Csak a sörért, vagy a füzetért, hogy leskicceljek 1-1 szót.
A madárcsicsergést most nem a Youtube szolgáltatja, ami nem rossz utánzat, megfelelő állapotban, de kezdem azt érezni, hogy a wifi és/vagy a laptop elekromos szmogja kábé pont annyit árt az agynak, mint amennyit a netről hallgatott relaxációs bizbaszok segítenek, szóval most az igazi érzést át kell élni teljesen!
Mert sajnos ritka. Sajnos tényleg a Phoenix Park az egyetlen hely eddig, ahol így megtalálom a békém. A puszta méretei miatt egyes helyeken - mint itt is - simán megtarthatják a többiek a 60-70 méter távolságot, és nem fut oda hozzám ötpercenként egy kutya barátkozni. Emlékszem most a barcikai rétre és mögötte az erdőre, még a kutyatartás divatja előtt, hát kábé úgy: szépen, egyedül, de nem magányosan, hanem EGYBEN!
De most kb. 12 kilométerrel arrébb lakok, ami az én nyugdíjas bicajozós tempómmal van 45 perc is.
Viszont most kitekertem, mert ragyog a nap, és már máshol láttam medvehagymát, szóval meg kell nézni azt az árkot, a nagy lelőhelyet! Konstatáltam, hogy már szépen sarjad, majd ledöglöttem arrébb, a napos oldalon a két sörömmel. Nem nagyon iszom ám már, háromtól már másnapos leszek, de most ez passzol. Bele is aludtam volna a másodikba, de egyrészt időre vissza kellett érnem, meg azért március van, és nincs két vesedonor leszerződtetve rosszabb napokra, szóval inkább kitámasztottam a szemehélyam.
Azért 50-60 métert mezítlábaztam a földön, és az amúgy egyre aggasztóbb bokaproblémám is csitult azonnal. Hiába, no. A föld, az tud valamit! Már tudományosan is fejtegetik, például a talaj mikrobáinak antidepresszáns hatását, majd lefordítom magyarra a cikket és megosztom.
De most, csitt! - mondom magamnak. - Csak élvezni a semmittevést!
Azaz, ácsi! Semmi?!
No, dehát épp dolgozom, nem látjátok? Beledolgozom a közös tudatalatti mátrixba, hogy ez a legjobb választás egy márciusi délutánon. Mert persze nem olyan világ van már, ahol ezt a tevékenységet professzionálisan űzhetném, azaz csak hevernék a napon, vagy eső idején egy hordóban, és filózgatnék a nagy dolgokon, meg lassan figyelném ahogy serken az élet a szemem láttára. (Ezt is szeretem, pl. a szobámban elültettem mustármagot és csírázó krumlihéjat, mert olyan szépen látszik, ahogy kibújik és a kis hajtások erősödnek a fénytől, a víztől, és a szeretettől. A mustárt lecsipegetem, a krumplit meg majd később kiültetem... de ebből nem lehet sajnos megélni :(
De nem baj, azért nem kell ezeket a tevékenységeket teljesen kiradírozni az életünkből csak azért, merthogy ebből nem lehet megélni!
Szóval ezen "dolgozok" ilyenkor: üzenem mindenkinek, hogy tegye ezt meg néha!
Talán jobban becsülnék utána a földet...
Aztán, mivel készültem rendesen, kipipáltam a zöldet minden kontextusban, és simán belefeledkezhettem a medvehagyma módszeres, ollóval történő szedésébe, illetve az ollóval egyet ki is kapartam (megint a föld, már maga az érintése, ahogy hűvösen, nedvesen, illatosan kis golyócskákká omlik el az ásás nyomán!), mert kisérletképpen ki akarom ültetni azt is "itthon". Szóval biztos belefeledkeztem a tevékenységembe, amit az amerikai nagykövet rezidenciájának két kertésze, vagy egyéb kanárisárga mellényes alkalmazottja zavart meg, akik rám szóltak a falról:
- Hé maga! Mit csinál ott?!
- Csak medvehagymát gyűjtök - mutattam egy csokor zöldet - ilyenkor nagyon egészséges... Csak egy kicsit - teszem hozzá, attól tartva, hogy talán szabálysértés eleve a park bármilyen növényéhez hozzányúlni - meg amúgy is nő mindenhol... láttam már másokat is. (Na ez már a tipikus lebukós mentegetőzés, de hát mamlaszvagyok mindig, amikor így hirtelen elkapnak...)
- Jelentenünk kell, hogy gyanúsan viselkedik.
- Ó, come on! Csak egy pár csokor medvehagyma.
- Szóval csak hagymát szed, mi?!
De ezt olyan tónussal mondta, mintha az én szüretem egy elfeledett termékenységi rítussal lett volna megspékelve, ahol minden csokor levél helyére kötelezőnek érezném a "magom szórni" a földre, mint egy eksztázisba révedő bonobó majom...
Aszem inkább csak jámborul bólogattam, ők meg elballagtak.
Azért sikerült beleszarniuk a levesembe, mert megtört a varázs, ahogy igyekeztem azonnal a cangához, majd cikcakkban átsuhanva a parkon, menekülni a zsákmánnyal. Mert ne becsüljük ám alá az "átszellemült" logikát, ami képes mindent szépnek és helyénvalónak mutatni, amíg nincs zavaró tényező, de elég egy ilyen intermezzo és beüthet a para... (Pl. amikor ilyenformán zebrán kelek át, de piroson, és bár józan ésszel látom, hogy jobbra és balra 100 méterre van csak kb. az autó, ami jön, de mivel elvileg úgy érzékelem, hogy az idő az tényleg csak illúzió, így a folyamatos jelent (cars are coming) felcserélem általános jelenre (cars cross this road), az agyamban hirtelen egy olyanforma kép jelenik meg, mintha hosszú expozícióval fényképezném az útkereszteződést, és az autók vég nélküli csíkot alkotnak... szóval megesett, hogy inkább visszahúztam a lábam a zebráról, és kivártam a zöldet... a zöldre mindig érdemes várni ;)
De hol is tartottam? :D
Ja, para:
Megálltam egy pataknál, hogy lemossam a fődet a kezemről, mert arra gondoltam, hogy a parkból kifelé, a kapunál parkőrök fognak igazoltatni mindenkit, legalábbis akin sapka van, és szakállas, és ha retkes a körmöm, egyből lebukok, hogy lopom a medvehagymát.
Itt eszembe jutottak arab (vagy annak látszó) cimboráim, akik - bármennyire is szeretnének medvehagymát gyűjteni az amerikai nagykövet rezidenciájának árkában - még inkább ki vannak téve a sanda oldalnézéseknek, és őket VALÓBAN befújták volna mint gyanús elemeket, anélkül, hogy megkérdezik, mit csinál voltaképpen? Merthogy biztos taposóaknát vagy időzített bombát ás el, ugye?!
Mondjuk én is a bringás divatnak a militánsabb verziójában pompáztam, és hátulról nézhettek arabnak is, még jó hogy megúsztam a tazer gun lövedéket...
De amúgy, már kijutva a parkból, a fülemben a Beastie Boys Namasté c. számával, hogy lecsituljon a feldúlt lelkivilágom, még az is eszembe jutott, hogy ez a baj Dublinnal: az emberek annyira egyformák, hogy én itt mindig ki fogok lógni a sorból! Nem kellene már körülnézni, van-e meló vajon Amszterdamban?! Talán...
Szóval, most nem hiszem, hogy arról van szó, hogy nem nőttem ki a kamaszkort, amikor nem füllött a fogam az iskolaköpenyhez! Nem. Meglehetősen konzervatívan szoktam már öltözködni, kivéve ha elkap a hóbort, vagy ha bringázok, akkor nyilván Mad Max film statisztának öltözöm, mert az a bevált recept a változékony ír időben... szóval nem...
De ami itt van?!
Az iskolások itt nem csak köpenyt hordanak, ugye, hanem full egyenruhát, amit nem csak úgy átvesznek, hanem abban töltik el fiatal éveik nagy részét, abban indulnak el reggel és talán azt veszik le este utoljára. (Aki meg kimarad, kibukik, az átveszi a klasszikus "hoodie" egyenruhát: futócipő, Adidas melegítő, kapucnis felsővel.) Aztán nem csoda, hogy a parkról csak a golf vagy a hurling, a péntekről csak a pub, vagy night club, a jó időről a barbecue jut eszükbe, de amúgy a főzőcskézés netovábbja is csak a szték és burgonya, ha már kimásznak a fish-n-chips, a csirke curry, vagy pizza opcióból...
Unalmas!
És ami még rosszabb: amikor az uniformizált, konformizált világukba egy magam fajta csodabogár bemászik, azt lehet a klasszikus ír udvariaskodássl kezelik (ami kissé kétszínű, de legalább ártalmatlan), de az is lehet, hogy félelemmel tölti el őket, és akkor előbb-utóbb ellenségesek lesznek.
(Mint az együgyű kollégám, aki minden nap hozza a híreket a Twitterről, megint hány embert rabolt el az ISIS, és hányat fejezett le, mert imád ezen elborzadni... hiába mondtam neki, hogy nem érdekel ez a szemét...)
Na mindegy, ennek most se füle se farka, csak a szépet megette a fene, ahogy ezek a sárgamellényesek rámszóltak, mert tudom most, hogy nem itt a helyem, és ugyanakkor sajnos nem látom, hogy hogy vágjam ki magam a két dimenzióból...
Hacsak...
Ja, a főcím-zene:
Ja, mivel a szám hosszú intróját egyesek nem várják ki, inkább beszúrom a szöveget is:
"Szabad, szabad, szabad vagyok
Hallod, hallod szegény szívem
Szavam, szavam tele csönddel
Szájam tele, tele földdel,
Szájam tele, tele földdel,
Szájam tele, tele földdel,
Szájam tele, tele földdel,
Szájam tele, tele földdel,
Szavam, szavam tele csönddel,
Szájam tele, tele földdel,
Napom, napom elsötétült,
Magam, magam maradtam végül,
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szavam, szavam tele csönddel
Szájam tele, tele földdel,
Napom, napom elsötétült,
Magam, magam maradtam végül,
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése