97 majom, 98 majom, 99 majom...

A kalapács nem más, mint egy gondolat - valaminek a (le/be/ki)ütése - fizikai megtestesülése. 

A gondolat sokkal erősebb, mint a kalapács, és onnantól kezdve keresi a fizikai beteljesülést, hogy megszületett. Előbb egy botra csomózott kőben, utóbb egy szögbelövő pisztolyban, egy légkalapácsban. Látszólag nagyott fejlődött mi? Mindez a fejlődés három dimenzióban, évezredekig tartott. 

Most, ha becsukod a szemed, el tudsz képzelni egy igazán nagy ütést? Felejtsd el a kalapácsot, gondolj láthatatlan energiamezőre! Képregényben, moziban láttál már ilyet. No, mekkora is a fejlődés a kőbalta és a légkalapács között? Pitiáner, ugye?

Az igazi erő nem jelentkezik 3D-ben, mert felelőtlenek vagyunk, és tönkretennénk mindent.

Ami azt illeti, majdnem sikerült is...

De mégsem. 

Most jön egy erő, ami nem az ütésre gondol, hanem a teremtésre. Ilyen erők nem szoktak se képregényben, se filmben szerepelni (mondjuk van rá példa: Végtelen történet, ami egy regény megfilmesítése.) Szóval picit nehezebb elképzelni, mint az irdatlan ütőerőt. De ha ennek az erőnek csak egy töredéke képes megfoganni ugyanabban a pitiáner elmében, aminek 3000 év kellett a szögbelövő pisztoly megvalósításához, akkor olyan szintű változásokat fogunk tapasztalni, hogy az eddigi pusztításunkat rohamléptekkel fogjuk helyreállítani.

Amire a címben utalok, az a századik majom elmélet.
Ha nem ismered, akkor >>> klikk

Pályára állítva (vigyázz, hosszúúúúúúúúú!!!!)

2010.11.09.

Tegnap megtaláltam Norbi számát, és felhívtam büfé ügyben.
No, konkrétan az első lépés már az volt, hogy múlt héten megnéztem egy kiadó üzletet, ahol még csak azt tudtam mondani, hogy hüm-hüm-tetszik, de fingom se volt róla, hogy pl. mit nézzek az elhelyezkedés, tisztaság, tulaj-szimpátia és "WC-van-e" tényezőkön kívül. Ezek közül az elhelyezkedés kicsit necces volt, így nem pacsiztam le egyből, hogy oké, itt jó is lesz, a többit majd beleálmodom a helybe...(így szoktam régen.)
Szóval Norbi után már tudtam, hogy pl. az előkészítő részen meg a pult mögött ajtómagasságban csempe kell, az egész helyet meg nem árt szerződés előtt megnézetni egy HACCP-szakival, egyáltalán alkalmasnak ítéli-e. A berendezéshez is mondott kapásból olyanokat, amikről életemben nem is hallottam, mint pl. zöldségelőkészítő, vagy tojásmosó... (Mi a fasznak mosni a tojást, amikor nem héjastól esszük, mi?!)
No, nem oda Buda, szerinte 1,5M elég mostanság, amikor fél éves cuccokat töredékért adnak el az olyanok, akik fél éve belevágtak, de mégsem ment nekik.
Mi van? Hogy én is majd? No nem! Engem más fából faragtak ám!
Vegyük csak Dublint: kimentem 1 hónapra elég pénzzel, úgy hogy azt se tudtam első éjszaka hol alszom, nemhogy azt hol keressek melót, illetve milyen hivatalokban kell intézni előbb a szükségeseket. És nem jöttem vissza 1 hónap után, sőt!
Szóval már kicsit okosabban mentem a jegyzőhöz, aki elég kommunikatív volt, és atyai jóindulattal intett arra, hogy nagyon nézzem meg mit veszek ki, mert ugyan ő 2200 forintos illetékért, bérleti szerződésért (stb) már meg is engedi hogy nyissam a boltot, de ezt lejelenti 3 szervnek, akik 22 napon belül egyszer csak szólás nélkül bejönnek, és elkezdenek "bőcsködözni", hogy ide kellene egy páraelszívó, ide meg egy vészkijárat, oda meg egy "Vigyázz, ne ess hasra!"-tábla, és amíg ezek nincsenek meg, addig bezáratják a boltot, nincs pardon!
Már kezdtem is vizualizálni, ahogy egy kopaszságát 20 centis, zsíros tincsekkel oldalról takarni vágyó 120 kilós aktakukac közli velem:
- Kincses úr! Ezekkel a hiányosságokkal sajnos ma már nem lenne szabad egy vendéglátóipari egységnek üzemelnie... De megértem önt. Emberek vagyunk. Én mindig hajlok a kompromisszumra, csak egy nyelven kell beszélnünk... (kacsintás)
- (khmm-khmm), szóval-ööö...
- Negyven.
De nem hiszek senkinek, csak aki jót mond!
Megyek tovább, az ingatlanoshoz, aki ugyan semmi olyat nem tud, ami nekem jó, de önként megad olyan tippeket, amiket csak úgy látott (és lehet épp másik ingatlanos hirdeti), és amúgy is nagyon kellemesen elöltünk vagy 15 percet, amíg nem tudom eldönteni, hogy a szép arcán tartsam a szemem, vagy a melleit nézzem. Zu sammen: megint jobb kedvvel távozok, és megint meg kell jegyeznem: Vác tele van jó nőkkel, akik még kedvesek is tudnak lenni. Itt tényleg érdemes vállalkozni, csak talán más irányba kellene orientálódni...
A következő kellemes meglepetés rögtön az ANTSZ-nél ért, ahol nem egy szép nő, hanem egy fiatal srác fogadott, és az előzőekhez hasonlóan nagyon részletesen és segítőkészen írta le a szükséges teendőket.
A váciaknak valahogy kurvára van idejük foglalkozni az ügyfelekkel, nem igaz?
Még le is rajzolt nekem egy üzletet, ami nemrég nyílt, milyen is kábé egy elviteles szendvicses. Megtudtam miket várnak el még a magas csempézettségen kívül, és volt ami több lett a Norbi-verzióhoz képest (pl. vízminőség-vizsgálat: 24.000 forint, meg kémiai kockázatbecslés: 20.000 forint) de pl. ilyenek is elhangzottak:
- A tisztasági meszelést nem várjuk el minden bérlőváltásnal. Ez szubjektív megítélés alapján megy. Én például bemegyek, és ha tisztaság van, akkor rendben van.
- A zöldség-előkészítőre sokaknak nincs hely, így elég csak egy külön csap a paradicsom és paprika mosására, a többiből meg persze csak azokat lehet venni, amik gyárilag csomagoltak. (Basszus, előre hámozott hagymát kell venni, mert a piaci földes, és nem moshatod le az alatt a csap alatt, ahol mosogatsz!) Tojásmosó sem kell, csak olyan tojást kell venni, ami szintén gyárilag csíramentes!
- Hűtő viszont elég egy is (hurrá!): mivel minden felvágott, sajt és zöldség is gyárilag csomagolt, akár különböző polcokon tartani is elég.
- Hamburger, hot-dog, sültkrumpli, vagy bármi "meleg" étel is belefér, ami 100% gyárilag előkészített cuccból van, csak a nyers alapanyagokat kell mellőzni.
Okés, a végén tegeződtünk, és megadta a HACCP-s emberkét, meg az állategészségügyist, meg hogy skicceljem le a bérelni kívánt üzlet tervrajzát + a saját verziómat, hogy mit csinálnék belőle, és mailben küldjem neki, majd megmondja átmenne-e vagy sem.
Nem tűnt olyannak, aki feltétlen jattoltatni akarna mindenkit.
Ezután már félig szakértőnek is éreztem magam, amikor megnéztem a következő üzletet, és már az Okoska-álarc is lecsúszott néha a homlokomról, amikor a viharvert nyugdíjas piacossal elmélkedtünk, hogy is lehetne kialakítani a 12 négyzetméteres helyet:
- Hát, ebben a sarokban lehetne akár egy kis asztalka is...- mondja
- Dehát az nem lehet, mert akkor ha helyben fogyasztás van, akkor a vendégeknek is kell WC-használatot biztosítani.
- Ugyan már! Nézze, itt az egész piac és egy nyilvános WC van. Van olyan húsüzlet, akiknél még az alkalmazottnak sincs saját WC-je.
Szóval megtudtam, hogy volt itt már savanyúságos, meg Fornetti is, és pl. egyik sem csempéztette ki a WC-t, a vízminőség-vizsgálaton persze akkor is megbuktak, amikor a tulaj a saját lakásáról adott mintát, de egy kis csúszópénzért aztán meglett az eredmény. Arról is beszélt, hogy a Fornettis azért bukta a bizniszt, mert 1 pedagógus volt, aki felvett egy alkalmazottat, de 1-2 hónap után nem volt elég forgalom. Viszont a villanyszámla azt mutatta, hogy a sütőben kábé hatszor annyi pogácsa sült ki, mint amennyi elkelt...
Még jó, hogy nem vagyok pedagógus, és megsütöm én a saját pecsenyémet, köszönöm szépen :D
Mivel éhes voltam, elmentem még arra a helyre, amit ANTSZ-es cimborám nemrég okézott le, és annak az alaprajzát vázolta fel példaképp:
A kábé 8 négyzetméteres kiszolgáló-részben egy nő + egy 18-forma csaj, utóbbi meglehetősen ideges, mintha első napja lenne. A nő végig igazgatta, hogy is kell összerakni a hamburgert, meg ilyesmi. Lehet ő a tulaj, aki hamar be akar tanítani egy rabszolgát, hogy ne kelljen sokat bent lenni? A pultra nagy betűkkel kiragasztva: helyben fogyasztani tilos! (Ja, a WC miatt.) Biztos nem volt még meg az első 1-2 csekkolás, és mindent betartanak a nagykönyv szerint. A szendvicseik más cégtől vannak, előrecsomagolva. Voltaképpen semmi eredeti nincs, ami minden kedvességük ellenére tök lehangoló. Akartam enni egy túrós palacsintát a tesztelési vágynak és a hirtelen támadt igénynek engedve, de az épp már nem volt, csak lekváros vagy nutellás. Jóindulatból elfogadtam a helyette felkínált Túró Rudit, amit pofátlanul HELYBEN elfogyasztottam, míg vártam a kiscsaj bénázására, hogy összerakja a tökéletes burgert, ami ugyan nem volt rossz, de kicsi volt, és rá kellett segítenem egy piaci lángossal később.
Összességében:
Ahogy annak idején vettem egy házat, mert miért ne, most várhatóan nyitok egy szendvicses kis boltot, mert miért ne?
Ahogy a ház is megvan (sőt, folyamatos fejlesztés alatt áll), úgy a bolttal sem fogok mellé, ha Fenti Tesó is így látja, és ha máshogy látná, már rég felvettek volna valami tiroli hotelbe, de hát nem így történt...

2011.11.11
Azóta megnéztem még két üzletet, és elkezdtem hűtőpultokat is keresni.
Meg persze más dolgom is volt, így sokra még nem jutottam. A két üzlet más-más szempontból szimpatikus, de az ördög nem a részletekben, hanem a bérleti díjban lakozik, és ez a 45-ös javára billenti a mérleget a 120-as ellenében.

2011.11.14.


HA IGAZÁN BAJUSZT AKARSZ NÖVESZTENI (VAGY LEVÁGNI A TÖBBI SZŐRT ÉS CSAK AZT MEGHAGYNI), NEM MÉSZ ODA HÁROM EMBERHEZ, HOGY "SZERINTED JÓL ÁLLNA NEKEM A BAJUSZ?". EGYSZERŰEN MEGTESZED. NEM ÉRDEKEL, JÓL ÁLL-E MÁSOK SZERINT, LÁTNI AKAROD, MILYEN LESZEL BAJUSZOSAN.

Ha igazán bajuszt akarsz, az énképed máris egy bajuszos ember: már megteremtetted magadban.

Hát kicsit én is így vágtam bele a büfézésbe.
Amíg nem voltam benne biztos hogy megteszem, addig szondázgattam a baráti kört.
Amikor már ott tartottam, hogy nem csak lófrálok Vácon fel-alá, hanem üzleteket néztem meg, és bementem a jegyzőhöz meg az ANTSZ-hez, akkor nem szóltam szinte senkinek.

Ekkor már lélekben büfés voltam, és mellesleg: szakállas, mint Rumcájsz.
A szakáll nem csak lustaság kérdése. Tulajdonképpen kurvára van idő a kis borotválkozási szertartáshoz, amikor nem kell dolgozni. Az enyém most inkább kinyilatkoztatás: nem kell többé főnök, vagy cég, aki megkér vagy utasít rá, hogy vágjam le! Magam ura leszek. Magam ura VAGYOK.

2011.11.16.

Óh, bassza meg! Szinte sírok...
A piacon lévő kis üzletbe beleéltem magam, és már vizualizáltam, milyen jó is lesz hétfőn nyitás előtt a gombaszakértő szomszédnál kezdeni a vasárnapi sétán összeszedett cuccossal, meg ilyesmik. A dolog ott bukott meg, hogy mivel lassan reagáltam, tervet rajzoltam, beküldtem az ANTSZ-es srácnak véleményezésre, de pénteken nem válaszolt, én meg gondoltam a hétfőt még megvárhatom, ne érezze a kedves bácsika, hogy annyira kellene az a bolt nekem. Hétfőn még nem volt ANTSZ válasz, kedden bementem, tökre bíztatott a srác, és rögtön hívtam a bácsit, aki nem kiadta addigra??!!!

Ilyenkor mi marad más, mint hogy összeszedni magam, és tovább, és tovább!
Elsőnek sokan valószínűleg azt a tanulságot vonnák le, hogy azonnal minden ingatlanoshoz be kell köszönni, Vác minden zegét-zugát be kell járni, van-e még hasonlóan kedvező lehetőség.

Én kimentem az erdőbe sétálni, Szokolyán...

Nem épp praktikus és célravezető technika, de valahogy energiát kellett szerválnom a csalódás után. Az én "technikám" ugyanis elég spirituális, akkor is ha materiális dolgokról van szó. Azt gondolom, hogy be lehet gyűjteni 15-20 kiadó helyet, ki lehet szelektálni ebből a felét, meg lehet nézni 6-7-et, és tervet készíteni 3-ra, amiből aztán lehet azt az egyet, amit kiválasztunk, épp ugyanígy kiadja a tulaj az orrunk előtt. Persze akkor mehetünk a már szintén kidolgozott B és C tervre, de az már nem az igazi.
Az igaziban hinni kell, és ha kell, majd megtaláljuk egymást.
Pl. még mindig lehet, hogy a cég, amelyik kinézte a piaci boltot, péntekre talál egy másikat, és nem mennek el a szerződést aláírni, a kisöreg meg tökre örülni fog, hogy én jelentkezem, és kiveszem.
Ha nem, akkor nem ez volt az igazi, ilyen egyszerű!

Tovább nem ragozom, mert az kifogáskeresgélés lenne, és nem akarom az "ezo-bio-öko-meditációt" levinni kutyába...

2010.11.19.
Sajna elég eredménytelenül telnek a napok, de nem hagyom abba, megyek tovább!
Tegnap bejártam 1 nagy távot Vácott, láttam hogy semmi nincs a kis belvároson kívül, viszont jól beleállt a fájdalom az achillesembe :(
De a végén jót dumáltam 1 újabb ingatlanossal, aki adott is használható tippet.
És aztán már csak kíváncsiságból is megnéztem a pesti árakat, és leesett az állam, milyen tip-top, frissen felújított üzletet is találni váci áron!!! Meg is néztem magamnak pl. a Tátra utcát, és már "profin" szaglásztam körül: milyen boltok vannak, miért jó-miért rossz, stb. Ha hidegvérrel kihagyom az összképből, hogy a boltszomszédom (egy reformélelmiszeres, minimálkínalatos kis üzlet) alkalmazottja egy nagyon szép, és kedves nő, akkor sajnos nem éri meg: van jól menő(nek látszó) szendvicses kb. 100 méterre, és az 59+rezsi az 90/hó + jelentős átszerelések kellenének ANTSZ miatt, és persze még a jogsi sincs meg, szóval vicces lenne minden második nap expedíciós bálazsákkal menni anyagbeszerzésre.

De maradok optimista, hiszen a végén úgyis minden kialakul, illetve egyensúlyba kerül. Az élet rendje már csak ilyen...

Inkább csinálok egy camambert-gyakorlatot mezei zsemlére:


11.23.

A bőség oldaláról kell közelíteni!
Ha arra gondolnék, milyen nagy fába vágom a fejszém, mennyi kockázatot vállalok, és mi lesz ha mindent elbukok, akkor a vonzás törvényének megfelelően szépen el is buknék mindent.
Ahogy látom magam, fehér pólóban, mosolygósan szendvicsvajat kenni, rendelést felvenni, kész "alkotást" fotózni és feltölteni, nap végén hazafelé kanyarogni a kettesen, szabadnapon nyugiban kertészkedni, no ezek a képek vonzzák be a valóságot.
A képekkel törődni kell!
Ha például látszatra csak ülök a számítógép előtt, és épp egy képet vágok meg kicsit, hogy aztán posztoljam egy komszájton, és ez a kép a jenői ház valamelyik részéről készült, akkor nem csak az időm baszom el! Amikor legközelebb megnyitom, akkor majd jól fog esni: itt tartok, ezt is megcsináltam, stb. Valójában "dolgozom a házon" ilyenkor. A képek erősítik meg bennem, hogy a birtokomban van, még ha az ERSTE Bank hitelkimutatása mást mond is. Azáltal marad meg nekem a házam, hogy abban a tudatban élek, hogy az enyém, és nem az által, hogy fizetem a hitelt!

2010.11.29.

Mégsem mentem Pestre, így volt reggel egy lyukas órám vezetés előtt.
Persze megint rohantam itthonról >>> éhes vagyok. (Ez tök véletlennek hangzik eddig, mi?)
Bemegyek a réteseshez, mert éhes is vagyok, meg ahogy alakul a helyzet, nem tudom lehet-e normális üzlethelyiséget találni, így eldöntöttem, hogy merészen meg fogom kérdezni a nőt: akarna-e esetleg társulni? (Merthogy nála is ki van írva a szendvics, de mégis csak rétes van, az üzlet meg kong az ürességtől...)
Az már külön bíztató, hogy a bejárati ajtóra ki van plakátolva: "Asztrológus, szellemi gyógyító, lelki tanácsadás, kártyajóslás". Sejtem, hogy ez csak a nő a pult mögött lehet, és ha ilyen témákban utazik, akkor jó helyen járok.
Szó szót követ, a szendvicsről és rétesről áttérünk az ezoterikus vonalra is, miközben eszem egy káposztás rétest, és a végén nagyon szuggesztív tekintettel azt mondja:
- Menjen vissza a piacra! Van ott több kiadó üzlet is. Magának nem az üzletházban van a helye. Magának olyan kell, ahol látják. Ragaszkodjon hozzá!
Whatever, van még vagy 20 percem, megyek a piacra, és ott is van a kitűzött plakát: KIADÓ. Pont szemben azzal, amin úgy búsultam múltkor, és persze észrevettem volna akkor is, ha ott ez a hirdetés, de nem volt. Ez egy tök friss hely!
Véletlen?

Másnap megnézem a tulajjal, aki már mögém is beszervez egy helyi testvérpárt, a végén kiderül: ők is kajáldát szeretnének.
Míg fogorvosnál vagyok, kicsit beúszik a kép, hogy ezek gondolkodás nélkül virítottak vagy 50-et előlegnek, és megint elbasztam, de azért felhívom a tulajt, Zsombort:
- No, kivették a srácok?
- Pistikém - mondja - te voltál ott előbb. A fair az fair, mondtam nekik, hogy várjanak egy napot, ha nem jelentkezel, akkor övék a lehetőség.
Hát ennél nagyobb jelet nem szoktak küldeni fentről, szóval meg is állapodtam vele egyből, hogy másnap kifizetem a decembert, meg a többit megbeszéljük.

Cégalapítás kapcsán:
Korrekt ügyvéd, kedves titkárnő és nagyon aranyos könyvelő.
Azt hittem, hogy a kedves emberek Vácon teremnek, de már látom: ahogy ezt az egész büfé-bizniszt elkezdtem, csupa jó emberrel találkozom.
Ráléptem a "Sárga Útra" :)
Olyan vigyoroptimista vagyok, mint Ed Bloom a Big Fish-ben :)
Mellesleg ügyvezető igazgató is vagyok, és hiába kicsinyíteni a dolgot azzal, hogy az tevékenységi köreim nagy része szendvics és salátagyártás lesz, azért ne feledjük a legfontosabb CEO-feladatot: vízióval rendelkezem! :D
A büfé azért fog menni, mert a fejemben már most megy!
Nincs mese!

Azért, hogy mégse higgye senki, hogy ilyen egyszerű:
Kb. December első két hete:
Rendszeres gyomorideg délelőtt, amíg el nem intézek valamit, de ha az nem úgy alakul, ahogy számítottam, akkor egész napos is lehet.
Persze „normális”, hogy megijed az ember, ha látszólag csak szórja a pénzt, és még semmi haladás, illetve annyi, hogy az üzletbe műanyag csövek és gipszkarton elemek kerülnek be, a padlón pedig ott hever egy 120 centis hűtővitrin. Meg, hogy az APEH már tud a cégről, a kassza is regisztrálva a Fehérló és Fia Kft. nevére (pár perces meló - 26.000 Ft), a postaláda elé kikerült a minimál-ipari „cégtábla”, van bélyegző is, és az Önkormányzat, meg a Statisztikai hivatal is tudja mit csinálok. Írtam taggyűlési jegyzőkönyvet, amelyen az öcsémmel elfogadjuk, hogy az ügyvezetői tevékenységet munkaviszony keretében végzem. Ennek kapcsán be kell jelentnem magam a cégalakulás kezdetétől, csak hogy fizessek még ilyen-olyan járulékot is már decemberben, amikor az első kávét, teát vagy szendvicset kábé még csak 2011.01.10-én üthetem be a pénztárgépbe.
A salátakészítés felejtős, mert ez büfé-kategória, nem hidegkonyha. Tök mindegy, hogy soha nem lett semmi bajom, ha a majonézt nem tettem hűtőbe nyáron sem (hála az E-valamelyiknek), a jó saláta meg elvileg amúgy is 1-2 órás „pihentetés” után az igazi, kockázati szempontból (HACCP: Hazard Analysis Critical Control Point) ha már összekevered a friss zöldséget majonézzel (esetleg merészen joghurttal), akkor el kellene adni 4-5 órán belül, hiába lenne végig hűtőben. Mivel tudják, hogy ezt úgysem képesek nyomon követni, inkább nem engedik és bazmeg!
Kiszállítás szintén felejtős, mert ugye nincs olyan kategória, hogy „szobahőmérsékletű szendvics”. (Pedig általában úgy esszük meg, nem igaz?)
Ami hideg, azt hidegen kell tartani, ami meleg azt melegen. (Nem vagyok nagy pizzarendelő, de mindig melegen kapjátok???). VAGY: sushi házhoz szállítás esete >>> ha már sonkás sajtos szendvicset nem küldhetek ki, akkor ezen elv alapján úgy várnám el a sushi-futár érkezését, hogy akciófilmbe illő alumínium kézitáskát vesz elő, amin digitális kijelző számol vissza a deadline-ig, és felnyitáskor úgy sziszeg, mint egy űrállomás-siló ajtaja...
De ezzel vége a panaszoknak, mert így nem lehet!
Ami nem öl meg, az megerősít! A kávé nem lehet olcsó ÉS finom! A kávé olcsó lesz, mert azt a 20 melóst mindenképp le kell halászni, akik a szomszédban a mélygarázson dolgoznak! A szendvics viszont nem lesz olcsó, mert az FINOM lesz!
Aki nem hiszi, járjon utána!

Tízmilliószoros nap (2010.10.29.)

A vonaton is mindenki szokatlanul tisztának és mosolygósnak tűnik, mintha ünnepre utaznának.
(Persze a laposan bevágó napsugarak és a MÁV által ritkán eltalált fűtési hőmérséklet is segít a komfortérzetben.)
A vezetés nem nagyon megy, sebaj! Sietek haza.
Az idő egyre jobb, hirtelen eszembe jut, hogy ideje lenne fűzfaágakért menni, vagy lecsúszok az ültetésről idén ősszel.
Bringára fel, nátha most nem számít! A tó beépített felén persze nem merem előkapni a fűrészt, mert a fák vagy a horgászegyesület, vagy az ÖK tulajdonában lehetnek, és egy ilyen napon nem akarok semmilyen kalamajkát vagy akár csak sanda pillantásokat sem.
A másik oldalon is sokáig csak a stégek mellett haladok, de aztán hálistennek jön a beépítetlen szakasz, ahol már az is puszta felüdülés, hogy tolom a cangát egy kis ösvényen, amit vastagon belep a ságás-vöröses avar, és nem zavar senki. Fűzfa ugyan itt nincs, de sebaj! Szemezgetek a juharcsemetékkel, aztán neki is ugrok egynek, és hopp: kijön gyökérrel, ahogy kell. Oks, még 2-3-at kikapok, és a biciklilakattal épp oda lehet fogni a vázhoz, szóval az se számít, hogy megint felkészületlenül indultam el.
Kiérek a rétre, ahol a pocsolyákból békákat, a bozótosból őzeket ugrasztok meg.
A fűrészt se akarom szüzen hazavinni, ezért valami ismeretlen fáról is vágok két ágat, hátha meggyökerezik. (Biztosan túléli, tudom én ezt igazából!) Aztán még, hogy feltegye a pontot az i-re, ott egy szép, terebélyes fűz is, könnyen elérhető ágakkal, amiből hármat még fel is tudok pakolni.
Nem messze épp elhalad a kis, piros BZMOT, így könnyű belőni az irányt a réten át a Jog utca felé. Elkerülöm, hogy a jó palócok holnap rólam beszéljenek a vonaton:
- Te Józsi!
- Heee?!
- Nem láttad tennap a Bolond Pistaát?
- No, melliket?
- Há, amelyik a Jog uccában vett házat. Ott kerekezett valami vesszőkkel, isten tudja, mit akarhatott velük...




Szépen hazaértem hát, és lett volna időm komolyabban megfontolni, melyik csemete hová kerüljön, de persze a komoly megfontolás még mindig nem barátom, így elég hamar elföldeltem mindet. Jó lesz, ahol van ,vagy ha nem, hát újra ki lehet ásni amíg kicsi, nem?

Legalább volt időm a lemenő napban kicsit álldogálni a kertben, mert miért is lenne az embernek kertje, ha csak agyal rajta, mit hová tegyen, minek milyen karót faragjon, milyen mélyre szúrja, hogy kötözze ki, aztán meg egy pillantást se vessen az egészre?! No, én inkább gyorsan elintézem, és aztán olyan szeretettel nézem, hogy akkor is megmarad, ha nincs rendesen kikarózva.
Ez nekem jobban megy...
A házban folytatódott a pozitív hangulat: tetszett a konyha, tetszett a fürdőszobaablakba frissen bementett négylevelű, és muskátli kombó,
és persze a lángok, amikor begyújtottam a cserépkályhába. Ideális volt az erre a napra tervezett kis "feladathoz", amit most persze nem részletezek, mert a nyilvános "lel.ki.rakat-rendezés" igazából nem célom. Vagy ha igen, bocsánat érte, azért biztos senkit nem bántok vele...
A lényeg: egy békés, szép, őszi nap, ami megerősít a hitben, hogy jó irányba megyek, akkor is ha látszólag nem megyek sehová :)

Fenti-Tesós-Bejegyzés (Csak olyanokak, akiknek megy az "ezo-bio-öko-meditáció")

Fenti Tesóról picit:
Katolikusnak neveltek, így talán még őrangyalnak hívtam magamban sokáig, de annál több is, kevesebb is. Most azon a nézeten vagyok, nem a lélek van bennünk (nem hagy el 21 grammos adagban, amikor "kileheljük"), inkább a test van a lélekben. A lélek sokkal több, minthogy beleférjen ebbe a világba teljes egészében, ezért csak a "kistesót" küldi le, tanuljon valamit. A Fenti Tesó (is) én vagyok. Nekem van testem, és egy világom, amiben ezt a testet el kell helyezni, kezdve azzal, hogy megtanul járni, azon át, hogy megtanul beszélni, odáig, hogy megtanul gondolkodni, és szeretni, majd megtanulja mindezt maga mögött hagyni a végén. A Fenti Tesó mindig "otthon" van, az itteni részem csak "felhívhatja":
- Szevasz. Elakadtam itt egy kicsit. Biztos megbeszéltünk valamit előre, és most mehetnék jobbra, balra, vagy egyenesen, de kurvára nem tudom, melyik lenne a legjobb. Végül is mindegyik jó lesz valamire, valamiért, de mégis, ha lehet, kérlek adj valami támpontot, melyik passzolna leginkább ebbe az életembe/életünkbe.

Pár napja történt:
Kicsit kiakadtam egyik este a lassú kollágámra, aki miatt megint full gázzal kellett dolgoznom (mint az elején), holott már olyan jó volt megszokni egy kényelmesebb ritmust. Szóvá tettem, erre jött az Anikó-féle ejnye-bejnye meeting.
Ez kábé arra hasonlít, amikor kisgyerekként hárman összekaptunk valamin, és a szülők el voltak épp foglalva egyéb gondjaikkal, ezért csak azt tanácsolták, hogy béküljünk ki, vagy mindenki kap egy szobasarkot, ahová letérdepelhet egy fél órára, gondolkodni...
Persze megkapta Adriana is, de én sem maradhattam ki, mivel a No-English Gina, aki két hétig helyettesített, annyira bizonyítani akart, hogy az égvilágon mindent megcsinált, Anikónak semmit nem kellett segítenie. No, hiába a csibészes mosolyom és a pozitív hozzáállásom, erre nem tudok mit mondani, sajnos.
Mára meg jött is az ötlet: mi lenne, ha cserélnék Ginával, és mennék szobázni, ő meg a mosiba?
No, elsőre kissé "na-ne-már" voltam, de hamar vettem a lapot, és pozitívra váltottam (Anikó csak ezen a nyelven beszél) :

- Ja, ja, persze, már gondoltam rá én is, végül is télen Ausztriában szeretnék dolgozni, hátha kell a tapasztalat...Hmm, igen, az extra jatt is elkelne...Azért aludnék rá egyet, okés? Most úgyis elmész szabira, az jó, ha addig átgondolom és utána meglátjuk?
- Persze, köszi.
- Én köszi :)

No, és itt vége a mosodás melónak, bő két hét múlva, mert ahogy ismerem a főnökömet, ő már eleve eldöntötte, hogy ez így lesz, és vagyok olyan okos, hogy ne hugyozzak széllel szemben. Amit tehetek még, hogy kicsit kihegyezem a dolgot arra, milyen könnyű is velem megállapodni, mennyire rugalmas vagyok, és mosollyal az arcomon megyek az arénába. Ha így teszek, lehet kevesebbet csekkol és több apró hibát néz el, és akkor még tényleg jó is lesz.
Hát igen, máris arra gondolok, tényleg jó is lesz, hiszen a smúzolás megy az auszi nyuggerekkel, a rendszeretetemen meg úgyis van még mit fejleszteni, és persze ha tényleg lesz tapasztalatom, akkor Tirolban sem fognak meglepetések érni, és a hajó után egy síhotel maga lesz a paradicsom. És ez így kerek :D
Szóval itt van megint Fenti Tesó.
13 hónappal ezelőtt még pánikoltam, mert utolsó napjaimat dolgoztam le egy olyan (épp megszűnő) cégnél, ahol ugyan nagyjából kerestem annyit, hogy a jenői ház ne legyen veszélyben ,de hosszú távon ráment volna a normális emberi mivoltomra mindenképpen, meg azért annyit mégsem fizettek, hogy a ház állapotán sokat javíthattam volna. Röviden: be voltam szarva, de jött Fenti Tesó, mint Mikkamakka a Négyszögletűben, és mondta: "Fussunk!"
Így kerültem hajóra.
Persze közben valami más nagyon elkerülte a figyelmem, és ennek következtében a hajón is úgy alakult majdnem pont 10 hónapja, hogy újabb pánikroham jött rám, és majdnem hazamentem elbaszni az életemet, de akkor Fenti Tesó úgy rendezte, hogy legyen egy harmadik lehetőség, és akkor ugrottam fel egy másik hajóra, ahol legalább kibírtam november közepéig.
Aztán ugye jött egy sötét, hideg tél (lehet akkor is szólt volna hozzám, csak nem figyeltem), de valahogy mégis túléltem, félálomban, gond(olat)ok közt, de végül is egyben és készen arra, hogy megint elfogadjam a következő beavatkozást, ami egy szokatlanul korai szezonkezdés formájában jött.
Kicsit féltem elfogadni a mosodás melót egy olyan hajón, ahol tavaly is alig húztam két hónapig, de nem volt más, és próbáltam bízni, hinni. És persze egy hónap után még mindig paráztam, meddig bírom, és mikor fognak elküldeni, de csak sikerült megváltoztatni a hozzáállásom, megvetni a lábam, és már látom, hogy semmivel sem lett volna jobb, ha áttesznek a Rubyra (ott volt 1 nagyon szimpatikus Hausdama, de mire áttettek volna, ő is eltűnt onnan), vagy egy négycsillagos hajóra (amik néha nem tudják összekaparni azt az utasszámot, amihez még full személyzet kell, ezért állandó para, mikor küldenek haza, a jatt meg persze félházzal feleannyi...). Szóval jó itt.
Megint jobban tudta, mi kell nekem, nem igaz?
No, és akkor most jön ezzel: legyek szobafiú, és bár fizikailag csoda, hogy egyáltalán itt vagyok cirka fél év után, a szobákban meg még keményebb, mint a mosiban, de ha ez van, akkor az erő is meglesz hozzá, nem kérdés!
És most ami a lényeg az egészben:
Már nem kell hónapokat várnom, hogy azt mondhassam: "igen, végül is így lett jó", hanem már rögtön az elején hiszek benne (no jó, az igazság így hangzik: erősen próbálok hinni benne), hogy ez most a legjobb!
Ezt jó lesz alkalmazni az élet egyéb területein is.

"Randik", álmok, építőkockák

Nemrég voltam egy rendezvényen, aminek a lényege ennyi: férfiak és nők, részben irányított páros "gyakorlatokat" végeznek egymással, melyeknek lényege a ráérzés, a szeretet, és a tisztelet.
Itt nem az általános, embertársunk iránt érzett tiszteletről, hanem a másikban lakó - és a mai világban hanyagolt, számkivetett - istennőnek, illetve istennek szóló tiszteletadásról, már-már vallásos áhitattal való kezeléséről szólnak a "játékok". Persze, lehet belevinni többet is, például ha a tiszteleten és szereteten túl konkrét vonzalmat érzel valaki iránt, megpróbálhatod ezt is kommunikálni, érintéseddel, szemkontaktussal, vagy pusztán gondolataiddal. Hogy ez azért ne legyen ilyen bonyolult, a szünetben (amikor már a lehetséges párkombinációk nagy része lefutott), és a végén is alkalom nyílik arra, hogy megszólíts valakit, és akár konkrétan meg is lehet pengetni egy más körülmények közötti találkozót.
Úgy láttam, nem a kétségbeesett társkeresők járnak ide, én sem arra hajtottam, hogy az este végén legyen 3-4 telefonszámom, és így növeljem annak az esélyét, hogy talán az egyikből "lesz is valami".
Egyet elkértem, megkaptam, és pár nap múlva egy teaházban találkoztunk is.
A pár nap alatt magamban elképzelhettem volna sok-sok lehetséges kimenetelt, onnan kezdve, hogy az utolsó pillanatban egy SMS-ben tudom meg, hogy "bocs, mégse", a "mindenkire ráfér a szex, szóval kezeljük felnőtten" szvinger-verzión át, a mélységes lelki katarzisig.
Gondoltam rá, hogy ha lehet, akkor több is legyen azért, mint teázgatás, de nagy különbség van aközött, hogy gondoltam rá, és aközött, hogy elképzeltem-e ezt valójában.
Ugyanis nem képzeltem el!
Nem vizualizáltam mást, mint egy jó beszélgetést, egy kedves, szimpatikus nővel. No, persze, néha-néha bevillant, mi is lehetne még az estében (pl. egy csókig el tudtam jutni), de nem képzeltem el meztelenül, vagy akár alsóneműben, és nem is próbáltam. Így teljesen pozitívan fogadtam, hogy minden jó, amit elképzeltem, valóra is vált, sőt! Nagyon örültem neki, hogy annak ellenére, hogy nyilván meg kellett magyaráznom, miért pont ő, és mit is szeretnék (és nyilván hazugság lett volna olyat mondani: "ööö, hát én csak tényleg teázásra gondoltam..."), és annak ellenére, hogy hamar leszögeztük, hogy ez a kapu zárva lesz, tényleg jót beszélgettünk, és volt valami a levegőben, ami nem az a szokásos vibrálás ugyan, ami tipikus "esélyes" kapcsolatok kezdetén van, de valami határozottan pozitív.
Később, amikor hazasétáltam, már tudtam is, hogy mi: ez az a fajta jó érzés, amikor póz nélkül ülsz valakivel szemben, és a férfiasságod természetesen éled meg. 1: semmi taktikázás. Semmi olyasmi, hogy amúgy nem is érdekel a másik, és csak várjuk, mikor ugrik ki a nyúl a bokorból. 2: ha nem jön össze, semmi durca (akkor minek adta meg a számát?!), és semmi pánik (ez még nem jelenti azt, hogy én egy béna lúzer vagyok, csak épp nem vagyok "jó metszéspontban") 3: ha az első két pont megy, nem kell szégyellni, hogy akkor már megint én vagyok az, akiből azt nézik ki, hogy kedvesen meg tud hallgatni, és még talán meg is tud érteni. Ha egyszer ilyen vagyok, ezt sugárzom, talán el kell fogadni, nem? Inkább, mint minden áron bizonygatni - főleg magamnak -, hogy "oké, kislány, én meghallgatlak, érzékeny is vagyok ám, de az ágyban meg egy szexgépezet, majd csak várd ki a végét!"
Ha erre a részre is kíváncsi lenne, biztos meglenne rá az alkalom, ha meg csak őszintén örül annak, hogy beszélgetni is lehet pasikkal, akkor én örülök annak, hogy engem ebben partnernek tart.
Szóval boldog vagyok, hogy egy évek óta viselt maszkot - ami kurva szarul állt nekem amúgy is - sarokba dobhattam.
Tök "véletlenül" épp 3-án lesz a Vaku Playback Társulat következő fellépése, ami - gondolom a farsangi időszak fényében - a fő ihletadó témának a maszkok-álarcok-szerepek csapást jelölte ki. Érdekes, mi?
Azóta amúgy volt még egy "randi" (egy másik lánnyal, nem ugyanabból a körből). Ez előtt ugyan már kicsit többet vizualizálgattam, de aztán ebből sem lett más, mint tea és beszélgetés.
Ezt csak azért írom, mert itt megint annak van jelentősége, hogy bár elvileg "csalódottan" mehettem volna haza, megint mosolyogtam, mert megint átmentem az egyes, kettes és hármas ponton, magam részéről úgy érzem teljesen vállalható voltam, és még ráadásul úgy is éreztem, nekem épp az volt a szerepem (ha mindenképp valamilyen szerepet kell osztani), hogy megerősítsem kicsit egy-két gondolatban, amik talán mostanában ébredeznek benne, de még bátortalan, bizonytalan. Ha valamelyest biztatást adhattam neki, annak máris örülök. (Ha ő teljesen másképp látta az esetet, az is lényegtelen az én szempontomból, én így éltem meg most, és ez nekem így kerek.)
Mind a két esetet felfoghatom karmikus tisztálkodásként is, aminek akkor lehet jelentősége, ha lesz még pár hasonló teadélután, mielőtt nem csak a "bennem lévő isten", hanem a fizikai síkon megjelenő "eszközkészlet" is kap némi tennivalót. Ahogy én bántam már nagyon szégyenletesen nőkkel, és akarva-akaratlanul romboltam inkább, most talán két helyre be tudtam csúsztatni egy-egy fontos építőkockát is.

És, ide tartozik kicsit, bár már nem a nőkhöz, hanem csak a vizualizációhoz: a második teázás utáni este volt egy olyan álmom, ami nagyon "erős kép", és szöges ellentétben áll azokkal az álmokkal, ahogy a Föld, az emberiség jövőjét szoktam látni. (Ugyanis elég gyakran voltak világvége-álmaim, ahol teljesen sivár, szürke környezetben küszködünk a puszta túlélésért.)
A mostani álom egy részlete, lényege:
Megyek fel egy sziklába vájt, vagy csak terméskövekből rakott lépcsőn, ami kicsit havas, szóval vagy tél van, vagy magasan vagyok. Utóbbi inkább, ugyanis amikor felérek, egy hegyi sziklaösvényre lyukadok ki. Szembejön egy terepjáró, félreugrok, könnyedén, ruganyosan. Annyira könnyedén, hogy puszta játékból fel is szaladok egy sziklakiszögellésre, hogy ott megegyek egy szendvicset reggelire. Innen tökéletesen látom a tájat: sziklák, amik távol vannak, és a sziklákat borító erdőnek (innen mohával benőtt köveknek látszanak), amelyeknek épp csak a tetejét teríti be a felkelő nap. (A kép nagyon éles, most is jobban emlékszem rá, mint pl. bármelyik túrázás közben látott panorámára!) A szerpentin alatti völgyben egy tó, szintén sziklás parttal, de a víz sekély és teljesen tiszta. Érzem ekkor, hogy fázik a hátam (álmomban két pulcsi volt rajtam, a valóságban csak egy, de biztos hideg volt a szobában), de nem akarok mozdulni, csak befogadni a látványt, amiben már ekkor emberek is felbukkannak. Egy srác hasast ugrik egy gumicsónakra, ami a tó vizén úszik. Belelóg a keze, lába a vízbe, ami nem gőzölög, tehát hidegnek kell lennie, de ez nem zavarja, boldogan siklik a lendülettől. Aztán több fürdőzőt veszek észre: van a ki félmeztelen, de a legtöbben afféle száriban, vagy keleties fátyolszerű gúnyákban vannak, úgy sétálgatnak a vízben, és láthatóan cseppet sem fáznak! Eközben én megint érzem a hideget a hátamon, még ránézek egyszer egy nőre, aki egy lapos kősziklán ül a tóparton és kicsavarja a vizet a sáljából, és aztán ennyi...
A lényeg a szépség, és a zavartalan béke, ami végig uralkodott az egész álomrészleten, és a biztos TUDAT, hogy mindez nem a múltban történt (múltbéli dolgokról is szoktam álmodni), hanem a jövőben.
A jövő lehet szép, ehhez csupán annyi kellene, hogy képesek legyünk egyre többen ilyen szépnek elképzelni. Érdekmentesen, békésen.
Nehéz!
Nekem is nehéz még, de a két "furcsa" találkozásom alatt megtapasztalt (számomra eddig nehezen elképzelhető) jóságom legalább egy álomban elérhetővé tette.
Én pedig csak azért írom le ezt, hogy remélem nem mindenki fog ezek miatt teljesen zakkantnak képzelni, hanem talán lesz egy-két pozitív gondolat benne is, de ha nem is: én ez alatt az idő alatt is, amíg ezt leírom, meghosszabbítom a pozitív érzést magamban.
És ez is egy építőkő!

Hullámvasút

A január 1. egy olyan pánikrohammal nyitott rám, amiről eddig azt hittem kb. a gyártott "sztárok" kiváltsága: felkeltem 3 óra alvás után, és amint bármilyen kapcsolatba kerültem a jövő idővel, megrettentem, és egy idő után konkrét halálfélelmem alakult ki: nekem nincs 2010!
Üres halmaz.
Semmi konkrét dolgot nem tudtam vizualizálni, sem embereket magam körül, sem a ház alakulását, még azt sem, hogy egy hajó mosodájában vagyok, ahogy az nagy eséllyel bejósolható az év jelentős részére.
Semmi! Pánik! Ziláló légzés, "nehéz szív", kimerültség és mégis olyan rafkós feszültség, ami nem hagy elaludni.
Erre mondják, hogy az ellenségednek sem kívánod.

Aztán 1-2 megfelelő találkozás, esemény, pár nap alatt változott a kép: VAN 2010!
Hozzá kell tenni: kezdem osztani a "lehúzós" és a "feltöltős" helyszíneket és embereket, és amikor érzem, hogy egy lehúzós emberrel, lehúzós helyszínen találkoznék, akkor azt igyekszem kerülni.
A kineziológus megmagyarázta egyébként az újévi kátyúfogást: 31-én vettem be 3 homeopátiás szert, amiből 2 lelki tünetekre van belőve, és a kezdeti rosszabbodás csak jó jel; ütött a szer! Hurrá! (Bocs, ha valakinek most a Belga Sámán c. száma jut eszébe, nem hibáztatom: tényleg eléggé elmerültem az ezo-bio-öko-meditáció témakörben...)

Most, csütörtök-péntek-szombat viszont egy pozitív, felfelé áramló örvény volt, nagy kár, hogy olyan hirtelen elült a szél, és a tölcsér tetejéről nem valami finoman estem le vasárnap.
Csütörtök: kinez + 1 pozitív találkozás; péntek: csontkovács, 1 pozitív találkozás, kerámiafestés, jóga, 1 pozitív hír; szombat: két pozitív találkozás. Össz alkoholfogyasztás a 3 napon: 3 dl bor, az is csütörtökön, vacsorához.
Szombat este úgy mentem haza a Rákóczy tér környékétől a Cserhát utcába, hogy végre egyenesben éreztem magam! Egyenes volt a gerincem (mármint szabályos alakú), amit úgy éltem meg, mintha egy húron lógnának a csigolyáim, gyöngyökként, és a gravitáció kegyes módon kijelöli nekik az irányt. Sokak számára ez természetes, de én rendszerint úgy érzem, mint akibe páros lábbal belerúgtak oldalról, valahol a köldök és a farokcsont közt. Ezt szintén nem kívánom senkinek sem, bár ha lennének ellenségeim... ( :)
No de most! Még éles kanyarokban sem "csúszott szét" a rendszer, szóval a séta haza mindent megért a világon! Annyira, hogy ráfeküdtem a késztetésre, és 1 sor afféle spec. magam által kiötlött (jóga és thai-chi előismereteimből összetákolt) meditációs gyakorlatot is elvégeztem, majd pl. meglepve tapasztaltam, hogy egy korty víz lenyelése is mekkora flash lehet néha! A január 1. tökéletes kontrasztja volt!

Aztán jött a vasárnap, egy olyan negatív élménnyel, ami főleg azért ütött meg, mert ugye magasról indítottam, voltak elképzeléseim a családi összejövetellel kapcsolatban, és azok hamar szertefoszlottak, sőt! Az egész lendület elveszett, hazafelé pedig épp ugyanazzal a keresztberúgott anyagi testtel mentem, ami "általános" az utóbbi 2-3 hónapban.

Hát, ez van: 2010, egyelőre dobál a forgószél, egyszer felpörgök, egyszer seggre esek, de majd megtanulok kapaszkodni, vagy inkább: navigálni az áramlatokon!