'Tis

Vannak dolgok, amik nem változtak. Például az Adidas hoodie mackó még mindig az általános viselet a North Side-on.
De vannak nagy változások is:
Egy „kurwa” sem ütötte meg még a fülem.
A netcaféban gyakran egyedül vagyok az afrikaival, aki bérli a helyet. A gépek felét már ki is vették, de 5-6 éve a full arzenál mellett is alig lehetett néha helyet találni. Persze azóta sokkal könnyebb a UPC-t beköttetni, de a lényeg inkább abban van, hogy jópár hostel is bezárt azóta. Az is ahol elkezdtem szépreményű karrieremet 2005-ben.
Az egyik belvárosi pub is bezárt, ahol néha jártunk, és egyszer azért nem akartak beengedni, mert old school Adidas cipő volt rajtam, máskor meg azért nem akartak visszaengedni (tavasszal, pólóban), mert kivittem a söröm a cigi mellé.
Másik, ami nagyon szomorú: A McConnell’s nem elég, hogy becsődölt, de a régi épületet nem tudták eladni, és miután 1-2 junkie befészkelte magát, magas vastáblákkal barikádozták el, most pedig épp a környéken dolgozó melósok toi-toi budija van beinstallálva a szebb napokat látott recepció elé :( (Mindez a Hilton közvetlen szomszédságában!)
A FAS-ban is tolongtak annak idején, most 10 perc alatt sorra kerültem, de effektíve csak abban tudtak segíteni, hogy átnézték a cv-m, megmondták hogy írjam újra, és naponta 10 darabot ingyen fénymásolnak. (Ez nem rossz, mert a netcafékban 25 cent 1 oldal nyomtatás.)
A legtöbb helyen már el se veszik a cv-t. A CineWorld-ben vagy a Mekiben azt mondták, csak online lehet jelentkezni. A moziban volt 3 üresedés Londonban, a Mekiben Dublinhoz legközelebb 1 üresedés, Brayben...
A belárosi Lidl, ami egykor hemzsegett a kelet-európai garnitúrától, most kábé fél gőzzel megy, az egyik Tesco-ban pedig azt mondta a góré, hogy egy éve nincs náluk új ember, és nem a katolikus hetilapra gondolt ;)
Persze ezzel egy időben azért láttam nagy szatyorral embereket a Henry Streeten, és a kisebb hazai láncoknál (Supervalu, Centra, Superquin) kábé ugyanaz a forgalom, szóval aki tud vásárolni, az fog is, de nem az idegen áruházakba tolják a zsetont. Akinek füle van, hallja meg!
A Dundrum Shopping Center még elég mozgalmasnak tünik, de ott meg kialakult a kasztrendszer, ahol se a tapasztalat, se a nyelvtudás nem ér sokat. A Frango’s, a Rainbow Ice, a Yo Sushi kb. 70-80%-ban magyar, de már legszívesebben némának tettetik magukat, ha cv-nek látszó tárgy van a kezedben. A takarítók bezzeg litván-lengyel-román kombó, és mivel egy részük még mindig nem tanult meg angolul, mi értelme lenni felvenni egy magyart?
A divat-, ékszer-, parfüm-, és cipőboltok nekem élből kiesnek, aki látott mostanában élőben, az asszem tudja miért. Csoda, hogy a biztonsági őr nem teper a földre egy amerikai focis tackle-lel, amikor csak megközelítek egy ilyen egységet!

Kimentem Swords-ba, de okosan előbb megvettem az Angela’s Ashes folytatását, a ’Tis-t, mert a Dublin Bus csak egyre szarabb: semmi menetrend-tartás, és amúgy is vagy 45 perc az út. A FlexSource Recruitment kitöltetett velem 1 csomó IQ tesztet, hogy lássák, alkalmas lennék-e arra, hogy raklapokat navigáljak egy mínusz 18 fokos hangárban. Aztán még aznap este felhívtak, hogy lenne 1 beugrós, deli counter meló, de mivel nincs autóm, ezt sem kaptam meg, mert dublin északi végén van, és néha csak 2 órát adnak, hogy telefon után munkára jelentkezz!
Autó nélkül itt annyira se vagy ember, mint otthon.

Nohát, ennek ellenére most kinéz egy mosodás meló a Four Seasons-ben.
Első a szokásos HR-es pofavizit:
- Can you give me five words that would describe your characteristics?
- Well, reliable, adaptive, persistant, ...hmmm...trusthworthy...
- One more.
- Sexy?
- Hmmm. – looking at cv – we have your number here, right?
- Bet you do, Hun’
Nem pont így ment, persze :)
Másnapra behívtak, és már a mosoda főnökével, meg a HK fönökével beszéltem egyszerre, egész technikai dolgokról, aztám meg még egy öltönyös csávóval is, aki a végén óvatosan megkérdezte, hogy vágatnék-e egy picit a hajamból?
No, ez szerintem már egyenes beszéd, nem igaz? Ha lenne egy másik komoly esélyes, nem lenne egyszerübb csak odafirkantani egy széljegyzetet, hogy:
Shabby sod, shake him off!

Közben elkezdtem albi ügyben is kutatni, és elsőre kaptam is egy kisebb sokkot, amikor a Seville Place-en (klasszikus North Central gettó) néztem egy szobát, ahol brazilok és olaszok laknak. Az már eleve idegesített, hogy a szőnyeges lépcsőn nem kellett levenni a cipőt, de hogy a szobában se, azon a kb. 2 m2-es szőnyegfolton, amit a két ágy kihagyott, az már nagyon nem tetszett. A konyhában meg lepattant linó, és olyan mikró, aminél jobbat lehetne menteni egy pesti lomtalanításkor, a sarokban három félig tömött kukászsák, nyitva, de az olasz pizzaséf vígan gyúrja a tésztát a pulton... No, ebből már kinőttem, és meg se vártam, hogy a fürdőt is láthassam, ami nem véletlenül volt foglalt, hiszen hatan lettünk volna rá, aminek a nagy része diák, akik csak otthon lógnak és tekerik a dzsót...
Ehhez képest az a szoba, amit egy mauritiuszi sráccal osztok meg, illetve a lakást még három másik mauritiuszival, az maga a patyolat. A szoba itt is minimál, meg se lehet mozdulni, de a 4 lakótársból ketten vendéglátósok, bent kajálnak, és így csak hárman fogunk főzni. Mindenki tök jól beszél angolul, évek óta itt élnek, és dolgoznak, és más nagyon nem is érdekli őket. Nice!
Ja, és külön tetszik, hogy van 1 szentély-sarok, tele kis hindu szobrokkal, és 1 olajmécsessel.

Azóta:
Reggel épp csak leültem egy teával, hogy azon gondolkozzak, mi is legyen a napi program, amikor csörög a telefon, és a City Post (legújabb kis privát postai szolgáltató) hív, tudok-e ma meg holnap kézbesíteni? Hát persze, adjatok egy címet, 45-50 perc és ott is vagyok. Autó vagy bringa? Utóbbi. Ok, van-e saját? Van. Perfect.
Térképem persze nincs, amit meg a Dublin Bus ad ingyen, azon nincsenek kilistázva az utcák, így beruházok 6.99-et egy lapozós belváros-térképre, aztán mégsem találom a pontos címet, már eleve, ahol jelentkezni kellene. Hívom őket, épp az se tudja, aki felveszi, de mondja, maradjak ott ahol vagyok (200 méterre voltam), aztán kijön értem egy csaj, és megmutatja a helyet. Semmi cégtábla, és a 179-es szám az utca túloldaláról nem látszik, hát ez volt a baj, no problem, én se vettem volna észre, mondja nekem. Okés, gondolom, ez azért nem olyan jó előjel a nap további részére nézve, de: ne ess pánikba!
A csajnak viszont nincs kulcsa – most költöztek csak oda, így csak azért még a főnöknek is oda kell jönni, hogy felvegyem a cuccot. Pont ma olyan igazi tépős szél van, áldom az eszem, hogy melegítőt vettem a nadrág alá, de még így is elkérem a piros postás dzekit a csajtól 10-15 perc után, és már a talpam is fázik bakancsban és két zoknival, ő meg ott áll sapka nélkül, balettcipőben, és én toporgok, nem ő...
Végre megjön a boss, a nő meg kiszortírozza nekem szépen a D2 utcáit, a térképen megnézem mi lesz a logikus sorrend, és 11-kor nekivágok.
Délre már kimelegszem, de megy a szórás is, és boldogan tartok egy kis ebédszünetet, eszem egy kis junk-ot a Grafton St. Sarkán.
Vannak nehezen megtalálható címek, mivel itt elég esetleges a számozás, és az is váltakozik, hogy van olya utca, ami a nekem ismerős páros-páratlan leosztásban megy, de van ami folytonosan, mintha egy tér lenne, és a 180-al szemben a 44 van. Meg ezt még megszaggatják a Court-ok, Hall-ok, és rokonaik. én is most a Stewart Hall, Parnell Str. Alatt lakom, ami igazából egy lépcsőház, a Parnell streeten, de véletlenül sincs kiírva semmilyen szám, szóval az itt lakókon kívül talán csak a tapasztalt postás és taxis találná meg elsőre...
Ennek ellenére mindent levadászok, repkednek a mosolyok a recepciós nőkkel:
- Have a lovely day.
- And you.
és már háromra otthon is vagyok, zuhanyzok, lefekszem olvasni picit (döbbenetes a hasonlóság köztem és Frank McCourt között!). Felnyitok egy borítékot, amit nem találtam meg sehogy sem, és örülök, mert úgyis csak junk-mail volt. Mivel időközben kiderítettem, hogy a Four Seasons meló tutira MEGVAN, de lehet csak jövő héten kezdhetek, így holnap is mehetek kézbesíteni, de már nincs kedvem visszavinni a dzsekit meg a táskát, inkább írok egy SMS-t négy előtt nem sokkal, hogy mennék holnap is, és addig maradhat-e nálam?
Persze.
és még a Julian is hívott, volna-e kedvem jövő héten dolgozni neki, de azok az idők már elmúltak felettem, amikor a dögnehéz szőnyegtisztítót is fel tudtam vinni egy szük lépcsőn, szóval erre már nemet kellett mondanom.
Szóval ez van: vissza a szokásos kerékvágásba.
Is it worth it?
'Tis.