Erős kép

Sosem hatott rám a cápa-terror, amikor először láttam a híres-neves filmet, akkor sem.
Mindig gyönyörű állatoknak tartottam őket, és akkor sem borzongtam, amikor túlélő áldozatok sebeit láttam dokumentufilmekben.
De ez nam azt jelenti, hogy úsznék közöttük, vagy, ami azt illeti, úsznék bármilyen tengerben is, ahol előfordulnak. Ahogy nem mennék be éjszaka a dzsungelbe, ahol tigrisek laknak, vagy nem nyúlnék bele egy üregbe, ahol csörgőkígyók vannak.
Vannak határok, írtam már valahol...
Azt álmodtam, hogy valami sziklazátonyon rekedtem.
Volt valami élelemszerzős-rész, ahol olyan csirkefélét találtunk (nem egyedül voltam), aminek inkább amolyan prehisztorikus denevérszárnya volt, karommal a "könyökrészen" is, és alapvetően gusztustalan volt. Azt hiszem, büdös volt a húsa. Beletettem egy fazékba, és szórakozottan figyeltem, ahogy a dagály közeledik a sziklazátony felé, és belenyal a fazékba, majd elsodorja. Gondolom azért volt ez finnyás nemtörődömség, merthogy bennünk volt (akkor még mindig többen voltunk, nem tudom kikkel) az az alapvető bizonyosság, hogy ma már nincs igazi hajótörés, mindjárt jön értünk a mentőhajó, vagy helikopter... De ezt utólag magyarázom most bele, persze.
Lehet már ebben a részben is felbukkant a civilizáció nyoma amúgy is, mint valami móló-maradvány a sziklák mentén, azaz öntött beton párkány a természetes sziklák mellett. Szóval nem kellett félni az ismeretlen természettől...

De a csirke-denevér tetemét beengedi a vízbe a legnagyobb hiba volt!
Hogy, hogy nem, hát a cápa megérezte a szagát, és nem lakott jól vele. Hogy is lakott volna, hiszen akkora bestia volt, amihez képest a Spielberg film "szörnye" is kismiska. Először azt hittem, a sziklás zsigetecske azért biztos menedék, de akkorát harapott egy kőbe, hogy az kilazult, és az egész zátony kezdett szétmállani.
Felpenderültem a betonsáncra, ami picit magasabban volt mindennél.
Az utolsó pillanatban, mert az egész sziklazátony összeomlott, és - bár erre most konkrétan nem emlékszem - a többi hajótörött is belesodródott a tajtékzó hullámokba. A cápa kiemelte a fejét, hogy utánam kapjon. Kb. olyan volt, mint egy klasszikus nagy fehér, csak hosszabb fogakal, mint egy barrakudának, a teste pedig foltos, mint egy cet-cápáé, és még annál is nagyobb behemót volt. Mint a jaguárcápa a Seve Zissou-ban, kb.
Én kapaszkodtam a kb. fél méter széles betonsávba, ami időközben teljesen ki is vált a környezetből, azaz se jobbra, se balra nem volt más, és a tiszta vízben is láttam magam alatt, hogy ez a kis fal az utolsó menedékem. Minden más összeomlott, eltűnt. A cápa ráadásul egyre vadabul körözött, ahogy rá-rákészült az ugrásra. Látszott, hogy nem fogja feladni, amíg le nem taszít az orrával, vagy konkrétan bele nem akasztja a fogát a vádlimba. Még valami bizarr jelenet is volt, ahogy pár foga kitört a betonon, de azok a fogak, a leszakadt íny-darabbal együtt önállóan éltek és az orrom előtt csattogtak a betonon, mint valami foltos meztelen csiga és egy tarajos sül keveréke.

Pánik.
Halálfélelem.
Reményvesztettség.

Ahogy a cápa ugrásról-ugrásra bizonyítja: "finomítom ám a technikám", már csak pár centi hiányzik.
Ahogy a görcsös ujjaim a betonperembe kapaszkodnak, és az egyre vékonyabbnak tűnik, egyre jobban szédülök, ahogy lenézek, dehát hová is nézhetnék?!
Határozottan emlékszem, hogy még valami genetikailag belémkódolt okoskodással megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy el kell fáradnia az ugrálásban! Fel fogja adni!
De ez csak egy gyertyaláng volt a szélviharban, hamar elfüstölt,
A dög csak jött, és jött.
A következő gondolatom már konkrétan az volt, nem lenne-e logikusabb beugrani a pofájába, és egy harapásra meghalni, mint akár csak 20 másodpercig tovább élni ebben a terrorban?!
Imádkozni próbáltam, meg ismételni magamban, hogy minden csak illúzió, az élet, a világmindenség, meg a minden.... De persze ezek csak kétségbeesett kísérletek voltak, hogy eltereljem a figyelmem a közelgő megsemmisülésről.

Amikor felébredtem, sokáig nehezen vettem még a levegőt, és mindezt akkor végiggondoltam, azért tudom most leírni, holott már másik este van. (Jó kis gyakorlat elalváshoz készülni, hogy újra felidézem, mi?)
Amúgy előtte volt egy másik álmom, egy óriási fáról, ami egy városi sugárút mellett nőtt, és a tanács kivágásra ítélte, mert "irreális a tömege a méretéhez képest is" (komolyan, ez volt az indok, azaz tiszta bullshit!) A fa nem volt veszélyes, akár egymillió tonna is lehetett volna, mivel szépen, életképesen kapaszkodott a gyökereivel a talajba, azaz nem kellett volna kivágni.
Ahogy a cápa felugrott értem, vertikálisan, a nagy böhöm testével, picit hasonlított erre a fára, és - már ébren - nem tudtam haragudni rá, mert ő is része a természetnek. A cápától rettegünk és ki akarjuk irtani, és a fától igazából nem kell félni, de legyártunk gyorsan egy elméletet, miszerint az is veszélyes lehet, és azt is el akarjuk pusztítani,
Ezért kell meghalnunk! Azt hiszem, ezért filóztam már az álomban is arról, hogy a cápa pofájába kellene ugranom: "mert megérdemlem!"

De túléltem. Nem kaptam szívinfarktust álmomban, és most leírom mindezt :D
Azt hiszem csak az agyam kocogtatta meg az ablaküveget, hogy: "hellóóóó, pár napja nem vetted be a Frontint! Hát nem sokkal szebbeket szoktál akkor álmodni?! Nalátod..."

Az egészet most csak azért idéztem fel újra, mert feljött egy cikk a modernkori stressz és depresszió kapcsolatáról a világberendezkedésünkkel, azaz hogy ilyesmik nem nagyon voltak a természetes módon élő népek között. ITT A CIKK

De azt merem álltani, ébredés után azonnal "lemondtam a cápa javára", mert a cápa volt a fa, és a fa a természet, én pedig csak egy életképtelen senkiházi, azaz nekem kevesebb a létjogosultságom.
A "Starhawk" nevű pogány írónő jut eszembe, aki azt mondja kb.: az a vallásod, vagy hited, ami miatt képes vagy kilépni a komfortzónádból, és áldozatot hozni. A "sacred" (szent) szó és a "sacrifice"(áldozat) azonos gyökkel rendelkezik, azaz azt mutatja meg, miért lennél képes elszenvedni bármit, csak hogy megmentsd a tisztaságát, kompromisszumok nélkül?

Érdekes, mi?
A fákat ölelgetem, és hiszem, hogy visszaölelnek, és energiát adnak annak is, aki nem is hisz ebben (lásd egy cikk, amit csak lefordítottam ITT )
A cápák nem ilyen módon adnak energiát, és nem ölelgetni akarjuk őket.
De kellenek!!!
Használja viszont az angol nyelv a cápa szót egy embertípusra is... na ők nem kellenek!

Azt hiszem az álombeli fantázia-cápám "éhsége", ahogy a nagy, kövér testével még csakazértis neki-nekirugaszkodott, hogy engem is bekebelezhessen, ennek az embertípusnak a tudatalatti kivetítése.

Tetszik érteni? ;)

Parkmesék

Lassan több posztomban fog szerepet kapni a Phoenix Park, mint Diósjenő :o

    Akárhogy is van, (legalább egy) egy istennő lakik ott, fa formájában, és mindig feltöltődök, ha meglátogatom.
    De persze ehhez nekem kell egy kis magányos béke, intimitás, ha úgy vesszük. Szóval pl. most, hogy az idő is fasza, a nap is fent van este nyolcig, és tavaszi szünet van a suliban, nem az az igazi akadály, hogy 25 percet kell cangázni + még vagy 10 percet gyalogolni a fáig, hanem az, hogy sok az ember.
    Decemberben fedeztem fel igazából az élményt, milyen a fánál egyedül lenni, mert nagyon hamar sötétedik, viszont általában a december ittt még nem igazi tél, néha kifejezetten enyhe az idő.

    Szóval az a baj, hogy a környékén van pl. egy rögbi- vagy hurling pálya, és csak pár csenevészebb fa választja el onnan az egyik kaput. A másik oldalon szintén kb. egy sor növendékfa, és aztán a nagy füves semmi, azaz a kutyásoké és sportolóké a terep, ahogy kb. az egész Phoenix Park maga...
Meg lehet nézni Google Earth-ön, milyen folt-, avagy sávszerűek a fás részek.
    Nemrég olvastam, az angolok azért irtották ki a nagyobb erdőket Írországban, mert ott bújkált az ellenállás....
    Valahogy az az érzésem, hogy kb. az ír kollektív tudatot, a kelta természetimádatot is megtörték ezzel, és csak a konok, harcos, szilaj természetük vitte őket még mindig tovább (meg talán a katolikus fanatizmus a protestánsok ellen), hogy nem hagyták abba a küszködést, és a végén a sziget nagyobbik része szuverén állam lett.
    De, mivel az angolok igazából sosem tették ki a lábukat, csak a fegyverek helyett rafináltabb eszközökkel dolgoznak, hát a visszaerdősítés se történ meg soha. És ez a fóbia, hogy senki ne tudjon elbújni, visszaköszön minden park alaprajzában: ha találsz egy pontot, ahol bármilyen irányban képes vagy 20 méternél többet gyalogolni, anélkül, hogy kiérnél a fák közül, akkor nem Dublinban vagy! Sőt! Ilyen pontot egész Írországban elég nehéz találni, legalábbis, ha nem privát kézben van...

    Az ír "dizájnról" amúgy akarok külön írni, a TTIP-pel kapcsolatban, de most nem megyek jobban bele, maradok a Phoenix Parknál.

    Szóval decemberben jöttem rá, hogy érdemes estefelé menni, de persze ehhez nem árt, ha van hold az égen + nem esik az eső, vagy nincs kurva hideg, szóval azért a tél során nem mondhatnám, hogy túl sokszor voltam ott.
    De amikor voltam, mindig megérte!
    Egy-két hete nagyon rákészültem, és már a nap is kezdett lemenni, erre három sportos csávó megjelent a rögbikapunál, és miután ketten odahugyoztak (értsd: konkrétan a kapu tövébe), majd elkezdtek fekvőtámaszokat és egyéb bemelegítéseket végezni, inkább toltam a biciklit. Telihold volt majdnem, és felhőtlen ég, gondoltam ha már így kijelölték a területet, nem fognak hamar eltakarodni...
    De én sem adtam fel, csak átmentem a kis völgyön, szembe, ahol szintén egy fás rész van (értsd: kb. 8-10 fa szélességben egy sáv, de azok nem "teszkó-parkolósan ültetett fák", azaz random helyük van, és szép nagyok is). Az Istennőmhöz akartam azért menni, szóval nem barátkoztam azért nagyon egyik fával sem a túloldalon, inkább amolyan lespozíciót vettem fel, ahonnan láttam a rögbikaput (kb. 150 méterre). De jó volt ott is, tetszett a rálátás a műútra, ahol ezerrel száguldó bringások és kocogók haladtak el néha, én meg azt játszottam, hogy bár tökéletesen látható vagyok (semmi aljnövényzet, és végülis csak kb. 25 méterre az út), ha meghallok valakit közeledni, csak mozdulatlanná dermedek, és soha senki nem vesz észre.
    Olyasmi játék ez, amit gyerekkoromban játszottam, amikor még pl. nem volt X-Box vagy tablet... Ha tetszik, bújócska, hunyó nélkül...
   Aztán játszottam egy faággal, ami kb. 2-2,5 méter hosszú volt, és több mint maroknyi vastag, azaz volt súlya is. Fasznak kell edzőterembe menni, amikor ilyen tökéletes eszközt lehetne találni mindenhol?! Megismerkedtem vele, pögrgettem így, meg úgy, emelgetem, ellesúlynak használtam, hogy kihúzzam magam, meg ilyesmik. Az egyik legjobb "törzstorna" a kaszálás, ahhoz picit nehéz volt, de azért csináltam a mozdulatokat egy darabig. Alapvetően "béna" vagyok, azaz a sok sérülésem miatt rengeteg mozdulatot furcsán végzek, azaz "égő" lenne bármilyen próbálkozás egy szokványos edzőteremben, hacsak nem speciális gyógytorna-terem, de erről aztán lehet álmodni Írországban, ahol kb. nincs "Publbic Healthcare", csak épp annyi, hogy összetörve, félholtan nem hagynak az utcán... (De asszem ez igaz lassan minden országra, biuztos Magyarországra is)
    Lényeg a lényeg: holdvilágnál, fák alatt, valami "husángfélével" a kezemben sokkal erősebb vagyok ám, mint egyébként... és élvezem!

    Közben persze már elment haza mindenki, telihold ide vagy oda. Minden lecsendesedett, még a város is, aminek fényeit látni a parkból. Egy-egy bingás még el-elsuhant az úton, sőt, még volt 1-2 megkésett kocogó is, de az általános, békés csendben mindenkit lokalizálni lehet kb. 100 méterre, azaz bőven látótávolságon kívül. Ilyenkor nem is kell mégcsak leülni sem, csak egyenesen megállni, nem hadonászni a faággal, és nem vesznek észre. Ez megint önmagában egy gyermeki játék: láthatatlanul beleolvadni a természetbe.
    Annyira jó volt épp ott, épp akkor, a telihold fényénél, hogy nem is mentem vissza a túloldalra, inkább tettem egy sétát az ottani ösvény mentén. És egy csapat fiatal szarvasbikába botlottam, amik nem szaladtak el, még akkor sem, amikor már 10 méterre voltam. Közelebb nem is mertem menni, mert azért elég komoly agancsberendezésük van, meg persze tisztelni kell őket abban, hogy egész nap az embereket kerülgetik a parkban, legalább este legyen totál övék a pálya. Szóval egy-két percig csak néztünk egymásra, aztán a "mező" felől érkezett még pár másik, és azokkal együtt ez a csapat is elfutott. Jó érzés volt, nagyon!

    Azóta sajnos fogyó hold van + esős idő, meg kilépett egy kolléga, szóval többet dolgozom, de pár napja voltam kora délután, medvehagymáért.
    Egy hirtelen gondolattal felmentem egy olyan dombocskára, ahol még nem jártam, és hopp, medvehagyma ott is volt, csak épp sajnos szemét is, szóval ott nem szedtem. A kis dombtetőn egy kitaposott helyen tűzhely nyomai, faágra szárítani kitett kabát, elég sok eldobált piásüveg, szóval nem lepődtem meg, hogy egy 360 fokos körbenézés elég volt, hogy a hajléktalant is meglássam, aki le se szarta, hogy én vagyok a 10.000-ből az egy aki lelép a kitaposott ösvényről, csak üldögélt egy fa tövében, és valamit biztos csinált még, de már nem emlékszem, szóval nem írom be az agyszüleményeimet, hogy békésen szalonnázott egy kisbicskával, vagy hosszúság szerint sorbarendezte a cigarettacsikkeket, amit nemrég gyűjtött. Nem is sokat figyeltem rá, mert két igazán nagy szarvasbikát is észrevettem kb. 6-8 méterre előttem. Azért nem láttam hamarabb, mert az egyik ült, és a másik is nagyon mreven állt. Amelyik ült, annak csak egy agancsa volt, és a szőre az oldalán elég tépett volt, mintha csíkokban le lett volna súrolva. Amikor felállt, hogy szembenézzen, én meg tettem felé egy lépést, lassan a farkát is elkezdte felemelni, és bár nem vagyok egy Gerald Durrell, de megint azt gondoltam: "Jobb érteni a szóból!"
    Meg még azt gondoltam, hogy amikor reggel a fényképezőgépre néztem, aztán legyintettem, hogy túl nagy, akkor szokott ilyesmi történni, hogy most pl. szívesen csatolnám az illusztrációt. Egyik kivételes eset, amikor nem ártana egy okosteló, de amúgy meg sokkal több hátránya van, szóval még elvagyok nélküle...

    Meg még az jutott eszembe egyből: Íme a közeljövő!
    Félig park, félig város.
    Az ember osztja az állattal, és hát persze az ember szemete nyilvánvaló, de a nyomor mindkettőé. Mindekettő kezd kifogyni a hagyományos élettérből, ami az embernél nem territoriális, hanem lehetőségeket jelent. Egyre több a mélyszegénységben tengődő ember, akik leszarják, mennyit szemetelnek maguk körül, mert ugye nincs jövőképük eleve, inkább napról napra, talán napszakról-napszakra gondolkodnak csak. Ezzel meg persze belerondítanak az állatok territóriumába, és persze bizonyos fajok tudnak alkalmazkodni, még akár örülhetnek is (rókák, szarkák, patkányok, galambok, stb.), de a nagy többség nem...
    És persze lehet rövidlátóan szidalmazni, okolni az ilyen hobókat, meg a többi bűnbakot, mint a cigányok, hogy nem "rendesek", szemetelenek és az ő hibájuk, hogy nem tudnak beilleszkedni...
    De egy olyan rendszerben, amikor mindenünk meglehetne bőségesen, az energiától kezdve az építőanyagon át az élelmiszerig és ruházatig, akkor miért vannak egyáltalán hajléktalanok, koldusok, és piti bűnözők? Ne mondja már senki, hogy így születtek! Így nőttek fel, az lehet, de a rendszert, amibe beleszülettek, kollektíve találtuk ki, nem ők kérték maguknak!
    Na, mindegy, nem tudok belemenni anélkül, hogy elferdítsem a végét a sztorinak, és egy "le a gazdagokkal!"-sztorivá ne alakuljon megint az ártatlan kis parkbanjárós feeling, szóval inkább csak így hirtelen most abbahagyom...

Rövid pozitív

Be kell ugranom egy kis pipamocsokért a belvárosba, és akkor már megállok a kínainál csirkelábért, és a Polonezbe is bemegyek túróért, mert otthon van 2 kis szatyor medvehagyma, és kaptam múltkor egy túrós-medvehagymás-aszpik receptet, hát kipróbálom. (Abban étkezési zselatin volt, azt helyettesítem én csirkeláb főzettel.)
Meg, ha már itt a friss csalán, akkor megbolondítom azzal is, meg mivel épp vettem egy csokor céklát, annak a levél-szárával is, a szép szín miatt, miért is ne?

Tipp így tavaszra: a friss csalánt ne forrázzátok le, csak - némi öblítés után, persze - tegyétek a kancsó vízbe, szárral együtt. (Én csak a felső 8-10 centit vágom le ilyenkor, mármint a parkban a növényről, szóval azt hozom haza, simán belefér 2 ilyen a pintes pohárba.) A mi csapvizünk élvezhetetlen (szerintem egészségtelen is), mert olyan klóros íze van, mint az uszodai medence lábmosó részének szaga. De pár óra után átveszi a csalán termszetes vasízét, és olyan lesz, mintha hegyi forrásra szerelt vascsőből innál! A színe nem lesz zöld, mint a csalánteának és simán után lehet tölteni legalább 2 napig, mert a csalán valószínűleg "életben marad" a száron keresztül felvett vízen, azaz nem poshad bele.

A kínai és a Polonez között van a Chapters, és mit ad Isten: kedvenc történelmi regény íróm egy olyan könyvére akadok, amiről még nem is hallottam.
Az idő olyan borús, hogy a legtöbb lakótársam szerintem még az ágyban döglik (szombat van), enyém az egész konyha, uccu neki! Az egyetlen dilemmám, hogy olvasni és zöldet mosni nem lehet egyszerre :D

De azért erre jó az internet, hogy online mehet a Kossuth Rádió, szóval jó ez így, ahogy van!
Most ejtettek pl. pár szót az 1916-os dublini húsvéti felkelésről :)

Batman vs. Superman rövid kritika

Még mindig azt gondolom, Z. Snyder egy jó rendező az ilyesmi műfajban, azért nem totál szar ez a film sem, de majdnem!

Lehetne politikai mellékzöngét belelátni: Batman a konzervatív, "idegengyűlölő" igazságosztó, kb. mint Charles Bronson a Bosszúvágyban, Superman meg a "másféle", kozmopolita a szó minden értelmében, és ahelyett, hogy bepöccenne, még meg is jelenik a kongresszusi meghallgatáson, hogy megmutassa: hisz a demokráciában... De nem megyek bele, mert...

Mert az egész amúgy gyerekekre van kalibrálva!!!!

Z. Snyder, aki nem fél az erőszaktól (300, Sucker Punch, és főleg, ami szerintem mestermű: Watchmen), de emellett egy nagyon aranyos, és erőszakmentes animációs filmet is rendezett baglyokkal a főszerepben (Az őrzők legendája), most két szék között a földre ül, már másodszor, a Superman film után...

Amikor ilyen hősök vannak, mint Superman, akit ugye senki nem ismerne fel, mint Clark Kent, és semmi nem árt neki, csak az a geci kriptonit, akkor szerintem eleve nem lehet épkézláb sztorit írni! Gondolom ezért hozzák be Batmant, de Batman filmből is csak egy igazán jó volt: amikor H. Ledger Jokere elég teret kapott, hogy lejátszon mindenkit a színről. Most meg ráadásul érezhető a DC Comics izzadságszaga, hogy Batman kb. Vasemberré változik, csak hogy valahogy képesek legyenek ringbe léptetni Superman ellen + behozzák a Wonder Womant, mert ugye a Marvelék már évek óta nagy sikerrel gyártják az "ensemble casting" filmeket, azaz már pl. a következő Amerika KAptitány filmben is lesz Vasember, nem csak az Avengers filmekben... Szóval erőltetett, hogy szegény nőnek (akit amúgy kurva jól megtaláltak a szerepre) valójában semmi jelentősége nincs a filmben :(

De még egy gondolat arról, ahogy Batman utánozza Vasembert: az nem jut eszedbe haver, hogy az egész kibaszott ócskavas befuccsolna, ha csak egy snooker dákóval ügyesen célozva pofándöfnének?!

És ki az ellenség? Mert ugye, ahogy említettem H. Ledger Jokerét, mindig a gecondár viszi el a hátán a filmet, legalábbis ha már elmúltunk 14 évesek...

Okés, Eisenberg egy rendes színész, próbálkozik is, de nem sok teret kap a forgatókönyvíróktól. Az egész fineszessége az "őrült zseni" klisében annyit takar, hogy megtalálja Superman sebezhető pontját, azaz a személyeket, akiken keresztül el lehet jutni hozzá. De pl. annyi esze nincs, hogy egy házibulin ne lehessen már lemenni a szerverszobába, ahol valami egyszerű kütyüt illesztve a kábelekre le lehessen tölteni bizalmas anyagot tőle?!

Aztán - mivel ő maga persze zéró szuperképességgel rendelkezik - a nagy dobása, hogy kreál valami nagyon szokványos szörnyet (láttuk már ezerszer, pl. legkorábban, amire emlékszem a "Rancor" nevű monstrum a Jedi Visszatérből, csak picit más...) Szóval ezzel a szörnnyel kell most összecsapnia egy kb. sebezhetetlen Supermannek, és egy kb. szintén sebezhetelen Wonder Woman-nek (Batman csak ember, itt neki már csak az a szerep marad a végén, hogy .... basszus elfelejtettem, mi... elmenjen Superman anyjáért, akit közben túszul tartanak???)

A nagy hátránya ennek a bunyónak, hogy a szörny kb. 15-20 méter magas, azaz nincs a klasszikus fight club, viszont jön az übergagyi szemlézer-párbaj!!!!! Ezt mikor felejti már el Hollywood, könyörgöm????

Az mióta szórakoztató, hogy két energianyaláb "harcol" egymással, akár mint elekromos kisülés, vagy kozmikus energiasugár, vagy fasztudja minek nevezzük, de semmi akciót nem látok abban, ha két ilyen CGI effekt egymásnak feszül, és nekem ezt kell nézni?

Jeremy Ironst mindig jó látni, de semmi normális sort nem adtak a szájába, mint Alfred, a "lakáj".

Holly Huntert szintén mindig jó látni, de megintcsak: annyit jegyeztem meg róla, hogy ahogy öregszik, egyre jobban hasonlít Iggy Pop-ra, azaz simán csinálnék egy olyan fotósorozatot, mint amikor Tilda Swinton és David Bowie "egymásnak öltöztek", vagy hogy kell ezt mondani...

Nekem ez a gondolat tetszett a legjobban a filmben.

Amúgy meg Jimmy Kimmel skeccse ezerszer többet ér az egésznél.

Fordítva: Le a szemkendővel: Brüsszelen túl, az igazság a gyermekeinknek

Saraswati Nagpal:
Le a szemkendővel: Brüsszelen túl, az igazság a gyermekeinknek

Eredeti cikk: ITT

A szörnyülködésünk megjátszása kezd málladozni. A kerekre meredt szemű hitetlenkedés, amivel a kert végében megjelent tigrisre nézünk, ahogy épp felfalta a háziállatokat, és most a gyerekek felé fordul, egy sértés. Sértés a kollektív intelligencia számára, ami a cilizációnkat jellemzi, ami idáig juttatott minket. (Bár most, ahogy ezt leírtam, visszavonnám az "intelligencia" szót, mivel kezd egyre vészjóslóabban nyilvánvalóvá válni, hogy nem rendelkezünk vele.) 

Bolondok vagyuk, selyem szemkendővel elvakítva, követve a politikusaink dajkameséit, amivel alvajárók módjára közelítünk a megsemmisülést jelentő szakadék széle felé. Olyan történelmet tanítunk a gyermekinknek, amely sötétben tartja őket, és ők követnek, iPhone-nal a kezükben, a kellemes kis sétán a világ végéig. Beburkolunk mindent az álombéli, polírozott beszédünkkel, és semmitmondó frázisainkkal. Hazudunk és hazudnak nekünk, folyamatosan.

Aikor az "Első Világ" vezetői (érezzük a vitriolt az "első" szón, kérem!) lázadást és ellentéteket szítanak a következő nyersanyagban gazdag országban, amit kiszemeltek, úgy nevezzük: "politikailag instabil a régió."
Megjátszuk Irakot Irán ellen, a szaudiakat Izraellel szemben, Afganisztánt az oroszokkal, Pakisztánt az indiaiakkal szemben. Ezek stratégiai szempontok, persze.  Rakéták, szőnyegbombázás, dróncsapások - letarolni, az a lényeg! Így lehet aztán "biztonságban" az országuk.

Az osztályomban van erre egy szó: zsarnokoskodás.

Amíg siránkozva átfestjük a digitális profilképünket az (európai) lobogók színeire, elfelejtünk imát küldeni olyan országoknak, amelyekről a Facebook meg akar feledkezni. Ahogy kiadjuk a mérgünk méltatlankodó cikkekben (mint pl. ez is), derűs kacagás viszhangzik az Első Világ tárgyalótermeiben, ahogy a nagyvállalatok trezorjai dugig telnek pénzzel. Vérpénzzel. Olyan profittal, amit a destabilizációs játékban nyertek, azaz olyan nyereséggel, ami zsarnokoskodás gyümölcse.

A Közel-Kelet a gazdasági nagyhatalmak játékszere lett, ahogy Dél-Kelet-Ázsia is. Afrikáról már inkább ne is beszéljünk! A zsarnokok megkapják, amit akarnak, általában azáltal, hogy extrém traumát okoznak azoknak, akik felett basáskodnak.

Még ennél is rémisztőbb, hogy világszerte, iskolákban és egyetemeken a haladásnak ezt a vérszomjas verzióját tanítják. Olyan könnyű elfelejteni, hogy amiről mi csak azt tudjuk, hogy "üzemanyag", vagy "szén" ami az energiaellátásunk alapja (vagy helyettesítsük be bármely más ásványi erőforrással), nem csupán ennyi! Ez nők, férfiak és gyermekek vére. Ez városok romja. Csak mert egy csapat jólöltözött zsarnok olajmezőkre éhezett a régióban, és elő kellett rukkolni egy kreatív módszerrel, hogyan tegyék rá a kezüket. Ez nem csupán egy üzleti alku! Ez szövetség olyan társadalmakkal, amikben az emberi jogokól nem hallottak, így teremtve alapot annak, hogy ezek a társadalmak tovább létezzenek.

Akik számára a morál és etika szavak semmit nem jelentenek, talán nem törődnek életek kioltásával, és hazátlanság tragédiájával, és számukra a radikalizáció teljesen elfogadható, hiszen ennek útján érhetőek el a célok.
De az "Első Világ" hamarosan megtanulja, mivel jár, hogy elbliccelte a morálról és etikáról szóló előadásokat. A fizika lesz, ami a végén helyére teszi a kihívást. Minden erő egyenlő nagyságú, és ellentétes irányú ellenerővel találkozik.

Amint vetünk, úgy aratunk, egy generációval később. És persze, a nyomaték kedvéért: hetedíziglenig miutánunk!
Csak bátorítsuk a radikalizációt ma, politikai és gazdasági okokból, és elérjük, hogy az unokáinkat robbantják fel!

Nem könnyű elfogadni a halált, akár betegség, baleset, vagy erőszak okozta.
De meghökkentő, amikor az emberek így reagálnak: "Sosem fogjuk megérteni ezt a dzsihádista támadást!"
Miért nem?! Pedig nagyon egyszerű: nevelj fel egy nemzedéknyi fiút, akik tanúi voltak, ahogy apáikat megölték, és a családjukat darabokra szaggatták a "Sivatagi Vihar" hadműveletben, és ami azután következett. Vajon hová fordulnak reményért és vígaszért? A tudományhoz? Milyen tudományhoz?!
A vallási vezetőikhez fordulnak majd, akik már eleve szélsőséges húrokat pengetnek. A börtönökben verődnek majd össze, mert mi dugtuk be oda őket, és ott próbálják kibogozni, mi az őrület értelme, ami az életükké vált.
Aztán - amikor férfivá érnek - megbosszulják a családjukat.
A tudománynak semmi szerepe az egészben. A neo-kolonializmus kapzsi kufárai régen megpögették ezt a kereket. Akkor, amikor egyes kormányok úgy döntöttek, hogy a haladás egy kisebb réteg kiváltsága, a szélesebb rétegek kárára. Mi most csupán azt érezzük, ahogy a kerék megtett egy teljes fordulatot.

A legnagyobb koporsószög az, ahogy végtelenítjük ezt a hatást: ahogy azt tanítjuk a következő generációnak, hogy a GDP fontosabb, mint az emberi életek értéke, az együttérzés, és a természeti környezet. És ahogy ebben az emberiség számára létfontosságú útkereszteződésben folyamatosan kerülgetjük a legfőbb prioritás elismerését: emberi jogok és biztonségos, egészséges környezet fenntartása minden gyermek részére a Földön!
Adjunk csak bármely alulképzett tanárnak egy osztálynyi dühös, éhes, sérült és gyásszal terhelt kamaszt, és olyan erőket lesz képes mozgósítani, ami megrázza a környéket! Nem kell ehhez Einsteinnek lenni, hogy beismerjük.

A gyerekekkel kezdődik.
Ha nem kapunk hamarosan észbe, a gyerekekkel is fog végződni.

Filmajánló: The Big Short (A nagy dobás)

Lehet úgy kellene kezdeni, hogy 10 ok, amiért azonnal meg kell nézni a filmet (és utána esetleg még többször is). Remélem még vetítik, mert én már vagy 8-10 napja láttam, csak nem értem rá írni.

    1) Brad Pitt: 
Ezúttal nem főleg, mint színész, hanem, mint producer, aki tető alá hozta ezt az elég érzékeny alkotást.
    2) Christian Bale: 
Bár a testfelépítése elárulja, hogy nem akar végleg szakítani az akciószerepekkel, így is kiválóan hozza az üvegszemű, aspergeres zseni karakterét, aki ugye se jót, se rosszat nem akar, csak érti a számok világát, és elsőként veszi észre, hogy az amerikai ingatlanpiac egy szappanbuborék. Nem lehet sem szeretni, sem utálni, sem együtt érezni vele, sem nevetni rajta. Ő a film drámai sarokköve szerintem, és emlékeztet rá, hogy a pénzvilág puszta számokból áll, ne is várj el senki, hogy a befektetőknek morális kérdések jutnak majd eszébe. 

    3) Ryan Gosling: 
Na, ő a másik, aki igazán reprezentálja a pénzvilág érzelemmentes hiénáit, mert neki nincs olyan kifogása, hogy aspergeres, vagy csak simán egy "matekos" arc lenne. Lehet persze az eredeti figura az volt, de Gosling itt a vígjáték elemeket viszi be a pusztán pénzéhes, számító, de amúgy arrogánsan sármos és menő traderbe, aki kb. véletlen veszi észre, hogy érdemes lenne az ingatlanpiacot "shortolni", azaz arra tenni nagyobb összeget, hogy a kötvények, amik a jelzálogkölcsönöket fedezik, jócskán veszteni fognak az értékükből. Lehetett volna "whistleblower", aki azonnal a pénzügyi felülvizsgálati szervekhez fordul, de eszébe sem jut, ő csak pénzt akar csinálni. Szintén nem azért van, hogy szeressük, viszont lehet mosolyogni rajta, ahogy előadja a figurát.
    4) Steve Carell: 
Ő lenne az, aki látja az ellenséget a rendszerben, de mégsem képes kiszállni belőle. Mondjuk bennem eléggé visszás érzéseket kelt, hogy bár utánajár a dolgoknak, és biztos benne, hogy most meg lehetne fogni az "ellenséget", azért a maximum mégis csak az, hogy egy éves értekezleten beszól a szónoknak, hogy mindenki hallja: zéró esélye van annak, hogy a jelzáloghitelek bedőlése megáll az akkor tapasztalt 3-4 %-nál. (Segítségképen: az előrejelzés szerint, amint 8%-ig eljutnak, az olyan, mint kihúzni a kártyavár egyik alsó lapját, remegő kezekkel...) A saját cége ezalatt milliókat csinál azon, hogy idejében fogadnak erre a buktára. Persze lehet ezt úgy is értelmezni, hogy ha tisztán csak a "pánikkeltő" szerepét vette volna fel, úgysem hallgatnak rá, vagy igyekeznek elhallgattani... Akárhogy is van, Carell jó választás a folyamatosan agresszív kismalacként viselkedő próféta szerepére.
    5) Adam McKay:
Bocs, ki is az? Nekem is be kellett írni az imdb.com-on, és akkor láttam, hogy ő rendezte az Anchorman mindkét részét, ami pusztán vígjátéknak is csillagos ötös, de meg van spékelve jópár társadalomkritikus finom poénnal is. Anchorman 2-ről írtam is pár szót korábban: ITT
Szerintem Oliver Stone pl. simán egy nagy buktát gyártott volna az anyagból, amit később persze a "rendszeridegen", conspiracy fanatikusok lehet szarrá néznek, mikor letölthető ingyen. Nekem pl. érdekes lett volna akkor is, de szerintem páran kimentek volna a teremből a film felénél. Scorsese meg még jobban elbaszta volna, legalábbis, ha a viszonyítási alap a Wall Street farkasa...
    6) Vágás. Ritmus!:
Volt bennem valami furcsa érzés, ha már Oliver Stone eszembe jutott: rengeteg apró snittből áll össze a film. Most keresetem rá utólag: Hank Corwinnak hívják az urat, aki pl. a Született Gyilkosokat is vágta. Ez a stílus kiválóan aláhúzza a Wall Street embertelen tempóját, szürreális világát, és a súlyos anyag ellenére nem hagy minket ásítozni egy pillanatig sem! Sőt! Amint valami igazán kemény közgázos téma megmagyarázásra szorul, ott van egy kis "kiállás", azaz pl. "segítségül hívják" Margot Robbie-t, aki egy luxus habfürdőben pezsgőzve magyarázza el, miképpen alakult ki pl a sub-prime bubble. Szigorúan 1,5 perc alatt. Így kellene tanítani a gyereket a suliban, tutira odafigyelne! Másik ilyen vicces dolog, amikor a szintetikus CDO-kat magyarázzák el azzal, hogy Selena Gomez popsztár a blackjacken nyerőben van, azaz nemcsak ő mer megkockáztatni egy nagyobb összeget, de a mögötte állók fogadnak arra, hogy nyerni fog a bank ellen, aztán az azok mözgött állók már nem is rá fogadnak, hanem arra, hogy az előttük állók fogadását ki nyeri meg, és így a nyereményszorzók torzulnak, a játékban lévő pénz összege pedig abnormálisan felduzzad. 

És ez egyszerre ijesztő, de >>>
    7.) >>> vicces is!
Akkor is fogsz nevetni, ha semmit nem értesz az egész gazdasági botrányból, és ez fontos! Én pl. gyakran érzem úgy, nem tudom megszólítani az embereket, amikor olyan témákra hívom fel a figyelmet, amik fontosak nekem (pl. nem tudok vicces lenni, ha a szegények kizsákmányolásáról, vagy erdőirtásokról kell beszélni, mert vérzik a szívem...) Ez a film megoldja: nevetsz, mert nem tudsz ellenállni, DE >>>
    8) >>>> Ezzel együtt szerintem meg fogja  gondolni mindenki, mekkora bizalmat fektessünk a "rendszerbe" ezek után. Az egyik jó példa erre, amikor a két - számomra vaskosan ellenszenves - törtető garázs-bróker ünnepel, mert akkora lehetetlenségre fogadtak kicsiben, amit még az említett Ryan Gosling és Steve Carell karakterek sem léptek meg: az AAA-besorolású (magyarul kb. csillagos ötös) ingatlankötvények buktájára is tettek, nem csak a sima A-s, vagy BBB-s darabokra. Ez kb. olyan, mintha Serena Williams vezetne a második szettben 4-0-ra, gyakorlatilag akárki ellen, de mondjuk inkább egy olyan játékos ellen, aki a top50-ben sincs, és mégis arra tennék, hogy a másik nyer! Hurrá, meg yippie-kay-yay motherfucker, ugye?! Brad Pitt figurája erre beszól nekik:
- Tudjátok ez mit jelent? Milliók fogják elveszíteni az állásukat, és milliók fogják elveszíteni az otthonukat. Szóval légyszíves ne örömködjetek!
És, hát igen. Ez az aspektus maradt ki elég vastagon a Wall Street farkasa című félresikerült alkotásból. Abban csak a menőség került tálcára, azaz mekkora idióta mindenki, aki nem képes kihasználni a kínálkozó alkalmat, és mekkora sztár ez a féreg Jordan Belfort, mert tökös gyerekként a semmiből felépítette magát. (A semmiből nem lehet építeni semmit! Ezt lopásnak hívják!)
Ahogy gyakran mondogatom: törvényesen lehet milliárdokat csinálni, etikusan viszont NEM! 

    9-10): bocs, nem jut eszembe más fimes dolog, legyen a plussz kettő a "társadalmi üzenet":
    A válság kialakulásának 1-2 évét öleli fel a történet, és maga a válság 7 éve ütött be igazán. ÉS mintha azóta is aludná a maga csipkerózsika-álmát a közvélemény: elhisz mindent, amit a "gazdaság élénkítése" meg egyéb hangzatos címszavakkal elé tesznek... 
    A záró jelenetek egyike, amikor a Steve Carell karakter azon kesereg, hogy a bankok végig tudták, mivel játszanak, mégis megtették, mert azt is tudták, a kormány ki fogja segíteni őket az adófizetők pénzén, és az emberek majd a szegényeket és a bevándorlókat fogják hibáztatni! Gosling figurája ezután megjegyzi, hogy kb. "szerencsére a bankárokat lecsukták....... csak vicceltem... az emberek a bevándorlókat és a szegényeket hiáztatják azóta is, és egy kivétellel semelyik bankárt nem csukták le!"
    És ez megy kb. mindenhol (állítólag Izlandon nem) azóta is, azaz gusztustalanul védik a top 1% vagyoni érdekeit, míg mesterségesen felerősítik az ellenszenvet a szegények (pl. otthon: cigányok) illetve a bevándorlók ellen, akiket már eleve évtizedek óta kizsákmányolnak.
    Most nem mennék bele, miért elleneztem a bevándorlók beengedését az EU-ba (és most is ellenzem, MERT én azt facilitálnám: segítsünk nekik ott, ahol vannak!), aki figyelmesen olvasott, az ért, aki meg nem, az maradjon annál, hogy ez egy jó film, és nézze meg!
    Azt viszont megjegyezném, hogy érdekes módon volt aki az amerikai demokráciát (ha létezik még ilyesmi) volt képes szembeállítani a magyar "illiberális demokráciával" a kérdésben. 
    Pl. Stephen Steel, aki amúgy olyan besorolás alatt fut, hogy "értelmiségi", merthogy informatikus, vagy matematikus, vagy hasonló (távoli ismerős ismerőse, ilyen ez a Facebook világ, ennyit tudok róla...). Namost ez nekem két érvágás egyben, ha a túlélési esélyeim latolgatom egy kád forró vízben. Egyik az, hogy miért tekintünk úgy matekosokra, vagy főleg (!) informatikusokra, mint értelmiség, amikor számolni tudnak, de szociológiát, pszichológiát, és hasonlókat sosem kellett tanulniuk, az EQ hányadosuk meg lehet épp átlag alatti?! 
    Másik pedig az, ha van is egy ilyen ismerősünk, aki a "legcukibb ötvenes" jelzőt kapja, miért kell megvédeni az agyament nézeteit, csak azért, mert ő valóban egy cukipofa?! Itt bukik meg minden! Én nem védenék meg senkit a barátaim közül, ha hülyeségeket dumálnak! Sőt! Amikor az érzelmeinket (ki is a "barátunk") a józan ítélőképesség elé helyezzük, akkor vágjuk igazán magunk alatt a fát, nem számít amúgy mennyit meditálunk a világbékéért, és a hasonló pozitív dolgokért!
    Akinek van valmilyen felsőfokú végzettsége, és sok barátja, aki okosnak tartja, az kurvára biztos a dolgában. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy mivel az emberiség nagy része az ideje nagy részét virtuális világban tölti, így ezek az egyének a mondandójukkal szépen felturbózzák egymást. Az ilyen emberek képesek elhinni általában, hogy a gazdaság és technológia (technológián keresztül pedig a környezetvédelem) kérdései alapvetően rendezhetőek. Sőt! Rendezés alatt állnak, alles in ordnung! Mert pl. ott a hibrid autó, meg a napelem! Mindenki más általában "összeesküvés-elméletes".
    A társadalmi kivetülést (mint pl. az idegengyűlölet, ami nem csak úgy magától van, hanem általában a szegénység következménye) is csak akkor emlegetik, ha épp a szokásos "ellenségük", azaz a baráti körükben uralkodó nézetek ellen pozícionált párt valamilyen szinten felhívja magára a figyelmet. Emellett nem biztos, hogy rossz emberek, sőt, lehetnek nagyon jók is. Csak ostobák...
    (Mint azok a feministák, akik minden áron Hillary Clintont akarják demokrata elnökjelöltnek Bernie Sanders helyett, csak mert de nagy győzelem lenne a mozgalom számára, ha ilyen pozícióba kerülne nőtársuk... Sötétek, mint fekete bika segge az éjszakai prérin.)
    Vissza a filmhez: van egy jelenet, amiben Ben Rickert (Brad Pitt) a két fiatal garázsbrókert a saját konyhájában, a saját kertjéből való salátával eteti, és közben - mivel Rickert az ügyeletes összeesküvés-elméletes figura - megjegyzi: az egész rendszer a szakadék szélén áll, nem csak a gazdaság. Ezért termeli a maga zöldségét, és nem műtrágyát használ, és nem Monsanto magokat vet. (Michael Ruppert szinte szóról szóra mond ilyesmit a Collapse c. kiváló dokumentumfilmben.) ÉS pl. odavizel a növények alá. Erre a két ifjú titán kezében megáll a villa. Hát persze, ők szívesebben ennének hipózott csirkét a KFC-ben és vennének steril salátát a Wal Martban, mert ostobák. Emellett kurvára értenek a gazdaság kilengéseihez, és később milliókat keresnek, de alapvetően az élet megannyi területén voltaképpen életképtelenek, és nagyon szűklátókörűek. Aki egy dologban jó, mint pl. a zsonglőrködésben, annak annyi lehetőséget is kellene találnia az életben, mint egy zsonglőrnek: egy kalap aprót és egydollárost, esetleg 1-2 ötöst a nap végén, ahogy az utcán bemutatja a tudományát! NEM 100 millió dollárt, mert ő olyan fiktív számokkal zsonglőrködik, amiket tőzsdéken jegyeznek. Szerintem.
   Amíg a pénzemberektől csak azt várjuk el, hogy kb. alap szinten értsenek a matekhoz és a gazdaság természetéhez, de ezen felül akár lövésük se kell legyen egyéb (emberközpontúbb) tudományágokhoz, addig tényleg a szakadék széle felé haladunk. 

    Mellesleg a film végén, amikor kiírják, kivel mi lett a krachot követő években, megjegyzik:
    Michael Burry (Christian Bale karaktere) azóta csak egy árucikkbe fektet pénzt: IVÓVÍZ! 
    Hát, ha ebben is igaza lesz.......
    

Fordítva : Így nyugtatnak meg a fák

Eredeti cikk ITT


  1984-ben egy Roger Ulrich nevű kutató furcsa jelenséget tapasztalt húgyhólyagműtét után lábadozó páciensek közt, egy elővárosi kórházban, Pennsylvaniában. Akik olyan szobákat kaptak, melyek ablakából egy csoport lombhullató fa volt látható, átlagosan egy nappal hamarabb váltak járóbeteggé, mint azok, akiknek ablaka egy falra nézett. Az eredmény egyrészt magától értetődőnek látszott - persze, hogy inkább van terápiás hatása egy lombkoronának, mint egy unalmas téglafalnak - de kérdéseket is felvetett. Bármilyen gyógyító tulajdonságot keresünk egy fában, mégis hogyan képes ezt kifejteni egy üvegablakon keresztül?

    Ezt az aspektust vizsgálja egy új tanulmány a Scientific Reports szaklapban, melyet amerikai, kanadai és ausztrál kutatócsoportok készítettek, Marc Berman, a Chicagoi Egyetem pszichológia professzorának vezetése alatt. A tanulmány két  nagy adathalmazt hasonlít össze Torontóból. A mintavételt blokkonként (kisebb kerületrész) végezték el. Az első adathalmaz tartalmazza a zöld felületek nagyságát, melyet műholdas képek segítségével készítettek, valamint a város területén ültetett 530.000 fa részletes listáját. A második egy alapos egészségügyi állapotfelmérést tartalmaz, melyet 94.000 válaszadó eredményeire építettek. Miután a válaszadókat osztályozták anyagi helyzet, életkor, és iskolázottság szerint is, Bermanék a következő eredményt kapták: 
Ha egy blokkban a fák számát tízzel növelnénk, az egy százalékos javulást eredményezne a rezidensek saját egészségi állapotukról alkotott képében. Ha ugyanerre az eredményre akarnak jutni, de más tényezők megváltoztatásával, az azt jelentené, hogy a vizsgált lakosok átlagéletkorát 7 évvel kellene csökkenteni, avagy éves átlagkeresetüket 10.000 dollárral növelni.

    Hihetetlennek hangzanak a számok? A samaragd kőris kéregrontó,  mely az utóbbi években mintegy százmillió fa pusztulásáért felelős, felkínálja a borús konklúzió lehetőségét. A megyékre bontott analízis azt mutatja, hogy 1990-2007 között az érrendszeri és légzőszervi megbetegedésekhez köthető halálozások száma ott tér el nagyobb mértékben az átlagtól, ahol a fák áldozatul estek a kártevőnek. Ez több mint 20.000-rel több halálozást jelent a vizsgált időszakban.
A torontói adatok hasonló kapcsolatot mutatnak a fák száma és olyan betegségek közt, mint a szívinfarktus, agyvérzés és cukorbetegség. 

    Mindezzel együtt ami igazán izgalmas a vizsgálatban, az az egyik rejtett tényező. A jótékony hatást majdnem teljes egészében azokhoz a fákhoz köthetjük, melyek az előkertekben, vagy az úttest mellett állnak, azaz ahol az emberek elsétálnak a közelükben. A vizsgálat eredményére sokkal kevésbé hat azon fák száma, melyek a hátsó kertekben, vagy parkokban találhatóak. Lehet a magyarázat az is, hogy az útmenti fák jobb minőségű levegőt eredményeznek, vagy csupán a lombos utcák arra ösztönzik a lakókat, hogy sétaljanak gyakrabban. De Bermant ezek mellett egy olyan lehetőség is foglalkoztatja, ami visszavisz minket Ulrich kórházablakaihoz: lehet, hogy csupán az is elég, ha ránézünk egy fára.

    William James, az úttörő filozófus és pszichológus, a késő 19. században azt javasolta, tegyünk különbséget a tudatos, és a tudattalan figyelem között. Amikor egy forgalmas útkereszteződésen haladunk át, vagy egy Excel-táblát elemzünk, a tudatos figyelmünk véges eszköztárát vetjük be. Az ilyen fókuszt kívánó cselekedetek hamarosan kimerítenek, de a "gyógymódot" nem abban kell keresni, hogy egy elsötétített szobában meditálunk! "A környezetnek rendelkeznie kell olyan jellegű stimulációval, amely a tudattalan figyelmünkre hat, és elbűvöl" - mondja Berman. A városi közeg nyilván rendelkezik olyan arzenállal, amely a tudattalan figyelmünket ingerli (pl. az autók dudálása), de olyan durva és parancsoló módon, melyet ha felül akarunk írni, be kell vetnünk a tudatos figyelmünket is. A természetes környezet ezzel szemben olyan ingerekkel szolgál, melyet Berman "lágyan csábító stimulációnak" nevez. A szemünk észrevesz egy érdekes faágat, vagy a víz fodrozódását, és a agyunk észrevétlenül követi.

    Tíz évvel ezelőtt, mint  a Michigan Egyetem doktorandusza, Berman készített egy tanulmányt, melyben önkénteseket kért fel arra, sétáljanak 50 percig vagy egy arborétumban, vagy a város utcáin, majd egy tesztet készíttetett velük. Azok, akik az arborétumban sétáltak, a memória és a figyelemösszpontosítás terén mintegy húsz százalékkal jobban teljesítettek, mint a másik csoport. Bár az eredményeiket ez nem befolyásolta, általában jobb hangulatban is voltak. 
"Azt találtuk, hogy nem kell feltétlen a természetben eltöltött időt preferálni, a jótékony hatás akkor is érvényesül" - mondja Berman. Egyes sétákat júniusra, míg másokat januárra időzítették; nem valószínű, hogy sokan odáig voltak a kemény michigani fagyokban való caplatástól, de ezzel együtt az eredmények épp oly mértékben javultak, mint a júniusiak. 
    Nem meglepő, hogy azok eredményei ugrottak meg a leginkább, akiknek a tudatos figyelme már eleve ki volt merítve: egy munkanap utáni természetjárásban úgy látszik több a helyrehozó hatás, mint egy kora reggeliben, azoknál pedig, akiknél depressziót diagnosztizáltak, a javulás a séta után ötször nagyobb volt. 

    Ennek az effektusnak a csökkentett hatását lehet produkálni, ha csak az ablakon keresztül, vagy (kutatói kényelemből) csak fotón mutatjuk az alanynak a természetet. Az elmúlt évek során Berman és kollégái azokra az aspektusokra fókuszáltak, amik elemi szinten különböztetik meg az organikus és mesterséges környezetet. A képeket vizuális komponensekre bontották: milyen a szögletes és kerekded határvonalak aránya, milyen a színezet és színtelítettség, és az entrópia (a pixelek intenzitásának valószínűségi mutatója), és ehhez hasonlók. Egy arborétum látképe például jellemzően telítettebb színekkel bír, mint egy utcasaroké, azaz a természetben található színek a "tisztább verziókat" tartalmazzák. Még amikor a képeket oly módon torzítják, hogy nincs felismerhető elem (pl. egy fa, vagy egy felhőkarcoló), ami elárulná mit ábrázolnak, az elemi karakterisztika úgy is előrevetíti, mennyire fogják az alanyok kedvelni ezeket.  

    Jó lenne azt gondolni, hogy az ilyen kutatás hatással lesz a közintézkedésekre. Ulrich felfedezése máris hatással volt több millió dollárnyi építkezésre, ami a közkórházakat illeti. Talán képesek leszünk újragondolni a várostervezést, és előnyben részesíteni a gazdagon színezett tereket és épületeket, hullámzó, szabálytalan formákkal, melyek folyamatosan duruzsolnak a természetességre éhes érzékeinnek.
    Berman célja ezzel együtt jóval prózaibb: azt remélei, több fát ültetünk. Eredményei tiszta és következetes hierarchiát mutatnak. A séta a természetben überel egy fáról készített fotót, ami viszont még mindig jobb, mint egy absztrakt kép, bármennyire is megnyugtatónak szánták. Legbelül mindannyiunkban van valami, ami válaszol a természet háromdimenziós geometriájára, és ez a részünk az, ahol az érvek a jótékony gazdasági hatásokról megbuknak.
Ha valaki 10 fát, vagy 10.000 dollárt ajánl, válaszd a fákat!

--------------------------
Ezt meg csak hozzáteszem, szerintem ide illik: