A tanulmány szempontjai szerint a magyarok, a görögökkel karöltve, abszolút sereghajtók. A problémám ezzel leginkább az, hogy ahhoz képest, hogy minimum kísérletet tennének rá, hogy a feltárt jelenséget árnyaltabb okokkal igazolják, a végkicsengése tömören annyi: búvalbaszott, sikeres emberekre irigykedő, lusta népség vagyunk. Ezt pedig annak köszönhetjük, hogy míg a "kapitalizmus csodája" nyugaton megalapozta a "cselekvő ember" kultúráját, keletre és dél-keletre a feudalista hagyományokhoz való ragaszkodás késleltette ezt, illetve kvázi még most se vagyunk hajlandók az "átállásra". Erről a tanulmányról elkezdtem részletesebben írni, de még utána kell néznem pár dolognak, sőt, e-mailben megkerestem Dr. Prazsák Gergőt, akinek egy egyszerű kérdést tettem fel, ami leginkább szemet szúrt a tanulmány online közzétett változatában, ami lehet csak egy egyszerű "elütés" a klaviatúrán, azaz kimaradt egy negatív előjel az egyik adatból, de lehet, hogy nem. Válaszolt az e-mailre, miszerint legkorábban augusztus elején tud válaszolni magára a kérdésre.
Addig viszont, hogy a görög kérdést illető képalkotást legalábbis picit színesítse, elkezdtem fordítani egy Chris Hedges cikket, de aztán majdnem a végére jutottam, amikor beláttam, hogy voltaképpen a 80%-a csak a szokásos szocialista szólamokból áll, ezért sok információértéke nincs, csak a lelkes támogatás, miszerint az amerikaiak pontosan tudják, hogy érezhetik magukat a görögök, hiszen ott már évtizedek óta megy a munkásosztály tudatos elszegényítése, ha messzire megyünk, azt is mondhatnánk: likvidálása. Majd idézek belőle, az egész cikket, ha érdekel, és megy az angol, megtalálod itt >>> Chris Hedges: We Are All Greeks Now
Ami vicces most az egészben, hogy amíg szerkesztgetem a mondandómat, ami "Az el nem múló feudalizmus" című tanulmány kapcsán merült fel bennem, most közben arra is volt időm, hogy megnézzem "A Wall Street farkasa" című filmet. Szóval most egy olyan filmkritikát írnék, amibe beleszövöm a fentebbi témához kapcsolható 1-2 gondolatom is (de nem kizárólag azt.)
Jól tettem, hogy nem követtem el a hibát, hogy moziba beüljek erre a fimre!
Segített a döntésben a cirka három órás játékidő, a tény hogy DiCaprio önmagában engem sosem fogott meg annyira, hogy csak miatta megnézzek egy filmet, illetve a másik: Scorsese sem kápráztatott el a hasonlóan hosszú lére eresztett, kommerszebb rendezéseivel (pl. Gangs of New York, Aviator). Nekem utoljára az 1999-es Bringing Out the Dead tetszett tőle. Szóval gondoltam, majd egyszer letöltöm, és ha nem tetszik, végig se nézem, nem kell duzzogva kijönni a moziból.
Ilyen filmek nézése közben szoktam pl. valamiféle "tornagyakorlatokat" végezni, hogy az idő semmiképp ne vesszen kárba. :)
Hogy egyáltalán végignéztem, az csakis annak tudható be, hogy kíváncsi voltam, végül is elítéli-e majd a főszereplőt, avagy pont ellenkezőleg: felmenti, és megpróbál szimpátiát kelteni az irányában. Lehet nekem tűnik ez csak így, de ha a két végkicsengés közül választani kell, inkább az utóbbi jött át, ami nem is csoda, tekintve hogy a sztorit Jordan Belfort önéletrajzi regényéből vették.
Számomra ez körülbelül olyan érzés, mintha egy olyan eposzt próbálnának letolni a torkomon, aminek a főhőse Anders Breivik, és amellett, hogy groteszk paródiát csinálnak a mészárlásból, megpróbálják bemutatni az "emberi oldalát", majd a végén maximum egy megtört, most már ártalmatlan kis nyusziként hozzák vissza, aki korábbi, "dicsőséges" önmagának halvány árnyéka, és ezzel kívánják azt a hatást biztosítani, hogy akár még meg is sajnáljuk, hiszen olyan tökös gyerek volt, milyen szar lehet neki, hogy soha életében nem vehet többé lőfegyvert a kezébe! Hányás!
Ja, hogy a Nagymenők meg tetszett, és ott ugyanúgy szimpatikussá teszi a gengsztereket? Hm, lássuk csak! Egyrészt a gengszterekről, még azzal együtt is, hogy a gengszter hip-hop szubkultúra nagyon elterjedt mindenhol, azért értelmes ember tudja, hogy alapvetően bűnözők! És azt is látjuk a Nagymenőkben (brutálisan, realisztikus ábrázolásban), ahogy egymást kinyírják csak egy egyszerű beszólás miatt, vagy paranoid félelemtől vezetve, hogy a másik be fog fújni, vagy csak elszólja magát és mind lebuknak vele együtt. Szóval vagy meghalnak, vagy nagyon hosszú börtönbüntetést kapnak, vagy pl. spicliként egy tanúvédelmi programban, szürke átlagéletet kell élniük ezután, folyamatosan rettegve, hogy végül a maffia keze el fog érni. Szóval lehet bennünk némi szimpátia, és csodálhatjuk a világukat, de nem merne senki felcsapni maffiózónak, pusztán mert rajongója az ilyen típusú filmeknek.
Értékesítőnek elmennek, az kurvaélet, főleg, hogy a film egyben Belfort ön-marketingje is, azaz a végén kendőzetlenül buzdít rá, hogy "iratkozz be hozzá!" (Erről később.)
De még enélkül is, a Nagymenőkhöz képest A Wall Street farkasában nagyon elnagyolt és halvány ecsetvonásokkal utalnak arra, hogy a főhős egy gusztustalan, gerinctelen féreg, aki személyes céljai eléréséhez szándékosan kihasználja az emberi hiszékenységet.
"Mire 26 éves lettem, a saját brókercégem fejeként évi 49 milliót kerestem, ami nagyon bosszantott, mert még 3 hiányzott hozzá, hogy heti egy kerek milla legyen." (Nem tudom a magyar szinkronban hogy megy, lehet nem szóról szóra. Ha idézek, az angol eredetit saját fordításban használom.) - Mondja ezt a Ferrarijában száguldozva, miközben épp leszopják. Minden kamasz ilyen felnőtté akar válni, ugye? Mondom, nem lenne ezzel baj, ha egyrészt sikerült volna vagy egy tisztességes szatírát csinálni az anyagból (én speciel nem tudtam igazán nevetni egyszer sem), vagy Di Caprio és Scorsese korrektségből megmondják, hogy aláírják a szerződést, de csak ha minden kettős értelmezést kizáró módon a film végére elítélik a szereplőket.
Szatírának készült volna valóban?
Lehet nevetni azon, ha törpéket dobálnak tépőzáras céltáblához egy céges bulin, de előtte egy komoly meeting tárgya, hogy csináljuk úgy, nehogy per legyen belőle, és szűrik a lehetséges kritikus pontokat! Alapvetően imádok nevetni a szokásos tabukat döngető és/vagy kegyetlen poénokon, amikor vígjátékot nézek, azaz az egész kitalált sztori. Egy példa: a "Very Bad Things", ami azzal indul, hogy egy vegasi legénybúcsún ahogy a vőfély dugja az ázsiai kurvát, állva a fürdőszobában, megcsúszik, és a tarkóján keresztül szabályosan felszúrja a nőt egy fogasra. Ezután megszabadulnak a hullától, majd szép lassan a legénybúcsú résztvevői egymástól is. Groteszk, véres poénokkal teli, de élvezhető vígjáték.
Mivel azonban A Wall Street farkasa NEM kitalált történet, így egyrészt elég szűk volt a keret a kemény viccek polcán, másrészt amit viccnek szántak, az meg inkább szánalmas volt. Talán ezért lett volna jobb akkor komoly drámát forgatni a sztoriból (vagy még inkább: semmit!), nem egy vígjáték-hibridet... Önmagában a gátlástalan party-drogozás, és kurvázás nem vicces, viszont mint motiváció (a jacht, helikopter és sportkocsi mellé) eléggé sekélyes.
És akkor hozzá a "cselekvők versus szenvedők" vonal:
Ügyes marketingstratéga, a trendeket meglovagoló, a saját területén iszonyatosan sikeres selfmade man a központban, akarva-akaratlanul is a néző szimpátiájára (minimum egyfajta elismerésre) számít a tálalás. Ő egy valódi cselekvő, ugye? Még az emberbaráti szeretetből sem buktatják meg teljesen, erre szolgálnak azok a jelenetek, amikben a szűk környezete érzelgős háláját mutatja felé, hiszen ő termetette meg a feltételeit, hogy a haverok, rokonok és alkalmazottak is rendesen meggazdagodjanak, azaz a maga módján egy alrtuista karakter, nem egy befordult, búval baszott zsugori, aki ha fingik a kádban, megfordul és bekapja a buborékot.
Az áldozatairól nem tudunk meg semmit! Azon kívül, hogy balekok, akiknek pavlovi reflex-szerűen beindul a nyálelválasztásuk, ha egy magát sikeres brókernek kiadó ügynök felhívja őket egy kihagyhatatlan ajánlattal.
Még 2 idézet:
"A pénzen nem csak jobb életet, jobb kaját, jobb házat, jobb puncit veszel! A pénz jobb emberré tesz!"
"Az igazi kérdés az: legális volt mindez? Kurvára nem! Viszont több pénzt kerestünk, mint amennyit el tudtunk költeni."
Több ház, helikopter, 26.000 dolláros vacsora egy üzleti megbeszélésen, és egy olyan jacht amit később belevisz egy hatalmas viharba a Földközi tengeren, hogy időben Monte Carlóba érjen, mert amikor hirtelen meghal a fedezéknek használt anyós, akkor azonnal Svájcban kell teremni, aláírni pár papírt, különben bukja az odamentet milliókat! (Speciel nem tudom, ez a jachtos baleset mennyire dramatizált, de hogy elsüllyedt a jachtjával, az tény.) Mondom, valahol lehetne ebben is a viccet látni, pl. ahogy csak az érdekli, hogy a tíz méteres hullám becsapódása előtt még bevegyen egy ütős tablettát ("Nem halhatok meg tiszta fejjel!"), ha ez nem lenne igaz történet! Viccesnek vennéd pl. egy jachton dolgozó matrózként, vagy szakácsként, hogy az életeddel játszik egy drogos milliomos? Én nem! Később egy jelenetben a saját lányát kapja fel, jelentős kokainfogyasztás után, és teszi be a Ferrari első ülésébe, mert a felesége épp bejelentette, hogy el akar válni, és ő nem akarja nála hagyni a gyereket! Ez most vicces, vagy Scorsese ezzel akarja bemutatni, hogy voltaképpen hősünk is érző lény, aki ragaszkodik a kislányához?! Szerintem ez szánalmasabbnál is szánalmasabb...
Scorsese-DiCaprio páros külön kis feketepontja, minden morális szavonarolázást félretéve: nem lehet nem észrevenni, hogy a történetvezetés a jó öreg Nagymenők/Casino sormintát követi, de valahogy annak hhalvány mása, maximum. DiCaprio is gyanúsan emlékeztet egyrészt Ray Liottára, de belop még egy kis Johny Deppet, a Félelem és reszketés Las Vegasban-t koppintva (ha már Belfort maga is állandóan azzal büszkélkedik, milyen embertelen mennyiségű drogot fogyasztott, gondolta nem árthat, mi?) Eredetiségből viszont ennél kevesebb marad.
De most egy szó erről a vagyonról, és a kontextusról megint:
Az elején becsületes és józan, már-már naivan konzervatív karakternek indul, akit megfertőz a Wall Street, ahol egy bróker (gyanúsan fiktív karakter, Matthew McConaughey pár perces alakításában) a rossz útra visz, és elülteti benne a csíráját annak a szemléletnek, miszerint az ő dolguk ott annyi, hogy az ügyfél pénzét a maguk zsebébe varázsolják! Mondanál nyíltan, egy zsúfolt manhattani étteremben ilyet annak az alkalmazottadnak, aki épp az első napját kezdte a cégnél, és akár FBI ügynök is lehet? Szerintem nem. Ez csak egy olcsó húzás, hogy Belfort megpróbáljon magából egyfajta Robin Hoodot csinálni, mert hogy hol van ő az igazi cápáktól, akik világméretű tőzsdekrachokat okoztak?! Ha alapvetően Robin Hood egy olyan verzió lenne, aki ugyanazokat a jobbágyokat nyírja meg, mint a notthinghami sherif, és csak vonogatja a vállát, amikor a paraszt azt mondja, hogy dehát a sherif ki fog minket nyírni, ha most elviszel mindent mielőtt az ő emberei jönnek az adóért, akkor lehet így is látni...
És még ha egy Goldman Sachs-hoz képest, akik nemzetgazdaságokat buktatnak be, valóban picsa pénz is az a pár millió, de valószínűleg a birka befektetőknek nagyon hiányzott az a pár ezer dollár, amit bebuktak a cégnél!
És mennyit kapott mindezért?
Négy évet.
Ebből effektíve 22 hónapot ült le, miközben megírhatta a könyvét, és felkészülhetett a másodvirágzására, mint sales coach és motivational speaker.
És akkor ide passzol pl. egy idézet Chris Hedges cikkéből:
"A büntetőjogi eljárások az USÁ-ban mostanra nem az igazságszolgáltatásról és a rehabilitációról szólnak, hanem bevételi forrást biztosítanak az önkormányzatok és a központi költségvetés számára. A szegényeket kisebb kihágásokért büntetik meg és tartóztatják le: nem nyírják a füvet az előkertjükben, vagy felteszik a lábukat az ülésre a new yorki metrón. Ha nem képesek fizetni (márpedig sokan nem), akkor akár börtönböntetést is kaphatnak. A börtönökben viszont nem ritka, hogy számláznak a kosztért és szállásért, azaz később, ha ezt sem képesek kiegynlíteni, akkor újabb büntetést kapnak. [...] Olyan nemzet vagyunk, amely a szociális rendszerét büntetőrendszerre cserélte fel. - Írja Karen Dolan és Jodi L. Carr a 'Szegényeknek börtön jár' című tanulmányukban. - Büntetendőnek nyilvánítunk életfenntartó cselekményeket, amiket pl. hajléktalanok követnek el. Több embert zárunk be, mint bármely más ország a világon, és olyan jogrendszert alkotunk amely elvileg egész életre kizárja őket a társadalomból, ha egyszer megszegték a törvényt.'"
Tetszik érteni?!
Ugyanez a kettős mérce megy nemzetek szintjén is, ezért a görög szál.
Ahogy egy társadalom keretein belül megbocsájtanak a rafkós csalónak, de megbüntetik a hajléktalant, ha egy jobb környéken meri letenni a pokrócát egy padra, nemzetközi kontextusban imádjuk a rendes svájciakat, és elítéljük a lusta, csökönyös görögöket.
Saját adalék, innen Dublinból:
Plakát buszmegállóban: ne dobd el a rágót, mert 150 Euro büntetést kaphatsz! Okés, nyilván idegesítő, ha belelépsz, és legyen rend! DE, a lényeg az arányokban van, szerintem.
Meg abban, hogy ha csak fele is igaz azoknak a kisebb híreknek, amiket amerikai alternatív hírportálokon lehet olvasni a rendőri visszaélésekről, főleg kiszolgáltatott, azaz mélyszegénységben élő, vagy hajléktalan emberekkel szemben, akkor ez ijesztő! Meg persze az agyatlan önkormányzati rendeletek, amik pl. nem engedik, hogy az előkertedben zöldséget termessz, hanem köteles vagy befüvesíteni, és azt is rendszeresen nyírni, mert ez illeszkedik az utcaképbe, és a szomszédban eladó ingatlan értékét nem ronthatod azzal, hogy kilógsz a sorból! Több ezer dollár büntetés, egyes helyeken! Nem vicc!
Ehhez képest, ha egy nagyon ügyes marketingstratéga és salesman vagy, az felülírja, hogy tulajdonképpen egy büdösnagy csaló vagy, és nemhogy hamar szabadlábra kerülsz, de még simán megélhetsz utána a "szaktudásodból"!
Jordan Belfort most megint rendesen kaszál, nem csak a konkrét jogdíjból, henem - és itt egy nagyonnagy feketepontot beírtam Socorsesének - abból is, hogy a film utolsó jelenetei kvázi reklámozzák az ő tréneri, tanácsadói tevékenységét, és ha megveszed DVD-n, akkor konkrétan ott van Belfort elérhetősége, azaz ha eddig nem játszottál még el a gondolattal, hogy esetleg képes lennél azzal is pénzt keresni, hogy eladsz bármilyen szart, akkor majd ő megtanít rá, hogyan kell ezt csinálni!
"Add el nekem ezt a tollat!" - mondja a tréningen résztvevőknek, akik hebegnek-haboknak 1-2 mondatot, mire kiveszi a kezükből, és mondja a másiknak, majd a másiknak, mert szerencsétleneknek kb. annyi tehetségük van az eladáshoz, mint nekem. Korábban a sztoriban az amúgy egyszerű mezei izomember, az utca gyermeke (akinek megvolt a maga szerepe a cégnél, nem eladnia kellett), megmutatta egy baráti kocsmázós jelenetben, hogy kell ezt csinálni.
- Eladjam neked ezt kurva a tollat? Oké, de előbb légyszives írd fel a neved arra a szalvétára!
- De nincs nálam toll... - mosolyog Belfort.
- Nalátod! Hát most vehetsz egyet!
Bravó! Mintha ez lenne az értékesítés magasiskolája!
Nem rossz, okés, egy kvázi viccesebbnek vehető jelenet. Ennyiben is hagyhatták volna, mert ahogy az utolsó jelenetben visszaköszön az egyszerre teszi szánalmassá a tréningen résztvevő átlagembereket (javarészt nem lesznek sikeres értékesítők, azaz egy ilyen tréningre becsalogatni az embereket szerintem a teljesen legális lehúzások egyik formája), másrészt a későbbi "áldozataikat" akiket hideghívásokkal fognak zaklatni, vagy rosszabb esetben sikeresen rájuk is fognak sózni valamit.
Scorseséhez sokkal jobban passzolt volna egy alternatív befejezés:
Az egyik korábbi károsult (aki a Belfort cége által kicsalt 30.000 dollárból mondjuk csak 10.000-et kapott vissza a bírósági ítélet után) az első sorban ül a tréningen. Amikor Belfort megkéri, hogy adja el neki a tollat, hirtelen felpattan, és belevágja a csávó egyik szemébe, majd kihúzza, és a másik szeme elé tolja:
- Ez a toll most tökéletes eszköz lenne, hogy a másik szemed is kiszúrjam.... De, amilyen szerencsés napod van, ehelyett akár meg is veheted. Mennyit adsz érte?
Én ezen őszintébben nevettem volna :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése