Bevallom,
talán a Pí élete óta főleg történelmi regényeket
olvastam, hellyel-közzel mellette a Trónok harcát, illetve nemrég egy magyar
regényt, ami 1975-ben játszódik, szóval szinte már történelminek számít. Ezek
után mind stílusban, mind témában felüdülés volt letérni a főcsapásról. Egyébként
a francia lakótársam a párizsi események utáni rövid szóváltás kapcsán nyomta a
kezembe a regényt, hogy feltétlenül olvassam el!
Nem
kezdtem el azonnal, mivel még be kellett fejezni egy Bernard Cornwellt, meg
mostanában többet is dolgoztam a szokásosnál, de amikor az első 40 oldalon
túlvoltam, onnan kezdve nehéz volt letenni.
A
történet főszereplője egy 44 évesen máris teljesen kiégett professzor, aki a
Sorbonne-on tanít, hetente egy napba sűrítve előadásait. A 19. századi francia
irodalom szakértőjeként beismeri, hogy az irodalom oktatása egyetemi szinten
teljesen öncélú. A diákok nagy része voltaképpen annyit ér el vele, hogy figyelemfelkeltő bónuszt tesznek az
önéletrajzukba, ha egy sikkes butikba jelentkeznek dolgozni, merthogy az
irodalomban való jártasság egyfajta glamourt, egzotikus mellékízt adhat, ami
kiemeli őket a többi pályázó közül. Egyébiránt csak kb. 100-ból egy nagyon
tehetséges diák marad meg az irodalomnál, ami azt jelenti, hogy tanársegédek,
később aztán professzorok lehetnek, és a kör bezárul. (Később utal rá, hogy ami
a közvélemény alakítását illeti, a klasszikus értelemben vett entellektüellek
már régóta kb. annyit érnének el hangjuk hallatásával, mint Tibi Atya,
amennyiben megpróbálná az igaz hitre téríteni a szaudi herceget...)
Emberünk
emellett év elején általában felszedi az egyik tanítványát, akivel pikáns nemi
életet élet él a szemeszter végéig, majd valamikor az új tanév elején lerázza.
Mindez olyan rutinszerű és fájdalommentes, hogy nyilvánvalóan nagyon sekélyes
viszonyokról volt szó mindig is. Emellett az étkezési és alkoholfogyasztási
szokásainak sűrű említése nyomán hedonistának is nevezhetnénk, ha nem lenne
egyfajta pótcselekvés mellékzöngéje az egésznek. Az ínyenc fogások és exkluzív
borok, konyakok említése, mintha csak kis homokzsákok lennének az özönvíz
ellen. Rokoni, baráti kapcsolatai nincsenek, és az egyetlen kapaszkodó, a
szenvedélyes intellektuális kötődés szakterületének tárgyához, egy 19. századi
íróhoz, szintén elérte már a zenitjét, azaz voltaképp céltalannak érzi az
életét.
A
2022-es általános választások sem csigáznák fel különösképpen, megmaradna
egy-egy szarkasztikus megjegyzénél, és többször be is vallja, nincs otthon
igazán sem a politikában, sem az iszlám vallás alapvető téziseiben. Számára épp
fontosabb, hogy mivel már a tanév második felében járunk, de még mindig nincs
új nő a színen, a tavalyi csajjal veszi fel a kapcsolatot, és egy viszonylag
részletesen ecsetelt szexjelenet után elkezd azon gondolkodni, hogy talán
komolyabbra is fordulhat ez a viszony, és talán ez lehet a mentőöve, ha ki akar
evickélni az általános tespedségből.
Viszont
a csaj zsidó származású, és félelmében elhagyja az országot.
Hogy
miért? És hogy jön ide az iszlám?
Franciaországban
a "szokásos" pártok mind nagyot vesztettek a korábbi bázisukból, és
2022-ben magasan a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front (szélsőjobb) vezeti a
statisztikákat, míg a Muszlim Testvériség és a szocialisták kb. fej-fej mellett
haladnak. A mérsékelt konzervatívok már csak a sor végén kullognak. Mindenki arra
fogadna, hogy a szélsőjobb és a szocik jutnak a döntőbe, majd az előbbi
koalícióba lép a többi konzervatívval, és lépéseket tesznek az EU-ból való
kilépére, valamint a "Franciaország a franciáké!" szólamokkal
támogatott programok kapnak majd még jelentősebb támogatást. A regényben már a
2017-es választást is meglepetésként említi Houellebecq, ahol a szélsőjobb
éppenhogy csak alulmarad a szocialistákkal szemben, holott eddigre már a
francia szavazók nagy része nyíltan nemzeties érzelmű. (Ennek szélső ága a regényben
a "nativista" szekció, nem tudom valóságban létezik-e
Franciaországban, de kb. olyanok, mint a Magyar Gárda, csak több felsőpolcos
kapcsolattal.)
Hősünket
nem igazán érdekli az egész. Számára a választás napja, és ahogy ezt a média
közvetíti, nem más mint egy politikai VB-döntő, amikor mikrózható indiai
kajával és három üveg vörösborral befészkeli magát a tévé elé, hogy
"végigizgulja" ki jön ki győztesként. Houellebecq cinizmusa ahogy a
modern társadalom apró kis nüanszait elhinti a regényben, már önmagában megéri
az olvasást. Néhol engem nagy kedvencemre, Joseph Hellerre emlékeztet.
Szóval
Francois általában a cirkuszi attrakciónak, valógságshow-nak tartja a
választásokat, de most valami más. Egy idősebb kollégája nyitja fel a szemét: a
választások kimenetele vastagon érintheti az egész oktatásügyet, és ezen belül
a Sorbonne-t is, azaz Francois voltaképpen azért kezd csak jobban figyelni az
eseményekre, mert a saját pozíciója is mérlegre kerül.
A
választások közeledtével persze feldúsulnak a külvárosi extremisták
összecsapásai, de az értelmiség persze kevés figyelmet szentel minderre. A
média ebben cinkos: előbb csak nevetségessé teszi a "Kasszandrákat",
akik mindig bejósolják a legrosszabbat, és egyre kevesebb hírt közölnek az erőszakos
eseményekről, majd maguk a "Kasszandrák" is elhallgatnak, és csak a
vihar előtti csend marad. Francois itt megemlíti a harmincas évek
Németországát, ahol szintén az összes tojásfejű azt hangoztatta, hogy
"Hitler majd észhez tér." A 2022-es év Párizsa mintha már zsibbadt
lenne az etnikai kakaskodástól. Példa: egy koktélparty közeli lövöldözés és
robbantások hangja miatt szakad félbe, és Francois elkíséri egy kollégáját,
hogy annak lakásában folytassák a diskurzust. Ahogy közel érnek a lángban álló
Clichy térhez, gyakorlatilag a feszültség legkisebb jele nélkül folytatják a
beszélgetést, miközben két géppisztolyos rohamrendőr közömbösen csevegve
elhalad mellettük a tér felé, ahol korábban a bomba robbant. Úgy viselkednek,
mintha mi sem történt volna. Francois kollégája lazán kommentálja, hogy a
professzor lakása a kínai negyedben van.
-
Ha az etnikai zavargások egész Párizst ellepik, a kínaiak ki fognak maradni
belőle. A kínai negyed lehet az utolsó biztonságos hely a városban.
Az
említett kolléga, mint szélsőjobbos mellékszereplő, beavatja Francois-t: a
nativisták valószínűleg polgárháborút akarnak, és ráadásul minél hamarabb!
Miért? Logikus: a "nem bennszülött" kisebbség nagyobb születési
rátája mellett ha most nem robban ki a háború, később esélyük sem lesz győzni.
Ezt, és a nativisták egyéb nézőpontjait jobban kifejtheti, és emiatt zseniális
szerintem, Francois figurája mennyire "szakbarbár" és politikailag
tájékozatlan: ezt használhatja fel Houellebecq, hogy a karakteresebb hangokat
képviselő mellékszereplők felskicceljék a tényállást jobbról, balról és
középről. De Francois mindezzel együtt értelmiségi, hiszen a Sorbonne
professzora.... Lehet csak én akarom szándékosan belelátni, de van egy olyan
érzésem, hogy manapság pont azok, akik egy-egy területen valódi specialistákká
képzik magukat, és éveket töltenek a világ 1-1 apró szegmensének részletes
kutatásával, közben pedig nem marad idejük, hogy mondjuk történelmi
párhuzamokat összevessenek jelenkori politikai törekvésekkel, gazdasági
mintákkal, szociális problémákkal és kulturális csapdákkal, azok voltaképp épp
olyan naivak lehetnek, mint a focin és X-faktoron, olcsó sörön és
lecsókolbászon tengődő "csőcselék". Vagy még rosszabbak, hiszen
roppant intelligensnek tartja őket mindenki, és így ők maguk is ezt hiszik
magukról. (Mint pl. Steel "barátom", aki lehet
matematikus-informatikus, és abban nagyon penge is akár, de aki ilyen mondatot,
hogy "Amerikát, meg nem diktátoroznám azért ott több száz éves a demokrácia és meg is védik, ha kell, nem olyan nyuszi nép lakja mint ezt az országot itt." miközben Magyarországon a konzervatívok, meg a kerítésépítés
ellen tiltakozik, azaz szerintem politikailag kb. egysejtű szinten van...)
A
Muszlim Testvériség a finisben lefutja a szocialistákat, azaz trükkösebb lesz a
kérdés, ki kivel fog koalíciót alkotni. Francois "kiművelését" egy
idősebb kolléganőjének férje folytatja, aki titkosszolgálati szakértőként az
iszlám szélsőségesek kutatásával töltötte az elmúlt 20-25 évet. Ahogy Muhammed
Ben Abbes a szocikkal arról egyezkedik, ki milyen miniszteri tárcát kapna, ha
koalícióban megvernék a Nemzeti Frontot, világossá válik, melyek azok a
területek, amikért körömszakadtáig küzdene.
Az egyik az oktatás. Miért?
Megint csak felvetődik a születési ráta, azaz várhatóan milyen irányba fog
elbillenni Európa (és főleg Franciaország) fiatalságának összképe. Ha ezek a
gyerekek megfelelő (azaz vallásos) oktatásban részesülnek, akkor kontrolláljuk
igazán a jövő nemzedékét. Ami az egyetemeket illeti, a gazdag öböl-országok
készek olyan szinten támogatni a felsőoktatást, amiről állami kézben álmodni
sem mertek volna.
-
Nem kell a katolikusoknak félni? - kérdezi ártatlnaul Francois.
A
biztonsági szakértő leereszkedően és készségesen megmagyarázza, miért nyernek
voltaképpen a katolikusok egy ilyen reformon: Az iszlám a "Könyv"
vallása, a kereszténységgel és judaizmussal együtt. Az igazi ellenség a
hitetlenség, a szekularizáció, nem a másik vallások. Az olajsejkek pénzéből
színvonalas iszlám oktatást fognak működtetni, miközben a világi oktatástól
megvonják az állami támogatást, azaz a keresztény családok is keresztény
iskolába fogják járatni a gyerekeiket, ha azt szeretnék, hogy vigyék valamire
az életben. Viszont az említett "reprodukciós képesség", főleg ha
többnejűséget hivatalosan is elfogadtatják, egyértelműen a muszlimok malmára
hajtja a vizet hosszú távon. A keresztények egy része fel fogja ismerni, hogy a
vallásuk nem állta ki az idők próbáját, és ha nem akarnak teljes hitetlenségbe
süppedni, majd "meg fognak térni".
Tekerjünk
előre: a választásokat némi véres rendbontás, és emiatt teljes médiacsend
zavarja meg, majd amikor beáll a rend, kiderül, hogy Ben Abbes lepaktált nem
csak a szocikkal, de az UCD-vel is (a tradicionális konzervatívok), aminek az
lehet a magyarázata, hogy voltaképpen a Muszlim Testvériség a Nemzeti Fronttal
ellentétben nemhogy nem akar kiszakadni az EU-ból, inkább ki szeretné bővíteni
a Mediterrán térség egyes országaival, mint pl. Marokkó, Algéria és Egyiptom.
Ben Abbes egyfajta modern császárnak láthatja magát, és ahogy a Római Birodalom
annak idején csak úgy volt képes fennmaradni még további pár száz évig, hogy beépítette a kereszténységet, marokkói származású barátunk most épp így gondol
az iszlámra.
Másrészt
a "nők vissza konyhába és szülőszobába!" ösztönzéssel egy csapásra
megszüntetik a munkanélküliséget! Az oktatásból is - az említett okokon kívül -
további pénzek szabadíthatóak fel, hiszen az iskolakötelezettséget leviszik az
általános iskola befejezéséig, ami ugye most már kvázi a 12 éves kor. Egy-két
évvel utána lehet nősülni, oszt szevasz. Ehhez - már csak miután megnyeri a
választásokat - Ben Abbes hozzáteszi a családi vállalkozások maximális
támogatását, és (ahol ez lehetetlen) a dolgozók részvételi befolyásának növelését
a nagyobb cégeknél. (Személy szerint azt gondolom; ez az a pont, ahol az összes öböl-országi
olajmilliárd nem lenne elegendő a fennálló gazdasági rend megdöntésére, azaz
egy ilyen ötletért egy Ben Abbes féle vezető kb. ott végezné, mint Gandhi, vagy
JFK: merénylet áldozataként. Később persze mindig lehet valami tapló náci
bűnbakot találni a merénylő szerepére...)
Sajnos Houellebecq nem megy bele
messzemenően, milyen társadalmi és gazdasági változásokat hozna egy ilyen
stafétabot-átadás. Inkább megmarad Francois-nál, akit
csak annyiban érint egyelőre a fordulópont, hogy észreveszi, csökkent a
libidója azzal kb. egyenes arányban, hogy a miniszoknya-szezon beköszöntekor is
formákat eltakaró öltözetben járnak a nők az utcán. A fiatal csaja meg
félelmében Tel Avivba emigrál, bár a kormány nem jelent fenyegetést a zsidók
számára, sokan gondolják, hogy jobb az óvatosság, és ugye senki nem siet sem
megnyugtatni, sem visszatartani őket. (Ebben számomra az a szomorú, hogy ez
tényleg így lenne, és ezt ugye legjobban a szerencsétlen palesztinok szopnák
meg, mert az egész arab világ azon ujjongana, hogy mérföldes csizmával haladnak
előre Európában, míg az onnan hazaköltöző zsidók értelemszerűen még több
területet annexálnának a palesztinoktól, dehát ahogy Puzsér mondja, "ők
csak az arab világ cigányai"...)
A
miniszoknya eltűnik, de a netes pornó és a konzumlányok azért megmaradnak,
szóval a regény egyik vezérfonala marad a midlife crisis nyomása alatti
szexuális élet, megspékelve a drága italok és ínyenc ételek fogyasztásával.
Pénze
van rá? Hát hogy ne lenne! Az arabok átvették az uralmat a Sorbonne felett, de
mivel Francois épp eltűnt egy időre, és nem tudták reklámozni az új szerződési
feltételeket, hát kénytelen-kelletlen elbocsájtották, akkora nyugdíjjal, mintha
44 helyett 65 évesen tette volna le a lantot. Aztán kerülőúton mégis
visszaterelgetik, és a Sorbonne új igazgatója, aki persze konvertált, és máris
több felesége van (köztük klasszikus értelemben vett fiatalkorú is), ügyes
érvrendszerével meggyőzi hősünket, hogy voltaképpen számára is a legjobb
választás az lenne, ha beadná a derekát.
Mindez
az átmenet, amit Huellebecq felvázol, legalábbis az értelmiség körében,
homlokokhoz szorított pisztolyok, sőt! burkolt fenyegetések nélkül megy végbe,
pusztán a megfellebezhetetlen érvekkel, hogy az iszlám az egyetlen követhető
út.
És valljuk be, ahogy egy
céltalanul tengődő, egyke, szüleitől teljesen elidegenedett, barátokat is nélkülöző
ateista, aki egy 120 évvel azelőtt alkotó, dekadens írót tart egyetlen lelki
társának, talán kényelemből el is fogadja a feltálalt marketing-szólamokat. Ha
így lenne tálalva nekem, és ilyen üres lenne az életem, lehet én is bevenném.
Jó fizetés, csak hogy három feleséget tarthassak el, akiket engedelmességre (a
submission egyik jelentése a behódolás) neveltek, és egy olyan "világi
iszlám" verzió elfogadása, ahol kb. csak el kell ismételni, hogy Allahot
fogadom el egyedüli istenként, és Mohamedet igaz prófétájaként?
Az
egyetlen dolog, ami hiányjelet hagyott bennem, az az utolsó 10-15 oldal, amivel
lezárja a sztorit. Nem amiatt, hogy semmi nagy volumenű esemény, vagy
katartikus felismerés nem kap helyet, csak egyszerűen még továbbvinném a történetet pár hónappal, ami alatt bővebben beleláthatnánk a kialakulóban lévő új
társadalom viszonyaiba. Lehet Houellebecq sietett picit? 250 oldal, ami lehetne
450 is simán? Érezte valahol, hogy a
kasszánál akkor arat majd igazán, ha szinkronban van bizonyos történelmi
eseményekkel? Elvégre az első kiadás kb. egybeesett a Charlie Hebdo merénylettel...
De annak ellenére, hogy
maximálisan nem aknázza ki a politikai, gazdasági és társadalmi következmények
bemutatásának lehetőségét, számomra csillagos ötös a regény. Pusztán
a stílus miatt. Azzal együtt, hogy pl. a Huysmams-on elmélkedő oldalak, vagy a
vallásfilozófiai mellékzönge picit nehézkessé teszi itt-ott, a nagyon finom
szarkazmus, amivel korunk szexualitását, és fogyasztói szokásait felskicceli. A
cselekmény tempósan halad előre, és bár Francois cseppet sem az a fajta főhős,
akivel együtt lehetne izgulni (főleg, hogy voltaképp ő sem izgul, nem is húzza
fel magát semmin), megvan benne az az univerzalitás, hogy sokan magukra
ismernének 1-1 jellemvonása kapcsán. (Ha más nem: enni, inni, baszni szeretünk,
nem igaz? ;) Egy begubózott, szűklátókörű, de intelligens, az új információkat
szintetizáló, alkalmazkodni képes ember szemszögéből láthatunk egy fiktív és
nagyon abszurd jövő-szeletet 2022-ből. (Ami lehet nem is tűnik majd ilyen
abszurdnak akkor, még azzal együtt sem, hogy talán nem válik valóra a
predikció...)
Bónusz-,
vagy spoiler-képpen, ahogy tetszik:
Pár
idézet, csak angolul, mivel nem veszem a bátorságot, hogy visszaadjam a
színvonalat, ha le is tudnám fordítani. (Az az érzésem, az angol fordító nagyon
jó munkát végzett, de lehet az eredeti még több apró örömöt okozna.)
A
házasságról:
"In
the old days, people lived as families, that is to say, they reproduced, slogged
through a few more years, long enough to see their children reach adulthood,
then went to meet their Maker. The reasonable thing nowadays was for people to
wait until they were closer to fifty or sixty and then move in together, when
the one thing their ageing, aching bodies craved was a familiar touch,
reassuring and chaste, and when the delights of regional cuisine [...] took precedence
over all other pleasures."
A
kereszténységről:
"Jesus
had loved men too much, that was the problem; to let himself be crucified for
their sake showed, at the very least, a lack
of taste [...] And the rest of his actions weren't any more discerning,
like when he absolved the adulterous woman, for example, with arguments such as
'let him who is without sin', etc. All you would have had to do was get hold of
a seven-year-old child - he'd have cast the first stone, the little
fucker."
A
vaskos nyugdíján való meglepetésről:
"They
were really willing to pay to avoid any trouble. No doubt they have
overestimated the ability of academics to make a nuisance of themselves. [...]
Even if all the university teachers in France had risen up in protest, almost
nobody would have noticed, but apparently they haven't found that out in Saudi
Arabia."
Az
utcakép megváltozásáról:
"To
visualalize a woman's thighs and to mentally reconstruct her pussy where the
thighs intersect - a process whose power of excitation is directly proportional
to the length of bare leg - was so involuntary and mechanical with me, so
genetic you might say, that it took me a while to notice what was missing: no
more dresses or skirts."
Egy
kis fricska a modern udvariasság fogalmának:
"She
was a regular participant in gang bangs, usually held in swingers' clubs,
sometimes in car parks or other public places. Although she charged a nominal
fee - fifty Euros per person - she made a lot at these parties, since she
invited as many as forty or fifty man, who took turns in all three orifices
before they came on her. She promised to let me know next time she organised a
gang bang. I thanked her. The truth was, I wasn't interested, but she seemed
like a nice person."
A
plázák üzleteinek várható átalakulásáról, a női vásárlókon keresztül:
"
[...] the Jennyfer's days were numbered. It had nothing to offer the good
Muslim tween. Secret Stories, which advertised name-brand lingerie at discount
prices, had nothing to worry about: the same kind of shops were doing fine in
the malls of Riyadh and Abu Dhabi. [...] Hidden all day in impenetrable black
burkas, rich Saudi women transformed themselves by night into birds of paradise
with their corsets, their see-through bras, their G-strings with multicoloured
lace and rhinestones. They were exactly the opposite of Western women, who
spent their days dressed up and looking sexy to maintain their social status,
then collapsed in exhaustion once they
got home, abandoning all hopes of seduction in favour of clothes that were
loose and shapeless."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése