Szobakomposzt giliszta nélkül - első nap

Az önkéntes egyszerűségről

   Minimalizmus...mi az?
   Igyekezzem akkor én is rövidere fogni?
   Nem tudom, mert én nem vagyok minimalista. Írásban főleg nem, kifejezetten redundáns tudok lenni. 

   Tárgyak terén? Hörcsög! 
   Ahhoz, hogy letegyem a laptopot az asztalra (ami amúgy egy tavalyi hóbortnak áldozatul esve félig barkács-satupaddá alakult), most félre kellett tolni pár cuccot. Ránézek, és azt látom: mind jó lehet még valamire. Pl. nem is cigizek, de 3 öngyújtó is volt ezek között a félretolt cuccok közt. Miért? Mert amikor a munkahelyen találok egyet, akkor nem kidobom, hanem zsebre teszem. Elvégre ez egy teljesen funkcionális eszköz, amit nem azért gyártottak le istentudja hol, szállítottak el egy boltba, aztán kötött ki valakinek a fürdőköpeny zsebében és így a ledobott szennyesben egy szállodában, hogy aztán én meg kidobjam a faszba.
   Az a baj, hogy ebben nincs is igazam. 
   Kb. fele részben azért állítanak elő ilyesmiket, hogy - rendeltetésüknek megfelelően - tüzet gyújtsunk vele, fele részben viszont azért, hogy "valami történjen". Csak úgy... Egy darab öngyújtó pici, nem figyelünk. Ahogy nem figyelünk a golyóstollakra, a varrókészletekre, vagy mondjunk a kajánk utolsó falatjaira, de akár egyes ruhadarabjainkra se. Azért vannak ilyen tömegben, hogy oda se figyelünk rájuk, nincs tübbé értékük, mert azért valamilyen szinten mégis van: matematikailag, közgazdaságilag van. Lehet egymillió öngyújtóban kell gondolkodni, ha keresni akarsz rajta, mint gyártó vagy beszállító, de épp itt a csapda: kidobok egyet, mert úgyis filléres tétel!
   Namost, a gazdaság nagy egészében, ahol pl. az öngyújtók is - maradok már ennél. mert itt van az asztalon mellettem - az egyéb szarokkal együtt lehet egy sirály gyomrában fogják végezni, vagy csak simán partra mossa az óceán a Henderson sziget partján, ezzel az effektussal egyben meg is termtenek valami másodlagos, harmadlagos funkciót is: gondot okoznak, és egyszer majd lehet mutogatni a nagy szemétkupacra, hogy pl:
   - Valaki ezért is fizessen már! Ki kell dolgozni a tervet (művelt koponyák fizetése, az is GDP tényező), hogy pl. találjunk fel valami gépet, valami technikai csodát, ami majd összeszedi a szemetet az óceánról!
   Biznisz lesz legyártatni Kínával a gépet, világszerte reklámozni (a marketinges szaki alkalmazása is GDP tényező), meg stb. Mindent lehet, csak egyet nem: megállítani a pazarlást! Nem lehet, hogy mondjuk egy öngyújtó kerüljön legalább 10 Euróba, és ebből mondjuk 5 Euró direkbe menjen valami "zöld alapba", amiből aztán erdősítést, vizek tisztítását, és hasonlókat finanszíroznak. Lehet - sőt biztos! - egy ötcsillagos szállodában még mindig a zsebükben felejtenék egyesek, dehát nálunk egyszer 1000 Euro kápét felejtett valaki az ágyneműben, amit aztán a kollégám megtalált, és mivel egy évig nem jelentkezett érte senki, az övé lett!
   Az utca egyszerű embere viszont, a mindennapi fogyasztó, biztosan jobban vigyázna egy 10 eurós öngyújtóra. Lehet addig használná, amíg ki nem fogy belőle a gáz...
   De mondom, ez csak egy szimbólum a mai világban, nekem most ez került a szemem elé.
   
   Szóval bocs a mellébeszélésért, de szerintem mindenki sejti hová akarok kilyukadni:
   A dolgoknak értéket kellene megint adni!
   Elsődleges, valódi értéket!
   Amíg ez nem megy, én igyekszem máris úgy bánni a dolgokkal, minta szinte lelkük lenne. Nem tudom miért, és közben nem vagyok következetes se, mert pl. a másik dolog, amit félretoltam, 3 db. radír volt. Minek nekem három?! Egyet biztos találtam, de minek vettem 2 másikat? Szerintem azért, mert tudom magamról, hogy amikor gecinagy a kupi, jobb eséllyel találok 2 radírból egyet, mintha pontosan tudnám hol a radír helye, és mindig ott lenne...
   Mea culpa! Nem vicc, tényleg! Egyszer meg fogom termeteni azt az életteret, amihez úgy kötődöm, minden kis sarkához, minden kis fiókhoz, hogy mindennek tudni fogom hol a helye, és akkor büszkén mondhatom, hogy az a 3 cerka elég lesz, mire elfogy, valaki véletlen nálam fog hagyni egyet! Szeretnék ilyen tisztán élni!

   Én sose voltam gazdag, még jómódú se.
   Valahogy gyakran azzal a sikersztorival kezdődik sok minimalista beszámoló, hogy "volt 20 pár cipőm, meg 8 pár csizmám, és most olyan boldog vagyok, hogy a 80%-ától megszabadultam!" Ennek vannak persze verziói...
   Nekem nem volt "szerencsém" ilyen dolgokat felhalmozni, bár a hörcsög természetem miatt, amikor ez egy átlagon felüli keresettel párosult, akkor én másféle haszontalanságokba mentem bele: pl. egy időben VHS-kazira vettem NatGeo műsorokat, vagy egyes filmeket. Később DVD, meg vettem (igaz, csak használtan) erdetei CD-ket. Akkor még nem nagyon lehetett letölteni a netről, mondjuk, de alapvetően nem volt ezeknek a nagy részére szükségem, valamint józan ésszel lehetett már látni, hogy ezek a technológiák nagyon gyorsan elavulnak, és maga a tárgyi eszköz, a "hordozó" viszont önmagában nem érték, mint mondjuk egy könyv! Könyvet mai napig viszonylag sokat veszek, azaz birtoklom őket. Szeretek beléjük irkálni, meg aláhúzgálni, és emiatt nekem nem etikus a könyvtárazás amúgy sem ;)
   Szóval én nem úgy cseppentem a "Minimalizmus - önkéntes egyszerűség" csoportba, mint ahogy a hajdani 120 kilós a "Karcsú derék - tudatos étrend" csoportba, amikor már leadott 30 kilót, és még 15-öt szeretne, és büszke, hogy a jó úton jár!
   Én speciális úton járok, ami szerintem jó, és szerintem az önkéntes egyszerűségbe beletartozik, a minimalizmusba meg nem.
   Amúgy, ha már emlegettem, szinte pont 5 éve írtam is erről itt, szóval nem ma kezdtem agyalni legalábbis: Voluntary Simplicity, igaz ez csak egy kis színes helyzetjelentés... pillanatnyi élmény.
   Vagy a specialitásomhoz hozzá tartozik, hogy amikor benéztem az utcasarkunkon az udvarra, ahol egy régi kúria teljes felújítása ment, és rengeteg épíkezési hulladékfát láttam, én bizony bementem a főnököt megkérdezni, kidobják-e? Mikor mondta, hogy igen, kértem, akkor pár kört gyorsan hadd mentsek már meg! Ötször fordultam nyelvem lógatva a cirka 100-150 m távon, nem törődve azzal, hogy ez Dublin egyik gazdagabb része, azaz lomis cigánynak néznek, meg a saját munkahelyemről is ezen az utcán mennek a DART-állomásra, és bolondnak néznek, beszélnek majd rólam a dohányzóban! Nem érdekelt semmi más akkor, csak az, hogy ezek miatt a deszkák miatt valamikor fákat vágtak ki, nekem kutya kötelességem akkor, hogy megmentsem az anyagot attól hogy csak elkorhadjon egy szeméttelepen! Az, hogy aztán csak a cucc kb. egyharmadát használtam fel eddig, viszont ennek kapcsán 100-150 Euro értékben vettem szerszámokat famunkához, az már más kérdés. Az még mindig jó, ahogy a faanyag maradéka is szépen el van téve a kerti sufniban. Megmentettem.

Közben egy kupisabb kép, tavalyról, amikor már dolgoztam a fával (kép nélkül nem posztolok, arra már senki nem figyel oda, sok blogger már kb. 8 mondatot ír 8 fotóhoz, és az a figyelemküszöb, de én sose leszek ilyen...)

   Ami szerintem az önkéntes egyszerűség megéléséhez kell, az egy biztonsági küszöb! Védőháló az akrobatamutatványhoz, ami nem egyszerű, mert a rendszer nem támogatja, meg persze az individualista beállítottságunk, az egónk sem, meg talán sokunkat a szüleink sem erre neveltek... Nem könnyű, az biztos.
   Itt jön az a rész, hogy ne keverjük össze a témát a kényszerű szegénységgel, a nélkülözéssel!
   Én ráállhatnék arra agyilag, hogy jó nekem Dublin, mindig meg tudnék itt élni, még félretenni is, de nekem csak annyi itt a célom, hogy kinullázzam a tartozásaim, és elérjem ezt a biztonsági küszöböt.
   Meg kell találni a szintet, mi az elég, mikor elég, mi az amire valóban szükség van. Amit ezen felül - mint én az öngyújtókat - felhalmozunk, az legyen csakis "mentett cucc", vagy amit ajándékba kaptunk! Azaz: ne költsünk pénzt, amikor csak módunk van erre!
   Valamiből viszont nem lehet leadni, és ez a szint, amit ki kell számolni! Pl. saját példámból párat felsorolok:
   - Nem mondanék le semmiképp a rendesen fűtött és szárazon tartott lakhelyről, mert kikészülnék tőle, hogy előbb lelkileg és aztán fizikailag, vagy fordítva, az mindegy. 
   - Nem mondanék le a privát térről, azaz ideig-óráig képes vagyok rá (laktam pl. egy hónapig hostelben, 6 fős szobában), de tartósan nem. Tartósan csak egyedül, vagy a párommal, maximum. A "közösség" nekem úgy vonzó csak, ha találkozunk, de mindenki a maga portáján éli az élete nagy részét, nem kommunázunk.
   - Nem mondanék le a TB fizetéséről, mert bár csak remélem h sosem kell, az ördög nem alszik. Ez csak egy logikus pont, szerintem. 25 évesen máshogy látnám, de már majdnem 41 vagyok.
   - Nem mondanék le a tisztálkodásról, és a ruháim, ágyneműm rendszeres és ha lehet kényelmes tisztántartásáról, azaz pl. nekem nem lenne okés a jeges patakban megfürdeni, meg egy kővel rögzíteni ott a pulcsim, hogy mossa át a víz, aztán meg csak kiteregetem... de egy nagyobb lavórban persze le tudnék mosdani, nem kell klasszikus fürdőszoba, bármennyire is imádom a rituális fürdést, el tudom engedni.
   - Nem mondanék le egy kényelmes matracról, mert az alvás is fontos. Sőt! Nekem kardinális kérdés.
   - Nem mondanék le ugyanezzel a logikával a kényelmes cipőről és a minőségi zokniról sem.
   Miről mondanék akkor le? Csak úgy ömlesztve:
   Déligyümölcs v bármilyen egzotikus kaja, kivéve ha ajándékba kapom. Nyaralás, utazgatás. Mozi, koncert, színház, bármi ilyesmi. Saját internet. Alkohol, cigi, kávé, édesség. Vagy pl. ami nem lábbeli, és nem alsónadrág, az mind jöhet ajándékba: dzseki, nadrág, ing, póló, mindegy. Még arról is le tudnék mondani, hogy pár ezer forintos Háda-bevásárlásokat iktassak be mondjuk évente egyszer, csak hogy ügyeljek a stílusomra. Az csak az egóm, nem kell öltözködési stílus sem! 
   De ehhez, hogy valóban így éljek, kell valami biztonsági keret, mondjuk lehet havi 50-60.000 forint, nem tudom pontosan. Ezt ki kell termelni, elő kell termeteni, és ezt az összeget szerintem - itt a biztonsági háló téma - előre két évre be kell tárazni, mert lesznek váratlan kiadások, vagy váratlan káresemények pl. termésben, stb. Ez kb. ha havi 50-et veszek 2 évre, az 1,2 millió. Ez nem sok ma már ugye? 
   Na, itt van az én minimalizmushoz való hozzáállásom: elég lenne ez is + a kezdeti törzstőke, a biztonsági keret mellé, és indulnék, mennék haza.
   De nekem most ez sincs meg, szóval itt a dilemmám: minimalista vagyok-e én valójában, vagy csak egy szegényember?
   Hát, is-is... majd az élet mutatja, hogyan tovább.
   

Azt a szent szart!

   Hundertwasser mint képzőművész és építész juthat eszünkbe, de talán kevesen tudják, hogy az organikus szemléletet nem csupán alkotásival képviselte. A természetes formák képzőművészeti megjelenítése mellett a természetes létforma, viselkedés is szívügye volt. Ennek legprózaibb, leginkább testközeli kivetülése a saját székletünkhöz fűződő viszony, mint civilizációs ártalom megjelenítése. 
   Rövid kiáltványát - "The Sacred Shit - The Shit Culture" - a hetvenes évek végén írta, ami számomra össze is foglalja az emberiség tévútra térését, ami igazából a második világháborút követő korszak alatt kezdett igazán lendületet venni. Magyarul "A szar dícsérete" címmel olvasható: ITT 
   Namost, ezzel le is zárhatnám a posztot, van benne jócskán meggondolnivaló, illetve nehéz felszólalni a mester után. 
   Amire mégis kísérletet teszek, hogy személyes kollekciómban újra bemutatom a szent szart; felküldöm a kifutóra szexi fürdőruhában, laza utcai viseletben, és nagyestélyiben is, hátha - ha csak divatból is - újra felfedezzük. Mint ahogy divat lett a vályogház, a búbos kemence, sőt még a szakállas férfi is!

   A szar igenis menő!
   Legalábbis annak a szubkultúrának, akik besokalltak már a gyorskajától, és szeretik a kis odaragadt pihét látni a tojáson, és szeretik, ha a répának "több lába van" és fődes, és a szabolcsi jonathánt választják a tálcás argentin áfonya helyett, mint vitaminforrást. Ez most - hálistennek - kezd menő lenni, mint a minimalizmus, vagy a digitál-nomád életforma.
   Kezdjük az alapokkal! Értékes nitrogénforrás. Minek vennénk a gazdaboltban Muskátlidoktor néven trágyalevet, ha magunk is elő tudjuk állítani a tápanyagot? És nem kell ehhez a tényleg eléggé taszító, legyektől hemzsegő klasszikus pöcegödörre gondolni, amit pl. még én is használtam zsenge gyerekkoromban, és simán "falusi budi" néven emlegetik szerintem ma is. Ha valakinek a legyek és a körbehugyozott, viharvert deszka is hozzátartozik a fílinghez, hát legyen neki, de ne gondoljuk, hogy ez kötelező elem! A komposzt-WC olyan dizájnokban is létezik, amit gyakorlatilag bárhol, akár a panellakásban is installálhatunk, és nem lesz sem fertőzésveszély, sem bűz. Kívülről pont olyan csilivili és kényelmes lehet, mint a megszokott vízöblítéses WC. Mondjuk józan paraszti ésszel én nem használnám, amikor beteg vagyok és úgy működik a seggem, mint a vakolatszóró, mert egészséges téliszalámikat könnyebb pozícionálni, plussz nem lesz mellette három méternyi papír, illetve azt simán le lehet takarni az erre rendeltetett fűrészporral. Mert ennyi kell csak hozzá: szén alapú takaróanyag, ami elveszi a nitrogénes bűzt, és a két komponens megkezdi az összeérést. Szóval külön jó hír a klasszikusan székrekedősöknek, hogy számukra ez az ideális trón.
   

   Hát nem cuki?!
   És - bár ez eléggé spirituális terület már - hozzá lehet tenni legalább gondolatban, hogy az ürülékünk nem csak a laborbiológusok számára ad kódot az ügyes-bajos belső dolgainkhoz, hanem mondjuk talán a növény számára is, ami aztán a komposztunkon felnőve arra specializált anyagokat fejleszt magában, ami a mi beteg, városi testünket helyrebillentheti... Géczy Gábor (Magfalva) szerint pl. ezért volt a régi, klasszikus paraszt egészségesebb: azt a zöldséget ette, amit a saját pöcegödréből (is) trágyázott. Én ezt simán elhiszem, mert logikusnak hangzik. 
   Szóval szerintem ez lenne a széklet, mint szexi téma. Nem szégyellni kell, és gyorsan leküldeni a csatornába, meg telefújni a fürdőszobát illatosító sprével, mintha valami bűntény után akarnánk gyorsan eltűntetni a nyomokat, hanem büszkék lehetünk, nagydolgunk végeztével. Csináljunk belőle trendet, és máris trendi lesz, nem igaz? ;)

   Hétköznapi szerkóban, azaz a hurrá-csináljuk-vonalon kívül az egyszerű biztonsági tényezőkre is figyelve meg kell említeni:
   Van egy bizonyos érési folyamat, azaz nem keverhetjük meg fakanállal a heti termést, és ültethetünk bele bazsalikomot. Biológiailag lehet veszélyes fonálférgek, vagy csak simán kóli baktérium miatt, azaz ki kell várni, amíg egyrészt "kiforr", másrészt a textúra is összeérik. Ahogy én HACCP tréningen tanultam, 68 fok felett elpusztulnak a baktériumok, ami elérhető egy komposzthalom belsejében. De ehhez pl. frissen kaszált széna kell, szóval az erkélyen nem hiszem, hogy könnyen megoldható. 
   Aki biztosra akar menni, az jól zárható hordócskát, esetleg pattintós fedelű műanyag festéktartályt használ az ülőke alá, aztán amint lehet, kiviszi a városból a hétvégi házhoz, és ott folytatja a komposztálást. Főleg, hogy a szakirodalom többszáz (!) napos folyamatról beszél. Persze ez alatt azt kell érteni, hogy akkor már nyomokban sem fordulhat elő benne semmi olyan, ami az erdeti állapotra utalna, azaz illatos, omlós humusz lesz, amit élvezet szétmorzsolni az ujjaink között.
   Még adnék tippet azoknak, akik mégis meg akarják kerülni az abszolút biztonsági protokollt, de inkább ezt mindenkinek saját fantáziájára és kreativitására bízom. 

   És, ha már a kifutó allegóriánál maradok, akkor jöjjön a nagyestélyi kategória, azaz bocs, de ünnepélyesen komolyabbra fogom a téma zárását.
   Hundertwasser kiáltványa nem kevesebbet állít, mint hogy a civilizációnk egy szent körforgást szakított meg az "angol WC" beiktatásával. 
   Dehát hogy élhetnénk nagyvárosokban csatornázás nélkül? Márpedig ha van csatornázás, akkor miért ne kapcsolnánk rá az egész háztartást is? Csatornázás meg kellett, amikor a nagyvárosok az ipari-kereskedelmi gócpontokra épültek (ipari szennyet mindenképp el kellett vezetni), és olyan léptékben terjeszkedtek, hogy az is dilemma volt, hogy építenek elég munkásszállót az építkezésen dolgozó melósoknak. Nyilván a legszimplább terv volt a legnyerőbb. Ki törődött még akkor a vizek tisztaságával, vagy a termőtalajjal? Ki látta előre az ember okozta klímaváltozás lehetőségét? Nyilván eszükbe se jutott, mivel az iparilag fejlett és a világkereskedelmet uraló országokban ez a 18. században elkezdődött, de Magyarországra is elért a 19. század végére.
   Mekkora fless volt például ebben az időszakban egyáltalán az, hogy petróleumlámpa helyett fel lehet kapcsolni a villanyt?
   Gondolt rá valaki hány szénbánya fogja rondítani a tájat és hány erőmű fog füstölni, mert már mindenki égve hagyja a villanyt mindenhol? Vagy méginkább: mindenki olyan kicit-kacat kidobásra szánt árucikket fog nyakra-főre vásárolni, ami miatt bizonyos gyárak irdatlan mennyiségű elektromosságot fognak Kínában felhasználni? Nyilván nem gondoltak erre 100 éve!                
   Hogy jön ide az áram, amikor a szarásról beszélünk?
   Ami közös mindebben, az a városi létforma, illetve ennek az erőltetése a mindenkori hatalom által. Hogy miért erőltetik, az hosszú lenne, és egyesek ráfognák azt is, hogy konteós, szóval hagyom most ennyiben. Az urbanizáció történeti áttekintéséről viszont írtam dolgozatot fősulin, szóval azt higgye most el mindenki, hogy a városrobbanás megtörtént először nyugaton, majd közép- és kelet-Európában, majd az úgynevezett harmadik világban, ahol voltaképp - egy eltorzul formában - mai napig folyamatban van. A 18. század óta tanulhattunk volna a hibákból, de mintha ez nem menne, vagy inkább: nem lenne érdeke a tápláléklánc csúcsán lévőknek? A befektetőknek?
   Az urbanizációt - ahelyett, hogy átgondoltuk volna - globalizáltuk, slussz-passz. Ez van, ezt kell szeretni!

  Amit Hundertwasser már cirka 40 éve leírt, hogy "Öngyilkosságot követünk el! Városaink rákos fekélyek a Föld szép arcán", most méginkább nyilvánvaló. Az általa képviselt organikus építészet, főleg az olyan koncepciók, mint a "fa lakó" társasházban, nem kaptak sok esélyt a várostervezőktől. A szent körforgás helyett egyirányú zsákutcában száguldunk előre, mert a lényeg nem az irány, hanem a sebesség!
   Ebben a kontextusban minden apró tett, ami természetes, ami egy körforgás része, szinte forradalminak tűnik már. De mégis ezt kell tenni, mert ez mutathat kiutat. És általánosságban elmondható, hogy amit eddig úgy fogadtunk el, mint magától értetődőt, azt ideje megkérdőjelezni. A városban lehet jobb az életszínvonal (amit ugye gazdasági mutatókkal igazolnak), de nem jobb az életminőség. Nem azt kellene hát facilitálni, hogy áramoljanak a tömegek a városba, hanem segíteni kellene a hagyományos vidéki életformák versenyképességét. A globalizáció - bár lehet persze pár pozitív aspektusa is - alapvetően káros, azaz a lokalizáció felé kell törekedni. Az energia kérdésében nem az a lényeg, hogy olajból, szénből, atomból, vagy unikornisok fingjából nyerjük ki, hanem pusztán az, hogy a Föld erőforrásai végesek, ezért az energiával takarékoskodni kell!
   A szarunk pedig lehet nekünk büdös, de más - számunkra nélkülözhetetlen - élőlények számára csodálatos, és nekik kell adnunk, amikor csak módunk van rá. És mindez csak egy csepp a tengerben persze, a szemléletmódunkat tekintve mégis nagy dolog!

Kis színes

Dublinban ugye kolbászból van a kerítés, de azért az albérleti viszonyokhoz egy kis szösszenet:
Kb. 2 hónapja szóltam az ügynökségnek, hogy az ágyam vége abszolút behorpadt, és ugyan "megoldottam", de szeretnék egy újat, elvégre több, mint két éve lakom itt, és a mai "kidobásra kalibrált" kultúrában mikor tartott egy ágy két évet?! (Főleg, hogy volt időszak, hogy barátnőm is volt, és hát nem a karcsú dereka miatt szerettem...)
Vakáció alatt, szinte méltatlankodva írt az ügynökség, hogy "hetek óta" próbálnak hívni, mikor is hozhatják az új ágyat?
Na, megjöttem, megkaptam, első blikkre sokkal strapabíróbb, mint a korábbi, de persze - mint kb. az emberek 80-90%-a tette volna - azt sem cipeltem ki a sufniba, hogy elrohadjon teljesen, mert megmentek mindent, hacsak pár léc "kikerül belőle", akkor felbontom.
Amúgy is, mivel hivatalból csak szingli ágy jár nekem, de dupla paplanom van, a korábbi matracot mindig bőröndökön és dobozokon fektetve, arra használtam főleg, hogy a paplan ne lógjon le a földre (meg ez a felület volt az egyik kupi-alkotó, azaz nem csak az a 3-4 könyv, amit egyszerre olvasok, de minden szar oda volt dobálva, amíg már nem bírtam tovább.)
Na, most gondoltam, szétbontom a régi ágyat, hogy ha menthető a keret, akkor ez lesz az új "oldalágy", meg betárazok oda a "mindenszar" kategóriából, mert hörcsöggel keresztezett, mutáns DNS-vonalam van, azaz szinte képtelen vagyok eldönteni bármiről is, hogy kell-e még, vagy szemét, hacsak nem ragad, vagy büdös, vagy penészes, vagy ilyesmi... Szinte fáj kidobni egy gyufás-skatulyát, amikor még van benne 4 szál, egy tompa hegyű Argos cerkát, vagy egy fél pár zoknit, aminek egy éve nem találom a párját, és ezek még csak a kevésbé helyigényes dolgok...
Ezért utálok költözni, mert akkor jön a "beáldozás ideje"! Mint a végitélet napján, akkor kénytelen vagyok "Haragvó Istent" játszani, és "szétválasztani az ocsút a búzától".
Hát, amikor elkezdtem a borítást lenyúzni az ágykeretről, akkor esett le az állam, hogy ezt egyáltalán el merik adni ágynak?! Kb. nyers, papírvékony léceken kartonpapír (!!!), és az egész mintha valami túlórától agyonhajszolt kínai szalagmunkás által lenne összetűzve... Igen, összetűzve, mert még a szög is kettérepesztené ezeket a csenevész leceket. Aztán az egészet valami ócska, és valószinűleg minden sosem-tesztelt vegyszerben áztatott (ne menjen bele a moly, meg az atka, meg ilyesmi, az a lényeg!) borítással, meg alul újrahasznosított műanyagszövettel be kell húzni, és bassza meg magát a fogyasztóvédelem!

A második kép illusztrálja, hogy oldottam meg, hogy ne egy besüppedő felületen aludjak, amíg nincs új ágy. A két db. rácsos cucc (talán valami gyerek tipegő két rövidebb oldala) már rég várta, mire lesz jó. Egy skipből hoztam haza, majdnem egy kilométerről, és leszarom ilyenkor mekkora cigánynak néznek! A laminált darabot az itteni sufniban találtam, csak nem volt elég széles, ezért raklapból mentett deszkékkal csináltam neki keretet. Azon a végen volt a nagyobb horpadás, mivel a radiátor felett van az ablak, és az ágyra állva tudom kinyitni, ezért ez a stabil megoldás simán működött, úgy is, hogy alul már szarrá volt törve minden.
Ez meg az ablak, ilyenkor nem bírom ki, csak hogy illusztráljam, amúgy tök fasza szobám van 450-ért, ezért is nehéz felmondani a munkahelyem, mert az meg 3 percre van...

   Persze a hörcsög mellett egy Mekk Elek is szorult belém, látszik az is, hogy "amire nem jó a szigszalag, azt hagyni kell a picsába!", de ez már azért nem igaz, csak ma is akarok aludni valamin, és az "áthajtható" részt provizor így stabilizáltam + egy kisebb szorítóval. Célnak megfelel, na ugye?! Nem győzöm amúgy hangsúlyozni, hogy inkább legyen minden mesterre ezer Mekk Elek, akik nem vesznek semmi újat, azaz nemfogyasztás, nemnövekedés, sufni-kreativitás, és nem megyek most bele miért is fontos ez, majd a Naomi Klein open talk összefoglalómban talán...

  Szóval itt most egymásra van hajtva a két rácsos cucc, azaz csak az ágykeret végébe eső darab van rögzítve, így némi kiegészítő keresztlecekkel, ha lehajtom, akkor rámegy a régi matrac, és kb. van egy dupla ágyam, tárhelyjel.
   Hát ennyi, és csak a szépet!

Mentés másként: második (bővített) fejezet

Megmondom őszintén, nem ok nélkül írt ki a doki, akámilyen gyanúsnak tűnik is most a hotelben, hogy a "lehet le fogjuk építeni a részleget"-meeting után pár nappal kezdtem meg a betegszabit, és olyan tünetekkel, amikkel tovább is húzhatom, mint egy náthával. (Meg lennék lepődve, ha Írországban elbocsájthatnának betegszabi alatt, mivel itt alapvetően sokkal jobban állunk munkajogi téren...) De ez majd egy másik történet.
Annyi jelentősége van, hogy lehet tényleg szükségem van arra az antidepresszánsra, amit felírt...

Lehet, csak a holdjárás az oka, hogy napok óta levert és kedvetlen vagyok, de most erre kaptam egy nagy löketet is ennek tetejébe, amit gondoltam megpróbálnék akkor "kiírni magamból", hátha a folyamat végére valami pozitív kicsengést is kihallok a sztoriból.

Kezdjük akkor azzal, hogy ugye itt a nyakamon megint a szoctám-életforma, azaz lehet pár hónapig ki kell majd jönni a heti 188 Euróból, ami nem lehetetlen, még úgy sem, hogy a szobám 450 Euro egy hónapban, de nekem ugye egyrészt kb. 200 Euro az otthoni lakáshitel, és azon kívül is tartozom, meg ugye azért vagyok itt, hogy abból félre is tegyek, szóval nem a legjobb.
Nyilván zéró tolerancia még a valamikor eljövendő nyárban esetleg megkívánt sörrel szemben, az segíteni fog, de alapvetően ám eleve nem szórom a pénzt, szóval azt kell megvizsgálni, hogy lehet még inkább élére állítani.

És az örök témám, a kaja(pazarlás) következik:
Nagyon ritka így is, hogy 1-2 szem krumpli annyira beindul nálam, hogy már nem érdemes megmenteni, de még abból is elástam párat, és ez az idei "cserép-kertem" egyik meghatározó eleme a mustár mellett, amit kísérletképpen is ültettem, és jelentem: nekem bevált, azaz távol tartja mind a meztelen-, mind a házas csigákat. (Napos idő most nincs, szóval elég gyenge a fotó, de azért megmutatom, balra lent, az a krumpli...)

Az is lehet, hogy néha elfeledkezek a répáról és a cukkiniről a hűtőben, de az is csak azt jelenti, hogy nagyobb részeket vágok ki, amikor megházmozom, és már akkor is szégyellem magam.
Ettől jobban már csak akkor tudok gazdaságosabb lenni, ha kb. mindent "Reduced To Clear", azaz aznapi dátummal kidobásra szánt cuccokból dolgozom. Ezt persze eddig is csináltam, de pl. sosem igazítottam az órát ahhoz, mikor is érdemes menni, és legtöbb esetben szabadnapjaim délelőttjén vásároltam, amikor az ilyen polcokon főleg az az áru volt, aminek sérült a csomagolása, vagy egyéb módon valóban hibás volt.
De most észrevettem, hogy pl. este 7 körül már az aznapi pékáru kétszeresen van felcímkézve, azaz pl. egy pár órával azelőtt kisütött teljes kiőrlésű kisvekni, ami eredetileg 1.50 volt, először kapott egy 0.85-ös címkét, aztán arra végül rányomtak egy 0.25-öst, mielőtt menne a kukába. Meg persze ilyenkor minden másból van választék. Szóval ma úgy alakult, hogy este 8-9 közöttre tudtam időzíteni a "próbavásárlást", és a nagyobb boltba mentem, ami picit messzebb van, viszont rámfért a bringázás, ha már úgysem dolgozom.
Na, itt kezdődött a baj!

Alapvetően amúgy Bacardi Coconut miatt mentem a nagyobb Tescóba, mert itt a kisebben nincs.
Nem magamnak, nem olyan családból származom én! Csak múltkor volt itt egy vacsora-parti nálam, és mikor elfogyott a sör, Ricardo ráment a nászúton lévő párocska szajréjára, és már annyira beleivott, hogy azt nem lehet az egerekre fogni, szóval mondtam neki, hogy ezt majd be kell pótolnunk. Ez most a vezérfonalból egy kis kiállás lesz, de viccesnek találom, szóval beszúrom:
Én - meglepő fegyelemmel - nem ittam a gelly Bacardiból, és megmondom őszintén Ricardo nagyon kedves, aranyos részeg, de már elkezdtem kifelé terelgetni, hogy pizsamaosztás van, meg Daniela is elmet aludni, és végül is elindult az elekromos biciklijével, még mielőtt az összes pia elfogyott volna. Zártam a boltot, beáztattam a tepsit, meg ilyesmi, és már kábé gatyára vetkőztem, amikor Ricardo kopogott az ablakon, hogy:
- Ember, kurva hideg van a bringán. Elvinném a maradékot.
Azaz egy elmosott kapribogyós üvegbe kitöltöttem neki a Bacardit, csak hogy kényelmesen a kabátja zsebébe tudja tenni, és úton hazafelé el tudja szompogatni...
Emlékeztet valakire?
30 éves... Én is voltam fiatal :D

Szóval a nagyobb Tescóban sem volt a kókuszos variáció, de úgysem lett volna helye a hátizsákban, mert úgy megpakoltam a kosarat a gyalázatosan leárazott árucikkekkel.
Előttem, és mögöttem persze olyan vásárlók, akiknek tele a troli mindenfélével, ami között persze nem állítom, hogy nincs egy-két leárazott cucc, de a nagy része nem az. Szóval amikor kiraktam a szalagra, és az alkalmasint 6 centes (!) tételt a kasszásnak egyesével be kellett szkennelni, a tarkómon éreztem a következő vásárló parázsló tekintetét. Ahogy én is néztem fital koromban 50 filléreket bogarászó kisnyudgíjasa a közértben, én se vagyok ám szent...
A Tesco kártyám ösztönösen odaadtam, hogy szkennelje be azt is, mert amúgy rendszeresen meg szokták kérdezni, van-e, akkor is amikor csak két sört veszek.
Amikor a nő visszatolta, és várta, hogy kinyitott tárcámból valamit adjak már a kezébe, és én kérdeztem, hogy akkor mennyi is (merthogy nem voltam benne biztos, az 5 Eurós elég lesz-e), akkor esett le az állam:
- 1.46
Asszem régen jöttem így zavarba. Most akkor egyetlen Teszkó-pontért még képes voltam a kártyám is elővenni, amikor a csávónak mögöttem kb. 25 lesz a cehh?!
- Bocsánat - mondtam
Most miért kértem bocsánatot?! De esküszön tényleg mondtam, hogy "Sorry" és akkor így is éreztem.
Azt éreztem, bocsánatot kell kérnem azért is, hogy létezem. Hogy nem passzolok a fogyasztói társadalomba, és mivel nem vettem épp semmit "rendes áron" ezért csak élősködök a rendszeren, és ettől aljasabb már csak akkor lehetnék, ha valódi dumpster-diverként éjfélkor jönnék vissza a konténerekhez, és még ezt a pár centet sem fizetném ki...
Tetéztem a zavaromat, hogy eszembe jutott a Bacardi, és még feltartottam a kasszást a magyarázkodásommal:
- Igazából kerestem valamit, de nem találtam. Tudja, mikor zár be a sandymount-i egység?
- Fogalmam sincs.
Még jó, hogy nem mondtam, konkrétan mit keresek, mert akkor akár a saját szememben átváltozok őrült-macskás-nyugdíjas-nénivé, aki filléres kaját eszik, de kéthavonta megveszi a kedvenc likőrjét, és minden este elszopogat egy gyűszűnyit belőle...

Nade miközben hazatekertem, más sem járt már a fejemben, mint ahogy a Dive c. dokumentumfilmben Jeremy Seifert szomorúan magyarázza, hogy sokszor ott kell hagyniuk a szajré nagyrészét, hiszen képtelenség ennyit megenni, még úgy is, hogy gyakran másokra főznek belőle... Meg, hogy pont ma láttam egy pár perces kis videót arról, hogy pl. az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40%-a el sem jut a farmokról a polcikig!
Nem ám a polcokon már beárazott, és később kukára ítélt zöldséget mutatták a filmben, hanem azt, hogy ilyen-olyan formai követelményeknek nem megfelelt zöldségek kamionszámra mennek a szeméttelepre, egyenesen a betakarítás után!!! És nem ám komposztba, hiszen kinek van ideje bevárni a komposzt érését, amikor ott a műtrágya készen?! Nem is moslékba, hiszen azt a tudományos alapon tervezett tápokat előállító agro-biznisz cégek lobbistái arrafelé már régen betiltották ,hogy a sertésnek össze-vissza adjunk mindent, mert a moslék nem ellenőrizhető vissza...

És nagyon szomorú lettem, két okból:
- Ha itt tartunk, akkor dögöljünk már meg! Mindenestől! Az egész szarság, amit civilizációnak nevezünk! Nem bánom, ha én is megyek a lecsóba, de remélem egy új világban fogok legközelebb reinkarnálódni!
- Ha viszont még mindig nem olyan súlyos ez, mint amilyennek én látom, akkor bennem van akkora "gyári hiba", hogy sosem leszek boldog, de még elégedett sem. és akár azonnal be is fordíthatnám a kormányt, amikor az emeletes buszt hallom magam mögött, és szépen elgurulna az amúgy tökéletes vöröskáposzta a járdán... Merthogy nem fogok én már soha beilleszkedni a világba... És ez szomorú, hiszen mindjárt 40 éves leszek...

De most direkt pihentettem a témát pár napig, mégse keserűségemben posztoljam ki!
Plussz így be is mutathatom képekben a cucc történetét, és ezzel talán meggyőzök olyanokat is, akik eddig nem nagyon gondoltak rá, hogy lehet így is vásárolni:

Június 19., azaz a hivatalos szavatosság lejárata, amikor is megszabadítottam a zöldségeket a műanyagoktól, és tapintás útján is megbizonyosodtam arról, hogy a paradicsomok mind kemények, és csak egy kiwin van kisebb repedés, szóval azt a hűtőbe tettem, és másnap ettem meg, de a többi olyan kemény volt, hogy még amúgy is jobb volt nekik, hogy pár napig érhetnek. Az egyetlen necces dolog az avokádó volt, azt tényleg ki kellett dobni annyira túlérett volt. (vettem három magos ciabatta zsemlét is, 6 cent volt darabja. ) Megint kihangsúlyozom, a képen látható cucc 1.46 Euro, azaz kevesebb, mint 600 Forintba került!

Június 23: mivel a hűtőnek csak a fele az enyém, és az már így is tele volt, ezt csak simán a konyhapolcon tartottam, és szerintem így lejárat után 4 nappal még mindig semmi baja semminek, azaz 100%-ban felhasználható:

Június 26: a hűtőben tartott lilakáposzta, és a paprika. Az utóbbi picit ráncosabb lett, de olajon megfuttatva, egy kis hagymával meg lengyel kolbásszal még mindig tökéletesen élvezhető. És itt nem folyatatom tovább, bár tapasztalatból tudom, hogy a káposztafélék hetekig eltarthatóak a hűtőben, ha megszabadítjuk az idióta zsugorfóliától...

 Amúgy a kis zöld levelek is még mindig ugyanarról a leárazott zellerszárról vannak, nem csalok!

Szóval, most nem megyek bele mélyebben, engem ez az egész történet miért inkább elszomorít, mintsem, hogy örülnék neki, hogy majd ha segélyen leszek, és okosan vásárolgatok, akkor milyen keveset fogok kajára költeni.
Nem megyek bele olyan "szabadonébredőkös-angyallátós" összefüggésekbe, hogy ahogy az élelemmel bánunk, úgy bánunk lassan az emberekkel, azaz voltaképpen egymással is.
Épp olyan kevésbé érdekel mi lesz a másikkal a kis (és esetenként nagyobb) személyes döntéseink nyomán, mint ahogy nem érdekel, mennyi természetes élőhelyet tesznek tönkre, hogy agyatlan mennyiségű mezőgazdasági terméket állítsanak elő, hogy aztán kidobhassák a szemétbe.
Senki nem szereti hallani az ilyesmit, ugye...

Még pusztán (minden gubancos összefüggésektől mentesítve) ezen a kaján-spórolós vonalon sem ütöm magam azonnal lovaggá, mert gyarló ember vagyok én is, azaz a testem csak egy jármű, amit gombák irányítanak, és amikor tankolni kell, akkor a cukor az üzemanyag, ami egyeseknél alkohol, másoknál csokoládé, nekem meg hol így, hol úgy, de általában sem a vodka, sem a belga csoktitorta nem kerül a "Reduced To Clear" polcra, és bevallom, ma csak úgy benéztem egy kávézó ablakán, és nem is kérdeztem meg, mennyibe kerül egy szelet brownie, nekem az kellett azonnal, és a kasszánál már persze világ szégyene lenne azt mondani, hogy:
- Jézusom,három-kilencvenöt?! Ja, akkor nem kell!
Vagy kedélyes-nyugdíjas módra odasúgni a pultoslánynak:
- Tudja Kedveském, ennyiből 5 napra elég leárazott zöldséget vehetnék...
 Mondjuk jó úton vagyok afelé, hogy ez meg fog velem történni, és akkor már vagy leszarom, vagy még büszke is leszek rá :D :D


De végszóképpen: azért érdemes elgondolkodni, mi mindennek a valódi ára, mert attól, hogy a csónak magasabbik felén ülünk, az még el fog süllyedni, ha egyszer léket kapott...

Mentés másként

A magyar ember egyik sztereotipikus vonása szerintem a nagyvonalúság, ami nagyon jól hangzik ugye? A legtöbb esetben az is, pl. ha nem várunk mindenáron viszonzást, ha segítünk, és gyakrabban adunk borravalót, mint mondjuk az angolok, vagy a németek, vagy ilyesmi.
Ennek velejárója az is, hogy a "szarrágó" egy igen erősen negatív kifejezésünk arra az emberre IS, aki csupán magán spórol, azaz élére állítja a fornitot.
Eleve a spórolás valami olyan bizsergést kelt sokunkban, ami nem a jól eső pezsgőfürdőt juttattja eszünkbe, hanem mintha vörös hangyák mászkálnának a hátunkon, vagy üveggyapotot tettek volna az alsógatyánkba...

Etimológiailag: A sparen  (‘őriz, kímél, takarékoskodik’) bajor-osztrák és hazai német sporen alakjának származéka. Ezzel nem lenne baj, ugye? Megőrizni, megkímélni valamit, az nagylelkű cselekedet, szerintem.
A sparen úgy hangzik, mint az angol spare, ami szintén leginkább azt jelenti: megkímél.
A gyerekek utálják persze, amikor felszabadultan játszanak, és nagyfater előadást tart arról, hogy így le fog szakadni rólad a szandál, míg ő már 15 éve hordja ami a lábán van. Na igen, gyereknek lenni egy dolog, és addig jó, amíg erre emlékezni fogunk nagyfater korunkban is, és nem osztjuk az észt a kicsiknek, mert nem az a dolguk abban az életkorban, hogy felelősen gondolkodjanak, hanem az, hogy élvezzék a világot, és felfedezzék, és megtapasztalják.
DE felnőtt a felnőttnek már szerintem utalhat arra, hogy "amit ma megkímélsz, megmarad holnapra"...
(Azt hittem a reggeli kávém mellett be is fogom felezni a posztot, de pl. az időmet sosem tudom beosztani, és a betűkkel sosem spórolok eléggé. Ezen még dolgozni kell!)

Szóval németül sparen, angolul viszont inkább SAVE, mint spare.
Azaz nem csupán megkímélni, hanem megmenteni valamit!
És a véleményem, világlátásom szerint bármikor kapcsolatba kerülünk a "takarékoskodás" témájával, és kényszeresen viszketni kezdünk, próbáljunk már meg átállni a nemesebb cél koncepciójára, azaz pl. bármi amit ma nem használunk fel, nem használunk ki, az megment egy darabkát a saját jövőnkből, ugye? Pl. a gyerekeink számára, akiket tényleg nem kell leugatni, akkor sem, ha nem fejezik be ami a tányéron van, és akkor sem, ha elszakad a cipő. Nekik az a dolguk, hogy játszanak, nekünk meg az, hogy értelmesen gondolkodjunk! Mert ők még nem tudják, nekünk meg az a dolgunk, hogy tudjuk! Főleg, hogy rengeteg információ eljuthat már hozzánk, ha kinyitjuk a szemünket és fülünket.

Na, a hosszú felkonf után egy gyakorlati praktika, amit lehet húsvétra kellett volna időzíteni, de amúgy örökzöld a téma:
FŐTT TOJÁS

A főtt tojás elkészítése, ahogy én is gyakran csináltam, amíg nem olvastam valahol, hogy lehet másként is: forrásban tartod a vizet kb. 6-8 percig, de mivel hajlamos vagy közben kimenni a konyhából, és "ártani úgysem árt" ez lehet 12-15 perc is, mire visszanézel, és megkönnyebbülsz, hogy elég sok vizet tettél fel, nem párolgott el még teljesen. Mivel azonnal meg akarod enni, ezért leöntöd a forrót, és feltöltöd hideggel, hogy minél hamarabb meg tudd pucolni. Itt én - víztakarékosság miatt - mindig tudtam várni 2 percet, de vannak, akik gátlástalanul addig folyatják rá a csapból, amíg jól esik, szóval pár liter simán rámegy...

Ehhez képest, egy "kímélő" opció:
Amikor a víz forrni kezd, elzárhatjuk a gázt, vagy az elekromos lapot, és onnantól kezdve mondjuk 9-10 perc múlva, mikor még simán meleg a víz, de már nem "lobog", teljesen keményre főtt. Mivel az összes esetleges baci megdöglik 68 fokon, így azt már letudtuk becsülettel, amíg a vizünk a forráspontját elérte, és ezen kívül a 100 fokról visszahűlés is jó pár percig eltart, szóval ez nem szempont. Viszont nem ment feleslegesen a gáz vagy az az áram percekig. Másik bónusz, hogy ha vagyok olyan okos, hogy nem akkor kezdem el főzni, amikor a gyomrom már visít a reggeliért, akkor talán képes leszek kivárni, míg visszahűl annyira, hogy további hideg víz hozzáadás nélkül kézbe vehetem, és megpucolhatom. Praktikus főtt tojást a nem teljesn frissből készíteni (pl. a hűtőben a FIFO módszerrel tudhatod, melyik lesz jobb tükörtojásnak, vagy rántottának, és melyik keményre főzve), mivel a tojáshéjhoz jobban tapad a friss tojás, így idegesítő folyamat lesz a megpucolása + nyilván kárba megy egy része...
És még érdemesnek tartom a "tervezésbe" bekalkulálni, hogy lehet épp csak 2 tojást kívántam meg, de ettől függetlenül megfőzhetek 6-8-at is, mivel aztán saját héjában minimum egy hétig eltartható a hűtőben. Szóval máris megspóroltam ezzel nem csak pár liter vizet, hanem azt az energiát, ami ennek a víznek a felforralására megy rá. Logikus, ugye?

Tudom, ELVILEG, ezt sokan tudják, mégis kevesen alkalmaznak hasonló praktikákat.
Épp arról jutott eszembe, hogy az egyik lakótársam tegnap 1 (!) darab tojást főzött reggelire, és ott hagyta kb. 15 percig a forrásban lévő vízben. És nem szóltam egy szót sem, mert ilyenkor én vagyok az okoska, vagy a nagyfater, és hagyjuk már! Nem merek szólni akkor sem, amikor a munkahelyi öltözőben vastag sugárban folyatják a csapot fogmosás vagy borotválkozás közben, mert nem tudok erre egy jó viccet, és ha komolyan veszem, akkor az az érzésem, pont a visszájára fordul a jó szándék, és mivel nem leszek szimpatikus, csakazértis tovább fogják csinálni, mert mi a fasz közöm van hozzá, meg amúgy sem fizetünk érte!

Mert pl. sem a munkahelyen, sem itt az albérletben nem fizetek a vízért, vagy az áramért, és még gyerekem sincs, szóval ha nagyon leszarnám, azt is mondhatnám, hogy kb. 25 év múlva nekem már teljesen mindegy lesz, addig meg csak élvezem az életet, és nem kell gondolkodni kényelmetlen témákon, mert attól nem lesz semmi sem megoldva...
De én olyan vagyok, mint a kolibri, aki megpróbálja eloltani az erdőtüzet, még akkor is, amikor az elefánt csak nézi. Ha a teljes dokumentumfilm nem is érdekel, ez a pár perces afrikai tanmese talán jól hangzik, 46:30-tól kezdődik, és csak két perc >>> klikk ide!


Nyilván, ha milliárdos lennék, akkor többet tehetnék, de nem kellene ettől azt hinni, hogy az én személyes felelősségem a környezet állapotának megőrésében, az kb. zéró!

Szóval lehet spórolni, pusztán azzal, hogy átgondoljuk, mit hogyan csinálunk, és mire van szükségünk, és mi a logikus, mivel "menthetünk" egy kis darabot a környezetből, a magunk, vagy a jövő nemzedékek számára.
Ebben a témában van egy nálamnál sokkal profibb és szélesebb olvasótáborral rendelkező kanadai szakértő, aki harmincas éveire a (felső) középosztálybeli kerestéből annyit félretett, hogy nyugdíjba vonult Coloradóban, azaz csak akkor dolgozik már, amikor unatkozik. Mindezt csak azzal, hogy képes volt felmérni a valódi igényeit, és racionalizálni a kiadásait, és ezt játékos feladatnak vette, nem irritáló filléreskedésnek...
Itt az ő blogja: Mr. Money Mustache

És bocs, ha nem vagyok olyan vicces, mint Lee Camp, Russell Brand, vagy George Carlin, rájuk sokkal többen figyelnek is, de ettől még nem fogom feladni, és ha csak egyvalaki fogja a főttojást másként készíteni, már az is eredmény.