni, alap cuccal, adott kertben (tulajdonképp szomszédok nélkül), és közben mégis kb. "menetkészen", ha van valami más.
   Merthogy nyilván szerettem volna valami mást, valami sajátot!
   És ráadásul még kijjebb, ahol nemcsak, hogy közvetlen szomszéd nincs, de pl. a második szomszéd sem lát át 100 méterről a kettőnk közti szántósávon, vagy pl. az előkertemben nem kell integetni sem az arra járó autóknak. Amikor jobban kitavaszodott, elkezdtem érdeklődni, körbejárni a szőlőhegyes részeket. Ez, hogy a mínusz 15-ös reggeleket is jól viseltem, kézzel fűrészelt tüzifával, meg kézzel mostam, már eleve egy hamiskás önbizalommal töltött el, hogy én simán legyűrök minden nehézséget, "csak erőt adnak a kihívások!"
   Na ezt a belső hangot is mindig ajánlatosabb rövid pórázon tartani, hálistennek nem csak a saját káromon tanultam ezt meg, hanem mire tényleg kiköltöztem, elég sok jó tippet és tanácsot kaptam itteni "szomszédaimtól", akik kb. 1,5 évvel előttem érkeztek, és már előtte is hasonló életet éltek egy ideje.
   Meg itt számít a net, nekem ez konkrétan a Facebook: sokat érdeklődtem, kérdeztem, beszélgettem. Tudtam előre, hogy a sikersztorikat "egy csipet sóval" érdemes bevenni!

   Namost, vannak talán páran, akik ezt olvasva - ha olvassák egyáltalán - "utalgatásnak" veszik 1-2 gondolatom, mintha "én jobban tudnám", vagy kritizálnék. Előre szeretném bocsájtani, hogy a 6 évem alatt, míg Dublinban erre készültem, nagyon sok emberrel tartottam már a kapcsolatot, és már beindultak néha konkrét közeledések is, esetleg együtt, esetleg náluk, akiknek már területe, háza is van, majd becsatlakozom. Aztán valami mégsem klappolt. Szóval nem lehet tudni, mikor kire gondolok, ha úgy nézne ki, hogy "személyeskednék". Én itt az alábbiakban azt írnám le, ami tapasztalatot én szereztem, és aki mondjuk még mostanában indulna el, talán hasznát is veszi.

  1: Közösség :

   Ha csak bejárjuk a fél országot, és benyomásokat gyűjtünk, sosem garantált, hogy konkrétan ott élve nem változnak meg a kezdeti jó benyomások. 

   A legtöbb még akár hónapokkal később sem derül ki, vagy persze évek alatt az emberek változnak, ez is benne van a pakliban.Még 9  hónap alatt sem térképeztem itt fel mindent és mindenkit, de elégedett vagyok az összképpel, mind a fizikai környezet szemponjtából, mind az emberek oldaláról nézve. Van persze hátrány: kieső, "végeken" van. Pestről is macerás leugrani a barátoknak látogatni, nemhogy esetleg a másik végekről, mondjuk kelet-Magyarországról. Helyi lakosok közül is volt, aki 1-2 hónap után szimpatikus volt, még valamiféle közös tervről is beszélgetni kezdtünk, aztán hirtelen kiderült, hogy egy fasz, és azóta csak a minimális elvárásoknak felelünk meg, azaz köszönünk egymásnak. Róla kiderült, hogy az emberek nagy részével így van, és főleg azokkal, akiket én meg jófejnek tartok, azaz megvannak a kis "klikkek", és el kell ezt fogadni. A lényeg, hogy többen vannak, akikkel ki lehet jönni, sőt! együtt lehet működni. A polgármester is jó, és ez nagyon fontos lehet! A közösség alatt én eleve nem a klasszikus "ökofalut akarunk, minden áron!" típusút értem, és nem hiába akadozik a legtöbb ilyen kezdeményezés, de erre nem térek ki most, nagyon összetett téma.
   Úgy vagyok vele: közösség adott mindehol (Diósjenőt ilyen szempontból ajánlani is tudom, ott van pl. a Borókaház, és beletesznek apait-anyait, hogy szervezzenek-szerveződjenek!), de az egyénen múlik, belepasszol-e, vagy sem. El kell menni, megélni, próbálni, és ha nem megy, továbbálni... Nyilván nem ilyen egybites a dolog, de ez a magja, szerintem.

   2: Idő és pénz:

   Nem mondom, hogy nem kell terveket, listákat készíteni, akár lehet SWOT-analízist is, de akkor rugalmasan: ne érezzük feltétlen kudarcnak, amikor út közben nyilvánvalóvá válik, hogy minden kétszer annyiba kerül, és semmilyen határidő nem tartható, adott esetben az idő lehet nem a duplája, hanem 4-5-szöröse lesz, mire kipipáljuk a projektet! Nekem személy szerint mindig inkább az jön ki, hogy hol az anyagiak duplázódnak, hol az idő, de inkább mindkettő egyszerre! Már kezdek rászokni, hogy ez a normális! Közben persze én se vagyok nyugodt, rengeteg kétségbeesés és káromkodás becsúszik, de mivel megintcsak azt mondom, ez a normális, így nagyon jólesik, ha valami kis részfeladat hamarabb és olcsóbban megvan, és erőt merítek ebből!
   De ha azt hallod, egy-két év alatt "be lehet indulni" mondjuk 2 millióból, akkor számolj szerintem 4 évvel és 4 millióval, vagy lehet két év, 8 millió, ahogy tetszik...

   3: Rugalmasság:


   Ahogy azt se lehet borítékolni, hogy mindenkivel megtalálom a hangot és egy "kommuna szervezésében" veszek részt, azt sem, hogy az eredeti álomkép, amit vizualizálgattam, konkrétan meg fog valósulni! Én pl. valami alternatív építésű kuckót szerettem volna, és még ma is szeretnék! Akár Earthship jellegű földház, akár szalmabála ház, de legyen olyan és akkora, ami nekem épp megfelel, a speciális igényeimmel! Rám szabva!
   Hát, ha viszont ez nem megy, el kell engedni! 

   Mert ha csak akkor menne, ha reggeltől estig ezen dolgozom, azt már tudom: egyszerűen nem bírom! Nem bírok napi 6-8 órát keményen dolgozni, főleg olyasmiket, ami nehéz dolgok cipelgetésével jár és/vagy komolyabb szaktudást, de akár csak valami ösztönös műszaki érzéket igényel. Kreatív vagyok, de nem gyakorlatias, és elfogadtam magam ilyennek. Erős voltam 10 éve, most meg már erősen kihatnak rám korábbi sérüléseim, amik arra intenek, ne feszítsem túl a húrt! Azaz pl. ha lenne pénzem szak- és segédmunkásokat fizetni, még mindig megvalósíthatnám az álmaim nagy részét, de jobb elfogadni, hogy ez nem biztos, és ha csak 1-2 kisebb elemét beleviszem, már az is siker lesz!

   4: Kreativitás:


   Na, ez megy azért. "Made from scratch" (mi ez magyarban, most nem ugrik be, bocs.): próbálom mindig felhasználni ami van, kivéve ha nagyon nincs semmi! Nehezebb így szép dolgokat alkotni, de nem is a szépség a lényeg, főleg ha nagy árat kell érte fizetni. Vannak dolgok, amit azonnal meg kell csinálni, és akkor nem lehet várni az ingyen alapanyagra (amihez mondjuk ugyanúgy meg kell szervezni a házhozszállítást, szóval néha úgy sem éri meg), hanem venni kell rendeset, mint pl. deszkát a tyúkólhoz. De pl. amikor aggódtam, hogy a 4 hetes csibéket egyből a doboz után csak úgy a tyúkudvarban összeeresszem az öregekkel, mert estleg rájuk koppintanak, vagy ha nem is tudnak, hát hajkurásszák majd őket, az elválasztót teljesen "sittes anyagból" raktam össze, és célnak megfelelt. Ugyanígy a "magaságyás" kerítését, ami távol tartotta a tyúkokat, ne kapirgálják szét, és a falu kutyáit, ne tapossék le, vagy ne oda szarjanak, és kaparják el. Jó is lett a termés, nem bántotta semmi.

   5: Nyitottság:


   Ezt már fentebb említettem. A "vidék 50 árnyalata" (A Szürke 50 árnyalata nyomán) egy részletes posztom lett volna, miután Csergő barátomnak említettem, és nagyon jó témának találta, csak hát sosem volt időm leülni és megírni... De, ahogy sokan rámutatnak, akik nagyvárosban igyekeznek minél inkább kis ökolábnyomot hagyni, a vidéken se mindenki öko-bio, és öreg hiba lenne térítgetni őket! Általában a "mutassunk jó példát!" ellen beszélek, HA a #savetheplanet (mentsük-meg-a-bolygót!) kapcsán kerül szóba, mert a nagy képben szinte semmit nem számít, olyan sok idő lenne, amíg hatni kezd. De amikor nemhogy hatni nem kezd, de kifejezetten kontraproduktív, az az, ha erőltetjük! A neten lehet, az arra van, szerintem. A neten lehet beszólni, durván is. Néha kell is! Főleg olyan közegben, ahol azért vannak - elvileg - az emberek, hogy "ébredjenek fel"! Akkor ébredjenk már fel a kurvaistenbasszameg, és ne sértődjenek meg, ha ezt így mondom!
   De Józsi bá nem biztos, hogy 50-60-70 évesen "fel akar ébredni", viszont egy negyvenes városi gyüttment, ha elkezdi osztani az észt, annak semmi jó hatása nem lesz!
   És nem csak az öregek, persze!
   Én még azt sem lehet mondani, hogy mindenben "igazunk van", amit esetleg a Youtube-on meg könyvekből tanultunk, és a perma, meg a biointenzív, és társaik se mindig érik meg... Nem tudom, és tudom már, hogy nem tudom ;)
   Kedvenc példám erre, amikor Edina (aki kb. 45 körül van, és egyedül visz több "kisebb" földet, egy 6000 csirkét egyszerre nevelő hangárt, meg vagy 40 birkát és egy lovat), egyszer megmutatta a hangárt, és kérdezgettem a szokásosat: nem rossz ez nekik? Milyen a húsuk a táptól? Nem egészségtelen? Nem rossz-e az a koncepció, hogy ezt kb. 1-2 ember alkalmi segítsége mellett a sok gépesített víz és tápadagoló és az sms-ben érkező áramkimaradás, meg hasonló dolgok miatt majdnem tök egyedül csinálja, és emiatt pl. nagy a munkanélküliség, hiszen sok embert is alkalmazhatna?
   - Hát lehet, ebből a szempontból... - nem lehurrogott, nem nézett le az idealista nézetem miatt, mosolyogott rajta kicsit csak. - De ha az egyik emberem egyszer nem kapcsol át valamit, és 6000 csirke fullad meg, mert mondjuk túlmelegszik az istálló, akkor nekem arra nincs keretem. Inkább én figyelek mindenre.
   Szóval nem ítélkezem felette, mint ember, mind gazdálkodó felett!
   A rendszer felett ítélkezem, ami ilyen gazdálkodókat termel ki magából, készszerítve őket egy agyament versenyre, és közben a sok munkanélküli meg persze elkezd inni, mert "nincs jobb dolga", és pár év a lejtőn és sajnos valóban megbízhatatlan lesz, mert kap egy kis pénzt és megiszik 2 liter bort este, és reggel nem ér oda mondjuk 5-re, stb....
   Ő mondta ezt is:
   - A sárga húsú csirke azt hiszed mindig tanyasi? Én ezt tanultam, láttam is: olyan anyagokat kevernek bele, ami az én tápomnál sokkal rosszabb! Itt is csak az utolsó héten vannak kicsit szűken, amikor már elérik a vágósúlyt, addig úgy rohangálnak fel-alá, sok háztáji kis udvarban nem mozognak enyit.
   És tényleg: az enyémek most épp nem is mozognak eleget, mert az erdő szélén első a biztonság, sok itt a nyest és a róka. Nem kapirgálnak most semmit, én dobálom be nekik csomószámra a zöldet, hogy ne csak kukoricát egyenek. De nem hazudok erről! Senkinek nem mondanám most az, hogy "free range" csirkéim vannak! Baszhatnám a kapirgálós csirkéket, ha elvinné a felét valami ragadozó! Arra meg még nem volt sem idő, sem pénz, hogy rendes udvart építsek az új helyen...
   Ezekre a dolgokra CSAK akkor jön rá a városi gyüttment, ha nem csak a menő, virális Youtube csatornákról "tanul", és fantáziálgat, hanem felemeli a seggét és elkezdi csinálni!


   Nahát kb. ennyi elég egyszerre, mert már túl hosszú.

   Legközelebb írok arról, milyen minőségi váltást jelent, hogy bő egy hónapja a zsákfaluból kiköltöztem kb. 20-30 perc sétányira, a szőlőhegyre, és milyen tapasztalataim vannak ott.
 

2018. szeptember 25., kedd

Indián nyári kis, színes naplómorzsák 1.

   Hát, nem sok saját posztom volt mostanában, talán egy ősz közepe felé tervezett "szezonzáróra" készülök, legalábbis fejben igyekszem apró jegyzeteket félretenni, milyen volt ferbuár elejétől kezdve. Egy biztos: sűrű. Mivel rengeteg dolog új, az elmúlt 7 hónap olyan hosszúnak tűnik néha, mint mondjuk az utóbbi 3-4 évem Dublinban. És ez mindenképp jó, mert úgy érzem; "éltem (---és ebbe más is belehalt már")

   Amúgy mindjárt október, de mire befejeznék egy posztot, máris újabb dolgok történtek, így csak nyúlik minden, aztán már a felét el is felejtem :(


   Most pl. csak 2 nap sztorija:
   Szeptember elején 6 napig átjártam etetni Diáékhoz a szomszéd faluba, napi egyszer, 1 macskát, 2 kutyát, 1 malacot és 6 kecskét. Csak etetni kellett, azt hinné az ember, azzal nem lehet baj, de azért stresszeltem így is egy napig, amikor a Matyi cica kiszökött, mert asszem a kulcs beakadt az ajtó és az ajtófélfa közé, a kutya meg biztos belökte, és huss. Egy óráig ültem a nappaliban, próbálni vizualizálni, ahogy visszajön, mielőtt fel mertem hívni Diát, mert azért kell a házban lennie, nehogy elüsse valaki az utcán, ahol átmenő forgalom van.
   Visszajött másnap, de aztán meg ott volt a következő szökés: a kecskék!
   Ahogy a villanypásztor 4 zsinórjából kettőt leakasztottam, hogy átlépjek a vizesvödörrel, egyik kiugrott mellettem, aztán ösztönből leraktam a vödröt és utánakaptam, mire kiugrott 2 másik is, köztük a vezéranya. Na, egy darabig még volt remény, amíg közel voltak, és igyekeztem meggátolni, hogy a szomszéd telek felé vezető kis réshez jussanak, de persze a vezér se hülye, meg nagy is, szóval ott kötöttek ki. Az még haggyán, hogy az is Diáéké, nem más fáit rágják le, csak hát ott a susnyásban, lejtős terepen megpróbálni elkapni... ja meg eleve: ha sikerül is a vezér szarvát megfogni, szerintem végighúzott volna a tövises gazon, mert egyszer már vezettem pórázon, kb. úgy húz, mint egy bernáthegyi. Na, megint hívom Diát, mondja, ami nekem eszembe se jutott: ott a zab, egy kis vödörbe tegyek, rázogassam az orruk előtt, az majd működik. Hát a kötelet nem lehet tolni, a kecskét viszont lehet húzni ezzel a kis vödörrel, hálistennek. A vezér persze utoljára maradt, csak a miheztartás végett úgy tett, mintha amúgy zabbal lenne felszórva a kátyú is a földúton, ő most még eszik egy kis pitypangot inkább a zsenge faágak után... De meglett minden. Még jó, hogy fejni nem kellett, azt egyszer csináltam már, de kb. négyszer annyi ideig tartott, mint Diának vagy Áginak. Bele kell szokni mindenbe, ezért (is) kezdtem csak a tyúkokkal itthon, azokkal is volt mit tanulni, sokszor még ott is telefonos (netes) segítséget kértem.
   Szóval a zabos akció után gratuláltam magamnak, ittam két sört, zártam a csirkéket is közben, mielőtt mentem volna a Lajostanyára. Jó ott állni, a tyúkudvaron, figyelni őket, nekem ez kikapcsolódás, szemlélődés. Egyszer a saját privát kis "fészkem", valami ponyvával gyorsan letakarható hintaszék, lugas alatt, tuti egy tyúkudvar közepén lesz. Lehet az öregek is ezért etetik a városban a galambokat, mert visszahoz ilyen falusi emléleket?Na, kezdek elkalandozni megint! Szóval azért IS figyelem jobban őket, mert épp átszoktatási fázis van daráról szemesre, és a búzát élből nem szeretik, a kukoricától meg kicsit tartottam, a legkisebbeknek még lehet nagy lesz nyelni, emészteni. És még az öregek is eléggé rákapnak bármire ahelyett, hogy szemes búzát vagy kukoricát ennének, szóval ha mást dobok be, akkor a kicsiket addig kiszorítják, amíg ők nem végeztek. De hálistennek látom, éhen azért nem fog halni egyik sem. 

   Mondjuk az egyik csibém volt olyan kis taigetosz-pozitív, hogy ennek megfelelően ki is tekertem inkább a nyakát, és otthagytam a rókáknak az erdőben, mert "this is Spartaaaa"... Na én ilyen vagyok, a kedvenc feketémet ringatom néha, mint egy bébit, de ha egyik nem okés, hát nem vagyok szívbajos sem.
   Nem tudom máshogy beszúrni, itt egy link a feketéről.
   Meg egy kép, amin Batmannek hiszi magát:



   Aztán irány a Lajostanya, mert ott már rendszeres kezd lenni a kedd esti relax a nemrég installált finn fürdődézsában.
   Viszont ez is állatbefogással indult, mert a 2 mangalica épp most jött rá, hogy elég erősek már a kordon leggyengébb deszkájához mérten, és mire megérkeztem már a közeli földeken, vagy akár az erdőben voltak. Elkezdtük keresni őket hárman, de nekem semmi lámpám nem volt, az erdősáv mentén füleltem, meg - ki tudja miért - füttyögtem, mintha kutyát keresnék. Aztán feladtam, és beültem a dézsába, de nemsokára hívtak, hogy segítsek, megvannak.
   Hálistennek jó idő volt, csak úgy egy törölközővel a nyakamban, vizes fürdőgatyában és klumpában is kibírtam, ahogy betereljük őket, aztán az ajtó elé egy szalmabálát gurítottunk, és Attila, aki még rendes vakondfarmerben volt, bemászott a nagy sártengerbe, és belülről végigvezetett egy villanypásztor zsineget, amihez én világítottam, Pisti meg segített kívülről megkötözni. Közben a fényre persze jöttek a lódarazsak, mert ott egy körtefa is, de hálistennek senkit nem csíptek meg. Aztán egy pálesz, hogy felmelegedjek, és vissza a dézsába kb. éjfélig. És már annyiszor jártam oda-vissza, hogy lámpa nélküli bringával is tudom, merre vannak a lejtőn a kátyúk, viszont a szarvasbőgést meg lehetett a patakvölgy felől hallani, szóval ... na...


   15-én kezdtem:
   Imádom ezeket a szeptemberi reggeleket!
   Este esett, én meg már 5:45-kor kint voltam, és szép vattás köd volt, szél semmi, papucsban sem volt hideg. A szarvasok bőgtek a kert végétől induló erdős részen, és kutyacsaholás is jött, de lövést nem hallottam. Megint elidőztem így kicsit a reggeli etetéssel a tyúkudvarban, aztán mentem a hátsó kertbe, eső után mindenképp ollóval, vagy metszőollóval, persze. 

   A spanyolcsigákról - szerény megfigyelés és gondolkodás után - az jutott eszembe, hogy hát a szerepük amúgy megvan a természetben, hiszen az erdő is tele van velük, nem direkt "arra termtette az Isten" őket, hogy agyfaszt kapjon minden kertész, ahogy elvileg a szúnyogot is talán a fecskéknek szánta, dehát mivel a fecskéknek egyre nehezebb eljutni idáig... na megint elkalandozok!!! 
   Szóval a csiga mit is csinál? Eszik-szarik, mászik, eszik-szarik, mint a legtöbb egyszerű lény. Lebont. Mindenki utálja, persze, mert tényleg egy gusztustalan jószág, nem is a külleme, hanem a ragacsos tapintása miatt, amit nem is szappannal, inkább földdel, homokkal érdemes lemosni, mert különben folyatod a vizet, ami meg nem illik! De lesózni, vagy kettévágni, melyik kegyesebb? Egyesek beinjekciózzák ecettel, vagy miafasz, ilyet is hallottam, még meg is magyarázták miért. Talán az volt az, hogy akkor az is megdöglik majd amelyik eszik belőle, merthogy ezek kannibálok?!
   Na, a sót és ecetet én nem próbáltam ki, viszont az szöget ütött a fejemben, hogy vajon tényleg kannibálok?! Szóval ezt megfigyeltem, és tényleg odavonzza a tetem a többit, de a kannibalizmus jelentése nem ez, szóval inkább dögevők is, és nagyon kézenfekvőnek tűnik nekem a magyarázat, pedig gimi harmadikban épp csak átmentem bioszból. Hát egyszerűen a csiga egész testében biztos ott a jó félig rágott cucc is, ami kibuggyan. Lehet szaglik is? Ahogy a galambok is csemegéznek az emberi hányásból (amiben ugye mindig van répa, és lehet nekik az pompás, kissé savasan tálalt saláta), a csigáknak is lehet a saját tesvírük beltartalma a legjobb falat. 

   Szóval a következő taktikát találtam ki: amikor épp bőven találok belőlük a komposzthalmom közelében, akkor egyet odateszek megbontva, a többit viszont élve. Egyétek és vegyétek, ez az én testem, és szarjátok tele a komposzthalmot, mert azt megköszönöm ;) 
   Na, ezután megszedtem a napi uborkatermésem kb. 2/3-át (7 db.) és igykeztem memorizálni  azokat a darabokat, amiknek még kicsi fejlődési időt adok. Mivel a csemegeuborka szedése ahhoz hasonlít néha, mint a lejtős terepen a gombászás: lehet felfelé menet semmit nem látsz, és aztán visszanézel és ott egy gombarengeteg, mert úgy esett rá a fény, hogy a színesebb kalapokat csak onnan szúrtad ki. Hát mondjuk az ubi még trükkösebb, mivel alig van más színe, mint a leveleknek és száraknak, szóval lehet nézni minden szögből, akkor is nagy a tévesztés veszélye. De kezdek belejönni, és mivel a paradicsomot elvitte a ragya (fitoftóra, műveltebbek számára) a két nagyonesős nap után, most kb. nincs más dolgom épp, csak a komposztforgatás és az uborka, meg némi paprikaszüret. Ahhoz képest, hogy 6-7 fészket raktam a földbe ubiból (összesen kb. 1m2, amin volt azért paprika is, meg még véletlen egy paradicsompalántám is ott élte túl, pedig annak semmi esélyt nem adtam volna), és kettőt sziklevél korukban kinyírtak a csigák, azért napi majdnem egy üvegnyit savanyítani nem is olyan szar. Persze mindent vegyesben rakok el, mert a fertőzés első jeleire leszedtem egy csomó zöld paradicsomot, meg rájöttem, hogy a csípőseket is szereti valami féreg, azaz a "megjelölt" almapaprikát is azonnal boncolom, savanyítom, de már van 26 üveg savanyúm. Meg 29 üveg lecsóm (ebbe a csatnit is beszámítottam). 

   Nem vagyok amúgy ilyen számolgatós, és persze mindent ettem nyersen is, meg persze koktélparit adtam bartertbe és ajándékba is, de a két kiskertem méreteihez képest ez elég jónak tűnik, nem? A koktélparit persze nem lecsóba tettem, csak ha már szétfeszült véletlenül. Inkább nyersen, meg persze aszaltam és van 6 kis üveg olajban eltett aszalt paradicsom is. Összességében mindehhez képest én úgy számolok, kb. 3-szor ennyit szeretnék elrakni egy téli szezonra, csak saját használatra, de kb. 3-szor ennyi területű kiskertet is simán lerendeznék, csak legyen jó a föld! Az a kritikus pont, de egyben ez a kedvencem is: élő talajt varázsolni a kőkemény zalai agyagból ;)
   Aztán meg nem tudom, mi jött ezután, mert már szeptember 25. van, és sosem fejezem be, ha eszembe jut valami még. Talán ez jó zárás: a földhalmocskák, amikkel elpöcsölök, forgatom, rétegzem, "csigázom", lehugyozom, majd - nem egyből utána!!! - szagolgatom, morzsolgatom az ujjaim közt, na ez nekem a szüretnél is jobb, tényleg. Persze talán mert nagyon kicsiben csinálom, ami ugye nem is "gazdaságos", mert azóta láttam, mekkora komposzthalmot tudunk csapatmunkával és kis gépesítéssel (utánfutós kistraktor, fűkasza, szivattyúzott kútvíz, slag) építeni, cirka 4 óra alatt. 





    De ez már egy másik történet lesz.

   
 


2015. július 9., csütörtök

Petite Pomme de Terre

Ahogy a Mentés Másként 2. fejezetében (<<< kattints rá, érdemes elolvasni) említettem, a kicsírázott krumpli nálam nem feltétlenül a kukában landol.

Lássuk, mi az az opció, amit bárki képes lenne utánam csinálni, egy pesti gangon, vagy akár csak egy szélesebb ablakpárkányon is. Bár nyilván a városi levegő rossz minősége valószínű nyomot hagy a növényedben is, de én speciel meg vagyok arról győződve, hogy a "kicsi szép" azaz, ha magad locsolod, magad gondozod, szeretettel nézed a növényed, pl. amikor a gangon cigizel, stb. akkor azzal többet érsz el, mint amennyit veszítenél.
Azaz: a szeretet kifizetődik!

Szóval, korábban - ahogy rendszeresebb követőim láthatták - már paradicsomot is sikerrel termesztettem Dublinban, de ahhoz egy nagyon jó fekvésű (dél-nyugatra tájolt, és ötödik emeleti) terasz kellett, hogy kb. októberre beérjen a cucc fele legalább. És akkor egész jó nyarunk volt! Most meg nincs...

Idei mániám a krumli volt, ami olyan egyszerű, hogy vastagon vágtam le a kicsírázott bőrt, és elástam cserepekbe, aztán amikor nem esett napokig, akkor locsoltam. Ma "leszüreteltem" egy cseréppel, próbaképpen is, meg kellett a szobám átrendezéshez a kék cserép.
Ezt osztanám meg akkor, képekben:








Ez egy cserépből termett, azaz max 0.008 m2-en...
Azaz a sorok közti ösvényeket leszámítva is meglenne egy jó paprikáskrumpli egy 2-300 fős ételosztós partira egy kb. 6x6 méteres kiskertből évente egyszer (vagy másfélszer)?

De nem ez a lényeg, hanem ez!!! >>>





Ettetek már jót egyszerűen, az biztos!
Mint a nyárson sült szalonna zsírjával csöpögtetett kenyér, és társaik.
De amikor a saját magad által gondozgatott miniatűr burgonyát (mert szétválasztottam, és ehhez itt csak az 1 centinél kisebb átmérőjű darabokat használtam) kevergeted a forró olajon, amíg a bőre meg nem kapódik, majd ressre vágott lilahagymát, fokhagymát és tetszés szerint valami zöldet (az szintén a cserépkertemből van itt) adsz hozzá, és még addig kevergeted, amíg épp nem kozmál oda... na, ez valami isteni!

Ezt már csak a méretarányok miatt, a "nagyja" nem került felhasználásra:







2015. február 6., péntek

Fordítva: Föld - a film

Emlékszem gyerekként szégyelltük, hogy anyám még mindig makacsul műveli a 30-35 m2-es kis hátsó kertet, amikor a környéken már szinte mindenki más befüvesítette és szegényebbek csak pléden, gazdagabbak hinaszékben döglöttek a napsütéses időben. A leggazdagabbak még kis medencét is építettek. Na azt lehetett irigyelni a kánikulaidőben, nem a gyomlálgatást!

De akkor még kicsi voltam, és bár szívesen leálltam vitatkozni mindenről a felnőttekkel, azért nyilván nem láttam túl az orrom hegyén.
A szomorú az, hogy a felnőttek nagy része sem lát tovább, és mindig fáj a szívem, amikor itt Dublinban pl. az utcánkban elmegyek az egyik lakatlan ház előtt, aminek az előkertje egy időben tiszta dzsumbi volt, pitypanggal, lósóskával, csalánnal, ami kell, és persze egy darabig a hatóságok megelégedtek azzal, hogy fenyegető "site notice"-t biggyesztettek a kerítésre, de aztán egyszer csak láttam, hogy az egészet kiirtották, és a növények állapotűból arra tippelek, hogy jól le is vegyszerezték. Nehogy már a szomszéd makulátlan gyepére átsodródjon a pitypangesernyő, ugye?!
Sokat látom azt is, ahogy a kőkerítés alját, vagy a garázsbehajtót fújják a lelkes tulajdonosok, mert a civilizáció érdemrendje az, hogy a bitumen, beton és kavics réseiben nem maradhat életben semmi!

Anélkül, hogy túl elnyújtanám a felkonfot:
Magam módján igyekszem én nem csak prédikálni, de pl. a normális kert híján (a miénk is tiszta kavics, és néha kijönnek a tulajék, és még abból is kihúznak minden szál zöldet) a magam kis cserepeiben néha komposztálok is, mert még attól is vérzik a szívem, ha a sok répa és zellerhéjat a kukába kell dobni. Poénból néha elültettem a kicsírázott krumli héját, és lett is rendes, és nagyon finom miniatűr burgonyám, a legnagyobb szem majdnem 3 centis volt! :)
De Dublin egy iszonyat nagy kertváros, ahol a beton és aszfalt mellett maximum gyep van, az meg ugye nem a biodiverzitás kvintesszenciája...

A másik, amit a magam kis eszköztárával megtehetek, hogy "osztom az észt". Posztolok a facebookon, hogy hátha odafigyel rá valaki. De pl. sok értékes anyag angolul van, és még az én korosztályomnak is necces néha, ha meg is értik az egyszerű részeket, azért nem biztos, hogy komolyabb dokumentumfilmet is megnéznének. De, hogy visszakanyarodjak akkor: ott van Anyám, aki végre nyugdíjas lett, és hálistennek nem a tévé előtt ül, hanem ő maga is kertészkedik, de pl. télen biztos megnézne egy-egy jó filmet, és arra gondoltam, a kedvenceimet szépen, lassan elkezdem lefordítani.
Technikailag persze azt hittem, ez egy bonyolult dolog, ezért az első munkához egy informatikus cimborám segítségét kértem, mondván én lefordítok mindent, csak intézze el a többit. Ilyen koprodukcióban készült el az első választásom, a Dirt - The Movie.

Bevallom - mivel a munka során többször is megnéztem - néhol picit hatásvadász (pl. a dirt szó erőltetése az earth helyett, ami nem mindenhol igazolható), és a sok szereplő sok velős mondandója picit szét van darabolva, aztán pár laza vezérfonal mentén felfűzve, de talán épp ettől (meg az itt-ott betoldott animációtól) lesz fogyaszthatóbb a nagy többség számára is.
Tényleg igyekeztem profi munkát végezni, egy dologgal kapcsolatban még egy környezetvédelmi mérnök ismerősöm véleményét is kikértem, de egyébként az egyszerű embernek szól a film üzenete, szóval túl sok bonyolult dolog nincs is benne, nem kell megijedni.

Valamiért a blogspot keresője nem találja, hogy rendesen bevágjam ide, de akkor beszúrom a linket:
ITT VAN E!

Ez a másik meg még közben készült, immár úgy, hogy letöltögettem magamnak a szükséges szoftvereket. Annyiban kapcsolható az előzőhöz, hogy a hagyományos kultúrát és a mértékletes gazdálkodást helyezi szembe a piaci versenyre és nagyüzemre alapuló termeléssel, ami valljuk be, nem más, mint a GDP mítoszának erőszakos életben tartása, akár a pusztulásunk árán is...




2013. december 31., kedd

13 - ünnepi zárás

A Facebook betölt valami válogatást, milyen volt a 2013-as éved....
Hát, nem tudom hogy csinálják, nekem jobban néz ki, mint amilyennek éreztem...
Még úgy is, hogy nem tette be a Xerxes/Merkel viccecskémet, amin meg is sértődtem, hogy látszólag senkinek nem jött be, pedig én nagyon nevetgéltem magamban...


De a jó hír, hogy 2013 OVER :)
Mintha az elmúlt 5-6 évben a páros-páratlan éveknek lenne valami jelentősége.
Egyszer hopp, másszor kopp, vagy egy sima, egy fordított, ahogy tetszik... 2012 és 2010 határozottan jobban alakult, mint az azokat megelőző évek, bár az utolsó igazán jó évemig asszem 2008-ig kell visszamenni...
Most nem panaszkodom, okés?! De ez van...

Szóval a legnagyobb jóindulattal is csak azt tudnám elmondani, egy üresjárat volt.
"Kuplungozva csorogtam" az idő nagy részében, de már érzem, hogy a gázpedál felett viszket a talpam. Csak menjönk át 2014-be, mert babonás vagyok...

Másik, ami most eszembe jut, hogy nem azért szilveszterezek egyedül, mert egy morcos, antiszociális, cinizmus mögé bújkáló, de amúgy csak félénk, kertész-leszek-mert-ha-már-elpusztulavilág ember vagyok!
Nem! Ez csak az egyik ok... :)
Pont egy babonámat tesztelem. A fenti páros-páratlan sorminta valahogy azzal is összekapcsolódott, hogy elmentem-e társaságba szilveszterkor, vagy nem. És amikor otthon voltam egyedül, utána jobb lett az év...

Amúgy se vagyok ám annyira antiszociális, és most nem is fogom itt magam ebből a keresztmetszetből feltárni, de azért pár hangulatot feldobok az "ünnepekről".

 
 
Nem a legjobb kép, de itt pl. egy minimális alkohollal futtatott (szinte már kultúrház-gyerekzsúr) előarácsonyi partin karácsonyi süti-díszt dekorálok cukormázzal. Hát ezt se gondoltam volna magamról, mint ahogy korábban azt se, hogy idén amatőr színész is leszek. Ja, ez a gyerekzsúr nem kritika ám, sőt!!! Nagyon jó élmény volt, hogy nem kell mindig a pohár fenekére nézni, akárhányszor összeül pár ember.
Ez egy dublini magyar party volt, de mivel az igazat megvallva a díszítést hamar meguntam, illetve a nappaliban kényelmesebb volt ülni, mint a konyhában, így a rezidens dél-amerikaiakkal is összehaverkodtam, így visszamentem később egy másik "előkarira", ahol sushit tekertünk (meg picit mást is, hogy viccesebb legyen :). Na, sushit se csináltam még, ahhoz képest hogy japán étteremben is dolgoztam pár hónapig...
 
Hazafelé megint igazi dublini idő volt, hogy dombon lefelé is tekerni kellett a szél ellen, de újfent megtapasztaltam az egyik különbséget alkoholos és egyéb befolyásoltság között.
Spiccesen tekerni haza: "Bazmeg már meghallgattam vagy 4 számot, oszt még mindig csak itt járok?! Sosem érek haza, a kurva életbe!"
Viccesen tekerni haza: "Hú de hosszú volt ez a szám is... és már itt járok?! Hahahaha...."
Ajánlom ilyen alkalmakra Fedayi Pachát: Nekem bejött ;)
 
Aztán volt itt nálunk egy multi-kulti karácsony, 10 ember, 8 országból (csak egy ír), és a 9. nemzetiségnek Rejtő Jenő után szabadon a kaját be lehet számítani, mert leginkább valami közel-keleti boltból származott, holott senki sem jött onnan :) Gelly karácsonyi youtube playlist és csillagszórózás emlékeztetett arra, hogy azért kábé mikor is vagyunk...
A nyelvi akadályok sem voltak jelentősek, mint hajdanán a full lengyel lakótársaimmal 2005-ben, szóval jó volt alapvetően.
 
 
 
Amúgy meg?
Hogy szilveszterezek akkor?
Piciben (ott vagyok a hegy alatt a monumentális békaszobor mellett ;)
 
 
Meg gyíkkal:
 
 
Meg pl. rendeztem az ablakpárkányt is, miközben szimultán főztem.
 
 
 
Jakab Gyöngyi, itt üzenem, hogy ahogy Mark Gungor leírja a férfi és női agy működését, hát az nem mindenre igaz, mert pl. egyszerre csináltam a szobámban a növényezést, a 10 méterre és 3 ajtóra arrébb lévő konyhában a főzést, és közben persze lógtam a neten, és nem basztam el semmit.
Amennyire odakapott, annyi épp kell!
 
 
Ja, de amúgy Mark Gungor fasza, ha érdekel miért nem érted a másik nem képviselőit, van rá ez a magyarázat, ami félig tudomány, félig stand up comedy, és ha egy picit azért az elején bele is szivárog a pro-házasság vonal, merthogy a pasi amúgy lelkipásztor vagy micsoda, de ha ezzel nem akarsz azonosulni, pörgesd meg kb. az első 15 percet és nézd onnan:
 
 
És ezzel akkor pá-pá, 2013, búcsúnk is boldogít! :D :D :D

 
 
 
 
 


2012. november 6., kedd

Permakultúra - közösség - önellátás (csak a nagyon-nagyon egyszerű váz, amit én belelátok)

Hogy mi is az a permakultúra, én se tudtam kb. két-három évvel ezelőtt, de amint valaki adott egy pár mondatos összegzést a lényegről, azonnal egy gyerekkori rajzom jutott eszembe. A rajz elveszett, de megpróbálom leírni:

Egy kis sziget a tengeren, amit egyedül elfoglal egy hatalmas fa, a víz felé hajló, terebélyes lombkoronával. Ahogy magam ismertem (esőerdő-fanatikus voltam), a fa levélzetének is sűrűn kellett volna virítani, és alá buja aljnövényzet is dukált volna, de akkor semmit nem tudtam volna ábrázolni az emberi és állati életből, ami a szigeten folyt. Asszem pár fürt gyümölcsöt rajzoltam a fára.
Az ágak közt volt egy kunyhó, valaki csak hevert a teraszán. Egy óriáskígyó pihent vele szemben, 1-2 kisebb majom és madár is lakott még az ágak között. Valahol volt egy nagymacska is, valószínűleg jaguár, de persze szelíd, épp  várta a koncot, amit a halakat belező ember adott neki, aki a tűz mellett munkálkodott. Szigorúan lehullott ágakból rakott tüzet, illetve kiszárított halszálkából (akkoriban azt hittem, ahogy ma egyes szegényemberek, hogy minden tökéletesen el tud égni, és a célnak így megfelel...) Egy harmadik arc horgászott, ugyanis ezek az emberek főleg halon és gyümölcsön éltek, a kígyó néha ritkította a majom és madárállományt, és persze a mcskára se szóltak rá, ha elkapott egyet-e-gyet.
Nohát, a mini ökoszisztémám kissé kezdetleges, de lehettem talán vagy 8-9 éves (a rajz minőségére emlékezve még nem voltam 10-11, biztos.)

Nem volt a rajzon esővíz-gyűjtő, alomszék, zöldségágyás lasagna-mulcsozással, de ami volt, az a békés (okés, ragadozókkal, szóval akkor talán inkább: természetes) együttélés az ember, az állat és a növény között.

És bárki elkezd komolyabban érdeklődni a permakultúra iránt, az azt hiszem előbb-utóbb rájön, hogy itt nem csak egy olyan technikáról van szó, ami keveset árt a környezetnek, vagy egy olyanról, ami jobban kihasználja a helyi adottságokat, hanem egy olyan szemléletmódról, ami igyekszik "helyén kezelni" a rendszer elemeit, a mikrobáktól a rovarorokon és madarakon keresztül az emberig.

Az ember persze a maga malmára hajtja a vizet, de rájön, hogy ez neki is akkor a legjobb, ha mindenkinek jó körülötte. Ezt most nem fogom részletezni, remélem mindenki elhiszi, hogy egy szabadban kapirgáló tyúk egészségesebb, mint egy olyan, amelyik századmagával nyomorog a betonozott hangárban, neonfény alatt.
Azt is higgyétek el, hogy a paradicsom "boldogabb" a büdöske és a bazsalikom között, szalmamulcs alatt, mint a műtrágyázott fóliasátorban, megintcsak, mint a csirke esetében, "társaság" nélkül, azaz csakis a többi paradicsommal összezárva.
És hogy fajlagosan kevesebb a munka a nagyüzemivel, az lehetséges, de a munkát azért én megint csak a helyére tenném. Én pl. elbíbelődnék vígan egy csikentraktor legyártásával és tologatásával is, anélkül hogy ezt gürcölésnek tekinteném.
A parasztnak lehet régen a kapa és az eke volt jele az óvodában, ma a traktor és a műtrágyás zsák, de a perma-gazdának egyik sem! Itt nem a bézik eszköz és a kérges tenyér iránti igényt állítjuk szembe a kényelmes gépiesítéssel. Nem vért akarunk izzadni pár bio paprikáért és dinnyéért.
Ahogy Vitka mondta: nem "ökomártírkodni" mentek ki a tanyára.
Ez annyira tetszett, vissza is fogok rá térni.

Ami miatt rögtön az elejétől "ráharaptam", az a következő három ok:

A permakultúra nekem JÁTÉK!
Vannak természetes szabályok, de hihetetlen tere van a kreativitásnak. Még az is kísérleti, amit már többen megcsináltak előtted, mert a te talajod picit más, 2-3 fok különbség van, és az a hasznos rovarfaj amit említettek, épp itt nem honos, de van helyette másik...

A permakultúra nekem PIHENÉS!
Azzal kezdődik az élettér kialakítása, hogy alaposan megfigyeled, és aztán folyamatosan figyeled, mi hogy reagál, mi hogy működik. Ezt munkának nevezik valahol is? Jobb két napig figyelni, mint egy napig kapálni, nem?

A permakultúra nekem LELKI ÉLET!
Nem akarok vallásról beszélni, vallásokra szerintem nem sok szükség van. Lelki életre annál inkább. A hitet tápálja, hogy lehet ez a világ szebb is, és ki tudja elégíteni az alapvető igényeinket anélkül, hogy nagyon belerondítanánk. Ennek a napi szintű megélése, a földi paradicsom.

Oké, oké, ez mind szép, csinálhatnék wormery-t itt is és folytathatnám a balkon-kertészetet, lehetnék miniatűr permás, az élet meg menjen tovább. Ami azt illeti, fűszereket, és paradicsomot gondoztam is a balkonomon, ha nem először olvassa valaki ezt a blogot, láthatta már.
De nekem ez nem elég!
Én ezt egy életformának, 100%-os elfoglaltságnak választom.

Most ugye egy mosodában dolgozom, egy 5 csillagos hotelben, ami épp kapott valami zöld minősítést, mert pl. szelektív kukák vannak, meg ilyesmi, de amúgy irdatlan erőforrás-pazarlás van, nem részletezem ezt sem, de egy 197 szobás szálloda sose lehet zöld, az hótziher.
Amikor 8 órát dolgozom, az ebédidővel (ennek "minőségéről" itt már írtam >>>  klikk), átöltözéssel, zuhannyal, és oda-vissza úttal nekem 10,5 óra is kijön. Ebből a kemény rész lehet, hogy csak 5-6 óra, de ahogy belépek a hotelbe, egy beton konstrukció alagsorában vagyok, neonfényben, gépek zajában dolgozom. Még ha csak törölközőket kellene hajtogatni, vagy ilyesmi, akkor is rémes pazarlás egy ember életében az ilyen körülmények közt eltöltött idő. Akkor is, ha a klasszikus "paraszti robottal", azaz ganajozással, ásással, gyomlálással, kapálással, birkanyírással DE szabad ég alatt eltöltött idővel helyezem szembe: inkább kaszálnék-kapálnék napi 8 órát, mint hogy mosodázzak.
Hogy miért nem váltok, miért nem keresek a tűrhetőnél azért jobb angolommal pl. customer service irodai munkákat, vagy stb., annak az a nagyon egyszerű oka, hogy amit nernék a vámon, elveszteném a réven.
Lehet értelmesebb kollégáim lennének, viszont ugyanolyan értelmetlen lenne az egész munka, pl. mondjuk dühös emberekkel chatelni vagy telefonálgatni 8 órában, az se jobb, mint ágyneműt mosni és vasalni, szerintem.
Csináltam, és nem jobb, kész!
Harmadik megoldás, pl. emlegetik néha, akiknek fingjuk sincs a rajzhoz, hogy hát én kreatív is vagyok, meg rajzolni is tudok, legalábbis tanultam, miért nem erre orientálódok? Hát mert pl. egyrészt évekbe telne mire behoznám azt a technikai hátrányt, amit a puszta kezes skiccelgetés és az elfogadható grafikai kivitelezés között keletkezett, és még profik is folyamatosan zárkóznak fel az újdonságokhoz, mert ha picit pihennek, lemaradnak, és nem lesz munkájuk. Másrészt rosszul tűröm a stresszt, pl. a szűk leadási határidőket.

Meg azt is szarul viselném, ha többször is visszadobná az ügyfél a munkám, márpedig ha valaki fizet, szereti játszani a műértőt. ("Ezt egy picit kubistásabbra is vehetnéd, nem?")
Bő lére eresztettem, de a lényeg, hogy ebben a világban én semmi módját nem látom annak, hogy a rendszeren belül valamiféle "életpálya modellt" találok magamnak.
A rendszeren belül vagyok még, de kifelé mozgok.

Tavaly volt két lépésem, de nem vitt volna egyik sem ki a sűrűjéből, így már nem is bánom, hogy egyikből se lett semmi. Az is nagy tanulság, hogy alaposabban kell mérlegelni, esetleg 1-1 SWOT-analízist is kell készíteni, még azelőtt, hogy konkrét elkötelezettséget vállalnék. Ez nekem mondjuk nem a legerősebb oldalam, túl nagyvonalú vagyok az aprólékos tervezéshez, szóval egyből bejön a második tanulság: egyedül nem szabad!
Brainstormingban jó vagyok, szerintem néha kell a lendületes ötlet-ember a komótos tervező mellé, szóval most nem alulértékelem magam, csak tudom, hogy szükségem van másokra is.

És hálistennek ez az aspektus is elhangzott a kurzuson, legalábbis Vitka részéről. A közös munka mindig TÖBB, mintha az egyes emberek egyéni erőfeszítéseit összeadnánk. Nagyon jó kis játékokkal kezdtünk, és bár a résztvevők között többen is voltak, akik semmilyen közösségben nem gondolkodnak, már ami a későbbi gazdálkodási módjaikat illeti, azért szűk két nap alatt igazi kis csapat lettünk, és ez szerintem a mai világban óriási eredmény!
Amúgy, hogy milyen emberek voltak? Nagyon sokfélék, mind az előismereteinket, mind a távlati terveket tekintve is mások, illetve pl. azok, akik hasonlóan is gondolkodnak, a tervezés és megvalósítás különböző fázisaiban vagyunk. Én pl. még csak gondolkodom...
Ilyenből is volt több, nem éreztem magam cseppet sem egyedül.

Volt, aki úgy gondolta, valóságos ökofalu kell a jövőben ahhoz, hogy biztonságban érezhessék magukat, merthogy olyan szar világ lesz, hogy elvesznek tőled mindent, ha csak 2-3 kis család turkál a fődön.

Volt, aki úgy gondolta, hogy a magyar föld átlagos hozamait, és egy lónak vagy tehénnek a legelő szükségletét, satöbbi-satöbbi, figyelembe véve Magyarország a mostani lakosság kb. egyötödét tudná eltartani, azt is csak akkor ha minden rendelkezésre álló földet beszámítunk, ergo a nagyüzemi mezőgazdaságot azért nem tudjuk kihagyni.

Volt aki azt mondta, jól hangzik a közösség, de mi van ha valaki később bunkó lesz, nem dolgozik, vagy nem rak bele több pénzt, vagy csak összeveszek a csajommal, oszt akkor kié is az a cob-house, amit ketten tapasztottunk?!

Sorolhatnám, de minek. A szép az, hogy az olyanokat azért mindenki serényen lejegyezte, pl. mire jó egy kerék-tó, mire jó ha egy méterrel megemelünk egy területet, mi az edge-effekt és a Fukuoka módszer, hogy lehet pontos térképet rajzolni (szintvonalazással, ráadásul!) pár forintos eszközkészlettel.

Szóval az igény egy kimozdulásra, szerintem egyre jelentősebb, az emberek nagy részében, és ez számomra bíztató.
Maga a "Szivárvány Falu", ahol voltunk egy modell a sok-sok közül.
Ahogy én látom:
Anélkül, hogy kritizálnám őket, én falut nem látok ott a következő pár évben, de a fejlődés lehetősége mindenképp megvan benne. Egyelőre egy kisebb területű, elvadult szőlőst vettek meg, szép, déli lejtőn. Egy völgyre néz, amit szántónak használnak. Mellettük erdő, és több nadrágszíj-telek, szintén főleg szőlő. Szeretnék megvenni a szántó és az erdő egy részét, de maga a falu a nadrágszíj-telkeken, a domboldalon lesz. Eddig négyen vannak, ha jól tudom mindenki Pesten dolgozik, rendszeresen kijárnak, építgetnek, tervezgetnek. Egyelőre egy időszakosan lakható présház, egy lakókocsi, és egy minimális zöldségágyás van, no meg persze a szupervályog technikával épülő kuckó, ami afféle nyárikonyha + fürdőszoba lesz, nem egy konkrét ház.
Viszont már szervezkednek ezerrel, pl. ilyen tanfolyamokat tartanak, mint a permakultúra, illetve nyilván a szupervályog-építés. Az a tippem, hogy a kis kuckó azért épül ilyen lassan, mert mindig 1-1 tanfolyam keretében haladnak a  sorokkal, ez okosan mvegoldja a költségek és munkaerő kérdését.
Nem is rossz húzás egyből Szivárvány Falunak nevezni a projektet, és honlapot, meg facebook oldalt csinálni neki, mert valahogy hozzám is így jutott el az infó, hogy van ez a tanfolyam. És szervezésben is jók, teljesen zökkenőmentes volt minden. Szóval ez egy út, hogy nem az önellátással kezdeni, hanem a szellemi tevékenységekkel, know-how-val, stb. Meg az is, hogy a "bölcsőházat" (ami arra szolgál majd, hogy a friss "falulakók" abban húzzák meg magukat, amíg saját kuckójuk épül) valódi építési engedélyekkel, show-case minőségben akarják megvalósítani, így se túl olcsó nem lesz, se nem egyszerű. Utóbbihoz kiváló sztori volt, hogy vitték el terhelés tesztre a szupevályog hurkát, amivel az okostojások nem tudtak mit kezdeni, mert egyrészt nem téglatest alakú, másrészt a gép addig nyomta, amíg lapulni nem kezdett, de nem tört össze, mint egy "rendes" építőanyag, pl. a szilikát tégla...
Szóval, így is el lehet indulni, de csak akkor, ha van bevételed valamiből, mert itt az önellátáshoz még a terület is picike egyelőre.

Én ezzel szemben, amikor majd hazamegyek Magyarországra, nem szeretnék Pesten dolgozni, és valami induló öko-projektbe kijárogatni, hogy majd ott egyszer elérem a 40%-os önellátást, mert csak széttördelném magam.

Mi akkor az én modellem?
KÖZ(össég)ÉRT(ék): ABC-(D)
Egy mindenki.....ha mindenki egy(et)ért!

A) Személy szerint ide sorolom magam: annyi tőkével szeretnék indítani, amiből megvan 1 hektár föld , az arra építendő kuckó (Earthsip és cob-house keveréket tudnék elképzelni leginkább) költsége, plussz annyi időre ki kell számolni egy bő minimumot, amíg várhatóan beáll az önellátás. Ez pl. egy szántóföldet véve alapul nagyon hosszú idő lenne, szóval eleve fás legelőt vennék. Az önellátás alatt azt értem, hogy az élelmiszer, és energia teljesen megoldott ügy, amit pedig ezeken kívül, pénzért kell megszerezni, arra fedezetet ad valami feleslegnek a termelése. Ez a felesleg sokminden lehet, a terület adottságaitól is függ, de pl. lehet "felesleg" a helyszín értékesítése, mint pl. tanfolyam, tábor, egyéb rendezvény helyszíne. Ilyesmibe kár az elején belemenni, mert olyan kiszámíthatatlan a jövő, hogy ezen szerintem akkor érdemes elkezdeni gondolkodni, ha már a föld és a lakóépület ára megvan, és azt számolgatom, hány hónapra (évre) képezzek tartalékot.
Ebben a verzióban viszont a nulladik naptól a helyszínen dolgozom, 24/7-ben, hogy az életteremet minél hamarabb megteremtsem.

B) Akiknek pl. jelenleg (illetve a terület megvásárlásának idején) jövedelmező munkájuk van, esetleg távlatilag sem szeretnék a karrierjüket, hivatásukat permakultúrás gazdálkodásra felcserélni, csak szeretnének egy ilyen környezetben élni, azoknak másképp néz ki a dolog.
Ha a csoport egy termelőszövetkezetet alapít, és a föld a szövetkezeté, akik pedig aktív munkát végeznek rajta, azok a szövetkezettől valamilyen anyagi juttatást kapnak, akkor azok, akik csak résztulajdonosok, és a föld haszonélvezői, valamilyen szinten folyamatosan pénzt kell, hogy csurgassanak a rendszerbe.
Tulajdonképpen ha veszel 2-3 hektárt, és 50 birkát, de közben bróker vagy Budapesten, akkor is kell fogadni egy juhászt, nem igaz? És az a nap nagy részében csak furulyázik és heverészik, nem fog neked még erdőkertet is varázsolni, meg talajt javítani, komposztálni, szóval 1 év múlva, és 5 év múlva is csak egy legelőd lesz, meg birkanyájad, semmi extra. Rosszabb esetben az embered még beír 1-2 "elhullást" is neked, bizonyítsd rá, hogy túl sok bárányragut eszik a családja mostanában...
(Bocsánat, hogy kisarkítom, az alapvető logikát kell csak látni benne.)

C) Akinek annyi pénze sincs, hogy az A) verziót kövesse, viszont lelkes, fitt, és tettre kész, és még esetleg van is tapasztalata a kertészetben, vagy az állatokkal, az pl. teljesen a B)-csapattól függ, rögtön a nulladik naptól, és ekkor pl. naggyon-naggyon elszántnak kell lennie.

Azért az extremitásokat mellőzzük, pl. nem lehet, hogy a C csapat a harmadik télen még mindig jurtában lakik, míg a B csapatból valaki már egy 200 m2-es szalmabála-palotát épített a saját szegletébe, mert az a morálra szerintem eléggé szarul hatna.
Ezért kell rögtön az elejétől közösségként gondolni magunkra, és lehetőleg mindkét oldalról a középút felé törekedni.

Ja, és most rajtakaptam magam, hogy csak a rezidensekről írok, a közösség legszűkebb köréről.
Hát, ez olyan, mintha a folyó élővilágát kb. úgy képzelném el, mint vízi növény-kis hal-nagy hal piramist. Most ezt cizellálhatnám apró rákokkal, meg stb. de mindig a vízben maradva, holott ami a legtávolabbi hegyen történik, az is számít, hiszen a cermelyekből patak lesz, azok meg a folyóban kötnek ki, és mindegyik beleteszi a magáét. Szóval kell egy "D csapat" is, akik nem résztulajdonosok a földben, sosem akarnak kiköltözni, de mégis jelentősen befolyásolják az ottani életet.

Kell egy stabil háttérbázis, akik:
- Időről időre kijárnak a területre, társasági életet élni, színesíteni a munkás hétköznapokat, valamint kiszakadni a saját, urbánus formájukból. Ide tartoznak pl. azok a cimborák, akiknél 1-1 éjszakára meg lehet szállni, ha városi programunk lenne... (De ennyi nem elég, >>>)
- Népszerűsítik a "termékeket" ismerőseik körében. A termék lehet kézzel fogható, mint egy fonott kosár, vagy kézzel készített kissámli, vagy csak tojás, aszalvány, vagy pálinka, de lehet szellemi termék is, mint pl. terepgyakorlat és tanfolyam, vagy akár valamilyen rendezvény, ami a területen megvalósítható.
- Maguk is vásárolnak, és ha lehet ezt nem ad hoc jelleggel, hanem elkötelezettséget vállalva teszik (Szatyor Közösség, megvan?)

Arányaiban pedig pl. mint egy focicsapatnál, 2 csatár (B), 4 középpályás(A), 4 hátvéd (D) és egy kapus (C). 
Ezt most értelmezze minden kedves olvasóm a saját fantáziája szerint!

Még 1-2 gondolat:
Elsőként azt tartanám a legfontosabbnak, ahogy a Szivárvány Faluban is a "Bölcsőház", vagy Gyűrűfűn a "Zsilip" az első igazi projekt, egy közösségi ház megépítése az alap. (Párhuzamosan pl. az állatok számára feltétlenül szükséges infrastruktúra (kút, akol, stb.) megépítésével.)
Ennek a közösségi háznak nem kell mindenféle minősítési kritériumoknak megfelelnie, csak az legyen a szempont, hogy az első télen is lehessen már kint tartózkodni. És persze, hogy olcsó legyen, megintcsak az Earthship alapjait használnám fel,

annyi mínuszolással, hogy nem kell műszakilag is felszerelni, pl. nem kell vízöblítéses WC, vagy perfekt üvegház-folyosó, és az se legyen nagy baj, ha pl. nem süt a nap pár napig, akkor be kell osztani az áramot, és pl. nem kapcsoljuk be a laptopot, este gyertyát gyújtunk, és kézzel mossuk ki a zoknit-gatyát.
JA! Itt jön be még egy nagyon fontos dolog, ami a permakultúra egyik alappillére:
Az igények önkéntes visszafogása!
Nekem ez is nagyon tetszik, és ha ezt figyelembe vesszük, egy ilyen közösségi épületet nagyon kis büdzséből meg lehet alkotni. (Nagyon-nagyon kevésből is, hihetetlen, de igaz!)
Ehhez támaszként ajánlok egy blogot klikk!

A földterületen pedig ezen kívül kiválasztanánk mindenkinek 500 m2-es privát parcellákat, ahová már mindenki a saját házát építi, közvetlen mellé a saját fűszeres, virágos, pázsitos, sziklakertes, játszóteres, tehát szabadon alakított életterével.

De most nem megyek ezzel messzebb, pl. a közösségi létformáról önmagában is tudnék filózgatni, de majd talán legközelebb.

Addig is csak a szépet!








2012. október 1., hétfő

Jobb, mint Chuck Norrist szembe lebuzizni


Magammal folytatott villámpárbeszéd, "szüret" után.

- Megérte, mi?
- Hát... jobban, mint Chuck Norrist szembe lebuzizni.

Nos, igen, Dublin nem a paradicsomtermesztés mekkája, detszól...

Az ízéről majd írok külön, az megér egy hosszabbat is ;)

2011. augusztus 29., hétfő

Helyi Termék

A napokban nagy facebook-értekezés ment egy kedves ismerős feltett kérdése kapcsán:
"Van valakinek bevált tippje a parlagfű-allergia megszüntetésére?"
Én egyből mondtam, hogy kecske, mert erről már hallottam, ahogy sokan mások is. A kecske egy szép kis vegyiüzem: megeszi a sok gazt, semmi baja az égvilágon és mivel a tejében nyomokban megvan az információ a gazok mintáiról, természetes "oltást" kapsz.
Oké, büdös egy állat, meg a gazt is csak akkor eszi meg, ha már tönkretette az összes értékesebb növényt, de az ismerőséknek nagy a kertje, meg tudnák oldani.

A kommentelgetés továbbgyűrűzött, és így lettem figyelmes egy hivatkozásra, amit elolvastam, és aztán még elolvastam pár dolgot, aztán meg mentem ki a kertbe megtalálni az istenek eledelét, az ambróziát!
A görögök persze még méznek képzelték, de hajlamosak voltak egyéb tévelygésekre, például az Akropoliszt is csiricsáréra festették eredetileg, szóval ne csodálkozzunk, hogy édes ízt választottak a keserű helyett, amikor az olümposziak gusztusát képzelték maguk elé.

Node akkor hogy jutott eszébe valakinek a névválasztás: Ambrosia artemisiifolia? A nagy svéd botanikusról, Carolus Linnaeus-ról olvasható a wikin: Valójában költő volt, aki mellesleg természettudósként jeleskedett...

Vicces kedvében volt? Például: előtte osztályozta a cannabis-féléket és hatás alatt állt?
Vagy csak tudott valamit, amit Weixl-Várhegyi László szerint az indiánok a franciáknak elárultak annak idején?
Európában először Svájcban terjedt el a parlagfű, szóval lehet, hogy tényleg a franciák hozták be. Az irtása valószínűleg fordított arányban állt az indián őslakosok tizedelésével odaát, ezért hát valahogy elterjedt. Nem olyan gyorsan, mint egy valódi gyom faj, és nem is szorított ki semmit, mint például sok európai díszpéldány a világ távoli sarkain.

Olvastam egy angol blogbejegyzést is, ahol az allergiától sújtott szerző feszegeti az etimológiai kérdést. Angol név: ragweed. Raggedy = szakadt, nyúzott. Ez utalna a levelek formáira, de utal az író negatív hozzáállására is. Másrészt a hagyományos zsepit hívták régen rag-nek, azaz rongynak, és a blogger azt írja;nyilvánvaló, hiszen azonnal zsepi után nyúlsz, ha a közelében vagy. (Hogy ez súlyos időrendi zavar lenne, az pár sorral lejjebb nyilvánvalóvá válik....) Magyarul a parlagnak ezekhez semmi köze, hát keressünk gyorsan egy közös nevezőt: szőnyeg. Szőnyeg, mint takaró felület. Eltakarja a csupasz, parlagon hagyott földet.

Nem is gyom, sőt, ha ez igaz, akkor valóságos őrangyala a természetes növénytakarónak: "A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni." (A többszörös szóismétlés bűnétől eltekintünk, mert a szándék a fontos!)

Az első világháborúban nagy volt a jövés-menés, meg gondolom a letaposott földek is, hát kezdett elterjedni. A hetvenes évekig nem okozott allergiát. De miért is? Mutálódott, mi? Hát erre van más magyarázat is, és nem csak az, hogy az én korosztályom még földes kézzel turkált az orrában, ha kiengedték a susnyásba -> természetes védőoltás 2.
A magyarázat az, hogy a légszennyeződés lemarja a pollen védőburkát, és akkor ott a baj! Tiszta környezetben állítólag allergiás egyének akár bújócskázhatnának is a parlagfű között. Dehát tiszta környezetben, például erdőkben, el sem szaporodik! Szóval ki a hunyó?

Hogy minden államgépezet nyalja a seggét a multi konszerneknek, ahhoz szerintem már nem kell összeesküvés-elmélet-rajongónak lenni. Legyen szar a csapvíz, hogy vegyünk Coca Cola terméket! Legyen minél több pláza és szupermarket, mert ők "munkahelyet teremtenek"...nem sorolom. Gyógyszeripar megvan? Legyen h1n1, hogy szurasd be magad, és legyen egy jó öreg, állandó, "kipusztíthatatlan" gonosz, hogy vedd az anti-allergéneket!

Megmondom én mit csináltam miután ezeket végigböngésztem: mentem keresni, maradt-e még kint? Mert ugye a szomszédom is allergiás, és elszíttuk a békepipát, aztán jól kiirtottuk előre. Azért találtam egy példányt, és most itt a reggelim: ezen a fotón helyi termék minden, kivéve a porcelánt. Zsírral megkent rozskenyeret ettem hozzá, ami talán szintén belefér egy 200 kilométeres rádiuszba.


Szomszédom is nyugodjon meg: kisollóval levágtam a virágzatot, hogy ne szálljon a pollen.