Ásó, kapa, nagyharang

Disclaimer (ez mi is magyarul? :D):
Jelen blogposzt anyaga bizonyos mennyiségig tartalmazhat fikcionális elemeket. Amennyiben bíróság előtt kell felelnem egyes kérdésekre, határozottan kiemelném ,hogy találtam már ki jobb történetet is. Addig is, lehet úgy is olvasni, mintha igaz lenne ;)

Lehet előnye is néha, hogy sok lakótársa van az embernek.
Pl. egyik srác tolmácsolni jár, és beajánlott engem is pár hónapja. Persze én inkább fordítani szeretnék, de a cégvezető mondta, hogy arra vannak stabil emberei, ám lehet, hogy néha nem talál hirtelen helyszíni tolmácsot, és majd akkor szól.
Igaz, az angolom fényévekkel jobb, ha legalábbis annyi időm van gondolkodni, amíg pl. gépelek, és persze a cirka 3 év mosodai környezet csak rontott a szóbeliségemen, de ahogy egyik kedvenc regényemben (Vaszary: Ketten Párizs ellen) mondják: bármit kérdeznek, hogy értesz-e hozzá, vagy csináltad-e már, a válasz az legyen, hogy persze!

Szóval most hétfőn jött el a pillanat, amikor időben utolértek, és amúgy is gondolom nem nagyon találtak mást, aki elment volna a halál faszára, Írország észak-nyugati csücskére, én meg mindenképp ki akartam próbálni, és sikerült még szabadnapot is cserélni, nem kellett kamuból beteget jelenteni.
Mindezt, meg a madarak reptét, és a pókom lábainak állását jó jelnek vettem, és szikrányi kétségem sem maradt afelől, hogy a világon én vagyok a legmegfelelőbb a feladatra.
Házassági szándékot bejelentő ügyletről van szó amúgy, ahol a menyasszony magyar, és nem beszél angolul.

Előző nap el kellett mennem az irodába instrukciókért, meg a 30 Euróért, amit a buszjegyre előre odaadtak. Egy Tefal nevű arab fickó várt egy olyan harmadik emeleti irodában, ahová szűk lépcső vezet, és nincs lift, és maga az iroda egy kb. üres terem, kék padlószőnyeggel, amit apartmanházak folyosóján szoktak használni, egy darab íróasztallal, és pár székkel.
- Adok egy rövid tréninget - mondta Tefal, és belekezdett. Úgy gesztikulált, mintha egy futurisztikus, csak az ő oldaláról látható hologram-monitor lenne előtte, és a tréning elemei, mint mappa-ikonok lennének előtte, amit a két kezével megragad, és behúz középre, a "kész" elnevezésű mappába. Persze nyilván nem hitte el, hogy értelmes ember vagyok, és némelyik "mappát" aztán még vagy kétszer megnyitotta, csak a nyomaték kedvéért...

- A lényeg, hogy viseld a kitűzőt, itt! És ahogy beléptek, az ügyfél a jobb oldaladon, és határozottan, karizmatikusan: te vagy a tolmács! Láttak már ilyet, nem kell megijedni, de ha bizonytalankodsz, akkor elkérhetik az útleveled, és aztán kérdezősködhetnek, és az nem jó...
- Don't worry - bólogatok.
- Nem aggódok, csak tréninget tartok - asszem nem voltam neki szimpatikus.
(Megjegyzem, a "dont worry" az errefelé az okénak egyik változata, nem kellett volna szó szerint értenie, dehát mit lehet tenni...)
- Lehet az ügyfél meg akarja veled beszélni az életét, lehetnek kényes dolgok, de te ne menj bele semmibe, oké?! Tartsd a távolságot, legyél professzionális! Te csak a tolmács vagy. Karizmatikusan, oké? A jegyző ad egy formanyomtatványt, hogy kitöltsd, szóval ne akkor nézd meg a kitűződön, hogy mi a cég neve, és a címe! Határozottan, akkor látják, hogy te vagy a tolmács, és nekik nem kell mást látniuk, mint a kitűződet, itt!
Csak adatokat fognak kérdezni, és először a férfitól. Akkor figyelsz, és felkészülsz, mert a nőtől is pont azokat kérdezik, és te azt fordítod. De csak adatok, név, lakcím, stb. Hidd el, az lesz a legnehezebb, hogy felszállj a buszra... Ja, a busz 9:30-kor indul, de legyél ott már 9:15-kor, vagy még inkább 9-kor. (Lassan 5 évet jegyzek már Dublinban, azt hiszem meg tudok találni egy kurva távolsági buszt az állomáson, de nem szóltam semmit...) Van kérdésed?
- Ha megkérdezik, alkalmazottként dolgozok-e a World Services-nek, mit mondjak?
- Now you are worried? - húzza fel méltatlankodva a szemöldökét.
- Nem, csak mégis, mit mondjak. Szabadúszó?
- Ja, szabadúszó tolmács vagy, és kész. Ha a kitűződ látják (itt), nem is kérnek semmi ID-t, oké?
- Ezt jól kisütötted, Tefal! (Érted?! Tefal kisütötte... Na persze ezt nem mondtam, kár belé.)

Másnap reggel persze megtaláltam a buszt, és a legnagyobb aggodalmam az volt, hogy picit fel vagyok fázva, ittam egy teát az állomáson, és kibírom-e majd húgyhólyaggal Cavanig, ami az első olyan megálló, ahol ki lehet szállni 10 percre, és az két órára van Dublintól.
Egy részen átmentünk Észak Írországba, ahol feltűnt, hogy nem csak a jelzőtáblák színe, de mintha még a növényzet is picit más lenne. Legalábbis mintha picit több lett volna a fenyőerdő az itteni vég nélküli birka- és tehénlegelők helyett.
Donegal felé már havas hegygerincek voltak, picit csalódtam is később, amikor csekkoltam a neten, hogy ez még mindig csak az 55. szélességi fok, ami kábé Németország legészakibb pontja, azaz életemben ennél északabbra sosem jártam még :o
Vártam picit, mire megjött a leendő férj, akiről addig csak annyit tudtam, hogy arab, meg persze a mobilszámát. De annyit mégse várhattam, hogy körülnézzek Donegal központjában, ami - magamat ismerve - amúgy is csak csalódást okozott volna, hogy épp olyan, mint az összes többi ír kisváros.
Most nem mondom, hogy olajsejkre számítottam, de a csávó kb. lehetett volna statiszta a Ciudad de Deus (Isten városa) című, egyébként világbajnok, örökkedvenc brazil filmben. Nem is saját kocsival jött (Írországban ez kábé olyan, mintha Pesten nem tudnál saját szobát se bérelni, csak valakivel megosztva), hanem várnunk kellett a marokkói haverra. Ezalatt kiderült, hogy Killybegsbe megyünk, ő ott él, és halászként dolgozik, már 8 éve, amúgy 29 éves, Alexandriából jött, és ott is halász volt, és hithű muzulmán. A csaj 36 éves, és Mónikának hívják. Többet nem mertem kérdezni róla.

Megjött a kis szakadt Renault, elöl a dagadt marokkóival, hátul egy még sötétebb bőrű nővel, aki ugyan nem viselt csadort, de gondoltam, biztos a marokkói nője, így rá se mertem nézni, megkéselés terhe alatt. Elöl ülhettem, ami némi koloniális büszkeséggel töltött el, hogy lám, azért én vagyok most itt a nap kulcsembere :D
Arab zene szólt, gondoltam megjegyzem, bírom én is, pl. ott van Khaled... (Nem bírom, csak ismerem, okés?!) Na, mit ad isten, a marokkóinak volt vagy 3 Khaled CD kéznél, és azt hallgattuk utána, ami sokkal szarabb volt, mint ami azelőtt ment. De mivel oldódott a hangulat, az egyiptomi srác egyszer csak megütögeti a vállam, és a nőre mutat
- De ha valamit meg akartok beszélni Mónikával...
Remélem nem esett le az állam túlságosan. Szóval, olyan rég játam már Kelet Magyarországon, hogy nem ismerem fel az echte borsodi cigányt?! Úgy látszik. Mielőtt bárki, aki először olvasna tőlem bármit is (a többiek meg tudják), mindennemű rasszista felhang nélkül írom ezt, rendben?! Csak azért írom mégis, mert ugye pl. ott volt a "Kert II." suliban pl. a Russzó família 1-2 tagja, akik valamilyen szinten haverok is voltak gyerekkoromban, meg aztán ott volt még a többi a "Kunbélából", meg ugye Nyíregyházán jártam fősulira két évet, Mónikát arabnak nézni, az kábé olyan hiba volt, mintha nem érteném meg többé, mi az a makukahéj ;)
Mónika egyébként csinos, filigrán, a kiszedett és vékonyan újrafestett szemöldökön kívül nagyon is visszafogott megjelenésű, és szimpatikus nő volt. Nem kezdeményezett társalgást, annyiban maradtunk, hogy szép a táj, és majd a jegyző előtt csak arra figyeljen, hogy igyekezzenek boldog szerelmeseknek tűnni...

A jegyző egy negyvenes nő volt, nagyon örültem neki, hogy bár tényleg majdnem lejöttünk a térképről, semmi akcentusa nem volt, mert a mai napig bajban vagyok néha az ír dialektussal. A dolog simán ment, bár a gagyi kitűző nem hatotta meg, és elkérte az útlevelem, de nem érdekelte milyen cégnek dolgozom, és milyen formában. Az egyiptomi srácnak amúgy is ki kellett csengetni 200 Eurót pusztán erre az alkalomra, gondolom nekik ez kezdetnek épp elég.
A gondok ott kezdődtek, amikor kiderült, hogy Mónika elvált asszony.
Merthogy ott volt a végzés a kazincbarcikai (figyeled?! kicsi a világ) városi bíróságtól, hogy ténylegesen elvált, de egyrészt erre ki kellett keresniük, hogy 2004-ben milyen szabályok szerint ment az EU-ban az ilyesmi, és amúgy is, segítsek már lefordítani a lényeget!
(Ja, bazmeg Tefal! Csak a név-cím-stb. ugye?)
Nahát, a felperes, alperes, meg ilyesmi nem ugrottak be egyből, mert John Grisham nem éppen az a szerző, akit eredetiben olvasnék, vagy ami azt illeti magyarul se... De nem gáz, mert a jegyző is kapott közbe olyan telefonokat, amire így válaszolt:
- Nem baj szívem, csak kezd el hámozni a répát, meg a krumplit, van itt egy ügy, ami lehet picit tovább tart, de Partik majd felvesz, és otthon leszek időben....
Szóval több rendben is kaszálni lehetett a profizmust.


Láttam amúgy a válási jegyzőkönyvben, hogy Mónika 8 általánost végzett, és 3 kiskorú gyermek anyja, és a válás már jó ideje megtörtént, és picit el is szomorodtam, milyen világot élünk. Bocs, ha eddig valaki viccesnek találta, azért a hithű szocialista is hagy szólaljon meg belőlem, komolyabban:
A nő teljesen okés volt, tiszta magyarsággal beszélt, értelmesen felfogott mindent, ami körülötte történik. Az, hogy egy olyan családból származik, ahol nem forszírozták, hogy befejezze (vagy akár csak elkezdje) a középiskolai tanulmányait, arról nem ő tehet! Az, hogy - talán a családi mintára - áldozat-típusként korán teherbe esett, és ezzel szinkronban férjhez ment, az szintén nem elítélendő. Miután cirka 10 éve elvált, nem házasodott újra, és amúgy volt valami munkája Miskolcon, és talán csak az hozta ki ide, hogy mi a faszt lehet otthon 8 általánossal kezdeni, Borsodban?! Egy cigánynak...
Szóval, sajnálom, de ez mutatja, mennyire szar a rendszer.
Az ő egyetlen értéke itt az, hogy uniós állampolgár!
A srác egyiptomi, és hiába volt halász Alexandriában is, talán a megszorítások miatt pár ír csávó újra dolgozni akar, és talán nem lesz olyan könnyű megújítani a munkavízumot, mint eddig. De ha van egy uniós feleség...
Kifizettek érte talán 2000 Eurót, amiből - mivel angolul nem tud - talán ezret, ha megkapott. Lehet azt is csak akkor fogja látni, ha megkötik a házasságot, ami elég necces lesz, mert >>>

Na, mert pl. a formanyomtatvány egyik kérdése:
Mióta van Írországban?
Hát, eszem megáll, itt derül ki, hogy kábé most szállt le a repülőről!
A jegyző kényszeredett mosollyal kérdezi, hogy szerettek így egymásba akkor? Mivel senki nem tud válaszolni belátható időn belül, hozzáteszi: a Facebook-on? Erre mindenki bólogat, és ez neki elég per pillanat, ő csak haza akar menni, hogy a tini lányának segítsen ír gulyást főzni...
Az egyiptomi csávó elég pipa, hogy ennyi baj van azzal, hogy a kiszemelt arája már volt férjnél, és még a születési anyakönyvi kivonathoz is kell majd egy illetékbélyeg a nagykövetségről, de azért csak időben végzünk ahhoz, hogy a marokkói visszavigyen Donegalba, hogy elérjem az öt órás buszt.
A nő minden dokumentumát elteszi a csávó, de eszébe jut a személyi, ami véletlenül Mónikánál maradt.
Lefordítom, hogy azt is adja csak oda szépen!

Az autóban az egyiptomi még kétszer megkér, hogy adjam a nő tudtára, holnap feltétlen hívja fel a követséget, és kérdezze mag, milyen illetékbélyeg kell neki?! Nem kiabál, nem agresszív, csak olyan muszlim módra határozott, mint ahogy pl. a hugom rászól a kutyájára, akit egyébként imád, de tudja, hogy a tiszteletet meg kell kapnia Manótól, ha rendet akar a ház körül.
Mónika megígér mindent.
- Nyugi, tudom - mondja.- Az öcsém egy mongol nőt vett feleségül, ott se volt gond.
Én utána nem kérdezek tőle semmit.
Én csak a tolmács vagyok.
És csak a buszom akarom elérni.