Azt a szent szart!

   Hundertwasser mint képzőművész és építész juthat eszünkbe, de talán kevesen tudják, hogy az organikus szemléletet nem csupán alkotásival képviselte. A természetes formák képzőművészeti megjelenítése mellett a természetes létforma, viselkedés is szívügye volt. Ennek legprózaibb, leginkább testközeli kivetülése a saját székletünkhöz fűződő viszony, mint civilizációs ártalom megjelenítése. 
   Rövid kiáltványát - "The Sacred Shit - The Shit Culture" - a hetvenes évek végén írta, ami számomra össze is foglalja az emberiség tévútra térését, ami igazából a második világháborút követő korszak alatt kezdett igazán lendületet venni. Magyarul "A szar dícsérete" címmel olvasható: ITT 
   Namost, ezzel le is zárhatnám a posztot, van benne jócskán meggondolnivaló, illetve nehéz felszólalni a mester után. 
   Amire mégis kísérletet teszek, hogy személyes kollekciómban újra bemutatom a szent szart; felküldöm a kifutóra szexi fürdőruhában, laza utcai viseletben, és nagyestélyiben is, hátha - ha csak divatból is - újra felfedezzük. Mint ahogy divat lett a vályogház, a búbos kemence, sőt még a szakállas férfi is!

   A szar igenis menő!
   Legalábbis annak a szubkultúrának, akik besokalltak már a gyorskajától, és szeretik a kis odaragadt pihét látni a tojáson, és szeretik, ha a répának "több lába van" és fődes, és a szabolcsi jonathánt választják a tálcás argentin áfonya helyett, mint vitaminforrást. Ez most - hálistennek - kezd menő lenni, mint a minimalizmus, vagy a digitál-nomád életforma.
   Kezdjük az alapokkal! Értékes nitrogénforrás. Minek vennénk a gazdaboltban Muskátlidoktor néven trágyalevet, ha magunk is elő tudjuk állítani a tápanyagot? És nem kell ehhez a tényleg eléggé taszító, legyektől hemzsegő klasszikus pöcegödörre gondolni, amit pl. még én is használtam zsenge gyerekkoromban, és simán "falusi budi" néven emlegetik szerintem ma is. Ha valakinek a legyek és a körbehugyozott, viharvert deszka is hozzátartozik a fílinghez, hát legyen neki, de ne gondoljuk, hogy ez kötelező elem! A komposzt-WC olyan dizájnokban is létezik, amit gyakorlatilag bárhol, akár a panellakásban is installálhatunk, és nem lesz sem fertőzésveszély, sem bűz. Kívülről pont olyan csilivili és kényelmes lehet, mint a megszokott vízöblítéses WC, csak egy apróságot kell változtatni a rituálénkon: nagydolog előtt kisdolog, nem egyszerre! Ugyanígy - józan paraszti ésszel - én nem használnám, amikor beteg vagyok és úgy működik a seggem, mint a vakolatszóró. Nyilván egészséges téliszalámikat könnyebb pozícionálni, plussz nem lesz mellette három méternyi papír, illetve azt simán le lehet takarni az erre rendeltetett fűrészporral. Mert ennyi kell csak hozzá: szén alapú takaróanyag, ami elveszi a nitrogénes bűzt, és a két komponens megkezdi az összeérést. Szóval külön jó hír a klasszikusan székrekedősöknek, hogy számukra ez az ideális trón.
   

   Hát nem cuki?!
   És - bár ez eléggé spirituális terület már - hozzá lehet tenni legalább gondolatban, hogy az ürülékünk nem csak a laborbiológusok számára ad kódot az ügyes-bajos belső dolgainkhoz, hanem mondjuk talán a növény számára is, ami aztán a komposztunkon felnőve arra specializált anyagokat fejleszt magában, ami a mi beteg, városi testünket helyrebillentheti... Géczy Gábor (Magfalva) szerint pl. ezért volt a régi, klasszikus paraszt egészségesebb: azt a zöldséget ette, amit a saját pöcegödréből (is) trágyázott. Én ezt simán elhiszem, mert logikusnak hangzik. 
   Szóval szerintem ez lenne a széklet, mint szexi téma. Nem szégyellni kell, és gyorsan leküldeni a csatornába, meg telefújni a fürdőszobát illatosító sprével, mintha valami bűntény után akarnánk gyorsan eltűntetni a nyomokat, hanem büszkék lehetünk, nagydolgunk végeztével. Csináljunk belőle trendet, és máris trendi lesz, nem igaz? ;)

   Hétköznapi szerkóban, azaz a hurrá-csináljuk-vonalon kívül az egyszerű biztonsági tényezőkre is figyelve meg kell említeni:
   Van egy bizonyos érési folyamat, azaz nem keverhetjük meg fakanállal a heti termést, és ültethetünk bele bazsalikomot. Biológiailag lehet veszélyes fonálférgek, vagy csak simán kóli baktérium miatt, azaz ki kell várni, amíg egyrészt "kiforr", másrészt a textúra is összeérik. Ahogy én HACCP tréningen tanultam, 68 fok felett elpusztulnak a baktériumok, ami elérhető egy komposzthalom belsejében. De ehhez pl. frissen kaszált széna kell, szóval az erkélyen nem hiszem, hogy könnyen megoldható. 
   Aki biztosra akar menni, az jól zárható hordócskát, esetleg pattintós fedelű műanyag festéktartályt használ az ülőke alá, aztán amint lehet, kiviszi a városból a hétvégi házhoz, és ott folytatja a komposztálást. Főleg, hogy a szakirodalom többszáz (!) napos folyamatról beszél. Persze ez alatt azt kell érteni, hogy akkor már nyomokban sem fordulhat elő benne semmi olyan, ami az erdeti állapotra utalna, azaz illatos, omlós humusz lesz, amit élvezet szétmorzsolni az ujjaink között.
   Még adnék tippet azoknak, akik mégis meg akarják kerülni az abszolút biztonsági protokollt, de inkább ezt mindenkinek saját fantáziájára és kreativitására bízom. 

   És, ha már a kifutó allegóriánál maradok, akkor jöjjön a nagyestélyi kategória, azaz bocs, de ünnepélyesen komolyabbra fogom a téma zárását.
   Hundertwasser kiáltványa nem kevesebbet állít, mint hogy a civilizációnk egy szent körforgást szakított meg az "angol WC" beiktatásával. 
   Dehát hogy élhetnénk nagyvárosokban csatornázás nélkül? Márpedig ha van csatornázás, akkor miért ne kapcsolnánk rá az egész háztartást is? Csatornázás meg kellett, amikor a nagyvárosok az ipari-kereskedelmi gócpontokra épültek (ipari szennyet mindenképp el kellett vezetni), és olyan léptékben terjeszkedtek, hogy az is dilemma volt, hogy építenek elég munkásszállót az építkezésen dolgozó melósoknak. Nyilván a legszimplább terv volt a legnyerőbb. Ki törődött még akkor a vizek tisztaságával, vagy a termőtalajjal? Ki látta előre az ember okozta klímaváltozás lehetőségét? Nyilván eszükbe se jutott, mivel az iparilag fejlett és a világkereskedelmet uraló országokban ez a 18. században elkezdődött, de Magyarországra is elért a 19. század végére.
   Mekkora fless volt például ebben az időszakban egyáltalán az, hogy petróleumlámpa helyett fel lehet kapcsolni a villanyt?
   Gondolt rá valaki hány szénbánya fogja rondítani a tájat és hány erőmű fog füstölni, mert már mindenki égve hagyja a villanyt mindenhol? Vagy méginkább: mindenki olyan kicit-kacat kidobásra szánt árucikket fog nyakra-főre vásárolni, ami miatt bizonyos gyárak irdatlan mennyiségű elektromosságot fognak Kínában felhasználni? Nyilván nem gondoltak erre 100 éve!                
   Hogy jön ide az áram, amikor a szarásról beszélünk?
   Ami közös mindebben, az a városi létforma, illetve ennek az erőltetése a mindenkori hatalom által. Hogy miért erőltetik, az hosszú lenne, és egyesek ráfognák azt is, hogy konteós, szóval hagyom most ennyiben. Az urbanizáció történeti áttekintéséről viszont írtam dolgozatot fősulin, szóval azt higgye most el mindenki, hogy a városrobbanás megtörtént először nyugaton, majd közép- és kelet-Európában, majd az úgynevezett harmadik világban, ahol voltaképp - egy eltorzul formában - mai napig folyamatban van. A 18. század óta tanulhattunk volna a hibákból, de mintha ez nem menne, vagy inkább: nem lenne érdeke a tápláléklánc csúcsán lévőknek? A befektetőknek?
   Az urbanizációt - ahelyett, hogy átgondoltuk volna - globalizáltuk, slussz-passz. Ez van, ezt kell szeretni!

  Amit Hundertwasser már cirka 40 éve leírt, hogy "Öngyilkosságot követünk el! Városaink rákos fekélyek a Föld szép arcán", most méginkább nyilvánvaló. Az általa képviselt organikus építészet, főleg az olyan koncepciók, mint a "fa lakó" társasházban, nem kaptak sok esélyt a várostervezőktől. A szent körforgás helyett egyirányú zsákutcában száguldunk előre, mert a lényeg nem az irány, hanem a sebesség!
   Ebben a kontextusban minden apró tett, ami természetes, ami egy körforgás része, szinte forradalminak tűnik már. De mégis ezt kell tenni, mert ez mutathat kiutat. És általánosságban elmondható, hogy amit eddig úgy fogadtunk el, mint magától értetődőt, azt ideje megkérdőjelezni. A városban lehet jobb az életszínvonal (amit ugye gazdasági mutatókkal igazolnak), de nem jobb az életminőség. Nem azt kellene hát facilitálni, hogy áramoljanak a tömegek a városba, hanem segíteni kellene a hagyományos vidéki életformák versenyképességét. A globalizáció - bár lehet persze pár pozitív aspektusa is - alapvetően káros, azaz a lokalizáció felé kell törekedni. Az energia kérdésében nem az a lényeg, hogy olajból, szénből, atomból, vagy unikornisok fingjából nyerjük ki, hanem pusztán az, hogy a Föld erőforrásai végesek, ezért az energiával takarékoskodni kell!
   A szarunk pedig lehet nekünk büdös, de más - számunkra nélkülözhetetlen - élőlények számára csodálatos, és nekik kell adnunk, amikor csak módunk van rá. És mindez csak egy csepp a tengerben persze, a szemléletmódunkat tekintve mégis nagy dolog!