WW III.

A 3. Világháború is olyan mint az előző kettő: a történelmi atlaszban lehet győzteseket és veszteseket megjelölni, és természetesen a győzteseket lehet jóknak nevezni, de a lövészárkokban mindkét oldalon csak vesztesek vannak.

A tábornokaink médiavállalatok, pénzintézetek, brandek többségi tulajdonosai. A politikusok csak századosok, hadnagyocskák. A választásokat gazdasági vonatkozású ígéretekkel nyerik meg, amiket azután nem tudnak teljesíteni, de felülről mindig megveregeti a vállukat egy láthatatlan kéz, és dob nekik némi koncot.

Minket meg előbb vagy utóbb besoroznak, kiképeznek és mehetünk lőni, ha tetszik, ha nem. Nagyon egyszerűen megy minden: akarj valamit, ami többe kerül, mint amit megengedhetsz magadnak. Megkapod és máris megkapod vele a behívód is.

Én pl. egy házat akartam, és meg is vettem, hála az Erste banknak, akik papíron kimutatott minimálbérre adtak 6.300.000 forintot 35 évre, egy 6.500.000 forintos ház vételéhez, amit mellesleg a megbízott szakértőjük csak 4.000.000 forint értékben számított be így egy családbéli ingatlan is terhelve lett.

Miért akartam ezt, amikor csak kb. 1,5 millám volt, és tudtam hogy abból is kb. egy kell ahhoz, hogy egyáltalán lakható legyen a ház? Gondoltam, a „házam a váram”, és 32-33 évesen már mind a szüleimnek, mind a nagyszüleimnek megvolt a sajátja (tehermentesen!), így nem egy elrugaszkodott ötletről van szó. A „minimálbérem” is havi 200 volt valójában, hála a ciprusi offshore osztalék-rendszernek, így gondoltam, a törlesztés sem fog annyira fájni, és azt is naivan elképzeltem, hogy az a kb. 1 milla elég lesz arra, hogy a lelakott kecó valójában nem is 6,5-et, hanem mindjárt 8-at érjen, elvégre az előző tulaj még 7,2-ért vette, az ingatlanárakról pedig a válság előtt mindenki azt gondolta, hogy maximum stagnálhatnak, de lefelé sosem mennek...

Rosszul gondoltam.

Az egy milla ráment (meg az összes létező szabadnapom), de jött a válság, és most per pillanat eladhatatlan lenne, ha menekülni kéne. (Mellesleg visszavonulni nem lehet ebben a háborúban. Az a jelenet jut eszembe az Ellenség a kapuknál c. filmből, amikor az orosz muzsikokat hajtják a német géppuskafészek felé, egy puska per két baka felszereltséggel, és aki visszafelé fut, azt maga az orosz tiszt lövi le.) Szóval a ház jobban néz ki, a fronton viszont állóháború van.

A 35 évből eltelt 17 hónap, mialatt a banknak befizettem cirka 850.000 forintot és a tőketartozásom még mindig kb. 6.250.000 forint!

A 17 hónap alatt munkaórában annyit dolgoztam, mint más kb. 20-22 hónap alatt, pedig 3,5 hónap munkanélküliség is volt közben: éberen őrzöm a lövészárkot.

Amikor dolgoztam, jól kerestem: figyelek rá, hogy legyen munícióm.

Oké, kicsit lesérültem, főleg lelkileg, ami fizikai tüneteket is mutat. A térdem szar, a bokám szar, a gerincem félrehord. De ettől függetlenül élek, lövök, a leveleimet meg nem érdemes cenzúrázni, úgy sem olvassa senki. Jó kis baka vagyok, a célnak megfelelek.

A rossz katonákat most kezdik tarkónlövöldözgetni. Az éj leple alatt persze, amikor a jó katonák alszanak. A rossz katonák nem csak házat akartak, hanem autót, plazmatévét, vagy 2 hetet Mexikóban. Mindezt hitelre. A töltényeket lyukas zsebeikbe tömték, a puskájuk csövét esőben sem fordították lefelé, mert látták az akciófilmekben, hogy ma már víz alatt is lehet lőni. Azt hitték, mindent meg lehet úszni.

No, hát ilyen kamu akcióhős én nem voltam soha. Kemény kápében fizettem mindenért, a házat kivéve. Old school. Nem is kellett sok, de ha meggondolom, miért lehetett az elődöknek huszonévesen háza hitel nélkül, nekem meg hitellel is alig, hát azért, mert a kurva háborús propagandának mindenki bedől egy kicsit, old school ide vagy oda. Emlékeztek a Gazdálkodj okosnan-ra? Kirakni a házat porszívóval, hűtőszekrénnyel, mosógéppel, konyhabútorral? Nagyfaternek még elég volt a rádió, és talán egy Lehel hűtőszekrény a házba. Szüleimnek sem kellett sokkal több az iduláshoz. Egy Videoton TV, Rakéta porszívó, Hajdú mosógép (ami aztán több, mint 25 évig szolgált minket), ilyesmik. Kb. 10-11 éves lehettem, amikor 60.000 forintért vettünk egy használt Lada 1200-est. A szüleim megengedték, hogy a 60 darab Bartókot átpörgessem a kezemben. Akkor még 1000 Forint volt a legnagyobb bankjegy, és a szüleim talán fiatalabbak voltak, mint én most.

Nekem már kellett számítógép, meg külön egy laptop, meg (mikor mi volt a módi) walkman, diskman, MP3 Player, meg fényképezőgép, meg kb. 5-6 mobiltelefon eddig, meg CD-ket is vettem eredetiben egy ideig, meg moziba is kell menni, meg azért néha csak úgy basszunk el pár ezret egy kocsmában, meg tegyünk fel 50 eurót az Arsenalra a Man.U. Ellen, vagy a ruletten valamire, vagy sorolhatnám. Ha összeadom ezeket, kijönne a 60 darab bankjegy a legnagyobb fajtából, és még nem is mondtam, hogy a kínai tőzsde alapú életbiztosítással is azt hittem, hogy csak nyerhetek, aztán azzal is mekkorát borultam.

Nagyfater még nem is hallott kínai tőzsdéről, anyámék meg maximum annyit kockáztattak, hogy Sharp zsebkalkulátort hoztak haza Bécsből, vagy gyógyszert vittek ki Nagyváradra, de csak kicsiben, persze, és alódi kereslet-kínálati alapon.

Nagyfater néha megivott 3-4 fröccsöt, és 20 filléres alapon ultizott.

Ezért volt pénze házat építeni, nekem meg ezért kellett a bankba menni.

Ezért van kitalálva az egész, hogy beszipkázzanak, és ha jó katona vagy, akkor gályázol látástól vakulásig, ha meg rossz, akkor elveszik mindened, amiről azt ígérték, azt hazudták, hogy megérdemled, és aztán tarkón lőnek.

Hát itt tartunk.

Én most ülök a lövészárkokban, levelet írok nektek, és megtartom a józan eszem. Gondolatban leveleket írok a Szerelmemnek, és vigyázok magamra, mert egyszer Rá akarok vigyázni. Csak egy baka vagyok, de nem baj, mert a háborúban nincsenek dicsőséges győztesek, és alávaló gonoszok, csak túlélők.

Én egy túlélő vagyok!

Nektek is csak azt üzenem: éljétek túl, és reménykedjünk egy szebb jövőben.

Béke.

Isó