Vízszint

Viszonylagosság, ez jutott eszembe. Az ácsolgatós munkáim fontos része (kellene legyen) a vízszint. De mi is az?
Ami itt vízszintben van, egy meghosszabbított vonal mentén pl. Dublinban tutira lejtene.

A folyamatos viszonyítás világa a Föld, az életünk ebben a porhüvelyben, ami határokat szab és szabályokat "kényszerít" ránk.

Ez így kerek egész.

Viszonylagosan szép/csúnya,  gazdag/szegény, okos/oktondi,  boldog/boldogtalan. Ez nem is dualitás, inkább lágy tónusok léteznek.

A kapcsolatok (bármiféle, családi, baráti, párkapcsolat) is általában akkor működnek, ha nincs bennük merev szög, időről-időre viszonyulnak. Esetleg kis fáziskéséssel is, de rendszeresen, követhetően.

A hajlékonyság a lényeg, nem a "törekvés".

Simulni nem kell mindig tökéltesen, mint a deszkának a rögzítéskor (akkor tart), de jó érzés összetalálkozni néha-néha egy ilyen pontban, vagy síkban, akárhogy nevezzük. 

Aztán a Természet úgyis elhajlítja, és vagy hozzáhajlunk, vagy megfeszülünk.

Fontos az a bizonyos vízszint mégis, mert mi kicsik vagyunk és a Föld nagy, a világ "kitágult" (globalizáció, információáradat, stb.), és a korlátok nem feltétlen gátolnak, hanem kapaszkodót nyújtanak, megvédenek.
A kicsi szép, ugye? (Hú, de rég hanyagolom már a csoportomban a #NapiSchumachert... )

De valamiért a 21. században egyre inkább a túlzások világában élünk, ahelyett, hogy óvatosan idomulnák adott naphoz, adott emberhez, adott helyhez, valamihez ami (látszólag) biztos, és valamihez ami (látszólag) bizonytalan. A világ megtapasztalása gyakran olyan pillanatnyi ingerekből áll, amiről a Fight Club mozisnittes jelenete ugrik be, a cigicsikk-jel a pörgő filmszalagban, amikor Tyler bevágja a merev faszt a Bambi közepére, 24-25 képkocka közé csak egyet, de épp elég a hatáshoz.

A szemlélődés hiányzik, ahol egy "jelenetet" nem 25, hanem 250 képkockán keresztül fogadunk be másodpercenként, mert egész lényünkkel figyelünk, nem robotként...
De ez csak úgy eszembe jutott most.
Talán arról, hogy egy kedves barátom azt hitte, ezt most a hozzátámasztott deszkák tartják, míg a Tibi szomszéd meg a házhoz nézte be a tetőt, és a ház fala maga csal, mert már "megindult" lassan a lejtőn. És én meg mit látok bele? Hol ezt, hol azt...

Hegylakónapló különkiadás

   A szezonvég poszt után talán már írhatok a "hegylakó" életről is kicsit.
   Persze még a naptári télből alig telt el valami, várható még simán egy kemény március, meg alapból kis szokott tartani a fűtési szezon április közepéig legalább, a nappalok meg még mindig rövidülnek... (sokszor hetekig csak 1-2 mondatot írok egy ilyen posztba, mire kész lesz, már hosszabbodni fognak.)
   Úgy döntöttem magamban, december közepétől egy 100 napos időszakot tekintek télnek, azaz bármi nehéznek tűnt is eddig, az még "ősszel volt", és kb. március 24-25-én mondhatom, hogy most már legalább itt a tavasz.
   Persze amilyen klíma-amomáliák vannak, lehet 2019-ben március végén is lesz egy "visszavágó" a tél részéről, meg mondjuk lehet februárban simán lesz olyan, hogy szinte alig kell fűteni...

   Azt megint előrevenném: sose higgye senki, hogy minimális pénzzel el lehet kezdeni!
   Az 5 m3 tüzifa alap, a deszkák és lecek, amiket a tyúkólhoz, és a terasz téliesítéséhez vettem, kb. 30.000-be kerültek, és még a fólia, csavarok, szögek, stb. És már voltak szerszámaim. Nem túl komolyak, de azért nem kellett most megvenni pl. vésőket, kalapácsokat, barkácsszorítókat. Egy speckó zokni a vadászboltban 3000/pár! És nagyon kell! Ami azt illeti, 3-at vettem eddig, de inkább veszek még 2-t. Nem elég 1 zseblámpa és egy fejlámpa, mert van, hogy nem találod! Nem elég 3 fazék, meg 2 lavór! Még csizmából sem elég egy pár, mert amikor benedvesedik a bélés, ajánlatos lecserélni! Még szerencse, hogy abszolút nem izzadékony a lábam... De lábról és fejről azonnal meg tudok fázni, szóval a fűtés pl. azért is fontos, legyen lábfelmelegítős víz!
   Szóval szerintem nem lehet minimalistában tolni!
   Ezt mondjuk mindig is tudtam, előre készültem, amire csak lehet. Aztán meg akkor itt a következő "tanácsom": fogadd el, hogy sosem tudsz előre készülni mindenre! Nincs recept!
   Hogy miért fektetek erre ekkora hangsúlyt, majd talán később írok róla.

   Az épület kb. egy dupla pincére épített teraszos víkendháznak mondható. Meg van alatta egy ódon tapasztott gerendaház (vagy nem tudom pontosan mi a kategória). Ott tartom a 19 fős baromfiállományt. Anélkül, hogy részletesen leírnám: nem lakás célra tervezték.
   
   Sokan írtak, vagy mondták, túlvállaltam magam, és mindenkinek első számú aggodalma a hideg. Hogy majd megfagyok...
   Na, volt már itt posztom, ami úgy kezdődik (vagy ez a címe), hogy "nagy volt a pofám megint..." szóval majd március végén nyilatkozhatnék csak igazán a hidegről, de... Egyelőre a legnagyobb problémának a fény (ezen keresztül az áram) hiányát éltem meg. Amikor már délután 4-5-kor kb. nem látok semmit a szobában, az nagyon idegesítő tud lenni, és a fájdalmas dolgoknál az idegesítő dolgok szinte mindig rosszabbak, főleg ha egyedül él az ember. És, ha egyedül él az ember, még mindig lehet mondjuk kutyabuzi, és akkor persze amúgy is kikérné magának, hogy egyedül él, mert a kutyája is személy... De én csak kutyamegőrző vagyok, nem voltam sose kutyabuzi. De még csak macskabuzi sem, azaz Manci se számít. 
   De máris elkalandozom... Egyedüllétben az internet kb. köldökzsinór a "többiekkel", és ha nincs áram, akkor ugye nincs net. És olvasnék könyveket, de valahogy sikerült valami jó szar fejlámpát is vennem, és hát nem egy élmény azzal olvasni... meg mondom, nem akarom sokszor bizonygatni, de nem vagyok antiszociális típus. Ezzel együtt meg imádom sokszor, hogy egyedül vagyok, mert ez is kell, csak épp kell(ene) az a varázsütésre előálló szitu, hogy alapból ugye magam vagyok, de benyomom a laptopon a power gombot, és a neten meg "velem van" aki akar, meg akit én akarok ;) 
   Ha nincs áram, néha-néha lementem a Vadvirágba, de mivel majmot nem kéne banánszállító konténerhajón szabadon engedni, sokszor több volt a kár, mint a haszon...

   
   Lehet ám egy ilyen "kivonulás" mindenkinek segít kicsit megtalálni az igazi énjét? 
   Hát, én tényleg ajánlanám, kóstoljon bele mindenki, érdekesnek érdekes. Nem kell elköteleződni örökre, nem kell ökomártírkodni, de érdemes kipróbálni, és hát persze nem csak mondjuk júniustól augusztusig...
   Hogy "lusta" lennék, az vitatható. Kampánymunkás vagyok. Belelendülök és elfelejtek enni is, máskor meg visszabújok az ágyba 'sztlevanszarva!
   Ez okés, de amikor mindennek tétje van (vagy lehet), akkor mégsem okés. Néha erőszakot kell tenni magamon. Na, akkor vagyok általában ideges. Ha a (6-700 lépésnyire lakó) "szomszédaim" néha egy óriási ordítást hallanak, sosem azt jelzi, hogy nyílt törést szenvedtem. Nem vagyok egy hímsoviniszta típus, de egy pasi amúgy se ordít, ha valami fizikailag fáj, ebben én se vagyok kivétel... Nem, én akkor ordítok, ha valami felbasz. És van olyan sokszor. Szóval a #Hegylakónapló is igyekszik azt tükrözni, hogy ez itt ám nem a "béke szigete", de emeljétek négyzetre és szorozzátok meg pível, csak, hogy kerek legyen a kép!
   Geci sok idegesítő dolog van, a kihűlt lábujjaktól kezdve, amik miatt abba kell hagyni a munkát, a berepedt ujjbegyig (szintén a hideg, meg a szárazság kombója), meg amikor valamit még este kint felejtettem, amikor már bebarikádoztam az ajtót, és vígan fűtök. Meg hogy a rövidtávú memóriám szart sem ér, és lassan azon parázok, mindent fel kell-e majd címkéznem, és akcióterveket plakátolni ki a szobában és a teraszon?! És még csak 42.......
   
   Na, és a "kivonulás" mibenléte is olyan, mint a falusi élet: lehet mondjuk nincs 50 árnyalata, de nem is ugyanaz nekem, mint - bocs, csak ismert nevek miatt hozom fel - Zaka Dominikának, vagy Paulicséknak, vagy Tóth Rékának, amikor még a Boldogszer fantáianevű helyen éltek az 5 gyerekkel, meg az akkori párjával.
   Számomra egyszerre önkéntes "vállalás", és kényszer is!
   És - (fontos!) - kényszer nélkül lehet nem tartanék itt, azaz nem véletlen, hogy úton-útfélen a kényszrítő erőt, egyfajta "öko-diktatúrát" reklámozok, mind személyesen, mind a csoportomon keresztül. Vannak persze nagyon nagy spílerek, akiknek megy kényszer nélkül is, de egy Faith No More számból kiragadva: "But me, I'm just a man." És a nagy spílerek aránya mindig hangyafasznyi lesz a tömeghez képest, azaz a kényszer jelenthet szerintem csak kézzelfogható megoldást.
   Egy példa erre: vízzel való viszony.
   Imádok fürdeni! Ehhez képest most néztem az IBC tartályt, amibe 2 hete 500 liter vizet hoztunk: 300 liter felett áll! Kb. 2 naponta elmegyek a kúthoz egy 10 literes kishordóval és egy 5 literes ásványvizes kannával, ez az ivóvíz-főzővíz. A többi célra használom az IBC-be hozott vizet, kiegészítve némi természetes csapadékkal. És nem esz meg a kosz! Mármint a testem nem eszi meg, az ingatlan takarítása nyilván jócskán eltér egy közművesített ingatlan takarításától, de azért nem gázolok bokáig a sárban a szobában sem ;)
   Előző albérletemben nem volt vízkényszer, és hát nem mondom, hogy le is szartam, jöjjön, ami a csövön kifér, de nagyságrendekkel többet használtam el. Ilyen az emberi természet...

   
   Az, hogy mennyire van alattam "biztonsági háló", vagy sem, és alapvetően mennyire magasan kísérlem meg a trapézmutatványt, még elválik...
   Nagy háló semmiképp nincs, mert pl. nem milliomos családból származom, sőt!
   Nagy bizonyítanivalóm sincs ám, nem azért írok! Azért írok, mert nekem ez betegségem és/vagy hobbim. Ennyi.
   Valamiféle bizonyítanivalóm mégis van: saját magamnak. Hiszen erről papolok már vagy 6-8 éve legalább, de már azelőtt is megvoltak bennem a csírái: természethez közel élet csak az élet!
   Ezt meg tudással, és becsülettel kombinálva manapság nem lehet úgy megélni, hogy mondjuk elkaristolok valahol és aztán "amikor tehetem" túrázok, sőt! Elmegyek mondjuk Thaiföldre, Afrikába, Dél-Amerikába "megélni", milyen helyek vannak még mindig az úgynevezett érintetlen természetben! Bocs, tudom érzékeny pont, de a repcsivel utazgatósok nekem azán szelektívezhetnek, meg használhatnak intimkelyhet, mosipelust, meg fasztudjamit, de vagy csak mentegetőznek, vagy totálisan figyelmen kívül hagyják azt a tudást, amit már egy átlag internetező is képes egy átlag intelligenciaszinttel kiszámolni...
    Szarfej vagyok, mi, hogy ezt így bedörgölöm az orruk alá? Ez van...szarfej vagyok. Ha jófejeket akartok, tudok neveket ajálani, kit kövessetek, és ez most NEM cinizmus, szerintem tényleg jófejek!!!

   Akkor sem utazgatnám már körbe a világot, ha nyernék a lottón, csak mondjuk akkor elfürdenék napi 100 liter vizet, mécseseket égetve és bálnahangokat hallgatva a laptopon, az kurvaélet! De újra is használnám azt a fürdővizet, ahogy az előző albérletemben is legtöbbször megtettem, pedig csatornadíj nélkül kb. 350-400 forint volt egy köbméter, ha jól emlékszem...

 

   Szóval "a szükség nagy úr!" - rémlik valahonnan gyerekkoromból, mint ahogy az "egy gyomorba megy!", amikor nagyszüleim ki se törölték a tányért bableves leves után, és pakolták rá a cukros mákostésztát, és nekem az nagyon nem volt kóser. És mániákus kézmosó voltam kb. 5-6 évesen, mert valahol hallottam a bacikról a rádióban, vagy a tévében...
   Minden generáció egy kicsit "elkajmul" az előzőhöz képest, mármint ha nagy átlagokat vonunk persze! Nyilván vannak most újító fiatalok és avarégetős, szemétégetős nyugdíjasok, de a nagy átlagban sajnos verjük be az újabb koporsószegeket, és valahol nekem ez jutott küldetésnek, hogy - megint hangsúlyozom, valamelyest kényszerből, de javarészt tudatosan - visszaöltsek egy generációnyit legalább... csak, hogy megmutassam: lehetséges!
   Hogy "kövessenek", azért?
   Ugyan már!!!
   Ez már tényleg csak afféle intellektuális, morális maszturbáció, bevallom! Ha meglepetés érne még, hogy mégsem az, hát én lennék a legboldogabb, higgyétek el! Ha "segítenék elérni a kritikus tömeget", vagy faszomtudja... De kb. azt érzem, mint valami tanmesében a szerzetes, aki megcsúszik a szakadék szélén, és kapaszkodik egy gyökérbe, de felette megjelenik egy éhes tigris, és hát... a gyökér mellett észrevesz egy szem szamócát, és rácsodálkozik: "Ez a világ legszebb szamócája!"... Na, és kb. azt mondanám:
   - Azt a geci kurva életet! Hát nem hiszem el, hogy két hete azért könyörgöm a sorsnak, bárcsak találnék szamócát, oszt tessék!!!
   De tudnék még eközben nevetni!
   Az a lényeg!

   Szóval technikai részletekkel nem nagyon jövök most, esteleg a Facebook-on ott a profilomon (némiképp szűrőzve, nem publikus) néha az infó, milyen a "hegylakó" élet, de valahogy érzésre ilyen: keserédes, gyönyörű, viszontagságos, idegesítő, lélekemelő, kalandos, váratlan fordulatokkal teli, "nevelési célzatú"...
   Egy valami nem: nem kerek!
   Hogy miért nem, azt majd talán másik posztban...
   
 

   
 
 
  

Szezonvég, vagy amit akartok

   Nem tudom mennyire lesz ez valami "évértékelő", hiszen még csak 9 hónapja jöttem el a nagyvárosból kisfaluba. Hátravan még a sűrűje: még rövidülnek a nappalok, és ki tudja milyen kemény hidegek lesznek, meg milyen lesz jeges sárban-latyakban caplatni állandóan...
   Felkészültem?
   Igen is, nem is.

   Nade kezdem azzal: "nulladik évként" utalgattam Facebook posztjaimban a kertészkedős eredményeimre, mivel Diósjenőn sokat nem csináltam, Dublinban éppcsak valami kis konténerkertem volt, most meg szintén nem az önellátásra mentem, inkább a kísérletekre. Sokmindennel először is próbálkoztam, és igazából csak a fokhagyma és a zeller volt kudarc, meg persze a palántázás se ment igazán.
   Tojás, paradicsom, uborka, bab és tökfélék kifejezetten sikeresnek mondható.
   

   Azért jó ezt nulladik évnek felfogni, mert nem feszültem rá valami kényszerre, hogy pl. kitűzöm a célt, kiszámolgatom, mennyi paradicsom és paprika lesz, abból meg mennyi lecsó, az meg pl. télen meddig lesz elég, mert ezek a számítások szerintem még a vérprofiknak se mindig jönnek be, csak persze olyan bejáratott "gazdaságoknak", ahol nem sok szerepe van a véletlennek, sem a kreativitásnak.
   Ja, és hogy mi mennyi és mennyi jön vissza? Mármint számolgatni pl. palánta árát, meg összehasonlítani, hány kiló paradicsom lett, meg ilyesmik? Higgyétek el: ez a legfeleslegesebb dolog az elején!
 
   De amúgy meg "nem most jöttem le a falvédőről" én sem, és bizonyos szempontból nemhogy nulladik, de akár mondjuk 8-9. év is lehet, mert akkor vettem Diósjenőn falusi házat, és egyrészt sokat dolgoztam rajta, barkácsolgattam is, illetve ami talán a legfontosabb: 3 éves korom óta újra laktam picit falun! Na, persze hamar elkerültem dolgozni, hajóra, később meg Dublinba, de azért oda jártam haza, és megismertem a "rendszerből" 1-2 tényezőt, megtanultam, hogy az ex-téeszes stílusban gazdálkodó szomszédnak aztán magyarázhatom, hogy minden komposztálható idővel, azaz felesleges elégetni bármit is, meg stb! Ha el akarod magad vágni, ha egyedül akarsz valami donkihótés hadjáratot folytatni a helyi közeg ellen, akkor elég olyan kis apróság, hogy kissé ingerülten, kissé kioktatóan beszélsz az avarégetésről akárkivel, és híre megy, hogy itt az újabb "pesti pöcs", aztán igyekeznek majd úgy intézni, hogy feladd, mint ahogy sok gyüttment így végzi.
   Szóval kell egy kis alázat!
   Meg kell tanulni, hogy 7 arcizom kell ahhoz, hogy összevond a szemöldököd, de kevesebb ahhoz, hogy befogd a pofád ;)
   Majd rákerül a sor a komposztálás témára, amikor elfogadnak, látják, hogy dolgos vagy, látják a "hülye ötletek" működnek, még akár a szívükbe is zárnak ;)

   Viszont ennek kapcsán megtanultam (magamról) azt is: igenis fontosak a saját elképzeléseim, azaz hiába szerettem bele a különféle gyümölcsfáktól tarkabarka kertbe, meg odaképzeltem a sövényt, ne lássanak át, meg a kis kerti tavat, dehát ha jobbról-balról ott a szomszéd, és nekik nem jön jól sem a sövény, sem a tó, hát lehet duzzogni, de a jog őket védi!
   Azaz megtanultam - így jóval később, évek múltán -, hogy jól meg kell gondolni bármilyen elköteleződést (konkrétan itt még a sima vásárlásnál is rosszabb: full hitelre vásárlás történt!), mielőtt beleszeretünk valamibe. Nekem nem sok időm volt kertészkedni, meg a Börzsönyben túrázni, ezzel szemben hajtani kellett a mókuskereket h fizethessem a hitelt, és közben a mai napig nem kapta el az újból feltámadt "igatlan-boom" Diósjenőt, a fővárosi hatás Vácon érezhető, talán még Berkenyén is, ami már csak 2 vasútmegállóra van, de Diósjenő homályban maradt.

   Szóval ezzel a két tapasztalattal felvértezve kezdtem Dublinban újratervezni, mi lesz mégis.
   Négy hely közül választhattam, bár az egyik nem volt valódi választás, mivel kiderült: totál bútorozatlan lett volna, és hát a hazautazásom február közepére esett. Nem számított igazán, hogy a főbérlőm régi ismerős, sőt: ez végül inkább volt rossz oldala a sztorinak, nem jó, de nem írok erről többet. Lényeg a lényeg: volt hová jönni, alap cuccal, adott kertben (tulajdonképp szomszédok nélkül), és közben mégis kb. "menetkészen", ha van valami más.
   Merthogy nyilván szerettem volna valami mást, valami sajátot!
   És ráadásul még kijjebb, ahol nemcsak, hogy közvetlen szomszéd nincs, de pl. a második szomszéd sem lát át 100 méterről a kettőnk közti szántósávon, vagy pl. az előkertemben nem kell integetni sem az arra járó autóknak. Amikor jobban kitavaszodott, elkezdtem érdeklődni, körbejárni a szőlőhegyes részeket. Ez, hogy a mínusz 15-ös reggeleket is jól viseltem, kézzel fűrészelt tüzifával, meg kézzel mostam, már eleve egy hamiskás önbizalommal töltött el, hogy én simán legyűrök minden nehézséget, "csak erőt adnak a kihívások!"
   Na ezt a belső hangot is mindig ajánlatosabb rövid pórázon tartani, hálistennek nem csak a saját káromon tanultam ezt meg, hanem mire tényleg kiköltöztem, elég sok jó tippet és tanácsot kaptam itteni "szomszédaimtól", akik kb. 1,5 évvel előttem érkeztek, és már előtte is hasonló életet éltek egy ideje.
   Meg itt számít a net, nekem ez konkrétan a Facebook: sokat érdeklődtem, kérdeztem, beszélgettem. Tudtam előre, hogy a sikersztorikat "egy csipet sóval" érdemes bevenni!

   Namost, vannak talán páran, akik ezt olvasva - ha olvassák egyáltalán - "utalgatásnak" veszik 1-2 gondolatom, mintha "én jobban tudnám", vagy kritizálnék. Előre szeretném bocsájtani, hogy a 6 évem alatt, míg Dublinban erre készültem, nagyon sok emberrel tartottam már a kapcsolatot, és már beindultak néha konkrét közeledések is, esetleg együtt, esetleg náluk, akiknek már területe, háza is van, majd becsatlakozom. Aztán valami mégsem klappolt. Szóval nem lehet tudni, mikor kire gondolok, ha úgy nézne ki, hogy "személyeskednék". Én itt az alábbiakban azt írnám le, ami tapasztalatot én szereztem, és aki mondjuk még mostanában indulna el, talán hasznát is veszi.

  1: Közösség :

   Ha csak bejárjuk a fél országot, és benyomásokat gyűjtünk, sosem garantált, hogy konkrétan ott élve nem változnak meg a kezdeti jó benyomások. 
   A legtöbb még akár hónapokkal később sem derül ki, vagy persze évek alatt az emberek változnak, ez is benne van a pakliban.Még 9  hónap alatt sem térképeztem itt fel mindent és mindenkit, de elégedett vagyok az összképpel, mind a fizikai környezet szemponjtából, mind az emberek oldaláról nézve. Van persze hátrány: kieső, "végeken" van. Pestről is macerás leugrani a barátoknak látogatni, nemhogy esetleg a másik végekről, mondjuk kelet-Magyarországról. Helyi lakosok közül is volt, aki 1-2 hónap után szimpatikus volt, még valamiféle közös tervről is beszélgetni kezdtünk, aztán hirtelen kiderült, hogy egy fasz, és azóta csak a minimális elvárásoknak felelünk meg, azaz köszönünk egymásnak. Róla kiderült, hogy az emberek nagy részével így van, és főleg azokkal, akiket én meg jófejnek tartok, azaz megvannak a kis "klikkek", és el kell ezt fogadni. A lényeg, hogy többen vannak, akikkel ki lehet jönni, sőt! együtt lehet működni. A polgármester is jó, és ez nagyon fontos lehet! A közösség alatt én eleve nem a klasszikus "ökofalut akarunk, minden áron!" típusút értem, és nem hiába akadozik a legtöbb ilyen kezdeményezés, de erre nem térek ki most, nagyon összetett téma.
   Úgy vagyok vele: közösség adott mindehol (Diósjenőt ilyen szempontból ajánlani is tudom, ott van pl. a Borókaház, és beletesznek apait-anyait, hogy szervezzenek-szerveződjenek!), de az egyénen múlik, belepasszol-e, vagy sem. El kell menni, megélni, próbálni, és ha nem megy, továbbálni... Nyilván nem ilyen egybites a dolog, de ez a magja, szerintem.

   2: Idő és pénz:

   Nem mondom, hogy nem kell terveket, listákat készíteni, akár lehet SWOT-analízist is, de akkor rugalmasan: ne érezzük feltétlen kudarcnak, amikor út közben nyilvánvalóvá válik, hogy minden kétszer annyiba kerül, és semmilyen határidő nem tartható, adott esetben az idő lehet nem a duplája, hanem 4-5-szöröse lesz, mire kipipáljuk a projektet! Nekem személy szerint mindig inkább az jön ki, hogy hol az anyagiak duplázódnak, hol az idő, de inkább mindkettő egyszerre! Már kezdek rászokni, hogy ez a normális! Közben persze én se vagyok nyugodt, rengeteg kétségbeesés és káromkodás becsúszik, de mivel megintcsak azt mondom, ez a normális, így nagyon jólesik, ha valami kis részfeladat hamarabb és olcsóbban megvan, és erőt merítek ebből!
   De ha azt hallod, egy-két év alatt "be lehet indulni" mondjuk 2 millióból, akkor számolj szerintem 4 évvel és 4 millióval, vagy lehet két év, 8 millió, ahogy tetszik...

   3: Rugalmasság:

   Ahogy azt se lehet borítékolni, hogy mindenkivel megtalálom a hangot és egy "kommuna szervezésében" veszek részt, azt sem, hogy az eredeti álomkép, amit vizualizálgattam, konkrétan meg fog valósulni! Én pl. valami alternatív építésű kuckót szerettem volna, és még ma is szeretnék! Akár Earthship jellegű földház, akár szalmabála ház, de legyen olyan és akkora, ami nekem épp megfelel, a speciális igényeimmel! Rám szabva!
   Hát, ha viszont ez nem megy, el kell engedni! 
   Mert ha csak akkor menne, ha reggeltől estig ezen dolgozom, azt már tudom: egyszerűen nem bírom! Nem bírok napi 6-8 órát keményen dolgozni, főleg olyasmiket, ami nehéz dolgok cipelgetésével jár és/vagy komolyabb szaktudást, de akár csak valami ösztönös műszaki érzéket igényel. Kreatív vagyok, de nem gyakorlatias, és elfogadtam magam ilyennek. Erős voltam 10 éve, most meg már erősen kihatnak rám korábbi sérüléseim, amik arra intenek, ne feszítsem túl a húrt! Azaz pl. ha lenne pénzem szak- és segédmunkásokat fizetni, még mindig megvalósíthatnám az álmaim nagy részét, de jobb elfogadni, hogy ez nem biztos, és ha csak 1-2 kisebb elemét beleviszem, már az is siker lesz!

   4: Kreativitás:

   Na, ez megy azért. "Made from scratch" (mi ez magyarban, most nem ugrik be, bocs.): próbálom mindig felhasználni ami van, kivéve ha nagyon nincs semmi! Nehezebb így szép dolgokat alkotni, de nem is a szépség a lényeg, főleg ha nagy árat kell érte fizetni. Vannak dolgok, amit azonnal meg kell csinálni, és akkor nem lehet várni az ingyen alapanyagra (amihez mondjuk ugyanúgy meg kell szervezni a házhozszállítást, szóval néha úgy sem éri meg), hanem venni kell rendeset, mint pl. deszkát a tyúkólhoz. De pl. amikor aggódtam, hogy a 4 hetes csibéket egyből a doboz után csak úgy a tyúkudvarban összeeresszem az öregekkel, mert estleg rájuk koppintanak, vagy ha nem is tudnak, hát hajkurásszák majd őket, az elválasztót teljesen "sittes anyagból" raktam össze, és célnak megfelelt. Ugyanígy a "magaságyás" kerítését, ami távol tartotta a tyúkokat, ne kapirgálják szét, és a falu kutyáit, ne tapossék le, vagy ne oda szarjanak, és kaparják el. Jó is lett a termés, nem bántotta semmi.

   5: Nyitottság:

   Ezt már fentebb említettem. A "vidék 50 árnyalata" (A Szürke 50 árnyalata nyomán) egy részletes posztom lett volna, miután Csergő barátomnak említettem, és nagyon jó témának találta, csak hát sosem volt időm leülni és megírni... De, ahogy sokan rámutatnak, akik nagyvárosban igyekeznek minél inkább kis ökolábnyomot hagyni, a vidéken se mindenki öko-bio, és öreg hiba lenne térítgetni őket! Általában a "mutassunk jó példát!" ellen beszélek, HA a #savetheplanet (mentsük-meg-a-bolygót!) kapcsán kerül szóba, mert a nagy képben szinte semmit nem számít, olyan sok idő lenne, amíg hatni kezd. De amikor nemhogy hatni nem kezd, de kifejezetten kontraproduktív, az az, ha erőltetjük! A neten lehet, az arra van, szerintem. A neten lehet beszólni, durván is. Néha kell is! Főleg olyan közegben, ahol azért vannak - elvileg - az emberek, hogy "ébredjenek fel"! Akkor ébredjenk már fel a kurvaistenbasszameg, és ne sértődjenek meg, ha ezt így mondom!
   De Józsi bá nem biztos, hogy 50-60-70 évesen "fel akar ébredni", viszont egy negyvenes városi gyüttment, ha elkezdi osztani az észt, annak semmi jó hatása nem lesz!
   És nem csak az öregek, persze!
   Én még azt sem lehet mondani, hogy mindenben "igazunk van", amit esetleg a Youtube-on meg könyvekből tanultunk, és a perma, meg a biointenzív, és társaik se mindig érik meg... Nem tudom, és tudom már, hogy nem tudom ;)
   Kedvenc példám erre, amikor Edina (aki kb. 45 körül van, és egyedül visz több "kisebb" földet, egy 6000 csirkét egyszerre nevelő hangárt, meg vagy 40 birkát és egy lovat), egyszer megmutatta a hangárt, és kérdezgettem a szokásosat: nem rossz ez nekik? Milyen a húsuk a táptól? Nem egészségtelen? Nem rossz-e az a koncepció, hogy ezt kb. 1-2 ember alkalmi segítsége mellett a sok gépesített víz és tápadagoló és az sms-ben érkező áramkimaradás, meg hasonló dolgok miatt majdnem tök egyedül csinálja, és emiatt pl. nagy a munkanélküliség, hiszen sok embert is alkalmazhatna?
   - Hát lehet, ebből a szempontból... - nem lehurrogott, nem nézett le az idealista nézetem miatt, mosolyogott rajta kicsit csak. - De ha az egyik emberem egyszer nem kapcsol át valamit, és 6000 csirke fullad meg, mert mondjuk túlmelegszik az istálló, akkor nekem arra nincs keretem. Inkább én figyelek mindenre.
   Szóval nem ítélkezem felette, mint ember, mind gazdálkodó felett!
   A rendszer felett ítélkezem, ami ilyen gazdálkodókat termel ki magából, készszerítve őket egy agyament versenyre, és közben a sok munkanélküli meg persze elkezd inni, mert "nincs jobb dolga", és pár év a lejtőn és sajnos valóban megbízhatatlan lesz, mert kap egy kis pénzt és megiszik 2 liter bort este, és reggel nem ér oda mondjuk 5-re, stb....
   Ő mondta ezt is:
   - A sárga húsú csirke azt hiszed mindig tanyasi? Én ezt tanultam, láttam is: olyan anyagokat kevernek bele, ami az én tápomnál sokkal rosszabb! Itt is csak az utolsó héten vannak kicsit szűken, amikor már elérik a vágósúlyt, addig úgy rohangálnak fel-alá, sok háztáji kis udvarban nem mozognak enyit.
   És tényleg: az enyémek most épp nem is mozognak eleget, mert az erdő szélén első a biztonság, sok itt a nyest és a róka. Nem kapirgálnak most semmit, én dobálom be nekik csomószámra a zöldet, hogy ne csak kukoricát egyenek. De nem hazudok erről! Senkinek nem mondanám most az, hogy "free range" csirkéim vannak! Baszhatnám a kapirgálós csirkéket, ha elvinné a felét valami ragadozó! Arra meg még nem volt sem idő, sem pénz, hogy rendes udvart építsek az új helyen...
   Ezekre a dolgokra CSAK akkor jön rá a városi gyüttment, ha nem csak a menő, virális Youtube csatornákról "tanul", és fantáziálgat, hanem felemeli a seggét és elkezdi csinálni!

   Nahát kb. ennyi elég egyszerre, mert már túl hosszú.

   Legközelebb írok arról, milyen minőségi váltást jelent, hogy bő egy hónapja a zsákfaluból kiköltöztem kb. 20-30 perc sétányira, a szőlőhegyre, és milyen tapasztalataim vannak ott.
 

Indián nyári kis, színes naplómorzsák 1.

   Hát, nem sok saját posztom volt mostanában, talán egy ősz közepe felé tervezett "szezonzáróra" készülök, legalábbis fejben igyekszem apró jegyzeteket félretenni, milyen volt ferbuár elejétől kezdve. Egy biztos: sűrű. Mivel rengeteg dolog új, az elmúlt 7 hónap olyan hosszúnak tűnik néha, mint mondjuk az utóbbi 3-4 évem Dublinban. És ez mindenképp jó, mert úgy érzem; "éltem (---és ebbe más is belehalt már")

   Amúgy mindjárt október, de mire befejeznék egy posztot, máris újabb dolgok történtek, így csak nyúlik minden, aztán már a felét el is felejtem :(

   Most pl. csak 2 nap sztorija:
   Szeptember elején 6 napig átjártam etetni Diáékhoz a szomszéd faluba, napi egyszer, 1 macskát, 2 kutyát, 1 malacot és 6 kecskét. Csak etetni kellett, azt hinné az ember, azzal nem lehet baj, de azért stresszeltem így is egy napig, amikor a Matyi cica kiszökött, mert asszem a kulcs beakadt az ajtó és az ajtófélfa közé, a kutya meg biztos belökte, és huss. Egy óráig ültem a nappaliban, próbálni vizualizálni, ahogy visszajön, mielőtt fel mertem hívni Diát, mert azért kell a házban lennie, nehogy elüsse valaki az utcán, ahol átmenő forgalom van.
   Visszajött másnap, de aztán meg ott volt a következő szökés: a kecskék!
   Ahogy a villanypásztor 4 zsinórjából kettőt leakasztottam, hogy átlépjek a vizesvödörrel, egyik kiugrott mellettem, aztán ösztönből leraktam a vödröt és utánakaptam, mire kiugrott 2 másik is, köztük a vezéranya. Na, egy darabig még volt remény, amíg közel voltak, és igyekeztem meggátolni, hogy a szomszéd telek felé vezető kis réshez jussanak, de persze a vezér se hülye, meg nagy is, szóval ott kötöttek ki. Az még haggyán, hogy az is Diáéké, nem más fáit rágják le, csak hát ott a susnyásban, lejtős terepen megpróbálni elkapni... ja meg eleve: ha sikerül is a vezér szarvát megfogni, szerintem végighúzott volna a tövises gazon, mert egyszer már vezettem pórázon, kb. úgy húz, mint egy bernáthegyi. Na, megint hívom Diát, mondja, ami nekem eszembe se jutott: ott a zab, egy kis vödörbe tegyek, rázogassam az orruk előtt, az majd működik. Hát a kötelet nem lehet tolni, a kecskét viszont lehet húzni ezzel a kis vödörrel, hálistennek. A vezér persze utoljára maradt, csak a miheztartás végett úgy tett, mintha amúgy zabbal lenne felszórva a kátyú is a földúton, ő most még eszik egy kis pitypangot inkább a zsenge faágak után... De meglett minden. Még jó, hogy fejni nem kellett, azt egyszer csináltam már, de kb. négyszer annyi ideig tartott, mint Diának vagy Áginak. Bele kell szokni mindenbe, ezért (is) kezdtem csak a tyúkokkal itthon, azokkal is volt mit tanulni, sokszor még ott is telefonos (netes) segítséget kértem.
   Szóval a zabos akció után gratuláltam magamnak, ittam két sört, zártam a csirkéket is közben, mielőtt mentem volna a Lajostanyára. Jó ott állni, a tyúkudvaron, figyelni őket, nekem ez kikapcsolódás, szemlélődés. Egyszer a saját privát kis "fészkem", valami ponyvával gyorsan letakarható hintaszék, lugas alatt, tuti egy tyúkudvar közepén lesz. Lehet az öregek is ezért etetik a városban a galambokat, mert visszahoz ilyen falusi emléleket?Na, kezdek elkalandozni megint! Szóval azért IS figyelem jobban őket, mert épp átszoktatási fázis van daráról szemesre, és a búzát élből nem szeretik, a kukoricától meg kicsit tartottam, a legkisebbeknek még lehet nagy lesz nyelni, emészteni. És még az öregek is eléggé rákapnak bármire ahelyett, hogy szemes búzát vagy kukoricát ennének, szóval ha mást dobok be, akkor a kicsiket addig kiszorítják, amíg ők nem végeztek. De hálistennek látom, éhen azért nem fog halni egyik sem. 
   Mondjuk az egyik csibém volt olyan kis taigetosz-pozitív, hogy ennek megfelelően ki is tekertem inkább a nyakát, és otthagytam a rókáknak az erdőben, mert "this is Spartaaaa"... Na én ilyen vagyok, a kedvenc feketémet ringatom néha, mint egy bébit, de ha egyik nem okés, hát nem vagyok szívbajos sem.
   Nem tudom máshogy beszúrni, itt egy link a feketéről.
   Meg egy kép, amin Batmannek hiszi magát:

   Aztán irány a Lajostanya, mert ott már rendszeres kezd lenni a kedd esti relax a nemrég installált finn fürdődézsában.
   Viszont ez is állatbefogással indult, mert a 2 mangalica épp most jött rá, hogy elég erősek már a kordon leggyengébb deszkájához mérten, és mire megérkeztem már a közeli földeken, vagy akár az erdőben voltak. Elkezdtük keresni őket hárman, de nekem semmi lámpám nem volt, az erdősáv mentén füleltem, meg - ki tudja miért - füttyögtem, mintha kutyát keresnék. Aztán feladtam, és beültem a dézsába, de nemsokára hívtak, hogy segítsek, megvannak.
   Hálistennek jó idő volt, csak úgy egy törölközővel a nyakamban, vizes fürdőgatyában és klumpában is kibírtam, ahogy betereljük őket, aztán az ajtó elé egy szalmabálát gurítottunk, és Attila, aki még rendes vakondfarmerben volt, bemászott a nagy sártengerbe, és belülről végigvezetett egy villanypásztor zsineget, amihez én világítottam, Pisti meg segített kívülről megkötözni. Közben a fényre persze jöttek a lódarazsak, mert ott egy körtefa is, de hálistennek senkit nem csíptek meg. Aztán egy pálesz, hogy felmelegedjek, és vissza a dézsába kb. éjfélig. És már annyiszor jártam oda-vissza, hogy lámpa nélküli bringával is tudom, merre vannak a lejtőn a kátyúk, viszont a szarvasbőgést meg lehetett a patakvölgy felől hallani, szóval ... na...

   15-én kezdtem:
   Imádom ezeket a szeptemberi reggeleket!
   Este esett, én meg már 5:45-kor kint voltam, és szép vattás köd volt, szél semmi, papucsban sem volt hideg. A szarvasok bőgtek a kert végétől induló erdős részen, és kutyacsaholás is jött, de lövést nem hallottam. Megint elidőztem így kicsit a reggeli etetéssel a tyúkudvarban, aztán mentem a hátsó kertbe, eső után mindenképp ollóval, vagy metszőollóval, persze. 
   A spanyolcsigákról - szerény megfigyelés és gondolkodás után - az jutott eszembe, hogy hát a szerepük amúgy megvan a természetben, hiszen az erdő is tele van velük, nem direkt "arra termtette az Isten" őket, hogy agyfaszt kapjon minden kertész, ahogy elvileg a szúnyogot is talán a fecskéknek szánta, dehát mivel a fecskéknek egyre nehezebb eljutni idáig... na megint elkalandozok!!! 
   Szóval a csiga mit is csinál? Eszik-szarik, mászik, eszik-szarik, mint a legtöbb egyszerű lény. Lebont. Mindenki utálja, persze, mert tényleg egy gusztustalan jószág, nem is a külleme, hanem a ragacsos tapintása miatt, amit nem is szappannal, inkább földdel, homokkal érdemes lemosni, mert különben folyatod a vizet, ami meg nem illik! De lesózni, vagy kettévágni, melyik kegyesebb? Egyesek beinjekciózzák ecettel, vagy miafasz, ilyet is hallottam, még meg is magyarázták miért. Talán az volt az, hogy akkor az is megdöglik majd amelyik eszik belőle, merthogy ezek kannibálok?!
   Na, a sót és ecetet én nem próbáltam ki, viszont az szöget ütött a fejemben, hogy vajon tényleg kannibálok?! Szóval ezt megfigyeltem, és tényleg odavonzza a tetem a többit, de a kannibalizmus jelentése nem ez, szóval inkább dögevők is, és nagyon kézenfekvőnek tűnik nekem a magyarázat, pedig gimi harmadikban épp csak átmentem bioszból. Hát egyszerűen a csiga egész testében biztos ott a jó félig rágott cucc is, ami kibuggyan. Lehet szaglik is? Ahogy a galambok is csemegéznek az emberi hányásból (amiben ugye mindig van répa, és lehet nekik az pompás, kissé savasan tálalt saláta), a csigáknak is lehet a saját tesvírük beltartalma a legjobb falat. 
   Szóval a következő taktikát találtam ki: amikor épp bőven találok belőlük a komposzthalmom közelében, akkor egyet odateszek megbontva, a többit viszont élve. Egyétek és vegyétek, ez az én testem, és szarjátok tele a komposzthalmot, mert azt megköszönöm ;) 
   Na, ezután megszedtem a napi uborkatermésem kb. 2/3-át (7 db.) és igykeztem memorizálni  azokat a darabokat, amiknek még kicsi fejlődési időt adok. Mivel a csemegeuborka szedése ahhoz hasonlít néha, mint a lejtős terepen a gombászás: lehet felfelé menet semmit nem látsz, és aztán visszanézel és ott egy gombarengeteg, mert úgy esett rá a fény, hogy a színesebb kalapokat csak onnan szúrtad ki. Hát mondjuk az ubi még trükkösebb, mivel alig van más színe, mint a leveleknek és száraknak, szóval lehet nézni minden szögből, akkor is nagy a tévesztés veszélye. De kezdek belejönni, és mivel a paradicsomot elvitte a ragya (fitoftóra, műveltebbek számára) a két nagyonesős nap után, most kb. nincs más dolgom épp, csak a komposztforgatás és az uborka, meg némi paprikaszüret. Ahhoz képest, hogy 6-7 fészket raktam a földbe ubiból (összesen kb. 1m2, amin volt azért paprika is, meg még véletlen egy paradicsompalántám is ott élte túl, pedig annak semmi esélyt nem adtam volna), és kettőt sziklevél korukban kinyírtak a csigák, azért napi majdnem egy üvegnyit savanyítani nem is olyan szar. Persze mindent vegyesben rakok el, mert a fertőzés első jeleire leszedtem egy csomó zöld paradicsomot, meg rájöttem, hogy a csípőseket is szereti valami féreg, azaz a "megjelölt" almapaprikát is azonnal boncolom, savanyítom, de már van 26 üveg savanyúm. Meg 29 üveg lecsóm (ebbe a csatnit is beszámítottam). 
   Nem vagyok amúgy ilyen számolgatós, és persze mindent ettem nyersen is, meg persze koktélparit adtam bartertbe és ajándékba is, de a két kiskertem méreteihez képest ez elég jónak tűnik, nem? A koktélparit persze nem lecsóba tettem, csak ha már szétfeszült véletlenül. Inkább nyersen, meg persze aszaltam és van 6 kis üveg olajban eltett aszalt paradicsom is. Összességében mindehhez képest én úgy számolok, kb. 3-szor ennyit szeretnék elrakni egy téli szezonra, csak saját használatra, de kb. 3-szor ennyi területű kiskertet is simán lerendeznék, csak legyen jó a föld! Az a kritikus pont, de egyben ez a kedvencem is: élő talajt varázsolni a kőkemény zalai agyagból ;)
   Aztán meg nem tudom, mi jött ezután, mert már szeptember 25. van, és sosem fejezem be, ha eszembe jut valami még. Talán ez jó zárás: a földhalmocskák, amikkel elpöcsölök, forgatom, rétegzem, "csigázom", lehugyozom, majd - nem egyből utána!!! - szagolgatom, morzsolgatom az ujjaim közt, na ez nekem a szüretnél is jobb, tényleg. Persze talán mert nagyon kicsiben csinálom, ami ugye nem is "gazdaságos", mert azóta láttam, mekkora komposzthalmot tudunk csapatmunkával és kis gépesítéssel (utánfutós kistraktor, fűkasza, szivattyúzott kútvíz, slag) építeni, cirka 4 óra alatt. 

    De ez már egy másik történet lesz.
   
 

Töredékek május, június

Már néha írtam: amolyan naplóféle ez itt néha, mert amit nem írok le, sokszor elfelejtem, vagy legalábbis elhomályosul.

Szóval csak úgy kábére tegnap [ amit már nem tudok, amikor elkezdtem mi volt a tegnap, de kb. május eleje-közepe közt ]
Reggel lerollereztem a Lajostanyára, de úgy, hogy a kezemben a rollerkormányon volt egy pedál nélküli játékbringa is, a 2 éves Vincéé. Mivel előző nap ők jártak erre hogy a tőlük kölcsönbe kapott bringám elvinnék egy kis túrára, cserébe lerakják itt ezeket :D
Na, én meg amúgy is be akartam köszönni, már nem is tudom miért. Lámpát kérni kölcsön a keltetőben lévő tojások átvilágításához? Vagy épp vittem 1 doboz tojást, mert heti 20-at barterezek tejre, sajtozáshoz? Mindegy.
Nem rollereztem vagy 30 éve szerintem, paráztam is a lejtőn, meg tudok-e állni...
Aztán mivel előző nap a nyári záporban kint hagytam a telefonom, kaptam egy régi kis telót is kölcsön, meg mondták h mindig szokott lenni valaki a háshágyi községházán, és ott lehet térképmásolatot kérni, aztán megnézni milyen szőlőhegyek vannak, mi eladó, vagy pl. melyik a Bercié, aki már megvett párat, de amúgy meg még vagy 10 évig úgyse költözne ide, szóval lehet kooperálni, így hazatekertem, beraktam a kártyám a telóba, némi kápét a zsebembe, meg a személyit, lakcímkártyát, és betkertem Háshágyra.
Ezt amúgy olyan Pierre Cardin (turis, persze) ingben, Tisza cipőben, de közben térdig sáros mackóalsóban, Robinson szakállal és Surda sapkával, csak hogy kb. meglegyen az összkép a bolond gyüttnent sablonhoz.

Na, a hivatal zárva, előző nap (22-én) kitették, hogy ezér-azért 23-án nem lesznek.
Szóval akkor már közel a Nemzeti dohánybolt, ahová néha beugrottam mondjuk kis sörért, és a dohánybolt és a kocsma egy családé, az előbbi egy kis kuckó a ház előtt, csengővel, a nyitvatartási időben vagy a házból, vagy lent az alagsori kocsmából kijön Ancsa (akivel most kb. 6. alkalomra tegeződtem le, mert mégis ő a nő, dehát nekem meg ősz a fél szőrzetem, mostanra megkockéztattam, lehet-e így, illik-nem illik...). Na, mindezt azért, hogy megkérdezzem a hivatalról, meg a térképről, de erre mondta hogy épp van 3 törzsvendég lent, menjek le, ők majd sokkal többet tudnak.
2 öreg, egy kb. korombéli, aki amúgy fullra Ausztriában él, ott is van bejelentve, meg minden, csak itt is van egy háza, néha visszanéz.
Na, kaptam is az infót ezerrel, hogy ezek is meg azok is biztos eladnak egy szőlőhegyet, mert nem kell, nem bírják, elvadult, vagy az örökösöké, akik akár Kanadában is lehetnek, meg stb.
Egy pohár sör alatt láttam, inkább lebeszélnének, ne menjek ki a "vadonba" úgyse bírom, szóval nem az Öreghegy, hanem a Vashegy, mert ott van víz-gáz-villany, meg minden, de én persze semmit nem jegyeztem meg az info-lavinából, csak mondtam nekem kb. mik a paraméterek, felírtam nevem-számom Ancsának, aztán jött egy másik ilyen (vagy remélem nem ilyen) kiköltözős-hegylakó, akit idefútt a szél és pl. nála a hegyen idén nyáron már mini jazz fesztivál is lesz, de hogy sok másra nem használja a telkét az tuti. Hogy "véletlen" ugrott-e be ő is kb. 11:30-kor a kocsmába, vagy ez menetrend-e nála, az mindegy is, nekem épp menni kellett úgyis, mert eső után gondoltam gombászás ürügyén "erdőzök" is egyet, amolyan dublini phoenix-parkos módra, amikor a séta a lényeg meg a faölelgetés, a gomba csak bónusz, esetleg.
Szóval a dohányboltban vett 2 doboz sörrel mentem a Háshágy és Velence közti erdős részre, már van is ott egy kedvenc kidőlt fám, amin mezítlábas egyensúly-gyakorlatokat lehet végezni, ami jó a tartásomnak, mind fizikai, mind lelki értelemben.

Ehhez egy korábbi képet tudok csatolni is, mert most nem tudok fényképezni, sajnos, pedig vagy 6-7 féle gombát is találtam, és háromról legalább kábére tudtam milyenek, és kis mintát elraktam, mert másnap (azaz ma, 24-én) menni kell gyógytornászhoz, és a piacon legalább tesztelem, igazam volt-e kábére? (Igen! Yesss!)

Szóval elbohóckodtam, elüldögéltem, elgombázgattam, elgondolkodtam.
Eszembe jutott (!) pl. az a közhely, amit legutóbb Hetesi Zsolttól hallottam, hogy az emberben valami genetikai kódolás az üres terek szeretete, merthogy a szavannákról származunk... Több tízezer éve ott lett kb. ember a majomból és amikor túl sok a dzsumbi, ott lapulhat az oroszlán, és ezért a sok hülye kertvárosi pázsit, meg az olyan parkok, mint a Phoenix, Dublinban, ahol max. 10 méter széles fás sávok, vagy kisebb fás ligetek vannak, a többi meg a több száz méter átmérőjű gyep és legelő (szarvasoknak).
Dehát ez nekem elég gyanús, főleg amikor én ilyen bükkös-féle erdőben érzem a leginkább kiegyensúlyozva a lelki békém, biztonságérzetem és az esztétikai éleményem is.

Miért jó ez?
Namost ahhoz elég ritkás, hogy kb. 100 méterre lehessen látni-hallani is. Senki sem lephet meg, mert már egy rigót is meghallani, egy őzet meg több száz méterről is akár, olyan a csend. De ha mégis meglepne (mondjuk egy oroszlán), azért van elég fa, ügyes ember pl. fel tudna mászni. A szavannán ezzel szemben (javítsatok ki, ha tévedek) ha épp nem tapossa le az elefánt v. nem legeli le a gnú, akkor elég nagy a fű, hogy úgyse látni semmit embermagasságból, viszont menekülni meg nem lehet semerre, ha 2 facsoport közt több száz méter van...
Meg alapból kérdés bennem, hogy a föld klímája vajon nem volt pöttyet más akkoriban mondjuk Etiópia, Szudán meg az emberiség bölcsője felé akkoriban, amikortól mi emberek vagyunk? Mert hogy MA szavanna (vagy félsivatag) az okés, de 60.000 éve mondjuk lehet jobban hasonlított egy ilyen szép szálas bükkerdőhöz a táj...
Na, szóval, kérdések és kérdések, ez tesz minket emberré (sapiens), nemde? Még ha Hetesi Zsolt is mondja, én akkor is megkérdem, már bocs, de vajon biztos igaza van?
Nem tudnék-e 2-3 más okot mondani az angolparkokra és szuburbiákra, miért terjedtek el, mintsem a genetikai kódunk? De tudnék!

Ez csak úgy eszembe jutott most, hogy tegnap eszembe jutott, de amúgy meg 3 nap múlva kitörlődne teljesen.

Aztán az erdei kitérő után nem sokkal meg volt beszélve
..........
hogy mi, azt elfelejtettem, mert ennyire volt épp erőm akkor leírni, ez a tipikus "naplómorzsa", amit nem is tudom már miért írok, talán megszokás...

Ma [ Június 16. ] tovább, most pl. tudom is miért: eddig reggeltől meg sem álltam, most ebédeltem rendesen, sziesztázni nincs idő, szóval amíg leülepedik a kaja, akár írhatok is pár sort.

Pont 4 hónapja érkeztem. 
Egy-két dologgal kezdek már tisztában lenni, főleg azzal, mennyi mindent kell még megtanulni és/vagy megszokni ;)
Na, az első: elektromos áram nélkül már biztos meghülyültem volna, szóval azok a vadregényes elképzelések, hogy majd egy minden közmű nélküli dzsindzsás szőlőhegy is jó, ahová egy kis minimál menedék-kuckót építek, hát az 100% felejtős!

Pedig pl. ezért mondtam, hogy a kézzel mosás nem is olyan nagy baj, és ugye a mosógép lenne az egyik nagy fogyasztó... Hát most már kezd a faszom kilenni a kézzel mosástól is, mert olyan a szitu, mint a kutya amelyik megpróbálja elkapni a saját farkát. Valami mindig ázik, vagy a mosószeresben, vagy ecetesben, vagy öblítősben, és ez még csak a napi szükségletek miatt, mint pl. alsónemű, póló, ing és zokni, aztán ha sorra kerül az ágynemű na az már akkor túlmegy egy határon néha.
És mivel nincs mikró (mondjuk az nem is lesz), azaz mindent külön edényben melegítek meg, szinte ugyanezt érzem a mosogatással is, de azért mosogatógép se kell, csak mondom: elég sziszifuszi meló ez is. 

A meggy a kedvenc gyümölcsöm, de pl. egy órba telt egyik nap, amíg kb. egy kilót leszedtem, na meg közben a számba is tömtem, az reggelinek jó volt. Viszont abból a kilóból meg másnapra már 30 deka tuti megromlik, még konyharuhán ügyesen szétterítve is, azaz kb. szerintem szedni se érdemes, csak amennyit épp megeszek. 

A kertben kártevők, de még nem is panaszkodhatok, még őz vagy szarvas nem rongyolt be hátulról, a paradicsomok nem gombásodtak be, az erőspaprika szép, a salátát versenyben lehet enni a csigákkal, de más dolog nincs vele, a hagymával meg még annyi se. De azért, hogy szintén ebből mi az ami pl. eltehető (és van is hozzá tudásom/kedvem/energiám, hogy eltegyem) az már megint egy meggondolandó faktor!
Esküszöm a tél sokkal egyszerűbb volt, amikor a puszta túlélés és a rövid napok miatti "jaj, de jól kihasználtam az időt!" érzés, meg a gondolkodást nélkülöző fizikai munkák, különösen a fahasogatás, valahogy nagyobb megelégedettséggel töltik el az embert...
Most meg mindig ez az "azt se tudom, hol áll a fejem!"
Vagy legalábbis sokszor.

Még a tojókra gondoltam úgy az elején, hogy alig van velük dolog, alig esznek, ehhez képest elég tojás van, szóval hurrá! Aztán betegség, meg róka, meg azért az ól kipucolása sem egy gyerekmatiné. 
De mást nem csinálnék akkor sem, szóval ezek nem panaszok, csak hogy senki ne gondolja, hogy valami kis Édenkert az élet, ezeket néha jó tisztázni! Magammal is, persze, azért írom le, afféle kis naplókarcolatok ezek.
Majd letisztul szépen minden!

Fényképezni nem tudok most se, de pár napja kölcsönkaptam egy gépet, csatolok még abból valamit:



Kapcsolódó posztok:

MűPa 2.
Beteg és rokkant Punkok...
MűPa

MűPa 2.

Megint valami szépet azért alkottam nap végére, és persze kirakom a fészre, de meg akarom írni, hogy azért "egy csipet sóval" vegye be ezt bárki!
Aztán mivel grafomán vagyok, már látom inkább naplóbejegyzés lesz belőle.

Szóval így kezdetem: De senki ne gondolja ám, hogy én valami kis buddha/manó vagyok, aki egész nap tesz-vesz, meg archaikus mosollyal arcán gyönönyörködik mindenben és talán még dúdolgat is közben!
Ilyen a virtuális tér, mindenkinek van ezer arca, és abból kiválasztja azt a párat, amit mutatni akar magából. 
Például én ma nagyon bal lábbal keltem, valahogy semmi se ment, főleg mert vannak dolgok, amit kb. egyszerre lenne érdemes csinálni, de akkor meg csak a káosz lesz, mint Aprajafalván, a törpikék nem egy irányba menekülnek, hanem egymással szemben, szóval vagy mindenhol baj van, vagy full hülye mindenki...
Kimegyek, bent hagyok valamit. 
Bemegyek, kint hagyok valamit. 
Trágyadombon kapálok, moshatom állandóan a lábam is, meg a klumpát is, mert én nem bírom elképzelni a gumicsizmát jó időben! 
Mosni kell a kezem ezerszer, mert ugye pl. sajtot megfordítani nem retkes kézzel kell! Még akkor se, ha nem eladásra megy, hogy "Megeszik még ezt a jó túrót a pesti urinépek!" (megvan, ugye? Orsi B..te : Indul a Bakterház, majd feltétlenül nézd meg!!!)

A gumicsizma mellett ugye az echte paraszt nem véletlenül hosszúgatyázik, azt is megtanultam: csaláncsípés is tud túl sok lenni, de az egyéb rádtapadós, tüskés dzsumbi a rövidgatyás műparaszt "kurvaisten-forrása"... én mégse hosszúgatyázok 20 fok felett, nem olyan családból származom én!
Kullancsról most semmit, nem akarok ijesztgetni olyanokat, akik még nem biztosak benne, hogy meg akarnak-e látogatni.

De az okosteló volt az mégis, ami totál szétbaszta a napom, nem a vidéki hátulütők, szóval...
Netezni se kéne már ennyit!
Egy jó cimbim egyik párhuzama jut eszembe, aki hajón dolgozott, és azt írta egyszer, addig iszogat a többiekkel, amíg be nem csajozik (mert általában az így megy, főleg vendéglátós berkekben, főleg hajón), aztán utána már csak csillout, semmi pia, Amszterdam 2 hetente, 'nuff said ;)

Szóval már nem sok választ el talán az igazi csilltől, csak legyen saját "birodalmam", az biztos hogy néha ki-kiposztolgatok néha majd onnan is, de hogy előre borítékolhatóan semmi-értelme-vitákba nem fogok belemenni fasz vegánokkal, akik azt hiszik, hogy levélmulcsból húsz kilós tök lesz, meg fasz állatvédőkkel, akik az élőcsapdában fogott nyestre azt javasolják a baromfitartós csopiban, vigye el a gazda 15-20 kilométerre, és engedje szabadon, "mert az is Isten teremtménye!" az biztos!
Tele van a net fasszal, én már csak a saját kis csoportom szeretném megőrizni, az az 550 tag elég is.
A világot már úgyse váltjuk meg, mert mindenkinek kb. 95% ellenérve van arra, hogy kiköltözzön igazán vidékre, és az az 5% ami meg vonzza, az általában olyan, mint a "Love Ireland" fotók, amik tényleg szépek, tengerpart, zöld gyep, sziklák, de mind verőfényes napsütésben készül, holott olyan idő kb. összesen az év 15%-ában van! Plussz a szél, az ugye nem látszik a fotókon, hogy a mellbimbód kilyukasztja a pólót nyáron, amikor a fotón amúgy totál kellemes virágos-zsúrlós-tengerpartisziklás eye-candy van tálalva ;)

Szóval van ám itt mit meggondolni, de én az első pillanattól kezdve (a nagy februári hidegben érkeztem) tudom, hogy minden "nehézség" elmegy egy-két káromkodással, a Jóisten meg ezt nem veszi ám komolyan, az én Istenem semmiképpen, szóval nem számít!
A lassú net, az elbaszott okosteló, az tolongás a pesti combínón, az sokkal de sokkal idegesítőbb...

Még a nyusztra ki akarnék térni, meg talán a vegánságra is, de hosszú lenne, és mostanában igyekszem jobban szervezni a napom, szóval nem tudok 3 méteres papiruszokat posztolni ;)

MűPa 1. >> ITT

MűPa

6:12
Már visszatakaróztam, fejben már megírtam a posztot is.

Magamtól kelek minden nap, általában 5:30 és 6 óra között. Független még attól is, ittam-e előző nap, vagy xanaxot vettem be, a különbség csak annyi, hogy utóbbinál egyből megvan az egyensúlyérzékem is, és a papucsba egyből beletalál a lábam...
Ez az "ittam-e előző nap" egy külön poszt lehetne, a mély-vidéki élet veszedelmeihez éppúgy hozzátartozik, mint a kis mennyiségű, de folyamatos vérveszteség, vagy a fülledt időben mindent átható ganéjszag.

Szóval már most iszom a ganodermás-mézes kakakóm, merthogy nem kávézok, de valami kell így visszmelegedni, mert amióta tél után kábé azonnal nyár lett, csak épp egy mackóalsót és klumpát rántok magamra, hogy mégse pucéron menjek be a tyúkudvarba kirakni a vizet és a darát, meg a patkányoknak a takarmányos hordók mellé a mérget. Kissé hideg még zokni nélkül, de aztán gyorsan megmosom a lábam, átdörzsölöm törcsivel és pont jó.

Most még van víz az aknában is, onnan merem ki vödörrel, amíg lemegy egy program a takarmánydarálóban (kukorica és búza), addig kényelmesen kimerek vagy 6 vödörrel és "elárasztom" a melegágyást, mert az agyagos fődet jobb így locsolni, mint felülről, mert akkor összeáll a felszínen és csak csunyáskodik.
Szóval patkányméreg ki, tyúkok rendben, már írom fejben ezt a posztot, amit az ihlet:
"ELSŐ VÉR"

Eszembe jutott ugyanis már hetekkel ezelőtt, hogy aki vidéken nem látja naponta a saját vérét, az valszeg gecilusta, vagy 39-es lázzal fekszik egésznap.

Ez már ekkor jutott eszembe, amikor épp a kalapáccsal vertem le egy darab bőrt a körmöm alatt:

Horzsolás, karcolás, leütés, szálka, tövis, vagy minimum egy combon vagy alkaron szétkent szúnyog, ami már megszívta magát. Hálistennek szögbelépés még nem volt, azt remélem hatévesen kipipáltam már egész életemre.
Kullancsok engem nem szeretnek, halleluja!
Manciból szedem ki őket rendszeresen, a tyúkok nagyon szeretik.

Szóval ma pl. már reggel hat előtt véreztem, ezért jutott eleve eszembe, írok a vidéki életről azoknak, akik amúgy mindig csak a Dominika-féle álomvilágot képzelik el, ahol friss tej illata és cseresznyevirág-szirom száll a levegőben egész nap...

NEM PANASZ!
Csak rialiti: nitrogénszag, kullancs, por, légy vagy szúnyog, vagy mindkettő, meg még a méhek, darazsak, na ezek szállnak a levgőben a virágszirmok mellett.
Meg a káromkodások, amikor a kínai klumpát is átlyikasztja a kaszálás után ottfelejtett tövises ágacska alattomos tüskéje. A csaláncsípés az semmi, az egy elfogadható kompromisszum annak fejében, hogy a picsám ne izzadjon a hosszúnadrágban...

Szóval az első vér ma megvolt, és viccesen nézett ki, kábé mintha Krisztus támadott volna fel a harmadik napon, hogy meglocsolja a palántákat, mert a tanítványok csak az Újszövetséget szövegezték és ilyen földi dolgokra már nem volt eszük, persze, hogy palánta, meg takarmánydarálás, patkánymérgezés, meg a többi.

Ja, és a Mackó, a kb. egy kilométerre lakó bernáthegyi, aki ennyit ingázik hajnalban, csak azért, hogy ideszarjon a kertbe, az is már akkora span, hogy ma az orgonabokornál konkrétan a nyakát masszíroztam, miközben bedomborított, és csak nézett rám boci szemekkel. (Bezzeg amikor a portája felé járok ugyanúgy acsarog rám! :D ) Aztán még láttam, jelölni is akar, és a ház sarkánál arrébbtoszogattam:
- Legalább ne az én biciklimre, könyörgöm!!!

Ja, mert már egy másik bicikli is van, itt találtam vagy 4 napja, és még mindig senki nem csörgött, nem írt, hogy ki kapott épp errefelé defektet és hagyta inkább itt a ház falának támasztva, minthogy továbbtolja.
Szóval egyes kis falvakkal ellentétben, ahol harapós kutya kell minimum, hogy a kint felejtett sarlót vagy kalapácsot el ne lopják, itt a magamfajta trehány, mindent szerte-széjjel hagyó, saját kutyát etetni lusta ember is elvan, mert nemhogy elvisznek valamit éjjel, még így "teremnek" a dolgok.
Az egyetlen dolog, ami hiányzik nekem, az csak valami 4 méteres sövény vagy tujasor, hogy azt a mackóalsót se kelljen már felhúzni reggel, hanem csak a klumpát, amikor kimegyek a "csajokhoz" reggel.

Hogy mi a MűPa a címben?
Hát a műparaszt persze.
Egy pillanatig se hinném, hogy 40 év kiesést valaha is bepótolnék, főleg ha olyan szomszédom van, aki ilyenkor már lehet a traktoron ül, mikor én a ganodermás kakaót iszogatom, és nem 20 tyúkot lát el, hanem 50 birkát, egy lovat, meg még ki tudja mit, és eszébe se jutna bogposztokat írogatni :D

Fordítva: Nem vagyok ambíciózus; lassú életre, egyszerűségre vágyom

    

   Eredeti cikk >>> ITT

Mivel az eredeti illusztrációk lehet jogvédettek, betettem pár saját fotót helyette, amiket csak épp úgy éreztem, nekem passzol a szöveghez...

   Nagy terveket gyerekként sem dédelgettem.
   Úgy nőttem fel, hogy csak a boldogságom építettem.
   Aztán a brutális világ elkapott. Megrázott, mint a rongyot, és rámrivallt: "Hogyhogy nem kell a nagy ház?! Autók?! Szobák tele puccos dolgokkal, amik csak vannak, de nem sok értelmük van?!"

   Pislogtam. Aztán lassan megtaláltam a hangom.

   Lassúságra vágyom! Egyszerűségre!
   Arra, hogy amikor felébredek, figyeljem a légzésem. Belemarkoljak a takaróba, érezzem ahogy az ujjaimba visszatér az erő, ahogy lassan elhagyom az álmok világát. Ott akarok maradni még picit, ébredés után, és nem csinálni semmit!

   Érezni akarom, mikor elég, anélkül, hogy az Órarendem kopogtatna az elmém ajtaján egy feltekercselt tennivaló-listával! Sőt, inkább nem is akarom az Órarend Urat látni! Merthogy, látod, a lényeg az lenne, hogy az életem legfontosabb törvénye ez legyen: LENNI! Az új szabályzat. Az új trend.

   Olyan életre vágyom, amiben a küszöbömön túl az óceán köszön, és a homok ragaszkodik hozzá, hogy süllyesszem lábujjaim a meleg testébe. Egy életre, amiben az öröm természetes. Nem olyasmi, amit hajkurászunk, vagy megvásárolunk. Olyan inkább, amit minden áldott nap a két kezemmel teremtek meg. Olyan életet akarok, amiben a munka az odaadás szinonímája. Egy részem, amely kinyúlik a világ felé, hogy megérintse, szeresse és gyógyítsa.

   Rendben van, hogy sosem érdekelt a milliós fizetés?
   Rendben van, hogy sosem izgatott egy Chanel ruha, inkább kinyúlt pamutpólókban érzem jól magam, akik emlékeket lélegeznek ki és be?
    Rendben van, hogy csak annyit szeretnék, hadd csináljam mindazt, amit szeretek, análkül, hogy meg kellene magyaráznom; "miért"?! Nem csak a világnak, de magamnak is?
   Rendben van, hogy mindaz, ami érdekelt és érdekelni fog, hogy nyugalom és biztonság vegyen körül, de semmiképp nem az, hány emberenek tetszenek az alkotásaim?
   Rendben van, ha csak annyit kérek, hadd alkossak még, és még, és még egy picit?! 

   Mert én nem azokat a dolgokat akarom, amit ez a világ elvárna tőlem, hogy akarjak. Azokat akarom, amit a lelkem halkan a fülembe suttog. Egy életet, amiben a testem nem küszködik, hogy belegyötörje magát egy kisebb derékbőségű ruhába, inkább felvesz egy másikat, ami alkalmas arra, hogy a réteken táncoljon benne. 

   Rendben van, hogy sosem akartam egy villát, vagy egy jacuzzit? Csak azt, hogy lássam a világot, ahogy van?
   Rendben van, hogy szeretek idegenekre mosolyogni, hogy érezzék a szeretetet, ahányszor csak erre esélyem van?
   Rendben van, ha szeretek belenyúlni egy ragacsos pudingba, és játéknak veszem, ahogy az útjelzőfényeket "esszük" az autópályán?
   Rendben van, ha a legvalószerűtlenebb emberekkel szeretek barátkozni: a hibbantakkal, művészekkel, a fürdőszoba-énekesekkel és a saját tükör előtt táncolókkal. meg akik belekönnyeznek a saját írásaikba?

   Rendben van, ha nekem így van rendben, ahogy vagyok?
   Rendben, ha most nekem épp oké, épp mert szeretem azokat az egyszer-az-életben embereket, akiket épp most szerethetek?
   Renben van, ha nem akarok túl sokat, csak annyit, hogy az elmém és szívem képes legyen fejlődni?
   Rendben, ha a sikert én aszerint mérem, mennyi az öröm, ami a szívemen keresztül jár, az életem során?

   De nem engedélyt kérek ám!
   Az én világom nyitva áll, és védtelenségemben is büszkén állok a közepén!
   Nem kell elfogadni, elismerni!
 
   Csupán azt a teret igénylem, ami már eleve az enyém, mind az enyém.