Előrebocsájtom, akkor sem voltam igazi-igazi DCD fan, azaz pl. a korai zenéik nagyja nem az én világom, és azt leszámítva is inkább Lisa Gerrard, aki megfogott. Oks, vannak számok, amiben Brendan Perry énekel, és tök jó az is, de csak akkor ha a zene is jó. Miért? Hiszen neki is markáns, képzett hangja van... Dehát nem olyan, és kész. Lisa magában egy hangszer, főleg hogy halandzsázik, és nem kell szövegre figyelni.
No meg persze az is bejátszott, hogy zenében képzetlen lévén, amikor a szinti úgy szól, mint valami közelkeleti fúvós pikula, akkor az nekem nem szintiként jelenik meg a fejemben, és amikor úgy szól, mint egy vonós hangszer, akkor is vonósokat látok magam előtt, nem kopasz embert, fekete ingben a billentyűzet felett. Ez máig így van. Sok "dark" emberke bírja a DCD-t, én nem voltam ilyen sosem.
Persze annyira gyík nem vagyok, hogy ne lettem volna vele tisztában, hogy ez szinti, de gondoltam egy álom-koncerten meglepnének valami élő hangszereléssel, ha nem is minden számban, de legalább a törekvés meglenne.
Mert amúgy nem vagyok nagy koncertlátogató se, de pl. amikor Jovanotti volt valamelyik Szigeten, akkor volt vagy 13 élő zenész a színpadon, és tolták a funkyt rendesen. Vagy amikor az Amorf Ördögök egy teljesen kis közönségre hangolva, a ZP-ban olyan perfekt repertoárt tolt, hogy minden harmadik számot más hangszereléssel, és/vagy más ritmusban játszottak, meg még egy teljes ütőhangszeres együttest és egy hastáncosnőt is verbuváltak, a léggitáros koreai srácról nem is beszélve, és ez nem búcsúkoncert volt, vagy nem filmfelvétel miatt, csak egy mezei pardon-koncert, kb. 150 embernek....
Szóval zu sammen, tudtam én az első béna, okostelefonos youtube megosztásokból, hogy ebben a turnéban nem lesz akkora kraft, mint a Towards The Within-ben. Pl. azért, mert ez egy lemezbemutató turné, és picit az volt az érzésem, mint amikor hazavittem a Pink Floydtól a Division Bell-t műsoros kazettán, és mekkora csalódás volt! Már elvesztették a fonalat akkorra.
A Dead Can Dance nem annyira, de azért ha Spiritchasert veszem, mint előző albumot...
No, azt lejátszhatnák most is, nem reklamálnék, hogy minden épp olyan, mint az eredeti.
És persze, tisztában vagyok vele, hogy a DCD se nem Jovanotti, se nem Amorf Ördögök, vagy mondjuk Nouvelle Vague, szóval nem vártam el, hogy Brendan toljon egy stage-diving-ot, vagy hogy a Nierika alatt echte bantu táconők banánt hámozva riszáljanak, de ahogy mondtam, egy csellista, vagy fuvolás szép gesztus lett volna néhol, ami persze azt is jelentené, némi változtatást eszközölnek a számokon.
Egy hosszabb into, vagy outro?
Egy szóló, valamin, ami sosem volt ott?
Valami. Könyörgöm!
Nos, nem!
Rájöttem, a DCD egy "apollónisztikus" formáció.
Tökéletesen visszaadják, amit tudnak, nem csuklik meg a hangjuk, és nem hagynak ki egy ütemet. És kurvára el tudják ezt nyomni 40 koncerten egymás után! Ugyanazzal a színpadi outfittel, ugyanazzal a felkonffal (pl. Lamma Bada), ugyanazzal az "encore"-repertoárral. (No, ez utóbbiban reménykedtem, hogy eccerélünk-alapon most nem a Song to the Siren lesz, hanem, óriási melepetésre a Cantara vagy a Yulunga, vagy még valami a Spiritchaserről, ami a legkirályabb albumuk.)
Nem, ők köszönik szépen, a "show" azt jelenti, lejátszák egy színházban ugyanazt, amit a stúdióban.
Ott a hangmérnököknek, itt embereknek,
Whatever...
Ahogy mondtam, nem voltam én igazi fan, meg fel is vérteztem magam.
Nem kezeltem már úgy egy ideje, mint valami "eljövendő csúcsélményt".
Melóból hazajöttem, kajáltam, elcangáztam a Bord Gáis Theatre-hez (ez milyen amúgy?! Mintha a Madách-ot átkeresztelnék Tigáz Színházra...), oszt megnéztem mit tudnak.
Bakancslistán rajta volt, most meg ott a pipa mellette, e.
Egyet mondok azért a jó oldalon:
LISA GERRARD AZÉRT MÉG MINDIG ISTENNŐ!!!!!!!
Szóval megérte így is ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése