Gombás-szarvasos kis színes

   Amiért én kijárok a parkba az nem nagyon hasonlít arra, ami miatt úgy általában az emberek mennek. Az alábbi szarvasokat is csak azért fotóztam, hogy kihangsúlyozzam, a Gombahatározó oldalon kapott azonosítás azért is tűnik nagyon pontosnak, mert a trágyázott talaj megvan, a kedvenc helyem tele van kis gubicsokkal. Itt épp pihennek, már amennyire pihenni tudnak, mert persze a turisták direktbe ott pihennek mellettük... Persze nekem is nagy fless volt elsőre, de már azért engem nem nagyon izgat maga a szarvas a Phoenix Parkban.

   Én akkor szeretek menni, amikor az emberek, akik a szarvasok miatt mennek, vagy mondjuk futni, drónt reptetni, rögbilabdát passzolgatni, vagy csak dögleni a gyepen (ha véletlen jó idő van), ők szépen hazamennek vacsizni, vagy elmennek pubozni, partizni. Azaz főleg sötétedés után.
   De most útba esett, és mivel Attila a Gombahatározón írta, hogy a sárga kérészgomba, amit tegnap fotóztam, valszeg már nem lesz ott, mivel nem véletlen kérészgomba, de azért miért ne nézzem meg?! És tényleg, ami pl. tegnap már érett volt, az szőrén-szálán eltűnt, ami pedig tegnap kb. kisujj-körömnyi volt, talán az emelkedett most kis szárral a forgács fölé. (Amúgy itt egy korábban kidőlt bükk volt, amit gondolom alaposan legallyaztak, feldaraboltak, mielőtt elszállították és azért van ott a mulcs.)

Szóval első nap ez volt:

Második nap lehet épp ez a kicsi nőtt meg (nagyon ismerem azt terepet, mivel az Istennő-fám közvetlen környéke, simán behatárolom ugyanazt a helyet egy napos memóriával), a nagyobb meg - kérészéletű lévén - már ott se volt :

   Nem jó képek, tudom, nem a legszuperebb okostelóm van...

   Kimaradt egy nap, aztán megint kimentem, és akkor a környéken, újabbakat láttam, érdekes módon előbb az igazán miniatűröket vettem észre, mert azok voltak konkrétan fél méteres körzetében az eredeti lelőhelynek, majd kb. 1,5 méterre magam előtt egy kifejlett ikerpárt is találtam.

   Na, meg legyen még egy szarvas, de csak Vackor miatt, mert ő azt írta, ha esetleg állatként születne újjá, akkor szarvas lenne:

   Közben a második napon vagdostam (kb. egysével, de ilyenkor a pepecselés is jólesik) csalánleveleket pesztóhoz, mert bebeszéltem magamnak, hogy kell a vas, biztos attól vagyok fáradékony, hogy hiányzik. Afféle minimálpesztó lett belőle, sóval, repceolajjal (nem vagyok sznob, használok én napraforgót is, de most valami azt súgta, ez egészségesebb. Az olíva viszont szerintem pesztónak kifejezetten szar, mivel "befaggyúsodik" a hűtőben.)

   Ja, és ha már kis színes hírek, az egyik nap arra jöttem haza, hogy csóri szarka beszállt a nappali-konyhába, és persze valahogy sosem találja meg a legokosabb madár sem ugyanazt az utat vissza, azaz a legnagyobb felületnél stresszelte magát, mi a habos lópisztoly van, amíg ki nem engedtem.

   Reggelente a szarkáknál jobban csak a sirályokat utálom, mármint vekker gyanánt mindkettőnek rohadt mocsok hangja van, de persze ezért van a Xanax meg az MP3 lejátszó, hogy azért mégse utáljam őket tiszta szívből :)
   Meg a szarkák számára van egy kis külön meleg érzés a szívemben, amióta hallottam, hogy egy életre választanak párt, és tényleg mindig ott van közel a másik, ha egyet látsz, és hát szegények az üveg két oldalán mekkora stresszben voltak most, hát én nem bírnám ki!
   Meg amúgy szép madár és nagyon okos, csak a hangja olyan, mint egy kereplő, de senki nem tökéletes, ugye...

   Szóval hogy valahogy lezárjam szarvasostul, gombástul, csalánostul és szarkástul :
   Nem, nem utálom én igazán a kocogókat (mivel sérült vagyok, inkább irigylem őket), sem a kutyásokat, és még tán a drónreptetőket sem, annak ellenére, hogy menjenek már a gecibe drónt reptetni mondjuk egy parkolóba, ahhoz mi a faszomnak kell a természetbe kimenni??!! A drón fontos, vagy a fák? Döntsétek el! Na, szóval azokat lehet mégse szeretem, meg a golfozókat is a saját ütőjükkel ütném még a mentőben is... Én már csak ilyen vagyok, sokan vagyunk, valahol meghúzom a határt, kinek kéne tömegsírokat ásni, és aki a golf nélkül nem tudna élni, na egy jó szelekció lenne...
   DE a lényeg, hogy ha valóban nem kinyírnék mindenkit, aki mondjuk fényes nappal engem zavar egy fával való intim kapcsolatfelvételben, akkor egy ilyen kis csoda segít leginkább, amit egy aprócska, színes, egyedi, és mások által észre sem vett, de talán a nagy egész számára iszonyatosan fontos lény, mint a sárga kérészgomba, megfigyelése, és látványában, jelenlétében való gyönyörködés okoz. Ilyenkor a megfigyelés, a szemlélődés perceiben totálisan zen vagyok, nem is veszem észre valószínűleg azt sem, hogy néznek, mit guggolok, mit térdelek annyit?
   Mert én valamit észrevettem, amit más nem?
   Na mindegy is miért.
   Jó érzés a Természetben úgy lenni picit, hogy az apróságokra is felfigyelünk, és az élményt elraktározzuk, magunkévá tesszük... szerintem legalábbis.
   Amíg legalább a Természetnek olyan kis replikái publikusan látogathatóak, mint a Phoenix Park.....

Glendalugh másodszor

   Két szűk nap volt, vagy majdnem csak 2 fél nap, meg egy éjszaka közben: Glendalough másodjára.
   Már az első is megihletett, szerintem csak ismételni tudnám magam, de azért most toldok-foldok hozzá, és egyben rákészülök ezzel egy réges-rég tervezett írásomra, aminek kb. az lesz a címe, hogy "A TTIP előszobái"., Az sajnos egyáltalán nem pozitív, de most a másik végletben vagyok talán még mindig egy picit, bár már két nap melót lenyomtam a mini-break után. (Azóta meg még többet, csak nem értem rá írni, meg netem se volt pár napig...)

   Hazudnék, ha azt mondanám: feltöltődtem. 
   Mivel ez számomra nem olyan, mint az oxigénpalack a szkafanderen, amivel az űrhajós utána megteheti a holdsétáját, vagy megforraszthat egy panelt a műholdon. Legalábbis eddig még nem sikerült ezeket az élményeket olyan szinten csomagolni, hogy pl. válságosabb pillanatokban előkaphassam, mondjuk az alagsori mosodában, a zúgó gépek mellett, mint ahogy Edward Norton próálta behívni a zöldet az agyába (a filmben pont Írország, egy olyan képpel illusztrálva, ami abszolút nem jellemző Írországra...), amikor a lúg épp marja a bőrét, de tűrni kell!
   Szóval, persze emlékszem, fotókat jó megnézni, de nem ugyanaz, nem segít... amikor a halat kiveszed a vízből, nem segít rajta sem sokat, ha néha megpermetezed egy kis vízzel, ugyan ki ne száradjanak a pikkelyek, nem igaz? De él még elég sokáig, főleg a törpeharcsa... Én talán ilyen törpeharcsa vagyok mostanában, a szárazon (Dublinban), és az ilyen kis túrák azt jelentik, hogy be-bemerítik még a szákot a vízbe.

   Annyira nyilvánvaló jelei voltak, hogy itt élek igazából, ha azért az költői túlzás is lenne, ha azt mondanám: itt élek CSAK... de majdnem.

   Elég sokat dolgoztam mostanában, és kivan a bokám, térdem, gerincem, ne is soroljam. Úgy kelek ki az ágyból, mint Rózsika néni, ahogy feltápászkodik a pletykalócáról, hogy "jajjistenemsegítsmeg!" 
   Nem ám varázsütésre szűnik meg a baj, azaz az első mohaszagolásra, vagy az általános zöld szín túlhúzására (a klasszikus szürke-barna Dublin helyett). Főleg, mivel turistaszezon van, szóval rajzottak az emberek, családostul, vagy párosában, vagy persze akadt még hozzám hasonló magányos farkas, de a kiépített útvonal a Visitor Centre és a tavak között az majdnem olyan forgalmas, mint az átlag pesti Háda turi bálabontás reggelén............ 
   Ezért is döntöttem úgy; beveszem magam minél gorsabban az elvileg tiltott vadonba, egy olyan vízmosás mentén, ami decemberben bőven patakzott, most viszont száraz volt. A szokatlanul sok légy zavart csak ezután (kecskeszar azér bőven van, ez lehet az egyik oka ennek a jelenségnek)., Az emberek zaját hamar magam mögött hagytam, és csak mentem meredeken felfelé, minden sietség nélkül. Azt be kell vallamom még, hogy a fényképezőgép elvett némi varázst az egészből, azaz: mivel nem vagyok jó fotós, és a gép is szarakodik, viszont mindenáron szerettem volna illusztrálni a mondandóm, azaz megosztani (nagy fészes vagyok, kár is lenne tagadni), elég sok idő ment el azzal, hogy kattintgatok. Mea culpa, ehelyett is csak szívni kellett volna magamba az élményt....

   Nem ragozom tovább, hogy a továbbiakban is csak úgy ösztönszerűen mentem erre-arra, és leragadtam a kajálós helynek választott patakparti csobogónál, aztán már majdnem túl késő is volt, meg néha esett is, de azért bejártam még újra a felső tó parti ösvényét, ami annyira tetszett Decemberben. 

   
   Ekkorra már általánosan jobban voltam, ami a hátam, térdem és bokám illeti, pedig ugye pont az ellenkezőjét várná az ember: hátizsákkal meredeken fel-le, biztos csak megerőltet... Ja, izomlázam lett, miután másnap is rátoltam egy hegymenetet, de épp ez a lényeg, minden spirituális (feltöltődős) részt figyelmen kívül hagyva:
   Az ember nem arra van tervezve, hogy monoton üljön, de nem is arra, hogy mondjuk egy asztalnál álljon, amin törölközőket hajtogat, vagy a mángorlógépnél álljon, és hajolgasson a lepedőkért, és néha tegyen 2 lépést jobbra, kettőt balra! Ezen az se sokat segít, ha utána picit bringázik vagy gyalogol (sérülésmentesek kocognak is akár), mert az idő nagy részében úgyis arra a limitált mozgásra állnak be az inai, izmai. Gondolom ki lehet jógázni, vagy nekem a Feldenkrais jobban bejön, de pl. ez külön idő, és pénz is persze. Olyan majdnem, mint az év 50 hetében azért hajtani, hogy 2 hétig valami fasza helyen nyaralhassunk, nem?  

   Másik még a természetes edzéshez: használjuk ki a terepet, mint a gyermek! Már, aki tudja még... de hiszem azt, hogy ha gyermeki lelkünket megőrizzük, a testünk sem alakul át nagyon... csak persze fárad, és sérül.
    Pl. ez a fa egy kiváló eszköz is. Nem tűnik nagynak, de volt már ugye komoly törésem pár méteres eséstől, szóval nem csak úgy felfutottam rá, hanem két lépés után hasas, aztán meg combbal, karral feljebb lehet araszolni, mint valami lajhár. Ott megint meg lehet pihenni, belsőcombbal kell szorítani, plussz az ujjaknak tökéletes kapaszkodófelület a fenyő darabos kérge, így lehet egy picit tartani a pózt, még akár comb nélkül is. Aztán szépen mindent kiengedve lecsúszni, mint a rongybaba.

   

 
   Mondjuk lehet a szétnyűtt régi bakancsom is kellett, mivel a talpán keresztül simán érzem a nagyobb köveket és gyökereket, és semmi tartása nincs már, mint némelyik vadiúj túrabakancsnak, nem tudom. Meg az is jó, amikor az ember mind a négy végtagját használja néha, pl. egy meredek ösvényen, ahol gyökerekbe és páfránycsomókba kell kapaszkodni, nem csak úgy trappol a mezőkön. (Az megint csak egyfajta monotonitás, mind a testnek, mind a szemnek...) Az meg külön jó, hogy azért a talpa akármilyen kopott már a csukának, tapad még rendesen, azaz a régi bányatelepülés hatalmas kőtömbjei között is kecskélkedtem egy picit, bár a fiatalkori baleset és a 127 óra után már nem vállalkoztam nagyobb kaszkadőrmutatványokra, 1-2 kisebb gyakorlat azért belefért. 

   Végeredmény: az ezo-bio-öko-meditációs vonalat, a faölelgetést is beleértve, ha mind a cserepadon pihentetem, akkor is egy ilyen komplex mozgásterápia minden héten egyszer elkelne! Olyan helyeken volt izomlázam, ahol már évek óta nem, és bár elvileg elfáradtam, két-három napig a mosodai munka is jobban ment, sőt! Mivel 2 napra rá estefelé verőfényes napsütés és kb. 20 fok volt még estefelé, mezítláb "legeltettem a talpam" a környékbeli kis (amúgy fullra unalmas) parkban, a sportgypen, és ahelyett, hogy 1-2 kilométer után fájni kezdett volna, akkor ébredt csak fel igazán a lábam, és ezt éreztem egyből a tartásomon is. A végén már olyan sztrájdot nyomtam, ami majdnem kocogásba ment át!

   És ezt meg is ismételtem azóta is, és innen tudom, érzem, hogy ha egyszer megszabadulok a szürkésbarnásan szögletes életformámtól, és majd kaszálni és kapálni kell néha, akkor a főd, meg a gyep megadja majd hozzá az erőt is, meg a "sugalmazást", hogyan kell, és nem az lesz a legnagyobb bajom, hogy bírom húzni az igát.

   Pl. ma, ahogy végre látom, hogy befejezem a sztorit, megint kimentem a partra, letaglózva a kb. 100% páratartalomtól, és picit a nedves fűben, majd a sekély vízben gázolva "kapcsolódtam", és még ráadásul a kagylók mellett egy olyan "kincset" is találtam, amit pont Glendaloughban hagytam el: lencsevédő a géphez, amit a tenger mosott partra, hogy ne kelljen megvenni 6-8 Euróért :D
   De valami még hátravan, ami már megint nagyon ködös lesz, mert még saját magam számára is nehéz megfogalmazni.
   Amikor annál a tó felé hajló fenyőnél pihentem, és ölelgettem, nem ment ki a fejemől a magyar alternatív zene egyik ismertebb darabja, amit csak úgy dúdolgatni kezdtem a fejemen belül: Kontroll Csoport: Nem én vagyok
   Ilyenkor mindig kérem a fákat, ugyan üzenjenek már az emberiségnek, hogy kímáljék őket, mert szükségünk van rájuk! ÉS most erre mit üzen vissza?! Nem én vagyok, aki valamit akar! Ja, így igaz... A fákat ÉN szeretném magam körül látni, feltölteni magam az energiájukkal! Önös érdek, ugye?
   Ők nyerni fognak hosszú távon, amikor majd a GDP-hajszolás oltárán kivéreztetjük magunkat, ők meglesznek, köszönik szépen!
   "Nekem akkor vagy a legjobb, ha már mindenkinek rossz vagy" - mondta a fa, és én ezt hallottam bele akkor:
   Köszi, hogy ölelgetsz, haver, de ha a dolgok természetes rendjét vesszük, itt megmurdelhetnél, és hetek alatt a rothadó tested (ami már mindenkinek rossz) megeszik a lárvák és csigák, meg persze konkrétan lehet belekóstol egy-két varjú és róka, és aztán ezeknek a lényeknek a szara kell nekem, mint táplálék, nem a te ezoterikus szeretet-ölelésed!

   Szóval, ja... vettem.
   Ahogy keverni szoktam a fogalmakat, mint pl. a szenvedélyt a megszálottsággal, vagy a pihenést a dögléssel, lehet az én fa-szeretgető, avataros-"I see you"-ezoterikus megközelítésemre semmi szükség az égvilágon. Ha olyan hülyék maradunk, amilyenek most vagyunk, akkor sanszos, hogy a véget még talán megérem, de az újászületést már csak valami másik testben, esetleg csak 100.000 év múlva.
   A fák addig is meglesznek valahogy, mert már most is dúdolgatják:
   "Nem én vagyok, aki valamit akar; az te vagy, és nem én.
    Nem én vagyok, aki valamire vár; az te vagy és nem én.
   Nem én vagyok, aki valamitől fél; az te vagy és nem én."
     
   

Parkmesék

Lassan több posztomban fog szerepet kapni a Phoenix Park, mint Diósjenő :o

    Akárhogy is van, (legalább egy) egy istennő lakik ott, fa formájában, és mindig feltöltődök, ha meglátogatom.
    De persze ehhez nekem kell egy kis magányos béke, intimitás, ha úgy vesszük. Szóval pl. most, hogy az idő is fasza, a nap is fent van este nyolcig, és tavaszi szünet van a suliban, nem az az igazi akadály, hogy 25 percet kell cangázni + még vagy 10 percet gyalogolni a fáig, hanem az, hogy sok az ember.
    Decemberben fedeztem fel igazából az élményt, milyen a fánál egyedül lenni, mert nagyon hamar sötétedik, viszont általában a december ittt még nem igazi tél, néha kifejezetten enyhe az idő.

    Szóval az a baj, hogy a környékén van pl. egy rögbi- vagy hurling pálya, és csak pár csenevészebb fa választja el onnan az egyik kaput. A másik oldalon szintén kb. egy sor növendékfa, és aztán a nagy füves semmi, azaz a kutyásoké és sportolóké a terep, ahogy kb. az egész Phoenix Park maga...
Meg lehet nézni Google Earth-ön, milyen folt-, avagy sávszerűek a fás részek.
    Nemrég olvastam, az angolok azért irtották ki a nagyobb erdőket Írországban, mert ott bújkált az ellenállás....
    Valahogy az az érzésem, hogy kb. az ír kollektív tudatot, a kelta természetimádatot is megtörték ezzel, és csak a konok, harcos, szilaj természetük vitte őket még mindig tovább (meg talán a katolikus fanatizmus a protestánsok ellen), hogy nem hagyták abba a küszködést, és a végén a sziget nagyobbik része szuverén állam lett.
    De, mivel az angolok igazából sosem tették ki a lábukat, csak a fegyverek helyett rafináltabb eszközökkel dolgoznak, hát a visszaerdősítés se történ meg soha. És ez a fóbia, hogy senki ne tudjon elbújni, visszaköszön minden park alaprajzában: ha találsz egy pontot, ahol bármilyen irányban képes vagy 20 méternél többet gyalogolni, anélkül, hogy kiérnél a fák közül, akkor nem Dublinban vagy! Sőt! Ilyen pontot egész Írországban elég nehéz találni, legalábbis, ha nem privát kézben van...

    Az ír "dizájnról" amúgy akarok külön írni, a TTIP-pel kapcsolatban, de most nem megyek jobban bele, maradok a Phoenix Parknál.

    Szóval decemberben jöttem rá, hogy érdemes estefelé menni, de persze ehhez nem árt, ha van hold az égen + nem esik az eső, vagy nincs kurva hideg, szóval azért a tél során nem mondhatnám, hogy túl sokszor voltam ott.
    De amikor voltam, mindig megérte!
    Egy-két hete nagyon rákészültem, és már a nap is kezdett lemenni, erre három sportos csávó megjelent a rögbikapunál, és miután ketten odahugyoztak (értsd: konkrétan a kapu tövébe), majd elkezdtek fekvőtámaszokat és egyéb bemelegítéseket végezni, inkább toltam a biciklit. Telihold volt majdnem, és felhőtlen ég, gondoltam ha már így kijelölték a területet, nem fognak hamar eltakarodni...
    De én sem adtam fel, csak átmentem a kis völgyön, szembe, ahol szintén egy fás rész van (értsd: kb. 8-10 fa szélességben egy sáv, de azok nem "teszkó-parkolósan ültetett fák", azaz random helyük van, és szép nagyok is). Az Istennőmhöz akartam azért menni, szóval nem barátkoztam azért nagyon egyik fával sem a túloldalon, inkább amolyan lespozíciót vettem fel, ahonnan láttam a rögbikaput (kb. 150 méterre). De jó volt ott is, tetszett a rálátás a műútra, ahol ezerrel száguldó bringások és kocogók haladtak el néha, én meg azt játszottam, hogy bár tökéletesen látható vagyok (semmi aljnövényzet, és végülis csak kb. 25 méterre az út), ha meghallok valakit közeledni, csak mozdulatlanná dermedek, és soha senki nem vesz észre.
    Olyasmi játék ez, amit gyerekkoromban játszottam, amikor még pl. nem volt X-Box vagy tablet... Ha tetszik, bújócska, hunyó nélkül...
   Aztán játszottam egy faággal, ami kb. 2-2,5 méter hosszú volt, és több mint maroknyi vastag, azaz volt súlya is. Fasznak kell edzőterembe menni, amikor ilyen tökéletes eszközt lehetne találni mindenhol?! Megismerkedtem vele, pögrgettem így, meg úgy, emelgetem, ellesúlynak használtam, hogy kihúzzam magam, meg ilyesmik. Az egyik legjobb "törzstorna" a kaszálás, ahhoz picit nehéz volt, de azért csináltam a mozdulatokat egy darabig. Alapvetően "béna" vagyok, azaz a sok sérülésem miatt rengeteg mozdulatot furcsán végzek, azaz "égő" lenne bármilyen próbálkozás egy szokványos edzőteremben, hacsak nem speciális gyógytorna-terem, de erről aztán lehet álmodni Írországban, ahol kb. nincs "Publbic Healthcare", csak épp annyi, hogy összetörve, félholtan nem hagynak az utcán... (De asszem ez igaz lassan minden országra, biuztos Magyarországra is)
    Lényeg a lényeg: holdvilágnál, fák alatt, valami "husángfélével" a kezemben sokkal erősebb vagyok ám, mint egyébként... és élvezem!

    Közben persze már elment haza mindenki, telihold ide vagy oda. Minden lecsendesedett, még a város is, aminek fényeit látni a parkból. Egy-egy bingás még el-elsuhant az úton, sőt, még volt 1-2 megkésett kocogó is, de az általános, békés csendben mindenkit lokalizálni lehet kb. 100 méterre, azaz bőven látótávolságon kívül. Ilyenkor nem is kell mégcsak leülni sem, csak egyenesen megállni, nem hadonászni a faággal, és nem vesznek észre. Ez megint önmagában egy gyermeki játék: láthatatlanul beleolvadni a természetbe.
    Annyira jó volt épp ott, épp akkor, a telihold fényénél, hogy nem is mentem vissza a túloldalra, inkább tettem egy sétát az ottani ösvény mentén. És egy csapat fiatal szarvasbikába botlottam, amik nem szaladtak el, még akkor sem, amikor már 10 méterre voltam. Közelebb nem is mertem menni, mert azért elég komoly agancsberendezésük van, meg persze tisztelni kell őket abban, hogy egész nap az embereket kerülgetik a parkban, legalább este legyen totál övék a pálya. Szóval egy-két percig csak néztünk egymásra, aztán a "mező" felől érkezett még pár másik, és azokkal együtt ez a csapat is elfutott. Jó érzés volt, nagyon!

    Azóta sajnos fogyó hold van + esős idő, meg kilépett egy kolléga, szóval többet dolgozom, de pár napja voltam kora délután, medvehagymáért.
    Egy hirtelen gondolattal felmentem egy olyan dombocskára, ahol még nem jártam, és hopp, medvehagyma ott is volt, csak épp sajnos szemét is, szóval ott nem szedtem. A kis dombtetőn egy kitaposott helyen tűzhely nyomai, faágra szárítani kitett kabát, elég sok eldobált piásüveg, szóval nem lepődtem meg, hogy egy 360 fokos körbenézés elég volt, hogy a hajléktalant is meglássam, aki le se szarta, hogy én vagyok a 10.000-ből az egy aki lelép a kitaposott ösvényről, csak üldögélt egy fa tövében, és valamit biztos csinált még, de már nem emlékszem, szóval nem írom be az agyszüleményeimet, hogy békésen szalonnázott egy kisbicskával, vagy hosszúság szerint sorbarendezte a cigarettacsikkeket, amit nemrég gyűjtött. Nem is sokat figyeltem rá, mert két igazán nagy szarvasbikát is észrevettem kb. 6-8 méterre előttem. Azért nem láttam hamarabb, mert az egyik ült, és a másik is nagyon mreven állt. Amelyik ült, annak csak egy agancsa volt, és a szőre az oldalán elég tépett volt, mintha csíkokban le lett volna súrolva. Amikor felállt, hogy szembenézzen, én meg tettem felé egy lépést, lassan a farkát is elkezdte felemelni, és bár nem vagyok egy Gerald Durrell, de megint azt gondoltam: "Jobb érteni a szóból!"
    Meg még azt gondoltam, hogy amikor reggel a fényképezőgépre néztem, aztán legyintettem, hogy túl nagy, akkor szokott ilyesmi történni, hogy most pl. szívesen csatolnám az illusztrációt. Egyik kivételes eset, amikor nem ártana egy okosteló, de amúgy meg sokkal több hátránya van, szóval még elvagyok nélküle...

    Meg még az jutott eszembe egyből: Íme a közeljövő!
    Félig park, félig város.
    Az ember osztja az állattal, és hát persze az ember szemete nyilvánvaló, de a nyomor mindkettőé. Mindekettő kezd kifogyni a hagyományos élettérből, ami az embernél nem territoriális, hanem lehetőségeket jelent. Egyre több a mélyszegénységben tengődő ember, akik leszarják, mennyit szemetelnek maguk körül, mert ugye nincs jövőképük eleve, inkább napról napra, talán napszakról-napszakra gondolkodnak csak. Ezzel meg persze belerondítanak az állatok territóriumába, és persze bizonyos fajok tudnak alkalmazkodni, még akár örülhetnek is (rókák, szarkák, patkányok, galambok, stb.), de a nagy többség nem...
    És persze lehet rövidlátóan szidalmazni, okolni az ilyen hobókat, meg a többi bűnbakot, mint a cigányok, hogy nem "rendesek", szemetelenek és az ő hibájuk, hogy nem tudnak beilleszkedni...
    De egy olyan rendszerben, amikor mindenünk meglehetne bőségesen, az energiától kezdve az építőanyagon át az élelmiszerig és ruházatig, akkor miért vannak egyáltalán hajléktalanok, koldusok, és piti bűnözők? Ne mondja már senki, hogy így születtek! Így nőttek fel, az lehet, de a rendszert, amibe beleszülettek, kollektíve találtuk ki, nem ők kérték maguknak!
    Na, mindegy, nem tudok belemenni anélkül, hogy elferdítsem a végét a sztorinak, és egy "le a gazdagokkal!"-sztorivá ne alakuljon megint az ártatlan kis parkbanjárós feeling, szóval inkább csak így hirtelen most abbahagyom...

szabadság...érzete

A szabadidő fogalma nekem mindig picit homályos volt, amióta meg hiteles-háztulajdonos lettem, azóta főleg.

Amióta meg emellett másodjára is idegenbe szakadtam, még inkább necces lett annak a faktornak a kezelése, kikkel "kell" találkozni, ha mást nem, egy-két gyors korsót ledobva, amikor éppen hazaugrok 10-15 napra.
De aztán az egészből csak a nagy hercehurca lett. Főleg, mivel egyre kényesebb vagyok arra, hogy alszom, és bár a legtöbb cimboránál királyi dolgom volt, és kényelmes, meleg fekhelyek vártak, valahol az is benne van, hogy ildomos olyankor későig fennmaradni, és/vagy korábban kelni, mert pl. kelnek a gyerekek is, azok úgyis lármáznak, meg stb. És ez valamikor tökre megéri, mindennel együtt, valamikor meg be kell látnunk, hogy nem, és ezt nem feltétlenül azért mondom, mert én vagyok az, akinek nem passzolnak már a régi dolgok, hanem - bár lehet ez csak az én interpretációm - a vendéglátóm is belátja már, hogy egyre csak veszítjük el a fonalat, és voltaképp teljes lehet az életünk egymás nélkül is.

Vannak persze dzsoli-dzsóker helyszínek, pl. ami nekem nagyon útbaesik. Azaz a Nyugati Pályaudvar, plussz-mínusz 3-4 kék metró vagy villamosmegálló. Vagy Vác, vagy Szokolya, persze.
De pl. hogy kinek mi a szabadidő definíciója, az is más lehet.
Andikának pl. a napokban belefért, hogy munkaidőben, az ürességtől kongó irodában kiüljünk a teraszra, és így neki is közel volt (nyilván), nekem is, meg nem ittunk és cigiztünk, és nem marasztalt ott a hely. És 10 perc alatt elértem a vonatom bringával.
Persze emellett, hogy MIÉRT találkozom pl. vele, vagy a szokolyai, és váci barátokkal, az az, hogy ugyanazok a dolgok érdekelnek leginkább, azaz nagyon jól elvagyunk, és nem "szórakozni" akarunk a rendelkezésünkre álló szabadidőben. Kissé kondenzált lett a dolog, talán mostanra jobban tudjuk, miről érdemes ugatni, miről nem :D

Nameg:
Van ez a bridzsitdzsonszos ellentét a családosok meg a szinglik között, ami nyilván abban a sztoriban a végletekig van túlozva, de azért nem mondanám, hogy alaptalan. DE a gyerekesek között is bőven van jó példa, mert most is két ilyen párral éppen. Talán ők több szingli egyeddel is tartják a kapcsolatot, vagy mivel egyéb témákra is épp kevés az idő, amit együtt tudunk tölteni, így ez a szál épp csak 1-2 mondat erejéig bukkan fel.
Most ez úgy hangzik, mintha fóbiám lenne a gyerekektől, vagy enne a sárga irigység, hogy nekem még nincs?
Nem.
Csak pl. attól alakult ki az idők során fóbiám, hogy bár nekem is - mint gondolkodó embernek - meglehet a véleményem a gyereknevelésről, ezt rendszerint nagyon szarul veszik, mert ugye akinek nincs az nem is tudhatja, ezért már csak bárgyún és kényszeresen vigyorgok, bármit csinál vagy nem csinál a gyerek, vagy bármit mond rá a szülő... és ez kellemetlen, mert hülyének érzem magam. Vagy a másik, ahol tökre egyet is értek a legtöbb dologgal, ahogy a gyereket kezelik-nevelik, csak épp nem akarom, hogy a beszélgetés elég jelentős részét az tegye ki, épp mit tanul, mit sportol, milyen nehéz jó ovit vagy sulit találni, vagy csak előteremteni a pénzt minderre. Ez nekem, akármilyen furcsa, nem olyan érdekes...
Ahogy ezeknek az embereknek sem érdekes talán, hogy én mit gondolok a kapitalizmusról, a vallásokról, vagy a természet kizsákmányolásáról, vagy pl. ha nem is épp okoskodós, hanem a régi "pokróc-gyökér" üzemmódban vagyok, nem biztos hogy értékelik a durva tréfákat (és most ezt nem akarom arra fogni, hogy azért mert kisgyerekük van, csak azért mert mások vagyunk...)

De ez csak úgy fel-felbukkan a fejemben, és most akkor épp van időm írni, és kihányom ide, lehet semmi értelme.

Viszont aminek VAN, arra most tapintottam rá 2-3 óra erejéig.
A szabadidőmből (most konkrétan a "holydays") ha leveszem a kötelező elintéznivalókat, mint a TB-ügy, meg a fogorvos, meg egyebek, és a minimálisra hagyom a kerti munkát (mert nem érzek hozzá energiát), akkor maradnak ugye a szocializálódós programok és a kikapcsolódás.
Na, most  látom csak, hogy nálam alapvetően elég kicsi a kettőnek a közös halmaza.
Nem mintha antiszociális lennék, sőt! Azt gondolom, amikor társaságban vagyok, igyekszem átvenni a másik rezgését, igyekszem az empatikus formám hozni,  legalábbis az első három korsó, vagy 3 pohár bor elfogyasztásáig. (Utána elvárom, hogy a társaságom legyen empatikusabb, és vegye át az én rezgésszámom...szelavi.) De ilyen nem nagyon van mostanában, mert megittam már én a magamét korábban, és ezt már okosan belátom :) Szóval még amikor azokkal az emberekkel is találkozom, akik tökre hasonlóak, de nyilván nem 100%-ban, az sem teljes kikapcsolódás. Jó, persze, de nem simítja ki a rácokat az agyhullámaimban.

Kezdek olyan lenni, mint pici koromban? Magamnak való vagyok?
Lehet csak épp most frissen ezt érzem.
De nem baj, csak filózgatok rajta.

Kisütött a nap. Nem programoztam be mára semmit. Jó a bringám, nem csak szép.A nógrádi vár pár kilométerre van. A laptopot feltöltöttem, beraktam kaját, 2 deci vörösbort, esőkabátot, zenét a fülembe, és gondoltam kimegyek, lenézek a tájra, megpróbálok írni (nem ilyesmit, komolyabb cuccot), egy ilyen inspiráló környezetben biztos könnyebben megy.
És tényleg!
Jó bringázni a Hidden Orchestra számaira, meg-megállni a kaptatón, amikor tolom fel a várba, mert ráérek. A romoknak azon a részén elidőzni, ami nekem tetszik, és nem állni meg ott, ami nekem nem tetszik. A szendvicseket és a bort komótosan elmajszolgatni, majd ténylegesen írni pár bekezdést, ami - most még legalább - tetszik. És közben csak egy szerelmes pár volt fent a romok között, meg később, amikor már úgyis majdnem indultam, egy kis csoport német turista.
Persze majomkodtam picit a szelfikkel, mert ahogy írtam már korábban, én ilyen hibrid vagyok: introvertált exhibicionista, de becsszóra, ez csak úgy jött, kis időm ment el vele, és nem terveztem előre...
Azt se terveztem, hogy ezzel a kis kiruccanással, most cseppet szabadabbnak érzem magam, de sikerült ;) 

Mostantól csak pár fotó, a régi, alap kis géppel, a pofám meg befogtam

Amúgy meg persze: csak a szépet!

monday rollover

Egyrészt tegnap volt 2 éve, hogy másodjára nekivágtam a dublini ismeretlennek...
(2005 októbere óta két évet sehol nem voltam egyben, már ez is nagy szó...)
Másrészt a majdnem 5 hónapos betegszabim után az első két hétben 7 napot dolgoztam cak-pakk, most meg egy hét alatt 6 napot, és a hétfő-kedd így most nekem az első igazi hétvége azóta.
Hát, mit van mit tenni...

- Anyu, lemegyek tekerni egyet
- Vigyázz a forgalomban fiam, mert tudod, ilyenkor lassabbak a reflexek...
- Ja, én csak simán a bringára gondoltam...
- [...] Azért csak vigyázz!

Hallom belül a madarakat, a tengert, a pleiadian zene (amit először rákeverek a természetes hangokra) tényleg energiablokkokat old, idegpályákat tart karban.
A kis reggeli tornám alatt érzem az ülőidegem nagylábujjtól derékig, pár csigolya kimozgatása után a medencecsont is a helyén, aztán mintha egy vonalon lenne végül az egész útvonal, fejem búbjától addig a pontig, amit a két talpam közé lehet bemérni, a bokám vagy könyököm se fáj, a percek kétszer olyan hosszúak, amúgy meg minden ami ezen kívül van, az le van szarva
Ezért tudok pl. belülre figyelni, és épp azt az izmot kilazítani, amire gondolok, mert épp csak arra összpontosítok, semmi másra, amit normális aggyal egyből hozzákötne az ember.

Hajó póznak nevezem: az ágyon hanyatt, a gumiszlag (amit a könyök rehabilitáción kaptam gyakorlatokhoz) a jobb lábfejen, két kézzel húzom, de épp csak annyira, hogy a bokám ellentartson a könyökízület húzásának... vagy fordítva... A varjú, ami a youtuberól jön,  az mindenesetre az árbocon ül, a gerincem két oldalán lévő izomrostok szépen "ráfekszenek a hullámokra" :D
Máskor miért nem megy?
Túl sok az információ, túl szélesre van nyitva a blende...

Végigfutok egy szál mentán >>>

, de szó szerint  ahogy a szemem lassan végigpásztáz a hullámzó száron, az egyben egy óriás faág, amin egy "avatar" (nemtom most hogy hívták a kék embereket) fut önfeledten, és az is én vagyok!

Most-élmény, írtam már más szituban is erről.
Képzelőerőm mindig is volt, akármikor beteszem az ilyesmi hangeffekteket, megvan a helyszín, csak a fókusz nem megy, kiesek belőle. Most benne vagyok, meg egyben magamban is. Ha nem is sejt-szinten, de mintha ilyenkor érteném, mi mivel függ össze, mit kell megkötni, mit kell kioldani.

 

Általában a kép jobb oldalán lévő figura lehetek, de ilyenkor a kettő között érzem magam :D

Az első 2 órás gyengeség után az erő is visszajön, lecserélem az "ascension harmonics" és "pleidian" zenéket, mondjuk marokkói vagy indiai dubra, és aktívabban mozgok fel alá a szobában (ami most egy más világ...)

Nagyon jó deal, hogy az albi árában benne van minden rezsi, mert hiába van itt a festő csóka az előszobában, aki nyitva hagyja a bejárati ajtót, én befűtöm a szobát, és a puha padlószőnyeg mohapárna a talpam alatt, egy elvarázsolt erdőben.

De persze sok variáció létezik, meg nem vagyunk egyformák. A dub zene érdekes módon amúgy nem mindig jutna eszembe, ahogy lehet Jamaikában is több hardcore technót hallgatnának, ha rossz lenne a termés :D :D
A nap kisütött, a kis szentély-terráriumot is elnézném sokáig, de valami kajára is nagyon fáj már a fogam, kimegyek a boltba, meg akkor már onnan 3 perc a tenger... Persze "szelfizni" kötelező :D :D

A környékünk amúgy kb. ilyen, asszem még nem mutattam:

Emlékeztek, az Armageddonban Bruce Willis golflabdával bombázta a Greenpeace hajóját? ... Megvan a bizonyíték geco, lepereljük a maradék hajad is! :D :D :D

 

A Pringlest kifújta a szél a kezemből, és nagyon sokáig élen gurult, ami nagyon jól nézett ki, szóval megpróbáltam mesterségesen lemásolni, de persze nem sikerült úgy...

 

 

Hazafelé vettem még egy Guinesst is + mivel a festő csávó nem szólt időben. hozzáértem a pulcsim szélével a frissen mázolt ajtóhoz, és aztán bedörgölte higítóval, ami most itt a szobámban szaglik, szóval kösz... jól vagyok :D :D :D

 

Szivárványt fingani

A tudományos magyarázat, miért finganak szivárványt az unikornisok:

Ilyen egyszerű, és nem csak az egyszarvúak tudják.

Ez jutott eszembe ma, amikor a reggeli, tengerparti sétám alatt a következők történtek:
- Találtam egy olyan követ, amire ha felállok, akkor lehet rajta billegni, és ez egy kellemes egyensúly-gyakorlat, meg a rosszabbik bokámmal úgy nyomom le, hogy érezzem, hogy dolgozik, és közben jó a térdemnek is, meg minden, de a lényeg most itt csak annyi, hogy jól esett.
- Közben sütött a felkelő nap, de persze a távolban lehetett itt-ott látni, hogy szemereg az eső is valahol, hiszen mégis csak Dublinban vagyunk.
- A playlist-emen épp a Pink Martini Bolero feldolgozása következett, amikor az Aviva Stadium tövében észrevettem, hogy elkezd kifejlődni egy szivárvány.

Namost, az elején nem voltam benne biztos, hogy lesz-e belőle valami, de egy perc után beleéltem magam, mert a szivárvány egyre élénkebb lett, és ráadásul tényleg alulról felfelé, illetve ívben az óramutató járásával megegyezően nyújtózkodott, mintha csak én rajzoltam volna fel oda. És ahogy a Bolero is beleerősödött a témába, én ritmusra billegtem, a hátamat sütötte a nap, és tényleg - bármilyen giccses is -, de olyan jó érzéssel töltött el, hogy én rajzolok egy szivárványt az égre :D
És tényleg az alatt a 6-7 perc alatt érte el a kiteljesedést, amíg a szám tartott, szóval valami metafizikai összhangot is éreztem, amit ugye mostanában nem nagyon...

Eszembe jutott, amit egy nő mondott nekem pont egy-két napja, és akkor is nagyon egyet értettem vele, pedig amúgy nem szoktunk egyetérteni. Nem tudom szó szerint idézni, de kb. ez volt a lényege:
Ha valami pozitív dolog történik veled, vagy jól érzed magad, akkor tudatosítsd, aztán engedd el!
És ugyanígy, amikor nem jó valami, azt is tudatosítani kell, és elengedni. Tudni kell mi a jó, és mi a rossz, de tudni kell mindkettőt elengedni. És ha ez megy, akkor a jó dolgok maguktól meg fognak találni, szinte "üldözni fognak", a rossz dolgok meg feladják...
Jól hangzik, mint minden new age tanítás, csak hát én világéletemben egy ragaszkodó típus voltam, és ami jó, azt nem akarom abbahagyni, ami meg rossz volt valaha, attól hajlamos vagyok tartani később, hogy lehet rossz lesz megint...

De most, milyen véletlen, ahogy vége lett a Bolerónak, és a szivárnány kezdett elhalványulni, jött a következő szám, a "Me Na Szom" Mitsourától. Valamiért nem találja a blogger, hogy úgy beszúrjam, mint a másikat, de itt az elérhetősége, érdemes meghallgatni ezt is:
http://www.youtube.com/watch?v=DOj2x9ouj1I&feature=player_detailpage

Szóval, amíg a Bolero egy kiteljesedős szám, ez egy lecsengetős-elengedős, szerintem.
És faszán el is tűnt a szivárvány, ahogy meghallgattam, mintha ott se lett volna.
De egy picit megmaradt a jó érzés még reggel, és hosszú ideje először biztos voltam benne, hogy átmegyek a "József Attila Teszten", ahogy hazafelé sétálok...

Hogy mi az a "József Attila Teszt", meg hogy ezen kívül mostanában mi van velem, abból most nem csinálok blogposztot, de azért majd barátoknak megírom, ha érdekel ;)

Kis színes: piros lámpa, zöld reggeli

Nincs mese, tényleg csak a belátható kanyarok világa van.

Pl. azt hittem már legalább annyit elértem a munkahelyi ügyködésemmel, hogy bár a Valet fullon van, de azért a tréninget megkapom, annyi eszük csak van, hogy egyrészt akkor dzsoli dzsóker lennék mindkét oldalon, másrészt ha Gary egyszer mégis talál másik melót, rögtön mehetnék a helyére.
De nem, már szóltak az ottaniak, hogy nincs esélyem.
Azért megvártam, amíg a főnököm is mond valamit.
Hadd mondjak előtte én valamit a főnökömről: döglött hal kézfogás (csak ha nagyon muszáj, nagy mák neki, hogy itt nem divat), az arca meg olyan, mintha egy temetkezési vállalkozót kereszteztek volna egy varangyos békával, és persze 3 hét után se jutna legalább annyi udvariasság az eszébe, hogy megkérdezze, milyen volt otthon?
(Talán attól fél, hogy beszélgetést kezdeményeznék? Isten ments! Azt válaszolnám, hogy: jó...
Épp így leszarnám, milyen volt Lucianónak a holiday, de ha én lennék a góré, azért kötelességemnek érezném megkérdezni, és még mosolyognék is hozzá, ahogy illik.)
Ehelyett 1-2 órán keresztül szótlanul dolgoztunk egymás mellett, majd a műszak vége előtt 10 perccel behívott az irodába, és közölte, hogy nem kapok tréninget SEM, mert minek? Gary nem kell a mosodába, mert lassú, a Valet dolgozók meg így is állandóan egymással versenyeznek ki mennyi műszakot kap, annyira nincs melójuk ahhoz képest hányan vannak...
Ezzel együtt azt is megtudtam, hogy hiába volt bepipálva már a július első két hetére a szabim, mert az egyik új csávót úgy vették fel, hogy már akkor mondta, hogy neki akkor kell a vakáció.
Mi van?!
Amikor engem felvettek, örültem hogy lyuk van a seggemen oszt mégse azon veszem a levegőt, nem hogy még egyből szabadságolással huzakodjak elő... De a csávó filippínó meg a főnököm is, szóval csak halkan csikorgattam a fogam.
Amúgy ezt az új csávót meg ki a faszom vette fel, az is rejtélyes, miután már velem bajlódtak eleget, hogy milyen nehéz nekem a fizikai része a pályának, és ezt sosem tagadtam, sőt! Emiatt akartam átmenni a Valet-be. Erre jön ez a Rolando, aki úgy néz ki, mint egy saigoni Harry Potter imitátor ____(hatásszünet, amolyan stand-uposan, Kőhalmi Zoltán stílusban)_____ összeaszott múmiája... És ha a mosógép dobjának a legtávolabbi sarkába ragad fel egy face towel, akkor csak lábujjhegyen éri el.
De nem akarok most épp én lenni az az alacsony pasi aki még gonosz is a nálánál is kisebbekkel, mert ilyen sosem voltam, de nem lopta be magát a szívembe a gyerek, ez az igazság... Picit sajnálom is, mert emlékeztet egy bő évvel ezelőtti önmagamra, ahogy szerencsétlenkedik, de ettől még nem akarok helyette többet dolgozni, főleg hogy belekavar a szabadságomba.
Szóval azért hogy sajnálom, felőlem nyugodtan kirúghatnák, az lenne a tiszta munka :D
Lehet neki is az lenne a legjobb, nem igaz?
Csak pozitívan ;)

Pl. itt a jó példa rögtön: az érem másik oldala, hogy mivel így már most nyolcan vagyunk, az eredetileg lehetetlennek tűnő július vége és augusztus eleje lett most nekem vigasztalásképpen belőve, azaz még a szülinapomon is otthon lehetek.

De még az is messze van, napokra kell gondolni most, nem hónapokra.
Köszi a lúzer Manchester Citynek, hogy ahelyett, hogy most arra gondolnék, mikor fizessek be megint a kínai dokimhoz, az jár a fejemben, hogy egyek-e büntetésből egy hétig Tesco babkonzervet?!
De vicces az egész, csak tudni kell mitől nevetek, és az van is kéznél :D
Jut is eszembe: Reminder, a Hidden Orchestrától >>>

Hatás alatt, ilyen zenével menni melózni az meg külön jó, el is tévedtem tegnap, mert befordultam egy lane-re (gyalog, mert megint akkora a szél, hogy nem érdemes bringázni), hogy arra még úgy se jártam, aztán elvesztettem minden tájékozódási képességem, de whatever, a Hidden Orchestra a fülemben nagyon passzolt a szeles-esős bolyongáshoz, és még így is időben beértem, leszarom-arccal, munkára készen :D

Hú, de most komolyan ajánlom a fenti számot, hangosan és fülessel, arccal a szélnek-esőnek, 2:02-nél komolyan beindul, aztán jönnek a sirályok, és nem tudod hogy tényleg ott vannak-e vagy csak a zenében, aztán megint felerősödik úgy 4:20-tól, hogy már azt hiszed gránátrepeszekkel mész szembe, nem esőcseppekkel, de mivel te vagy a hihetetlen Hulk, vagy Superman, az egész csak annyit ér, mintha egy óvodás pitypang-ernyőcskéket fújna rád :D

Fókusz: Part 2

Egyik nap a munkahelyen egy - a fejemben megrajzolt - párkockás karikatúra tartott vidáman egy órán át, gondoltam még a végén le is fogom firkantani, ha már úgyis csak évente egyszer rajzolok kb.
Szorosan kapcsolódik előző bejegyzésemhez, miszerint a fontos dolgokat nem elég lokalizálni, azok közül is csak arra lenne érdemes koncentrálni, amikre hatással is lehetünk.
Durvábban: ne basszuk fel állandóan magunkat oyasmiken, amik miatt csak azt hisszük, hogy könnyebb vagy szebb lenne az élet, oszt mégse biztos...

Nagyjából ez lett volna a 4 kocka:
A - kis karmos kézben szétnyitott magazin (konkrétan Playboy)
B - újság leeresztve, mögötte egy T-Rex feje, kikerekedett szem, hangutánzó szó, ami irdatlan nagy fosást jelez
C - kissé távolabbról, a  T-Rex tekerné a WC-papírt, de csak egy pici szeletke jön ki, mert épp kifogyott
D - T-Rex acsarkodva káromkodik

De persze, mikor rákerestem a neten a "T-Rex toilet roll" témára, már volt egy nagyon hasonló rajz, elvégre egy igen alapvető emberi konfliktust jelenít meg, szívni meg nem csak én szoktam, ugyebár :D

No mindegy, a rajzot azóta alkalmaztam facebook-háttérnek, csak azért mondom, mert ezt a blogot főleg barátok, cimborák olvasgatják néha, és sokan nem komálják a komszájtokat, most itt "lássátok feleim szümtükhel"

Segít picit fókuszálni, esküszöm.
Picit olyan, mint amikor azt mondom magamnak:
- Hát az eszkimók? No, azoknak aztán szar lehet! Még a fing is karcosra fagy a gatyájukban, és ehetik a fókazsírt magába'...

Szóval, mostanában nem is nagyon bántam, hogy annyi volt a meló, főleg amíg szabad volt a saját zeném hallgatni, kizárva az idiótákat, meg az alap gépzajt, és persze olyan számokra, mint a Rage: People of the Sun, vagy Badmarsh and Sri: Bang, a tempó is megvan, a munkát végül is felfoghatom napi egészséges testmozgásnak is.
Hallgassátok meg, a legjobb fülessel a lehető leghangosabban, a dob úgy indul, hogy jobb szívritmusszabályozót én el se tudnék képzelni ;)

Aztán betiltották a headsetet, KOPP...

Most meg vasárnap délután négykor tudtam meg, hogy hétfőn mégsem dolgozom, ami pont egy bank holiday a Saint Patric's Day Parade után, még a templomot is csak misére nyitja ki a másnapos pap, aztán ledöglik egy Saridonnal, csak úgy reverendában... Szóval sokmindent nem lehet csinálni, az a lényeg.
Maradhattam volna két takaró alatt olvasni az ágyban, vagy egy mozi, vagy a jó öreg Phoenix Park. Elvileg esőt mondtak, de felcuccoltam mégis, az elmúlt 13 napból csak 12-t töltöttem az alagsorban, szóval leszarom milyen idő van, én most megyek, kell a friss levegő is!

Aztán tök jó volt, teáztam,

cigizgettem (ja, jól esik mostanában),

medvehagymát szedtem,

és megpróbáltam átmenni Narniába is egy alagúton :D

No az nem sikerült, de egy boszorkány átcsusszant onnan, aztán felakadt egy fán a sapkája, az még most is látható:

Hát detszól, semmi extra, de mondom, T-Rexnek nem érdemes pornót nézni vagy zongorakottát vásárolni, szóval cipész maradjon a kaptafánál, és én már csak ilyen parkbansétálós csodabogár vagyok, mi?