(Persze a laposan bevágó napsugarak és a MÁV által ritkán eltalált fűtési hőmérséklet is segít a komfortérzetben.)
A vezetés nem nagyon megy, sebaj! Sietek haza.
Az idő egyre jobb, hirtelen eszembe jut, hogy ideje lenne fűzfaágakért menni, vagy lecsúszok az ültetésről idén ősszel.
Bringára fel, nátha most nem számít! A tó beépített felén persze nem merem előkapni a fűrészt, mert a fák vagy a horgászegyesület, vagy az ÖK tulajdonában lehetnek, és egy ilyen napon nem akarok semmilyen kalamajkát vagy akár csak sanda pillantásokat sem.
A másik oldalon is sokáig csak a stégek mellett haladok, de aztán hálistennek jön a beépítetlen szakasz, ahol már az is puszta felüdülés, hogy tolom a cangát egy kis ösvényen, amit vastagon belep a ságás-vöröses avar, és nem zavar senki. Fűzfa ugyan itt nincs, de sebaj! Szemezgetek a juharcsemetékkel, aztán neki is ugrok egynek, és hopp: kijön gyökérrel, ahogy kell. Oks, még 2-3-at kikapok, és a biciklilakattal épp oda lehet fogni a vázhoz, szóval az se számít, hogy megint felkészületlenül indultam el.
Kiérek a rétre, ahol a pocsolyákból békákat, a bozótosból őzeket ugrasztok meg.
A fűrészt se akarom szüzen hazavinni, ezért valami ismeretlen fáról is vágok két ágat, hátha meggyökerezik. (Biztosan túléli, tudom én ezt igazából!) Aztán még, hogy feltegye a pontot az i-re, ott egy szép, terebélyes fűz is, könnyen elérhető ágakkal, amiből hármat még fel is tudok pakolni.
Nem messze épp elhalad a kis, piros BZMOT, így könnyű belőni az irányt a réten át a Jog utca felé. Elkerülöm, hogy a jó palócok holnap rólam beszéljenek a vonaton:
- Te Józsi!
- Heee?!
- Nem láttad tennap a Bolond Pistaát?
- No, melliket?
- Há, amelyik a Jog uccában vett házat. Ott kerekezett valami vesszőkkel, isten tudja, mit akarhatott velük...
Szépen hazaértem hát, és lett volna időm komolyabban megfontolni, melyik csemete hová kerüljön, de persze a komoly megfontolás még mindig nem barátom, így elég hamar elföldeltem mindet. Jó lesz, ahol van ,vagy ha nem, hát újra ki lehet ásni amíg kicsi, nem?
Legalább volt időm a lemenő napban kicsit álldogálni a kertben, mert miért is lenne az embernek kertje, ha csak agyal rajta, mit hová tegyen, minek milyen karót faragjon, milyen mélyre szúrja, hogy kötözze ki, aztán meg egy pillantást se vessen az egészre?! No, én inkább gyorsan elintézem, és aztán olyan szeretettel nézem, hogy akkor is megmarad, ha nincs rendesen kikarózva.
Ez nekem jobban megy...
A házban folytatódott a pozitív hangulat: tetszett a konyha, tetszett a fürdőszobaablakba frissen bementett négylevelű, és muskátli kombó,
és persze a lángok, amikor begyújtottam a cserépkályhába. Ideális volt az erre a napra tervezett kis "feladathoz", amit most persze nem részletezek, mert a nyilvános "lel.ki.rakat-rendezés" igazából nem célom. Vagy ha igen, bocsánat érte, azért biztos senkit nem bántok vele...
A lényeg: egy békés, szép, őszi nap, ami megerősít a hitben, hogy jó irányba megyek, akkor is ha látszólag nem megyek sehová :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése