Felkeltem viszonylag korán, szabad szombat, vannak tervek is, hát köpjünk a tenyerünkbe, oszt hajrá! Kezdetnek persze nem sok mást tehettem, mint leültem bámészkodni a neten, mivel itt szombaton reggel 9-ig még a nagy boltok se nyitnak ki, és előző nap, 6 nap kemény meló után már nem volt erőm bevásárolni. Okés, nem szaporítom a szót, kis shopping után nyitottam egy húslevessel, mert az csendben fő, Hansey meg még aludt (a nappaliban lakik, amiből a konyha is nyílik, nincs ajtó, én meg tekintettel szoktam lenni az alvó emberekre...)
A levesről megpróbáltam igazi foodporn-os fotót készíteni, de nem sikerült...
Azért nagyon finom lett, a karalábé az egyetlen, amit itt még nem találtam, az picit hiányzik.
No, miután fent volt mindenki, lehetett zajolni, hát nekikezdtem a kis kert-sarkom tuningolásába. Terv persze most se készült, de az alapanyagot elég régen nézegettem már a balkonon, hogy legyen legalább egy skicc a fejemben, mit is akarok ebből kihozni. Nem lehetett ám nagyon elrugaszkodni a talajtól, a szerszámkésztelt a következőkben merült ki: szög, kalapács, fűrész, pár használt cipőfűző, meg azokon a helyeken a csavarozási lehetőség, ahol gyárilag eleve benne volt az anyagban.
Ezzel el is árulom, a munka nem itt kezdődött, hanem a préda kiszemelésével, az ad hoc gyűjtögetéssel indult. Mert persze nem fogok itt elmenni a Woodys-ba több tíz euróért leceket, meg csavarokat, meg sarokpántokat venni, hanem kivárom amíg házhoz jön.
Nem szégyellem, hogy guberálok néha. Pesten is megmentettem már 1-2 virágcserepet, és virágot is, mai napig köszönik szépen :) No, itt is hamar megláttam ezt a szétcsapott polcot a bin room-ban (ami egyébként extra tiszta, soha senki nem dob ki úgy zsákot, hogy félig nyitva lenne, szóval nincs rothadt banánszag, és hasonlók.) A polcot amúgy is csak a kuka mellé tették, szóval gondolkodás nélkül vittem fel az erkélyre, hely az volt neki, az általános kuplerájon meg nem rontott semmit. Három hétig csak figyelt, vagy időm nem volt, vagy esett az eső, van ez így.
Ma külön jó jelnek vettem, hogy egy doboz kisméretü csempét lőttem a kuka mellől, gondoltam valamire az is jó lesz... (Ja, csempetoronnyal támasztottam alá a lecet, hogy meglegyen az ellentartás a váz szögelésekor, szóval nem is tudom mire jutottam volna enélkül...talán a könytári könyveket használtam volna :D
Fél órán belül itt tartottam:
Aztán leszaladtam még 1-2 cuccért, gondoltam veszek másodjára is bolti bazsalikomot (az első nem élte túl a kiültetést), meg ekkor ugrott be, hogy legyen már színe is, annyira, de annyira hiányzik ebből a városból, hogy rettenet.
Itt ugye megborul a freecycle téma, mert a kis rács bizbasz is megtetszett, meg akkor még egy kétosztatú virágláda, meg madzag is kellett mert a fa olyan puha, hogy már majdnem egy erős kartonpapírral vetekszik, a kis szögek meg nem nagyon tartják, és végül is több mint 10 kiló cucc kerül majd rá, szégyen lenne, ha összedőlne, mint a kártyavár. De alapvetően azért büszke vagyok magamra az elvi oldalról is.
Vívóállásban festegettem a sprével, mivel épp erős, és váltakozó irányú szél volt (ki hinné ezt errefelé?), aztán már így nézett ki:
Ja, a jobb oldalon az egy szintén kidobásra ítélt vágódeszka, épp oda kellett, nem? Aztán pepecseltem jó sokat az utolsó simításokkal, melyik növény hová kerüljön, ésatöbbi-nemragozom... Ez lett belőle, la:
A lakótársak fele közben hazaért, némi udvarias, vicceskedő érdeklődést tanusítottak, aztán leültek tévét nézni. Nincs afelől kétségem, hogy a munkahelyükön megbecsülik őket, mivel lelkiismeretes, precíz, "munkájukra igényes" típusok. Rendezettek is, pl. itthon még csak egyszer kerültem sorra nagytakarításban, mert mire úgy gondolom, hogy most már kéne, addigra valamelyik mindig megcsinálja. Szóval jó munkaerőnek képzelem őket, biztos emiatt is fáradnak úgy el, hogy itthon már csak a tévé, vagy a skype marad kikapcsolódásnak.
Én ezzel szemben a munkahelyemen "elalszok két mozdulat között", és betartom az általános hadiszabályt: ne mondj soha nemet, de ne is jelentkezz önként! Annyira igyekszem nem ott lenni, amennyire nem tűnik fel a többieknek. Mert aki azt mondja, de őszintén, hogy egy mosodában jó dolgozni, az egy kibaszott idióta! Van ilyen kollégám, legalább kettő, néha érzem is a késztetést, hogy vesén rúgjam Joe-t, a vicceskedő kínait, amikor a mángorló felett átkiabál, hogy
- Come on, Ashu, faster! - mert hogy ő olyan gyorsan tudja kapkodni a szalvétát, hogy a főnök nem tudja olyan tempóban betölteni.
Ez olyasmi, mint a stréber az általánosban: utálják, mert rossz fényt vet a többiekre, nem igaz?
A lényeg, hogy a mosodába én azért megyek be, hogy kapjak lóvét, az meg azért kell, mert ha nem lesz, a bank elveszi a házam, szóval végeredményben a motivációm puszta félelem. Ezt csak azzal lehet kezelni, hogy "nem is vagyok ott". Mint a kisgyerek, aki a párnába temeti az arcát, és azt hiszi, hogy ha ő nem lát, akkor őt sem látják...
Amit én munkának, valódi munkának nevezek, az ilyesmi, amit ma csináltam.
MA dolgoztam. (6 nap robot után, az első szabad napomon :)
Dolgom végeztével sétára indulok a kertemben. Nézd meg, kábé hogy gondolom el ezt: klikk itt van lefilmezve.
És büszke vagyok rá, és elégedetten kortyolgatom a forró húslevest (minden korty után a kötelező Áhhhh-örömsóhaj). Büszke vagyok rá, hogy a faanyag nem egy szeméttelepen korhad a nejlonzsákok között, és nem költöttem rá pénzt, nem generáltam vele gazdasági növekedési tényezőt. És nagyon finom a főtt pulykacomb - ami ír, és nem brazil - és talán ez a fotó még befér ide.
És csak a szépet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése