Fordítva: A klímaváltozás megállításához a kapitalizmus eltörlése szükséges. Van gyomrunk hozzá?

A klímaváltozás megállításához a kapitalizmus eltörlése szükséges. Van gyomrunk hozzá?

Eredeti cikk: ITT
Magyar fordítás: Kováts Dóra (Singer On A Bike)

A szabályozások finom módosítása nem elég, ehhez az egész rendszer újragondolása szükséges, beleértve a kapcsolatunkat a tulajdonlással, munkával és a tőkével.

   

 ‘A kapitalizmus kerekeinek olajozottsága fontosabb még az erdőtüzeknél, árvizeknél és hurrikánoknál is’ 

A klímaváltozással kapcsolatos aktivizmus egyre nagyobb teret nyer a fiatalok körében, mint például a 16 éves Greta Thunberg , az iskolai klímasztrájk meglepetés arca, kinek mozgalma sok ezer gyereket vitt az utcára, azt követelve a szüleik generációjától, hogy viseljenek felelősséget a számukra is élhető bolygóért. Elnézve a jelenlegi politikai intézményeket, egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek csak a változás akadályai. A globális felmelegedés következményei kiléptek a csupán teoretikus és előrejelezhető zónából a valóságba az elmúlt pár évben, de ezt nem követték egyre sürgetőbb változások. A kapitalizmus kerekeinek olajozottsága fontosabb még az erdőtüzeknél, árvizeknél és hurrikánoknál is.

Napjaink gyermekei, ahogy politikailag egyre tudatosabbak lesznek, sokkal radikálisabbak szüleiknél, egyszerűen mert nem marad más választás számukra. Ez a növekvő radikalizmus meglepő sok ember számára. Az Új Zöld Egyezmény (Green New Deal, GND), ami legfőképp a 29 éves Egyesült Államokbeli Alexandria Ocasio-Cortez képviselővel hozható jelenleg összefüggésbe, a “szabad piac támogatói“ körében hatalmas felfordulás okozott, akik minden erővel próbálják elnyomni, azzal érvelve, hogy nem más, mint egy trójai faló, ami csupán a marxizmus új előretörését próbálja megteremteni a klímaszabályozás hullámán.

 A kritika nevetségesen hangzik. Részben mert a GND messze van az igazán radikálistól és már így is egy kompromisszumos megoldást takar, de főként mert a radikális gazdasági változások nem az apróbetűs rész, hanem a fő pont. A klímaváltozás a jelenlegi gazdasági és ipari rendszer egyenes következménye. A GND-szerű javaslatok azért házasítják össze az új környezetvédelmi szabályozásokat a szociális reformokkal, mert a hőmérséklet „abszolút katasztrofális” szint alatti tartásához szükséges zavar szintje alapvetően, a strukturális alapoktól kiindulva inkompatibilis a status quo-val.

Most még, ha nagyon összeszedjük magunkat 2030-ra, épphogy 1.5C fok alatt tudjuk tartani a melegedést. Ez a ”rossz, de kezelhető” terület. Ha nem vagyunk képesek megtenni ezt az erőfeszítést, a világ átlép olyan hőmérsékleti tartományokba, ami az ökoszisztéma összeomlásához, az óceánok elsavasodásához, tömeges elsivatagosodáshoz, és a tengerparti városok elsüllyedéséhez vezet.

Egyszerűen meg kell próbálnunk bármit megtenni, hogy megállítsuk ezt. A szabályozások finomállítása, mint például a karbonadó nem lesz elég.  Alapvetően kell átgondolnunk a kapcsolatunkat a tulajdonjoggal, a munkával és a tőkével. Az ipari gazdaság drámai átrendezése hasonlóan nagy változásokat igényel a jóléti állam esetében. Olyan dolgokról kell döntenünk, mint az alapvető jövedelem, nagyarányú állami munkaprogramok és sok minden más, hogy a bekövetkező rendszersokk ne hagyja a populáció hatalmas tömegeit nyomorban és éhezésben. Talán még alapvetőbben, nem kezelhetjük tovább a jóléti államot az állítólagosan tétlen alsóbb rétegek fegyelmezésére használt eszközként. A rendszerünket át kell formálnunk, hogy a mostaninál humánusabb módon tekintsünk a munkanélküliségre, szegénységre és a migrációra.

Sajnos a gyerekeink pechére, azokat az embereket kell meggyőzniük ezekről, akik nagyon is jól jártak a rendszerből, és ez erőteljesen arra ösztönzi őket, hogy tagadják, bármi gond is lenne. Joke Schauvliege, egy belga környezetvédelmi miniszter már le kellett mondjon, miután hamisan állította, hogy a belga állami rendészet arról tájékoztatta, a Belgiumban zajló demonstrációk mögött „szellemek” vannak.

Az elit e konspirációja, az állítás, hogy egy valódi tömeges megmozdulás egyszerűen nem létezhet és kell lennie valami mögöttes irányító ügynöknek, csak egy módja a jelenlegi rendszert irányítók politikai manipulációjának, hogy a saját kezükben tartsák a hatalmat.

A manipuláció (gaslighting) kifejezést nem használom minden nap, mert az érzelmi bántalmazás egy valódi megtestesülése, ahol a bántalmazó tagadja a valóságot, és az áldozat a végén kétségbe vonja a saját épelméjűségét, és ezt nem szabad túlhasználni. Azonban küzdelmet jelent bármi más szóval összegezni azt, amikor „értelmes” felnőttek megerősítik korábbi stratégiájukat egy, az általunk látott világgal semmilyen valóságot nem mutató politikai valóság megkreálásában.  Ez Groucho marxizmusa, nem Karl-é: „Kinek hinnél inkább? A komoly politikai szakelitnek, vagy a saját, hazudó szemednek”?

Dianne Feinstein egyesült államokbeli szenátor találkozása iskolásokkal, akik azért indítottak petíciót, hogy tegyen az ügy érdekében, futótűzként terjed, mert lenézően beszélt hozzájuk, csupán mert azt kérték, egy számukra is élhető bolygót hagyjon hátra. “Már 30 éve csinálom ezt,” mondta, “Tudom, mit csinálok.” A nyilvánvaló válasz, természetesen, hogy 30 évig elrontani a dolgokat már elég volt, kösz. A hosszú hivatali idő eredmények nélkül nem jelent egyet a szakértelemmel.

Ez egy kemény és keserű pirula, amit a politikai szaktekintélyeknek le kell nyelniük, akik határozottan tartják magukat a kormány mögött. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a taktikázásaik az időnyerésen kívül semmi másra nem voltak jók, de továbbra is ragaszkodnak ahhoz az állításhoz, hogy a fiatalok nem értik ezt és ez nem ilyen egyszerű. Élő megtestesítői annak a híresNew York-i karikatúrának, ahol egy öltönyös figura ül egy poszt-apokaliptikus tájban, és azt mondja a közönségnek „Igen, a bolygót elpusztítottuk. De egy gyönyörű pillanatig hatalmas vagyont teremtettünk a részvényeseknek.”

Ez a valóság a hatalmon lévők érdekeivel ellentétes. Bármilyen jelentőségteljes szabályozás fel kell, hogy bolygassa a kialakult elit és a politikai donor szervezetek rendszerét. Bármi olyan szabályozás, ami nem dühíti fel ezen embereket, hiábavaló. Azt színlelni, hogy kompromisszumokkal kijutunk ebből a lyukból miközben egy varázslatos technológiai áttörésre várunk, ami szinten tartja a hőmérsékletet, miközben mi semmit nem veszítünk, több, mint szándékosan tudatlan. Ez alapvető etikai kérdés.

A mai klímasztrájkolók nagy része még 30 sem lesz, mikor eljön a 1,5C fokos határidő 2030-ban. Egy egyszerű kérdés figyelembe vételét kérik csupán: többet ér-e a jövőjük, mint a hírnevünk fenntartása? Mi a válaszunk erre?

• Phil McDuff writes on economics and social policy