Kis életkép

Valahogy kiütött rajtam a pár hatnapos munkahét meg az általános sanyarú időjárás, a múltkori parkozós szabadnapom utáni másikat most konkrétan az ágyban kellett töltenem.
Sőt, a 40-50 km/h-s szelek előrejelzése miatt úgy döntöttem, a cangát is hanyagolom a következő nap.
Dehát a Dublin Bus nem barátja a korán kezdőknek, 7-re nem értem volna be sehogy sem, ezt most vettem észre először, mióta Ashingtonba költöztem.
Sebaj, eccer élünk, taxit rendeltem előző este, és aludtam, mint a tej, tudván hogy a reggeli traffic előtt így 15 perc alatt bent leszek.
Van ez így, mert megérdemlem, ugye?

Szépen ki is ment belőlem a nyavaja, és persze annyira nem királykodok, hogy még haza is taxizzak utána, élvezhettem a délutáni csúcsban a double decker zárt terében összezsúfolódott esőkabátok kipárolgását az alap inkontinencia-szaggal, legalábbis a City Centerig, mert mentem a kínaimhoz.

IMÁDOM A KÍNAI DOKIT!
Azzal együtt, hogy minden tisztiorvosi csekkoláson megbukna Zalaegerszegtől Mátészalkáig, az se érdekel ha épp rátüsszent a lábamra, amiből épp kihúzta a tűket, mert nagy mesternő, a magassarkú csizmijében és a "fil pén hír?" kiejtésével!
Azt is külön bírom, hogy ott van mindig az ír pasija, aki kb. úgy néz ki, mint aki Woodstockban fogant, és utána a Jethro Tull turnéin cseperedett volna, nagy kalappal, szemüveggel, szakállal, hosszú hajjal és természetes derűvel a foghíjas szájában. Viszont minden kezelés után ad még egy-két jó tanácsot, amit a kínai nem tud, mert alig beszél angolul, de minden így kerek.
Konkrétan egyre kevésbé fáj minden, és most úgy róttam utána az utcákat, mintha mindkét lábam újra egyforma lenne. Közben persze zene, pl. Eminem: Lose Yourself, amire mindig mosolyogva bólintok annál a sornál, hogy
"You can do everything you set your mind to."

Aztán arra jövök haza, hogy épp itt van mindenki, meg még a landlord is, merthogy jönnek ezren a brazil csávó kis félszobáját megnézni, de minimál jópofizás után mondtam, hogy én nem akarom véleményezni a jelentkezőket (Anjával, a német csajjal ellentétben), merthogy úgyis csak akkor derül ki milyenek, amikor beköltöznek.
Fordítva is igaz:. az is csak akkor derül ki a majdani beköltöző számára, hogy a nappalit biciklitárolónak és ruhaszárítónak használjuk csak, amikor már kicsengették a depositot, most ugye szolidaritásból mind a négy cangának a kertben kell rozsdásodnia, merthogy ez egy rendes ház (NOT!)...
Szóval mondtam, hogy én most kimegyek hátra cigizni, aztán ha nem baj, megmelegítem a vacsim és aztán csak "winding it down", nekem senki ne kopogtasson!
"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám" (József Attila)
Addig viszont fuck off!
:D

No és még ehhez annyit, hogy a The Bad Plus: Prehensile Dream című száma milyen faszán illeszkedik a tépő szélhez és permetező esőhöz egy backyard smoke közben, hát az is fantasztikus! Igazából két cigis szám, mert kb. az ötödik percnél ér a zenitre és akkor már épp pöckölöd az első dekket, dehát ez van, élvezem, hogy a nátha vagy mi is vert le tegnap, így elmúlt varázsszóra.

És majd a zene és a mozgás fontosságáról is szeretnék egyszer írni itt, de ez most csak olyan odavetett pár sor, szelavi...
Csak a szépet!