Mentés másként: második (bővített) fejezet

Megmondom őszintén, nem ok nélkül írt ki a doki, akámilyen gyanúsnak tűnik is most a hotelben, hogy a "lehet le fogjuk építeni a részleget"-meeting után pár nappal kezdtem meg a betegszabit, és olyan tünetekkel, amikkel tovább is húzhatom, mint egy náthával. (Meg lennék lepődve, ha Írországban elbocsájthatnának betegszabi alatt, mivel itt alapvetően sokkal jobban állunk munkajogi téren...) De ez majd egy másik történet.
Annyi jelentősége van, hogy lehet tényleg szükségem van arra az antidepresszánsra, amit felírt...

Lehet, csak a holdjárás az oka, hogy napok óta levert és kedvetlen vagyok, de most erre kaptam egy nagy löketet is ennek tetejébe, amit gondoltam megpróbálnék akkor "kiírni magamból", hátha a folyamat végére valami pozitív kicsengést is kihallok a sztoriból.

Kezdjük akkor azzal, hogy ugye itt a nyakamon megint a szoctám-életforma, azaz lehet pár hónapig ki kell majd jönni a heti 188 Euróból, ami nem lehetetlen, még úgy sem, hogy a szobám 450 Euro egy hónapban, de nekem ugye egyrészt kb. 200 Euro az otthoni lakáshitel, és azon kívül is tartozom, meg ugye azért vagyok itt, hogy abból félre is tegyek, szóval nem a legjobb.
Nyilván zéró tolerancia még a valamikor eljövendő nyárban esetleg megkívánt sörrel szemben, az segíteni fog, de alapvetően ám eleve nem szórom a pénzt, szóval azt kell megvizsgálni, hogy lehet még inkább élére állítani.

És az örök témám, a kaja(pazarlás) következik:
Nagyon ritka így is, hogy 1-2 szem krumpli annyira beindul nálam, hogy már nem érdemes megmenteni, de még abból is elástam párat, és ez az idei "cserép-kertem" egyik meghatározó eleme a mustár mellett, amit kísérletképpen is ültettem, és jelentem: nekem bevált, azaz távol tartja mind a meztelen-, mind a házas csigákat. (Napos idő most nincs, szóval elég gyenge a fotó, de azért megmutatom, balra lent, az a krumpli...)

Az is lehet, hogy néha elfeledkezek a répáról és a cukkiniről a hűtőben, de az is csak azt jelenti, hogy nagyobb részeket vágok ki, amikor megházmozom, és már akkor is szégyellem magam.
Ettől jobban már csak akkor tudok gazdaságosabb lenni, ha kb. mindent "Reduced To Clear", azaz aznapi dátummal kidobásra szánt cuccokból dolgozom. Ezt persze eddig is csináltam, de pl. sosem igazítottam az órát ahhoz, mikor is érdemes menni, és legtöbb esetben szabadnapjaim délelőttjén vásároltam, amikor az ilyen polcokon főleg az az áru volt, aminek sérült a csomagolása, vagy egyéb módon valóban hibás volt.
De most észrevettem, hogy pl. este 7 körül már az aznapi pékáru kétszeresen van felcímkézve, azaz pl. egy pár órával azelőtt kisütött teljes kiőrlésű kisvekni, ami eredetileg 1.50 volt, először kapott egy 0.85-ös címkét, aztán arra végül rányomtak egy 0.25-öst, mielőtt menne a kukába. Meg persze ilyenkor minden másból van választék. Szóval ma úgy alakult, hogy este 8-9 közöttre tudtam időzíteni a "próbavásárlást", és a nagyobb boltba mentem, ami picit messzebb van, viszont rámfért a bringázás, ha már úgysem dolgozom.
Na, itt kezdődött a baj!

Alapvetően amúgy Bacardi Coconut miatt mentem a nagyobb Tescóba, mert itt a kisebben nincs.
Nem magamnak, nem olyan családból származom én! Csak múltkor volt itt egy vacsora-parti nálam, és mikor elfogyott a sör, Ricardo ráment a nászúton lévő párocska szajréjára, és már annyira beleivott, hogy azt nem lehet az egerekre fogni, szóval mondtam neki, hogy ezt majd be kell pótolnunk. Ez most a vezérfonalból egy kis kiállás lesz, de viccesnek találom, szóval beszúrom:
Én - meglepő fegyelemmel - nem ittam a gelly Bacardiból, és megmondom őszintén Ricardo nagyon kedves, aranyos részeg, de már elkezdtem kifelé terelgetni, hogy pizsamaosztás van, meg Daniela is elmet aludni, és végül is elindult az elekromos biciklijével, még mielőtt az összes pia elfogyott volna. Zártam a boltot, beáztattam a tepsit, meg ilyesmi, és már kábé gatyára vetkőztem, amikor Ricardo kopogott az ablakon, hogy:
- Ember, kurva hideg van a bringán. Elvinném a maradékot.
Azaz egy elmosott kapribogyós üvegbe kitöltöttem neki a Bacardit, csak hogy kényelmesen a kabátja zsebébe tudja tenni, és úton hazafelé el tudja szompogatni...
Emlékeztet valakire?
30 éves... Én is voltam fiatal :D

Szóval a nagyobb Tescóban sem volt a kókuszos variáció, de úgysem lett volna helye a hátizsákban, mert úgy megpakoltam a kosarat a gyalázatosan leárazott árucikkekkel.
Előttem, és mögöttem persze olyan vásárlók, akiknek tele a troli mindenfélével, ami között persze nem állítom, hogy nincs egy-két leárazott cucc, de a nagy része nem az. Szóval amikor kiraktam a szalagra, és az alkalmasint 6 centes (!) tételt a kasszásnak egyesével be kellett szkennelni, a tarkómon éreztem a következő vásárló parázsló tekintetét. Ahogy én is néztem fital koromban 50 filléreket bogarászó kisnyudgíjasa a közértben, én se vagyok ám szent...
A Tesco kártyám ösztönösen odaadtam, hogy szkennelje be azt is, mert amúgy rendszeresen meg szokták kérdezni, van-e, akkor is amikor csak két sört veszek.
Amikor a nő visszatolta, és várta, hogy kinyitott tárcámból valamit adjak már a kezébe, és én kérdeztem, hogy akkor mennyi is (merthogy nem voltam benne biztos, az 5 Eurós elég lesz-e), akkor esett le az állam:
- 1.46
Asszem régen jöttem így zavarba. Most akkor egyetlen Teszkó-pontért még képes voltam a kártyám is elővenni, amikor a csávónak mögöttem kb. 25 lesz a cehh?!
- Bocsánat - mondtam
Most miért kértem bocsánatot?! De esküszön tényleg mondtam, hogy "Sorry" és akkor így is éreztem.
Azt éreztem, bocsánatot kell kérnem azért is, hogy létezem. Hogy nem passzolok a fogyasztói társadalomba, és mivel nem vettem épp semmit "rendes áron" ezért csak élősködök a rendszeren, és ettől aljasabb már csak akkor lehetnék, ha valódi dumpster-diverként éjfélkor jönnék vissza a konténerekhez, és még ezt a pár centet sem fizetném ki...
Tetéztem a zavaromat, hogy eszembe jutott a Bacardi, és még feltartottam a kasszást a magyarázkodásommal:
- Igazából kerestem valamit, de nem találtam. Tudja, mikor zár be a sandymount-i egység?
- Fogalmam sincs.
Még jó, hogy nem mondtam, konkrétan mit keresek, mert akkor akár a saját szememben átváltozok őrült-macskás-nyugdíjas-nénivé, aki filléres kaját eszik, de kéthavonta megveszi a kedvenc likőrjét, és minden este elszopogat egy gyűszűnyit belőle...

Nade miközben hazatekertem, más sem járt már a fejemben, mint ahogy a Dive c. dokumentumfilmben Jeremy Seifert szomorúan magyarázza, hogy sokszor ott kell hagyniuk a szajré nagyrészét, hiszen képtelenség ennyit megenni, még úgy is, hogy gyakran másokra főznek belőle... Meg, hogy pont ma láttam egy pár perces kis videót arról, hogy pl. az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40%-a el sem jut a farmokról a polcikig!
Nem ám a polcokon már beárazott, és később kukára ítélt zöldséget mutatták a filmben, hanem azt, hogy ilyen-olyan formai követelményeknek nem megfelelt zöldségek kamionszámra mennek a szeméttelepre, egyenesen a betakarítás után!!! És nem ám komposztba, hiszen kinek van ideje bevárni a komposzt érését, amikor ott a műtrágya készen?! Nem is moslékba, hiszen azt a tudományos alapon tervezett tápokat előállító agro-biznisz cégek lobbistái arrafelé már régen betiltották ,hogy a sertésnek össze-vissza adjunk mindent, mert a moslék nem ellenőrizhető vissza...

És nagyon szomorú lettem, két okból:
- Ha itt tartunk, akkor dögöljünk már meg! Mindenestől! Az egész szarság, amit civilizációnak nevezünk! Nem bánom, ha én is megyek a lecsóba, de remélem egy új világban fogok legközelebb reinkarnálódni!
- Ha viszont még mindig nem olyan súlyos ez, mint amilyennek én látom, akkor bennem van akkora "gyári hiba", hogy sosem leszek boldog, de még elégedett sem. és akár azonnal be is fordíthatnám a kormányt, amikor az emeletes buszt hallom magam mögött, és szépen elgurulna az amúgy tökéletes vöröskáposzta a járdán... Merthogy nem fogok én már soha beilleszkedni a világba... És ez szomorú, hiszen mindjárt 40 éves leszek...

De most direkt pihentettem a témát pár napig, mégse keserűségemben posztoljam ki!
Plussz így be is mutathatom képekben a cucc történetét, és ezzel talán meggyőzök olyanokat is, akik eddig nem nagyon gondoltak rá, hogy lehet így is vásárolni:

Június 19., azaz a hivatalos szavatosság lejárata, amikor is megszabadítottam a zöldségeket a műanyagoktól, és tapintás útján is megbizonyosodtam arról, hogy a paradicsomok mind kemények, és csak egy kiwin van kisebb repedés, szóval azt a hűtőbe tettem, és másnap ettem meg, de a többi olyan kemény volt, hogy még amúgy is jobb volt nekik, hogy pár napig érhetnek. Az egyetlen necces dolog az avokádó volt, azt tényleg ki kellett dobni annyira túlérett volt. (vettem három magos ciabatta zsemlét is, 6 cent volt darabja. ) Megint kihangsúlyozom, a képen látható cucc 1.46 Euro, azaz kevesebb, mint 600 Forintba került!

Június 23: mivel a hűtőnek csak a fele az enyém, és az már így is tele volt, ezt csak simán a konyhapolcon tartottam, és szerintem így lejárat után 4 nappal még mindig semmi baja semminek, azaz 100%-ban felhasználható:

Június 26: a hűtőben tartott lilakáposzta, és a paprika. Az utóbbi picit ráncosabb lett, de olajon megfuttatva, egy kis hagymával meg lengyel kolbásszal még mindig tökéletesen élvezhető. És itt nem folyatatom tovább, bár tapasztalatból tudom, hogy a káposztafélék hetekig eltarthatóak a hűtőben, ha megszabadítjuk az idióta zsugorfóliától...

 Amúgy a kis zöld levelek is még mindig ugyanarról a leárazott zellerszárról vannak, nem csalok!

Szóval, most nem megyek bele mélyebben, engem ez az egész történet miért inkább elszomorít, mintsem, hogy örülnék neki, hogy majd ha segélyen leszek, és okosan vásárolgatok, akkor milyen keveset fogok kajára költeni.
Nem megyek bele olyan "szabadonébredőkös-angyallátós" összefüggésekbe, hogy ahogy az élelemmel bánunk, úgy bánunk lassan az emberekkel, azaz voltaképpen egymással is.
Épp olyan kevésbé érdekel mi lesz a másikkal a kis (és esetenként nagyobb) személyes döntéseink nyomán, mint ahogy nem érdekel, mennyi természetes élőhelyet tesznek tönkre, hogy agyatlan mennyiségű mezőgazdasági terméket állítsanak elő, hogy aztán kidobhassák a szemétbe.
Senki nem szereti hallani az ilyesmit, ugye...

Még pusztán (minden gubancos összefüggésektől mentesítve) ezen a kaján-spórolós vonalon sem ütöm magam azonnal lovaggá, mert gyarló ember vagyok én is, azaz a testem csak egy jármű, amit gombák irányítanak, és amikor tankolni kell, akkor a cukor az üzemanyag, ami egyeseknél alkohol, másoknál csokoládé, nekem meg hol így, hol úgy, de általában sem a vodka, sem a belga csoktitorta nem kerül a "Reduced To Clear" polcra, és bevallom, ma csak úgy benéztem egy kávézó ablakán, és nem is kérdeztem meg, mennyibe kerül egy szelet brownie, nekem az kellett azonnal, és a kasszánál már persze világ szégyene lenne azt mondani, hogy:
- Jézusom,három-kilencvenöt?! Ja, akkor nem kell!
Vagy kedélyes-nyugdíjas módra odasúgni a pultoslánynak:
- Tudja Kedveském, ennyiből 5 napra elég leárazott zöldséget vehetnék...
 Mondjuk jó úton vagyok afelé, hogy ez meg fog velem történni, és akkor már vagy leszarom, vagy még büszke is leszek rá :D :D


De végszóképpen: azért érdemes elgondolkodni, mi mindennek a valódi ára, mert attól, hogy a csónak magasabbik felén ülünk, az még el fog süllyedni, ha egyszer léket kapott...

13 - ünnepi zárás

A Facebook betölt valami válogatást, milyen volt a 2013-as éved....
Hát, nem tudom hogy csinálják, nekem jobban néz ki, mint amilyennek éreztem...
Még úgy is, hogy nem tette be a Xerxes/Merkel viccecskémet, amin meg is sértődtem, hogy látszólag senkinek nem jött be, pedig én nagyon nevetgéltem magamban...

De a jó hír, hogy 2013 OVER :)
Mintha az elmúlt 5-6 évben a páros-páratlan éveknek lenne valami jelentősége.
Egyszer hopp, másszor kopp, vagy egy sima, egy fordított, ahogy tetszik... 2012 és 2010 határozottan jobban alakult, mint az azokat megelőző évek, bár az utolsó igazán jó évemig asszem 2008-ig kell visszamenni...
Most nem panaszkodom, okés?! De ez van...

Szóval a legnagyobb jóindulattal is csak azt tudnám elmondani, egy üresjárat volt.
"Kuplungozva csorogtam" az idő nagy részében, de már érzem, hogy a gázpedál felett viszket a talpam. Csak menjönk át 2014-be, mert babonás vagyok...

Másik, ami most eszembe jut, hogy nem azért szilveszterezek egyedül, mert egy morcos, antiszociális, cinizmus mögé bújkáló, de amúgy csak félénk, kertész-leszek-mert-ha-már-elpusztulavilág ember vagyok!
Nem! Ez csak az egyik ok... :)
Pont egy babonámat tesztelem. A fenti páros-páratlan sorminta valahogy azzal is összekapcsolódott, hogy elmentem-e társaságba szilveszterkor, vagy nem. És amikor otthon voltam egyedül, utána jobb lett az év...

Amúgy se vagyok ám annyira antiszociális, és most nem is fogom itt magam ebből a keresztmetszetből feltárni, de azért pár hangulatot feldobok az "ünnepekről".

 

 

Nem a legjobb kép, de itt pl. egy minimális alkohollal futtatott (szinte már kultúrház-gyerekzsúr) előarácsonyi partin karácsonyi süti-díszt dekorálok cukormázzal. Hát ezt se gondoltam volna magamról, mint ahogy korábban azt se, hogy idén amatőr színész is leszek. Ja, ez a gyerekzsúr nem kritika ám, sőt!!! Nagyon jó élmény volt, hogy nem kell mindig a pohár fenekére nézni, akárhányszor összeül pár ember.

Ez egy dublini magyar party volt, de mivel az igazat megvallva a díszítést hamar meguntam, illetve a nappaliban kényelmesebb volt ülni, mint a konyhában, így a rezidens dél-amerikaiakkal is összehaverkodtam, így visszamentem később egy másik "előkarira", ahol sushit tekertünk (meg picit mást is, hogy viccesebb legyen :). Na, sushit se csináltam még, ahhoz képest hogy japán étteremben is dolgoztam pár hónapig...

 

Hazafelé megint igazi dublini idő volt, hogy dombon lefelé is tekerni kellett a szél ellen, de újfent megtapasztaltam az egyik különbséget alkoholos és egyéb befolyásoltság között.

Spiccesen tekerni haza: "Bazmeg már meghallgattam vagy 4 számot, oszt még mindig csak itt járok?! Sosem érek haza, a kurva életbe!"
Viccesen tekerni haza: "Hú de hosszú volt ez a szám is... és már itt járok?! Hahahaha...."
Ajánlom ilyen alkalmakra Fedayi Pachát: Nekem bejött ;)

 

Aztán volt itt nálunk egy multi-kulti karácsony, 10 ember, 8 országból (csak egy ír), és a 9. nemzetiségnek Rejtő Jenő után szabadon a kaját be lehet számítani, mert leginkább valami közel-keleti boltból származott, holott senki sem jött onnan :) Gelly karácsonyi youtube playlist és csillagszórózás emlékeztetett arra, hogy azért kábé mikor is vagyunk...

A nyelvi akadályok sem voltak jelentősek, mint hajdanán a full lengyel lakótársaimmal 2005-ben, szóval jó volt alapvetően.

 

 

 

Amúgy meg?

Hogy szilveszterezek akkor?

Piciben (ott vagyok a hegy alatt a monumentális békaszobor mellett ;)

 

 

Meg gyíkkal:

 

 

Meg pl. rendeztem az ablakpárkányt is, miközben szimultán főztem.

 

 

 

Jakab Gyöngyi, itt üzenem, hogy ahogy Mark Gungor leírja a férfi és női agy működését, hát az nem mindenre igaz, mert pl. egyszerre csináltam a szobámban a növényezést, a 10 méterre és 3 ajtóra arrébb lévő konyhában a főzést, és közben persze lógtam a neten, és nem basztam el semmit.

Amennyire odakapott, annyi épp kell!

 

 

Ja, de amúgy Mark Gungor fasza, ha érdekel miért nem érted a másik nem képviselőit, van rá ez a magyarázat, ami félig tudomány, félig stand up comedy, és ha egy picit azért az elején bele is szivárog a pro-házasság vonal, merthogy a pasi amúgy lelkipásztor vagy micsoda, de ha ezzel nem akarsz azonosulni, pörgesd meg kb. az első 15 percet és nézd onnan:

 

 

És ezzel akkor pá-pá, 2013, búcsúnk is boldogít! :D :D :D



 

 

 

 

 



Kacsa, vagy nem lenni

   Szóval, még mindig nem tettem le a seggem 100%-ban az új albiban, de azért már nem olyan szörnyű, mint az első hetekben. A nappalok hosszabbak, ami már fél győzelem a téllel szemben, a kedvem kezd fényesebbre fordulni, van kedvem máshoz is, mint az ágyban kuckózni a szabadnapokon.

   Pl. rég főztem.
   Semmi extra, igazából csak úgy randomra bevásároltam, és összedobálom most, közben meg elmesélek még valamit, csak úgy, a téllel kapcsolatban, vagy ami eszembe jut hirtelen.

Kacsaszárny, cékla, karalábé, krumpli, répa, sok hagyma-fokhagyma, csili, gyömbér, stb.

   A tél szerintem nem magányos szegényember évszaka. Az csak a szutykot látja, a sötétet és a rezsiköltségeket. A párok kimennek hógolyózni, aztán bebújnak a paplan alá, és reggel valamelyik kimászik kávét hozni a másiknak. Ennyit a magányról.

Ez a párkányom, innen is megy valami a kajába

   A másik meg: "Aki szegény, az a legszegényebb" - ugye ismerős. A télben, amikor egyedül vagyok, valahogy mintha érezném a sok-sok küszködést, amit az otthoni fűtési szezon jelent az embereknek. Nem nehéz az empátia, mert itt is maximum napi 5 órát fűtünk a szarul szigetelt házban, mert így is kb. havi 100 euró a gázszámla (fejenként 25), de én legalább gond nélkül ki tudom ezt csengetni. Az én bajom csak ez a szociáis túlérzékenység, ami a napsugarak mennyiségével fordítottan arányos, így eléggé búvalbaszott lettem volna anélkül is, hogy a karácsony előtti szabadágom második mapján szétszaggattam a kezem a mozgólépcsővel.
   Emiatt nem csak az otthoni pár napom telt elég gyengén, hanem még el kellett lőnöm a két hét betegszabimat is ideát, mert a sebeket nem varrták össze, és elég lassan gyógyult. Ehhez adjuk hozzá azt az érzést, amit én poszt-2012-szindrómának kereszteltem, és picit súlyosabb, mint amikor megtudod hogy nincs Mikulás. Inkább olyasmi, mintha lenne Mikulás, de meg kellene pacsizni a zsacsiját, ha ajándékot is akarok... Nem történt semmi kézzelfogható december 23-án, és ez azért duplán szar, mert azok, akik eddig is azt gondolták, hogy az egész csak egy újabb cirkusz, most újult erővel vethetik bele magukat abba, hogy szétbasszák az egész világot némi profitért, és hatalomért.
   Tudom-tudom, épp az a lényeg, hogy a váltás magamon belül történjen, dehát valami kis jelet kaphattunk volna, nem?

No mindegy, előfőztem a husit, aztán felraktam a szőlőmagolajra, hagymakarikákra:

   Most igazából még a világról az jut eszembe, hogy nem csak tévét nem szabad nézni (amit már asszem pár éve sikeresen fenntartok), de már lassan azt mondom, hogy bármilyen hírt kerülni kellene. Legalábbis így télvíz idején, ha valaki szintén ilyen romantikus-szentimentális, mint én.

   Pl. ha már épp sütök, itt van ez a lóhús botrány, ami után most nem győznek nyomozni. (imho a lókolbász a legjobb, és mivel a ló is ugyanazt eszi majdnem, mint a tehén, nem értem az egészből miért kell ekkora perparvart csapni...) Egyik nap kezembe akadt egy újság, ami azt írta:

   "A lóhús, amit a svéd Findus cég forgalmazott egy luxemburgi gyárból jött, aminek beszállítója egy francia cég (Spanghero) holdingja, a Poujol. [...] A Poujol egy ciprusi kereskedőhálózattól rendelt fagyasztott húst, akik viszont egy holland alvállalkozót bíztak meg a beszerzéssel, akik egy román vágóhídról vásárolnak."

   Mi van, mi?!
   Ez épp olyan, mint ahogy Milo Minderbinder 5 centért adja a tojást Pianosán, amit "köztudottan" 7 centért vásárol Máltán, és mégis profitja van rajta.
   Senki nem tudja hogy csinálja, és egyedül Yossariannak árulja el, hogy lehetséges ez, mivel őt olyan szinten becsületes embernek tartja, aki semmin nem akar nyerészkedni, ezért megbízható.

A lében, amiben a husi főtt, a zöldségek nagyját is előfőzöm, így ebből lesz egy tányér leves is

"Yossarian mellette ült a segédpilóta helyén. – Nem értem, hogy van az, hogy Máltában hét centért veszi a tojás darabját, és ötért adja el.

– Azért csinálom, hogy hasznom legyen belőle.

– De hogyan lehet így haszna belőle? Tojásonként két centet ráfizet.

– Három egész egynegyed cent hasznom van tojásonként azáltal, hogy négy és egynegyed centért adom el a tojást azoknak az embereknek Máltában, akiktől hét centért vásárolom a tojást. Persze a haszon nem az enyém. A haszon a szindikátusé. És mindenki részesedik belőle.

Yossarian úgy érezte, kezdi érteni. – Azoknak az embereknek meg, akiknek maga négy és egynegyed centért adja a tojásnak darabját, két és háromnegyed cent haszon jut darabonként, amikor újra eladják magának darabját hét centért, így van? Miért nem adja el a tojást közvetlenül saját magának, és hagyja ki azokat, akiktől megveszi?

– Mert én vagyok azok, akiktől megveszem – magyarázta Milo. Három egész egynegyed cent hasznom van darabján, amikor eladom a tojást magamnak, és kettő egész háromnegyed cent hasznom darabján, amikor visszavásárolom magamtól. A teljes nyereség tojásonként hat cent. Tojásonként csupán két centet vesztek, amikor darabonként öt centért adom a kantinnak, így lehetséges az, hogy hasznom van a darabonként hét centért vásárolt és a darabonként öt centért eladott tojásból. Amikor Szicíliában megveszem a tojást, csupán egy centet fizetek darabjáért.

– Máltában – javította ki Yossarian. – Máltában vásárolja maga a tojásait, nem Szicíliában.

Milo büszkén kacarászott. – Nem Máltában vásárolom a tojást – vallotta be Milo finom, palástolt derűvel, s ez egyszer hűtlenné vált ahhoz a szorgos józansághoz, melyet Yossarian megszokott nála. – Szicíliában vásárolom a tojást, egy centért darabját, aztán titokban Máltába szállítom, és négy és fél centért árulom darabját, hogy amikor az emberek Máltába jönnek tojásért, hét centre verhessem fel az árát.

– Miért jönnek Máltába az emberek tojásért, amikor ott olyan drága?

– Mert így szokták meg.

– Miért nem keresnek tojást Szicíliában?

– Mert azt nem szokták meg.

– Most már végképp nem értem. Miért nem hét centért adja a tojás darabját a kantinjainak, és miért adja őt centért darabját?

– Mert akkor az én kantinjaimnak nem lenne rám szükségük. Hétcentes tojást mindenki tud hét centért vásárolni.

– Miért nem hagyják ki magát, és veszik meg Máltában a tojást közvetlenül magától darabját négy egész egynegyed centért?

– Mert nem adnám el nekik.

– Miért nem adná el nekik?

– Mert akkor nem volna lehetőség annyi haszonra, így legalább szert tehetek magamnak egy kicsikére mint közvetítő.

– Akkor hát magának mégiscsak van haszna belőle – jelentette ki Yossarian.

– Persze hogy van. De mind az egész megy a szindikátusnak. És mindenki részesedik belőle. Nem érti? Ez pontosan ugyanaz, mint ami azzal a lukulluszparadicsommal történik, amit Cathcart ezredesnek adok el.

– Veszi tőle – javította ki Yossarian. – Maga nem elad lukulluszparadicsomot Cathcart ezredesnek meg Korn ezredesnek. Maga vesz tőlük lukulluszparadicsomot.

– Dehogy, eladok nekik – javította ki Milo Yossariant. – Álnéven szétosztom a lukulluszparadicsomot Pianosa piacain, hogy Cathcart ezredes meg Korn ezredes a maguk álnevein megvehessék tőlem négy centért darabját, és másnap ismét eladhassák nekem a szindikátus számára öt centért darabját. Nekik egy cent hasznuk van darabján, nekem van három és fél cent hasznom darabján, és mindenki emelt fővel távozik.

– Mindenki, kivéve a szindikátust – horkant fel Yossarian. – A szindikátus öt centet fizet annak a lukulluszparadicsomnak darabjáért, amelynek darabja magának csak fél centbe kerül. Jól járt a szindikátus?

– A szindikátus akkor jár jól, ha én jól járok – magyarázta Milo –, mert mindenki részesedik belőle. A szindikátus pedig megkapja Cathcart ezredes meg Korn ezredes támogatását, és elengednek ilyen kirándulásokra, mint ez is. Egy fél órán belül meg fogja látni, mennyi tiszta hasznot hoz ez, csak érjünk földet Palermóban.

– Máltában – javította ki Yossarian. – Most Máltába megyünk, nem Palermóba.

– Nem, hanem Palermóba – válaszolta Milo. – Egy cikóriaexportőr van Palermóban, akihez pár percre be kell ugranom egy Bernbe irányított hajórakomány gomba ügyében, amit megtámadott a penész.

– Milo, mondja meg, hogyan csinálja ezt? – érdeklődött Yossarian csodálkozó és őszinte csodálatról tanúskodó nevetéssel. – Kiállítja az útlevelet az egyik helyre, és egy egészen más helyre repül. Nem csapnak lármát az irányítótorony emberei?

– Egytől egyig a szindikátus tagjai – mondta Milo. – És azt is tudják, hogy ami jó a szindikátusnak, az jó a hazának is, mert ez hajtja a verklit. Az irányítótorony emberei is részesednek, és ezért megtesznek mindent, amit csak tudnak, hogy segítsék a szindikátust."

(Joseph Heller: A 22-es csapdája)

Tudta már akkor, mi?

Picit sütöttem a húst, aztán feltöltöttem zöldséggel, így még megy tovább a fólia alatt kb. fél órát

1961-ben adták ki a 22-es csapdáját, és Heller tényleg bombázótiszt volt Olaszországban a második világháborúban. Nem biztos, hogy csak az ujjából szopta Milo szindikátusát, ami az amerikai "korpokrácia" tükörképe. Amíg az átlag paraszttal elhitetik, hogy addig jó mindenkinek, amíg a "cégnek" jó, addig a cég azt tehet, amit akar. Pl. rendelhet árnyékos utakon lóhúst Romániából, amiről mindenki azt hiszi, hogy francia marhahús, és közben amíg átmegy pár cégen (pusztán a könyvelésükben, a valóságos lóhús az egyenesen megy a luxemburgi gyárba Romániából, ha ugyan igaz, mert végül kiderülhet, hogy a román vágóhíd alvállalkozója egy moldáv sintértelep...) és a szép az egészben, hogy papíron mindenki keres rajta...

A sok alvállalkozó főkönyvének profitja az országok GDP-jét erősíti, ezért hát egy ilyen egyszerű húzással meg lehet nyerni a közvélemény támogatását, ha elhiszik, hogy ettől nekik jobb lehet, mert pl. ha megy a biznisz, akkor majd ki tudják fizetni azt a sok hitelt, amit már isten tudja honnan kaptak és mire ment el valójában, de az IMF és az Európai Központi Bank úgysem engedi el. 

No, erről eszembe jut, ki is az a Bajnai Gordon?! (Amikor még területfejlesztést tanultam a BDF-en, akkor épp csak az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium feje volt, de a tanárunk már akkor úgy fényezte, hogy lám ezért van értelme annak, amit tanulunk, mert a Bajnai is tudja, hol a lóvé...) Nem lehet egy pici kis hasonlóságot találni abban hogy pl. kiknek a cégei "építették újjá" Irakot kemény profitért? És jó volt-e ez bárkinek is Irakban egy naggyon-naggyon szűk réteg kivételével? Szerintem egy milliárdos technokrata ne is próbáljon meg nyíltan politizálni, de akik meg bedőlnek neki, azok egyenek majd Gyulai kolbász helyett ukrán kutyahúst, amit majd egy Máltán bejegyzett norvég cég fog eladni egy olasz gyárnak, akiktől majd mi vásárolunk, mert ugye Magyarország köztudottan mezőgazdaságilag hátrányban van, ugye-ugye? Meg majd lehet figyelni ahogy privatizálják a vízműveket, és szarabb minőségű lesz háromszoros áron, meg a dolgozók felét leépítik, mert "racionalizálni kell". A világon mindenhol, ahol ilyen típusú - sikeres, üzleti és politikai szerepeket felváltva, vagy akár egyszerre betöltő, liberális piacgazdaságot és globalizációt nyíltan vagy burkoltan támogató - alak került egy ország csúcsára, lehet hogy az össz produktum picit erősödött, de az aránytalanságok az egekig szöktek.
"A történelem nem ismétli önmagát, de rímel." (Mark Twain)

Lehet majd akkor éhségmenetelni, komáim csak nem lesz benne a médiában...

Én nem bírom a mostani kormányt, nem is csoda, hogy megint kifútt a szél Dublinba. Egyszer viszont haza akarok menni, mert szeretem az országom, anélkül, hogy jobboldali lennék, de ha a másik oldal Bajnait hozza, istenuccse addig én vissza nem megyek, és még lehet az ír állampolgárság után is elkezdek érdeklődni.

Szóval, így megy ez ha már politika: azt hiszitek egy jó receptről lesz szó, de csak a mézesmadzgot húztam el ;)

Azért a kaját is befejeztem, tojásos-fűszeres tejföllel a tetején.

Csak a szépet, jó emésztést! :D 

Csak mert szépen kértétek ;)

Oké, szóval költözni kell, megvan a hely is, jó is, csak van 1-2 szokásos szarakodás a téma körül, meg amúgy is, nem az én műfajom.

Ráadásul a balkon "összepakolása" durva szélben és elárasztott terepen indult, amin az sem segített sokat, hogy Hansy is szelektálta a cuccait, és megdobott 1 mini Jamesonnal, merthogy ő nem nagyon...

Aki nincs facebook-on, és még nem látta, annak elárulom, hogy amúgy a paradicsom projektem sikeres lett, azaz kb. áprilistől november elejéig kint, aztán pár hetet a meleg konyhában, leszedett állapotban értek a gyümölcsök, és végül a nagy része meleg színekbe öltözött, és zamatossá vált.

Ezzel együtt pakolni utálok, szóval hamar befordultam a konyhába, főleg mert megint valami olyasmit találtam ki, amit eddig még nem.
Alapanyagok között 2 szelet lazac, áfonya, gomba, chili, zöld paradicsom, narancssárga koktélparadicsom és baby burgonya. Hallal amúgy szinte sosem foglakozom, munkahelyen gyakran van, amúgy meg drága :o

Többit képekben:

Ezt a mixet picit megszikkasztom, lecsepegtetem, az olaj visszamegy a serpenyőbe.

A "szurok" az szójaszósz, nem kell félni!

Mivel a lazac elkezdett kozmálni, felpakoltam a citromkarikákra, és az előfőzött krumplikat vidáman körbe tudtam terelgetni kb. 5-6 percen át.

Visszatöltöm a gomba-áfonya-chili-zöld/narancs paradicsom cuccost mellé, és mosogatással együtt is fél órán belül voltam. 

Egészségetekre!

Jobb, mint Chuck Norrist szembe lebuzizni

Magammal folytatott villámpárbeszéd, "szüret" után.

- Megérte, mi?
- Hát... jobban, mint Chuck Norrist szembe lebuzizni.

Nos, igen, Dublin nem a paradicsomtermesztés mekkája, detszól...

Az ízéről majd írok külön, az megér egy hosszabbat is ;)

Amit Stahl Judit kihagyott

No, anélkül, hogy jó magyar ember módjára lobogtatnám a röntgenképeket, mikor megkérdik, hogy vagyok, azért elárulom, hogy az itt bemutatott étel elkészítése nem biztos hogy eszembe jutott volna némi reumatikus és porckopásos tünetek nélkül. Meg, hogy alap a nátha, és az urbánus díszletek között a méregtelenítésnek is napi rutinszámba kell mennie, picit ezen szempontok szerint fogom kommentelni a képeket.
A másik, amit előrebocsájtanék, hogy mindenki azt hisz, amit akar, de ha tudsz nagyon akarni, abból nagy bajod nem lehet. (Placebóval is lehet rákot kezelni, nem újdonság, ugyebár...)

Szóval, hogy csapjunk a lecsóba, azt merem feltételezni, hogy az égeggyattavilágon minden sokkal jobban használ, ha nézted, ahogy cseperedik, öntözted (Dublinban mondjuk ez nem egy megterhető feladat), gondoztad. Ha krumplit nem is vethetsz el a balkonon, legalább pár fűszered legyen! 

Ez itt egy tea, amiben kb. minden az erkélyről való. (Kakukkfű, zsálya, oregano, csalán, menta, pitypang, stb.) A lándzsás útifüvet mondjuk Howthon szedtem, az is nagyon jó, ha épp picit náthás vagy. Fogalmam sincs, hogy csak leforrázni kellene és gyorsan leszűrni, pár percig forralni, vagy csak meleg vízben áztatni, de nem is érdekel, nagy baj nincs biztos, ha én háromszor rátöltöttem a forró vizet, mind megittam, aztán mindez a zöld megy majd a levesbe, mert minek dobnám ki?









A leves igazából kocsonyának készül, ha el nem baszom. Ez megmagyarázza ezt a kis alien antrét, rögtön az előkészületi fázisban >>>

Hát igen, csirkelábat utoljára gyerekként ettem, amikor még volt nagyanyámnak csirkéje. A magyar hentesnél gondolom kutyakajának tartják, vagy kisnyugdíjasoknak. Viszont a bükki füvesember egyik youtube előadásából kijegyzeteltem, hogy a jó kis porcos részeket kellene enni, ha már a sajátunk ki akar kopni teljesen, és a Gyuri bácsi egyenesebben áll 82 évesen, mint én, ahogy az előadást tartja, szóval gondoltam elmegyek az Asia Store-ba, oszt megnézem a csemegepultot. 
És ezt figyeljétek! A kínaiak biztos tudnak valamit, mert a csirkeláb drágább ott, mint a csirkecomb! Kilója 5 Euro.
No, máris hinni kezdtem benne, hogy ez az ami nekem épp kell, a két combot csak azért vettem mellé, hogy "egyek is valamit" :D

A sok hagyma, fokhagyma alap, a többi zöldség persze teszkós, a karalábét itt mintha nem ismernék, a zellernek meg csak a szárát eszik, most épp én azt se vettem. 

Azért, hogy a hitvánka zöldségek rezgésszámán emeljek picit, gyertyát is gyújtottam. Amúgy is hallottam egy másik youtube előadáson, hogy tűzön nem csak azért jó főzni, mert a hajunk is jó füstös lesz, hanem a tűz minősége hozzátesz az étel minőségéhez. Ezért eleve nem lenne szabad elektromos lapon főzni, de ha nincs más, legalább mellette égjen a gyertya.
Most megint mondom, aki nem hiszi, ne higgye, nem ez a blogposzt, ahol olyan kényelmetlen kérdéseket is feltennék, hogy ha a kvarkokat is szétbontjuk, a végén csak üres tér van, szóval az anyag az egy illúzió eleve, és csak azért viselkedik így, mert így nézünk rá...

 na fejezdbe fijam, mert a csirkeláb már eleve rezgeti a lécet!!!







No, van itt még valaki?

Az ott egy káposzta alja. Ja, és a porok: chili, gyömbér és kurkuma, melegítő, fertőtlenítő hatású fűszerek. Ha ez még mindig nem lenne elég, egy kis garam masala, mert a hinduk is tudnak valamit, meg öreg favoritom a borókabogyó. 
A citromot jó mindenbe belefőzni, sütni, ha szereted a savankás ízeket.






Akkor már egy almát is, az olyan biblikus :D

Közben kivettem a combokat, azokat még sütöm picit a maradék brokkolival, vajon (?)

Aztán az elválasztás. Fogalmam sincs kocsonyát hogy kell csinálni, de nem akartam megkockáztatni, hogy a darabos részektől megsavanyodjon az egész.

Így tettem el a hűtőbe. E: 

A tetején feljön a zsír, az külön jó, le lehet fölözni és kenyérre kenni.

És, mivel nem normális formába tettem el, így szépen, gusztusosan nem tudtam kiborítani a hosszú lekvárosüvegből, de azt megmondom, hogy az íze az tökéletes lett! 










A picike narancsszínű paradicsom (ha sokáig nézed, észreveszed a képen...) pedig az első a saját termésemből, külön élvezet volt az utolsó falathoz bepuszilni.


Litván rozskenyér és még egy kis kerti zöld dukál hozzá, a kenyérre pedig lehet csepegtetni egy kis Tabascót és a saját kis olajinfúziómat is. Az is zsűri nagydíjas.

Nahát, jó étvágyat, és csak a szépet!

Napi büszkeség

Annyira de annyira hívogatott az egyik "gaz" a balkonon, hogy komolyan fontolgattam, egyszerűen csak levágok belőle pár levelet, és megeszem, lesz ami lesz.
De láttam az Into the Wild c. filmet, és a határokat tiszteletben kell tartani, nem csak a gravitációval kapcsolatban (lásd előző poszt), de a növényi hatóanyagok terén is.

Szóval, letéptem egy levelet, morzsolgattam, és nyugtáztam, hogy sóska illata van. Mivel a lósóskát (szintén "gyom") már eszem, beírtam a wikibe, onnan ráklikkeltem a családra: keserűfűfélék. A keserűfűfélék között pedig az illusztráció téveszthetetlenül a Baracklevelű keserűfű, ami ehető, sőt: C-vitaminban gazdag!
Ahogy én látom: azok a növények találnak meg minket a legszarabb (városi) körülmények között is, amikre épp ilyen helyzetben szükségünk lehet. Az számomra önmagában is meggyőző, hogy gyakorlatilag mindenhol sikeresen felüti a fejét egy növény: nyilván több benne az életerő, mint egy fejes salátában, amit állandóan gondozni kell, aztán, ha leszedik, akkor egy nap alatt megdöglik, stb.

Csalán, pitypang, tyúkhúr, és társaik: köszi szépen, én elfogadom a felajánlott segítséget.
Aki nem, legyen neki. Lehet mesterséges vitaminokat és nyomelemeket is venni a gyógyszertárban, egy szóval se mondom, hogy nem.

A Zélet - jogod van hozzá?

Makovecz Imre úgy ment el, hogy Budapesten nincs jelentős alkotása. Ez nagyájból olyan, mintha Barcelonában nem lenne Gaudí épület, vagy Bécsben nem lenne Hundertwasser ház... Szomorú de igaz...


Nem igazán tudtam sokat róla én sem (Sevilla megvan, persze), de cirka 1 hónapja láttam ezt a videót:
Ami megtörtént, és ami megtörténhetett volna

Talán túl keményen nyilvántotta ki a vélemnyét? A fejesek azt mondták: cipész maradojn a kaptafánál?! Mi köze neki a közélthez, politikához?!
Mert tudta, hogy minden összefügg, a valódi alkotás nem pusztán anyag. A zene nem kotta, az ételnek sosincs pontos receptje, a leírt szó mindig szubjektív, a kimondott meg pláne... Az élet jelenléte megváltoztatja a "szabályokat."
"Az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa a jó Istent. És az pedig örökkévaló, és fenntartja és kormányozza ezt a világot, ha őt sikerül szórakoztatni, akkor az egész világ kapott valamit."Az öreg is beszél a háttérhatalomról.
Nem kell nagy összeesküvés-elmélet-fanatikusnak lenni, hogy belássuk: az eldobandó termékek listája a kenyérpirítótól az autón át ma már egészen az építészeti produktumokig terjed. Elkezdték lebontani a 100 éves bérházakat, mert drága telken állnak, de akár fel is lehetne újítani ezeket. De nem, helyette olyan lakások épülnek, amik már átadáskor tele vannak apró-cseprő problémával, aztán valószínűleg az egész blokk nem fogja megérni az 50 évet. A gond csak az, hogy ezek nem vályog- és gerendaházak, amik lebomlanának rövid időn belül, dózerolás után egy rakás sitt lesz csak, ami legjobb esetben is csak autópálya-tölteléknek való.
Ennyi most egy lakóház életciklusa. Ennyi idő alatt a pénzintézetek a valós értékének többszörösét megkereshetik rajta, aztán kezdhetik elölről. Erre megy ki a játék.
(Ne csak arra gondoljunk, hogy mi mekkora kamatot fizetünk a lakhatásunkért, de könnyen lehet, hogy a kivitelező is hitelre vette a betonkeverőt, és sorolhatnám...)

Annie Leonard: Story of Stuff.
A villanykörte összeesküvés.
Remélem ma már mindenkinek mondanak ezek valamit.
Ha nem, tessék bepótolni!

Fenntarthatóságot, mint vezérfonalat megtartom, az építkezésre még visszaöltök, de most megint kedvencem, a kaja: Mi még talán úgy tanultuk töriből, hogy volt valami "zöld forradalom" az USA-ban, a negyvenes évektől kezdve. Meg lehet etetni a néppel, hogy ez a forradalom zöld? Meg lehetett.
Általános machiavellizmus: a cél szentesíti az eszközt. (Már Machiavelli előtt is alkalmazták, persze...) Mi volt a hangzatos cél? Megszüntetni a világon az éhezést! Hurrá!
Mi kell ehhez? Traktor, kombájn, műtrágya, gyomirtó. (Zu sammen: kőolaj.)
Ki finanszírozta a "green revolution"-t?
A Rockefeller Foundation.
Miben érdekelt a Rockefeller család? Na vajon?
Remélem senki sem az általános filantrópiára asszociált. Nem tudom hogy lehet, hogy az összes nagy kapitalistára rákeresel, akkor mindenkit úgy definiálnak, hogy pl. "vállalkozó, politikus, filantróp" Hogy lehet? Ja, a Reuters ad minden infót a szerkesztőknek? Lehet, hogy ezért...
Később a projektbe bedobták a genetikai módosításokat, mert az extenzív művelés önmagában nem bizonyult megfelelőnek, a világ még mindig tele volt éhes szájakkal.
Balról be: Monsanto.
Eredetileg szimplán vegyipari cég volt, onnan nyergeltek át az agrobizniszbe, mert abban több a zsé.
Egyik címzetes részvényesük a Gates Foundation.... Megint a filantrópia, megint a jó szándék, ugye?

"Control oil and you control nations; control food and you control the people," (Henry Kissinger, 1970)
Betettem egy translator-be, lefordtotta indián szinkronra: "Ellenőrzés olaj és te ellenőrzés nations; ellenőrzés élelem és te ellenőrzés az emberek"
De érti az is, aki nem tud angolul, ugye?
Megszűnt az éhezés a világon? Nem. Sőt!
Amikor azt hisszük, hogy ettünk egy jót, hát már az is hazugság. (Kivéve, ha nem vettük, hanem talaltuk az erdőben, vagy mi termeltük meg, akkor meg mindig ehetunk kb. egy jót...)
Brazilia ma a világ harmadik legnagyobb csirke "előállítója". (Csak azért lovagolok ezen, mert épp nagyon aktuális.) A gazdasága a válság ellenére zakatol. Hát, baszomalássan, ha valahol vannak még természetes erőforrások, és olyan emberek, akik egy aláírással ezeket "kitermelésre ítélik", akkor persze, hogy mehet a szekér. De meddig?


Visszatérnék az építészethez: fojtófüge gyökeréből font élő hidak.

Hogy hangzik?
Fantasy regényben van ilyesmi, ugye? Az olyanokban pálne, ahol mindenki kvázi halhatalan, mert csak akkor érdemes olyasmivel szöszmötölni, aminek az eredmenyét majd 100 év mulva látjuk. Mi olyan világban élünk, ahol az eredmény megjelenhet 5 perc alatt (tőkeáttételes részvenykereskedés, közgázos hallgatóknak biztosan ismerős...)
De az az "eredmény" voltaképpen SEMMI!
(Amúgy nagyon kíváncsi lennék arra, a "buddhista közgazdaságtant" mennyire említik meg az egyetemen, amit E.F. Schumacher próbalt megértetni velünk cirka 50 évvel ezelőtt???)
EZ a harmónia a természettel. Dharma.
Még itt is belebotlok a rossz nyelvhasználatba, a video leírásában: People here find Ingenious natural solutions for fighting the forces of Nature.
Fighting, my ass! (Fájting a faszom!)
A természettel NEM harcolni kell! Ha elfogadjuk, akkor 100%-ban a "kezünkre játszik."
Mi kell ehhez?
Szelídség, alázat, türelem... Meg persze józan paraszti ész.
Come on! Egy olyan világban, ahol nem győzik hangoztatni, hogy "mert megérdemled?", "rólad szól!". s ehhez még ész sem kell, nézd csak meg a valóságsók húspiacát: fontosabb, hogy sztájli a hajad, mint ami alatta van. Te vagy a világ közepe!
Akik valóban a mostani világ közepén vannak, azok találták ezt ki nekünk, hogy legyen mit bálványozni, legyen valami, ami lekösse a fantáziánkat.

Már működik is, megmondom saját tapasztalatból (mert ez a blog azért mindig is személyes marad):
Van 1 brazil kollégám, Luciano. Negyedrész indián, bár nem tudom milyen törzsből jöhet, mert 190 magas és 120 kiló. Amúgy meg kenyérre lehet kenni. Viszont nem viseli el a csendet! Ez nekem elég szar néha, mert alapvetóen egy gagyi rádió jön be, ahol 10 gelly pop-slágert nyomnak egész nap, vagy legszerencsésebb esetben van 1 kolléga, aki középvonalas rock-ot tol, amiben van jócskán '90-es évek, és azzal békében vagyok. De a legjobb nekem akkor is a csend, mert akkor az van a fejemben, amit én akarok!
Luciano erre azt mondja: a csend szomorú.
Én meg azt: a csend nyugodt.
Nem, ő nem hisz nekem.
Meghallgat bármit, popzene, rockzene, techo, whatever... csak legyen valami zaj! Szerintem fél a csendtől, mert olyan "egyszerű" teremtés, hogy amikor a saját gondolatainak kellene bekopogni az ablakon, akkor csak köd van a rendszerben, és az tényleg ijesztő lehet. A fickót már elkapták: ha kihúzod belóle a jackdugót a tarkónál, akkor csak összeesik, nem tudja hol van. Neki KELL a mátrix, akármilyen indián volt is nagyfater!
Szomorú a csend?
Hát szerintem meg EZ a szomorú. Látni ezt a mosolygós, jószándékú, 120 kilós húsrobotot.

Milyen programmal megy? Mire tanították?
Carnegie Foundation - National Education Association - Ford Foundation - megint valami szelete az életnek, amit valami nagykutyák támogatnak: oktatás.
Csak mert?
Épp azért, amiért belédtolnak egy liter oltást, amíg gyerek vagy, hogy jobb eséllyel legyél gyógyszerfüggő később.

Kedvenc regényem Joseph Heller-től az Isten tudja. Dávid - a bibliai Dávid - visszatérő problémája, hogy ki nem állhatja unokafivérét, Joábot, de mivel Joáb egész életében hűségesen mellette állt, nem tudja politikailag korrekten eltenni láb alól.
Most nincs kéznél a könyv, de rémlik, hogy mond valami olyasmit Salamonnak, hogy ha ő lesz a király, akkor feltétlenül hozzon olyan intézkedéseket, amit Joáb egyszerűen nem tud nem megszegni, és akkor kész, vége; ki lehet nyírni!
Nincs ilyen érzésetek néha?
HACCP - csak hogy ne menjek messzire.
A Tesco 1.2 milliót perkált patkányszarért, ami nevetséges, mert 30-40 családi vásárlás bepergeti az összeget a kasszánál egy szombat délelőtt, ami kábé 15-20 percig tart egy egységükben. (Esztétikus, tájba illő, alulemezekből készített gyufásdoboz struktúra, nagy parkolóval, és odabaszott facsemetékkel, amiket - szegényeket - már akkor utáltak a melósok, amikor ki kellett ásni nekik a gödröt, ne csodálkozzunk, hogy nem tudják azt az életerőt sugározni, amit a szabadon élő testvéreik!)
Ezzel szemben, ha a kis büfédben nincs színkódolt kés- és deszkakészlet, vagy nincs rajtad fehér kötény, vagy nem mosod meg a kezed minden percben kétszer, akkor fizethetsz 50-100.000 forintot! Az neked lehet 3-4 napos bevétel!!!
Nem akarnak kinyírni minket?
Nem klasszikus esete-e annak, hogy olyan kerítéssel vesznek körül, amit józan paraszti ész szerint át fogsz ugrani, aztán kiteszik rá a táblát, hogy "Tilos az Á!"?
A kormányrendeleteket egy olyan kormány hozza, amiket a többé-kevésbé látható pénzcsinálók juttatnak hatalomra, és mindegy ám, hogy jobb vagy baloldaliak, nehogy azt hidd, hogy ér a szavazatod valamit is! Akik ebbe a munkába belefeccöltek már jópár évtizednyi - sőt, jópár generációnyi - munkát, nem fogják könnyen adni.
Vannak fent a neten anyagok, amik egyenesen azt állítják, hogy nem képletesen kell érteni, hanem TÉNYLEGESEN ki akarnak nyírni pár százmillió embert, kvázi megoldás gyanánt, azokra a problémákra, amik a rendszerük káros mellékhatásaként jelentkeztek.

Még mindig tele vagyunk szép, tiszta, élhető vidékekkel, nem igaz? A gond csak az, hogy egyre nehezebb kívül tartani a morlockokat... Nem sátorznak-e a hajléktalanok a budai hegyekben, csak hogy ne menjek messzire?
Kit zavar ez? Biztos nem az Örs Vezéren, a tizediken lakó árufeltöltőt, ugye?
Ez csak a "kis példa."
Hová menekülhetnek az igazi pénzeszsákok, ha elfogy az élhető tér?
De talán már kezdik pedzeni, hogy egyrészt lelepleződött a terv picikét talán idő előtt, másrészt: a terv talán nem is volt olyan tökéletes, tekintve, hogy a szeméthegyek így vagy úgy, de az idilli helyszínek élvezeti értékét is befolyásolhatják, így lassan meg kellene maguktól kérdezni: mi legyen akkor?
Egyik lehetőséget - ha most picit kiveszem az egyenletból a Dharmát, és az ő fejükkel próbálok gondolkodni - így látom:
Coming-out-olni kell.
Amikor George Michael megunta a manőverezést, vett egy nagy levegőt, és bejelentette, hogy a kenyér másik oldalát vajazza.
És maradt az élvonalban, a csajok ugyanúgy tépik az arcukat az első sorban.
Gyurcsány férfiasan bevallotta, hogy elkúrták.
Aztán most is ott bűvészkedik a MASZOP romjain, nemde?
És Foster Gamble csinál egy netes dokumentumfilmet 2011-ben, amiben kábé ugyanazt elismétli, amit elótte sokan mások az elmúlt években, megkeveri egy kis UFO-témával, és várja a vállonveregetésst, amit meg is kap! A Procter & Gamble egyik alapítójának a sarjáról beszélünk, és bár ez olyan, mintha Gyurcsány fia mondaná, hogy: apám elkúrta, de... vagy a Procter & Gamble amúgy is kisebb rekordot állított be a gecométeren, mint a Monsanto, de akkor is! Ez egy fél coming-out! Amolyan: szeretem én a nőket, de...

Mi a következő?
Soros György bejelenti, hogy elkúrtuk, de a Rothchild volt az igazából, szóval aki most tiszta lapot akar, az jelentkezzen az alapítványnál, megvettem fél délamerikát, és a ti áldozatos munkátokkal, meg az én hatalmammal most új világot teremthetünk, emberek! Csak hívjatok mostantól királynak, igazságosabb leszek, mint Mátyás!
Megennénk ezt is, mi?

De nem biztos, hogy könnyű "kijönni", ha eleve nincs rajongótábor, mint Georgie boynak. Ha eddig a színfalak mögött tevékenykedtek, most nem fognak egy nagy hórukkal beugrani a zenekari árokba, és hadonászni a karmesteri pálcával. Rajtunk van a felelősség: törődjünk magunkkal! (Egymással, egy kisebb skálán, ha így jobban tetszik.)
Ángyán belebukott, hogy egy országgal akart törődni.
Géczy Gábor jobban tolja: megmondja a tutit, megvan a maga földje, akit érdekel, annak beszél, és így is tele van mindkét keze.
Hát így, hallgassunk rá!
Egyet mond sokszor: józan paraszti ész!
Amit meg amúgy mond, azt majd talán külön is részletezem ,mert megéri!

Addig is: csak a szépet!

UI:

Ez a híres, Moore Street Piac halas része. Láttok jeget? Nem nagyon. A belváros kellős közepén. HACCP? Büntetés? Azt nekünk talaták ki, nem a tisztes nyugati polgároknak!
Detszól...

Él(et)elem

Megint elkapott a hév, 1-2 kósza hír innen-onnan, aztán a Somlósi Lajos előadások, amiket a youtube-on néztem végig, és ehhez még az egyre ijesztőbb profil-sziluettem a tükörben, meg a rendszeres gyomorsavtúltengés, hát most a kajáról fogok írni pár sort.

Az, hogy a Facebook-on több embertől is láttam a tojás árakat, meg olyasmit, hogy Németországban olcsóbb a Pick szalámi, mint a CBA-ban, arról nem akarok sokat agyalni, még nincs közgazdász diplomám, és már nem is lesz... Biztos van rá logikus magyarázat, mint ahogy arra is kell legyen, hogy Írországban - abban az országban, ahol gyakorlatilag bogyós gyümölcsökön kívül az alma és a körte terem csak meg - miért épp az alma kerül 2-3-szor annyiba, mint a banán, amit 8000 kilométerről hoznak, az alma meg helyi? Oké, biztos fajlagosan keveset fogyaszt egy konténerhajó, de azelőtt még be kell rakodni, itt ki kell rakodni, ne soroljam! Megmondom miért olcsóbb: mert a costa ricai paraszt éhbérért dolgozik, az ír farmer viszont ki akar jönni valahogy év végére. És a Tesco itt egész falon hirdeti, hogy amit csak lehet, ír farmokról szereznek be. Ha nem így tennének, akkor itt nem traktoros blokád lenne, hanem porig égetnék az összes üzletet, és még azt is megkapnák az angolok, hogy a 800 éves sanyargatást nem felejtettük még ám el, úgyhogy menjetek a picsába!

Ugyanezen a minta mentén az Aldiban és a Lidl-ben is "Irish Ham" és társai vannak a polcon, meg "free range eggs", és pulyka, marha, és bárány. Kacsát akarsz venni? Nyulat? Felejtsd el! Azt itt nem tartanak, és azt nem lehet olyan könnyen szállítani,
mint a banánt, meg az ananászt. Az útközben nem beérik, hanem megdöglik, end o' the stawry...

A csirke, és a tojás amúgy itt olcsó, illetve: ugyanannyi, mint otthon. Gondolom a mega csirkefarmoknak kábé ugyanannyi a ráfordított költsége, mint odahaza, bár a munkaerő itt nem kereshet 8.65/óránál kevesebbet, de a gépesített üzemekben el lehet
viselni ezt a kis kellemetlenséget, nem igaz? Hogy az új tojóketrec-szabvány miatt hiány lenne a tojáspiacon? Hát, nem tudom, a tyúk csak ugyanannyit tojik, csak nem adhatják el emberi fogyasztásra azt, ami nem megfelelő körülmények közt pottyant ki... Akkor? Tojásporként állateledel-adalék lesz, vagy mi? Nem is lényeges, ez csak egy rövid kitérő, hangosan gondolkodom. (És közben már tervezgetem micsoda nagyszerű csikentraktort fogok fabrikálni, ha egyszer is megengedhetem magamnak, hogy otthon legyek, és baromfit tarthassak.


Hogy szándékosan emelnék az élelmiszer árát, bármilyen megfontolásból, abban kételkednék. Sőt! Inkább megpróbálják a lehető legolcsóbban tartani, csak hogy zabáljon a nép, és aztán menjen újra, és talán épp fizetésnap volt, és amíg ösztönből azt hiszi, hogy az olcsó babkonzervért, meg az olcsó sörért megy, már ott is figyel a teljesen felesleges valami a troliban, legyen az egy nagy doboz csoki (mert azért néha megérdemlem!) vagy egy botmixer, mert az előző is szar volt, és épp garanciaidő után bedöglött...stb. Persze a legegyszerübb úgy olcsóért adni, ha abszolút szarért-hugyért szerzik be, ezért eleve szar minden, mert a gazdaságok is haszont szeretnének, meg kell venni a traktorba a dízelt, meg a földbe a műtrágyát, meg a gyomirtót, meg öntözni kell, meg permetezni, és mivel ez mind-mind kőolajból van így vagy úgy, hát nem csoda, hogy egyre többe kerül.
(Arról ne is szóljunk, hogy be kell tartani a kormányrendeleteket, és még be is kell tudni ezt bizonyítani, ha jön az ellenőr...de EZT most hagyom abba!)

Az én szerény véleményem szerint azt várják el a néptől, hogy zabáljon!
Akkor is, ha nincs pénze, akkor egyen szart, de egyen sokat!
Mea Culpa, épp rajtakaptam magam, alapvetően én is egy habzsológépezet vagyok...picsába! Hogy jutottam el ide?!

Nem megyek Ádámig és Éváig, csak az utóbbi pár évre gondolok vissza.
Amikor egyedül találtam magam, mi az a két bármikor elérhető örömforrás, ha tetszik: általános földelési eljárás? Az evés és az ivás. Az ízek és a hatás miatt is. A teli has megnyugtat, főleg, ha előtte, közben és utána is berajzolok egy kis alkoholt. Alapvetően mindig tudtam, hogy butaság, de héj! Nem én teremtettem az embert sárból, szóval ne tessék engem baszogatni! Persze enyhítő körülmény, hogy azért a kajának, amikor csak tudom, megadom a módját. Szeretek a piacon grasszálni, kifigyelni mit
érdemes főzni, előre örülni. Aztán az aprítás, kevergetés, szagolgatás, ízlelgetés, tálalás, közben a zene, stb. Azért van benne valami rituálé, nem vagyok teljesen vadállat. Sőt! Ha kész, és leülök a tányérhoz, nem eszem két pofára! Nagyon is lassan szeretek enni, ezért szoktam visszaküldeni az étteremben, ha csak melegen és nem tűzforrón hozzák ki, mert akkor az első falatokat még lehet fújogatni, de az utolsókon se dermed még meg a szósz.
De ha nincs idő?
Akkor már eleve megtörtént a baj! Mi az, hogy nincs idő normális kaját enni? Hát nem idegesítő ez? Eleve stresszel, rögtön nagyobb elánnal vetem rá magam a prédára, mint normálisan. A bort is nagyobb kortyokban húzom, hasson már valami, legyen már valami visszajelzés a gyomorból az agy felé, hogy "relax!"... Ja, hogy ez eltart egy darabig? Az ilyenkor nem jut eszembe, vagy inkább: nem tudom kontrollálni, és ezért van, hogy tányér eltolása után 20 perccel veszem észre, hogy túlzabáltam magam.
Oké, akkor "csapassuk széjjel" még egy kis alkohollal, hogy teljes legyen a zsibbadás, és jöhet az "áldott" nyugalom, lehet rá aludni egyet...
Fú, de sub-prime vagyok, mi?!
Ideje gyónni!

És ez még csak a mennyiségről szólt igazából, de a minőséggel is megvannak a problémák. Oké, abban szerintem jó vagyok, hogy a mindenkori büdzsémből nagyon jó alapanyagokat tudok beszerezni, mégsem költök sokat. A minőség része azoban pl. a rágás is, ezt már a Somlósi Lajos előadások előtt is tudtam. Dehát, amikor a hajón kábé 15 perc van bedobni az ebédet, vagy a vacsorát, akkor mi lehet tenni? Falni. Itt is, a hotelben, bár 30 perc van rá, de valahogy mégis 20-nak tűnik. Külön idegesítő, hogy angolszász szokás szerint senki nem mond egy kukkot sem, csak leül a tálca fölé és elkezd kanalazni. Könyörgöm, asztali áldást nem vár az ember egy kantinban, de ha már jó étvágyat sem kívánunk egymásnak, akkor mi különböztet meg minket az állattól,
aminek a húsát marcangoljuk? Hogy utána szalvétával töröljük meg a szánkat...Detszól
Szóval, kezdtem rajtakapni magam, hogy nem CSAK azért nem élvezem az ingyen ebédet, mert minden harmadik nap lasagne van, vagy sótlan krumpli, ízetlen hús, hanem azért, mert lealacsonyítanak a körülmények. Ettől függetlenül tolni kell, mert a meló
kemény, nem lehet finnyáskodni, kell a kalória! És nem viccelek, amit kapunk, az kábé csak erre való. Ha ettől szarabb lenne, akár adhatnának zsíros kenyeret cukrozott vízzel, és sipirc vissza dolgozni, vitamint meg ásványi anyagokat egyél a saját
pénzeden!

Következő minőségi tényező a puszta alapanyag és a rágás után: az ÁLDÁS-HÁLA keret.Igen, kérem szépen!
No, picit vállonveregetem magam, mert ezt már elkezdtem gyakorolni, bár főleg a második komponens megy, azaz amikor már félig jóllaktam, akkor kezdem el érezni, milyen kellemes is, hogy egyáltalán van mit enni, és még finom is (igyekszem akkor is bebeszélni magamnak, amikor nem is olyan finom), és mostanában azt is szoktam "mondani az ételnek", hogy:
- Te most nagyon kellesz nekem, pont arra van szüksége a szervezetemnek, ami benned van...Ártani nem árt, csak majd ha hangosan kimondom, akkor fog minden kanál megállni a levegőben a kantinban, és az asztalszomszédom diszkréten arrébb fog húzódni :D
Az áldással még hadilábon állok, itthon is többször van a hoppá-feeling, hogy már a második, harmadik falatnál vagyok, és nem előzte ezt meg semmi gondolatfoszlány arról, mi is történik itt... De majd dolgozom rajta. Az könnyebb, hogy a főzőcskézés
közben többször is meg-megállok, és arra gondolok, milyen jó is ez az egész, szóval ez egy áldással asszem felér. Sőt, most már gyertyát is szoktam gyújtani, mert ezt meg most hallottam Somlósitól, hogy az ételnek a tűz nem csak azért kell, hogy meleget adjon, ezért az elektromos lapon főzni nem a legszerencsésebb, de hozzá lehet tenni egy picit a tűz minőségéből, ha egy gyertyát melléteszünk.
Szóval haladok egy irányba legalább :)

Én még egyébként is jó nevelést kaptam, nem volt pazarlás! A nagyszülők még megtapasztaltak jópár szűk esztendőt, és összeseperték a morzsát is az abroszról, a kenyérre keresztet rajzoltak, és az evés előtti-utáni imákat nem csak gépies
türelmetlenséggel mondták el (mint ahogy már mi, a nyolcvanas években), hanem hótziher, hogy komolyan gondolták, szóval legalább nekem még élő képem van arról, milyen az élelmiszer tisztelete. Most is élő képem van, Anyám személyében, aki
kifacsarja az utolsó cseppet is a tejesüvegből, és amikor a kis pálinkájára azt mondja, hogy "ez kellett a lelkemnek", akkor tudom, hogy nem csak magyarázkodik, hanem ez az igazság: a lelkének!
Pazarolni én sem szoktam (én a borosüveget facsarom ki, nem a tejest, hahaha.)
Mivel tudom, hogy milyen sok megy kárba eleve az étel előállítása, szállítása, raktározása során, legalább azzal ne tetézzem, hogy megveszek 1 kiló banánt, mert megkívántam EGYET, aztán már másnap-harmadnap a pöttyösödő, feketedő darabok úgy néznek rám, hogy tessék engem megenni, akkor nem azt mondom, hogy:
- Menjetek már a picsába, mi az, hogy nekem a kaja diktáljon?! Ma joghurtot kívánok, veszek is egy 8-as pakkot. (Aztán abból is kukában landol majd kettő, mert nem megy a first in - first out rendszer az otthoni frigóban, és amúgy is eltakarta egy kifejlett saláta...)
No ilyen nálam nincs. Amikor a kenyérrel elszámítom magam, kiveszem a nejlonból, hogy ne penészedjen, feltépem darabokra, kiszárítom serpenyőben, aztán tudom előre, hogy másnap csinálok egy szottyos, joghurtos salátát, amibe a szárított kenyeret bele lehet dobálni. Szóval TUDOM, hogy másnap én a salátát fogom kívánni, nem pl. a juhtúrós sztrapacskát.

Az étel túl olcsó ahhoz, és túl messze vagyunk a forrástól, hogy egyeseknek eszébe jusson: tisztelni kellene!
De képzeljük csak el, mi vagyunk a Föld, és a talaj a bőr rajta. Ezt módszeresen, és egyre nagyobb területen felvakarják, majd még be is szórják életidegen, kőolaj alapú kemikáliákkal, aztán kiszedik belőle, amit lehet, elviszik A-ból B-be, ott a nagy
része pocsékba megy, összekeveredik a műanyagokkal, egyéb szeméttel, méreggé válik, ahelyett, hogy visszatáplálnák a rendszerbe. A bőrünket gyakran kenjük hidratáló krémekkel, mert itt-ott szárazabb, mint szeretnénk. Igen ám, de a Földet nem a Holdról hidratálják, azaz locsolják, hanem a Föld egy másik részéről elvezetett forrásból. (A rendszer zárt!)
Örülnék neki, ha az arcom szép, üde maradna a legszárazabb szélben is, de olyan áron, hogy a tenyerem csontszárazzá válna miatta? Nem hiszem...
Szóval, most bocs, nem stresszelni akarok senkit, de azért szerintem ebbe illik belegondolni néha.
És azt is kihangsúlyoznám, hogy ez most nem egy "jó ember vagy-e, vagy sem" kérdéskör! Egyik nagyon kedves ex-kolléganőmnek megvolt az a heppje, hogy nem ízlik neki úgy az étel, ha az utolsó egy-két falat nem marad a tányéron. Ettől még egy nagyszerű embernek ismertem. A másik oldalról is találkoztam olyannal, aki vallotta a nézetem, miszerint a tejtermék nem romlik meg, csak átalakul, de ettől még nem lettünk országos cimborák...
Csak gondolatébresztő ... hátha ...

A fentebbiekhez még Somlósitól hozzátenném, hogy az étel, mint élet-alkotóelem, milyen fontos volt egészen az extenzív mezőgazdaság megjelenéséig. Párhuzamba állít egy japán bölcset Boldog Özsébbel, és mindkettő kábé ugyanazt hirdeti. Ismerős a
mondás, hogy "már megettem a kenyerem javát"? Régen hitték, hogy kábé ki van nekünk mérve, mennyi jár egy életre, és aki túl mohónak bizonyult, az gyakran hamarabb el is halálozott. Említettem a nagyszüleim, a négyük átlagéletkora 85 felett van, és ezen még az egyetlen élő nagyapám folyamatosan javít, mert már idén 90 lesz. Hogy lehet ez, amikor fehér kenyeret ettek zsírral, vagy krumplit krumplival, nem nagyon ismerték a narancsot öreg napjaik előtt, és a bifidus actiregularisról se tudtak semmit, Norbi Update szarokról ne is beszéljünk? Mert mértékkel ettek, talán azért... Aztán a szimbólumok, mint a kenyér, a szőlő (bor), a tömény szesz (egyes nyelven az élet vize, vizecske, angolul: lélek), nem véletlenül fordulnak elő olyan gyakran. És nem volt-e nagyfater molnár, és egyben szőlősgazda? Hoppá! (Egyben balatoni emberként valószínűleg sok halat is evett, márpedig nem véletlen, hogy a Földközi tenger mentén élő franciák, meg a japánok között annyi a stramm öregember, hiszen halat esznek hal hátán. A bibliai tilalmak nem egy hóbortos isten szopatásai, hanem az ókori körülményekhez alkalmazkodó jó tanácsok. Hogy a kagyló miért tisztátalan? Mert a forró időben nehéz frissen tartani...
Megvan a tudás, csak használni kellene.

A kalóriatáblázat is elég gyanús nekem, valójában sokkal kevesebbel is beérnénk, ha felfognánk az információt, amit az étel hordoz.
Somlósi jól bekezd (nem szó szerint, de valahogy így):
"A növényvilág felajánlott segítségét - több százezer, több millió éve tartja az ajánlatát - ha az ember képes elfogadni, akkor látványosan megváltozhat körülötte minden. A növényi alkímia a huszonnégy hun törzsszövetség idején átadott ŐSTUDÁS, a
beavatás egyik része volt...Az alkímiához alázat kell első sorban, kitartás és nagy precizitás, a növényvilág SZERETETE. Ezáltal sokkal bensőségesebbé és jobbá válik az életünk, Földanyánk nagy megelégedésére."Nomost, senkit ne ijesszen meg kapásból a hun törzsszövetség, ő az, aki francia, ír, japán forrásokra is bőven hivatkozik, dehát magyarok vagyunk na! Megvan nekünk is a magunk ősi bölcsessége, nem kell azt szégyellni, csak mert egy pár feketeinges militarista rosszul gazdálkodik a közös értékekkel!
A lényeg: ahogy a homeopátiában is csak az információ játszik szerepet, talán a sima, hétköznapi étkezésben is fontosabb, mint gondolnánk.
Nagyon megörültem, amikor egy csekélyke, kábé egy négyzetméteres medvehagyma-foltot találtam a Phoenix Parkban.
Három éve nem is hallottam még ilyen növényről.

Most már felismerem a "gazok" közül az útifüvet, a tyúkhúrt, és ahogy már korábban is írtam: a parlagfű zsenge hajtásai is értékes gyógynövénynek számítanak. Ez csak a kezdet, ilyesmikkel lehet hozzájárulni a minőségi tényező javításához, amíg a
lehetőségeim korlátozottak, és amúgy nem akarok olyan köntösben pózolni, hogy én mennyire kész vagyok már a "kivonulásra", mert nem...

Most elkezdek egy kísérletet a kajával, aztán meglátom nyárig mi lesz belőle.

És még valami:
"Az antropológusok szerint pl. a Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, azaz ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására. Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk… Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben? Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis – velünk ellentétben – élnek!"/Géczy Gábor/

Sokan úgy gondolnak arra az életre, amiben kvázi mindennel ellátjuk magunkat, mint folyamatos robotolásra, küzdelemre.
Én remélem, hogy lehet másképpen is, vidáman, "táncolva". Talán kevesebbet kell fogyasztani, és könnyebb lesz megtermelni???
Ezt is remélem kideríthetem egyszer.