Ami a leginkább bosszantott, hogy a Goodreads kritikák többször említették az eredeti kiadás marketingfogását: "Olyan jó, mint Cornwell, de ha nem így látja, visszaadjuk a pénzét!"
Na ez az, amire senki ne hallgasson! Cornwell egy zseni, és ha valaha is tetszett tőle valami, ezt utálni fogod valószínűleg...
Ezt sokan felhozták a kritikákban, azok is, akik 5 csillagot adtak a regénynek, és azok is, akik egyet.
Akik azt írták, hogy Cornwell tisztelői, ÉS ezek után erre 5 csillagot adtak, azok reiew-stílusa már megadta számomra a verdiktet: elolvasnak valszeg minden szart, aminek kard van a borítóján, és az irodalomhoz semmi közük! Jó referenciasugár lesz, ha két-három ilyen Zoolander 5-öst ad valamire, azt soha nem fogom kézbe venni!
Olvasás nélkül, csupán a kritikák alapján persze nehéz volt eldönteni, a fanyalgóknak, vagy a "rajongóknak" higgyek, bár a Goodreads csillagai szerint csak az 1-es a szar, a kettes már so-so, a négyes már kifejezetten tetszett, az ötös meg azt jelzi, hogy kihagyhatatlan ínyencfalatnak ítélsz valamit. Lényeg, hogy nehéz az ottani átlag, vagy a kommentek alapján dönteni, gondoltam megvenni sem kell, megvan a könyvtárban...
Namost (olvasás után), Angus Donald első regényét Bernard Cornwellhez hasonlítani, az kb. olyan, mint az én általános iskolai olvasónaplómat a Tüskevárról ahhoz hasonlítani, amit Fekete István írt...
Donald szerintem arra sem lenne méltó, hogy felvegye Cornwell telefonját, és kiszűrje az e-mail fiókjából a szemetet. Cornwell helyében én pereltem volna a kiadót, amelyik így próbálja befuttatni az elsőkönyves írót.
De sokat nem akarom fecsérelni a szót, vágjunk bele:
Az alapötlet nem is rossz! Írjunk egy olyan Robin Hood sztorit, amiben Robin Hood inkább egy valódi törvényen kívüli, korabeli maffiavezér, ezen kívül velejéig pogány, mert volt valami kellemetlen gyerekkori élménye egy pappal... De semmiképp nem nemes lovag, akit csapdába csalnak, vagy kisemmiznek, majd csupa jópofaságból a szegényeknek osztja a gazdgoktól lopott aranyat. Szóval inkább Don Corleone, mint a Kevin Costner verzió.
Ja, de akkor miért kell főhősnek megtenni egy abszolút senkiházit, Alan Dale-t, aki egyes szám első személyben, kb. 60+ évesen kezdi elmesélni a történetet?! Csak mert pl. Cornwell ezt a technikát alkalmazza az "Angolszász Históriák" sorozatában?! És ott kiválóan működik?
Alan Dale egy enyveskezű kisvárosi suttyó, aki cirka egy év alatt igazi kardforgató ellenállóvá válik, ami kb. le is fedi ezt a majdnem 400 oldalas regényt, ami csak a pilótaepizód egy "epikus" sorozat elé... Spoiler vagy sem, nagyjából annyi a 400 oldal sztorija, hogy megpattan a sheriff igazsága elől (lopott, ezért le kellene vágni a kezét), és máris beveszik a "gengszter-squad-ba", sőt! Holmi gagyi ürüggyel, hogy Robin Hood értékeli az énekes képességeit, amit elhunyt apjától örökölt, már szinte egyből kvázi családtag lesz!
Ez még mindig nem lenne a legnagyobb baj, ha pl. nem úgy látnánk Alant, mint átlagos értelmi képességű (esetleg annál is tompikább), humortalan, és egysíkú szereplőt! Robin Hood csak az ő szemével látható, ahogy mindenki más is: leírja (és ez fontos szó: leírja!!!), hogy Robin hogy néz ki kb-re, aztán leírja, hogy esetenként kegyetlen, és leír erre példákat is, és hogy ez őt, mint hívő keresztényt aggasztja, DE leírja kb. egy oldallal később, hogy voltaképpen rajong is érte, holott pl. erre semmi magyarázat nincs. Mert Robin kb. fiaként bánik vele? És arra mi a magyarázat?! Miért kiválasztott ez az Alan fiú? És ez fog aztán még 5-6 részen keresztül narrálni nekünk?! Inkább pusztulna el!
Cornwell hőse - ha már bevontam - Uthred, aki mint hadúr és született Earl, de amúgy megszálló dánok közt nevelkedett. Ő a mindenki szemét szúró pogány Alfréd kenetteljes udvarában, egy olyan személyiség, aki kiváló "híd" a keresztény "Anglia" (akkor még nem így nevezték) és a hódító "vikingek" (szintén nem így nevezték a népeket, akik főleg dánok voltak) között. Kiválóan felépített a harci tudományának erdedete, nem egy év alatt válik piaci tolvajból csatahőssé. A dilemmája, hogy Alfrédnak hűséget esküszik, de sosem hagy fel Thor imádatával és töketlen pöcsöknek állítja be a szászok nagy részét, és képmutatónak a klérust, magát Alfrédet pedig nem fél kioktatni, leugatni, vagy csak semmibe venni. Ez rengeteg vicces szóváltást eredményez.
Vicces szóváltást keressünk már Alan leírásai közt!
Semmi!
Ő csak úgy elmond mindent, mint Tompika a hétői napját:
"Felkeltem, kimentem az árokpartra szarni, megcsiszoltam a kardom, Little John mondott egy viccet, amin jót nevettem, majd megszakadtam a nevetéstől! (Véletlenül sem osztja meg velünk a viccet!) Aztán elmentünk vadászni. Robin megkért, hogy fényesítsem a páncélingét, mert ő elvonult Mary-Ann-nel. Imádom Mary-Ann-t!"
Na jó, most túloztam, de kb. ez a stílusa az egésznek!
Vissza Cornwellhez: talán 6-8 könyvét olvastam eddig, illetve folyamatban van a Stonehenge, ami ugye kb. kurvarég játszódik, mégis beszélgetnek benne! És nem hiszem, hogy mentség lenne a párbeszédek kihagyására, hogy itt valakinek a "memoárjáról" van szó! Uthred az Angolszász Históriákban rengeteg párbeszédbe keveredik bele, ami pörgeti előre a cselekményt. És persze amikor visszaadja, hogy beszélt Ragnar, Leofric, vagy Alfred, észrevesszük, hogy ők beszélnek, azaz van valamiféle stílusa a megszólaltatott karaktereknek.
Ehelyett itt mit kapunk? : Alan (aki bőrébe nyilván Angus Donald bele tudja élni magát) elmond, azaz leír sokmindent. Leírja pl. mennyire sajnálja, ahogy kamaszkori ellenségét Guy-t befeketítette egy olyan átlátszó trükkel, amit nyilván semki nem vett volna be (Guy anyjától ellopott észrert a srác cucca közé rejti, ezért a gyereket bűnösnek találják, meg kell pattania, és átáll a sheriff oldalára, belőle lesz Guy De Gisbonre... Ez önmagában egy általános iskolás cselekményvezetés, szerintem)... Ellenben semmi párbeszédet nem ad vissza, mi zajlott pl. Guy és szülei között, amikor rajtakapták, vagy egyáltalán! Bármi, ami életszerűvé tenné az eseményeket...
Következő példa Bernard, a francia trubadúr, aki száműzetésben van Robinéknál. Alan leírja őt is:
"Néha csak beszélgettünk. Ahogy a zenét, Bernard úgy szerette a bort, és a társalgást. A nőkről, akiket szeretett, a francia vidéki életről, vagy arról ,mennyire utálta ezt a törvényenkívüli életet. Ahogy mondta: "elpaccolni a fiatalságom maradékát ebben a vadonban, süket ökrökkel, akik nem képesek különbséget tenni zene és egy fráter fingja közt.
Ritkán volt unalmad, kivéve, amikor igazán berúgott, és ilyenkor csak regélt a szerelemről, a csodáiról és a vele járó szívfájdalmakról."
Stb.
Azaz Alan megkímél minket attól, hogy esetleg visszaadjon egy valódinak hangzó párbeszédet jómaga és Bernard közt, ehelyett "olvasónapló-szerűen" leírja, hogy Bernard szeretett részegen fecsegni... .....'SZTKÉSZ!
Ugyanez egy másik karakterrel, később:
"Goody igazi kedvence lett a haramiáknak és asszonyaiknak. Mindenki kényeztette, és fel-alá futkosott a táborban, csúfolva a viharvert harcosokat, miközben megtapsolták a szellemességéért."
Aham, kedves Angus Donald, írnál egy kibaszott PÉLDÁT is rá, mi volt olyan szellemes Goody-ban, amin én is tudnék nevetni???!!!
Áh, nem...
Erre a fajta hiányosságra bosszantóan sok példát lehetne még hozni.
Suspence, avagy feszültségkeltés, legalább egy oldal erejéig:
Nehezebb egy narrátorral, nyilván, mert nem lehet félbehagyni egyik karakter sztoriját, mondjuk amikor jön a vihar, vagy a halottnak hitt pestises épp felköhög egy véres turhát az arcába, és snitt; másik szereplő fejezete, meg ha lehet még egy másiké, hogy végig azon izguljon az olvasó: vajon megfertőződött-e a kedvence?!
De hogy még egy kibaszott fejezet-választót sem képes beiktatni egy ilyen mondat után?! :
"Istennek hála, ez a döntés mentette meg az életünket!"
Aztán folytatja egyből...
Namost, legalább az az eszköz - amit néha, kvázi indokolatlan helyeken használ is - megvan, hogy Alan 60+ éves, és ki-kitér a jelenkori életére is, amellett, hogy a régi sztroikat elregéli, hát itt legalább egy oldalnyi "jelen cuccot" be kellett volna varrni, hogy legyen valami halvány feszültség a levegőben, HOGYAN mentette meg az a bizonyos döntés a főszereplők életét?!
Megint egy kis Cornwell, összehasonlításképpen: A fejezeteket olyan frappáns mondatokkal zárja le néha, amiért a legjobb hollywoodi sorozat-forgatókönyvírók külön bónuszt kapnak: elhangzik egy mondat, ami miatt, ha már épp félig kicsorduló nyállal, és felragasztott szemhéjjal olvastál, hogy "csak a fejezet végéig, aztán tényleg szunya!", akkor is inkább kimész a csaphoz, felmosni az arcod jéghideg vízzel, mert nem bírod ki, hogy ne lapozz!!! Sorozatban ilyesmi, amikor ugye már az egész évad lement, mire hallasz róla, azaz ha valóban megtetszik, és a forgatókönyvíró képes egy ilyen "page-turner-suspence" jelenettel zárni az epizódot, azonnal nézni kezded a következőt! Cornwell ezt tényleg tudja, Donaldnak meg fingja sincs róla...
Redundancia:
A könyv miért majdnem 400 oldalas? Mert mélyen belemegy a középkori mindennapok foglalatosságainak leírásaiba? Az akkor fogyasztott ételek ízvilágába? A ruházat anyagába, vagy mintázatába? Esetleg a sherwoodi erdő flórájának, faunájának kimerítő ecsetelésébe? (Mindez, miután megállapítottuk: párbeszéd nincs sok!) NEM!
Inkább olyan okokból, hogy pl. Alan 7 oldalon (!) keresztül írja le, hogy farkasok támadják meg az erdőben! Nem megy bele filozofikus eszmefuttatásokba, miszerint mondjuk a farkas a sátán kutyája, ő pedig az adott szituban arkangyalként űzi el a gonoszt a fáklyával, vagy ilyesmi... Csak megint a konyhanyelven előadott sztori, ami nyúlik mint a rétestészta: Jöttek, acsarogtak, megijedtek a fáklyától, és visszahúzúdtak. De megint jöttek! A kezünk már fáradt, de messze volt a hajnal. Csak jöttek. És jöttek. Egyiket fejen kólintottam... De a többiek csak jöttek! (Bocs, Angus Doanld bácsi, ez így veszi ki magát, 7 kemény oldalon keresztül!!!!)
Tudom, én is szófosó vagyok, de legalább az én írásom nem hájpolják fel, hogy bestseller legyen belőle...
Vissza picit a dialógusokra, már amikor van valami belőlük:
Egyik típusa, amikor kimondják a nyilvánvalót.
Robin: - Azt gondolom, Thangbrandnál elárultak. Valaki odavezette Murdacot, és az embereit. A kérdés: ki volt az?
Hugh: - Lehet bárki. Egy helyi paraszt, aki nem elégedett Robin igazságszolgáltatásával...
Little Jon közbevág: - Azok mind félnek. Isten gubancos szakállára, eleget dolgoztunk azon, hogy féljenek!
Hugh: - Van egy gyanúsítottam: Guy. Ellopta azt a nagy ékkövet, majd elmenekült, mert félt atyja haradjától.
Kábé ennyivel rövidre is van zára az "elmés haditanács": valaki nyilván elárulta a rejtekhelyet, de nem lehet ám akárki, mert a parasztokba beleverték, hogy Robin a keresztapa, viszont ott van ez a Guy, aki sajnos áldozata lett Alan "mesteri bemószerolásának", nyilván csak ő lehet az áruló...
Ááááááásíííííítááááááás......horkolok is, ha ilyen kerül a szemem elé!
Párbeszéd-kísérlet kettő:
Alan valamelyik főszereplővel "beszélget", pl. Little Jonnal.
De beszélgetés ez vajon?
A derék, brutális Little Jon - hopp véletlenül - ugyanabban a stílusban megy bele egy hosszú előadásba Robin volkaképpeni konfliktusáról (valszeg megmogyorózta a kastély plébánosa, akit emiatt kínzásoknak vetett alá, azaz az egyház ellensége lett) , mint amilyen stílusban Alan, azaz maga az író, Angus Donald ír! Semmi halványlila utalás arra, hogy mondjuk Little Jon egy marcona várkatona volt, most meg egy egyszeri zsivány, 'sztakkor ügyibevalóan illő lenne legalább a szavajárását megtámogatni ezzel, nem pedig úgy beszélnie, mintha lehetne ő akár írnok, kincstárnok, lovászmester, vagy ami azt illeti huszadik századi szerepjátékos is......
Oldalakon keresztül beszél amúgy, anélkül, hogy kis főszereplőnk közbekérdezne, azaz párbeszédnek ezt sem nevezném, hacsak a tipográfiai jelek nem csúfolnák annak. És ha már itt tartunk, az író belemegy abba is, hogy amikor már valaki másnak (Alan Dele-en kívül) a szájába helyezi a szót, és ez a karakter előad egy sztortit, akkor ez a személy belekeveredik abba, hogy valamely harmadik szeméyt idéz, azaz idézőjelel idézőjel hátán, és nem is értem, akkor már miért ne lehetett volna klasszikus történetmesélő eszközökkel, azaz harmadik személyben írni az egész könyvet?!
Bevallom, mivel a személyes véleményem 100%-ban egyezni látszott a Goodreads egy csillagot adó kritikusaiéval, a 200. oldaltól kedve inkább csak úgy átszkenneltem a maradékot, várva a végső nagy csatára, amit még a kevésbé fanyalgók is elismertek, hogy tisztességesen ábrázolta az író.
A spoileresebb kritikákból már kiolvastam, hogy a végén lesz egy "meglepetés, ami koránsem meglepetés, és Mary Ann-hez kapcsolódik", valamint maga a csata leírása megintcsak olyasformának tűnik nekem, mintha Cornwelltől fogalmazna át valaki fél-bekezdéseket, így az utolsó 20 oldalt már ki is hagytam, és nem vagyok kíváncsi ezek után a következő könyvekre sem, amikor Robin Hood és cimborái a Szent Földön harcolnak majd, meg a többi...
Csak felbaszna az elpazarolt lehetőség, amit egy valódi író kihozhatna ebből, már ha van arra 6-7 éve, hogy az adott korszak történelmét és szokásatit tanulmányozza, és még vadászgatni is eljárjon, mint Angus Donald, hogy megpróbáljon autentikus lenni...
Ja, de amúgy maga az írói stílus kizárja az eredetiséget, akármennyit is vadászott íjjal, vagy járt korabeli kovácsműhelyben, fazekasműhelyben, ésatöbbi....
A legtöbb Goodreads tag előhozza, miért is olyan fontos a "masculinity", vagy "masculine" szó használata? Kiemelni, hogy ez egy brutálisan "férfias" világ volt, a 12. században? Azt nem kell így kiemelni, kérem szépen, csak érzékeltetni! Az, hogy Alan hatvanévesen is meglepő affinitással emlékszik kamaszkorában még zabolázatlan pöcsére, és képes leírni egy ilyen mondatot, hogy "I screamed, filled with a nameless masculine terror." (Üvöltöttem, eltelve egy névtelen, férfias rettegéssel. (Kb.)) Ez a tipikus látens buzi emós gyerek, ahogy arra a hírre reagál, hogy megint kötelező a katonai sorszolgálat... Félreértés ne essék, a melegekkel jóban vagyok, mindig igyekszem megvédeni őket homofób ismerőseim körében, ÉS magam sem voltam katona. DE, mint író, aki a sötét középkort akarja ábrázolni, brutális katonákkal, és haramiákkal, mégis ilyen mondatot ad a főhőse szájába, teljesen kivágja őt az általános háttérből, és kb. csak azt az üzenetet közvetíti az olvasó felé, hogy ő maga látens homoszexuális, aki kényszeresen igyekszik ezt palástolni minél több "fickósnak szánt" megjegyzéssel... Szánalmas. Vállalhatatlan!
De anélkül, hogy ezekre a vizekre eveznék: egy hasonlat, amit már csak fejből írok, mert visszavittem a könyvet. Amikor Bernard a csata után megkéri Alant, mutassa a két kezét, valami ilyesmit ír: szégyenkezve mutatta a két mancsát, a vértől piszkos ujjaival, mint valami iskolás fiú az anyjának. Namost, a kibaszott 12. században vagyunk, nem igaz?! Olyan, hogy iskolásfiú kb. nem is volt, de ha valaki tanulni is ment, mondjuk valami kolostorba, mert valami báró másodszülöttjeként nem lehetett tanulatlan földesúr, az még akkor is kábé egy fokkal az anyja felett állt a ranglétrán, azaz miután elmúlt kb. hat éves, az anyja nem nagyon kérte volna rajta számon, milyenek az ujjai és körmei! Az apát, vagy valamely más szerzetes az "iskolában" talán igen, de ahogy ez a hasonlat a könyvben áll, kb. még a 17. században is kilóg, nem hogy a 12-ben!!! A történelmi regény írásának egyik nagy korlátja, hogy nem mondhatjuk egy karakterről, hogy "olyan táskás szemei voltak, mint Derrick felügyelőnek", vagy "az a fajta volt, aki képtelen egy szendvicset készíteni, anélkül, hogy le ne fotózza és ki ne posztolja a Facebook-on", de nyilván ennek finomabb fokozatait is figyelembe kellene venni...
És akkor ennyiben is hagyom... legközelebb igyekszem pozitív könyvajánlót írni. Most olvasom pl. a Stonehenge és a Death of Kings mellett a Könyvtolvajt is, meg készülök a Szoba c. regényt is hamarabb elolvasni, mielőtt a moziba kerül az adaptáció, és az előbbiből már 200 oldal után is csak jót tudok mondani, utóbbit meg szintén megbízható "könyv-fogyasztó" ajánlotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése