Ja, nem vegyes gyümölcs! Ott még nem tartok...
Inkább mint az amúgy keserűen fogyasztott feketébe egy halvány kis sós könnycsepp fordulna be a szám sarkán, ahogy a szokásos kávé-facebook kombóm elemeként beúszik ez a családi kép, a SzendóKuckó büfé előtt.
(Aki nem tudná: nemrég elkezdte a Facebook, hogy "memories to look back on", azaz egy kattintással lepörgetheted mit osztottál meg és kivel lettetek ismerősök adott napon 1 éve, 2 éve stb. Biztos jól jön, hogy utolsó pillanatban neten rendelhess egy virágcsokrot a házassági évfordulóra, ha azóta Dohában dolgozol, az asszony meg Zürichben, mi?)
Na, amúgy én szeretem, pl. újra meg szoktam hallgatni egyes zenéket.
De ma ez a fotó támadott be, 4 év mélységéből:
Ami egyrészt egy szép családi kép: öcsém a nagy fiával, mellette hugom a nagyobbik (akkor még egyetlen) lányával, jobbra pedig sógornőm a kislányukkal. A háttérben a pénz híján magam által tervezett cégér és étvágygerjesztő szendvics-fotók, és amúgy a szép júniusi nap ellenére olyan gyér forgalom, hogy simán eldumálgattunk így a tesókkal, és az sem kizárt, hogy a napi bevétel jelentős hányada is általuk folyt be...
Szóval itt már tudtam, hogy vége!
Ha a "tervezési időszakot" is beleszámítom, ami a konkrét nyitást megelőzte, akkor is alig több, mint fél év alatt kábé annyival mentem mínuszba anyagilag, mint amennyivel előtte plusszban voltam. (És még csak ezután jött a Vakláma, meg ugye a CHF is megbízhatóan erősödött, szóval pár hónappal a kép után már nem csak gödörben voltam, hanem úgy érztem, a földet is elkezdték a fejemre hányni...)
Na, ehhez képest pozitív, hogy azóta látom a gödör pereme felett a napfényt, és annak ellenére, hogy nem szedek Lítiumot, azért jobbára stabil az állapotom ;)
És megtanultam a következőket:
Tervezni nem tudok kb. semmit, amit nem vagyok képes 48 órán belül be is fejezni. Vagy egyszerűen nem látom át a vállalkozás buktatóit, vagy nem vagyok elég kitartó, és precíz, hogy apró lépésekre bontva elvégezzem a részfeladatokat. Ötlet-ember vagyok, szeretek skiccelni, sugalmazni, de kiválóan megtalálom a hibát az alakuló munkákban is (az enyémet is beleértve, szóval nem a tipikus szálka/gerenda eset vagyok), csak a javításhoz nincs kedvem... akkor inkább valami újat kezdek.
Emléklszem, amikor rajzot tanultam, hiába panaszkodtam néha én is, amikor száz krokit kellett bevinni, mégis az ment a legjobban, mert ugye egy kroki 3-5 perc, egy tanulmányrajz meg 5-6 óra. Másik kedvenc opcióm meg az volt, hogy mások által elhagyott pasztellkréta-csendéletet félig meddig áttörölni, és átrajzolni. Mert hogy abban van már anyag :D Ez kb. olyan, mint bontott téglából és lepucolt raklapból, meg gumiabroncsból építkezni, ami még mindig dédelgetett vágyam ;)
Megtanultam azt is, hogy a "magyar út" rögösebb. Azaz ahhoz, hogy szendvicseket és hamburgert adhass el egy kis büfében, a későbbi várható forgalom (és főleg a profit, mert ugye a forgalom mellett költségek is vannak) arányában irdatlan nagy pénzeket kell kifizetni, és később is agyament követelményeknek kell megfelelni. Arról nem is beszélve, hogy az emberek átverése sokkal jobb biznisz, mert pl. nem véletlen, hogy a kft-t azóta se lehetett még felszámolni, mivel a cég, amelyik cégalapítással és könyveléssel foglalkozik, kb. 3 havonta lecserélte az összes könyvelőjét, és félévente másik irodába is költözött, és bár mindig nagyon udvariasak voltak, a legvégére az derült ki, hogy voltaképpen nem is végeztek el minden munkát, és soha nem adtak épkézláb felvilágosítást, egyes adatok meg akaár el is veszhettek... De ha nem tetszik, biztos beperelhetném őket, ha lenne kedvem évekig bíróságra járni... Az is csak az ügyvédeknek és bürokratáknak teremt munkát, van egy jó megérzésem, hogy a most siettetett "pereld be a bankod a forintosított hiteled miatt, mielőtt kifutsz az időből!" ügyek épp ilyen sikamlósnak fognak bizonyulni 2 év múlva, és pár hiszékeny szerencsétlen addigra több százezer forintot fog belefeccölni pereskedésbe, az ügyvéd meg be tudja bizonyítan ia végén, hogy ő elvégzett minden munkát, egyszerűen csak nem tudta megnyerni a pert, 'sztkész...
De ami még fontosabb tanulság:
Megtanultam, hogy én nem passzolok a világba. Ezért soha nem fogom kitalálni, másoknak mire van igénye, miért hajlandóak esetleg fizetni, ami majd nekem bevételt jelent. Nem tudok mások fejével gondolkodni, mert nem értem az embereket. És ez egyre inkább így van.
Nem értem a világot, amilyen irányba megy, és csak annyi vágyam maradt, hogy minél inkább kivonjam magam belőle. Azt sejtem, hogy ez 100%-ban lehetetlen, de legalább a törekvés megvan bennem. Legalább a céget lássam, hogy megszűnik, és a hitelem fizessem vissza, már jobb lesz egy fokkal. Aztán lehet egy kb. komfort nélküli Earthship jellegű házban kötök ki, ahol "gazdálkodni" fogok, de mivel ahhoz épp annyi (bocsánat, még több!!!) finesz és szakértelem kell, ha "rendesen" meg akar valaki élni belőle, mint bármilyen más vállalkozáshoz, ezért máris tudom, hogy sosem fogok pusztán ebből megélni. Nem fogok pl. különleges gyógynövény-pesztó eladásából pénzt csinálni, mert nem tudom elviselni a stresszt, hogy azon kívül mennyi ráfordított munka van egy befőttesüveg peszto legyártásában, még marketingelni is kell, és rábeszélni az embereket, ez nekik milyen jó, és ha nem is olyan finom, mint a sima bolti bazsalikom-peszto, az azért van, mert a kesernyés íz jótékony hatást takar, és igen: a konyhám tiszta, és a termék megbízható, stb. Már leírni is alig volt energiám, az az igazság...
Hogy akkor mi lesz, azon most még nem is gondolkodom.
Megyek dolgozni, amikor van munka, és kapok némi segélyt, amikor nincs elég munka.
Művelem magam, olyan téren, ami érdekel (most pl. egy ingyenes, online kurzusra iratkoztam be III. Richárd angol király koráról, és tudom hogy vajmi kevés gyakorlati haszna lesz ennek az életemben, de még mindig jobb, mint X-faktort nézni...)
De amúgy, hogy tényleg ne csak a keserű szájíz maradjon meg a fotó láttán: a gyerekek azóta is szépek és egészségesek, és azóta még egy pici lány is születetett, és hálistennek a család tagjai, ha nem is minden nehézséget mellőzve, de azért prosperálnak és egészségesek, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy legalább azon nem kell aggódni, hogy mi lesz velük, mert sokkal jobban veszik az élet akadályait, mint én!
Én pedig megígérem, ha bármi újat fogok kitalálni, az vagy olyasmi lesz, amibe nem kell pénzt tenni, vagy háromszor annyi ember véleményét fogom előzetesen megkérdezni, mint amekkora számra első lelkesedésemben gondoltam, és közülük is igyekszem jobban hallgatni azokra a hangokra, amik kockázatokról szólnak, nem csak a "Vágj bele, fasza gyerek vagy!" jellegűekre...
Hát ez van, ez is persze több idő volt, mint a hosszű kávé, de jó lesz egyszer "figyelmeztetésnek", ha netán megint eszembe jutna valami nagyobb léptékű dolog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése