Elvileg én, mert ő az okosabbik részem, de ahogy egy gyerek felneveléséhez sem elég annyi, hogy tudjuk mi a jó neki, én is elvárnék egy kis segítséget. Persze néha hagyni kell, hadd taknyoljon a büdös kölke, majd abból biztos okul, mi?!
- Fiam, ne cangázz nagy szélben elenedett kormánnyal, mer perec mellé kapsz két pofont is!
...
- DE!
Paff!
No, nem magam picinyítem gyerekké, mert ebben a megközelítésben mind azok vagyunk.
Megfejtettem ám egyből, és egyben picit magyarázom akkor, miért írok ritkán:
Az életemben most kevés az ilyesmi, prompt ügy, amit pár mondattal le lehet zárni. Inkább folyamatok zajlanak, nem is tudom igazából hol kötök ki a legvégén, de mindenesetre van néha olyan érzésem, hogy ha megkockáztatnám, és előrejelezném, merre visz az ár, akkor tutira meg kellene cáfolni magam két hónapon belül...
De persze olvasok + nézek self-help cuccokat, amikkel csak annyi baj van, hogy ha már TUDOD, hogy az érzéseid teremtik a gondolataid, azok meg bevonzzák az ezekhez passzoló életélményeket, akkor gáz, hogy azt is tudod, hogy amikor egyszerűen képtelen vagy jól érezni magad, vagy legalább elégedetten leltározni mid van, és milyen jó ez is, akkor bizony jön a pánik:
- Bazmeg, most aztán biztos történik valami szar, mert "kérem a pofont"...
De semmi baj, az is benne van ezekben a könyvekben, hogy ez is épp így kellett, no, semmi pánik!
Most pl. rég terveztem, hogy visszanézek a Phoenix Perkba (mert most már messze van), fa alatt üldögélni, "meghallgatni" mit mondd. Erre elestem hazafelé...
Megfejtés: valmiért kellett nekem ez a sérv, amiről írtam már, de nem mennek gyorsan a dolgok, mert a kórházi időpont, ami még nem is a műtét, csak október 9-re szól. Szóval beszedtem egy balesetet, csak hogy semmilyen formában ne tudjak dolgozni menni, még a könnyített beosztásba se, amit sérvvel is lehetNE...
Hogy miért, fasz tudja.
Egyelőre nem tudom azt mondani, hogy azért, mert az on-line bettinggel itthon ülve jobban keresek. Egy pár napig ez igaz volt, de egy hete teljes szopóágon vsgyok, szóval majd kerül valami más magyarázat arra, miért kellett nekem (józanul), 16 év nagyvárosi kamikaze biciklizés után (mattrészeg bringázás beleértve) először egy komolyabb baleset?
Van az egyik Louise L. Hay könyben, hogy gyakran van ilyesmi visszacsapó effekt, amikor épp eldöntöd, hogy nomostaztán-máshogyélek! Pl. mocskosul bebasztam az utolsó vakációmon, holott épp eldöntüttem, hogy kábé semmi szükségem a piára. Vagy épp örülni kezdtem, hogy dolgozom a fizikai állapotomon, erre most per pillanat csak jobb kézzel bírok gépelni, és alig tudok kimászni az ágyból. De mondom, értelem van az őrület mögött, és minden rothadó almában ott a következő fa ígérete.
Egyelőre hálás vagyok, hogy a flexszel levágott biciklikormányra nem úgy repültem rá, hogy 10 centivel feljebb kapjon telibe, mert lehet akkor az összes jövőbeni nőügyem megoldódott volna, én meg még azt bonyolítgatnám picit, ha lehet...
- Fenti Tesó! Kösz a két pofont, de azért remélem kapok utána egy kis vigasz-jégkrémet.
- Hogy milyen ízű? Mindegy bazmeg, a belsőcombomra pakolom úgyis...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése