Morzsák

A Petőfi utcában van egy csúnya kátyú. Amúgy az egész város tip-top, minden fasza. De az a kátyú... mindenki csak erről beszél, holtott simán ki is lehetne kerülni...

Egyik szobalány mondta nekem a minap, szenvedő arccal:
- Huuuu, alig bírok járni. Ez nem az én cipőm, otthon hagytam a lakatkulcsom. Komolyan: nem tudok a munkámra koncentrálni, csak a lábamra...
No, így képzeljétek el kábé az én bokámat. Mivel évek óta baj van vele, már akkor is óvatosan lépek, amikor nem fáj. De többnyire fáj is. Ez a betegség lényege. Nem arra fordítom a figyelmem, hogy tök jó az emésztésem, a légzésem, a szívritmusom, vagy pl. a látásom se rossz még, hanem arra, hogy fáj a bokám, sánta vagyok. Emiatt szarul állok, és már gerincferdülésem is van. A kátyú a Petőfi utcában könnyen akkorára nőhet, hogy elkezdi bekebelezni a várost.

Mivel minden betegség pszichés eredetre vezethető vissza, valójában csak egy betegség létezik: a hipochondria.
Ez 1-2 éve jutott eszembe, asszem épp hajón dolgoztam.
Persze mea culpa: felismerni a hibát, és megjavítani nem ugyanaz, de igyekszem. Legalább a törekvés megvan.

Most picit csapongó leszek, de azért nem megyek messzire: az egész-ségről hirtelen át a bő-ségre. Ezt is korábban írtam, és aztán nem posztoltam, mert később szégyelltem, mennyire üres okoskodásnak hat, ha a nagy szavakat nem követi a fizikai megvalósulás:
2010 keso nyar:
"A Bőség nem mennyiségi, hanem minőségi tényező.
Nem a pénzt jelenti, hanem a választás lehetőségét. A pénz és a bőség között kábé olyan viszonyt látok, mint a kalória és tápérték között. Nem mindegy, hogy feloldasz tíz deka cukrot három deci vízben, és megiszod, vagy eszel egy kis aszalt gyümölcsöt, tanyasi tojást és vegyszermentes zöldséget.
Ha nincs választék, vagy szűkös, az jelzi a bőség ellentétét; a szükséget.
A szükség az örvény mélypontjához közel van, kis körökben pörögsz. Nincs sok kérdés, nincs "mit?", meg "merre?", meg "hogyan?". Gyors beavatkozás a recept, ha nem akarod hogy az örvény egész az origóig lehúzzon.
Maradva a tápértéknél: ha valakit egy heti éhezés és szomjazás után betolnak az intenzívre, az nem tükörtojást fog kapni, hanem infúziót.
Ez volt nekem a pénz-kérdés tél vége felé. (Ha azonnal pénzre van szükséged, közel jársz a mélyponthoz!)
Szükséges volt mindent eltűrnöm, mindent kibírnom februártól áprilisig, és mivel jól álltam a sarat, könnyebb lett, és könnyebb, egészen addig a szintig, amíg "fel nem épültem" valamelyest. Amíg olyan viszonylagos bőséget teremtettem, ami már ad mozgásteret (magasabban jártam a tölcsérben, nagyobb, lassabb körökben), és ha az megvan, valahogy dönteni kell.
Már "ambuláns beteg vagyok", nem elég erős, de ki-be sétálok, és próbálgatom, mi segítene jobban annál, amit a dokik felírnak. Mondhatják:
 -Maradjon még egy kicsit veszteg, Kincses Úr. November végéig még elkél a hagyományos terápia: a tőkeinjekció.
- Node, a mellékhatásokkal mi van?
- Badarság...
Lófaszt! Elegem van abból, hogy egy kéthetes cruise alatt egyszer tudok kimenni a friss levegőre, négy naponként 15-17 órát dolgozom, a HK-csapat már gyakoratilag is 3 főnökből, 4 beosztottból és 1 céltáblából áll, és a napi meetinget lehetne "öt perc gyűlöletnek" is nevezni. Összeseprem a morzsákat, és megyek tovább.
Nem sírni megyek haza, mint novemberben!  (2009)
Tudom, hogy a fizikai tüneteim nagyja pszichés alapon nyugszik, és valójában "nincs kanál!"
Tudom, hogy kockáztatok a döntéssel, de kockázat nélkül nincs nyereség.
Eldobtam a "szükség kövét" négy hete Dürnstein-ban, és felvettem a "bőség kövét".
Ez így volt, így írtam le akkor, a 185. szezon-napon (copy-paste time: 212. nap):
 ___Ma kimentem kicsit Dürnsteinbe, ott is a szokott helyemre. Kerestem egy szép, nagy követ, épp a tenyerembe simult, mondhatni passzolt hozzám. Sokáig forgattam, aztán elkereszteltem:
Ez a Szükség, és én meg akarok válni tőle. Hiába illik hozzám, kösz nem kérem.
Nagyot csobbant, elmerült, eltűnt.
Kerestem egy másikat, de aztán még egyet találtam, ami szintén szép és tenyérbeillő. Ez a Bőség. Magammal hoztam, forgatgatom most is, hogy épp lógok melóból Crew Show kapcsán.___

Hát igen, most itt bátorkodok, szeptember 15-én, és holnap megint Dürnstein-ban leszünk.
Aztán lassan jönnek a változások, az új irányok, és majd ha minden kezd összeállni, akkor megírom és postázom, ezzel együtt."

2010-ből vissza a mostba:
Hát, ahogy a dolgok ezek utan alakultak, most mar láthatom: fordítva tartottam a pisztolyt.
Ezek után eldöntöttem, hogy nem bírom tovább, leszállok Pesten, szezon vége előtt cirka 2 hónappal, orvosi javaslatra. Ez a hajózós világban azt jelenti, hogy felégettem magam mögött a hidat.
Nem részletezem, mi történt, de akármennyit is forgattam a kövemet, a Bőség messzire elkerült, sőt: egy év sem kellett hozzá, már ismét szüköltem, mint a megvert kutya. Hogy ebben az időszakban új ismeretségeket kötöttem, az "origóhoz közel", az megint vagy egy nagy szemfényvesztés, strandon behúzott has, vagy tényleg igaz, amit néha mondok magamról: tükör-személyiség vagyok. Nem utánzok! Visszasugárzok. Ha valaki meglátja bennem a jót, magát látja. Én pedig szeretem ezt a "kapcsolatot".
A kövem elveszett, elhagyta helyettem valaki, egy olyan mélyponton, amikor már ez is mindegy volt, a hitem úgyis elvesztettem benne.

Most megint (és még mindig) az örvény alján mozgok, erre kiválóan emlékeztetett az igazságos rendszer, amivel a kisvállalkozásokat kezelik otthon. Nem ragozom, a lényeg az, hogy magam mögött tudjam ezt is, és vonjam le a konzekvenciát.

A dolgokat utólag egész jól felismerem, a hibáimat bevallom, valamiért eddig mégis újra elkövettem ezeket.
Talán, hogy így "bátran" felugrok a boncasztalra, az okozza azt is, hogy kevesen ismernek igazából, és még magam is könnyebben becsapom ezzel? Ez is egy hibaforrás, nem igaz? 
Ahelyett, hogy a függöny mögött, csendben kivágnám magamból az idegen testet, kiállok a reflektorfénybe, és a kezetekbe adom a szikét: tessék megmenteni, vagy itt fog belőlem kirobbanni, és ti ugyanolyan hibásak lesztek, mint én, meg a "rendszer", ami első körben belém rakta a kis dögöt....
(Bocs, nem rég láttam a Prometheust :)))
De nyugi, nem kell engem megmenteni, és senkit sem hibáztatok magamon kívül.

A jó hatások viszont segítenek, ahogy azok társasága is, akik szintén dolgoznak a saját "leckéjükön".
Azt érzem (és ez főképp az otthon töltött két hetem után kezdett lassan leülepedni): az egyéni kis világunk, amikből a nagy, kollektív világképünk kábé kirajzolódik, most fontosabb, mint valaha. Ahogy magunkat érezzük, úgy látjuk a világot magunk körül, és vagy mosolygunk rá, vagy ráncoljuk a szemöldökünket, vagy nyugodtan együtt-lélegzünk, vagy idegesen, disszonánsan vibrálunk, és mindenkivel így állunk kölcsönhatásban.  A világ most szar, ahogy van, de ha a megoldást szakemberektől, politikusoktól, vagy magától Istentől várjuk, akkor csak egy nyáj vagyunk, amit jó esetben a legelőre, rosszabb esetben a vágóhídra terelnek. Ha magunkban rendet rakunk (és most képzeljétek el ezt hatalmas számokban), a világ egy csapásra rendben lesz! 
Nem úgy egy csapásra, hogy 2012.12.21-én*, hanem úgy, ahogy a galambok pár évtized alatt megtanulták nem csak azt, hogy a városban jobb nekik, mint a földeken, hanem azt is, hogy az emberhez akár tíz centire is közel lehet menni, a biciklis elől elég az utolsó pillanatban arrébblibbenni, stb. Talán turbékolva megtanították a fiókáiknak, hogy is van ez? Vagy van a galambokra "tervezve" egy morfogenetikus mező, és ha ez alapvetően megváltozik, akkor minden egyes tagja hirtelen birtokolni kezdi a tudást, aminek a forrása ez a mező, vagy ha tetszik: mátrix? Inkább.

Szóval nem vagyok én jobb senkinél, okosabb meg pláne nem, csak egy ember aki üti a billentyűzetet, főleg saját magának, hogy emlékezzen arra, mik is lennének a fontos dolgok. Például fontosabb a napi légzőgyakorlatom, mint az, hogy tudjam mit ír az index, vagy mint mond a BBC. Persze fontos lehet tudni, mi megy a világban, nem azt mondom, hogy a tudatlanság áldásos... De semmi fontos nincs a mainstream médiában, és a másik oldalról én már épp elég olyan filmet megnéztem, mint a Collapse, vagy az Age of Stupid, vagy a The World According to Monsanto, sorolhatnám... Még mindig azt mondom, hogy érdemes megnézni ezeket, de csak azért, hogy még nagyobb erőt adjanak ahhoz, hogy kimondjuk: no, ezt én nem akarom folytatni!

Csak figyeljetek magatokra, szerintem ott kezdődik minden, a légzéssel ;) 
Csak a szépet, kerek egész-séget!

*2012-ről:
"When you go to the beach and you go to the shoreline and you are standing on the sand can you objectively, seriously, scientificly point to the line exactly where the dry beach ends and the ocean begins? You can't. [...] You know when you're in the ocean, because you're wet. You know when you are on dry land, because you're not wet. [...] The transition of ages is exactly the same way."
/Sri Acharya/

Kis lépés egy embernek

Már csak az hiányzott, hogy csíkokat húzzak az arcomra...

Kezdődik azzal, hogy eléggé leharcolt állapotban vágtam bele újra a mosoda-bizniszbe, ami - mint minden valamirevaló vendéglátós vonal - nyáron elég strapás tud lenni. Nem is csalódtam; az első 10 napomból csak egy day-off-ot kaptam, de legalább nem dobott mély vízbe a főnök, az első háromban nem kaptam a legnehezebb részt, aztán jött a szabadnap, elvileg hagyott időt a visszaszokásra.

Csakhát valahogy a jobb kezem elkezdett megint vacakolni, afféle reumás tünetekkel, hogy a vízcsap nyitását-zárását vagy a váltást a bringán is éreztem. Ez egy fel-alá sétálás a "Petőfi utcában" (erről majd írok később, mit jelent, most legyen elég annyi: az ilyesmi le tudja foglalni az ember teljes koncentrációját.) Hogy?
Félelem, persze.
Mert otthon sok dologra rájöttem, de ezek közül aminek anyagi vonzata van, az a következő: gyakorlatilag eddig csak azt értem el 4 hónap alatt, hogy van pénzem megszüntetni a cégem, és megadtam valakinek még egy összeget. Mindez a lelki békémhez mindenképp kellett, de a nap végére csak azt mondhatom, hogy no akkor most elkezdhetek pl. valaki más felé törleszteni, és bár nagyon jó ehhez, hogy nem 28-30 órás munkaheteim vannak, de akkor fittebnek kell lenni, mint Makk Marci!

Szóval fáj a kezem, alig bírok markolni, ez a kiindulópont.
Hétfő az egyetlen pihenő, és keddre beharangozzák a nagy szopodát, 100% foglaltság, 160 departure, stb. (A Red Hot Chili is nálunk volt éppen.) Az "öregek" is előre izzadnak.
Elő Weöres Sándorral, Deepak Choprával, elő a saját gyártású mantrákkal és fohászokkal! 
Napoztam, megcsináltam nagyon alaposan a légzőgyakorlataim ("Breathe. The Universe is taking care of everything else."), és megkértem Fenti Tesót, ugyan üljön már be a kapitányi székbe, igen szépen kitakarítottam neki odabent (pl. megint nem iszom egy csepp alkoholt sem, tudatosan eszem, jókat alszom, stb.), szóval ilyen fizikai járművet már el lehet kormányozni, nem húz se jobbra, se balra, nem billeg, nem tántorog.
Csak az a kéz...

A kérdéses napon eléggé kapkodtam a levegőt reggel, és az ön-bátorítás kemény rimánkodásba csapott át.
Fizikai síkon megtettem a magamét: jól összecsalánoztam a kezem, és ilyen olyan krémkkel kenegettem. Vettem előző nap gumikesztyűt, mivel a Housekeeping épp kifogyott, és a kesztyűben melegebben tartom a kezem, amikor a vizes cuccokat kell markolászni.
Azokat a számokat hallgattam a bringán munkába menet, amik a legjobban dobják a nyers energiát (pl. Roni Size: Brown Paper Bag...)
Csatára készültem.
Mondom, már csak az hiányzott, hogy csíkokat húzzak az arcomra...

Aztán az öltözőben bevillant az idézet, amit akkor hoztam fel magamnak, amikor hullafáradtan leszálltam pár napja a repülőről:

"Nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek."

Oké, hogy csatára készülök, és oké, hogy félek.
Nem vagyok hős, aki kihívásokat keres minden ütközetben, hevernék én békésen egy fa alatt inkább... De besoroztak, és nincs visszaút, meg kell tenni, amit lehet, leginkább túlélni.
Mi történhet? Elesek... Béke... No, kell ettől igazán félni? Már jobb is. Megnyugodtam.
El tudom képzelni azt is, hogy megúszom, nem csak azt, hogy elvérzek.
Eldöntöttem: a hazaúton a "Feeling Good"-ot fogom hallgatni Nina Simone-tól, és kurvára úgy is fogom magam érezni, ahogy a szöveg szerint illik.

És így is lett.
Picit "kerülőúton", de Fenti Tesó intézkedett. Nem is volt olyan kemény, és a nap végére nem jobban, hanem kevésbé fájt a kezem is.
És bocsánat, biztos nagyon pitiáner dolognak tűnhet egy kemény napra készülni egy mosodai dolgozónak, de a lényegből nem vesz el szerintem semmit.
Hát így igaz: minden fejben dől el.
Nem a kanalat akartam meghajlítani, hanem magamat, s jelentem: működik.

PS: Nemsokára elmagyarázom mi is az a Petőfi utca. Ide tartozik, de még mást is hozzáveszek.

Dear Irish Friends

Dear Irish Friends,

I spent not much more than two years altogether in Dublin, and I may not be right, but my picture of you is a very independent, sovereign nation who fought for ages till you have at last reached this state. Soon after that you joined the EU and gave up your currency, but at that time no one saw the big picture.

NOW it is different. < This pissed off journalist is a good example.

Again, I may not be right as I only learned economics on a small scale, but I think austerity is brought forward by the rich who insist on keeping their wealth instead of taking up the burden of social awareness. They rather have us - small, decent working folks - pay in various forms of taxes for their mistakes. In the meantime they don't give a fuck about if the public health-, education-, social system is collapsing around us, as they will always have OUR money to spend in private clinics, pay for the posh private schools, etc.

Sustainable growth is possible, as well as creating jobs. 

Why not taxing the banks more, and put that money into funds that help smaller organic farms that need a lot of manual work, or pay for the education of more social workers and nurses? Sounds so simple to me, so either I am really really dumb, or something is rotten inside the current system.

Please show the rest of Europe that you are strong in your need of sovereignity, and FREEDOM.

Some quotes supporting my simple thoughts:

"It appears [...] we have that most of the Anglo bondholders are wealthy asset managers and banks, including Rothschilds, Goldman Sachs and Barclays,  whose very business it was to know what was going on at the bank.  We need to know how many of them are shareholders of the ECB and the nature of their relationship with the IMF.

Unless there is a write-down of bondholder debt, it will force us to default on non-negotiable democratic priorities – education, hospitals, care of our elderly etc."

/Rosie Cargin/

"It is logically impossible to reduce debt by taking on new debt. Some call for investment and a return to growth to outgrow the debt and to create jobs.  The calling for growth in itself is a questionable proposal unless we qualify in which direction this growth will take us.
Growth can be both positive or destructive. The same goes for calling for investment. Investment in what? Creating things we do not need and that make us sick? Creating jobs, yes, but to produce what?  There is a possibility of  20,000 jobs in sustainable agriculture and forestry alone. Why do we not go for it?  
We need to create a society where the needs of the vast majority of people are again the focus, needs not defined by consumerism but real needs like food, shelter, healthcare, real education, repair and preservation of our environment and ample opportunity and time for individuals to participate in the running of their community and their country."

/R. Teichmann/

Voluntary Simplicity

Dublinban tombol a nyár.
Az írek izzadnak, a direkt napfénytől felhójagosodik a bőrük, egyesek még panaszkodnak is
Én meg hálistennek épp szabadnapos voltam, reggeli kávé után nem is vártam semmire, tekertem ki a parkba.
Dublinból nekem mindig 3 jó dolog jut eszembe elsőre: 
 - Howth (egy félsziget, olyan alakja van kb. mint Tihanynak, csak az oldalai meredek sziklák, és a tenger veszi körül, nem a Balaton.)
 - Phoenix Park (bár nem olyan izgalmas, mint pl. a Margit sziget, de sokkal nagyobb. Akkora, hogy egy szarvascsorda is megél a területén.)
 - Guinness csapolva (ezt nem kell magyarázni, ugye?)

A napot mindig imádtam, de most már a földet is. Nincs is annál jobb, amikor a hátam/hasam alatt érzem az anyaföldet, azt a kellemes se nem túl kemény, se nem túl puha alátámasztást, amit csak egy jó kis locsolt gyep adhat, a gravitációt, ami épp akkora, hogy ha ellazítom az izmaim, "bele tudok süllyedni", mint Renton a szőnyegbe, csak épp heroin nélkül. A nap pedig letűz (pinnig me down), mint Darwin a molylepkét: nincs igény a mozgásra, megadom magam az alulról és felülről érkező energianyaláboknak.
Nem tudom abbahagyni, és nem tudom az időt, mivel beszart a telefonom, így észre se veszem, 3 kerek óra eltelik (10-13), ami nem a legáldásosabb az évi első napozáshoz, de leszarom,
Bebringázok utána a fák közé, és ilyenkor nem bánom, hogy egy ordasnagy MTB van a seggem alatt, nem a pesti kis darazsam, ami csak az aszfaltot csípi.

Megcsinálok egy pár gyakorlatot, ami picit Fálun Dafa, de szabadon, lényeg, hogy jól essen testnek-léleknek! Nem követek merev szabályokat a mozgásban, aki már látott ping-pongozni az tudja miről beszélek. Ezért nem mennék le soha egy tesztoszteronszagú edzőterembe, ahol mindenki tudni véli, mi a jó, milyen szériákat kell nyomni, ha nem vagy 1 "pussy"...
A másik oldal meg a jóga, ahol szintén nem vagy elég jó soha, mert ha nem adod fel ezt-meg-azt, felesleges is az egész...

Főztetek már babgulyásba aszalt szilva szemeket?
Nem?
Én igen, és jelentem, jól jött ki, jól esett, és így vagyok a testmozgással is: nincs szabály, impro :)
Szóval megvolt a kontakt az éggel-földdel, abba se hagytam volna még egy darabig, ha nem igérkezek el egy előadásra a Trinity College-ba, négyre.

De nem baj, még belefért egy sör is, az itthoni erkélyen, a kiskertem előtt ülve, és még 1 cigit is kértem hozzá Vickytől, bár én cigizni csak kb. 4 sör után szoktam, de most jól esett a nagy sunshine-happy életérzés sodrában.
Az egyik lakótársam ül bent a tévé előtt, ahogy szokott, de már a harmadik napja, meg is kérdezem:
 - Ajay, hogy vagy képes erre, amikor itt a summertime?!
 - Van nekünk abból elég, Mauritiuson...
A srác el van veszve valahol: csak a pénz miatt van itt, semmi több. Mint egy aszkéta: számolja a centeket, mi lesz neki ebből, ha hazamegy: kis biznisz, saját ház, egy jófajta feleség, vegetáriánus curry, másfél méteres tévé a nappaliban. Nem eszik húst, nem iszik alkoholt, nem dohányzik, kedves és szerény. Csak az életöröm hiányzik belöle...
A másik csávó, Vicky, kivasalta épp a melós ingét, megy a bárpult mögé hajnalig, és ö megissza utána a 4-5 sört, megeszi a húst, elszívja a napi fél doboz cigit, viszont sose jutna eszébe, hogy az erkély több lehet, mint dohányzó, és ruhaszárító hely.
És mindenki épp ugyanolyan hülyének néz, amikor megeszem a lósóskát, vagy a csalánt, amit a parkból hozok, mert pak-choit, és ruccolát vesznek az Aldiban...
De én, kösz szépen, most tökre egyensúlyban érzem magam.

És mi kell ehhez?
Nap, föld, 1-2 giz-gaz, zuhanyzó meg egy kényelmes ágy...
Meg persze internet (blush)
De nem sok, tényleg nem.

Persze a biztonságon kívül, amit otthon még nem találtam meg, de majd hazaviszem innen ;)

Catch 22

Ki tudja, hogy Milo Minderbinder hogy tudta a 22-es csapdájában a friss tojás darabját 5 centért adni nyereséggel Pianosán, amikor köztudott volt, hogy Máltán veszi, darabját 7 centért?
Yossariannak elárulja a titkot, tök logikus.

Ilyen kitekert logika szerint mehet most már minden, amiben pénzmozgás van.
Miután még mindig feleslegesen fizetek havi 12 rugót könyvelésre, gondoltam felhívok egy faszit, akit ajánlottak, hogy átvesz cégeket. Rövid esetleírás után megkérdezte:
- És mennyi tartozása van a kft-nek?
- Nincs semmi követelés a cég felé - mondtam - kivéve az én saját járulék-tartozásom, kb. 90.000, a NAV felé.
- Azért kérdezem, mert nálunk a cégmentésnek  - így mondta - van egy díja, ami 550 ezer forint. Ezért vállaljuk, hogy a következő 5 évben semmilyen követelést nem kell teljesítenie. - Nem biztos, hogy pontosan idézek, nem vagyok se jogász, se könyvelő, de valami ilyesmi volt a lényeg. - Tehát nálunk annak éri meg, akinek van 4-5 millió tartozása, és így a töredékével kiszállhat.
Detszól.
Az én kft-mnek van 150 ezer visszaigényelhető áfája, és nincs tartozása, tehát tök plusszban vehetné át valaki, aki épp céget akar. Gondoltam, a cégmódosítási díj az kábé annyi, mint az alapítási, az áfát még tolja egy kicsit, aztán vissza is kérhet belőle, csak nekem dobjon be valamennyit, hogy rendezzem a cehhet a NAV felé, és mindenki jól járt.

Hohó, ebben nincs biznisz!

A biznisz az lenne, ha most rendelnék 50 laptopot 10 millióért, 1 milla előlegre. Aztán átvenném az árut, eladnám feketén 4 milláért, és gyorsan lepasszolnám a céget mondjuk - hogy ne kicsinyeskedjünk - még egy milláért. Ekkor máris nyertem 2 millát, és valahogy ennek a cégmentő cégnek is leesett az 1M. Hogy a végén az 50 laptopot szállító cég hogy kapja meg a maradék 9 millióját, az már kit érdekel?!
Vegyen 10 Mercit előlegre, és passzolja le a céget, biztos jól járhat ő is, nem?
Hanem?!

Kis színes

Valahogy úgy ébredtem, hogy egy filmes idézet nem ment ki a fejemből, makacsul ismételgettem:
"Ma nagyon erős vagyok, Bob. Érzem pénz fog állni a házhoz."

Eközben történt még 1 kis levelezés a City Post Ltd-vel, tudjátok, akiknek még dolgoztam három napot februárban, és nem akartak kifizetni.

Long story short:
Márciusban elmentem a Citizen Information (kb. ingyenes jogsegély) irodájába, ahol két nagyon lelkes csaj azt mondta, ez 1 fekete-fehér ügy, de ők nem tudnak érdemben a cégre ráijeszteni, menjek át a Migrant's Help Office-ba.

Ott egy koreai nő azt kérdezte tőlem:
- Biztos benne, hogy van ilyen cég, akiknek dolgozott?
Hát, 97,5%-ban biztos lehetek benne, miután a City Post piros autói járják a várost, én magam piros, logóval ellátott válltáskából olyan borítékokat szórtam ki, amin a nyomtatott stamp aszondta: "Postal fee paid - City Post" vagy ilyesmi.
A maradék 2,5 %-ot hagyjuk meg annak, hátha hiba volt a Mátrixban, pl. egy moderátor hétfő reggeli kávéja ráömlött a klaviatúrára, és miközben törölgette, megnyomott minden gombot...

No, nem sokra jutottam itt se.

Aztán jött a tipp: NERA (National Employment Rights Authority).
(Ja, de közben minden létező kifogással élve, a City Post igérgette, hogy majd a következő pénteken, stb...)
Szóval a NERA kapott tőlem 1 faszán kitöltött Complaint Form-ot pdf-ben, mire - csigapostával - válaszoltak, hogy ugyanezt nyomtassam ki, írjam alá, küldjem el. Megtettem, mire megint postán válaszoltak, hogy nem világos, melyik szervüknek adom be a formot, pls tick in the box on page 4...

No itt majdnem feladtam, hogy basszátok meg, én csak 1 buta bevándorló vagyok, just-off-the-plane, és a panaszom leírása nyomán, szerintem ti el tudjátok dönteni melyik boardhoz kell forwardolni a complaint-et, már ha egyáltalán segíteni is szeretnétek. (Bocs a hunglish-ért, több mint 2 év online support köszön itt vissza. Nem csak így írtunk, így beszéltünk egymással az irodában, LOL!)

No, de láss csodát, miután még egyszer megreszkíroztam a postaköltséget, és visszaküldtem ugyanazt a hat oldalt, egy laza x-szel megtoldva, pár hét múlva bocsánatkérő hangon hívott 1 nő, hogy ő még ugyan új a City Post-nál, de most látja, hogy elmaradt fizetésem van, küld egy csekket, mondjam a címet!

Egy Hét eltelt, gondoltam megint itt az ideje egy e-mailnek.

Kivonatolom:
Én : I got a call from CityPost a week ago. A lady took my address for the long-long awaited paycheck to be sent to.
I still haven't got it.
Just in case she got the address wrong, it's: 94 Stewart Hall, blablabla"
C.P. : I have posted out the cheque on the 3rd May 2012 and send the Catriona Doyle in the Labour Relations Commission a copy.
This has been settled and paid, I will cheque with the bank to make sure that the cheque has not been cashed.
Én : Can you please double check that the address was right where you had posted the cheque?
So far, I got every mail on this address from Ireland and abroad, and since you are a postal provider company, please try to make it again, as I mentioned I have little time and I live far from your main office.
C.P. : The address you gave me is 94 Stuart Hall (blabla) is this correct. We are not operating as a postal provider at the present moment and we posted the letter with Anpost.
Én : 94 Stewart Hall
C.P. : I will have to ring the bank first thing in the morning to confirm that the cheque has not been cashed once I have done this I will issue another cheque.
Én : In the meantime I got home, and the cheque just arrived.

Thank you, and have a nice day.

Szóval, pontosan három hónapra rá, hogy dolgoztam nekik, ki is fizettek, Yippi-kay-ay, motherfucker!

Hogy azért ne legyen teljes az örömöm, a könyveléstől kaptam egy cirka negyvenezres számlát, from back home, mert még mindig megvan a kft-m, aminek semmi értelme...

No, semmi dharma, semmi okoskodás, ez csak 1 sztorimagazin most, de annyit láthattok: ma már itt sem egyszerű...

Munka

"Dolgozni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes." 

  Felkeltem viszonylag korán, szabad szombat, vannak tervek is, hát köpjünk a tenyerünkbe, oszt hajrá! Kezdetnek persze nem sok mást tehettem, mint leültem bámészkodni a neten, mivel itt szombaton reggel 9-ig még a nagy boltok se nyitnak ki, és előző nap, 6 nap kemény meló után már nem volt erőm bevásárolni. Okés, nem szaporítom a szót, kis shopping után nyitottam egy húslevessel, mert az csendben fő, Hansey meg még aludt (a nappaliban lakik, amiből a konyha is nyílik, nincs ajtó, én meg tekintettel szoktam lenni az alvó emberekre...)
  A levesről megpróbáltam igazi foodporn-os fotót készíteni, de nem sikerült...
  Azért nagyon finom lett, a karalábé az egyetlen, amit itt még nem találtam, az picit hiányzik.

  No, miután fent volt mindenki, lehetett zajolni, hát nekikezdtem a kis kert-sarkom tuningolásába. Terv persze most se készült, de az alapanyagot elég régen nézegettem már a balkonon, hogy legyen legalább egy skicc a fejemben, mit is akarok ebből kihozni. Nem lehetett ám nagyon elrugaszkodni a talajtól, a szerszámkésztelt a következőkben merült ki: szög, kalapács, fűrész, pár használt cipőfűző, meg azokon a helyeken a csavarozási lehetőség, ahol gyárilag eleve benne volt az anyagban.
  Ezzel el is árulom, a munka nem itt kezdődött, hanem a préda kiszemelésével, az ad hoc gyűjtögetéssel indult. Mert persze nem fogok itt elmenni a Woodys-ba több tíz euróért leceket, meg csavarokat, meg sarokpántokat venni, hanem kivárom amíg házhoz jön.
  Nem szégyellem, hogy guberálok néha. Pesten is megmentettem már 1-2 virágcserepet, és virágot is, mai napig köszönik szépen :) No, itt is hamar megláttam ezt a szétcsapott polcot a bin room-ban (ami egyébként extra tiszta, soha senki nem dob ki úgy zsákot, hogy félig nyitva lenne, szóval nincs rothadt banánszag, és hasonlók.) A polcot amúgy is csak a kuka mellé tették, szóval gondolkodás nélkül vittem fel az erkélyre, hely az volt neki, az általános kuplerájon meg nem rontott semmit. Három hétig csak figyelt, vagy időm nem volt, vagy esett az eső, van ez így.

  Ma külön jó jelnek vettem, hogy egy doboz kisméretü csempét lőttem a kuka mellől, gondoltam valamire az is jó lesz... (Ja, csempetoronnyal támasztottam alá a lecet, hogy meglegyen az ellentartás a váz szögelésekor, szóval nem is tudom mire jutottam volna enélkül...talán a könytári könyveket használtam volna :D
  Fél órán belül itt tartottam:

  Aztán leszaladtam még 1-2 cuccért, gondoltam veszek másodjára is bolti bazsalikomot (az első nem élte túl a kiültetést), meg ekkor ugrott be, hogy legyen már színe is, annyira, de annyira hiányzik ebből a városból, hogy rettenet.
   Itt ugye megborul a freecycle téma, mert a kis rács bizbasz is megtetszett, meg akkor még egy kétosztatú virágláda, meg madzag is kellett mert a fa olyan puha, hogy már majdnem egy erős kartonpapírral vetekszik, a kis szögek meg nem nagyon tartják, és végül is több mint 10 kiló cucc kerül majd rá, szégyen lenne, ha összedőlne, mint a kártyavár. De alapvetően azért büszke vagyok magamra az elvi oldalról is.
  Vívóállásban festegettem a sprével, mivel épp erős, és váltakozó irányú szél volt (ki hinné ezt errefelé?), aztán már így nézett ki:

  Ja, a jobb oldalon az egy szintén kidobásra ítélt vágódeszka, épp oda kellett, nem? Aztán pepecseltem jó sokat az utolsó simításokkal, melyik növény hová kerüljön, ésatöbbi-nemragozom... Ez lett belőle, la:
 

  A lakótársak fele közben hazaért, némi udvarias, vicceskedő érdeklődést tanusítottak, aztán leültek tévét nézni. Nincs afelől kétségem, hogy a munkahelyükön megbecsülik őket, mivel lelkiismeretes, precíz, "munkájukra igényes" típusok. Rendezettek is, pl. itthon még csak egyszer kerültem sorra nagytakarításban, mert mire úgy gondolom, hogy most már kéne, addigra valamelyik mindig megcsinálja. Szóval jó munkaerőnek képzelem őket, biztos emiatt is fáradnak úgy el, hogy itthon már csak a tévé, vagy a skype marad kikapcsolódásnak.
  Én ezzel szemben a munkahelyemen "elalszok két mozdulat között", és betartom az általános hadiszabályt: ne mondj soha nemet, de ne is jelentkezz önként! Annyira igyekszem nem ott lenni, amennyire nem tűnik fel a többieknek. Mert aki azt mondja, de őszintén, hogy egy mosodában jó dolgozni, az egy kibaszott idióta! Van ilyen kollégám, legalább kettő, néha érzem is a késztetést, hogy vesén rúgjam Joe-t, a vicceskedő kínait, amikor a mángorló felett átkiabál, hogy
  - Come on, Ashu, faster! - mert hogy ő olyan gyorsan tudja kapkodni a szalvétát, hogy a főnök nem tudja olyan tempóban betölteni.
  Ez olyasmi, mint a stréber az általánosban: utálják, mert rossz fényt vet a többiekre, nem igaz?
  A lényeg, hogy a mosodába én azért megyek be, hogy kapjak lóvét, az meg azért kell, mert ha nem lesz, a bank elveszi a házam, szóval végeredményben a motivációm puszta félelem. Ezt csak azzal lehet kezelni, hogy "nem is vagyok ott". Mint a kisgyerek, aki a párnába temeti az arcát, és azt hiszi, hogy ha ő nem lát, akkor őt sem látják...
  Amit én munkának, valódi munkának nevezek, az ilyesmi, amit ma csináltam.

  Nem is gondoltam semmi másra közben, még enni is elfelejtettem. A munka kell, hogy teremtsen valamit, ami kézzel fogható. A főzés is munka, ha beleteszed a lelked is a fűszerek mellé. A mai ember ezt se nagyon kultiválja, mert egyszerűbb rendelni, ugye? Az ikeás szart összerakni, az se munka. Az úgy viszonyul a barkácsoláshoz, mint a pizza bemikrózása a főzéshez. Vagy - ahogy elképzelem - amikor 10-20 tyúkom van, és meg tudom őket különböztetni, esetleg egy-kettőnek nevet is adok, akkor munka az, amikor felnyesem nekik amit a zöldségekről lehámoztam, de nem munka, amikor 5000 csirének kell behordani 10 zsák tápot, és beönteni az etető-elosztóba. Az robot.
  MA dolgoztam. (6 nap robot után, az első szabad napomon :)
  Dolgom végeztével sétára indulok a kertemben. Nézd meg, kábé hogy gondolom el ezt: klikk itt van lefilmezve.
   És büszke vagyok rá, és elégedetten kortyolgatom a forró húslevest (minden korty után a kötelező Áhhhh-örömsóhaj). Büszke vagyok rá, hogy a faanyag nem egy szeméttelepen korhad a nejlonzsákok között, és nem költöttem rá pénzt, nem generáltam vele gazdasági növekedési tényezőt. És nagyon finom a főtt pulykacomb - ami ír, és nem brazil - és talán ez a fotó még befér ide.

                                És csak a szépet!