Re: 7 ismertetőjele az értelmes nőknek???

   Persze lehet hagyni kéne a faszba, mert a szobámra rámfér egy rendrakás, de meló után sajnos ehhez már nincs energiám, gépelni még csak-csak.

    " 7 dolog, amit észreveszel egy intelligens nőben" - ez a blogposzt került a szemem elé, és hát igaz csak ketten kértek meg rá, hogy írjam meg, hol is lóg ki a lóláb, de magamtól is késztetést éreztem, hogy kicsit kötekedjek.

   Maga a blog: Fashion Capital.
   Ez bár önmagában nem ellentmondás az intelligenciával, de azért nekem mégis kicsit olyan, mintha az "Akkor is futballnemzet vagyunk!" nevű blogon írná meg valaki, miről vesszük észre az intelligens férfit. Ja, értelmes drukkerek is vannak, nem csak huligán ultrák, de azért nem az IQ a lényeg ebben a szubkultúrában.
   A divatban is vannak és kellenek az értelmes emberek is, de valójában az ízlés is elég lenne, szerintem. Hogy az megvan-e a legtöbb tervezőnél, vagy sem, azt én nem akarom firtatni, nem az én világom. A Romani Design nekem speciel nagyon tetszik, és volt olyan főbérlőm Pesten (mai napig úgy referálok rá, hogy a legjobb és legvagányabb főbérlőm eddig!!!), aki évekig fotómodell és kifutómodell volt, majd pl. Zoób Kati boltjában volt eladó, és ott a jó ízlésért azért nem kellett hálistennek a szomszédba menni! Szóval semmi bajom alapvetően a "Fashion Capital" blog névvel, csak a "7 dolog, amit" és a másik "10 tulajdonság, hogy" posztok jellege ezzel együtt nekem már sejtet egyfajta bulvár stílust, amihez pedig én az intelligenciát semmi szín alatt nem rendelném hozzá.

   Ehhez képest a szerző még visszafogja magát a 7 pontból az első kettőben, amikor az intelligens nőről harmadik személyben szól, de a 3. pontban már vált:
"Furcsán néznek, amikor nem jövünk lázba a kocsijuk márkája miatt vagy nem ugrunk a nyakukba, mert elvittek egy “fancy” étterembe vacsorázni. "  
   Szóval itt már "mi" vagyunk, ugye? Az intelligens nő kitűzőt is megtalálta közben. Nem baj, még mindig nem, de..... de azért mégis picit:
   Intelligens emberek nem szoktak pusztán arról írni, milyenek is szerintük az értelmes emberek! Lehet írnak egy TÉMÁRÓL, amiben határozott állásfoglalást képviselnek, és nyíltan vagy burkoltan közlik, hogy ebben a témában, akinek egy kis józan esze van, az nem gondolhatja ezt-meg-azt, de ez a téma nem maga az intelligencia, mint olyan.
   Az, hogy egy nő nem jön lázba egy pasi kocsijának a márkája miatt pl. csak egy szükséges, de nem elégséges feltétel. Kábé nem picsa hülye, itt tartunk! Ez a "nulla kilométerkő" és még hosszú az út, szerintem...

   "A helyzet a következő: a pénz megteremthető kellő intelligenciával. " 
   Ez rögtön a következő mondat. Hát, szerintem a hleyzet az, hogy ezzel kvázi elárulta, hogy azért a kocsi márkája igenis fontos, de ő maga szeretné ehhez a pénzt megkeresni! Mert nem azt írja, hogy a pénz igazából nem is olyan fontos, hanem azt, hogy kösszépen, a nők ma már képesek ezt maguknak is megkeresni! 
   Fair play! Csak ehhez megint hogy jön az IQ? A pénz - mind nők, mind férfiak számára - megteremthető nagyon alacsony értelmi színvonalon is! Teszem azt nekem Mészáros Lőrinc nem tűnik egy egy Einsteinnek, de ha hirtelen egy nőre kell gondolni helyette, asszem mondjuk Kiszel Tünde, vagy Anettka (frissebb példányokat nem tudok, bocs, a bulvár már rég elkerül) is megteremtték a maguk kultuszát, amiből biztos csurrant-cseppent, és előbbi szerintem semmiképp, utóbbi úgy a maga számító módján nevezhető értelmesnek, de lehet inkább csak rafináltnak...

   Pénzről beszéli persze ízléstelenség, ezt talán még ő is sejti, azonnal a sikert is kapcsolni kell. A hármas pont így fonódik át a négyesbe:
   "Szeretünk jól élni és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a saját pályánkon sikeresek legyünk, így a pénz csak egy eszköz nem pedig az emberi kapcsolataink alkotóeleme.  4. Felnézünk a sikeres és bátor férfiakra"

  Oké, tudom a siker és a bátorság jelenthet mást is, de mivel ilyen szép passzentosan követte pár mondaton belül a pénz, autómárka és "fancy" étterem elemeket, arra kell következtetnem, hogy Claudia a sikert pénzben méri, a bátorság pedig afféle Jordan Belfort féle tökösség, nem mondjuk az, hogy a csajod és egy morgó kuvasz közé mersz állni, vagy legalább nem nézel félre, amikor vért vesznek tőled...
   "Mivel nekünk a legfontosabb a biztonság, így fontos, hogy a férfi aki mellettünk van, képes legyen teremteni. Mi pedig ebben partnerek vagyunk. A sikeres férfi egy intelligens nő számára nem felkapaszkodó a jobb élet reményében, hanem egy bónusz a közösen épített élet felé. Ahol minden lehetséges. "
    Lyoness, Amway, és egyéb hálózatépítős lózungok, én ezt hallom ki az ilyen szövegből. A biztonságról most már sósavval sem mosható le, hogy anyagi biztonságról beszél, azaz a "teremteni" se azt fogja jelenteni ebben a kontextusban, hogy pl. a férfi alkot egy kis sámlit, vagy ültet egy gesztenyefát, hanem hogy hízlalja a bankszámláját! És akkor persze megvan a jó kocsi, de az isten szerelmére, nem a kocsi miatt szerettem ám bele, persze!!!

   Érdekes megfigyelni, hogy a siker és "biztonság", a pénzre tett "burkolt" utalgatással, amikor a szerző első személyben beszél! Az őszinteségre tér rá az ötös pontban, és csiribú-csiribá, megint "ő" vagy "ők" lesznek az intelligens nők, nem pedig "mi".
   Szóval az őszinteség akkor most mennyire komoly?
   Egyáltalán: hogy jön az intelligenciához az, hogy kimondod a frankót, ha kell ha nem?! Ez egy jellemvonás, egyfajta arrogancia is lehet, és lehet sík hülye is meg egy Nobel-díjas zseni is, aki állandóan mindenki pofájába vágja azt, amit épp gondol róluk. Ez már érzelmi intelligencia, de ebben az összefüggésben nem emelt ki semmit a poszban...

   Ja, az 1-2. pontot átugrottam, mert szerintem a bulvársajtós bekóstoltatós frázisok, kábé annyi: kezdd el olvasni, mert előre megmondtam, hogy 7 pont lesz, nem az első kettő a legfontosabb!

   És ugyanez az érzésem a 6-7. ponttal, ami meg csak lecsengeti:

   Fontos is a külső, meg nem is!
   Gratulálok! Ezzel mindenki így van, megintcsak IQ-szinttől függetlenül! A "kémia" ugye hülyét csinál belőlünk, emberi lényekből, akkor is ha betanított munkások vagyunk, akkor is ha professzorok! 

   A hetedik pont pedig már egy teljes katyvasz. Nem csak az intelligenciához van kevés köze, de alapvetően egy olyan kiszenvedett: "legyen már akkor egy hetedik pont is, amit az átlagos olvasó bekajál!!!" Az átlagosan erős, aki látja az "erős" szót, és ettől erősebbnek érzi magát, és az átlagosan értelmes, aki látja az "értelmes" szót rögtön a megbecsülés és a bátorság mellett, egy cirka 4 (!!!) soros bekezdésben, és akkor máris úgy érzi magát, mint mondjuk egy doboz Ferrero Rocher után, vagy három deci chardonnay után: kellemesen ellazul.

   Hát, szóval inkább a sikeres és "erős" (ebben a kombóban sokszor simán: törtető) nőkről, vagyis inkább nemtől függetlenül emberekről sikerül írni szerintem, mint az értelmes emberekről.
   És az már a saját véleményem - bár én egy lúzer vagyok, azaz biztos nem elég intelligens hiszen Claudia szerint a pénz megteremthető kellő intelligenciával... -, hogy a világ maga egyre inkább eltávolodik attól, amiben épeszű ember értelmet vél felfedezni. Ebben a világban sikeresnek lenni kvázi inkább megalkuvást és egyfajta szűklátókörűséget követel meg, mintsem valódi értelmi képességeket.

    De ez biztos a "vesztesek irigysége", az beszél belőlem, mert én ugyan labdába se rúghatnék egy ilyen nőnél, mint Perepelica Claudia :D :D :D

Csak egy ember...

   Megfejtettem valamit egy álom után. Heuréka!
   Persze lehet transzperszonális pszichológiában van erről könyv, vagy sima ezoterikus irodalomban is felbukkan, de én most magamtól jöttem rá. Az ilyennek mindig örülök, szóval le is írom.
Bár a végére meg kiderül, hogy nem is kellene ennek örülni, mert a tudás veszélyes...

   Azt álmodtam, hogy valakivel megint összetűzésbe keveredek.
   Azért írom, hogy megint, mert visszatérő álmom volt egy darabig, hogy megtámad valaki késsel, majd én megszerzem tőle a kést, és agyonszurkálom dühömben, hogy miért támadott rám?! Rendesen éreztem mindig a sarokbaszorított vad érzést, meg persze magát a vért, ahogy összeragasztja az ujjaim a kés markolatán. És azt is, hogy igazam van, és nem sajnálom! Fasznak kell engem megtámadni?!
   Most ez nem volt ennyire brutál, csak valami ilyesmi történt:
   Munkahellyi öltöző, zuhanyzó, de koedukált. Jön egy apró csaj, zuhanyozni. Nem meztelen, nincs semmi szexualitás az álomban. Fáradtnak tűnik és én is az vagyok. Valaki odalép hozzá, és valami becsmérlőt mond, és meg is löki, aztán egy másik ember - egy kövérkés, kortalan hímnemű egyed - le is kever neki egy rendesebb pofont. Én az első támadásra még csak rosszallóan csóváltam a fejem, de ez az agresszív tett felébreszti bennem a "fight or flight" ösztönt, vagy drive-ot, nem tudom mi a szakszó: tele leszek stresszel, hogy most valamit tenni kell, de nem tudom mit, mert ahogy körülnézek, mindenki (és jó sokan vannak) szarik az egészre.
   Döntök. Odalépek a támadóhoz, aki ekkor inkább húsosabb kamaszfiú, vagy legalábbis maximum huszonéves. Kb. akkora, mint én, de valamiféle testi fölényt mégis érzek, szóval az önbizalmam megvan. Arccal nekilököm egy tükörnek, és közben valamit mondok, hogy "na, milyen érzés?!", vagy hasonlót. Meg még valamit ugattam neki, ezt később elfelejtettem. De éreztem, hogy talán a korom tiszteli, vagy az önbizalmam, megszeppen picit legalább.
   Aztán amikor megint rá figyelek, nagyobb lesz, sokkal nagyobb. Még mindig fiatalabb, de már nem kamasz, és nagyon ki van gyúrva. És visszafordul, hogy most akkor mit is pattogok itt? És a körülöttünk állók még mindig épp ugyanolyan passzívak, még az eredetileg megtámadott csajra is emlékszem, hogy csak toporog zavartan. Meghúztam az oroszlán bajszát, és most megint csak az a vegyes érzés marad meg az álomképből, hogy
    1 - amit elkezdtem, most már becsülettel végig kell harcolni, nem számít ha szétrúgják a seggem!
    2 - mi ez az igazságtalanság, hogy egyrészt átalakult a csávó, és ő az agresszor, és a többiek miért nem segítenek, miért vagyok egyedül az egésszel?! Nem ismerik, hogy "sok lúd disznót győz"?
    3 - miért kell nekem mások dolgába beleugatni?! most aztán bajba sodortam ezzel magam is, mert ez a csávó fél kézzel elintéz...

   Nem folytatódott, itt szerintem felébredtem, és biztos részletesen le tudtam volna írni, de nem tudtam, most meg már lehet bele is szőttem valamit a képbe, mert az álmok történeti elemei egy napon belül elhalványodnak, csak az érzések maradnak meg erősen.
    Ami fontos itt, hogy alakot váltott az ellenfelem, de én mindvégig tudatában voltam, hogy ez ugyanaz az ember.

   Ez egy ember(típus), akivel dolgom van, ugye? 
   Addig kapom vissza, amíg meg nem oldom a leckét!
   A bodytalk-on is az jött ki már többször is, hogy az agresszió elég sarkalatos pontja az életemnek, főleg ez a belső feszültség, hogy pusztítanék, ha támadást érzek, de ugye nem abban a kultúrában élünk, meg persze fizikailag sem vagyok erre alkalmas. És ezek miatt megtanultam kompenzálni, azaz szinte mindenki egy roppant nyugodt embernek lát. 
   Nem vagyok az! 
   De nincs baj, nem kell félni tőlem, most csak nagyon őszinte vagyok. 
   A bodytalk-on is leginkább előző életek jöttek be, azaz nem véletelen, hogy az ókor és kora középkor a két kedvencem (mármint regényben, vagy tudományos előadásokban ez a része a törinek, ami érdekel) Onnan jönnek entitások, akik mint kísértő szellemek, igyekeznek revansot venni, mert hát közvetve vagy közvetlenül odabasztam nekik. Ez olyasmi, mint amikor valaki azt mondja: "a hagok súgták", de én nem hallok semmit, csak érzem, meg így néha megálmodom őket, vagy az érzéseket, amikkel rámtelepszenek, mint egy idegesítő szúnyograj...
   
   De a lényeg az, hogy az idő nem létezik igazából, azaz egyszerre élem meg az ősember életem, az ókorit, a középkorit, meg a többit! A mostani életem kvázi párhuzamosan fut a többivel, de nem mint két vonal, ami a végtelenben sem találkozik sosem, csak mint egy spirálon áthúzott tetszőleges egyenes vonal. Amikor ezt a leckét letudom, akkor a vonal elmozdul, mint az óramutató, és a spirál más pontjait köti össze. Ez a vonal most (többek közt) erre van komponálva: ragadozó vagy, vagy préda, agresszor, vagy áldozat. Ez fut most az "összes életemben", egyszerre. Persze nem csak ez, mondjuk ez a nagymutató, ha már óránál maradtam, és van tetszőleges számú kismutató a kisebb leckékkel, amiket gyorsabban letudok, és a nagymutató még mindig ott áll. Esetenként átfedik egymást, pl. az áldozat szerepe kötődhet a szabadság vagy elnyomás témájával, vagy mondjuk az agresszió kreatív cselekedekké transzformálódik le, akkor lehet a siker-kudarc ellentét megéléséhez kapcsolni, de nem akarom nagyon belemenni...
   Lehet követni, ugye?
   Ezt a témát megélhetném "lebutítva" pl. gyerekkatonaként vagy vezérként egy afrikai konfliktus-zónában, de az a spirál kisebb körein van, azon már túl vagyok. Most pl. áldozatként élem meg a CHF-hitelem, és acsargok emiatt a gazdagokra, az egész pénzvilágra. Ez már egy külsőbb kör. Nem ölhetem meg pl. - csak hogy valaki konkrétra gondoljak - a Nestlé CEO-ját, mert egy faszkalap és szerintem milliók szenvedésének aktív részese, de szeretném! Azaz, ez egy nagyon erős érzelem, és lehet meg is tettem azokon az alacsonyabb szinteken, amikor én voltam a nagyobb kutya, ő meg a prédám. Tudom, hogy akkor szakad meg az események - látszólagos - láncolata, ha egyszer túllépek, de nagyon makacsul belém ült ez a program (a makacsság, mint szintén jellemző tulajdonság, az is kijött a bodytalk-on) És "Isten látja lelkem", hogy puszta jó szándékból, de én hiszek abban, hogy a világ szebb lehetne nyilvánvaló gennygócok kivágásával. Csak úgy, ahogy a Természet is kinyírja saját magából azt a komponenst, ami zavarja az összhangot. Ezt csak az ember képes megzavarni, amíg persze a Természet majd ki nem nyírja valahogy az embert is, még akkor is, ha ez csak úgy megy, hogy jelentős károkat kell bevállalni saját maga számára...
   Nem bírok ezen felülemelkedni egyelőre, legalábbis nem ebben a közegben, amiben élek pár éve. Talán pont azért, mert ez a közeg annyira természetellenes... Utánzat-világ, ócska díszlet, ami ketrec is, vagy inkább börtöncella, amibe néha csak úgy besüt a nap, meg az már pirosbetűs ünnep, amikor egy madár is az ablakpárkányra reppen néha.

  Ez a "vágjuk ki a tumort!" program számomra épp olyan természetesnek tűnik, mint ahogy József Attila számára is talán az volt, amikor azt írta, hogy "Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz!", vagy Adynak, hogy "És mi csak csatázunk vadul: én, s a disznófejű Nagyúr."
  És ez ezer évig, és egy pillanatig tart egyszerre, merthogy nincs idő. El lehetne engedni azonnal, de mi az akkor, hogy azonnal?

   De most legalább rajtakaptam: több arca van!
   A disznófej is csak egy a sok közül, vagy a bikafej, ha már itt tartunk: azért "szörnyeteg" a Minótaurosz is, mert az ember sötét oldalát nem lehet másik emberrel megjeleníteni, de nyilván Thészeusz azért megy le a labirintus mélyére, hogy elpusztítsa magában ezt az oldalt. Vajon milyen lenne a sztori, ha például az EMK eszközeivel rábeszélné a szörnyet, inkább jöjjön ő ki onnan, és legelésszen a gyepen, ha már bikafeje van, nem fogja senki bántani... Nem tudom, nekem ez sántít...

   Ha már sántítás: egy másik dolgot még keverek ebbe a spirituális koktélba: ez a program nem csak a külvilág(om)ra érvényes, szóval lehet emiatt sántítok én magam is: egyik magyarázat (és ide jön az is, hogy megfejtem egyben, miért vagyok csupán 166 centi és 60 kiló!): ha ehhez a temperamentumhoz egy erősebb testet választok, akkor ugye nem biztos, hogy az áldozat szerepét próbálnám ki ebben az életben... konkrétan lehet már ültem volna testi sértésért, minimum. De hogy miért kellett magam össze is törni? Hát hogy pl. folyamatosan perlekedhessek saját magammal is, hogy mondjuk "megfenyegessem" a lábfejem, hogy ha nem működik rendesen, én istenuccse egyszer levágatom az egészet a picsába! Pedig aggyal szintén tudom, olvastam, hallottam, hogy a saját testi egészségünk érdekében mindig minden porcikánkra szeretettel kellene gondolni, nem becsmérelni és utálni azért mert épp nem úgy működik, ahogy én akarom...
   És ez igaz a munkahlyemre (ahogy megélem) és az egész Világra (ahogy megélem): nem úgy működnek a dolgok, ahogy nekem logikus lenne, és ez nem csak simán frusztrál, hanem elpusztítanám a felét, hogy a maradéknak jobb legyen!
   Közben tudom, hogy azzal nem nyerek meg egy sakkjátszmát, ha felborítom a táblát...
   De megint: tudni egy dolog, rosszabb is sokszor, mint az együgyűség, higgyétek el! A tudás nem boldogít! 

   Szóval összeadódnak ezek a szörnyek, nehéz emberek, és mind csak egy igazából és aztán ha tovább szűkítem, mind én vagyok egyben, és mind egyszerre, dehát ezt egy dolog aggyal felfogni, és másik dolog lenne átérezni. Mert ha az menne, hát nem tudom mi lennék már akkor: szeráf vagy kerub legalább, de lehet maga az Isten?
   Dehát, én csak egy ember vagyok...

 


   

Az önkéntes egyszerűségről

   Minimalizmus...mi az?
   Igyekezzem akkor én is rövidere fogni?
   Nem tudom, mert én nem vagyok minimalista. Írásban főleg nem, kifejezetten redundáns tudok lenni. 

   Tárgyak terén? Hörcsög! 
   Ahhoz, hogy letegyem a laptopot az asztalra (ami amúgy egy tavalyi hóbortnak áldozatul esve félig barkács-satupaddá alakult), most félre kellett tolni pár cuccot. Ránézek, és azt látom: mind jó lehet még valamire. Pl. nem is cigizek, de 3 öngyújtó is volt ezek között a félretolt cuccok közt. Miért? Mert amikor a munkahelyen találok egyet, akkor nem kidobom, hanem zsebre teszem. Elvégre ez egy teljesen funkcionális eszköz, amit nem azért gyártottak le istentudja hol, szállítottak el egy boltba, aztán kötött ki valakinek a fürdőköpeny zsebében és így a ledobott szennyesben egy szállodában, hogy aztán én meg kidobjam a faszba.
   Az a baj, hogy ebben nincs is igazam. 
   Kb. fele részben azért állítanak elő ilyesmiket, hogy - rendeltetésüknek megfelelően - tüzet gyújtsunk vele, fele részben viszont azért, hogy "valami történjen". Csak úgy... Egy darab öngyújtó pici, nem figyelünk. Ahogy nem figyelünk a golyóstollakra, a varrókészletekre, vagy mondjunk a kajánk utolsó falatjaira, de akár egyes ruhadarabjainkra se. Azért vannak ilyen tömegben, hogy oda se figyelünk rájuk, nincs tübbé értékük, mert azért valamilyen szinten mégis van: matematikailag, közgazdaságilag van. Lehet egymillió öngyújtóban kell gondolkodni, ha keresni akarsz rajta, mint gyártó vagy beszállító, de épp itt a csapda: kidobok egyet, mert úgyis filléres tétel!
   Namost, a gazdaság nagy egészében, ahol pl. az öngyújtók is - maradok már ennél. mert itt van az asztalon mellettem - az egyéb szarokkal együtt lehet egy sirály gyomrában fogják végezni, vagy csak simán partra mossa az óceán a Henderson sziget partján, ezzel az effektussal egyben meg is termtenek valami másodlagos, harmadlagos funkciót is: gondot okoznak, és egyszer majd lehet mutogatni a nagy szemétkupacra, hogy pl:
   - Valaki ezért is fizessen már! Ki kell dolgozni a tervet (művelt koponyák fizetése, az is GDP tényező), hogy pl. találjunk fel valami gépet, valami technikai csodát, ami majd összeszedi a szemetet az óceánról!
   Biznisz lesz legyártatni Kínával a gépet, világszerte reklámozni (a marketinges szaki alkalmazása is GDP tényező), meg stb. Mindent lehet, csak egyet nem: megállítani a pazarlást! Nem lehet, hogy mondjuk egy öngyújtó kerüljön legalább 10 Euróba, és ebből mondjuk 5 Euró direkbe menjen valami "zöld alapba", amiből aztán erdősítést, vizek tisztítását, és hasonlókat finanszíroznak. Lehet - sőt biztos! - egy ötcsillagos szállodában még mindig a zsebükben felejtenék egyesek, dehát nálunk egyszer 1000 Euro kápét felejtett valaki az ágyneműben, amit aztán a kollégám megtalált, és mivel egy évig nem jelentkezett érte senki, az övé lett!
   Az utca egyszerű embere viszont, a mindennapi fogyasztó, biztosan jobban vigyázna egy 10 eurós öngyújtóra. Lehet addig használná, amíg ki nem fogy belőle a gáz...
   De mondom, ez csak egy szimbólum a mai világban, nekem most ez került a szemem elé.
   
   Szóval bocs a mellébeszélésért, de szerintem mindenki sejti hová akarok kilyukadni:
   A dolgoknak értéket kellene megint adni!
   Elsődleges, valódi értéket!
   Amíg ez nem megy, én igyekszem máris úgy bánni a dolgokkal, minta szinte lelkük lenne. Nem tudom miért, és közben nem vagyok következetes se, mert pl. a másik dolog, amit félretoltam, 3 db. radír volt. Minek nekem három?! Egyet biztos találtam, de minek vettem 2 másikat? Szerintem azért, mert tudom magamról, hogy amikor gecinagy a kupi, jobb eséllyel találok 2 radírból egyet, mintha pontosan tudnám hol a radír helye, és mindig ott lenne...
   Mea culpa! Nem vicc, tényleg! Egyszer meg fogom termeteni azt az életteret, amihez úgy kötődöm, minden kis sarkához, minden kis fiókhoz, hogy mindennek tudni fogom hol a helye, és akkor büszkén mondhatom, hogy az a 3 cerka elég lesz, mire elfogy, valaki véletlen nálam fog hagyni egyet! Szeretnék ilyen tisztán élni!

   Én sose voltam gazdag, még jómódú se.
   Valahogy gyakran azzal a sikersztorival kezdődik sok minimalista beszámoló, hogy "volt 20 pár cipőm, meg 8 pár csizmám, és most olyan boldog vagyok, hogy a 80%-ától megszabadultam!" Ennek vannak persze verziói...
   Nekem nem volt "szerencsém" ilyen dolgokat felhalmozni, bár a hörcsög természetem miatt, amikor ez egy átlagon felüli keresettel párosult, akkor én másféle haszontalanságokba mentem bele: pl. egy időben VHS-kazira vettem NatGeo műsorokat, vagy egyes filmeket. Később DVD, meg vettem (igaz, csak használtan) erdetei CD-ket. Akkor még nem nagyon lehetett letölteni a netről, mondjuk, de alapvetően nem volt ezeknek a nagy részére szükségem, valamint józan ésszel lehetett már látni, hogy ezek a technológiák nagyon gyorsan elavulnak, és maga a tárgyi eszköz, a "hordozó" viszont önmagában nem érték, mint mondjuk egy könyv! Könyvet mai napig viszonylag sokat veszek, azaz birtoklom őket. Szeretek beléjük irkálni, meg aláhúzgálni, és emiatt nekem nem etikus a könyvtárazás amúgy sem ;)
   Szóval én nem úgy cseppentem a "Minimalizmus - önkéntes egyszerűség" csoportba, mint ahogy a hajdani 120 kilós a "Karcsú derék - tudatos étrend" csoportba, amikor már leadott 30 kilót, és még 15-öt szeretne, és büszke, hogy a jó úton jár!
   Én speciális úton járok, ami szerintem jó, és szerintem az önkéntes egyszerűségbe beletartozik, a minimalizmusba meg nem.
   Amúgy, ha már emlegettem, szinte pont 5 éve írtam is erről itt, szóval nem ma kezdtem agyalni legalábbis: Voluntary Simplicity, igaz ez csak egy kis színes helyzetjelentés... pillanatnyi élmény.
   Vagy a specialitásomhoz hozzá tartozik, hogy amikor benéztem az utcasarkunkon az udvarra, ahol egy régi kúria teljes felújítása ment, és rengeteg épíkezési hulladékfát láttam, én bizony bementem a főnököt megkérdezni, kidobják-e? Mikor mondta, hogy igen, kértem, akkor pár kört gyorsan hadd mentsek már meg! Ötször fordultam nyelvem lógatva a cirka 100-150 m távon, nem törődve azzal, hogy ez Dublin egyik gazdagabb része, azaz lomis cigánynak néznek, meg a saját munkahelyemről is ezen az utcán mennek a DART-állomásra, és bolondnak néznek, beszélnek majd rólam a dohányzóban! Nem érdekelt semmi más akkor, csak az, hogy ezek miatt a deszkák miatt valamikor fákat vágtak ki, nekem kutya kötelességem akkor, hogy megmentsem az anyagot attól hogy csak elkorhadjon egy szeméttelepen! Az, hogy aztán csak a cucc kb. egyharmadát használtam fel eddig, viszont ennek kapcsán 100-150 Euro értékben vettem szerszámokat famunkához, az már más kérdés. Az még mindig jó, ahogy a faanyag maradéka is szépen el van téve a kerti sufniban. Megmentettem.

Közben egy kupisabb kép, tavalyról, amikor már dolgoztam a fával (kép nélkül nem posztolok, arra már senki nem figyel oda, sok blogger már kb. 8 mondatot ír 8 fotóhoz, és az a figyelemküszöb, de én sose leszek ilyen...)

   Ami szerintem az önkéntes egyszerűség megéléséhez kell, az egy biztonsági küszöb! Védőháló az akrobatamutatványhoz, ami nem egyszerű, mert a rendszer nem támogatja, meg persze az individualista beállítottságunk, az egónk sem, meg talán sokunkat a szüleink sem erre neveltek... Nem könnyű, az biztos.
   Itt jön az a rész, hogy ne keverjük össze a témát a kényszerű szegénységgel, a nélkülözéssel!
   Én ráállhatnék arra agyilag, hogy jó nekem Dublin, mindig meg tudnék itt élni, még félretenni is, de nekem csak annyi itt a célom, hogy kinullázzam a tartozásaim, és elérjem ezt a biztonsági küszöböt.
   Meg kell találni a szintet, mi az elég, mikor elég, mi az amire valóban szükség van. Amit ezen felül - mint én az öngyújtókat - felhalmozunk, az legyen csakis "mentett cucc", vagy amit ajándékba kaptunk! Azaz: ne költsünk pénzt, amikor csak módunk van erre!
   Valamiből viszont nem lehet leadni, és ez a szint, amit ki kell számolni! Pl. saját példámból párat felsorolok:
   - Nem mondanék le semmiképp a rendesen fűtött és szárazon tartott lakhelyről, mert kikészülnék tőle, hogy előbb lelkileg és aztán fizikailag, vagy fordítva, az mindegy. 
   - Nem mondanék le a privát térről, azaz ideig-óráig képes vagyok rá (laktam pl. egy hónapig hostelben, 6 fős szobában), de tartósan nem. Tartósan csak egyedül, vagy a párommal, maximum. A "közösség" nekem úgy vonzó csak, ha találkozunk, de mindenki a maga portáján éli az élete nagy részét, nem kommunázunk.
   - Nem mondanék le a TB fizetéséről, mert bár csak remélem h sosem kell, az ördög nem alszik. Ez csak egy logikus pont, szerintem. 25 évesen máshogy látnám, de már majdnem 41 vagyok.
   - Nem mondanék le a tisztálkodásról, és a ruháim, ágyneműm rendszeres és ha lehet kényelmes tisztántartásáról, azaz pl. nekem nem lenne okés a jeges patakban megfürdeni, meg egy kővel rögzíteni ott a pulcsim, hogy mossa át a víz, aztán meg csak kiteregetem... de egy nagyobb lavórban persze le tudnék mosdani, nem kell klasszikus fürdőszoba, bármennyire is imádom a rituális fürdést, el tudom engedni.
   - Nem mondanék le egy kényelmes matracról, mert az alvás is fontos. Sőt! Nekem kardinális kérdés.
   - Nem mondanék le ugyanezzel a logikával a kényelmes cipőről és a minőségi zokniról sem.
   Miről mondanék akkor le? Csak úgy ömlesztve:
   Déligyümölcs v bármilyen egzotikus kaja, kivéve ha ajándékba kapom. Nyaralás, utazgatás. Mozi, koncert, színház, bármi ilyesmi. Saját internet. Alkohol, cigi, kávé, édesség. Vagy pl. ami nem lábbeli, és nem alsónadrág, az mind jöhet ajándékba: dzseki, nadrág, ing, póló, mindegy. Még arról is le tudnék mondani, hogy pár ezer forintos Háda-bevásárlásokat iktassak be mondjuk évente egyszer, csak hogy ügyeljek a stílusomra. Az csak az egóm, nem kell öltözködési stílus sem! 
   De ehhez, hogy valóban így éljek, kell valami biztonsági keret, mondjuk lehet havi 50-60.000 forint, nem tudom pontosan. Ezt ki kell termelni, elő kell termeteni, és ezt az összeget szerintem - itt a biztonsági háló téma - előre két évre be kell tárazni, mert lesznek váratlan kiadások, vagy váratlan káresemények pl. termésben, stb. Ez kb. ha havi 50-et veszek 2 évre, az 1,2 millió. Ez nem sok ma már ugye? 
   Na, itt van az én minimalizmushoz való hozzáállásom: elég lenne ez is + a kezdeti törzstőke, a biztonsági keret mellé, és indulnék, mennék haza.
   De nekem most ez sincs meg, szóval itt a dilemmám: minimalista vagyok-e én valójában, vagy csak egy szegényember?
   Hát, is-is... majd az élet mutatja, hogyan tovább.
   

Azt a szent szart!

   Hundertwasser mint képzőművész és építész juthat eszünkbe, de talán kevesen tudják, hogy az organikus szemléletet nem csupán alkotásival képviselte. A természetes formák képzőművészeti megjelenítése mellett a természetes létforma, viselkedés is szívügye volt. Ennek legprózaibb, leginkább testközeli kivetülése a saját székletünkhöz fűződő viszony, mint civilizációs ártalom megjelenítése. 
   Rövid kiáltványát - "The Sacred Shit - The Shit Culture" - a hetvenes évek végén írta, ami számomra össze is foglalja az emberiség tévútra térését, ami igazából a második világháborút követő korszak alatt kezdett igazán lendületet venni. Magyarul "A szar dícsérete" címmel olvasható: ITT 
   Namost, ezzel le is zárhatnám a posztot, van benne jócskán meggondolnivaló, illetve nehéz felszólalni a mester után. 
   Amire mégis kísérletet teszek, hogy személyes kollekciómban újra bemutatom a szent szart; felküldöm a kifutóra szexi fürdőruhában, laza utcai viseletben, és nagyestélyiben is, hátha - ha csak divatból is - újra felfedezzük. Mint ahogy divat lett a vályogház, a búbos kemence, sőt még a szakállas férfi is!

   A szar igenis menő!
   Legalábbis annak a szubkultúrának, akik besokalltak már a gyorskajától, és szeretik a kis odaragadt pihét látni a tojáson, és szeretik, ha a répának "több lába van" és fődes, és a szabolcsi jonathánt választják a tálcás argentin áfonya helyett, mint vitaminforrást. Ez most - hálistennek - kezd menő lenni, mint a minimalizmus, vagy a digitál-nomád életforma.
   Kezdjük az alapokkal! Értékes nitrogénforrás. Minek vennénk a gazdaboltban Muskátlidoktor néven trágyalevet, ha magunk is elő tudjuk állítani a tápanyagot? És nem kell ehhez a tényleg eléggé taszító, legyektől hemzsegő klasszikus pöcegödörre gondolni, amit pl. még én is használtam zsenge gyerekkoromban, és simán "falusi budi" néven emlegetik szerintem ma is. Ha valakinek a legyek és a körbehugyozott, viharvert deszka is hozzátartozik a fílinghez, hát legyen neki, de ne gondoljuk, hogy ez kötelező elem! A komposzt-WC olyan dizájnokban is létezik, amit gyakorlatilag bárhol, akár a panellakásban is installálhatunk, és nem lesz sem fertőzésveszély, sem bűz. Kívülről pont olyan csilivili és kényelmes lehet, mint a megszokott vízöblítéses WC. Mondjuk józan paraszti ésszel én nem használnám, amikor beteg vagyok és úgy működik a seggem, mint a vakolatszóró, mert egészséges téliszalámikat könnyebb pozícionálni, plussz nem lesz mellette három méternyi papír, illetve azt simán le lehet takarni az erre rendeltetett fűrészporral. Mert ennyi kell csak hozzá: szén alapú takaróanyag, ami elveszi a nitrogénes bűzt, és a két komponens megkezdi az összeérést. Szóval külön jó hír a klasszikusan székrekedősöknek, hogy számukra ez az ideális trón.
   

   Hát nem cuki?!
   És - bár ez eléggé spirituális terület már - hozzá lehet tenni legalább gondolatban, hogy az ürülékünk nem csak a laborbiológusok számára ad kódot az ügyes-bajos belső dolgainkhoz, hanem mondjuk talán a növény számára is, ami aztán a komposztunkon felnőve arra specializált anyagokat fejleszt magában, ami a mi beteg, városi testünket helyrebillentheti... Géczy Gábor (Magfalva) szerint pl. ezért volt a régi, klasszikus paraszt egészségesebb: azt a zöldséget ette, amit a saját pöcegödréből (is) trágyázott. Én ezt simán elhiszem, mert logikusnak hangzik. 
   Szóval szerintem ez lenne a széklet, mint szexi téma. Nem szégyellni kell, és gyorsan leküldeni a csatornába, meg telefújni a fürdőszobát illatosító sprével, mintha valami bűntény után akarnánk gyorsan eltűntetni a nyomokat, hanem büszkék lehetünk, nagydolgunk végeztével. Csináljunk belőle trendet, és máris trendi lesz, nem igaz? ;)

   Hétköznapi szerkóban, azaz a hurrá-csináljuk-vonalon kívül az egyszerű biztonsági tényezőkre is figyelve meg kell említeni:
   Van egy bizonyos érési folyamat, azaz nem keverhetjük meg fakanállal a heti termést, és ültethetünk bele bazsalikomot. Biológiailag lehet veszélyes fonálférgek, vagy csak simán kóli baktérium miatt, azaz ki kell várni, amíg egyrészt "kiforr", másrészt a textúra is összeérik. Ahogy én HACCP tréningen tanultam, 68 fok felett elpusztulnak a baktériumok, ami elérhető egy komposzthalom belsejében. De ehhez pl. frissen kaszált széna kell, szóval az erkélyen nem hiszem, hogy könnyen megoldható. 
   Aki biztosra akar menni, az jól zárható hordócskát, esetleg pattintós fedelű műanyag festéktartályt használ az ülőke alá, aztán amint lehet, kiviszi a városból a hétvégi házhoz, és ott folytatja a komposztálást. Főleg, hogy a szakirodalom többszáz (!) napos folyamatról beszél. Persze ez alatt azt kell érteni, hogy akkor már nyomokban sem fordulhat elő benne semmi olyan, ami az erdeti állapotra utalna, azaz illatos, omlós humusz lesz, amit élvezet szétmorzsolni az ujjaink között.
   Még adnék tippet azoknak, akik mégis meg akarják kerülni az abszolút biztonsági protokollt, de inkább ezt mindenkinek saját fantáziájára és kreativitására bízom. 

   És, ha már a kifutó allegóriánál maradok, akkor jöjjön a nagyestélyi kategória, azaz bocs, de ünnepélyesen komolyabbra fogom a téma zárását.
   Hundertwasser kiáltványa nem kevesebbet állít, mint hogy a civilizációnk egy szent körforgást szakított meg az "angol WC" beiktatásával. 
   Dehát hogy élhetnénk nagyvárosokban csatornázás nélkül? Márpedig ha van csatornázás, akkor miért ne kapcsolnánk rá az egész háztartást is? Csatornázás meg kellett, amikor a nagyvárosok az ipari-kereskedelmi gócpontokra épültek (ipari szennyet mindenképp el kellett vezetni), és olyan léptékben terjeszkedtek, hogy az is dilemma volt, hogy építenek elég munkásszállót az építkezésen dolgozó melósoknak. Nyilván a legszimplább terv volt a legnyerőbb. Ki törődött még akkor a vizek tisztaságával, vagy a termőtalajjal? Ki látta előre az ember okozta klímaváltozás lehetőségét? Nyilván eszükbe se jutott, mivel az iparilag fejlett és a világkereskedelmet uraló országokban ez a 18. században elkezdődött, de Magyarországra is elért a 19. század végére.
   Mekkora fless volt például ebben az időszakban egyáltalán az, hogy petróleumlámpa helyett fel lehet kapcsolni a villanyt?
   Gondolt rá valaki hány szénbánya fogja rondítani a tájat és hány erőmű fog füstölni, mert már mindenki égve hagyja a villanyt mindenhol? Vagy méginkább: mindenki olyan kicit-kacat kidobásra szánt árucikket fog nyakra-főre vásárolni, ami miatt bizonyos gyárak irdatlan mennyiségű elektromosságot fognak Kínában felhasználni? Nyilván nem gondoltak erre 100 éve!                
   Hogy jön ide az áram, amikor a szarásról beszélünk?
   Ami közös mindebben, az a városi létforma, illetve ennek az erőltetése a mindenkori hatalom által. Hogy miért erőltetik, az hosszú lenne, és egyesek ráfognák azt is, hogy konteós, szóval hagyom most ennyiben. Az urbanizáció történeti áttekintéséről viszont írtam dolgozatot fősulin, szóval azt higgye most el mindenki, hogy a városrobbanás megtörtént először nyugaton, majd közép- és kelet-Európában, majd az úgynevezett harmadik világban, ahol voltaképp - egy eltorzul formában - mai napig folyamatban van. A 18. század óta tanulhattunk volna a hibákból, de mintha ez nem menne, vagy inkább: nem lenne érdeke a tápláléklánc csúcsán lévőknek? A befektetőknek?
   Az urbanizációt - ahelyett, hogy átgondoltuk volna - globalizáltuk, slussz-passz. Ez van, ezt kell szeretni!

  Amit Hundertwasser már cirka 40 éve leírt, hogy "Öngyilkosságot követünk el! Városaink rákos fekélyek a Föld szép arcán", most méginkább nyilvánvaló. Az általa képviselt organikus építészet, főleg az olyan koncepciók, mint a "fa lakó" társasházban, nem kaptak sok esélyt a várostervezőktől. A szent körforgás helyett egyirányú zsákutcában száguldunk előre, mert a lényeg nem az irány, hanem a sebesség!
   Ebben a kontextusban minden apró tett, ami természetes, ami egy körforgás része, szinte forradalminak tűnik már. De mégis ezt kell tenni, mert ez mutathat kiutat. És általánosságban elmondható, hogy amit eddig úgy fogadtunk el, mint magától értetődőt, azt ideje megkérdőjelezni. A városban lehet jobb az életszínvonal (amit ugye gazdasági mutatókkal igazolnak), de nem jobb az életminőség. Nem azt kellene hát facilitálni, hogy áramoljanak a tömegek a városba, hanem segíteni kellene a hagyományos vidéki életformák versenyképességét. A globalizáció - bár lehet persze pár pozitív aspektusa is - alapvetően káros, azaz a lokalizáció felé kell törekedni. Az energia kérdésében nem az a lényeg, hogy olajból, szénből, atomból, vagy unikornisok fingjából nyerjük ki, hanem pusztán az, hogy a Föld erőforrásai végesek, ezért az energiával takarékoskodni kell!
   A szarunk pedig lehet nekünk büdös, de más - számunkra nélkülözhetetlen - élőlények számára csodálatos, és nekik kell adnunk, amikor csak módunk van rá. És mindez csak egy csepp a tengerben persze, a szemléletmódunkat tekintve mégis nagy dolog!

Még egy kis józan paraszti ész. Cikk fordítva + pár saját gondolat

VISSZHANG SZOBA

   Alapvetően szociáldemokrata, és - legalábbis bizonyos tesztek szerint - liberális felfogású vagyok, ám itt a blogon néha akár egyenesen jobbos, redneck parasztnak is tűnhetek, akinek természetes közege a puha diktatúra. Na, utóbbi lehet igaz, csak nem mindegy mi mentén szerveződik az irányítás. Egy öko-diktátort megszavaznék bármikor, de Orbánékét kifejezetten nem szeretem.

   Amit viszont épp ugyanennyire nem szeretek, az az, hogy időről időre a demokráciáért (és főleg a liberálisabb fajtájáért) teljes mellszélességgel kiállók minden gondolkodás nélkül felkapnak és terjesztenek ész nélküli ostobaságokat! Aztán körbelájkolják, körbeosztják egymást, és ezt nevezik angolul "echo chamber"-nek már jó ideje, de magyarban is talán kezd meghonosodni a visszhang szoba kifejezés. Aki így viselkedik, az nem hogy nem jobb, mint az általa gyakran lenézett, lesajnált egyszeri proli, de egyenesen rosszabb! A prolinak megvan a mentsége, hogy hátrányos helyzetből indult, kemény életet él ma is, nem éppen az LGBT közösség problémáira van kihegyezve, de semmiképp nem érzi, hogy a világ fejlődne azáltal, ha a National Geographic címoldalán egy transznemű kisgyerek fotója van... Lehet még a gyüttmentet is megnézi a kocsmában, és gyüttment neki még az is, aki csak tíz éve lakik a faluban, szóval migránsokról már jobb nem is kérdezni!
   De mi a mentsége az értelmiséginek?!
   Mert XY osztotta, aki otthon van a témában? Milyen témában? Pl. lehet XY egy társadalomkutató, aki még biztos az alapvető gazdasági összefüggésekkel is tisztában van, de már ökológiából semmit nem tud, és lehet azt hiszi pl. egy golfpálya is természetes élőhely, csak mert olyan szép zöld. Lehet rá tud mutatni, milyen veszélyeket rejt a terjedő populizmus, és még gazdaságilag is korrekt megoldásokat javasolna, mert jó szándékú és tömni szeretné a rést a gazdagok és a prolik közt. De aztán bekajálja, hogy a szélturbinák és napelemek milyen kiváló megoldások minden környezeti problémára. és mivel élből utálja a klímaváltozástagadó, atomerőművet bővítő (jobboldali) bagázst, azonnal siet terjeszteni az örömhírt. És mivel XY egy kiváló koponya, az összes haver majd - akik sem társadalomtudományokhoz, sem közgazdasághoz, sem ökológiához nem értenek - azonnal azt hiszi, hogy leellenőrzött, hiteles minden, és lehet továbbtolni! Ha vitába szállsz velük, csak azt mondják, hogy olyantól vették át a témát, aki nálad sokkal okosabb....
   Vagy XY csak egy sikeres üzletember, "celeb milliárdos", az is elég néha. Mert ugye kitartóan hiszünk abban, hogy mindenki képes lenne érvényesülni, aki nagyon akar, és az ilyen self-made emberek biztos mindenhez értenek, amihez csak hozzászólnak. Bojár Gábor pl. megmondhatja, miért idióták azok, akik a Brexitre szavaztak?! Egy programozó matematikus, fizikus véleménye társadalmi kérdésekben miért nyom nagyobbat a latban, mint akárki másé, aki szeret tájékozódni a világ dolgaiban? De lehozza a privát véleményét a HVG és máris rengetegen készpénznek veszik, akik eleve csak a populisták álláspontja ellen akartak tiltakozni, de saját hangjuk nincs, ezért örülnek, ha megoszthatnak egy készre vágott véleményt.
   Persze ugyanígy megvannak a divatos megmondóemberei a másik oldalnak is, mert ha Puzsér magából kikelve, ordítva, "elmészakurvaanyádba" megosztja a saját véleményét bármiről, azt szintén érdemes megosztani, ha amúgy illeszkedik a saját "dobozunkba". Nem kell utánanézni, Puzsér elég hiteles önmagában ugye? Mi a fasztól?! Mert egy magyar-töri szakot elvégzett, és érti miről szól a 21. századi média?: Valógságshow, amiben a valóság egyre lényegtelenebb, a show elemek viszont annál fontosabbak. Én kb. ennyit látok benne, nem többet.
   Lényeg: én hallgatom Puzsért, meg Vonát is, meg Chomskyt és Naomi Kleint, és persze minden politikától mentesen az olyan vonalakat, mint a cikk, ami pár sorral alább kezdődik. Vagy nézem a permakultúrás előadásokat, vagy hallgatom Charles Eisensteint, mit gondol a közgazdaságtanról, vagy Nomi Wolf a demokráciák felett lógó fekete felhőkről.... De nem a havert, akinek a haverja szociológus, vagy történész, és Ő megmondta!

   Miért áll égnek a hajam, amikor általam réges rég követett oldalak (Tudatos vásárlók, Tiszta Jövő, ilyesmik) is hirtelen elárasztanak minket hurráoptimista cikkekkel, hogy végre-valahára a fosszilisekről kiderült, hogy nem fenntarthatóak, és már megéri befektetni a szolárba, meg talán a szélenergiába is?
   Egy gyűrűző, elnyújtott világgazdasági válságban élünk ki tudja már igazából mióta, de 2008 óta biztosan, ennek ellenére a gazdasági berendezkedésünket (amin természetesen a külkapcsolataink, esetleges háborúink alapulnak, nem is beszélve a klímakérdésekről, vagy nagy tömegek általános marginalizálódásáról) szinte senki nem képes megkérdőjelezni! De amikor van egy ilyen gyenge szalmaszál, amibe kapaszkodni lehet, azt egyből osztják, továbbítva a hülyeséget, mivel ez az egész szolár-hájpolás is épp ugyanannak a kibaszott gazdasági rendszernek a része, azaz nem megoldani, de mélyíteni fogja a problémát!
   De kényelmes, mert valójában változtatni kevesen akarnak, csak el akarják hinni, hogy épp ugyanígy, urambocsá jobban is élhetünk majd, ha a mérnökök és tudósok végre kijönnek a végső megoldással...

KÖZÉP-, HOSSZÚ TÁVÚ PERSPEKTÍVÁK

   Megvan kábé azért a kapitalizmus lényege legalább? Csak pár szóban:

   Van a tőke, kevés ember kezében. Az államnak már csak adósságai vannak, azaz akármilyen "fejlesztésre" van igény, azt magántőke fogja finanszírozni, azaz ők valósítják meg, és ők teszik zsebre a profitot is. Ne tévesszen meg az EU-támogatás, ha visszabontjuk, ott is magántőke van mögötte! Amikor a tőkések valamit kedvező befektetésnek látnak (pl. építkezés, amit legalább mindenki észrevesz: Liget projekt, stadionok, olimpiára pályázás, stb.), akkor az államot ráveszik arra, hogy próbálja eladni az ötletet a közember számára: ez a befektetés mindenkinek jó lesz! Csurran-cseppen, ugye? 
   Ez a rendszer találta ki a "zöld forradalmat" is. 
   Jó nevet találtak ki neki, ugye? Biztos én is bedőltem volna, főleg, hogy akkor internet se volt: ha ez dőlt a rádióból és tévéből, nem volt mit tenni! De most tegye mindenki a szívére a kezét: ha visszamennél egy időgéppel, abba az időbe, amikor mindenki elhitte, hogy a műtrágyával, gyomirtókkal, és nagyfokú gépesítéssel majd olyan terméshozamokat érünk el, hogy nem lesz éhezés a világon, még most is tapsolnál?! Nem, ugye? Remélem, legalábbis...
   Akkor menj előre 25 évet most, és képzeld el, hogy az egész "megújuló-bizniszen" megint csak egy szűk réteg nyert, az energiafelhasználásunk akkor már a mainak kábé a triplája, aminek mondjuk - hurrá!!!! - fele megújulóból van, azaz szimpla matekozással: a mai fogyasztásunk másfélszerese megújulóból megy, a másfélszerese viszont továbbra is fosszilissel... Tetszikérteni? Nőtt a fosszilisek fogyasztása is! Vagy az atomenergiáé. Ha Trump és társai egyre népszerűbbek, simán párhuzamosan fog ez futni a napelemek térnyerésével, és csak egy jó konc lesz az "oszd meg és uralkodj"-játszmához, mert a jó republikánus atomra és szénbányákra fog voksolni, a jó demokrata pedig szolárra és hibrid autókra. Lényeg, hogy a kényelmes fogyasztói létet egyik se akarja feladni!
   Tegyük fel, így 25 év múlva, még mindig nem tört ki, avagy zajlott le a Harmadik Világháború a megmaradt erőforrások (főképpen a termőtalaj, ivóvíz és élhető környezet) felett, de pl. Indiában bevezették az áramot újabb 3-400.000 millió ember számára, akik emiatt most ugyanúgy a tévé távirányítóját kapcsolgatják, miközben GMO-popcorn készül a mikróban, és végre tudnak jégkockát dobni a kólájukba, és milyen jó nekik ahhoz képest, mint amikor tehenet fejtek, és a trágyáját összeszedték vályogtapasztáshoz, vagy épp a tűzhelyhez, mert nem volt persze elektromos tűzhely. Most meg van (valószínűleg jelentős része lakossági hitelre, persze), meg van kb. még négyszer annyi szeméttelep, amin sokkal több koldusgyerek guberál, mert az elekromosság bevezetésével az olcsó szarok eladása és kidobása exponenciálisan megnövekedett. Ellenben kb. nem maradt leopárd, mert nem maradt erdő sem, mert a földeket a Bayer-Monsanto holdudvarba tartozó agro-óriások művelik, mivel a tradicionális indiai farmer felett "eljárt az idő".
   Elmehet átképzésre, és lehet szolárpanel karbantartó, vagy biztonsági őr, 'sztkész!
   De most lehet ujjongva megosztani a hírt, hogy India mekkora pionír lesz a "megújulók" bevezetésében!

   Mindez, ha nem lesz valami gecinagy háború, és nem lesznek új leosztások, mert azt nem tudom megjósolni, ahogy szerintem még talán ezt Stephen Hawking, vagy Noam Chomsky sem tudja, de azt már egy ideje ők is hangoztatják, hogy ha megmaradunk azon az úton, amin most járunk, akkor nagy lesz a baj. 

MEGOLDÁS?

   Mindig csak azt mondom, mi a szar, de nem mutatok kiutat, ugye?
   A migránsokról is csak azt mondtam, nem itt kellene rajtuk segíteni, hanem ott, ahonnan menekülnek, de pl. Juhász Zoli "Shepherd" egyből azt kifogásolta egy komment-váltásban, hogy ő milyen konstruktív akciótervvel jelentkezett, hogy lehetne Európába legalább 70 millió (!) bevándorlót integrálni, én meg csak károgok, hogy nem lehet!
   Na, akkor ERRE tudok viszont konkrét megoldást, és pl. kezdjük egy cikkel:
............................................................................................................................  
   Talajmegújító gazdálkodás: a legjobb esélyünk, hogy megállítsuk a felmelegedést 

Eredeti cikk:  ITT

   Kezd forró lenni a talaj. 2016 augusztusáig egy olyan 16 hónapos sorozatot zártunk, ami alatt minden hónapban melegrekord dőlt meg. Az Északi Sark jege az elmúlt nyáron újfent negatív rekorddal zárt: 525.000 négyzetmérfölddel kevesebb volt befagyva a normális méretnél.  Ezzel együtt nem úgy néz ki, mintha túl sok mindent elkövetnénk a folyamatok megállítása érdekében. Kevin Anderson professzor, az Egyesült Királyság egyik vezető klímakutatója szerint máris elmulasztottuk az esélyt, hogy a "biztonságosnak" nyilvánított 1,5 fokos hőmérséklet növekedés alatt maradhassunk.

   Habár, ha a 2 fokos emelkedés alatt akarunk maradni, még mindig van esélyünk. De ez hatalmas erőfeszítést igényel. Anderson és munkatársai úgy becslik, hogy ehhez azonnal el kell kezdeni évi 8-10%-kal csökkenteni a kibocsájtást, és addig folytatni, amíg a "nettó zéró"-t elérjük 2050-re. Ha ez még nem tűnik elég nehéznek, itt a másik bökkenő: a hatékonyságnövelés és a megújulókra váltás maximum évi 4% kibocsájtáscsökkentést jelentenének.
   Hogy a különbséget hogy dolgozzuk ki, a 21. század egyik legfontosabb kérdése. Természetesen javaslatok bőven akadnak. Az egyik szerint meg kellene szűrni az erőművekből távozó CO2-t, cseppfolyósítani, és föld alatti silókban tárolni. Másik ötlet, hogy vasszerkezeteket kell az óceánokba telepíteni, amiken nagy mennyiségű alga képződhet és az algatelepek CO2-t nyelnek el. Megint mások azt javasolják, hogy gigantikus tükörrendszert installáljunk az űrben, amely visszaverné a napsugarak egy részét, vagy permetezzük be az eget mesterséges felhőképző anyagokkal.

   Pechünkre mindezen ötletekhez vagy nincs is még megfelelő technológia, vagy eleve magas a bennük rejlő kockázat.
   Ez eléggé megköti a kezünket. De amíg a mérnökök buzgón gyártják a megalomán klímaformáló elképzeléseket, talán elsuhannak egy sokkal egyszerűbb, kevésbé káprázatos megoldás felett. A talajról van szó.

   Az óceánok mögött a talaj a második legnagyobb széntároló a bolygón. Négyszer annyi szenet köt meg, mint az egész növényvilág. De az olyan tevékenységek, mint az erdőirtás és a gépesített mezőgazdaság (az intenzív szántással, monokultúrákkal, és nagy mennyiségű vegyszer használatával) a talajt elképesztő sebességgel teszik tönkre. Mára a mezőgazdasági művelés alatt álló talajok 40%-át "csökkent értékűnek", vagy "erősen csökkent értékűnek" minősítik. A gépesített gazdálkodás csupán az elmúlt negyven évben a világ művelhető területeinek egyharmadát tette tönkre.

   Ahogy pedig a talajban lakozó mikrobiális élet eltűnik, a talaj nem képes szenet tárolni, sőt: elkezd széndioxidot kibocsájtani.

   Megoldás pedig lenne erre. Mind farmerek, mind tudósok kimutatták, hogy képesek lennénk helyreállítani a lepusztult talajokat, ha a nagyüzemi gazdálkodás helyett ökológiai alapú gazdálkodási módokra térnénk át. Ez nem csak szerves trágyázást jelent, de a mélyszántás kiiktatását, komposztálást, vetésforgót. A nagyszerű mindebben: ahogy a talajélet helyreáll, nemcsak a szén megtartására lesz képes, de további széndioxidot von ki a légkörből.

   Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia kutatásai szerint a talajmegújító gazdálkodás képes önmagában 3%-át megkötni a széndioxid kibocsájtásunknak. A Science magazin cikke szerint ez lehet akár 15% is. A Rodale Intézet legfrissebb eredményei - noha ezeket még nem ismerték el hivatalosan - akár 40%-os elnyelési képességet is tulajdonítanak a talajmegújító gazdálkodásnak. A kérdéses jelentés nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ha a legeltetési módszert is regeneratív technika szerint alakítanánk át, a teljes globális kibocsájtásunkat kiegyensúlyozhatnánk ezzel. Egyszóval a talajmegújító gazdálkodás lehet a legjobb módja annak, hogy elkerüljük a további felmelegedést.

   És mégis, a bizonyítékok ellenére a technológia indítványozói - mint a nemzetközi gazdálkodói szervezet, a La Via Campesina - szélmalomharcot vívnak. A multinacionális nagyvállalatok, melyek az ipari élelmiszerpiac mögött állnak, hevesen ellenkeznek, mivel veszélyeztetve érzik a monopol helyzetüket. A versenyelőnyt, ami pl. olyan szabadalmazott vetőmagok forgalmazásából ered, amiket eleve arra fejlesztettek ki, hogy a műtrágyás és rovarirtós gazdálkodási formához alkalmazkodjon. Jól tudják, hogy módszereik klímaváltozást okoznak, de folyamatosan azzal érvelnek, hogy ez csupán a "szükséges rossz": ha élelmezni akarjuk a Föld növekvő lakosságát, nincs választásunk. Ez a magas termésátlagok egyetlen biztosítéka. 

   Tudományosan is igazolható, hogy ez csak blöff. Először is, a világ élelmezése nem termésátlagok, inkább egy etikus elosztási rendszer kérdése. Már most annyi élelmiszert állítunk elő, ami elég lenne 10 milliárd embernek. De azt is vitathatjuk, hogy vajon a talajmegújító gazdálkodás hosszú távon felveheti-e versenyt a jelenlegi módszerekkel, mivel a talaj termékenységén javít, valamint jobb védelmet biztosít a szárazságok és áradások ellen. Ahogy a klíma egyre kiszámíthatatlanabb, ez a módszer sokkal biztosabbnak tűnik egy kiegyensúlyozottabb átlaghozam eléréséhez.

   A vita azonban nem csak két különböző módszerről szól. Két szemléletmód ütközik, azzal kapcsolaban, milyen viszonyt ápolunk a talajjal, a környezettel. Az egyik úgy veszi számításba a földet, mint egy eszközt, amelyből mindenáron profitot kell termelni. A másik elismeri az élő rendszerek kölcsönös függési viszonyát és az egyensúly és harmónia kialakítására törekszik.

   A dolgok legmélyén pedig ez jóval többről is szól, mint a talajról. Ahogy Ferenc pápa is megemlítette: a jelenleg tapasztalható ökológiai krízis egy kulturális kórtünet. "Úgy képzeljük, mi vagyunk a Föld gazdái és urai, feljogosítva arra, hogy kedvünkre kizsákmányoljuk. A tünetek, amit a talajban, a vízben, a levegőben és minden életformában észlelünk, egy erőszakos szív betegségét mutatják. Elfeledtük, hogy mi magunk is porból vagyunk, a Föld porából, és az ő levegőjét lélegezzük, az ő vizei éltetnek minket."

   Talán a mérnökeink nem látják a lényeget. A klímatervezés problémája, hogy épp ugyanazt a logikát követi, ami belesodort minket a bajba: eszerint a Föld meghódítandó terület, melyet uralni kell és fogyasztani a belőle kinyert javakat. De a klímaváltozásra nem fog megoldást találni semmilyen technológiai vívmány, amely az élő környezetet az ember ellenőrzésére bízná. Talán ehelyett valami sokkal egyszerűbb úton kellene elindulni. Egy etikai kódex mentén, amely a törődésen és együttműködésen nyugszik, kezdve a talajjal, amelytől a puszta létünk függ. 

   Persze a talajmegújító gazdálkodás nem fog egymagában megoldást nyújtani a klímakatasztrófa egészére. A talaj csak véges mennyiségű szenet képes megkötni. Még mindig marad hát a fosszilis energiahordozók kérdése, és - ami a legfontosabb - meg kellene szabadulnunk a folyamatos gazdasági növekedés iránti kényszeres függőségtől, le kellene redukálni a teljes gazdaságunkat egy olyan szintre, amely a természetes ciklusokkal harmóniát talál. De mindenesetre ez a technológia képes lenne nekünk időt nyerni, amíg felkészülünk a nagyobb változtatásokra.

A szerzőről: Dr. Jason Hickel

Másik cikke, amit szintén lefordítottam: A tiszta energia nem megoldás... 

..............................................................................................................
 

JÓZAN ÉSZ, TERMÉSZETES LÉPTÉK

   Még egy pár szó miért is józan paraszti ész?

   Azt ugye lehet szemmel (is) látni: egyre rövidebbek a fogyasztási cikkeink használati ciklusai? Lehet látni, hogy egyre elégedetlenebbek vagyunk ezekkel, főleg ha csak az olcsóbb verzióra telik? Nem tesz igazából boldoggá, de főleg nem szabaddá az okostelefon. Jó bizonyos dolgokra, mint pl. ránézni a Google maps-re, mert nem viszünk magunkkal már nyomtatott térképet, de az általános felhasználása folyamatos "kapirgálással" írható le a szemétdombon: csekkolni valami komszájtot, valami gyors poénért, amin még tudunk nevetni, vagy olyan üzeneteket váltani, amiben több az emoticon, mint az értelmes szó... Az okostelefon viszont nem környezetbarát termék, ugye? És bármilyen apró, rengeteg szemét keletkezik belőle, már pusztán a legyártása alatt. És a szeméttelepek nagy részét nem látjuk, de azért el lehet hinni, hogy léteznek, nem igaz? Ahogy el lehet hinni, hogy pl. az a tojás már nem olyan tápértékű, amit a "tojásgyárból" veszünk, mint a háztáji? El lehet hinni, hogy ez valahogy összefügg a profitmaximalizálás alapelveivel, anélkül, hogy erőltetetten próbálnánk védeni a modern "civilizációnkat"?
   Lehet látni - mert ugye panaszkodni szokott erre mindenki - hogy az alapvető egészségügyi ellátás, a sebészeti vívmányokkal fordított arányban, egyre elérhetetlenebb? Hosszabb várólisták, fásult orvosok, omladozó vakolat és penészes fal a kórházi wc-ben. (Dublin: új kórházak, maximális higiénia, de kb. egy éves várólista egy mezei szakorvosi vizsgálatra, plussz egy év ct-re, stb. Nem jobb, csak más...) De ugyanaz az ember, aki erre panaszkodik, képes megemlíteni a pozitív oldalát a civilizációnknak, hogy a harmadik világban is egyre többen kapnak oltást, vagy kisebb a gyermekhalandóság? Hát könyörgöm! Logika ebben hol van? Ne haljon meg az a gyerek, csak azért, hogy nekünk gyártson Barbie házat, vagy varrja a logót a mackóalsónkra, miközben a szomszédasszonynak nem telik privát dokira, mert neki kellene megvarrnia azt a mackóalsót, és akkor lenne munkája, de így csak képzéseket halmoz képzésekre, mert azt támogatják, de sokra nem megy majd vele, ha nem tanul meg legalább egy világnyelven, mert akkor úgyis "röghözkötött" marad? Az említett harmadik világbeli kisgyerekekből meg lehet egy meghalna, egy megmaradna, de az az egy ma is ihatná a patak vizét, vagy az esővizet, és alapvetően boldogabb lenne ő is, meg az anyukája is a meggyászolt és elengedett kicsikkel, mint azok közt a lélektelen körülmények közt, mint amibe a mi rendszerünk peremeinek kiterjesztése foglalta be őket, mint egy amőba a táplálékát.
   Mindeközben nálunk reneszánsza van az öko-építkezésnek, raklap-bútornak, vályognak, komposztvécének, bio kecskesajtnak, de azért tudatosan vagy tudattalanul, kollektíve, mint társadalom, "megszavaznánk", hogy az indiaiak járják be azt a hosszú utat, amíg majd ők is visszavágynak az uple-tűzhely mellé, és kibasznák a tévét a gecibe, de addig még elvárjuk legalább 2-3 generációtól, hogy örüljenek a mi "levetett gúnyánknak"?
Mint ahogy a kínai örül a szmognak és a dugóknak, ahogy menne gürcölni, mert ez neki jobb, mint 30-40 éve riksázni és bringázni?
    Tényleg jobb neki?
    Logikus ez?
    Emberséges ez?


   Mindeközben ilyen egyszerű lenne a megoldás, amit a cikk is pedzeget:
NEKÜNK KELLENE TANULNI az indiaaktól, vagy egyéb, még mindig tradicionálisabb keretek közt élőktől! Nem paradicsomgyárból vennni a paradicsomot, és tojásgyárból a tojást, meg persze több ezer kilométerről a hipszter rizsparéjt! Ehelyett megfizetni a kistermelőt, aki bevállalja a talajmegújító gazdálkodást, vagy a pemakultúrát, és nem arra ösztönözni, hogy vegyen hitelre traktort és fejőgépet, és 10 hektárt műveljen, csak mert az tart el szerinte egy családot...
   El kellene kezdeni gondolkodni, miképpen élhetett az emberiség - néha igen magas civilizációs szinten is - évezredekig elekromosság, vagy finomított kőolaj nélkül, és habár ezt lehet már hét-nyolcmilliárdra nem lehet újra bevezetni, de legalább a törekvés lenne meg egy harmonikusabb együttélésre a maradék természetes élővilággal, nem folyton azon agyalni, hogyan győzzük le azt, és hogyan húzunk belőle hasznot!

   Köszönöm a türelmet!

 

Fordítva: A tiszta energia nem megodás - csak egy új gazdasági felfogás menthet meg minket

Eredeti cikk:  ITT 
   
   Korábban a média beszámolt arról, hogy a februári melegrekord utcahosszal dőlt meg 2016-ban. Majd márciusban is rekord született. Júniusban a képernyőink a párizsi áradások képeivel voltak tele; a Szajna kilépett a medréből és elöntötte az utcákat. A londoni áradás elöntötte a metróalagutat a Covent Gardennál. Dél-kelet London utcái két méter mély folyókká változtak.

   Amióta az ilyen extrém esetek egyre gyakoribbak, egyre kevesebben tagadják a klímaváltozás valódiságát. Végre-valahára egyetértés kezd kialakulni egy mindenek feletti tény körül: a fosszilis energiahordozók a vesztünket okozzák. Át kell váltanunk tiszta energiára, ráadásul minél hamarabb!

   Az, hogy a fosszilisek veszélyével egyre inkább tisztában vagyunk, egy lényeges váltást jelent a köztudatban. Ennek ellenére én attól tartok; nem látjuk a lényeget. Akármilyen fontosnak is tűnhet a tiszta energia, a tudományos eredmények azt igazolják, hogy a klímaváltozástól nem menthet meg.

   Csak a vita kedvéért képzeljük el, hogy képesek lennénk 100%-ban átállni fosszilisekről megújulókra. Nyilvánvalóan egy hatalmas lépés lenne a helyes irányba, de még ha ez sikerülne is, az sem gátolná meg önmagában a katasztrófát.
   Miért?
   Mert a fosszilisek használata csak körülbelül 70%-ban felelős a légkörben felgyülemlő üvegház-gázok kibocsájtásáért. A maradék 30%-ért különböző okok felelősek. Egyik legnagyobb ezek közül az erdőirtás, másik pedig a gépesített mezőgazdaság, amely olyan mértékben pusztítja a talajéletet, hogy az elkezd CO2-t kibocsájtani. Aztán ott a nagyüzemi állattartás, amely 90 millió tonna metánt bocsájt ki évente, ezen felül pedig a dinitrogén-oxid legnagyobb kibocsájtója. E két gáz sokkal veszélyesebb a széndioxidnál, ha a klímaváltozás szempontjából vizsgáljuk őket. Csak az állattartás nagyobb kibocsájtó, mint a világ összes autója, vasútja, repülőgépe és hajója együttvéve. A cement, acél és műanyag gyártása szintén üvegház-gázok kibocsájtásával jár, és még nem is említettük a szeméttelepeket, amelyek jelenleg a világ metánkibocsájtásának a 16%-át adják. 

   Ha a klímaváltozás a kérdés, nem csak azt a problémakört kell vizsgálni, milyen energiát használunk, hanem inkább azt, mire használjuk mindezt az energiát?
   Mit tennénk 100%-ban megújuló energiával?
   Pont ugyanazt, amit most a fosszilisekkel teszünk: több erdőt vágnánk ki, több gépesített farmot építenénk, kiterjesztenénk a nagyüzemi növénytermesztést, több cementet állítanánk elő, és egyre több szeméttelepet töltenénk meg. Tennénk nyilván mindezt azon egyszerű oknál fogva, hogy a gazdasági rendszerünk vég nélküli növekedést követel tőlünk, és valahogy ez a probléma kiesik a látómezőnkből.

   Gondoljunk csak bele! Az a jelenleg 30%-nyi üvegház-gáz, ami nem a fosszilisek direkt felhasználásából keletkezik, nem egy statikus mennyiség, hanem növekszik évről évre. Egyes kutatások szerint a trópusi esőerdők 2050-re eltűnhetnek, 200 milliárd tonnányi "CO2-bombát" kibocsájtva. A Föld termőtalajának mintegy 60 évet jósolnak. A cementgyártás évi 9%-os növekedési rátát mutat. A szeméttelepek könnyfakasztó ütemben terjeszkednek: számítások szerint 2100-ra a mostaninak háromszorosa, azaz 11 millió tonna lehet a szilárd hulladék keletkezése naponta! Az átállás a megújulókra nem fogja ezeket a folyamatok önmagában megállítani.

   A klímamozgalom egy nagyon súlyos hibát követett el. Minden figyelmünket a fosszilisekre fordítottuk, miközben egy sokkal mélyebben gyökerező problémát kellett volna fókuszba állítani: a jelenlegi gazdasági rendszerünk hajtóerejét. Végülis nem arra használjuk-e fel mindezt a fosszilisekből származó energiát, hogy biztosítsuk a GDP növekedését? 
   A probléma abban rejlik, hogy a gazdasági modellünk folyamatosan növekvő kitermelést, gyártást és fogyasztást követel. A politikusaink szerint évi legalább 3%-os globális növekedésre van szükségünk. Ez a ráta teszi lehetővé, hogy a mammutcégek biztos profitra tegyenek szert. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy húsz évente meg kell duplázni a világgazdaság összesített termelését. Kétszer annyi autó, kétszer annyi kifogott hal, kétszer annyi kibányászott nyersanyag, kétszer annyi McFlurry és iPad! Aztán a következő húsz év végére megint megduplázni ezt az eleve megduplázott mennyiséget. 
   
   Az optimistábbak azzal érvelnek, hogy a technológiai újítások lehetővé teszik majd a gazdasági növekedés leválasztását a fizikai javak termeléséről. De a szomorú igazság az, hogy semmilyen bizonyíték nem mutatkozik arra, hogy a rendszer ilyen irányba formálódna. A világon a fizikai javak termelése 94%-kal nőtt 1980 óta, és folyamatosan növekszik. A jelenlegi előrejelzések szerint 2040-re több mint megduplázzuk majd a mostani össz-szállítás (légi, tengeri és közúti együttvéve) kilométerekben kifejezett értékét. Ez nyilván azt is jelenti, hogy a szállítandó árucikkek száma is megduplázódik, és ez körülbelül összhangban áll a fent említett minimálisan elvárt GDP növekedési rátával.

   A tiszta energia - bármilyen fontos is - nem fog megmenteni ettől a rémálomtól. De ha újragondoljuk a gazdasági rendszerünket, az megmenthet. A GDP-növekedést eddig úgy adták el nekünk, mint az egyetlen útját annak, hogy egy élhetőbb világot teremtsünk. Azonban mostanra masszív bizonyítékait találhatjuk annak, hogy ez nem tesz minket boldogabbá, nem csökkenti a szegénységet, és az "externáliái" megannyi szociális problémát teremtenek: eladósodás, túlhajszoltság, egyenlőtlenség, és klímaváltozás.
   El kellene felejteni a gazdasági növekedést, mint a fejlődés elsődleges mutatóját, és ezt azonnal bele kellene fogalmazni a klímaváltozás elleni törekvések sorába, például az idén Marokkóban aláírásra kerülő klímaegyezménybe. 

   Ideje lenne a kreativitásunkat egy újfajta világgazdasági rendszer megtervezésére használni. Egy olyan rendszer létrehozására, amely a jóllétet, életörömöt maximalizálná, miközben csökkentené az ökológiai lábnyomunkat. Nem lehetetlen a feladat. Pár ország máris magas szintű fejlődést mutatott a jóllét terén, a fogyasztás szintjének alacsonyan tartása mellett. Daniel O'Neill, a Leedsi Egyetem Közgazdasági Tanszékéről azt is modellezte, hogy még a gazdasági visszafejlődés sem lenne összeférhetetlen a társadalmi jóllét magas szinten tartásával. 

   A fosszilisekre való fókuszálás elringatott abban a kényelmes hitben, hogy fenntartható a status quo pusztán a megújulókra való átállással, de ez egy veszélyesen egysíkú felvetés. Ha el akarjuk hárítani a közelgő krízist, a rendszer gyökerén lévő problémákkal kell szembeszállnunk.