Annyi jelentősége van, hogy lehet tényleg szükségem van arra az antidepresszánsra, amit felírt...
Lehet, csak a holdjárás az oka, hogy napok óta levert és kedvetlen vagyok, de most erre kaptam egy nagy löketet is ennek tetejébe, amit gondoltam megpróbálnék akkor "kiírni magamból", hátha a folyamat végére valami pozitív kicsengést is kihallok a sztoriból.
Kezdjük akkor azzal, hogy ugye itt a nyakamon megint a szoctám-életforma, azaz lehet pár hónapig ki kell majd jönni a heti 188 Euróból, ami nem lehetetlen, még úgy sem, hogy a szobám 450 Euro egy hónapban, de nekem ugye egyrészt kb. 200 Euro az otthoni lakáshitel, és azon kívül is tartozom, meg ugye azért vagyok itt, hogy abból félre is tegyek, szóval nem a legjobb.
Nyilván zéró tolerancia még a valamikor eljövendő nyárban esetleg megkívánt sörrel szemben, az segíteni fog, de alapvetően ám eleve nem szórom a pénzt, szóval azt kell megvizsgálni, hogy lehet még inkább élére állítani.
És az örök témám, a kaja(pazarlás) következik:
Nagyon ritka így is, hogy 1-2 szem krumpli annyira beindul nálam, hogy már nem érdemes megmenteni, de még abból is elástam párat, és ez az idei "cserép-kertem" egyik meghatározó eleme a mustár mellett, amit kísérletképpen is ültettem, és jelentem: nekem bevált, azaz távol tartja mind a meztelen-, mind a házas csigákat. (Napos idő most nincs, szóval elég gyenge a fotó, de azért megmutatom, balra lent, az a krumpli...)
Az is lehet, hogy néha elfeledkezek a répáról és a cukkiniről a hűtőben, de az is csak azt jelenti, hogy nagyobb részeket vágok ki, amikor megházmozom, és már akkor is szégyellem magam.
Ettől jobban már csak akkor tudok gazdaságosabb lenni, ha kb. mindent "Reduced To Clear", azaz aznapi dátummal kidobásra szánt cuccokból dolgozom. Ezt persze eddig is csináltam, de pl. sosem igazítottam az órát ahhoz, mikor is érdemes menni, és legtöbb esetben szabadnapjaim délelőttjén vásároltam, amikor az ilyen polcokon főleg az az áru volt, aminek sérült a csomagolása, vagy egyéb módon valóban hibás volt.
De most észrevettem, hogy pl. este 7 körül már az aznapi pékáru kétszeresen van felcímkézve, azaz pl. egy pár órával azelőtt kisütött teljes kiőrlésű kisvekni, ami eredetileg 1.50 volt, először kapott egy 0.85-ös címkét, aztán arra végül rányomtak egy 0.25-öst, mielőtt menne a kukába. Meg persze ilyenkor minden másból van választék. Szóval ma úgy alakult, hogy este 8-9 közöttre tudtam időzíteni a "próbavásárlást", és a nagyobb boltba mentem, ami picit messzebb van, viszont rámfért a bringázás, ha már úgysem dolgozom.
Na, itt kezdődött a baj!
Alapvetően amúgy Bacardi Coconut miatt mentem a nagyobb Tescóba, mert itt a kisebben nincs.
Nem magamnak, nem olyan családból származom én! Csak múltkor volt itt egy vacsora-parti nálam, és mikor elfogyott a sör, Ricardo ráment a nászúton lévő párocska szajréjára, és már annyira beleivott, hogy azt nem lehet az egerekre fogni, szóval mondtam neki, hogy ezt majd be kell pótolnunk. Ez most a vezérfonalból egy kis kiállás lesz, de viccesnek találom, szóval beszúrom:
Én - meglepő fegyelemmel - nem ittam a gelly Bacardiból, és megmondom őszintén Ricardo nagyon kedves, aranyos részeg, de már elkezdtem kifelé terelgetni, hogy pizsamaosztás van, meg Daniela is elmet aludni, és végül is elindult az elekromos biciklijével, még mielőtt az összes pia elfogyott volna. Zártam a boltot, beáztattam a tepsit, meg ilyesmi, és már kábé gatyára vetkőztem, amikor Ricardo kopogott az ablakon, hogy:
- Ember, kurva hideg van a bringán. Elvinném a maradékot.
Azaz egy elmosott kapribogyós üvegbe kitöltöttem neki a Bacardit, csak hogy kényelmesen a kabátja zsebébe tudja tenni, és úton hazafelé el tudja szompogatni...
Emlékeztet valakire?
30 éves... Én is voltam fiatal :D
Szóval a nagyobb Tescóban sem volt a kókuszos variáció, de úgysem lett volna helye a hátizsákban, mert úgy megpakoltam a kosarat a gyalázatosan leárazott árucikkekkel.
Előttem, és mögöttem persze olyan vásárlók, akiknek tele a troli mindenfélével, ami között persze nem állítom, hogy nincs egy-két leárazott cucc, de a nagy része nem az. Szóval amikor kiraktam a szalagra, és az alkalmasint 6 centes (!) tételt a kasszásnak egyesével be kellett szkennelni, a tarkómon éreztem a következő vásárló parázsló tekintetét. Ahogy én is néztem fital koromban 50 filléreket bogarászó kisnyudgíjasa a közértben, én se vagyok ám szent...
A Tesco kártyám ösztönösen odaadtam, hogy szkennelje be azt is, mert amúgy rendszeresen meg szokták kérdezni, van-e, akkor is amikor csak két sört veszek.
Amikor a nő visszatolta, és várta, hogy kinyitott tárcámból valamit adjak már a kezébe, és én kérdeztem, hogy akkor mennyi is (merthogy nem voltam benne biztos, az 5 Eurós elég lesz-e), akkor esett le az állam:
- 1.46
Asszem régen jöttem így zavarba. Most akkor egyetlen Teszkó-pontért még képes voltam a kártyám is elővenni, amikor a csávónak mögöttem kb. 25 lesz a cehh?!
- Bocsánat - mondtam
Most miért kértem bocsánatot?! De esküszön tényleg mondtam, hogy "Sorry" és akkor így is éreztem.
Azt éreztem, bocsánatot kell kérnem azért is, hogy létezem. Hogy nem passzolok a fogyasztói társadalomba, és mivel nem vettem épp semmit "rendes áron" ezért csak élősködök a rendszeren, és ettől aljasabb már csak akkor lehetnék, ha valódi dumpster-diverként éjfélkor jönnék vissza a konténerekhez, és még ezt a pár centet sem fizetném ki...
Tetéztem a zavaromat, hogy eszembe jutott a Bacardi, és még feltartottam a kasszást a magyarázkodásommal:
- Igazából kerestem valamit, de nem találtam. Tudja, mikor zár be a sandymount-i egység?
- Fogalmam sincs.
Még jó, hogy nem mondtam, konkrétan mit keresek, mert akkor akár a saját szememben átváltozok őrült-macskás-nyugdíjas-nénivé, aki filléres kaját eszik, de kéthavonta megveszi a kedvenc likőrjét, és minden este elszopogat egy gyűszűnyit belőle...
Nade miközben hazatekertem, más sem járt már a fejemben, mint ahogy a Dive c. dokumentumfilmben Jeremy Seifert szomorúan magyarázza, hogy sokszor ott kell hagyniuk a szajré nagyrészét, hiszen képtelenség ennyit megenni, még úgy is, hogy gyakran másokra főznek belőle... Meg, hogy pont ma láttam egy pár perces kis videót arról, hogy pl. az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40%-a el sem jut a farmokról a polcikig!
Nem ám a polcokon már beárazott, és később kukára ítélt zöldséget mutatták a filmben, hanem azt, hogy ilyen-olyan formai követelményeknek nem megfelelt zöldségek kamionszámra mennek a szeméttelepre, egyenesen a betakarítás után!!! És nem ám komposztba, hiszen kinek van ideje bevárni a komposzt érését, amikor ott a műtrágya készen?! Nem is moslékba, hiszen azt a tudományos alapon tervezett tápokat előállító agro-biznisz cégek lobbistái arrafelé már régen betiltották ,hogy a sertésnek össze-vissza adjunk mindent, mert a moslék nem ellenőrizhető vissza...
És nagyon szomorú lettem, két okból:
- Ha itt tartunk, akkor dögöljünk már meg! Mindenestől! Az egész szarság, amit civilizációnak nevezünk! Nem bánom, ha én is megyek a lecsóba, de remélem egy új világban fogok legközelebb reinkarnálódni!
- Ha viszont még mindig nem olyan súlyos ez, mint amilyennek én látom, akkor bennem van akkora "gyári hiba", hogy sosem leszek boldog, de még elégedett sem. és akár azonnal be is fordíthatnám a kormányt, amikor az emeletes buszt hallom magam mögött, és szépen elgurulna az amúgy tökéletes vöröskáposzta a járdán... Merthogy nem fogok én már soha beilleszkedni a világba... És ez szomorú, hiszen mindjárt 40 éves leszek...
De most direkt pihentettem a témát pár napig, mégse keserűségemben posztoljam ki!
Plussz így be is mutathatom képekben a cucc történetét, és ezzel talán meggyőzök olyanokat is, akik eddig nem nagyon gondoltak rá, hogy lehet így is vásárolni:
Június 19., azaz a hivatalos szavatosság lejárata, amikor is megszabadítottam a zöldségeket a műanyagoktól, és tapintás útján is megbizonyosodtam arról, hogy a paradicsomok mind kemények, és csak egy kiwin van kisebb repedés, szóval azt a hűtőbe tettem, és másnap ettem meg, de a többi olyan kemény volt, hogy még amúgy is jobb volt nekik, hogy pár napig érhetnek. Az egyetlen necces dolog az avokádó volt, azt tényleg ki kellett dobni annyira túlérett volt. (vettem három magos ciabatta zsemlét is, 6 cent volt darabja. ) Megint kihangsúlyozom, a képen látható cucc 1.46 Euro, azaz kevesebb, mint 600 Forintba került!
Június 23: mivel a hűtőnek csak a fele az enyém, és az már így is tele volt, ezt csak simán a konyhapolcon tartottam, és szerintem így lejárat után 4 nappal még mindig semmi baja semminek, azaz 100%-ban felhasználható:
Június 26: a hűtőben tartott lilakáposzta, és a paprika. Az utóbbi picit ráncosabb lett, de olajon megfuttatva, egy kis hagymával meg lengyel kolbásszal még mindig tökéletesen élvezhető. És itt nem folyatatom tovább, bár tapasztalatból tudom, hogy a káposztafélék hetekig eltarthatóak a hűtőben, ha megszabadítjuk az idióta zsugorfóliától...
Amúgy a kis zöld levelek is még mindig ugyanarról a leárazott zellerszárról vannak, nem csalok!
Szóval, most nem megyek bele mélyebben, engem ez az egész történet miért inkább elszomorít, mintsem, hogy örülnék neki, hogy majd ha segélyen leszek, és okosan vásárolgatok, akkor milyen keveset fogok kajára költeni.
Nem megyek bele olyan "szabadonébredőkös-angyallátós" összefüggésekbe, hogy ahogy az élelemmel bánunk, úgy bánunk lassan az emberekkel, azaz voltaképpen egymással is.
Épp olyan kevésbé érdekel mi lesz a másikkal a kis (és esetenként nagyobb) személyes döntéseink nyomán, mint ahogy nem érdekel, mennyi természetes élőhelyet tesznek tönkre, hogy agyatlan mennyiségű mezőgazdasági terméket állítsanak elő, hogy aztán kidobhassák a szemétbe.
Senki nem szereti hallani az ilyesmit, ugye...
Még pusztán (minden gubancos összefüggésektől mentesítve) ezen a kaján-spórolós vonalon sem ütöm magam azonnal lovaggá, mert gyarló ember vagyok én is, azaz a testem csak egy jármű, amit gombák irányítanak, és amikor tankolni kell, akkor a cukor az üzemanyag, ami egyeseknél alkohol, másoknál csokoládé, nekem meg hol így, hol úgy, de általában sem a vodka, sem a belga csoktitorta nem kerül a "Reduced To Clear" polcra, és bevallom, ma csak úgy benéztem egy kávézó ablakán, és nem is kérdeztem meg, mennyibe kerül egy szelet brownie, nekem az kellett azonnal, és a kasszánál már persze világ szégyene lenne azt mondani, hogy:
- Jézusom,három-kilencvenöt?! Ja, akkor nem kell!
Vagy kedélyes-nyugdíjas módra odasúgni a pultoslánynak:
- Tudja Kedveském, ennyiből 5 napra elég leárazott zöldséget vehetnék...
Mondjuk jó úton vagyok afelé, hogy ez meg fog velem történni, és akkor már vagy leszarom, vagy még büszke is leszek rá :D :D
De végszóképpen: azért érdemes elgondolkodni, mi mindennek a valódi ára, mert attól, hogy a csónak magasabbik felén ülünk, az még el fog süllyedni, ha egyszer léket kapott...
Én úgy érzem, hogy nagyon jó dolog az, ha megvesszük a leárazott termékeket a boltban, én is konkrétan vadászok rá, még ha nem is tudok így időzíteni, de legalább nem lesznek kidobva és tényleg nagyrészt semmi bajuk sincs egy kis fonnyadástól eltekintve.
VálaszTörlésErről eszembe jutott, hogy a múltkor Kamilla elaludt a babakocsiban és nem akartam felébreszteni őt, hagy pihenjen kicsit és gondoltam addig beülök egy kávéra ahol parkolok a kocsival a Vörös Ház udvarán. Ott van ez a puccos étterem, a Rubra és az udvaron elég jó kis teraszt alakítottak ki, kb sosincs ott senki, csend van és nincs zaj a főútról szóval ideális a szunyókáláshoz. Habár a kilátás a parkoló autókra nem annyira idilli, de sebaj ennyit megért. Kijött a pincér srác és rendeltem egy kávét, de mindig iszok hozzá vizet is és mivel nem tudom hogy adnak-e hozzá, kértem egy szénsavmentes ásványvizet ösztönösen. A srác megkérdezte hogy 3 decist vagy fél literest kérek-e? Ekkor rögtön átfutott a fejemen, hogy a fél literes biztos műanyag palackban lesz a 3 decis meg visszaváltós rekeszes üveges, amiből az egyik szemét, a másik meg rengeteg ide-oda furikázás és mindkettő mennyi rengeteg energia azért hogy én igyak egy kávét, és azt mondtam, tudod mit kérek egy pohár csapvizet. A srác persze mondta hogy természetesen, és én tök nyugodtan megiszogattam a csapvizemet. Ez az egész azért fontos, mert még mindig vannak akik szerint gáz csapvizet kérni a kávéhoz, mert akkor vagy sóher vagy, vagy csóró, de véletlenül sem pozitív a megítélésed hogy íme egy környezettudatos vásárló. Mert egyrészt a csapból is az folyik hogy igyál csapvizet mert azzal mennyit megtakarítasz a világnak, de mindez mintha a gyakorlatba nem lenne átültetve mert közben nyomják az ásványvizes reklámokat és hát sehol nem hallottam hogy ezt a vendéglátó helyeken is kéne alkalmazni tömegesen. Mert ugye akkor nem lehet mondogatni hogy nő a fogyasztás.
Szóval milyen messzire is jutottunk az én kis kávézgatásommal, nemdebár?
Isó, én azt mondom ne törődj azzal mit gondolnak mások rólad, ezzel kapcsolatban, mit gondol a pénztáros vagy a mögötted lévő a sorban, én se törődtem a pincérrel, ott ültem a kis vizemmel amíg kamilla fel nem ébredt.
Te most azzal törődj hogy a magad életét a saját lelkiismereti vezényszavaidra támaszkodva éld, és ha úgy érzed neked fontos hogy ahol tudod ott redukálod az energiapazarlást a világban akkor tedd azt és ne gondolkozz ezen túl sokat.
Szóval hajrá és nem vagy ám egyedül, és még az is lehet hogy egyszer mi leszünk többen, ha nem számban hanem minőségben és tudunk fordítani a dolgokon, a magunk kis életén kezdve.
Puszillak és kitartás! :-)
Köszi szépen!
TörlésAnnyit elértem már, hogy pl. a két brazil lakótársam is rákapott az ilyen vásárlóutakra, de persze csak a pénz miatt. Az, hogy pl. le kellene kapcsolni a villanyt, ha kimegy a szobából, vagy pl. nem kell feltétlen a max fokozaton végig forralva megfőzni a krumplit, ha pl. fedőt tesz rá és utána leveszi takarékra, az nem jut eszébe kb. egyiknek sem. Én sem ökomártír vagyok, mert pl. utálom a hideg szobát, és eddig olyan idő volt itt, hogy legtöbbször nem zártam el a radiátort, de amikor most beütött a 22 fokos "ír kánikula" és megkérdeztem a lakótársaim, vajon elzárták-e, mert ugye most már felesleges, a legtöbben nem is tudták, hogy az a kis gomb a radiátoron mire való. A legújabb lakó, mintha irritálta volna a kérdésem, vissza is kérdezett:
- De minden számla benne van a bérleti díjban, ugye?
- (grrrrr!!!!)