Vízszint

Viszonylagosság, ez jutott eszembe. Az ácsolgatós munkáim fontos része (kellene legyen) a vízszint. De mi is az?
Ami itt vízszintben van, egy meghosszabbított vonal mentén pl. Dublinban tutira lejtene.

A folyamatos viszonyítás világa a Föld, az életünk ebben a porhüvelyben, ami határokat szab és szabályokat "kényszerít" ránk.

Ez így kerek egész.

Viszonylagosan szép/csúnya,  gazdag/szegény, okos/oktondi,  boldog/boldogtalan. Ez nem is dualitás, inkább lágy tónusok léteznek.

A kapcsolatok (bármiféle, családi, baráti, párkapcsolat) is általában akkor működnek, ha nincs bennük merev szög, időről-időre viszonyulnak. Esetleg kis fáziskéséssel is, de rendszeresen, követhetően.

A hajlékonyság a lényeg, nem a "törekvés".

Simulni nem kell mindig tökéltesen, mint a deszkának a rögzítéskor (akkor tart), de jó érzés összetalálkozni néha-néha egy ilyen pontban, vagy síkban, akárhogy nevezzük. 

Aztán a Természet úgyis elhajlítja, és vagy hozzáhajlunk, vagy megfeszülünk.

Fontos az a bizonyos vízszint mégis, mert mi kicsik vagyunk és a Föld nagy, a világ "kitágult" (globalizáció, információáradat, stb.), és a korlátok nem feltétlen gátolnak, hanem kapaszkodót nyújtanak, megvédenek.
A kicsi szép, ugye? (Hú, de rég hanyagolom már a csoportomban a #NapiSchumachert... )

De valamiért a 21. században egyre inkább a túlzások világában élünk, ahelyett, hogy óvatosan idomulnák adott naphoz, adott emberhez, adott helyhez, valamihez ami (látszólag) biztos, és valamihez ami (látszólag) bizonytalan. A világ megtapasztalása gyakran olyan pillanatnyi ingerekből áll, amiről a Fight Club mozisnittes jelenete ugrik be, a cigicsikk-jel a pörgő filmszalagban, amikor Tyler bevágja a merev faszt a Bambi közepére, 24-25 képkocka közé csak egyet, de épp elég a hatáshoz.

A szemlélődés hiányzik, ahol egy "jelenetet" nem 25, hanem 250 képkockán keresztül fogadunk be másodpercenként, mert egész lényünkkel figyelünk, nem robotként...
De ez csak úgy eszembe jutott most.
Talán arról, hogy egy kedves barátom azt hitte, ezt most a hozzátámasztott deszkák tartják, míg a Tibi szomszéd meg a házhoz nézte be a tetőt, és a ház fala maga csal, mert már "megindult" lassan a lejtőn. És én meg mit látok bele? Hol ezt, hol azt...

Szezonvég, vagy amit akartok

   Nem tudom mennyire lesz ez valami "évértékelő", hiszen még csak 9 hónapja jöttem el a nagyvárosból kisfaluba. Hátravan még a sűrűje: még rövidülnek a nappalok, és ki tudja milyen kemény hidegek lesznek, meg milyen lesz jeges sárban-latyakban caplatni állandóan...
   Felkészültem?
   Igen is, nem is.

   Nade kezdem azzal: "nulladik évként" utalgattam Facebook posztjaimban a kertészkedős eredményeimre, mivel Diósjenőn sokat nem csináltam, Dublinban éppcsak valami kis konténerkertem volt, most meg szintén nem az önellátásra mentem, inkább a kísérletekre. Sokmindennel először is próbálkoztam, és igazából csak a fokhagyma és a zeller volt kudarc, meg persze a palántázás se ment igazán.
   Tojás, paradicsom, uborka, bab és tökfélék kifejezetten sikeresnek mondható.
   

   Azért jó ezt nulladik évnek felfogni, mert nem feszültem rá valami kényszerre, hogy pl. kitűzöm a célt, kiszámolgatom, mennyi paradicsom és paprika lesz, abból meg mennyi lecsó, az meg pl. télen meddig lesz elég, mert ezek a számítások szerintem még a vérprofiknak se mindig jönnek be, csak persze olyan bejáratott "gazdaságoknak", ahol nem sok szerepe van a véletlennek, sem a kreativitásnak.
   Ja, és hogy mi mennyi és mennyi jön vissza? Mármint számolgatni pl. palánta árát, meg összehasonlítani, hány kiló paradicsom lett, meg ilyesmik? Higgyétek el: ez a legfeleslegesebb dolog az elején!
 
   De amúgy meg "nem most jöttem le a falvédőről" én sem, és bizonyos szempontból nemhogy nulladik, de akár mondjuk 8-9. év is lehet, mert akkor vettem Diósjenőn falusi házat, és egyrészt sokat dolgoztam rajta, barkácsolgattam is, illetve ami talán a legfontosabb: 3 éves korom óta újra laktam picit falun! Na, persze hamar elkerültem dolgozni, hajóra, később meg Dublinba, de azért oda jártam haza, és megismertem a "rendszerből" 1-2 tényezőt, megtanultam, hogy az ex-téeszes stílusban gazdálkodó szomszédnak aztán magyarázhatom, hogy minden komposztálható idővel, azaz felesleges elégetni bármit is, meg stb! Ha el akarod magad vágni, ha egyedül akarsz valami donkihótés hadjáratot folytatni a helyi közeg ellen, akkor elég olyan kis apróság, hogy kissé ingerülten, kissé kioktatóan beszélsz az avarégetésről akárkivel, és híre megy, hogy itt az újabb "pesti pöcs", aztán igyekeznek majd úgy intézni, hogy feladd, mint ahogy sok gyüttment így végzi.
   Szóval kell egy kis alázat!
   Meg kell tanulni, hogy 7 arcizom kell ahhoz, hogy összevond a szemöldököd, de kevesebb ahhoz, hogy befogd a pofád ;)
   Majd rákerül a sor a komposztálás témára, amikor elfogadnak, látják, hogy dolgos vagy, látják a "hülye ötletek" működnek, még akár a szívükbe is zárnak ;)

   Viszont ennek kapcsán megtanultam (magamról) azt is: igenis fontosak a saját elképzeléseim, azaz hiába szerettem bele a különféle gyümölcsfáktól tarkabarka kertbe, meg odaképzeltem a sövényt, ne lássanak át, meg a kis kerti tavat, dehát ha jobbról-balról ott a szomszéd, és nekik nem jön jól sem a sövény, sem a tó, hát lehet duzzogni, de a jog őket védi!
   Azaz megtanultam - így jóval később, évek múltán -, hogy jól meg kell gondolni bármilyen elköteleződést (konkrétan itt még a sima vásárlásnál is rosszabb: full hitelre vásárlás történt!), mielőtt beleszeretünk valamibe. Nekem nem sok időm volt kertészkedni, meg a Börzsönyben túrázni, ezzel szemben hajtani kellett a mókuskereket h fizethessem a hitelt, és közben a mai napig nem kapta el az újból feltámadt "igatlan-boom" Diósjenőt, a fővárosi hatás Vácon érezhető, talán még Berkenyén is, ami már csak 2 vasútmegállóra van, de Diósjenő homályban maradt.

   Szóval ezzel a két tapasztalattal felvértezve kezdtem Dublinban újratervezni, mi lesz mégis.
   Négy hely közül választhattam, bár az egyik nem volt valódi választás, mivel kiderült: totál bútorozatlan lett volna, és hát a hazautazásom február közepére esett. Nem számított igazán, hogy a főbérlőm régi ismerős, sőt: ez végül inkább volt rossz oldala a sztorinak, nem jó, de nem írok erről többet. Lényeg a lényeg: volt hová jönni, alap cuccal, adott kertben (tulajdonképp szomszédok nélkül), és közben mégis kb. "menetkészen", ha van valami más.
   Merthogy nyilván szerettem volna valami mást, valami sajátot!
   És ráadásul még kijjebb, ahol nemcsak, hogy közvetlen szomszéd nincs, de pl. a második szomszéd sem lát át 100 méterről a kettőnk közti szántósávon, vagy pl. az előkertemben nem kell integetni sem az arra járó autóknak. Amikor jobban kitavaszodott, elkezdtem érdeklődni, körbejárni a szőlőhegyes részeket. Ez, hogy a mínusz 15-ös reggeleket is jól viseltem, kézzel fűrészelt tüzifával, meg kézzel mostam, már eleve egy hamiskás önbizalommal töltött el, hogy én simán legyűrök minden nehézséget, "csak erőt adnak a kihívások!"
   Na ezt a belső hangot is mindig ajánlatosabb rövid pórázon tartani, hálistennek nem csak a saját káromon tanultam ezt meg, hanem mire tényleg kiköltöztem, elég sok jó tippet és tanácsot kaptam itteni "szomszédaimtól", akik kb. 1,5 évvel előttem érkeztek, és már előtte is hasonló életet éltek egy ideje.
   Meg itt számít a net, nekem ez konkrétan a Facebook: sokat érdeklődtem, kérdeztem, beszélgettem. Tudtam előre, hogy a sikersztorikat "egy csipet sóval" érdemes bevenni!

   Namost, vannak talán páran, akik ezt olvasva - ha olvassák egyáltalán - "utalgatásnak" veszik 1-2 gondolatom, mintha "én jobban tudnám", vagy kritizálnék. Előre szeretném bocsájtani, hogy a 6 évem alatt, míg Dublinban erre készültem, nagyon sok emberrel tartottam már a kapcsolatot, és már beindultak néha konkrét közeledések is, esetleg együtt, esetleg náluk, akiknek már területe, háza is van, majd becsatlakozom. Aztán valami mégsem klappolt. Szóval nem lehet tudni, mikor kire gondolok, ha úgy nézne ki, hogy "személyeskednék". Én itt az alábbiakban azt írnám le, ami tapasztalatot én szereztem, és aki mondjuk még mostanában indulna el, talán hasznát is veszi.

  1: Közösség :

   Ha csak bejárjuk a fél országot, és benyomásokat gyűjtünk, sosem garantált, hogy konkrétan ott élve nem változnak meg a kezdeti jó benyomások. 
   A legtöbb még akár hónapokkal később sem derül ki, vagy persze évek alatt az emberek változnak, ez is benne van a pakliban.Még 9  hónap alatt sem térképeztem itt fel mindent és mindenkit, de elégedett vagyok az összképpel, mind a fizikai környezet szemponjtából, mind az emberek oldaláról nézve. Van persze hátrány: kieső, "végeken" van. Pestről is macerás leugrani a barátoknak látogatni, nemhogy esetleg a másik végekről, mondjuk kelet-Magyarországról. Helyi lakosok közül is volt, aki 1-2 hónap után szimpatikus volt, még valamiféle közös tervről is beszélgetni kezdtünk, aztán hirtelen kiderült, hogy egy fasz, és azóta csak a minimális elvárásoknak felelünk meg, azaz köszönünk egymásnak. Róla kiderült, hogy az emberek nagy részével így van, és főleg azokkal, akiket én meg jófejnek tartok, azaz megvannak a kis "klikkek", és el kell ezt fogadni. A lényeg, hogy többen vannak, akikkel ki lehet jönni, sőt! együtt lehet működni. A polgármester is jó, és ez nagyon fontos lehet! A közösség alatt én eleve nem a klasszikus "ökofalut akarunk, minden áron!" típusút értem, és nem hiába akadozik a legtöbb ilyen kezdeményezés, de erre nem térek ki most, nagyon összetett téma.
   Úgy vagyok vele: közösség adott mindehol (Diósjenőt ilyen szempontból ajánlani is tudom, ott van pl. a Borókaház, és beletesznek apait-anyait, hogy szervezzenek-szerveződjenek!), de az egyénen múlik, belepasszol-e, vagy sem. El kell menni, megélni, próbálni, és ha nem megy, továbbálni... Nyilván nem ilyen egybites a dolog, de ez a magja, szerintem.

   2: Idő és pénz:

   Nem mondom, hogy nem kell terveket, listákat készíteni, akár lehet SWOT-analízist is, de akkor rugalmasan: ne érezzük feltétlen kudarcnak, amikor út közben nyilvánvalóvá válik, hogy minden kétszer annyiba kerül, és semmilyen határidő nem tartható, adott esetben az idő lehet nem a duplája, hanem 4-5-szöröse lesz, mire kipipáljuk a projektet! Nekem személy szerint mindig inkább az jön ki, hogy hol az anyagiak duplázódnak, hol az idő, de inkább mindkettő egyszerre! Már kezdek rászokni, hogy ez a normális! Közben persze én se vagyok nyugodt, rengeteg kétségbeesés és káromkodás becsúszik, de mivel megintcsak azt mondom, ez a normális, így nagyon jólesik, ha valami kis részfeladat hamarabb és olcsóbban megvan, és erőt merítek ebből!
   De ha azt hallod, egy-két év alatt "be lehet indulni" mondjuk 2 millióból, akkor számolj szerintem 4 évvel és 4 millióval, vagy lehet két év, 8 millió, ahogy tetszik...

   3: Rugalmasság:

   Ahogy azt se lehet borítékolni, hogy mindenkivel megtalálom a hangot és egy "kommuna szervezésében" veszek részt, azt sem, hogy az eredeti álomkép, amit vizualizálgattam, konkrétan meg fog valósulni! Én pl. valami alternatív építésű kuckót szerettem volna, és még ma is szeretnék! Akár Earthship jellegű földház, akár szalmabála ház, de legyen olyan és akkora, ami nekem épp megfelel, a speciális igényeimmel! Rám szabva!
   Hát, ha viszont ez nem megy, el kell engedni! 
   Mert ha csak akkor menne, ha reggeltől estig ezen dolgozom, azt már tudom: egyszerűen nem bírom! Nem bírok napi 6-8 órát keményen dolgozni, főleg olyasmiket, ami nehéz dolgok cipelgetésével jár és/vagy komolyabb szaktudást, de akár csak valami ösztönös műszaki érzéket igényel. Kreatív vagyok, de nem gyakorlatias, és elfogadtam magam ilyennek. Erős voltam 10 éve, most meg már erősen kihatnak rám korábbi sérüléseim, amik arra intenek, ne feszítsem túl a húrt! Azaz pl. ha lenne pénzem szak- és segédmunkásokat fizetni, még mindig megvalósíthatnám az álmaim nagy részét, de jobb elfogadni, hogy ez nem biztos, és ha csak 1-2 kisebb elemét beleviszem, már az is siker lesz!

   4: Kreativitás:

   Na, ez megy azért. "Made from scratch" (mi ez magyarban, most nem ugrik be, bocs.): próbálom mindig felhasználni ami van, kivéve ha nagyon nincs semmi! Nehezebb így szép dolgokat alkotni, de nem is a szépség a lényeg, főleg ha nagy árat kell érte fizetni. Vannak dolgok, amit azonnal meg kell csinálni, és akkor nem lehet várni az ingyen alapanyagra (amihez mondjuk ugyanúgy meg kell szervezni a házhozszállítást, szóval néha úgy sem éri meg), hanem venni kell rendeset, mint pl. deszkát a tyúkólhoz. De pl. amikor aggódtam, hogy a 4 hetes csibéket egyből a doboz után csak úgy a tyúkudvarban összeeresszem az öregekkel, mert estleg rájuk koppintanak, vagy ha nem is tudnak, hát hajkurásszák majd őket, az elválasztót teljesen "sittes anyagból" raktam össze, és célnak megfelelt. Ugyanígy a "magaságyás" kerítését, ami távol tartotta a tyúkokat, ne kapirgálják szét, és a falu kutyáit, ne tapossék le, vagy ne oda szarjanak, és kaparják el. Jó is lett a termés, nem bántotta semmi.

   5: Nyitottság:

   Ezt már fentebb említettem. A "vidék 50 árnyalata" (A Szürke 50 árnyalata nyomán) egy részletes posztom lett volna, miután Csergő barátomnak említettem, és nagyon jó témának találta, csak hát sosem volt időm leülni és megírni... De, ahogy sokan rámutatnak, akik nagyvárosban igyekeznek minél inkább kis ökolábnyomot hagyni, a vidéken se mindenki öko-bio, és öreg hiba lenne térítgetni őket! Általában a "mutassunk jó példát!" ellen beszélek, HA a #savetheplanet (mentsük-meg-a-bolygót!) kapcsán kerül szóba, mert a nagy képben szinte semmit nem számít, olyan sok idő lenne, amíg hatni kezd. De amikor nemhogy hatni nem kezd, de kifejezetten kontraproduktív, az az, ha erőltetjük! A neten lehet, az arra van, szerintem. A neten lehet beszólni, durván is. Néha kell is! Főleg olyan közegben, ahol azért vannak - elvileg - az emberek, hogy "ébredjenek fel"! Akkor ébredjenk már fel a kurvaistenbasszameg, és ne sértődjenek meg, ha ezt így mondom!
   De Józsi bá nem biztos, hogy 50-60-70 évesen "fel akar ébredni", viszont egy negyvenes városi gyüttment, ha elkezdi osztani az észt, annak semmi jó hatása nem lesz!
   És nem csak az öregek, persze!
   Én még azt sem lehet mondani, hogy mindenben "igazunk van", amit esetleg a Youtube-on meg könyvekből tanultunk, és a perma, meg a biointenzív, és társaik se mindig érik meg... Nem tudom, és tudom már, hogy nem tudom ;)
   Kedvenc példám erre, amikor Edina (aki kb. 45 körül van, és egyedül visz több "kisebb" földet, egy 6000 csirkét egyszerre nevelő hangárt, meg vagy 40 birkát és egy lovat), egyszer megmutatta a hangárt, és kérdezgettem a szokásosat: nem rossz ez nekik? Milyen a húsuk a táptól? Nem egészségtelen? Nem rossz-e az a koncepció, hogy ezt kb. 1-2 ember alkalmi segítsége mellett a sok gépesített víz és tápadagoló és az sms-ben érkező áramkimaradás, meg hasonló dolgok miatt majdnem tök egyedül csinálja, és emiatt pl. nagy a munkanélküliség, hiszen sok embert is alkalmazhatna?
   - Hát lehet, ebből a szempontból... - nem lehurrogott, nem nézett le az idealista nézetem miatt, mosolyogott rajta kicsit csak. - De ha az egyik emberem egyszer nem kapcsol át valamit, és 6000 csirke fullad meg, mert mondjuk túlmelegszik az istálló, akkor nekem arra nincs keretem. Inkább én figyelek mindenre.
   Szóval nem ítélkezem felette, mint ember, mind gazdálkodó felett!
   A rendszer felett ítélkezem, ami ilyen gazdálkodókat termel ki magából, készszerítve őket egy agyament versenyre, és közben a sok munkanélküli meg persze elkezd inni, mert "nincs jobb dolga", és pár év a lejtőn és sajnos valóban megbízhatatlan lesz, mert kap egy kis pénzt és megiszik 2 liter bort este, és reggel nem ér oda mondjuk 5-re, stb....
   Ő mondta ezt is:
   - A sárga húsú csirke azt hiszed mindig tanyasi? Én ezt tanultam, láttam is: olyan anyagokat kevernek bele, ami az én tápomnál sokkal rosszabb! Itt is csak az utolsó héten vannak kicsit szűken, amikor már elérik a vágósúlyt, addig úgy rohangálnak fel-alá, sok háztáji kis udvarban nem mozognak enyit.
   És tényleg: az enyémek most épp nem is mozognak eleget, mert az erdő szélén első a biztonság, sok itt a nyest és a róka. Nem kapirgálnak most semmit, én dobálom be nekik csomószámra a zöldet, hogy ne csak kukoricát egyenek. De nem hazudok erről! Senkinek nem mondanám most az, hogy "free range" csirkéim vannak! Baszhatnám a kapirgálós csirkéket, ha elvinné a felét valami ragadozó! Arra meg még nem volt sem idő, sem pénz, hogy rendes udvart építsek az új helyen...
   Ezekre a dolgokra CSAK akkor jön rá a városi gyüttment, ha nem csak a menő, virális Youtube csatornákról "tanul", és fantáziálgat, hanem felemeli a seggét és elkezdi csinálni!

   Nahát kb. ennyi elég egyszerre, mert már túl hosszú.

   Legközelebb írok arról, milyen minőségi váltást jelent, hogy bő egy hónapja a zsákfaluból kiköltöztem kb. 20-30 perc sétányira, a szőlőhegyre, és milyen tapasztalataim vannak ott.
 

Indián nyári kis, színes naplómorzsák 2.

   Azt hittem, ez valami "sorozat" lesz, legalább 4-5. epizóddal, de ahogy írtam: nagyon le vagyok maradva, szóval most - még amíg emlékszem - kábére, és gyorsban leírok 1-2 halvány emléket szeptember közepéről.

   Az egyik a komposztépítés a Lajostanyán. Kicsit késtem, 4-en már dolgoztak, amikor beálltam. Kaszálás kézzel, damilossal, és ennek halmokba rakása, itt tartottak asszem. Én elkezdtem szétbontani a régi komposzthalmot oltóanyagnak. Meg leraktam kb. 2 m szélesen és 10 m hosszan a szalma alapot az egészhez.
   Aztán a kistraktor utánfutójárara villáztuk fel a halmokat (jó méteres, akár másfél méteres gaz, sok parlagfű is, olyan egyenetlen talajon, néha melléléptem, és féltérdig beestem valami keréknyomba.). Ezután elkezdtünk az alapra nyers trágyát, ezt a kaszálékot rétegezni, miközben a régi érett komposztból vízzel áztatott "oltóanyagot" és slaggal még jó sok vizet locsoltunk. Ez amolyan 4-5 emberes munka, egyikőnk néha el-eltűnt, pl. amikor Ágit megcsítpe a darázs, mert ő allergiás rá. Sajnos valaki még bele is lépett a fészekbe, ami közvetlen a halom végén volt, egy almafa alatt, szóval akkor a slagosnak folyamatosan őket is locsolni kellett, ne tudjanak támadni. Engem egy méh csípett kézfejen, de én nem vagyok allergiás. Hálistennek a parlagfűre, meg egyéb ilyenekre se, különben maga a gizgaz mozgatása is betett volna.

   Összességében szerintem kb. 4 óra alatt raktunk egy kb. 2x1,5x10 méteres halmot, amit persze majd később többször át kell forgatni, az elsőről már ki is maradtam. Nem jártunk előtte v utána sámántáncot, nem áldottuk meg, sem a rá következő ebédet, meg amúgy kb. szerintem 2-3 havonta vannak ilyen csapatmelók, szóval nem afféle "ökofalu" közösség ez, mégis kaláka, mégis közösségi munka! És ennyi. Hogy amúgy a fűkaszát és a traktort is elítélhetném? Csinálja csak ezt meg valaki ezek nélkül (főleg traki nélkül elhurcolni azt a sok szart!) és utána dumáljon! Én "otthon" pár kis kupaccal bíbelődtem, forgatgattam ásóval, kiskapával, és imádtam beletúrni a közepébe, szagolgatni, ahogy már kb. beérett, de annyi lett csak, amibe pár muskátlit el lehetne ültetni, szóval a gazdálkodás, meg az önellátás az már a next level, és értem én, hogy a krisnások ökrökkel dolgoznak, de azért lehetne számolgatni, mikortól éri az meg...

   Ja, de ez még előző nap volt, mert még nem volt méhcsípés a kezemen:  mentem ki Gilihez (akinek a pincére épített víkendházában lakom most már október közepétől) körülnézni, és találkoztam a telekszomszéddal, Öcsi bácsival, aki két kb. korabeli nővel jött le a lejtőn. Hamar kiderült, az egyik a nővére, másik a húga. Nagyon kedves, értelmes öreg asszonkák voltak, de nem ám abból a világfájdalmas falusi nénike szériából, aki úgy áll fel a lócáról, hogy "Jajjistenemsegítsmeg!". Egyik talán 70, másik 65, nem emlékszem, de ahogy együtt szüreteltelgettük Gili szőlőjét (ja, igen, mert megkértek, segítsek kicsit, és hát persze! Random közösségépítés, csak úgy mondom ;), azt láttam, hogy a magyar "egészséges, mint a makk" francia verziója igaz rájuk, ami fordításban "erős, mint a tölgy"! A fiatalabbik volt a beszédesebb, kiderült, hogy valami veje az egyik alapító tag Nyimben, és a lánya meg valami amerikaihoz ment nőül, és a pasi kb. 3 hónapot dolgozik a "mainlanden", de amúgy Hawaii-on laknak, és az idő nagy részében ők is csak úgy elvnnak "ház körül"... amit nemrég elvitt a láva, dehát odaseneki, mindezt szintén totál mosolygósan mesélte. Amúgy is milyen tiszteletreméltó dolog, hogy a nehéz vasárnapi ebédet akarták csak a hegyen lejárni, de hogy az "öcsi" befogta őket ehelyett szüretelni, az semmiféle visszatetszést, méltatlankodást nem szült, ez a dolgok rendje, és hálistennek egyszálpólós idő van, és minden klappol!
   Namost, ez számomra csak egy csodálandó dolog, mikor leírom, nem akarom, bárki is valamiféle "ferdítéssel", romanticizálással vádoljon, mert én echte városi vagyok, és már belémivódott ez, szóval felismerem még ezt az autentikus falusi mintát, mert még nagyszüleim ezt élték meg, de már szüleim is csak ebbe születtek bele, középsulisként már elkezdtek városiak lenni, és majdnek nyugdíjas korukra tértek csak vissza faluba. Szóval nem csoda, hogy pl. szüleimre sem, magamra sem mondanám, hogy "robuste commu une chene", jómagam tele vagyok mind lelki, mind testi torzulásokkal, és csak ennél inkább csodálom az ilyen fajta egész-séget! Még maga Öcsi bácsi is, aki asszem 67-68, olyan szálkás, mint Iggy Pop, és jobban elbírja a vödröt, mint én, égő cigivel a szájában is, pedig végigpiálta az életét. Az ilyenre mondják, asszem, hogy úgy kell majd agyonütni!
   De az egész-séghez: nem csak testi épség van itt ám! Elbeszélgettünk a világ dolgairól, és - a már akkor is szokatlan - meleg, és a szőlőtermés kapcsán, még a klímaváltozásról is, és pl. mind a két asszony simán tisztában volt a dolgoknak legalábbis a biológia természetével: minél több erdőt vágnak ki, annál rosszabb lesz, mert nincs, ami szabályozná a vizeket, vagy a szeleket, esőket. Abba persze nem mentem bele, hogy mindez a világgazdaságra vezethető vissza, meg persze tudom-tudom, nem csak ilyen vidékiek vannak, hanem az avarégetős, műayageldobálósok, vagy a kúriábanlakós, golfgyepetnyírós, valójában városi életet élők is, de azért üde volt megtapasztalni az általános tájékozottság szintjét egyszerű falusi nyugdíjasok körében.
   (Most elképzelek egy kommentet Öcsi bácsi hugától, aki valamiért elolvassa ezt a posztot: "Drágám, az ELTÉ-n voltam tanszékvezető nyugdíj előtt, csak mondom ;)" ) Ki tudja? Én már semmin nem lepődök meg... 

   Na, és még a Mikó embere is meghozta szőlőszüret közben az 5 m3 tüzifát, és mindezt valami jó ómennek vettem, és ezt is megállapítottam magamról: tökre babonás vagyok! Csak az a baj, hogy a hitem ("Istenem") vesztettem el valamikor, remélem csak ideiglenesen, mert, hogy idézzek az "Isten tudja" c. könyvből: "Az ember Isten nélkül olyasmikhez folyamodik, mint a boszorkányság meg a vallás."
   (Jelzi, mennyit olvastam, hogy most elővettem a könyvet a pontos idézet miatt, és pontosan tudtam, hogy ez a 68. oldalon van! Van bennem egy kis autista vonal szerintem a számokkal, dátumokkal...)

   És akkor még kicsit rövidebbre fogva: a komposztépítés után másnapra jól bedagadt a kezem, de azért elmentem Attilával gombászni, mivel kicsit messzebbre mentünk, kocsival, egy jó lelőhelyre. Őt csak a vargánya érdekelte, de ha látott mást (galambgombák, tinóruk tömkelege volt még), szólt, én meg szedtem mindent, amit csak bírtam, bár eléggé kifáradtam, mert mindig utána kellett szaladni, hiszen ő csak céltudatosan ment előre. Meg a kezem is rajzfimesre dagadt így másnapra, és lógatni már nem is tudtam, de abszolút megérte, mert még a Lajostanyán használhattam az aszalót is, és lett egy nagy befőttesüvegnyi gombám télire! (A nagyobb üvegek a vegyes savanyúval kb. 8 literesek, viszonyításképpen.)

Indián nyári kis, színes naplómorzsák 1.

   Hát, nem sok saját posztom volt mostanában, talán egy ősz közepe felé tervezett "szezonzáróra" készülök, legalábbis fejben igyekszem apró jegyzeteket félretenni, milyen volt ferbuár elejétől kezdve. Egy biztos: sűrű. Mivel rengeteg dolog új, az elmúlt 7 hónap olyan hosszúnak tűnik néha, mint mondjuk az utóbbi 3-4 évem Dublinban. És ez mindenképp jó, mert úgy érzem; "éltem (---és ebbe más is belehalt már")

   Amúgy mindjárt október, de mire befejeznék egy posztot, máris újabb dolgok történtek, így csak nyúlik minden, aztán már a felét el is felejtem :(

   Most pl. csak 2 nap sztorija:
   Szeptember elején 6 napig átjártam etetni Diáékhoz a szomszéd faluba, napi egyszer, 1 macskát, 2 kutyát, 1 malacot és 6 kecskét. Csak etetni kellett, azt hinné az ember, azzal nem lehet baj, de azért stresszeltem így is egy napig, amikor a Matyi cica kiszökött, mert asszem a kulcs beakadt az ajtó és az ajtófélfa közé, a kutya meg biztos belökte, és huss. Egy óráig ültem a nappaliban, próbálni vizualizálni, ahogy visszajön, mielőtt fel mertem hívni Diát, mert azért kell a házban lennie, nehogy elüsse valaki az utcán, ahol átmenő forgalom van.
   Visszajött másnap, de aztán meg ott volt a következő szökés: a kecskék!
   Ahogy a villanypásztor 4 zsinórjából kettőt leakasztottam, hogy átlépjek a vizesvödörrel, egyik kiugrott mellettem, aztán ösztönből leraktam a vödröt és utánakaptam, mire kiugrott 2 másik is, köztük a vezéranya. Na, egy darabig még volt remény, amíg közel voltak, és igyekeztem meggátolni, hogy a szomszéd telek felé vezető kis réshez jussanak, de persze a vezér se hülye, meg nagy is, szóval ott kötöttek ki. Az még haggyán, hogy az is Diáéké, nem más fáit rágják le, csak hát ott a susnyásban, lejtős terepen megpróbálni elkapni... ja meg eleve: ha sikerül is a vezér szarvát megfogni, szerintem végighúzott volna a tövises gazon, mert egyszer már vezettem pórázon, kb. úgy húz, mint egy bernáthegyi. Na, megint hívom Diát, mondja, ami nekem eszembe se jutott: ott a zab, egy kis vödörbe tegyek, rázogassam az orruk előtt, az majd működik. Hát a kötelet nem lehet tolni, a kecskét viszont lehet húzni ezzel a kis vödörrel, hálistennek. A vezér persze utoljára maradt, csak a miheztartás végett úgy tett, mintha amúgy zabbal lenne felszórva a kátyú is a földúton, ő most még eszik egy kis pitypangot inkább a zsenge faágak után... De meglett minden. Még jó, hogy fejni nem kellett, azt egyszer csináltam már, de kb. négyszer annyi ideig tartott, mint Diának vagy Áginak. Bele kell szokni mindenbe, ezért (is) kezdtem csak a tyúkokkal itthon, azokkal is volt mit tanulni, sokszor még ott is telefonos (netes) segítséget kértem.
   Szóval a zabos akció után gratuláltam magamnak, ittam két sört, zártam a csirkéket is közben, mielőtt mentem volna a Lajostanyára. Jó ott állni, a tyúkudvaron, figyelni őket, nekem ez kikapcsolódás, szemlélődés. Egyszer a saját privát kis "fészkem", valami ponyvával gyorsan letakarható hintaszék, lugas alatt, tuti egy tyúkudvar közepén lesz. Lehet az öregek is ezért etetik a városban a galambokat, mert visszahoz ilyen falusi emléleket?Na, kezdek elkalandozni megint! Szóval azért IS figyelem jobban őket, mert épp átszoktatási fázis van daráról szemesre, és a búzát élből nem szeretik, a kukoricától meg kicsit tartottam, a legkisebbeknek még lehet nagy lesz nyelni, emészteni. És még az öregek is eléggé rákapnak bármire ahelyett, hogy szemes búzát vagy kukoricát ennének, szóval ha mást dobok be, akkor a kicsiket addig kiszorítják, amíg ők nem végeztek. De hálistennek látom, éhen azért nem fog halni egyik sem. 
   Mondjuk az egyik csibém volt olyan kis taigetosz-pozitív, hogy ennek megfelelően ki is tekertem inkább a nyakát, és otthagytam a rókáknak az erdőben, mert "this is Spartaaaa"... Na én ilyen vagyok, a kedvenc feketémet ringatom néha, mint egy bébit, de ha egyik nem okés, hát nem vagyok szívbajos sem.
   Nem tudom máshogy beszúrni, itt egy link a feketéről.
   Meg egy kép, amin Batmannek hiszi magát:

   Aztán irány a Lajostanya, mert ott már rendszeres kezd lenni a kedd esti relax a nemrég installált finn fürdődézsában.
   Viszont ez is állatbefogással indult, mert a 2 mangalica épp most jött rá, hogy elég erősek már a kordon leggyengébb deszkájához mérten, és mire megérkeztem már a közeli földeken, vagy akár az erdőben voltak. Elkezdtük keresni őket hárman, de nekem semmi lámpám nem volt, az erdősáv mentén füleltem, meg - ki tudja miért - füttyögtem, mintha kutyát keresnék. Aztán feladtam, és beültem a dézsába, de nemsokára hívtak, hogy segítsek, megvannak.
   Hálistennek jó idő volt, csak úgy egy törölközővel a nyakamban, vizes fürdőgatyában és klumpában is kibírtam, ahogy betereljük őket, aztán az ajtó elé egy szalmabálát gurítottunk, és Attila, aki még rendes vakondfarmerben volt, bemászott a nagy sártengerbe, és belülről végigvezetett egy villanypásztor zsineget, amihez én világítottam, Pisti meg segített kívülről megkötözni. Közben a fényre persze jöttek a lódarazsak, mert ott egy körtefa is, de hálistennek senkit nem csíptek meg. Aztán egy pálesz, hogy felmelegedjek, és vissza a dézsába kb. éjfélig. És már annyiszor jártam oda-vissza, hogy lámpa nélküli bringával is tudom, merre vannak a lejtőn a kátyúk, viszont a szarvasbőgést meg lehetett a patakvölgy felől hallani, szóval ... na...

   15-én kezdtem:
   Imádom ezeket a szeptemberi reggeleket!
   Este esett, én meg már 5:45-kor kint voltam, és szép vattás köd volt, szél semmi, papucsban sem volt hideg. A szarvasok bőgtek a kert végétől induló erdős részen, és kutyacsaholás is jött, de lövést nem hallottam. Megint elidőztem így kicsit a reggeli etetéssel a tyúkudvarban, aztán mentem a hátsó kertbe, eső után mindenképp ollóval, vagy metszőollóval, persze. 
   A spanyolcsigákról - szerény megfigyelés és gondolkodás után - az jutott eszembe, hogy hát a szerepük amúgy megvan a természetben, hiszen az erdő is tele van velük, nem direkt "arra termtette az Isten" őket, hogy agyfaszt kapjon minden kertész, ahogy elvileg a szúnyogot is talán a fecskéknek szánta, dehát mivel a fecskéknek egyre nehezebb eljutni idáig... na megint elkalandozok!!! 
   Szóval a csiga mit is csinál? Eszik-szarik, mászik, eszik-szarik, mint a legtöbb egyszerű lény. Lebont. Mindenki utálja, persze, mert tényleg egy gusztustalan jószág, nem is a külleme, hanem a ragacsos tapintása miatt, amit nem is szappannal, inkább földdel, homokkal érdemes lemosni, mert különben folyatod a vizet, ami meg nem illik! De lesózni, vagy kettévágni, melyik kegyesebb? Egyesek beinjekciózzák ecettel, vagy miafasz, ilyet is hallottam, még meg is magyarázták miért. Talán az volt az, hogy akkor az is megdöglik majd amelyik eszik belőle, merthogy ezek kannibálok?!
   Na, a sót és ecetet én nem próbáltam ki, viszont az szöget ütött a fejemben, hogy vajon tényleg kannibálok?! Szóval ezt megfigyeltem, és tényleg odavonzza a tetem a többit, de a kannibalizmus jelentése nem ez, szóval inkább dögevők is, és nagyon kézenfekvőnek tűnik nekem a magyarázat, pedig gimi harmadikban épp csak átmentem bioszból. Hát egyszerűen a csiga egész testében biztos ott a jó félig rágott cucc is, ami kibuggyan. Lehet szaglik is? Ahogy a galambok is csemegéznek az emberi hányásból (amiben ugye mindig van répa, és lehet nekik az pompás, kissé savasan tálalt saláta), a csigáknak is lehet a saját tesvírük beltartalma a legjobb falat. 
   Szóval a következő taktikát találtam ki: amikor épp bőven találok belőlük a komposzthalmom közelében, akkor egyet odateszek megbontva, a többit viszont élve. Egyétek és vegyétek, ez az én testem, és szarjátok tele a komposzthalmot, mert azt megköszönöm ;) 
   Na, ezután megszedtem a napi uborkatermésem kb. 2/3-át (7 db.) és igykeztem memorizálni  azokat a darabokat, amiknek még kicsi fejlődési időt adok. Mivel a csemegeuborka szedése ahhoz hasonlít néha, mint a lejtős terepen a gombászás: lehet felfelé menet semmit nem látsz, és aztán visszanézel és ott egy gombarengeteg, mert úgy esett rá a fény, hogy a színesebb kalapokat csak onnan szúrtad ki. Hát mondjuk az ubi még trükkösebb, mivel alig van más színe, mint a leveleknek és száraknak, szóval lehet nézni minden szögből, akkor is nagy a tévesztés veszélye. De kezdek belejönni, és mivel a paradicsomot elvitte a ragya (fitoftóra, műveltebbek számára) a két nagyonesős nap után, most kb. nincs más dolgom épp, csak a komposztforgatás és az uborka, meg némi paprikaszüret. Ahhoz képest, hogy 6-7 fészket raktam a földbe ubiból (összesen kb. 1m2, amin volt azért paprika is, meg még véletlen egy paradicsompalántám is ott élte túl, pedig annak semmi esélyt nem adtam volna), és kettőt sziklevél korukban kinyírtak a csigák, azért napi majdnem egy üvegnyit savanyítani nem is olyan szar. Persze mindent vegyesben rakok el, mert a fertőzés első jeleire leszedtem egy csomó zöld paradicsomot, meg rájöttem, hogy a csípőseket is szereti valami féreg, azaz a "megjelölt" almapaprikát is azonnal boncolom, savanyítom, de már van 26 üveg savanyúm. Meg 29 üveg lecsóm (ebbe a csatnit is beszámítottam). 
   Nem vagyok amúgy ilyen számolgatós, és persze mindent ettem nyersen is, meg persze koktélparit adtam bartertbe és ajándékba is, de a két kiskertem méreteihez képest ez elég jónak tűnik, nem? A koktélparit persze nem lecsóba tettem, csak ha már szétfeszült véletlenül. Inkább nyersen, meg persze aszaltam és van 6 kis üveg olajban eltett aszalt paradicsom is. Összességében mindehhez képest én úgy számolok, kb. 3-szor ennyit szeretnék elrakni egy téli szezonra, csak saját használatra, de kb. 3-szor ennyi területű kiskertet is simán lerendeznék, csak legyen jó a föld! Az a kritikus pont, de egyben ez a kedvencem is: élő talajt varázsolni a kőkemény zalai agyagból ;)
   Aztán meg nem tudom, mi jött ezután, mert már szeptember 25. van, és sosem fejezem be, ha eszembe jut valami még. Talán ez jó zárás: a földhalmocskák, amikkel elpöcsölök, forgatom, rétegzem, "csigázom", lehugyozom, majd - nem egyből utána!!! - szagolgatom, morzsolgatom az ujjaim közt, na ez nekem a szüretnél is jobb, tényleg. Persze talán mert nagyon kicsiben csinálom, ami ugye nem is "gazdaságos", mert azóta láttam, mekkora komposzthalmot tudunk csapatmunkával és kis gépesítéssel (utánfutós kistraktor, fűkasza, szivattyúzott kútvíz, slag) építeni, cirka 4 óra alatt. 

    De ez már egy másik történet lesz.
   
 

Töredékek május, június

Már néha írtam: amolyan naplóféle ez itt néha, mert amit nem írok le, sokszor elfelejtem, vagy legalábbis elhomályosul.

Szóval csak úgy kábére tegnap [ amit már nem tudok, amikor elkezdtem mi volt a tegnap, de kb. május eleje-közepe közt ]
Reggel lerollereztem a Lajostanyára, de úgy, hogy a kezemben a rollerkormányon volt egy pedál nélküli játékbringa is, a 2 éves Vincéé. Mivel előző nap ők jártak erre hogy a tőlük kölcsönbe kapott bringám elvinnék egy kis túrára, cserébe lerakják itt ezeket :D
Na, én meg amúgy is be akartam köszönni, már nem is tudom miért. Lámpát kérni kölcsön a keltetőben lévő tojások átvilágításához? Vagy épp vittem 1 doboz tojást, mert heti 20-at barterezek tejre, sajtozáshoz? Mindegy.
Nem rollereztem vagy 30 éve szerintem, paráztam is a lejtőn, meg tudok-e állni...
Aztán mivel előző nap a nyári záporban kint hagytam a telefonom, kaptam egy régi kis telót is kölcsön, meg mondták h mindig szokott lenni valaki a háshágyi községházán, és ott lehet térképmásolatot kérni, aztán megnézni milyen szőlőhegyek vannak, mi eladó, vagy pl. melyik a Bercié, aki már megvett párat, de amúgy meg még vagy 10 évig úgyse költözne ide, szóval lehet kooperálni, így hazatekertem, beraktam a kártyám a telóba, némi kápét a zsebembe, meg a személyit, lakcímkártyát, és betkertem Háshágyra.
Ezt amúgy olyan Pierre Cardin (turis, persze) ingben, Tisza cipőben, de közben térdig sáros mackóalsóban, Robinson szakállal és Surda sapkával, csak hogy kb. meglegyen az összkép a bolond gyüttnent sablonhoz.

Na, a hivatal zárva, előző nap (22-én) kitették, hogy ezér-azért 23-án nem lesznek.
Szóval akkor már közel a Nemzeti dohánybolt, ahová néha beugrottam mondjuk kis sörért, és a dohánybolt és a kocsma egy családé, az előbbi egy kis kuckó a ház előtt, csengővel, a nyitvatartási időben vagy a házból, vagy lent az alagsori kocsmából kijön Ancsa (akivel most kb. 6. alkalomra tegeződtem le, mert mégis ő a nő, dehát nekem meg ősz a fél szőrzetem, mostanra megkockéztattam, lehet-e így, illik-nem illik...). Na, mindezt azért, hogy megkérdezzem a hivatalról, meg a térképről, de erre mondta hogy épp van 3 törzsvendég lent, menjek le, ők majd sokkal többet tudnak.
2 öreg, egy kb. korombéli, aki amúgy fullra Ausztriában él, ott is van bejelentve, meg minden, csak itt is van egy háza, néha visszanéz.
Na, kaptam is az infót ezerrel, hogy ezek is meg azok is biztos eladnak egy szőlőhegyet, mert nem kell, nem bírják, elvadult, vagy az örökösöké, akik akár Kanadában is lehetnek, meg stb.
Egy pohár sör alatt láttam, inkább lebeszélnének, ne menjek ki a "vadonba" úgyse bírom, szóval nem az Öreghegy, hanem a Vashegy, mert ott van víz-gáz-villany, meg minden, de én persze semmit nem jegyeztem meg az info-lavinából, csak mondtam nekem kb. mik a paraméterek, felírtam nevem-számom Ancsának, aztán jött egy másik ilyen (vagy remélem nem ilyen) kiköltözős-hegylakó, akit idefútt a szél és pl. nála a hegyen idén nyáron már mini jazz fesztivál is lesz, de hogy sok másra nem használja a telkét az tuti. Hogy "véletlen" ugrott-e be ő is kb. 11:30-kor a kocsmába, vagy ez menetrend-e nála, az mindegy is, nekem épp menni kellett úgyis, mert eső után gondoltam gombászás ürügyén "erdőzök" is egyet, amolyan dublini phoenix-parkos módra, amikor a séta a lényeg meg a faölelgetés, a gomba csak bónusz, esetleg.
Szóval a dohányboltban vett 2 doboz sörrel mentem a Háshágy és Velence közti erdős részre, már van is ott egy kedvenc kidőlt fám, amin mezítlábas egyensúly-gyakorlatokat lehet végezni, ami jó a tartásomnak, mind fizikai, mind lelki értelemben.

Ehhez egy korábbi képet tudok csatolni is, mert most nem tudok fényképezni, sajnos, pedig vagy 6-7 féle gombát is találtam, és háromról legalább kábére tudtam milyenek, és kis mintát elraktam, mert másnap (azaz ma, 24-én) menni kell gyógytornászhoz, és a piacon legalább tesztelem, igazam volt-e kábére? (Igen! Yesss!)

Szóval elbohóckodtam, elüldögéltem, elgombázgattam, elgondolkodtam.
Eszembe jutott (!) pl. az a közhely, amit legutóbb Hetesi Zsolttól hallottam, hogy az emberben valami genetikai kódolás az üres terek szeretete, merthogy a szavannákról származunk... Több tízezer éve ott lett kb. ember a majomból és amikor túl sok a dzsumbi, ott lapulhat az oroszlán, és ezért a sok hülye kertvárosi pázsit, meg az olyan parkok, mint a Phoenix, Dublinban, ahol max. 10 méter széles fás sávok, vagy kisebb fás ligetek vannak, a többi meg a több száz méter átmérőjű gyep és legelő (szarvasoknak).
Dehát ez nekem elég gyanús, főleg amikor én ilyen bükkös-féle erdőben érzem a leginkább kiegyensúlyozva a lelki békém, biztonságérzetem és az esztétikai éleményem is.

Miért jó ez?
Namost ahhoz elég ritkás, hogy kb. 100 méterre lehessen látni-hallani is. Senki sem lephet meg, mert már egy rigót is meghallani, egy őzet meg több száz méterről is akár, olyan a csend. De ha mégis meglepne (mondjuk egy oroszlán), azért van elég fa, ügyes ember pl. fel tudna mászni. A szavannán ezzel szemben (javítsatok ki, ha tévedek) ha épp nem tapossa le az elefánt v. nem legeli le a gnú, akkor elég nagy a fű, hogy úgyse látni semmit embermagasságból, viszont menekülni meg nem lehet semerre, ha 2 facsoport közt több száz méter van...
Meg alapból kérdés bennem, hogy a föld klímája vajon nem volt pöttyet más akkoriban mondjuk Etiópia, Szudán meg az emberiség bölcsője felé akkoriban, amikortól mi emberek vagyunk? Mert hogy MA szavanna (vagy félsivatag) az okés, de 60.000 éve mondjuk lehet jobban hasonlított egy ilyen szép szálas bükkerdőhöz a táj...
Na, szóval, kérdések és kérdések, ez tesz minket emberré (sapiens), nemde? Még ha Hetesi Zsolt is mondja, én akkor is megkérdem, már bocs, de vajon biztos igaza van?
Nem tudnék-e 2-3 más okot mondani az angolparkokra és szuburbiákra, miért terjedtek el, mintsem a genetikai kódunk? De tudnék!

Ez csak úgy eszembe jutott most, hogy tegnap eszembe jutott, de amúgy meg 3 nap múlva kitörlődne teljesen.

Aztán az erdei kitérő után nem sokkal meg volt beszélve
..........
hogy mi, azt elfelejtettem, mert ennyire volt épp erőm akkor leírni, ez a tipikus "naplómorzsa", amit nem is tudom már miért írok, talán megszokás...

Ma [ Június 16. ] tovább, most pl. tudom is miért: eddig reggeltől meg sem álltam, most ebédeltem rendesen, sziesztázni nincs idő, szóval amíg leülepedik a kaja, akár írhatok is pár sort.

Pont 4 hónapja érkeztem. 
Egy-két dologgal kezdek már tisztában lenni, főleg azzal, mennyi mindent kell még megtanulni és/vagy megszokni ;)
Na, az első: elektromos áram nélkül már biztos meghülyültem volna, szóval azok a vadregényes elképzelések, hogy majd egy minden közmű nélküli dzsindzsás szőlőhegy is jó, ahová egy kis minimál menedék-kuckót építek, hát az 100% felejtős!

Pedig pl. ezért mondtam, hogy a kézzel mosás nem is olyan nagy baj, és ugye a mosógép lenne az egyik nagy fogyasztó... Hát most már kezd a faszom kilenni a kézzel mosástól is, mert olyan a szitu, mint a kutya amelyik megpróbálja elkapni a saját farkát. Valami mindig ázik, vagy a mosószeresben, vagy ecetesben, vagy öblítősben, és ez még csak a napi szükségletek miatt, mint pl. alsónemű, póló, ing és zokni, aztán ha sorra kerül az ágynemű na az már akkor túlmegy egy határon néha.
És mivel nincs mikró (mondjuk az nem is lesz), azaz mindent külön edényben melegítek meg, szinte ugyanezt érzem a mosogatással is, de azért mosogatógép se kell, csak mondom: elég sziszifuszi meló ez is. 

A meggy a kedvenc gyümölcsöm, de pl. egy órba telt egyik nap, amíg kb. egy kilót leszedtem, na meg közben a számba is tömtem, az reggelinek jó volt. Viszont abból a kilóból meg másnapra már 30 deka tuti megromlik, még konyharuhán ügyesen szétterítve is, azaz kb. szerintem szedni se érdemes, csak amennyit épp megeszek. 

A kertben kártevők, de még nem is panaszkodhatok, még őz vagy szarvas nem rongyolt be hátulról, a paradicsomok nem gombásodtak be, az erőspaprika szép, a salátát versenyben lehet enni a csigákkal, de más dolog nincs vele, a hagymával meg még annyi se. De azért, hogy szintén ebből mi az ami pl. eltehető (és van is hozzá tudásom/kedvem/energiám, hogy eltegyem) az már megint egy meggondolandó faktor!
Esküszöm a tél sokkal egyszerűbb volt, amikor a puszta túlélés és a rövid napok miatti "jaj, de jól kihasználtam az időt!" érzés, meg a gondolkodást nélkülöző fizikai munkák, különösen a fahasogatás, valahogy nagyobb megelégedettséggel töltik el az embert...
Most meg mindig ez az "azt se tudom, hol áll a fejem!"
Vagy legalábbis sokszor.

Még a tojókra gondoltam úgy az elején, hogy alig van velük dolog, alig esznek, ehhez képest elég tojás van, szóval hurrá! Aztán betegség, meg róka, meg azért az ól kipucolása sem egy gyerekmatiné. 
De mást nem csinálnék akkor sem, szóval ezek nem panaszok, csak hogy senki ne gondolja, hogy valami kis Édenkert az élet, ezeket néha jó tisztázni! Magammal is, persze, azért írom le, afféle kis naplókarcolatok ezek.
Majd letisztul szépen minden!

Fényképezni nem tudok most se, de pár napja kölcsönkaptam egy gépet, csatolok még abból valamit:



Kapcsolódó posztok:

MűPa 2.
Beteg és rokkant Punkok...
MűPa

MűPa 2.

Megint valami szépet azért alkottam nap végére, és persze kirakom a fészre, de meg akarom írni, hogy azért "egy csipet sóval" vegye be ezt bárki!
Aztán mivel grafomán vagyok, már látom inkább naplóbejegyzés lesz belőle.

Szóval így kezdetem: De senki ne gondolja ám, hogy én valami kis buddha/manó vagyok, aki egész nap tesz-vesz, meg archaikus mosollyal arcán gyönönyörködik mindenben és talán még dúdolgat is közben!
Ilyen a virtuális tér, mindenkinek van ezer arca, és abból kiválasztja azt a párat, amit mutatni akar magából. 
Például én ma nagyon bal lábbal keltem, valahogy semmi se ment, főleg mert vannak dolgok, amit kb. egyszerre lenne érdemes csinálni, de akkor meg csak a káosz lesz, mint Aprajafalván, a törpikék nem egy irányba menekülnek, hanem egymással szemben, szóval vagy mindenhol baj van, vagy full hülye mindenki...
Kimegyek, bent hagyok valamit. 
Bemegyek, kint hagyok valamit. 
Trágyadombon kapálok, moshatom állandóan a lábam is, meg a klumpát is, mert én nem bírom elképzelni a gumicsizmát jó időben! 
Mosni kell a kezem ezerszer, mert ugye pl. sajtot megfordítani nem retkes kézzel kell! Még akkor se, ha nem eladásra megy, hogy "Megeszik még ezt a jó túrót a pesti urinépek!" (megvan, ugye? Orsi B..te : Indul a Bakterház, majd feltétlenül nézd meg!!!)

A gumicsizma mellett ugye az echte paraszt nem véletlenül hosszúgatyázik, azt is megtanultam: csaláncsípés is tud túl sok lenni, de az egyéb rádtapadós, tüskés dzsumbi a rövidgatyás műparaszt "kurvaisten-forrása"... én mégse hosszúgatyázok 20 fok felett, nem olyan családból származom én!
Kullancsról most semmit, nem akarok ijesztgetni olyanokat, akik még nem biztosak benne, hogy meg akarnak-e látogatni.

De az okosteló volt az mégis, ami totál szétbaszta a napom, nem a vidéki hátulütők, szóval...
Netezni se kéne már ennyit!
Egy jó cimbim egyik párhuzama jut eszembe, aki hajón dolgozott, és azt írta egyszer, addig iszogat a többiekkel, amíg be nem csajozik (mert általában az így megy, főleg vendéglátós berkekben, főleg hajón), aztán utána már csak csillout, semmi pia, Amszterdam 2 hetente, 'nuff said ;)

Szóval már nem sok választ el talán az igazi csilltől, csak legyen saját "birodalmam", az biztos hogy néha ki-kiposztolgatok néha majd onnan is, de hogy előre borítékolhatóan semmi-értelme-vitákba nem fogok belemenni fasz vegánokkal, akik azt hiszik, hogy levélmulcsból húsz kilós tök lesz, meg fasz állatvédőkkel, akik az élőcsapdában fogott nyestre azt javasolják a baromfitartós csopiban, vigye el a gazda 15-20 kilométerre, és engedje szabadon, "mert az is Isten teremtménye!" az biztos!
Tele van a net fasszal, én már csak a saját kis csoportom szeretném megőrizni, az az 550 tag elég is.
A világot már úgyse váltjuk meg, mert mindenkinek kb. 95% ellenérve van arra, hogy kiköltözzön igazán vidékre, és az az 5% ami meg vonzza, az általában olyan, mint a "Love Ireland" fotók, amik tényleg szépek, tengerpart, zöld gyep, sziklák, de mind verőfényes napsütésben készül, holott olyan idő kb. összesen az év 15%-ában van! Plussz a szél, az ugye nem látszik a fotókon, hogy a mellbimbód kilyukasztja a pólót nyáron, amikor a fotón amúgy totál kellemes virágos-zsúrlós-tengerpartisziklás eye-candy van tálalva ;)

Szóval van ám itt mit meggondolni, de én az első pillanattól kezdve (a nagy februári hidegben érkeztem) tudom, hogy minden "nehézség" elmegy egy-két káromkodással, a Jóisten meg ezt nem veszi ám komolyan, az én Istenem semmiképpen, szóval nem számít!
A lassú net, az elbaszott okosteló, az tolongás a pesti combínón, az sokkal de sokkal idegesítőbb...

Még a nyusztra ki akarnék térni, meg talán a vegánságra is, de hosszú lenne, és mostanában igyekszem jobban szervezni a napom, szóval nem tudok 3 méteres papiruszokat posztolni ;)

MűPa 1. >> ITT

Kommunikációról - naplóformában

   Egy kis kimozdulás. Önkénteskedési lehetőség keresése, persze csak olyanban, amit tényleg szívvel-lélekkel vállalnék, különben semmi értelme. Szóval közösségi kert. Megtaláltam egyet, ami nincs messze. Egy tipikusi belvárosi gettóban. Az egyik korán érkezővel együtt vártuk a kapunyitást a szeméttel teledobált utcában egy rég bezárt iskolaépület mellett, amin külön két bejárat van: fiúk és lányok. Lehet egyházi suli volt :) 

 
   Jó 30 méterre be kell menni a "kertbe" (a lebetonozott iskolaudvar, mondjuk már évek óta működik, azaz a betont elfedi a fakéreg, de nem törték fel a nagy részét, szóval masszív pallókból emelt ágyások a parcellák, amiket lehet bérelni, és van egy kb. 4x8 méteres fóliasátor.
   - Lakatold le a bringád! - mondja James, akivel együtt vártuk a nyitást. Nézek rá, a 30 méteres távolság és a tény miatt, hogy a bringám jóindulattal 30 Euróba kerülne...
   - Hidd el, itt lakom a környéken! - mondja nevetve. - Jobb, ha lelakatolod.

   Hát így indul, kis "tanfolyam", amin én vagyok az egyetlen nem-ír. Ennyit a multikultiról, gondolom magamban. A bevándorlók (vagy vendégmunkások, mert én annak veszem magam) általában vagy dolgozni és utána bulizni akarnak, vagy aki nem akar sokat dolgozni, az elvan segélyen és nem akar önkénteskedni se.
   Jó, hogy ez tanfolyam, amibe belecseppentem, hát azt nem tudtam előre, és elsőre magamban picit csóváltam is a fejem, mert azt hittem egyből kigazoltatnak velem egy területet, ehelyett az első órában csak elmélet volt, a lábam meg majd lefagyott. De az ember nem mindeig kapja meg elsőre amit akar, türelem!
   Amit akartam (teljesen konkrétan a gazolás) azért visszamentem 2 nappal később, mert a Johnny nevű figura, aki stabil tag, mondta, hogy ő tuti ott lesz. Rajta kívül volt egy ukrán srác és 4-5-6 középkorú ír faszi, egy "tanárral" (így utaltak rá). Kiderült, hogy a közeli Adult Learning Centre-ből (felnőttoktatási központ) jöttek, és afféle rehab program nekik a kertészeti segédkezés. Hárman gazoltunk, a többiek korlátokat festettek, de csak miután volt egy meeting, és bár én nem emiatt jöttem, a tanár meghívott rá (megint lefagyott közben a lábam, de megérte.)
   A "Men's Shed", azaz kb. férfi-sufni nevű programról szólt, röviden ismertetve a mozgalom történetét, és az elképzeléseket, hogy itt az elhagyott iskola egyik részén indítanának egy ilyen csoportot. Aztán mondta a tanár is (nem tudom hogy kell írni a nevét, kb. Podder v. Padder ahogy hangzik), meg az egyik tag is, menjek be az oktatási központba másnap, keressem Sue-t. A Men's Shedről majd írok, amikor lesz mit, egyelőre nincs, de az ötlet nagyon szimpatikus.
    Szóval gazoltam egy területen 2 másik taggal, egyik kölcsönadott egy metszőollót is, ami azért érdekes csak, mert ugye most nagyon szűkös büdzsén vagyok és már napok óta ett a fene hogy a lapos téli napot blokkolja az elvadul sövényünk, és már sima csípőfogóval is próbálkoztam rajta, de nem akartam direkt ezért a helyi hardware store-ban venni egy metszőollót, most meg tessék!
    

   (Itt nincs teljesen kész, csak hogy az eredeti magasságot is lehessen látni. Azt a "létrát" a 2 évvel ezelőtt mentett építkezési hulladékból ütöttem össze, direkt erre a célra.)

   Másik dolog, hogy hoztam egy szatyor csalánt, ami nagyon friss és egésszéges volt pl. azokhoz képest amiket ilyenkor még a Phoenix Parkban találni, és nagyon jó pesztót csináltam megint. Harmadik meg - ami szintén épp reggel jutott eszembe - hogy megint indítani akartam egy adag komposztot, de nekünk ugye nincs rendes kertünk, és nehéz gilisztát találni. Na, gazolás közben egy pohárkába szedtem vagy 5 rendes példányt, azokat is hazahoztam. Szóval ezek a kis apróságok reménnyel töltöttek el, hogy "kérjetek és kaptok, keressetek és találtok!"
    Sue ehhez képest nem ért rá másnap, meg az is kiderült hogy abban az oktatási központban főleg írni és olvasni tanítanak teljesen marginális és/vagy menekült csoportokat, meg hasonló, szóval pl. nekem nem tudnak mit mondani. Az én "keresztem", hogy elég jól tudok angolul, csak hányok a "business environment"-től, meg a kommunikációnak attól a formájától, amit pl. egy ügyfélszolgálatosnak kell tolni. (Tulajdonképpen erről akartam írni, csak mindig elmegyek ebbe a naplószerű irányba, mert hát magamnak is írok, különben mindent elfelejtek, és sosem fogok úgy önéletrajzi regényt írni a végén ;)
    Én olyan "segítséget" vártam volna, hogy mondjuk bár én nem munkanélküli vagyok, hanem táppénzes, de talán van valami ingyenes, alap vízvezetékszerelő tanfolyam, mert én valami hasznosat akarok tanulni, nem számítógépes ismereteket, meg raktározási ismereteket, amikre igyekeznek itt a leszakadó rétegeket kiképezni, hogy aztán ne kelljen tovább segélyen lenniük. Na mindegy, kaptam további tippeket, meg végre éreztem, hogy teszek valamit magamért, nem csak "várom a sült galambot".
 
    Tippek terén a következő ma történt:
  Egy másik központban jártam, ahol csak úgy kaptam a nevet, keressem Richie-t és mondjam, hogy Johnny ajánlotta. NA EZ mondjuk Írországban a kevés dolgok egyike, amit igazán szeretek: közvetlenség és minimális bürokrácia. Keresztnév (az is becézve ugye nem Richard és Jonh), semmi családnév, mintha eleve haver lenne mindenki, vagy a középkorban lennénk, ahol max még kezdtek csak kialakulni a családnevek, és én nagy középkor-rajongó vagyok.
   Szóval minden időpontegyeztetés nélkül azonnal fogadott Richie, aki amúgy egy penge jogász, és a beszélgetésünk alatt még volt egy alter fiatal csaj a szobában, aki tréningen volt, figyelte Richie mestert, hogy mindenre kb. azonnal vágja a választ netes keresés nélkül. Szóval pl. jogi infókkal mindenképp gazdagabb lettem, bár persze az esetleges tanfolyam dolog csak max 6 hónap táppénz után jöhet szóba, az meg ugye még így is elég személyes megpengetni, hogy amúgy én talán a táppénz mellett egy kis kápéért takarítanék, kutyát sétáltatnék, bevásárolnék, stb. csak hogy kiegészítsem a kereteim. Tettem erre utalást, és lehet majd ebben a furcsa nevű tanár, vagy a kertész tanfolyam résztvevői fognak segíteni, de ezek a kommunikációs gyakorlatok, hogy ismeretlenekkel megbeszélem, mi a stájsz és biznisz-lájk is a beszélgetés meg nem is, na ez jó, és valami plusszt ad. Mert pl. egy állásinterjún én mindig azt nézem, hogy szinte a fogam nézik, nem tehetek róla, akármilyen kedves egy HR-es, én magam ott nem vagyok elememben, azaz tudok úgy tenni, mert elég jó színész vagyok, de alapból utálom az egészet!
   Richie kifejezetten valami echte szoci, szakszervezetis, a prolikon hitvallás szinten segítő embernek tűnt, és az ilyeneket én szívem szerint megölelgetném, hogy nem csak arra hajt valaki, hogy év végén megint le tudja cserélni az Audiját, vagy vegyen egy kis jachtot, mert esze lenne rá, hanem beül hetente kétszer 5-6 órára azokkal foglalkozni, akiknek a legnagyobb szüksége van rá!
   Ha lenne még esélyem annyit változtatni a múltamon, hogy lediplomáztam volna, én valami ilyen figura szeretnék lenni. Persz falun, hogy közben kertem is legyen ;) De álomképeket félretéve: az, hogy jól tudok kommunikálni, csakis akkor igaz, amikor hasonszőrűekkel beszélek, és ráérzünk egymásra.

    Előtte kb. egy héttel ott volt az ellenpélda is:
    Bementem az ingatlanügynökséghez, akik kezelik a házat, ahol lakom. Kellene egy szerződés kinyomtatva, aláírva, és amin nem az van hogy "Steve Kincses", ahogy az előző tulaj aláírta (na, azért ilyen ügyekben nem biztos, hogy mindig a közvetlenség a leginkább célravezető), hanem István Kincses. Lehet kell majd otthon, és a magyar hivatalok szerintem tutira elkezdenének kötözködni hogy ki az a Steve?!
    Az iroda (ahogy ennek a prominens cégnek az összes irodája) persze csili-vili, és mindenki nagyon szép öltönyben van, és láthatólag sok más dolguk nincs is. Legfeljebb az, hogy a biciklivel érkező, kopottas, félig ősz szakállú prolit, aki szinte hihetetlen módon mégis az ügyfelük, minél gyorsabban lerázzák.
   Kb tudjátok mit éreztem, hogy megint jöjjön akkor egy kis középkori párhuzam?
   A Robin Hood korszak, amikor a normann nemesek angolul se tudtak, de kurvára lenézték a meghódított szászokat, a páncélingeikben és magas lóról, így beszélhettek velük... Kölcsönösen képzeletben kb. lehánytuk egymást ezzel fiatal csávóval, aki persze - ha telefonon hívtam volna - kb. kinyalta volna seggem, ahogy a másik szokta, akit mindig basztatok a házban felbukkanó problémákkal, de élőben sosem találkoztunk. Én lehányom, mert értéktelen, kamu munkát végez, amivel négyszer annyit keres, mint amennyit érdemelne, olyan emberek számára, akik a lépcső feljebbi fokain százszor, ezerszer, tízezerszer annyit keresnek, mint amennyit megérdemelnének. Ő meg lehány engem, mert úgy nézek ki, mint Oriza Triznyák, holott Dublinban aztán elvileg mindenki megsütheti a pecsenyéjét, és akkor öltözhetne "rendesen". Ergo vagy alkoholista, vagy drogos vagyok, vagy sima lúzer... És a három közül megtippelem, hogy az utolsót utálják a legjobban, főleg hogy elég sok "felhasználó" is van ebből a skatulyából kihúzott külsejű rétegből ;)
   Na, az ilyen környezetet, az ilyen embereket így kombinálva, én nem viselem el sokáig, szinte szerencse is volt, hogy lekoccoltatott azzal, hogy hívjam a szokásos csávót, mert itt az új ügyfelekkel foglalkoznak!
    Mondom azért a kombináció fontosságát! : adok magamban kis esélyt annak, hogy amikor hétvégén nem öltöny-nyakkendőben dolgozik egy ilyen cégnek, lehet épp kertészkedik, még az is lehet, hogy közösségi kertbe megy, és ott találkozik a magamfajtával és tök nagy haverság is lehet!
   Mindig igyekszem az ajtón kilépve ilyen sztorikat gyártani, mert ha nem igyekszem eléggé, akkor azok a sztorik "nyernek" amikor kalasnyikovval megyek vissza és halomra lövöm őket ;) Ez az egyik fontos dolog: ezek a szerencsétlenek épp úgy csak kis fogaskerekek egy elbaszott gépezetben, nem ellenségeim ők, csak maga a gépezet az.

    Szóval még mindig a kommunikáció:
    Pozitív élményem Richie-vel oda vezet, hogy fizikailag is kissé jobban érzem magam, ezért beugrok a Herbert Parkba egy köztéri cross trainer gépen letolni kb. 20 percet. Melegítőgatyában mentem eleve Ritchiehez, szóval így könnyű volt :D :D
    A Herbert Park már bőven nem a proli negyed, jön két kisfiú, az egyik néz, hogy tolom. Ilyenkor tehetném azt is, hogy direkt félrenézek duzzogva:
    - Haggyámá a faszomba kis fattyú, legalább a Prodigy-t hadd hallgassam "békébe", anélkül hogy bámulnál itt!
    De nem, ilyet nem szoktam, legrosszabb formában sem! A gyerekeket bírom! 
    Ilyenkor kiveszem a fülest és mondom:
    - Allrigh? - ez olyan "mizu" Írországban - Ki akarod próbálni? - Mindegy hogy kb. fel se éri a gyerek, azért én megkérdem. Amikor ki akarják próbálni, le is szoktam szállni, elvégre nincs pontos "edzéstervem", időm meg mint a tenger.
   Jön a bratyó, kicsit nagyobb, ő egyből mondja:
   - Én ki tudnám!
   - Biztos? Hány kiló vagy? Kell egy kis súly, hogy beindítsd.
   - Ööööö, huszonöt?
   Megjön a nagyi, aki kíséri őket, köszönünk, majd akcentussal mondja, hogy igen, lehet 25, és hagyd a bácsit, ez felnőtteknek való gép.
    - Mi azt nem tudjuk mi az - mutat a hátam mögé.
    - Az húzódzkodásra van - mondom, miközben a kisöcsi meg is kéri a nagyit, segítse fel, csimpaszkodni.
    Közben németre váltanak, innen volt az akcentus, a nagyi német anyanyelvű.
    - Du bist so schwer! - mondja a kicsinek, és ha ennyi nem is rémlene, a nyögésből kitalálnám mit mondott.
    - Én is, én is! - mondja a nagyobbik.
    Na, leszállok már akkor, mondom:
    - Megpróbállak feltenni, de ne várj sokat, nem vagyok top formában. - És közben röhögök magamon, hogy egy 25 kilós gyereknek tényleg ezt mondom, hogy lehet nem tudom felemelni a rúdig? De sebaj, próba szerencse, és sikerül is.
     Kicsimpaszokdják magukat, még váltunk 2-3 mondatot és ennyi...
    Small talk (üres csevely) az igaz, de valamire mégis jó. Valami kötődés, hogy mind emberek vagyunk végülis! A small talk jó arra, amire, ahogy a legtöbb dolog. Pl. az autó jó valamire, és nem az a baj, hogy kitalálták, ugye? A small talk is akkor gáz, amikor ezerésves ismerősök, mondjuk rokonok és kollégák nem lépnek rajta túl, azaz mondjuk már ötvenedjére ebédelnek egy asztalnál és még mindig csak az aktuális időjárás vagy a hétvégi focimeccs a téma...
    Azért nem szeretem az úgynevezett "ügyfélszolgálatot", mert a valódi kommunikációnak a teljes elkurvítása. Mint a kapcsolaton, vagy akár csak heveny szimpátián alapuló szexhez képest az, hogy egy ócska kurva leszop egy kapualjban vagy két parkoló autó közt ezerért. Én ilyen szinten látom a "problémakezelést", meg akárhogy is vesszük, és ha beledöglök sem csinálok soha ilyesmit többé, mert megmérgezi az agyat, hacsak nem olyan típus valaki, hogy valami mágikus aurát von maga köré, mielőtt leül dolgozni, és kicsekkoláskor levedli ezt és újra önmaga lesz. Na, én nem vagyok ilyen...
    Ez az ügyfélkezelős "beszélgetés" a small talknál szerintem sokkal rosszabb és tartós használata káros is lehet ;) De ez persze nem kőbe vésett igazság, én így érzem, így emlékszem rá, amikor csináltam pár évig.

    De most mehetek vissza hallgatni a Wake The Fuck Up c. számot, ami a cross-trainerhez ideális. Van egy pergődob rész, ami olyan mint meg-megszakított géppuskasorozat, és a bringán néha azt képzelem, hogy a kormányon tényleg van egy géppityu és a sok cappucinós pohár meg a vér fröcsög mindenhol ahogy dőlnek meg sorba (kik? az arctalan tömeg, a belvárosban, vásárlók, vagy öltönyös robotok, mindegy olyankor), mert elkaszálom őket, mint ahogy a Full Metal Jacket helikopterlövésze lőtte a vietnami parasztokat a rizsföldön.
    És a két kiskölyök a német nagyival valszeg árván maradna, mert lehet apuci is ilyen öltönyös robot, és nem jó ez a világ így, hogy ekkora szakadék van, hogy pl. az ingatlanügynökségtől pár száz méterre kezdődik az a gettó, ahol a közösségi kert is van, de azt is egyszer majd visszakéri a tanács, mert "fejlesztési terület", stb. és akkor az se lesz...
    És csak nő és nő ez a szkadék, és nem akarom, hogy a feldühödött prolik egyszer "olyan kézbe kerüljenek", mint amit pl. az oroszok csináltak cirka száz éve, hogy már annyira gyűlölik az elnyomás szimbólumait, hogy ezeket a kedves kisfiúkat nem a nyújtóra fogják felsegíteni, hanem a két bokájuknál fogva a betonfalhoz csapják a fejüket, ha épp véletlen kiderül hogy apuci mégse csak egy középszintű robot, hanem mondjuk ügyvezető igazgató, stb.
     Az ilyen véres képekkel persze mindig túlzok ;)
     Persze. Hogy odafigyeljetek, talán azért...
     De akkor figyelni még pár mondatig :
     Ruandában nem sok köze volt a mészárlásokhoz annak, ki a tuszi és ki a hutu. A hutu sok helyen kinyírta a másik hutut, mert az a másik a gazdag szomszéd volt. Másik hutu azért nyírta ki a hutut, mert a felesége tuszi volt és a támadó ezen a jogon minimum meg akarta erőszakolni. Stb.
Nem azt mondom (amúgy is Jared Diamond mondja, nem én!!!) hogy az etnikai ellentét 100% kamu volt, de nem is 100% igazság, ahogy azt mondjuk a média, meg pl. még a később gyártott hollywoodi film, a Hotel Ruanda is sugallja!
    Az egész inkább azért alakult ki, mert a kommunikáció elfajult, eljutott a forráspontra, gyűlöletbeszéd lett a kapós, arra volt igény. A felbújtók kiosztották a macsetéket és elkiabálták a szólamaikat. Jól hangzott biztos az elkeseredett, elszegényedett tömeg fülének. Szóval a kommunikáció azért fajult el, mert a gazdasági egyenlőtlenségek odáig vezettek, hogy nem sok kiutat láttak már...
    Szóval tételezzük fel a jót, még arról is, aki nem szimpi, és legyünk kedvesek, ez okés!
    Viszont ami ezt az egyenlőtlenséget nem eltörölni, hanem szélesíteni akarja, az a rendszer az valódi ellenség, és a rendszerrel szemben ha túl kedvesek vagyunk, az oda fog vezetni előbb, vagy utóbb, mint Ruandában...
     Bocs, hogy nem písz-n-láv a lezárás, inkább >>> Wake The Fuck Up

     

Kis színes

Dublinban ugye kolbászból van a kerítés, de azért az albérleti viszonyokhoz egy kis szösszenet:
Kb. 2 hónapja szóltam az ügynökségnek, hogy az ágyam vége abszolút behorpadt, és ugyan "megoldottam", de szeretnék egy újat, elvégre több, mint két éve lakom itt, és a mai "kidobásra kalibrált" kultúrában mikor tartott egy ágy két évet?! (Főleg, hogy volt időszak, hogy barátnőm is volt, és hát nem a karcsú dereka miatt szerettem...)
Vakáció alatt, szinte méltatlankodva írt az ügynökség, hogy "hetek óta" próbálnak hívni, mikor is hozhatják az új ágyat?
Na, megjöttem, megkaptam, első blikkre sokkal strapabíróbb, mint a korábbi, de persze - mint kb. az emberek 80-90%-a tette volna - azt sem cipeltem ki a sufniba, hogy elrohadjon teljesen, mert megmentek mindent, hacsak pár léc "kikerül belőle", akkor felbontom.
Amúgy is, mivel hivatalból csak szingli ágy jár nekem, de dupla paplanom van, a korábbi matracot mindig bőröndökön és dobozokon fektetve, arra használtam főleg, hogy a paplan ne lógjon le a földre (meg ez a felület volt az egyik kupi-alkotó, azaz nem csak az a 3-4 könyv, amit egyszerre olvasok, de minden szar oda volt dobálva, amíg már nem bírtam tovább.)
Na, most gondoltam, szétbontom a régi ágyat, hogy ha menthető a keret, akkor ez lesz az új "oldalágy", meg betárazok oda a "mindenszar" kategóriából, mert hörcsöggel keresztezett, mutáns DNS-vonalam van, azaz szinte képtelen vagyok eldönteni bármiről is, hogy kell-e még, vagy szemét, hacsak nem ragad, vagy büdös, vagy penészes, vagy ilyesmi... Szinte fáj kidobni egy gyufás-skatulyát, amikor még van benne 4 szál, egy tompa hegyű Argos cerkát, vagy egy fél pár zoknit, aminek egy éve nem találom a párját, és ezek még csak a kevésbé helyigényes dolgok...
Ezért utálok költözni, mert akkor jön a "beáldozás ideje"! Mint a végitélet napján, akkor kénytelen vagyok "Haragvó Istent" játszani, és "szétválasztani az ocsút a búzától".
Hát, amikor elkezdtem a borítást lenyúzni az ágykeretről, akkor esett le az állam, hogy ezt egyáltalán el merik adni ágynak?! Kb. nyers, papírvékony léceken kartonpapír (!!!), és az egész mintha valami túlórától agyonhajszolt kínai szalagmunkás által lenne összetűzve... Igen, összetűzve, mert még a szög is kettérepesztené ezeket a csenevész leceket. Aztán az egészet valami ócska, és valószinűleg minden sosem-tesztelt vegyszerben áztatott (ne menjen bele a moly, meg az atka, meg ilyesmi, az a lényeg!) borítással, meg alul újrahasznosított műanyagszövettel be kell húzni, és bassza meg magát a fogyasztóvédelem!

A második kép illusztrálja, hogy oldottam meg, hogy ne egy besüppedő felületen aludjak, amíg nincs új ágy. A két db. rácsos cucc (talán valami gyerek tipegő két rövidebb oldala) már rég várta, mire lesz jó. Egy skipből hoztam haza, majdnem egy kilométerről, és leszarom ilyenkor mekkora cigánynak néznek! A laminált darabot az itteni sufniban találtam, csak nem volt elég széles, ezért raklapból mentett deszkékkal csináltam neki keretet. Azon a végen volt a nagyobb horpadás, mivel a radiátor felett van az ablak, és az ágyra állva tudom kinyitni, ezért ez a stabil megoldás simán működött, úgy is, hogy alul már szarrá volt törve minden.
Ez meg az ablak, ilyenkor nem bírom ki, csak hogy illusztráljam, amúgy tök fasza szobám van 450-ért, ezért is nehéz felmondani a munkahelyem, mert az meg 3 percre van...

   Persze a hörcsög mellett egy Mekk Elek is szorult belém, látszik az is, hogy "amire nem jó a szigszalag, azt hagyni kell a picsába!", de ez már azért nem igaz, csak ma is akarok aludni valamin, és az "áthajtható" részt provizor így stabilizáltam + egy kisebb szorítóval. Célnak megfelel, na ugye?! Nem győzöm amúgy hangsúlyozni, hogy inkább legyen minden mesterre ezer Mekk Elek, akik nem vesznek semmi újat, azaz nemfogyasztás, nemnövekedés, sufni-kreativitás, és nem megyek most bele miért is fontos ez, majd a Naomi Klein open talk összefoglalómban talán...

  Szóval itt most egymásra van hajtva a két rácsos cucc, azaz csak az ágykeret végébe eső darab van rögzítve, így némi kiegészítő keresztlecekkel, ha lehajtom, akkor rámegy a régi matrac, és kb. van egy dupla ágyam, tárhelyjel.
   Hát ennyi, és csak a szépet!