Fordítva: A tiszta energia nem megodás - csak egy új gazdasági felfogás menthet meg minket

Eredeti cikk:  ITT 
   
   Korábban a média beszámolt arról, hogy a februári melegrekord utcahosszal dőlt meg 2016-ban. Majd márciusban is rekord született. Júniusban a képernyőink a párizsi áradások képeivel voltak tele; a Szajna kilépett a medréből és elöntötte az utcákat. A londoni áradás elöntötte a metróalagutat a Covent Gardennál. Dél-kelet London utcái két méter mély folyókká változtak.

   Amióta az ilyen extrém esetek egyre gyakoribbak, egyre kevesebben tagadják a klímaváltozás valódiságát. Végre-valahára egyetértés kezd kialakulni egy mindenek feletti tény körül: a fosszilis energiahordozók a vesztünket okozzák. Át kell váltanunk tiszta energiára, ráadásul minél hamarabb!

   Az, hogy a fosszilisek veszélyével egyre inkább tisztában vagyunk, egy lényeges váltást jelent a köztudatban. Ennek ellenére én attól tartok; nem látjuk a lényeget. Akármilyen fontosnak is tűnhet a tiszta energia, a tudományos eredmények azt igazolják, hogy a klímaváltozástól nem menthet meg.

   Csak a vita kedvéért képzeljük el, hogy képesek lennénk 100%-ban átállni fosszilisekről megújulókra. Nyilvánvalóan egy hatalmas lépés lenne a helyes irányba, de még ha ez sikerülne is, az sem gátolná meg önmagában a katasztrófát.
   Miért?
   Mert a fosszilisek használata csak körülbelül 70%-ban felelős a légkörben felgyülemlő üvegház-gázok kibocsájtásáért. A maradék 30%-ért különböző okok felelősek. Egyik legnagyobb ezek közül az erdőirtás, másik pedig a gépesített mezőgazdaság, amely olyan mértékben pusztítja a talajéletet, hogy az elkezd CO2-t kibocsájtani. Aztán ott a nagyüzemi állattartás, amely 90 millió tonna metánt bocsájt ki évente, ezen felül pedig a dinitrogén-oxid legnagyobb kibocsájtója. E két gáz sokkal veszélyesebb a széndioxidnál, ha a klímaváltozás szempontjából vizsgáljuk őket. Csak az állattartás nagyobb kibocsájtó, mint a világ összes autója, vasútja, repülőgépe és hajója együttvéve. A cement, acél és műanyag gyártása szintén üvegház-gázok kibocsájtásával jár, és még nem is említettük a szeméttelepeket, amelyek jelenleg a világ metánkibocsájtásának a 16%-át adják. 

   Ha a klímaváltozás a kérdés, nem csak azt a problémakört kell vizsgálni, milyen energiát használunk, hanem inkább azt, mire használjuk mindezt az energiát?
   Mit tennénk 100%-ban megújuló energiával?
   Pont ugyanazt, amit most a fosszilisekkel teszünk: több erdőt vágnánk ki, több gépesített farmot építenénk, kiterjesztenénk a nagyüzemi növénytermesztést, több cementet állítanánk elő, és egyre több szeméttelepet töltenénk meg. Tennénk nyilván mindezt azon egyszerű oknál fogva, hogy a gazdasági rendszerünk vég nélküli növekedést követel tőlünk, és valahogy ez a probléma kiesik a látómezőnkből.

   Gondoljunk csak bele! Az a jelenleg 30%-nyi üvegház-gáz, ami nem a fosszilisek direkt felhasználásából keletkezik, nem egy statikus mennyiség, hanem növekszik évről évre. Egyes kutatások szerint a trópusi esőerdők 2050-re eltűnhetnek, 200 milliárd tonnányi "CO2-bombát" kibocsájtva. A Föld termőtalajának mintegy 60 évet jósolnak. A cementgyártás évi 9%-os növekedési rátát mutat. A szeméttelepek könnyfakasztó ütemben terjeszkednek: számítások szerint 2100-ra a mostaninak háromszorosa, azaz 11 millió tonna lehet a szilárd hulladék keletkezése naponta! Az átállás a megújulókra nem fogja ezeket a folyamatok önmagában megállítani.

   A klímamozgalom egy nagyon súlyos hibát követett el. Minden figyelmünket a fosszilisekre fordítottuk, miközben egy sokkal mélyebben gyökerező problémát kellett volna fókuszba állítani: a jelenlegi gazdasági rendszerünk hajtóerejét. Végülis nem arra használjuk-e fel mindezt a fosszilisekből származó energiát, hogy biztosítsuk a GDP növekedését? 
   A probléma abban rejlik, hogy a gazdasági modellünk folyamatosan növekvő kitermelést, gyártást és fogyasztást követel. A politikusaink szerint évi legalább 3%-os globális növekedésre van szükségünk. Ez a ráta teszi lehetővé, hogy a mammutcégek biztos profitra tegyenek szert. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy húsz évente meg kell duplázni a világgazdaság összesített termelését. Kétszer annyi autó, kétszer annyi kifogott hal, kétszer annyi kibányászott nyersanyag, kétszer annyi McFlurry és iPad! Aztán a következő húsz év végére megint megduplázni ezt az eleve megduplázott mennyiséget. 
   
   Az optimistábbak azzal érvelnek, hogy a technológiai újítások lehetővé teszik majd a gazdasági növekedés leválasztását a fizikai javak termeléséről. De a szomorú igazság az, hogy semmilyen bizonyíték nem mutatkozik arra, hogy a rendszer ilyen irányba formálódna. A világon a fizikai javak termelése 94%-kal nőtt 1980 óta, és folyamatosan növekszik. A jelenlegi előrejelzések szerint 2040-re több mint megduplázzuk majd a mostani össz-szállítás (légi, tengeri és közúti együttvéve) kilométerekben kifejezett értékét. Ez nyilván azt is jelenti, hogy a szállítandó árucikkek száma is megduplázódik, és ez körülbelül összhangban áll a fent említett minimálisan elvárt GDP növekedési rátával.

   A tiszta energia - bármilyen fontos is - nem fog megmenteni ettől a rémálomtól. De ha újragondoljuk a gazdasági rendszerünket, az megmenthet. A GDP-növekedést eddig úgy adták el nekünk, mint az egyetlen útját annak, hogy egy élhetőbb világot teremtsünk. Azonban mostanra masszív bizonyítékait találhatjuk annak, hogy ez nem tesz minket boldogabbá, nem csökkenti a szegénységet, és az "externáliái" megannyi szociális problémát teremtenek: eladósodás, túlhajszoltság, egyenlőtlenség, és klímaváltozás.
   El kellene felejteni a gazdasági növekedést, mint a fejlődés elsődleges mutatóját, és ezt azonnal bele kellene fogalmazni a klímaváltozás elleni törekvések sorába, például az idén Marokkóban aláírásra kerülő klímaegyezménybe. 

   Ideje lenne a kreativitásunkat egy újfajta világgazdasági rendszer megtervezésére használni. Egy olyan rendszer létrehozására, amely a jóllétet, életörömöt maximalizálná, miközben csökkentené az ökológiai lábnyomunkat. Nem lehetetlen a feladat. Pár ország máris magas szintű fejlődést mutatott a jóllét terén, a fogyasztás szintjének alacsonyan tartása mellett. Daniel O'Neill, a Leedsi Egyetem Közgazdasági Tanszékéről azt is modellezte, hogy még a gazdasági visszafejlődés sem lenne összeférhetetlen a társadalmi jóllét magas szinten tartásával. 

   A fosszilisekre való fókuszálás elringatott abban a kényelmes hitben, hogy fenntartható a status quo pusztán a megújulókra való átállással, de ez egy veszélyesen egysíkú felvetés. Ha el akarjuk hárítani a közelgő krízist, a rendszer gyökerén lévő problémákkal kell szembeszállnunk.

Naomi Klein Dublinban, saját gondolatokkal

   A "No Logo" c. könyv 2000-2001 tájékán talált meg. Akkor meglepően jól kerestem amúgy, azaz a sorból más apróságok miatt lógtam ki. A lóvé jött és ment, sok figyelmet nem szántam rá, még annyit sem - mint sokan ennyi idős korukban - hogy talán jönnek még szűkösebb esztendők. A pénzben amúgy én akkoriban időt láttam, azaz minél többet fel tudsz halmozni fiatalon, annál több időd marad, hogy később azt csináld amit akarsz, azaz ne a nyugdíjkorhatárt várd 60 évesen, ugyanazt a szar melót gyűrve, vagy ilyesmi... De persze ennek érdekében takarékoskodni is kellett volna, arra meg úgy gondoltam épp, fiatal vagyok, az még bőven ráér!
   Szóval nem gondoltam semmire, és felelőtlen voltam minden téren.
   Viszont proligyerek voltam, és elég proli körülmények közt is éltem, az akkoriban még egész más képet mutató Keleti környékén, és gyakran ettem hamburgert ott, ahol a városi legenda szerint emberi sejtek is kerülhetnek bele, és kedvesen szóbaálltam a kapualjunk alatt posztoló épphogycsak nagykorú kurvával, amikor hajnal 3-kor hazaértem a játékteremből (ahol dolgoztam, de sajnos néha játszottam is...)
   De eszembe sem jutott volna (hopp, általában elhangzik a posztjaimban, "eszembe jutott", innen a cím is, de így, hogy "eszembe sem jutott", lehet még nem írtam le...) hogy mi ugyanúgy kizsákmányolt prolik vagyunk, azok meg pl. akik az ócska játékteremben mondjuk képesek egy este alatt 150-250.000 forintot (egyesek még többet is) elverni, azok sem ám a "gazdagok". Egy-két vállalkozó, volt egy színész, meg a többi főleg kínai "étteremtulajdonos", a sleppjükkel. Közben lehet, hogy Gattyán György (később az ő cégének is voltam alkalmazottja) még nem is álmodott arról, hogy majd a top 10-ben lesz, viszont Bajnai Gordonnak már tuti megvoltak a kapcsolatai ahhoz, amit el akart érni később.
   Én ezekkel nem sokat törődtem akkor.
   Vagy mondjuk Andy Vajnával, vagy Mészáros Lőrinccel.
   Pedig kell! Nem az egyénekkel, megszállott módon, csak a "fajtájukkal". Többet, mint pusztán 1-1 kormánnyal, vagy párttal! Mert ha megértjük a mechanizmust, arra is rájövünk, hogy kb. mindegyik párt mögött az bújik meg. Szavazni, a szó szoros értelmében véve, már NEM LEHET! A szokásainkkal, a beszélgetéseink (uranbocsá; posztjaink) témájával, és a cselekedeteinkkel szavazunk, nem a négy évente leadott voksokkal!
  A nevek, amik a "No Logo"-ban felbukkannak, "tisztességes" vállalatvezetők, és marketingzsenik, meg esetleg a velük egy csapatban játszó politikusok. Rájuk se gondolt soha senki szerintem, amint a klasszikus Nike és  Adidas reklámokat nézte az Mtv-n, Shaquille O'Neal vagy Michael Jordan főszereplésével. Senki nem is gondolta volna, hogy az észak-amerikai varrónőt azért rúgták ki, mert a kínai, vagy malájziai tinimunkás óránként 20 centért megvarrja ugyanazt, amit ő mondjuk óránként 6-8 dollárért csinált. És mi pedig (köztük én is, bár én már akkor is turkálóból öltöztem, a pénzt máshol szórtam el) megvesszük, és közben még istenítjük is a zseniket, milyen vicces reklámfilmet forgatnak, ami cool, és mi is cool-ok leszünk, csak öltözzünk úgy! (Ettől persze a No Logo több, azaz ott az üdítőital és gyorskaja, és alapvetően a fogyasztói társadalom...)

   De akkor legyen ez a bevezetés: Naomi Klein 29 évesen (!!!) publikálta a könyvet!
   Kanadai, jó családból származó fiatal, kb. az Mtv ősgeneráció tagja, akinek "jobb dolga is lehetett volna", mintsem megpróbálja a figyelmet arra irányítani, hogy emészti fel az emberi értékrendünket a vállalati kapitalizmus!
   Mai napig nem tudok elég köszönettel gondolni rá, pusztán csak emiatt az egy könyve miatt!

   Aztán nagy szünet, szinte el is felejtettem, majd jött a "Sokkdoktrína", amit már itt Dublinban, a kapitalizmus valódi szenvedőjeként olvastam, és olvastam újra. Ez már nem csak a brandinget, marketinget, hamis PR-t támadja, és nem áll meg ott, hogy a munkások (akár negyvenes kanadaiak, akár 12-15 éves ázsiaiak) érdekeit védeni kellene, hanem feltárja a kapitalizmus mai formájának kialakulását, az tervezőasztaltól (Milton Friedman) a korai "inkubátorokig" (Chile, Argentina, stb.) a vasfüggöny összeomlását követő "privatizációs frenzi"-n keresztül a mai eseményekig, mint pl. New Orleans Katrina közben és után, vagy a 2004-es cunami után tapasztalt "újáépítés", amin ugye az eleve szopóágon lévő egyszerű emberek csak vesztettek, mások meg dagadtra keresheték magukat megint...
   Na, ez alapmű kellene legyen bármilyen közgazdasági szakközépben is, szerintem.
   (Ezzel együtt: E.F. Schumacher: A kicsi szép - Tanulmányok egy embeközpontú közgazdaságtanról)

   Aztán jött ez az új mű (amit még nem olvastam, mea culpa):
   This Changes Everything: Capitalism vs. the Climate
   Na, ezzel utazgat most a világban, hogy felébressze az embereket, és mivel Dublinban járt, hát kötelező program volt, hogy elmenjek meghallgatni.

   Persze itt is volt jó hosszú felkonf, maga az International Literaure Festival képviselőjétől, meg persze pár szó még a párbeszédpartnertől, akinek nem jegyeztem meg a nevét, és bocs, de szerintem mellékes is. A koncepció szerint ő volt az, aki Naomi beszéde után kérdéseket tett fel neki, majd a legvégén a közönségből is kérdezhettek páran. (Ezek a blokkok már javarészt ír vonatkozásúak voltak, amit bevallom nem is mindig értettem, mivel itt én csak egy mosodai alkalmazott vagyok, aki nincs képben a helyileg aktuális politikai-társadalimi kérdésekkel. Maga az a tény, hogy az ír hétköznapok "kiszolgáló személyzete" a hozzám hasonlókból áll, és senki nem azért jött ide, hogy a "varázslatos Írországot" megélje, már eleve ok arra, hogy komolyan vegyük, amit egy antiglobalista aktivista mondani akar, de persze a közönség nagy része a helyi entellektüellekből, vagy liberális demokratákból állt... és erre majd visszatérek.)

  Nyitásnak: Párizsi klímacsúcs.
   Egy-két fotó kivetítve, amin a résztvevő politikusok egymást tapsolják, és egymás karját lendítik a magasba! Mint egy színtársulat az előadás után, amikor újra ki kell jönni a függöny és a közönség közé...
   Csak közben a háttérben máris szedik szét a díszletet, az illúziót!
   Ez saját kép, nem ő mondta :P
   N.K. szerint az egyik baj ezekkel a "csúcsokkal" az, hogy míg a politusok látszólag kötelezettséget vállalnak a kibocsájtások csökkentésére, soha senki nem fogja rajtuk ezt a kötelezettséget "behajtani". Például - amit említett - Trump máris kijelentheti, hogy ha megnyeri az elnökválasztást, simán leszarja, milyen "kötelezettséget" vállalt Obama bármilyen klímaegyezményben. Ez kb. olyan, mintha Orbán Viktor most elvesztené a választást, és XY (az utódja) aláírna egy egyezményt, miszerint szabjunk gátat a világon emelt futballstadionok számának, de Orbán már most azzal a beszéddel kampányolna mondjuk Újpesten, hogy az UTE stadiont az ő győzelme esetén újjáépítenék, hogy méltó riválisa legyen a Fradi stadionnak!
   Szóval vicc az egész!
   Amit elértek - figyelem, N.K. optimista! - az az, hogy a nép ("az az istenadta nép") ki mert mennni az utcára akkor is, amikor kijárási tilalom volt (jól jött az a terrorcselekmény, nem igaz?!) és az alternatív média felkapta a szólamot, hogy "1,5 Celsius vagy meghalunk!", ami a klímaváltozás miatt leginkább szenvedő óceáni térségeket illeti (Fülöp-szigetek, mondjuk, cirka 90-100 millió ember), akiknek nem elég a "felvállalt 2-2,5 Celsius, mint elviselhetőnek bejósolt átlaghőméséklet-növekedés. Szóval volt protest, legalább. És ez önmagában valami, hogy emberek még hajlandóak erre!
   De szerinte, és szerintem is, ez a 1,5 fok, csak amolyan "próbáljuk már, gyerekek!" szint... sok tapsra nincs ok!

   Mert az a helyzet, hogy szinte mindig csak foltozgatjuk a lyukakat, azaz nagyon kis lépéseket teszünk.
   Ugrok az előadásban egy későbbi részhez: a TTIP nyilván szóba került, azaz inkább zu sammen a kereskedelmi egyezmények. N.K. szerint akárhányszor egy klímakonferencia szimultán megy egy kereskedelmi egyezmény tárgyalásaival, vagy előkészítésével, akkor kb. "kiadják az ukázt", hogy a klímások célkitűzései csak addig mehetnek el, amíg az nem ütközik a kereskedelmi egyezmény céljaival! Azaz: pénz a környezeti értékek előtt!
  Ez most - nekünk, európaiaknak főleg - azért érdekes, mert már minden lehetséges úton próbálják lenyomni a torkunkon a TTIP-et, mint libába a darát, és még most is az emberek (sőt! a magukat általában tájékozottnak valló emberek) több mint a fele azt sem tudja, igazából "mialófasz az a TTIP?!"
   Hát, a TTIP az, aminek - az összes klímacsúcs "vállalással" ellentétben - az összes következményeit akkurátusan, és kegyetlenül be fogják tartatni, mert benne van, hogy nincs pardon! Az egy olyan dolog, amikor egy vállalat azért beperelhet (!) egy országot (!), mert az ország szeretne zöldebb lenni, ezért olyan törvényt alkotna, ami ezt lehetővé tenné, DE a vállalat ezen profitot veszít!!! Ejnyebejnye, ezt nem szabad!
   Na, ez a TTIP, de maradjunk csak nyugottan ignorámuszok, és tapsoljuk meg az ilyen klímacsúcsok "eredményeit"!

   Szóval, maradjunk csak annyiban, hogy amióta a Time Magazine a Föld bolygót tette meg a szokásos "év embere" helyett az év bolygójává (1988), a médiaeszközök fejlődtek (műholdas tévézés, majd pár év múlva az internet kezdete, stb.) az emberekhez is jobban eljutott a környezet fontossága. Talán azért is, mert ahogy megszűnt a hidegháború, de még nem találták fel a dzsihádot, ezt a mumust fel kellett vezetni a pódiumra? (Ez saját gondolatom, nem Naomi mondta!)
   Mindenesetre ebben igazuk lett, azaz a mumusnak valódi karmai és fogai vannak, és mindenkibe bele tud harapni, ha nem is épp úgy, ahogy azt kezdetben levetítették nekünk. (Pl. Hollywood, mint örök propagandagépezet: Mad Max: minden sivatag... Waterworld: mindent ellep az óceán ... Day After Tomorrow: megfordul a Golf-áramlat, és egy szupervihar új jégkorszakba borítja az északi féltekét... stb.) Az a helyzet, hogy mivel általában minden mindennel összefügg, a klímaváltozás nem egyenlő a globális felmelegedéssel, és nem az a legnagyobb baj, hogy Hollandiát elmossa a tenger, mert ha már ilyen léptékű a kilengés, akkor szuperviharok, szuperhosszú szárazságok, szupehideg telek, szupergyorsan lefutó esőzések által lemosott egész hegyoldalak, és minden egyszerre fog jelentkezni, mert a rendszer nem lesz képes elég gyorsan kitermelni a reakciót. Ezt lehet tagadni, ahogy teszik, dugja mindenki a homokba a fejét, homok az lesz bőven, miután a termőtalajt lemossa az eső, meg elfújja a szél :P

   Amiben nem nagyon értek egyet vele, hogy nagyon sokat használja a "fosszilis energiahordozók" terminust, és ezzel szembeállítva a "megújulókat", mint pl. a napelem, és szél, esetleg a tenger hullámzásának kinetikus energiáját is belevéve (bár ezt ő nem említette, csak egy kérdező a végén.) Szóval a "megújulók" mitől is megújulók? A napelem fán terem? A szélturbina "ellátja magát"? Nem kell-e az előbbihez rengeteg ritka fémet bányászni, ellenőrizetlen körülmények közt, és rengeteg rövid élettartamú akksit felhasználni, ami mind veszélyes hulladék lesz? Nem kell-e az utóbbit állandóan karban tartani, és teszem azt akkor is átfesteni mondjuk (csak a példa kedvéért) két évente 5000 euró/db költséggel (festék az ugye fosszilis alapú, nem környezetbarát cucc), ha mondjuk épp az időjárás olyan szeszélyes lett, hogy abban a két évben alig fújt arra a szél, és csak 10.000 Euró mennyiségű áramot állított elő? Ja, hogy akkor is 5000 nettó "profit"? Aham, és azt az energiát a szélturbina alatti konnektorból használták fel, vagy ugyanúgy ráment a hálózatra, ami ugye szintén karbantartandó acélmonstrumokon futtatott karbantartandó kábeleket jelent?!
   Szóval a "megújuló energia" szerintem a következő: süt a bőrömre a nap, és felmelegít, és ezért nem kell pulcsi! Fújja a szél a kiakasztott ruhát, és ezért nem kell szárítógép! Minden más, amihez tárolás (akksi) vagy szálítás (felsővezeték) és egyéb infrastruktúra (karbantartás, installálás, stb.) kell, az a szó szoros értelmében NEM megújuló!

   Erre ő maga nem tért ki, de bátorkodtam belevinni ezt a mellékszálat (amit egyébként számos kisebb cikk mellett főleg Michael Rupert: Collapse c. dokumentumfilmjéből vettem)
De amit N.K. IS KIEMELT, az a következő: nem fog működni, ha nem változtatunk a fogyasztási szokásainkon!!!
   "High Consumers"-nek, azaz csúcsfogyasztónak nevezett minket, kiváltságos életvitelt élő, nyugati embereket. Mentegetőzött is picit, mondván, ő sem biciklivel járja körbe a világot, hogy ilyen előadásokat tartson :D
   DE, amin lehet, kérem, azon változtatnunk kell, mert ugyanennyi (vagy több) energia felhasználása, még ha 90%-ban most "megújulónak" nevezett forrásból is jönne, az is késő már, ha a folyamatot valóban meg akarjuk fordítani!
   Megint saját vesszőparipám, de gondoljunk csak bele az autózási szokásainkba, amik persze egyenes következményei a "letelepedési szokásainknak", azaz az urbanizációnak. Elvileg "jogunk van" a mobilitáshoz, azaz ha van egy picsányi zsákfalu, akkor az odavezető utat karban kell tartani, nehogy már Mari nénihez ne tudjon kimenni a mentőautó! A másik oldalon (és ez ugye a lakosság egyre nagyobb hányadát érinti): "jogunk van" parkolóhelyhez, mert ugye a tömegközlekedés visszafejlődőben van, ezért a meglévő nagyvárosokban pl. aláaknázzák a közparkokat, hogy alatta legyen egy több szintes mélygarázs, de ugye a talajélet nem ugyanaz 25 cm mély sportgyepen, amivel később "visszazöldítenek", mintha mondjuk 2-3 m mélyen lenne még a föld, és az öreg fák gyökerei egymásba tudnának kapaszkodni... Vagy, ha nem a föld alá, akkor több emeletes parkolóházakat emelnek, amiből már legurulni is 10 perc, liftezéssel, meg mindennel, és akkor még el se indultál, hogy beállj a sorba a dugóban füstölögni! JA, BOCS, nem füstölögni, mert mondjuk szép új világ van, és minden autó elektromos, vagy hibrid! Probléma megoldva, ugye? A gumiabroncs is kenderből lesz majd??? Hú, bocs, de a "zöld autó" híveit súlyos gondolkodás-edzésre küldeném, és még nagyon finom voltam most...
   (Jaj, de nem ám féreérteni!!! Egyénenként most nehogy ám mindenki rám fújoljon, mert álszent módon bringázok, csak mert nekem nem kell a kocsi! Nem, a kocsi jó lehet, ezt mondom én is! Csak mértékkel, és ne higgyük azt, hogy majd a "zöld kocsi"! Az NINCS! Azzal lehet zöldíteni az autózási szokásainkat, ha pl. a bevásárlási, munkavállalási és lakóhelyválasztási szokásainkat zöldítjük. Én pl. direktbe a munkahelyem mellé költöztem, amikor beláttam, hogy valszeg pár évig még itt fogok dolgozni. Vannak kollégáim a hotelben, akik konkrétan nem is Dublin közigazgatási területén belül élnek, és már évek óta itt dolgoznak, anélkül, hogy erőfeszítést tennének arra, hogy közelebb költözzenek! És lehet ezt csinálják összesen 20 évig is, és napi 3 órát járatják a motort, és kb. ugyanannyit vesztenek a kocsin, mint amit nyernek az olcsóbb albérleten... Tudnék még sorolni dolgokat, de nem megyek bele.)

   De N.K. optimista, és nem ugat le így senkit!
   Ő egy angyal, és csak szépen kér rá, hogy gondolkodjunk el, és aztán ne csak gondolkodjunk, de OSSZUK MEG!!! Mert így kezdődik az, ha el akarunk érni valamit.
Ajánlotta, olvassuk csak el a Leap Manifesto-t, pár perc (sajnos magyarul nincs fent, de fő nyelveken igen.)
   A "leap" magyarul ugrást jelent, azaz ezzel is arra utalnak (és emúgy ezzel zárta a beszédét is), hogy a kis lépések ideje lejárt, most nagyon el kellene rugaszkodni!

   Mondom, ő egy angyal, szóval azt sem az én kiosztós stílusomban említette meg, hogy ahogy a "megújulókra" való áttérést sem vehetjük készpénznek, azon is el kellene gondolkodni, mit sorolunk abba a kategóriába, hogy "green jobs", azaz zöld munkahelyek!
   Merthogy a megszorítások, azaz az elbocsájtások nem fognak társadalmi-gazdasági vonalon SEM, de klíma szempontból semmiképp sem eredményhez vezetni! A zöld munkahelyek teremtése, mint központi (ha tetszik, kormányzati) feladat lenne, hogy az embereknek legyen is betevőre, de emellett ne valami agyatlan, és valószínűleg érintőlegesen környezetkárosító munkahelyük legyen! Pl. társadalmilag talán valamilyen szinten igazolható, hogy Józsi inkább közmunkás legyen, mintsem a fotelben ülve sörözze el a segélyt, de mennyire zöld az, ha benzines fűkaszát lóbál egész nap az árokparton, zavarva ezzel a rovarok, békák, gyíkok és énekesmadarak kis társaságát?!
   Ha Józsinak valódi közmunkát akarnánk adni, ami mindenkinek jó, akkor felszedhetné kézzel a szemetet, és mondjuk kaszálhatna kézzel olyan helyeken, ahol nagyon kell! De kézzel!
   De zöld munka a tanítás, gyermeknevelés, de még nyilván sokminden sorolható ide.
Mint állandó izomgörccsel és ízületi panaszokkal rendelkező egyén, én igencsak örülnék neki, ha pl. minden tizedik lakosra jutna egy állami pénzen képzett masszőr-gyógytornász, akinél a terápia felét én fizetném, a másik felét pedig az állam (pl. olyan formában, hogy hivatalosan sem lenne rajta ÁFA, vagy államilag finanszírozott masszázsközpontok lennének minden 1000 főnél nagyobb településen, vagy mittudomén! Nem a probléma részletes megoldása ennek az írásnak a célja, csak annyit mondanék: szennyező anyag kibocsájtása, és általános elégedettség szempontjából szerintem jobban teljesít egy masszőr, mint egy fűkaszás...)


Pár egyéb dolog, amit említett, mi lenne klímabarát és gazdaságos egyben:

- Elapasztani az állami (vagy uniós) támogatásokat olyan tevékenységekre, amik nem állnak összhangban a környezet megőrzésével! Ehhez képest persze a mezőgazdaság mai szinten kb. traktort, kombájnt, fejőgépet és hasonlókat jelent, és közhiedelem, hogy 10 ha alatt "bele se lehet kezdeni", ha ebből akarsz megélni... (Megintcsak nem ő mondta, de szólnék, hogy az élelmiszeripar és mezőgazdaság együttvéve kb. nagyobb fosszilis-felhasználó, mint mondjuk az autókázásunk, szóval megint jelezném: egy kulturált, tudatos, pazarlásmentes fogyasztással sokkal többre mennénk, mint a "zöld autókkal!)

- Tranzakciós adó: nem fejtette ki, és én sem tudom pontosan hogy gondolja, de ha lehet egy tippem, én ezt értem alatta: ahelyett, hogy állandóan a bankokat és nagyvállalatokat istápoljuk, adóztassuk meg őket az alapján (is), hogy mekkora pénzforgalmat bonyolítanak le! Ezt ugye szokták mondani ilyenkor, hogy "úgyis ráverik ezt a költséget a végfogyasztóra", de ez szerintem a szokásos "békésen bégető birka felfogás", mert ha ugye pl. olyan szinten rád akarnák verni a telefonköltséget, hogy 100 forint lenne egy percdíj, úgyse fizetnél emiatt havi 50-et telefonszámlára, legfeljebb kevesebbet beszélnél, nem igaz? Ugyanígy, ha a bank többet számítana fel egy kártyás fizetésre, inkább egy összegben (vagy kettőben, háromban) felvennéd a fizetésed, és készpénzben fizetnél, ahol csak tudsz, nem igaz?
Nem tudnak mindent a végfogyasztóra terhelni, viszont mi képesek vagyunk kenyeret, tejet venni kápében, ők meg nem tudnak készpénzben működni, szóval itt lenne egy "igazságos adó" forma, nem igaz?

- Progresszív adók a gazdagabb rétegeket célozva: ki sem fejtem, aki ezt nem helyesli, az tényleg menjen a bús picsába!

- Katonai kiadások csökkentése: ez megint egy olyan téma, ami önmagában "egész estés" lehetne, kinek és hogyan éri meg a "katonásdi" és miért épp ugyanazok az emberek képesek totál leszarni, ha az egész világ kvázi lakhatatlanná válik...

   A legutolsóhoz (katonai kiadások) mellékelném, hogy ez ugye kb. magában foglalja a "nemzetbiztonság" fogalmát is, ami a menekültkérdéssel együtt egyre nagyobb teret kap. Namost, elég sokat pofáztam az ügyben, és egy lépést sem teszek hátra, ezt előre megmondom. Naomi Klein egy liberális, feminista, zsidó személy, és mint ilyen, Bernie Sanders nagy támogatója is egyben. És nem győzök egyetérteni egyéb "liberálisokkal" (pl. nagyon releváns, Lee Camp), akik mind Bernie Sanders támogatók, és ez ugye nem csak azt jelenti, hogy Donald Trump maga a sátán, hanem azt is, hogy kibaszott nagy szégyen, hogy az amerikai demokraták nagyobb favoritja jelenleg is Hillary Clinton!
   Az egyik legnagyobb tapsot a a kérdés kapta a beszéd után, hogy "Naomi, szerinted melyik a nagyobb rossz: Trump, vagy Clinton?"
   Szóval, sajnos amikor a magyar, vagy európai liberalizmust "fikázom", azért hozzátenném, hogy ettől még én az USA-ban simán egy libsi komcsinak számítanék, ahogy Bernie Sanders meg egy mérsékelt szociáldemokratának  "ideát". Trump meg azért támaszt egyáltalán igényt saját magára, mert a neoliberális (egyes fogalomtárakban: neokonzervatív) gazdaságvezérlés és aluliskoláztatottság következtében a "redneck parasztok" képesek felkapni azt a gondolatmenetet, hogy a migránsok és a feketék az okai mindennek, és Amerika megint nagy lesz, ha bekeményítünk!
   De itt visszautalnék a "No Logo"-hoz, azaz ez úgy kezdődött, hogy kineveltek egy komplett tapló-proli-pitibűnöző generációt azzal, hogy az olcsóbb munkaerő miatt a gyártást kivitték az országból! Mi most mit akarunk itt Európában? Olcsóbb munkaerőt "menekültek" formájában, akik mellesleg kulturálisan nehezen illeszkednének be?! Nagyon lebutítva és "magyarítva": versenyeztessük az alsóbb, és középső szinten az igazolhatatlan múlttal rendelkező, cv-jében bármit állító migránst az itthon felzárkóztatásra váró mélyszegényekkel, meg a középszinten a relatíve fiatalokkal, akik beszélnek németül, vagy angolul, és majd ahelyett, hogy az olcsóbb migráns munkaerővel versenyeznének itthon, ők lesznek az olcsóbb migráns munkaerő Dublinban, Londonban, vagy Münchenben.
   Naomi Klein kanadai, okés? Kanada népsűrűsége 3.2 fő/km2, míg az EU népsűrűsége 112 fő/km2.
Szóval megint máshogy kellene értelmezni, mit is mond egy ottani viszonyok között liberálisnak nevezhető személy, és mit mondana, ha az EU állampolgára lenne?! Mi "tele vagyunk", kösszépen! Ezt mondom én, ÉS amit ő is mondott, hogy a mi kormányaink, a mi életvitelünk felelősek azért a helyzetért, ami embereket menekültté tesz más országokban, szóval fontosabb lenne, hogy a hatalom ellen tiltakozzunk, és kollektíve követeljük, hogy a vezetőségünk hagyjon fel ezeknek a területeknek a kizsákmányolásával, elnyomásával!
   Kanadában fontosnak tartja, hogy az őslakosok által óvott területeket ne lehessen pusztán a profithajszolás miatt "feltörni". De mi lenne, ha 10-15 éven belül, olyan migránsok bevonzásával, akik semmilyen módon nem törődnek a kanadai erdőkkel, csak munkát és megélhetést "követelnek", megtörnék az ellenállást, mert munkát kell adni az új kanadaiaknak?! Pl. vágjanak fát, vagy csak nyissanak tradicionális curry kajáldát a favágók, olajmunkások számára?
   Európa tele van, és nem találunk munkát már azoknak sem, akik itt laknak.
   Ha a lakosságot "felhígitjuk" gyökértelen, helyi nyelvet alig beszélő, minden szart morális kérdőjel nélkül elvállaló egyénekkel, még kevesebb esély lesz arra, hogy a "nép" éberen tiltakozni fog bármi ellen is.
   Visszatérve az előadás közönségére: fiatal íreket láttam nagyrészt, trendi, jól szituált egyetemistákat, vagy értelmiségieket. FEHÉREKET! Egyetlen indiai, vagy pakisztáni arcot láttam, aki viszont lehet több generáció óta helyi állampolgár, lehet nem épp ír, de mondjuk brit. Nem láttam egy fekete afrikait, egy kelet-ázsiait sem!
   És ez a probléma a "nyugati liberalizmussal", maga Naomi Klein is ezt hozta fel, hogy Bernie Sanders miért fogja elveszteni a harcát Clintonnal szemben: "Nem találta meg a hangot a színesbőrű közösséggel." Bernie kb. ateista, és elég sok afroamerikai vallásos, a latin-amerikaiakról nem is szólva... Ez nem azt jelenti, hogy Clintont fogják támogatni, csak épp nem szavaznak akkor senkire, mint ahogy én se szavazok Magyarországon senkire...
   Amíg a mi, megengedő, szekuláris, és toleráns kultúránkba tradicionális keretek közt gondolkodó, megélhetési gondokkal köszködő emberket hívunk be, csak magunk alatt vágjuk a fát, és ki fogjuk termelni a saját Donald Trump-unkat is, mert logikus lesz a fehér prolik ellenérzése, a színes prolik meg éppúgy nem fognak senki oldalára sem állni, csak csendben vágják a gyros húst, és közben ha szerencsénk van, akkor örőlnek, hogy itt lehetnek, ha meg nem ,egy idő után elkezdenek okolni minket, hogy "hazudtunk nekik" a színes, szélesvásznú nyugati paradicsomunkkal!

   DE, segíteni kell nekik!!!
   Úgy, hogy magunkon is segítsünk, ha lehet...
   Ezért kell odafigyelni, képben lenni, szervezkedni, foglalkozni a problémákkal, ahogy tudunk!
Ezt megint nem én mondom (csak), hanem ő is: egyénenként lehetünk jók, meditálhatunk, kedvesek lehetünk az öregekkel, elesettekkel és menekültekkel, de ha csak egyénenként, és csak kis rádiuszban gondolunk arra, mit tehetünk, semmit nem fogunk elérni!
   Bombázni kell folyamatosan az ismeretségi körünket, és a közösségi platformokat azzal, ami felfedi a valós (globális, nem csak magyar vonatkozású) problémákat, és hinni kell benne, hogy mint civil közösség, még elérhetünk valamit!

   "Az első dolog, amit egyénként megtehetünk: hagyjunk fel azzal, hogy izolált egyénként gondolunk magunkra!" 
   Lehet, nem ez a leghelyesebb fordítás, de valami ilyesmit is mondott, válaszképpen egy olyan közönségkérdésre, hogy mennyire segíthet vajon a klímaváltozás ügyében a húsmentes étrend?
Ugyanitt megjegyezte: lehet segítesz vele, de a nagy képben nem várhatjuk el, hogy törvénybe foglalják majd a húsevés tilalmát...

   Ha hangosan, és egyértelmúen jelezzük a politikusaink felé, mit akarunk, és MIT NEM, akkor nem tudnak még olyan könnyen kibújni a kötelezettségeik alól. LEgalábbis, amíg még egyáltalán hihetünk abban, hogy demokráciában élünk...
   És, mivel már rég megpróbálom ám lezárni ezt a mega posztot: a TTIP egy olyan szeg a demokrácia koporsúján, amit Chuck Norris sem lesz képes kifeszíteni többé, még adamantium pajszerrel sem, szóval EZ prioritás, szerintem:

Greenpeace petíciója a TTIP ellen EZEN A LINKEN 
Éberség, és csak a szépet!

Filmajánló: The Big Short (A nagy dobás)

Lehet úgy kellene kezdeni, hogy 10 ok, amiért azonnal meg kell nézni a filmet (és utána esetleg még többször is). Remélem még vetítik, mert én már vagy 8-10 napja láttam, csak nem értem rá írni.

    1) Brad Pitt: 
Ezúttal nem főleg, mint színész, hanem, mint producer, aki tető alá hozta ezt az elég érzékeny alkotást.
    2) Christian Bale: 
Bár a testfelépítése elárulja, hogy nem akar végleg szakítani az akciószerepekkel, így is kiválóan hozza az üvegszemű, aspergeres zseni karakterét, aki ugye se jót, se rosszat nem akar, csak érti a számok világát, és elsőként veszi észre, hogy az amerikai ingatlanpiac egy szappanbuborék. Nem lehet sem szeretni, sem utálni, sem együtt érezni vele, sem nevetni rajta. Ő a film drámai sarokköve szerintem, és emlékeztet rá, hogy a pénzvilág puszta számokból áll, ne is várj el senki, hogy a befektetőknek morális kérdések jutnak majd eszébe. 

    3) Ryan Gosling: 
Na, ő a másik, aki igazán reprezentálja a pénzvilág érzelemmentes hiénáit, mert neki nincs olyan kifogása, hogy aspergeres, vagy csak simán egy "matekos" arc lenne. Lehet persze az eredeti figura az volt, de Gosling itt a vígjáték elemeket viszi be a pusztán pénzéhes, számító, de amúgy arrogánsan sármos és menő traderbe, aki kb. véletlen veszi észre, hogy érdemes lenne az ingatlanpiacot "shortolni", azaz arra tenni nagyobb összeget, hogy a kötvények, amik a jelzálogkölcsönöket fedezik, jócskán veszteni fognak az értékükből. Lehetett volna "whistleblower", aki azonnal a pénzügyi felülvizsgálati szervekhez fordul, de eszébe sem jut, ő csak pénzt akar csinálni. Szintén nem azért van, hogy szeressük, viszont lehet mosolyogni rajta, ahogy előadja a figurát.
    4) Steve Carell: 
Ő lenne az, aki látja az ellenséget a rendszerben, de mégsem képes kiszállni belőle. Mondjuk bennem eléggé visszás érzéseket kelt, hogy bár utánajár a dolgoknak, és biztos benne, hogy most meg lehetne fogni az "ellenséget", azért a maximum mégis csak az, hogy egy éves értekezleten beszól a szónoknak, hogy mindenki hallja: zéró esélye van annak, hogy a jelzáloghitelek bedőlése megáll az akkor tapasztalt 3-4 %-nál. (Segítségképen: az előrejelzés szerint, amint 8%-ig eljutnak, az olyan, mint kihúzni a kártyavár egyik alsó lapját, remegő kezekkel...) A saját cége ezalatt milliókat csinál azon, hogy idejében fogadnak erre a buktára. Persze lehet ezt úgy is értelmezni, hogy ha tisztán csak a "pánikkeltő" szerepét vette volna fel, úgysem hallgatnak rá, vagy igyekeznek elhallgattani... Akárhogy is van, Carell jó választás a folyamatosan agresszív kismalacként viselkedő próféta szerepére.
    5) Adam McKay:
Bocs, ki is az? Nekem is be kellett írni az imdb.com-on, és akkor láttam, hogy ő rendezte az Anchorman mindkét részét, ami pusztán vígjátéknak is csillagos ötös, de meg van spékelve jópár társadalomkritikus finom poénnal is. Anchorman 2-ről írtam is pár szót korábban: ITT
Szerintem Oliver Stone pl. simán egy nagy buktát gyártott volna az anyagból, amit később persze a "rendszeridegen", conspiracy fanatikusok lehet szarrá néznek, mikor letölthető ingyen. Nekem pl. érdekes lett volna akkor is, de szerintem páran kimentek volna a teremből a film felénél. Scorsese meg még jobban elbaszta volna, legalábbis, ha a viszonyítási alap a Wall Street farkasa...
    6) Vágás. Ritmus!:
Volt bennem valami furcsa érzés, ha már Oliver Stone eszembe jutott: rengeteg apró snittből áll össze a film. Most keresetem rá utólag: Hank Corwinnak hívják az urat, aki pl. a Született Gyilkosokat is vágta. Ez a stílus kiválóan aláhúzza a Wall Street embertelen tempóját, szürreális világát, és a súlyos anyag ellenére nem hagy minket ásítozni egy pillanatig sem! Sőt! Amint valami igazán kemény közgázos téma megmagyarázásra szorul, ott van egy kis "kiállás", azaz pl. "segítségül hívják" Margot Robbie-t, aki egy luxus habfürdőben pezsgőzve magyarázza el, miképpen alakult ki pl a sub-prime bubble. Szigorúan 1,5 perc alatt. Így kellene tanítani a gyereket a suliban, tutira odafigyelne! Másik ilyen vicces dolog, amikor a szintetikus CDO-kat magyarázzák el azzal, hogy Selena Gomez popsztár a blackjacken nyerőben van, azaz nemcsak ő mer megkockáztatni egy nagyobb összeget, de a mögötte állók fogadnak arra, hogy nyerni fog a bank ellen, aztán az azok mözgött állók már nem is rá fogadnak, hanem arra, hogy az előttük állók fogadását ki nyeri meg, és így a nyereményszorzók torzulnak, a játékban lévő pénz összege pedig abnormálisan felduzzad. 

És ez egyszerre ijesztő, de >>>
    7.) >>> vicces is!
Akkor is fogsz nevetni, ha semmit nem értesz az egész gazdasági botrányból, és ez fontos! Én pl. gyakran érzem úgy, nem tudom megszólítani az embereket, amikor olyan témákra hívom fel a figyelmet, amik fontosak nekem (pl. nem tudok vicces lenni, ha a szegények kizsákmányolásáról, vagy erdőirtásokról kell beszélni, mert vérzik a szívem...) Ez a film megoldja: nevetsz, mert nem tudsz ellenállni, DE >>>
    8) >>>> Ezzel együtt szerintem meg fogja  gondolni mindenki, mekkora bizalmat fektessünk a "rendszerbe" ezek után. Az egyik jó példa erre, amikor a két - számomra vaskosan ellenszenves - törtető garázs-bróker ünnepel, mert akkora lehetetlenségre fogadtak kicsiben, amit még az említett Ryan Gosling és Steve Carell karakterek sem léptek meg: az AAA-besorolású (magyarul kb. csillagos ötös) ingatlankötvények buktájára is tettek, nem csak a sima A-s, vagy BBB-s darabokra. Ez kb. olyan, mintha Serena Williams vezetne a második szettben 4-0-ra, gyakorlatilag akárki ellen, de mondjuk inkább egy olyan játékos ellen, aki a top50-ben sincs, és mégis arra tennék, hogy a másik nyer! Hurrá, meg yippie-kay-yay motherfucker, ugye?! Brad Pitt figurája erre beszól nekik:
- Tudjátok ez mit jelent? Milliók fogják elveszíteni az állásukat, és milliók fogják elveszíteni az otthonukat. Szóval légyszíves ne örömködjetek!
És, hát igen. Ez az aspektus maradt ki elég vastagon a Wall Street farkasa című félresikerült alkotásból. Abban csak a menőség került tálcára, azaz mekkora idióta mindenki, aki nem képes kihasználni a kínálkozó alkalmat, és mekkora sztár ez a féreg Jordan Belfort, mert tökös gyerekként a semmiből felépítette magát. (A semmiből nem lehet építeni semmit! Ezt lopásnak hívják!)
Ahogy gyakran mondogatom: törvényesen lehet milliárdokat csinálni, etikusan viszont NEM! 

    9-10): bocs, nem jut eszembe más fimes dolog, legyen a plussz kettő a "társadalmi üzenet":
    A válság kialakulásának 1-2 évét öleli fel a történet, és maga a válság 7 éve ütött be igazán. ÉS mintha azóta is aludná a maga csipkerózsika-álmát a közvélemény: elhisz mindent, amit a "gazdaság élénkítése" meg egyéb hangzatos címszavakkal elé tesznek... 
    A záró jelenetek egyike, amikor a Steve Carell karakter azon kesereg, hogy a bankok végig tudták, mivel játszanak, mégis megtették, mert azt is tudták, a kormány ki fogja segíteni őket az adófizetők pénzén, és az emberek majd a szegényeket és a bevándorlókat fogják hibáztatni! Gosling figurája ezután megjegyzi, hogy kb. "szerencsére a bankárokat lecsukták....... csak vicceltem... az emberek a bevándorlókat és a szegényeket hiáztatják azóta is, és egy kivétellel semelyik bankárt nem csukták le!"
    És ez megy kb. mindenhol (állítólag Izlandon nem) azóta is, azaz gusztustalanul védik a top 1% vagyoni érdekeit, míg mesterségesen felerősítik az ellenszenvet a szegények (pl. otthon: cigányok) illetve a bevándorlók ellen, akiket már eleve évtizedek óta kizsákmányolnak.
    Most nem mennék bele, miért elleneztem a bevándorlók beengedését az EU-ba (és most is ellenzem, MERT én azt facilitálnám: segítsünk nekik ott, ahol vannak!), aki figyelmesen olvasott, az ért, aki meg nem, az maradjon annál, hogy ez egy jó film, és nézze meg!
    Azt viszont megjegyezném, hogy érdekes módon volt aki az amerikai demokráciát (ha létezik még ilyesmi) volt képes szembeállítani a magyar "illiberális demokráciával" a kérdésben. 
    Pl. Stephen Steel, aki amúgy olyan besorolás alatt fut, hogy "értelmiségi", merthogy informatikus, vagy matematikus, vagy hasonló (távoli ismerős ismerőse, ilyen ez a Facebook világ, ennyit tudok róla...). Namost ez nekem két érvágás egyben, ha a túlélési esélyeim latolgatom egy kád forró vízben. Egyik az, hogy miért tekintünk úgy matekosokra, vagy főleg (!) informatikusokra, mint értelmiség, amikor számolni tudnak, de szociológiát, pszichológiát, és hasonlókat sosem kellett tanulniuk, az EQ hányadosuk meg lehet épp átlag alatti?! 
    Másik pedig az, ha van is egy ilyen ismerősünk, aki a "legcukibb ötvenes" jelzőt kapja, miért kell megvédeni az agyament nézeteit, csak azért, mert ő valóban egy cukipofa?! Itt bukik meg minden! Én nem védenék meg senkit a barátaim közül, ha hülyeségeket dumálnak! Sőt! Amikor az érzelmeinket (ki is a "barátunk") a józan ítélőképesség elé helyezzük, akkor vágjuk igazán magunk alatt a fát, nem számít amúgy mennyit meditálunk a világbékéért, és a hasonló pozitív dolgokért!
    Akinek van valmilyen felsőfokú végzettsége, és sok barátja, aki okosnak tartja, az kurvára biztos a dolgában. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy mivel az emberiség nagy része az ideje nagy részét virtuális világban tölti, így ezek az egyének a mondandójukkal szépen felturbózzák egymást. Az ilyen emberek képesek elhinni általában, hogy a gazdaság és technológia (technológián keresztül pedig a környezetvédelem) kérdései alapvetően rendezhetőek. Sőt! Rendezés alatt állnak, alles in ordnung! Mert pl. ott a hibrid autó, meg a napelem! Mindenki más általában "összeesküvés-elméletes".
    A társadalmi kivetülést (mint pl. az idegengyűlölet, ami nem csak úgy magától van, hanem általában a szegénység következménye) is csak akkor emlegetik, ha épp a szokásos "ellenségük", azaz a baráti körükben uralkodó nézetek ellen pozícionált párt valamilyen szinten felhívja magára a figyelmet. Emellett nem biztos, hogy rossz emberek, sőt, lehetnek nagyon jók is. Csak ostobák...
    (Mint azok a feministák, akik minden áron Hillary Clintont akarják demokrata elnökjelöltnek Bernie Sanders helyett, csak mert de nagy győzelem lenne a mozgalom számára, ha ilyen pozícióba kerülne nőtársuk... Sötétek, mint fekete bika segge az éjszakai prérin.)
    Vissza a filmhez: van egy jelenet, amiben Ben Rickert (Brad Pitt) a két fiatal garázsbrókert a saját konyhájában, a saját kertjéből való salátával eteti, és közben - mivel Rickert az ügyeletes összeesküvés-elméletes figura - megjegyzi: az egész rendszer a szakadék szélén áll, nem csak a gazdaság. Ezért termeli a maga zöldségét, és nem műtrágyát használ, és nem Monsanto magokat vet. (Michael Ruppert szinte szóról szóra mond ilyesmit a Collapse c. kiváló dokumentumfilmben.) ÉS pl. odavizel a növények alá. Erre a két ifjú titán kezében megáll a villa. Hát persze, ők szívesebben ennének hipózott csirkét a KFC-ben és vennének steril salátát a Wal Martban, mert ostobák. Emellett kurvára értenek a gazdaság kilengéseihez, és később milliókat keresnek, de alapvetően az élet megannyi területén voltaképpen életképtelenek, és nagyon szűklátókörűek. Aki egy dologban jó, mint pl. a zsonglőrködésben, annak annyi lehetőséget is kellene találnia az életben, mint egy zsonglőrnek: egy kalap aprót és egydollárost, esetleg 1-2 ötöst a nap végén, ahogy az utcán bemutatja a tudományát! NEM 100 millió dollárt, mert ő olyan fiktív számokkal zsonglőrködik, amiket tőzsdéken jegyeznek. Szerintem.
   Amíg a pénzemberektől csak azt várjuk el, hogy kb. alap szinten értsenek a matekhoz és a gazdaság természetéhez, de ezen felül akár lövésük se kell legyen egyéb (emberközpontúbb) tudományágokhoz, addig tényleg a szakadék széle felé haladunk. 

    Mellesleg a film végén, amikor kiírják, kivel mi lett a krachot követő években, megjegyzik:
    Michael Burry (Christian Bale karaktere) azóta csak egy árucikkbe fektet pénzt: IVÓVÍZ! 
    Hát, ha ebben is igaza lesz.......
    

Fordítva : Így nyugtatnak meg a fák

Eredeti cikk ITT


  1984-ben egy Roger Ulrich nevű kutató furcsa jelenséget tapasztalt húgyhólyagműtét után lábadozó páciensek közt, egy elővárosi kórházban, Pennsylvaniában. Akik olyan szobákat kaptak, melyek ablakából egy csoport lombhullató fa volt látható, átlagosan egy nappal hamarabb váltak járóbeteggé, mint azok, akiknek ablaka egy falra nézett. Az eredmény egyrészt magától értetődőnek látszott - persze, hogy inkább van terápiás hatása egy lombkoronának, mint egy unalmas téglafalnak - de kérdéseket is felvetett. Bármilyen gyógyító tulajdonságot keresünk egy fában, mégis hogyan képes ezt kifejteni egy üvegablakon keresztül?

    Ezt az aspektust vizsgálja egy új tanulmány a Scientific Reports szaklapban, melyet amerikai, kanadai és ausztrál kutatócsoportok készítettek, Marc Berman, a Chicagoi Egyetem pszichológia professzorának vezetése alatt. A tanulmány két  nagy adathalmazt hasonlít össze Torontóból. A mintavételt blokkonként (kisebb kerületrész) végezték el. Az első adathalmaz tartalmazza a zöld felületek nagyságát, melyet műholdas képek segítségével készítettek, valamint a város területén ültetett 530.000 fa részletes listáját. A második egy alapos egészségügyi állapotfelmérést tartalmaz, melyet 94.000 válaszadó eredményeire építettek. Miután a válaszadókat osztályozták anyagi helyzet, életkor, és iskolázottság szerint is, Bermanék a következő eredményt kapták: 
Ha egy blokkban a fák számát tízzel növelnénk, az egy százalékos javulást eredményezne a rezidensek saját egészségi állapotukról alkotott képében. Ha ugyanerre az eredményre akarnak jutni, de más tényezők megváltoztatásával, az azt jelentené, hogy a vizsgált lakosok átlagéletkorát 7 évvel kellene csökkenteni, avagy éves átlagkeresetüket 10.000 dollárral növelni.

    Hihetetlennek hangzanak a számok? A samaragd kőris kéregrontó,  mely az utóbbi években mintegy százmillió fa pusztulásáért felelős, felkínálja a borús konklúzió lehetőségét. A megyékre bontott analízis azt mutatja, hogy 1990-2007 között az érrendszeri és légzőszervi megbetegedésekhez köthető halálozások száma ott tér el nagyobb mértékben az átlagtól, ahol a fák áldozatul estek a kártevőnek. Ez több mint 20.000-rel több halálozást jelent a vizsgált időszakban.
A torontói adatok hasonló kapcsolatot mutatnak a fák száma és olyan betegségek közt, mint a szívinfarktus, agyvérzés és cukorbetegség. 

    Mindezzel együtt ami igazán izgalmas a vizsgálatban, az az egyik rejtett tényező. A jótékony hatást majdnem teljes egészében azokhoz a fákhoz köthetjük, melyek az előkertekben, vagy az úttest mellett állnak, azaz ahol az emberek elsétálnak a közelükben. A vizsgálat eredményére sokkal kevésbé hat azon fák száma, melyek a hátsó kertekben, vagy parkokban találhatóak. Lehet a magyarázat az is, hogy az útmenti fák jobb minőségű levegőt eredményeznek, vagy csupán a lombos utcák arra ösztönzik a lakókat, hogy sétaljanak gyakrabban. De Bermant ezek mellett egy olyan lehetőség is foglalkoztatja, ami visszavisz minket Ulrich kórházablakaihoz: lehet, hogy csupán az is elég, ha ránézünk egy fára.

    William James, az úttörő filozófus és pszichológus, a késő 19. században azt javasolta, tegyünk különbséget a tudatos, és a tudattalan figyelem között. Amikor egy forgalmas útkereszteződésen haladunk át, vagy egy Excel-táblát elemzünk, a tudatos figyelmünk véges eszköztárát vetjük be. Az ilyen fókuszt kívánó cselekedetek hamarosan kimerítenek, de a "gyógymódot" nem abban kell keresni, hogy egy elsötétített szobában meditálunk! "A környezetnek rendelkeznie kell olyan jellegű stimulációval, amely a tudattalan figyelmünkre hat, és elbűvöl" - mondja Berman. A városi közeg nyilván rendelkezik olyan arzenállal, amely a tudattalan figyelmünket ingerli (pl. az autók dudálása), de olyan durva és parancsoló módon, melyet ha felül akarunk írni, be kell vetnünk a tudatos figyelmünket is. A természetes környezet ezzel szemben olyan ingerekkel szolgál, melyet Berman "lágyan csábító stimulációnak" nevez. A szemünk észrevesz egy érdekes faágat, vagy a víz fodrozódását, és a agyunk észrevétlenül követi.

    Tíz évvel ezelőtt, mint  a Michigan Egyetem doktorandusza, Berman készített egy tanulmányt, melyben önkénteseket kért fel arra, sétáljanak 50 percig vagy egy arborétumban, vagy a város utcáin, majd egy tesztet készíttetett velük. Azok, akik az arborétumban sétáltak, a memória és a figyelemösszpontosítás terén mintegy húsz százalékkal jobban teljesítettek, mint a másik csoport. Bár az eredményeiket ez nem befolyásolta, általában jobb hangulatban is voltak. 
"Azt találtuk, hogy nem kell feltétlen a természetben eltöltött időt preferálni, a jótékony hatás akkor is érvényesül" - mondja Berman. Egyes sétákat júniusra, míg másokat januárra időzítették; nem valószínű, hogy sokan odáig voltak a kemény michigani fagyokban való caplatástól, de ezzel együtt az eredmények épp oly mértékben javultak, mint a júniusiak. 
    Nem meglepő, hogy azok eredményei ugrottak meg a leginkább, akiknek a tudatos figyelme már eleve ki volt merítve: egy munkanap utáni természetjárásban úgy látszik több a helyrehozó hatás, mint egy kora reggeliben, azoknál pedig, akiknél depressziót diagnosztizáltak, a javulás a séta után ötször nagyobb volt. 

    Ennek az effektusnak a csökkentett hatását lehet produkálni, ha csak az ablakon keresztül, vagy (kutatói kényelemből) csak fotón mutatjuk az alanynak a természetet. Az elmúlt évek során Berman és kollégái azokra az aspektusokra fókuszáltak, amik elemi szinten különböztetik meg az organikus és mesterséges környezetet. A képeket vizuális komponensekre bontották: milyen a szögletes és kerekded határvonalak aránya, milyen a színezet és színtelítettség, és az entrópia (a pixelek intenzitásának valószínűségi mutatója), és ehhez hasonlók. Egy arborétum látképe például jellemzően telítettebb színekkel bír, mint egy utcasaroké, azaz a természetben található színek a "tisztább verziókat" tartalmazzák. Még amikor a képeket oly módon torzítják, hogy nincs felismerhető elem (pl. egy fa, vagy egy felhőkarcoló), ami elárulná mit ábrázolnak, az elemi karakterisztika úgy is előrevetíti, mennyire fogják az alanyok kedvelni ezeket.  

    Jó lenne azt gondolni, hogy az ilyen kutatás hatással lesz a közintézkedésekre. Ulrich felfedezése máris hatással volt több millió dollárnyi építkezésre, ami a közkórházakat illeti. Talán képesek leszünk újragondolni a várostervezést, és előnyben részesíteni a gazdagon színezett tereket és épületeket, hullámzó, szabálytalan formákkal, melyek folyamatosan duruzsolnak a természetességre éhes érzékeinnek.
    Berman célja ezzel együtt jóval prózaibb: azt remélei, több fát ültetünk. Eredményei tiszta és következetes hierarchiát mutatnak. A séta a természetben überel egy fáról készített fotót, ami viszont még mindig jobb, mint egy absztrakt kép, bármennyire is megnyugtatónak szánták. Legbelül mindannyiunkban van valami, ami válaszol a természet háromdimenziós geometriájára, és ez a részünk az, ahol az érvek a jótékony gazdasági hatásokról megbuknak.
Ha valaki 10 fát, vagy 10.000 dollárt ajánl, válaszd a fákat!

--------------------------
Ezt meg csak hozzáteszem, szerintem ide illik:

Könyvajánló: Michel Houellebecq - Submission

Bevallom, talán a Pí élete óta főleg történelmi regényeket olvastam, hellyel-közzel mellette a Trónok harcát, illetve nemrég egy magyar regényt, ami 1975-ben játszódik, szóval szinte már történelminek számít. Ezek után mind stílusban, mind témában felüdülés volt letérni a főcsapásról. Egyébként a francia lakótársam a párizsi események utáni rövid szóváltás kapcsán nyomta a kezembe a regényt, hogy feltétlenül olvassam el!

Nem kezdtem el azonnal, mivel még be kellett fejezni egy Bernard Cornwellt, meg mostanában többet is dolgoztam a szokásosnál, de amikor az első 40 oldalon túlvoltam, onnan kezdve nehéz volt letenni.

A történet főszereplője egy 44 évesen máris teljesen kiégett professzor, aki a Sorbonne-on tanít, hetente egy napba sűrítve előadásait. A 19. századi francia irodalom szakértőjeként beismeri, hogy az irodalom oktatása egyetemi szinten teljesen öncélú. A diákok nagy része voltaképpen annyit ér el vele,  hogy figyelemfelkeltő bónuszt tesznek az önéletrajzukba, ha egy sikkes butikba jelentkeznek dolgozni, merthogy az irodalomban való jártasság egyfajta glamourt, egzotikus mellékízt adhat, ami kiemeli őket a többi pályázó közül. Egyébiránt csak kb. 100-ból egy nagyon tehetséges diák marad meg az irodalomnál, ami azt jelenti, hogy tanársegédek, később aztán professzorok lehetnek, és a kör bezárul. (Később utal rá, hogy ami a közvélemény alakítását illeti, a klasszikus értelemben vett entellektüellek már régóta kb. annyit érnének el hangjuk hallatásával, mint Tibi Atya, amennyiben megpróbálná az igaz hitre téríteni a szaudi herceget...)

Emberünk emellett év elején általában felszedi az egyik tanítványát, akivel pikáns nemi életet élet él a szemeszter végéig, majd valamikor az új tanév elején lerázza. Mindez olyan rutinszerű és fájdalommentes, hogy nyilvánvalóan nagyon sekélyes viszonyokról volt szó mindig is. Emellett az étkezési és alkoholfogyasztási szokásainak sűrű említése nyomán hedonistának is nevezhetnénk, ha nem lenne egyfajta pótcselekvés mellékzöngéje az egésznek. Az ínyenc fogások és exkluzív borok, konyakok említése, mintha csak kis homokzsákok lennének az özönvíz ellen. Rokoni, baráti kapcsolatai nincsenek, és az egyetlen kapaszkodó, a szenvedélyes intellektuális kötődés szakterületének tárgyához, egy 19. századi íróhoz, szintén elérte már a zenitjét, azaz voltaképp céltalannak érzi az életét.

A 2022-es általános választások sem csigáznák fel különösképpen, megmaradna egy-egy szarkasztikus megjegyzénél, és többször be is vallja, nincs otthon igazán sem a politikában, sem az iszlám vallás alapvető téziseiben. Számára épp fontosabb, hogy mivel már a tanév második felében járunk, de még mindig nincs új nő a színen, a tavalyi csajjal veszi fel a kapcsolatot, és egy viszonylag részletesen ecsetelt szexjelenet után elkezd azon gondolkodni, hogy talán komolyabbra is fordulhat ez a viszony, és talán ez lehet a mentőöve, ha ki akar evickélni az általános tespedségből.

Viszont a csaj zsidó származású, és félelmében elhagyja az országot.

Hogy miért? És hogy jön ide az iszlám?

Franciaországban a "szokásos" pártok mind nagyot vesztettek a korábbi bázisukból, és 2022-ben magasan a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front (szélsőjobb) vezeti a statisztikákat, míg a Muszlim Testvériség és a szocialisták kb. fej-fej mellett haladnak. A mérsékelt konzervatívok már csak a sor végén kullognak. Mindenki arra fogadna, hogy a szélsőjobb és a szocik jutnak a döntőbe, majd az előbbi koalícióba lép a többi konzervatívval, és lépéseket tesznek az EU-ból való kilépére, valamint a "Franciaország a franciáké!" szólamokkal támogatott programok kapnak majd még jelentősebb támogatást. A regényben már a 2017-es választást is meglepetésként említi Houellebecq, ahol a szélsőjobb éppenhogy csak alulmarad a szocialistákkal szemben, holott eddigre már a francia szavazók nagy része nyíltan nemzeties érzelmű. (Ennek szélső ága a regényben a "nativista" szekció, nem tudom valóságban létezik-e Franciaországban, de kb. olyanok, mint a Magyar Gárda, csak több felsőpolcos kapcsolattal.)

Hősünket nem igazán érdekli az egész. Számára a választás napja, és ahogy ezt a média közvetíti, nem más mint egy politikai VB-döntő, amikor mikrózható indiai kajával és három üveg vörösborral befészkeli magát a tévé elé, hogy "végigizgulja" ki jön ki győztesként. Houellebecq cinizmusa ahogy a modern társadalom apró kis nüanszait elhinti a regényben, már önmagában megéri az olvasást. Néhol engem nagy kedvencemre, Joseph Hellerre emlékeztet.

Szóval Francois általában a cirkuszi attrakciónak, valógságshow-nak tartja a választásokat, de most valami más. Egy idősebb kollégája nyitja fel a szemét: a választások kimenetele vastagon érintheti az egész oktatásügyet, és ezen belül a Sorbonne-t is, azaz Francois voltaképpen azért kezd csak jobban figyelni az eseményekre, mert a saját pozíciója is mérlegre kerül.

A választások közeledtével persze feldúsulnak a külvárosi extremisták összecsapásai, de az értelmiség persze kevés figyelmet szentel minderre. A média ebben cinkos: előbb csak nevetségessé teszi a "Kasszandrákat", akik mindig bejósolják a legrosszabbat, és egyre kevesebb hírt közölnek az erőszakos eseményekről, majd maguk a "Kasszandrák" is elhallgatnak, és csak a vihar előtti csend marad. Francois itt megemlíti a harmincas évek Németországát, ahol szintén az összes tojásfejű azt hangoztatta, hogy "Hitler majd észhez tér." A 2022-es év Párizsa mintha már zsibbadt lenne az etnikai kakaskodástól. Példa: egy koktélparty közeli lövöldözés és robbantások hangja miatt szakad félbe, és Francois elkíséri egy kollégáját, hogy annak lakásában folytassák a diskurzust. Ahogy közel érnek a lángban álló Clichy térhez, gyakorlatilag a feszültség legkisebb jele nélkül folytatják a beszélgetést, miközben két géppisztolyos rohamrendőr közömbösen csevegve elhalad mellettük a tér felé, ahol korábban a bomba robbant. Úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna. Francois kollégája lazán kommentálja, hogy a professzor lakása a kínai negyedben van.

- Ha az etnikai zavargások egész Párizst ellepik, a kínaiak ki fognak maradni belőle. A kínai negyed lehet az utolsó biztonságos hely a városban.

Az említett kolléga, mint szélsőjobbos mellékszereplő, beavatja Francois-t: a nativisták valószínűleg polgárháborút akarnak, és ráadásul minél hamarabb! Miért? Logikus: a "nem bennszülött" kisebbség nagyobb születési rátája mellett ha most nem robban ki a háború, később esélyük sem lesz győzni. Ezt, és a nativisták egyéb nézőpontjait jobban kifejtheti, és emiatt zseniális szerintem, Francois figurája mennyire "szakbarbár" és politikailag tájékozatlan: ezt használhatja fel Houellebecq, hogy a karakteresebb hangokat képviselő mellékszereplők felskicceljék a tényállást jobbról, balról és középről. De Francois mindezzel együtt értelmiségi, hiszen a Sorbonne professzora.... Lehet csak én akarom szándékosan belelátni, de van egy olyan érzésem, hogy manapság pont azok, akik egy-egy területen valódi specialistákká képzik magukat, és éveket töltenek a világ 1-1 apró szegmensének részletes kutatásával, közben pedig nem marad idejük, hogy mondjuk történelmi párhuzamokat összevessenek jelenkori politikai törekvésekkel, gazdasági mintákkal, szociális problémákkal és kulturális csapdákkal, azok voltaképp épp olyan naivak lehetnek, mint a focin és X-faktoron, olcsó sörön és lecsókolbászon tengődő "csőcselék". Vagy még rosszabbak, hiszen roppant intelligensnek tartja őket mindenki, és így ők maguk is ezt hiszik magukról. (Mint pl. Steel "barátom", aki lehet matematikus-informatikus, és abban nagyon penge is akár, de aki ilyen mondatot, hogy "Amerikát, meg nem diktátoroznám azért ott több száz éves a demokrácia és meg is védik, ha kell, nem olyan nyuszi nép lakja mint ezt az országot itt." miközben Magyarországon a konzervatívok, meg a kerítésépítés ellen tiltakozik, azaz szerintem politikailag kb. egysejtű szinten van...)

A Muszlim Testvériség a finisben lefutja a szocialistákat, azaz trükkösebb lesz a kérdés, ki kivel fog koalíciót alkotni. Francois "kiművelését" egy idősebb kolléganőjének férje folytatja, aki titkosszolgálati szakértőként az iszlám szélsőségesek kutatásával töltötte az elmúlt 20-25 évet. Ahogy Muhammed Ben Abbes a szocikkal arról egyezkedik, ki milyen miniszteri tárcát kapna, ha koalícióban megvernék a Nemzeti Frontot, világossá válik, melyek azok a területek, amikért körömszakadtáig küzdene.

Az egyik az oktatás. Miért? Megint csak felvetődik a születési ráta, azaz várhatóan milyen irányba fog elbillenni Európa (és főleg Franciaország) fiatalságának összképe. Ha ezek a gyerekek megfelelő (azaz vallásos) oktatásban részesülnek, akkor kontrolláljuk igazán a jövő nemzedékét. Ami az egyetemeket illeti, a gazdag öböl-országok készek olyan szinten támogatni a felsőoktatást, amiről állami kézben álmodni sem mertek volna.

- Nem kell a katolikusoknak félni? - kérdezi ártatlnaul Francois.

A biztonsági szakértő leereszkedően és készségesen megmagyarázza, miért nyernek voltaképpen a katolikusok egy ilyen reformon: Az iszlám a "Könyv" vallása, a kereszténységgel és judaizmussal együtt. Az igazi ellenség a hitetlenség, a szekularizáció, nem a másik vallások. Az olajsejkek pénzéből színvonalas iszlám oktatást fognak működtetni, miközben a világi oktatástól megvonják az állami támogatást, azaz a keresztény családok is keresztény iskolába fogják járatni a gyerekeiket, ha azt szeretnék, hogy vigyék valamire az életben. Viszont az említett "reprodukciós képesség", főleg ha többnejűséget hivatalosan is elfogadtatják, egyértelműen a muszlimok malmára hajtja a vizet hosszú távon. A keresztények egy része fel fogja ismerni, hogy a vallásuk nem állta ki az idők próbáját, és ha nem akarnak teljes hitetlenségbe süppedni, majd "meg fognak térni".

Tekerjünk előre: a választásokat némi véres rendbontás, és emiatt teljes médiacsend zavarja meg, majd amikor beáll a rend, kiderül, hogy Ben Abbes lepaktált nem csak a szocikkal, de az UCD-vel is (a tradicionális konzervatívok), aminek az lehet a magyarázata, hogy voltaképpen a Muszlim Testvériség a Nemzeti Fronttal ellentétben nemhogy nem akar kiszakadni az EU-ból, inkább ki szeretné bővíteni a Mediterrán térség egyes országaival, mint pl. Marokkó, Algéria és Egyiptom. Ben Abbes egyfajta modern császárnak láthatja magát, és ahogy a Római Birodalom annak idején csak úgy volt képes fennmaradni még további pár száz évig, hogy beépítette a kereszténységet, marokkói származású barátunk most épp így gondol az iszlámra.

Másrészt a "nők vissza konyhába és szülőszobába!" ösztönzéssel egy csapásra megszüntetik a munkanélküliséget! Az oktatásból is - az említett okokon kívül - további pénzek szabadíthatóak fel, hiszen az iskolakötelezettséget leviszik az általános iskola befejezéséig, ami ugye most már kvázi a 12 éves kor. Egy-két évvel utána lehet nősülni, oszt szevasz. Ehhez - már csak miután megnyeri a választásokat - Ben Abbes hozzáteszi a családi vállalkozások maximális támogatását, és (ahol ez lehetetlen) a dolgozók részvételi befolyásának növelését a nagyobb cégeknél. (Személy szerint azt gondolom; ez az a pont, ahol az összes öböl-országi olajmilliárd nem lenne elegendő a fennálló gazdasági rend megdöntésére, azaz egy ilyen ötletért egy Ben Abbes féle vezető kb. ott végezné, mint Gandhi, vagy JFK: merénylet áldozataként. Később persze mindig lehet valami tapló náci bűnbakot találni a merénylő szerepére...)

Sajnos Houellebecq nem megy bele messzemenően, milyen társadalmi és gazdasági változásokat hozna egy ilyen stafétabot-átadás. Inkább megmarad Francois-nál, akit csak annyiban érint egyelőre a fordulópont, hogy észreveszi, csökkent a libidója azzal kb. egyenes arányban, hogy a miniszoknya-szezon beköszöntekor is formákat eltakaró öltözetben járnak a nők az utcán. A fiatal csaja meg félelmében Tel Avivba emigrál, bár a kormány nem jelent fenyegetést a zsidók számára, sokan gondolják, hogy jobb az óvatosság, és ugye senki nem siet sem megnyugtatni, sem visszatartani őket. (Ebben számomra az a szomorú, hogy ez tényleg így lenne, és ezt ugye legjobban a szerencsétlen palesztinok szopnák meg, mert az egész arab világ azon ujjongana, hogy mérföldes csizmával haladnak előre Európában, míg az onnan hazaköltöző zsidók értelemszerűen még több területet annexálnának a palesztinoktól, dehát ahogy Puzsér mondja, "ők csak az arab világ cigányai"...)

A miniszoknya eltűnik, de a netes pornó és a konzumlányok azért megmaradnak, szóval a regény egyik vezérfonala marad a midlife crisis nyomása alatti szexuális élet, megspékelve a drága italok és ínyenc ételek fogyasztásával.

Pénze van rá? Hát hogy ne lenne! Az arabok átvették az uralmat a Sorbonne felett, de mivel Francois épp eltűnt egy időre, és nem tudták reklámozni az új szerződési feltételeket, hát kénytelen-kelletlen elbocsájtották, akkora nyugdíjjal, mintha 44 helyett 65 évesen tette volna le a lantot. Aztán kerülőúton mégis visszaterelgetik, és a Sorbonne új igazgatója, aki persze konvertált, és máris több felesége van (köztük klasszikus értelemben vett fiatalkorú is), ügyes érvrendszerével meggyőzi hősünket, hogy voltaképpen számára is a legjobb választás az lenne, ha beadná a derekát.

Mindez az átmenet, amit Huellebecq felvázol, legalábbis az értelmiség körében, homlokokhoz szorított pisztolyok, sőt! burkolt fenyegetések nélkül megy végbe, pusztán a megfellebezhetetlen érvekkel, hogy az iszlám az egyetlen követhető út.

És valljuk be, ahogy egy céltalanul tengődő, egyke, szüleitől teljesen elidegenedett, barátokat is nélkülöző ateista, aki egy 120 évvel azelőtt alkotó, dekadens írót tart egyetlen lelki társának, talán kényelemből el is fogadja a feltálalt marketing-szólamokat. Ha így lenne tálalva nekem, és ilyen üres lenne az életem, lehet én is bevenném. Jó fizetés, csak hogy három feleséget tarthassak el, akiket engedelmességre (a submission egyik jelentése a behódolás) neveltek, és egy olyan "világi iszlám" verzió elfogadása, ahol kb. csak el kell ismételni, hogy Allahot fogadom el egyedüli istenként, és Mohamedet igaz prófétájaként?

Az egyetlen dolog, ami hiányjelet hagyott bennem, az az utolsó 10-15 oldal, amivel lezárja a sztorit. Nem amiatt, hogy semmi nagy volumenű esemény, vagy katartikus felismerés nem kap helyet, csak egyszerűen még továbbvinném a történetet pár hónappal, ami alatt bővebben beleláthatnánk a kialakulóban lévő új társadalom viszonyaiba. Lehet Houellebecq sietett picit? 250 oldal, ami lehetne 450 is simán?  Érezte valahol, hogy a kasszánál akkor arat majd igazán, ha szinkronban van bizonyos történelmi eseményekkel? Elvégre az első kiadás kb. egybeesett a Charlie Hebdo merénylettel...

De annak ellenére, hogy maximálisan nem aknázza ki a politikai, gazdasági és társadalmi következmények bemutatásának lehetőségét, számomra csillagos ötös a regény. Pusztán a stílus miatt. Azzal együtt, hogy pl. a Huysmams-on elmélkedő oldalak, vagy a vallásfilozófiai mellékzönge picit nehézkessé teszi itt-ott, a nagyon finom szarkazmus, amivel korunk szexualitását, és fogyasztói szokásait felskicceli. A cselekmény tempósan halad előre, és bár Francois cseppet sem az a fajta főhős, akivel együtt lehetne izgulni (főleg, hogy voltaképp ő sem izgul, nem is húzza fel magát semmin), megvan benne az az univerzalitás, hogy sokan magukra ismernének 1-1 jellemvonása kapcsán. (Ha más nem: enni, inni, baszni szeretünk, nem igaz? ;) Egy begubózott, szűklátókörű, de intelligens, az új információkat szintetizáló, alkalmazkodni képes ember szemszögéből láthatunk egy fiktív és nagyon abszurd jövő-szeletet 2022-ből. (Ami lehet nem is tűnik majd ilyen abszurdnak akkor, még azzal együtt sem, hogy talán nem válik valóra a predikció...)

Bónusz-, vagy spoiler-képpen, ahogy tetszik:

Pár idézet, csak angolul, mivel nem veszem a bátorságot, hogy visszaadjam a színvonalat, ha le is tudnám fordítani. (Az az érzésem, az angol fordító nagyon jó munkát végzett, de lehet az eredeti még több apró örömöt okozna.)

A házasságról:

"In the old days, people lived as families, that is to say, they reproduced, slogged through a few more years, long enough to see their children reach adulthood, then went to meet their Maker. The reasonable thing nowadays was for people to wait until they were closer to fifty or sixty and then move in together, when the one thing their ageing, aching bodies craved was a familiar touch, reassuring and chaste, and when the delights of regional cuisine [...] took precedence over all other pleasures."

A kereszténységről:

"Jesus had loved men too much, that was the problem; to let himself be crucified for their sake showed, at the very least, a lack of taste [...] And the rest of his actions weren't any more discerning, like when he absolved the adulterous woman, for example, with arguments such as 'let him who is without sin', etc. All you would have had to do was get hold of a seven-year-old child - he'd have cast the first stone, the little fucker."

A vaskos nyugdíján való meglepetésről:

"They were really willing to pay to avoid any trouble. No doubt they have overestimated the ability of academics to make a nuisance of themselves. [...] Even if all the university teachers in France had risen up in protest, almost nobody would have noticed, but apparently they haven't found that out in Saudi Arabia."

Az utcakép megváltozásáról:

"To visualalize a woman's thighs and to mentally reconstruct her pussy where the thighs intersect - a process whose power of excitation is directly proportional to the length of bare leg - was so involuntary and mechanical with me, so genetic you might say, that it took me a while to notice what was missing: no more dresses or skirts."

Egy kis fricska a modern udvariasság fogalmának:

"She was a regular participant in gang bangs, usually held in swingers' clubs, sometimes in car parks or other public places. Although she charged a nominal fee - fifty Euros per person - she made a lot at these parties, since she invited as many as forty or fifty man, who took turns in all three orifices before they came on her. She promised to let me know next time she organised a gang bang. I thanked her. The truth was, I wasn't interested, but she seemed like a nice person."

A plázák üzleteinek várható átalakulásáról, a női vásárlókon keresztül:

" [...] the Jennyfer's days were numbered. It had nothing to offer the good Muslim tween. Secret Stories, which advertised name-brand lingerie at discount prices, had nothing to worry about: the same kind of shops were doing fine in the malls of Riyadh and Abu Dhabi. [...] Hidden all day in impenetrable black burkas, rich Saudi women transformed themselves by night into birds of paradise with their corsets, their see-through bras, their G-strings with multicoloured lace and rhinestones. They were exactly the opposite of Western women, who spent their days dressed up and looking sexy to maintain their social status, then collapsed in exhaustion  once they got home, abandoning all hopes of seduction in favour of clothes that were loose and shapeless."