Az édes, a sós és a keserű

Reggeli kávéba egy kis vegyes.
Ja, nem vegyes gyümölcs! Ott még nem tartok...
Inkább mint az amúgy keserűen fogyasztott feketébe egy halvány kis sós könnycsepp fordulna be a szám sarkán, ahogy a szokásos kávé-facebook kombóm elemeként beúszik ez a családi kép, a SzendóKuckó büfé előtt.
(Aki nem tudná: nemrég elkezdte a Facebook, hogy "memories to look back on", azaz egy kattintással lepörgetheted mit osztottál meg és kivel lettetek ismerősök adott napon 1 éve, 2 éve stb. Biztos jól jön, hogy utolsó pillanatban neten rendelhess egy virágcsokrot a házassági évfordulóra, ha azóta Dohában dolgozol, az asszony meg Zürichben, mi?)
Na, amúgy én szeretem, pl. újra meg szoktam hallgatni egyes zenéket.

De ma ez a fotó támadott be, 4 év mélységéből:

Ami egyrészt egy szép családi kép: öcsém a nagy fiával, mellette hugom a nagyobbik (akkor még egyetlen) lányával, jobbra pedig sógornőm a kislányukkal. A háttérben a pénz híján magam által tervezett cégér és étvágygerjesztő szendvics-fotók, és amúgy a szép júniusi nap ellenére olyan gyér forgalom, hogy simán eldumálgattunk így a tesókkal, és az sem kizárt, hogy a napi bevétel jelentős hányada is általuk folyt be...
Szóval itt már tudtam, hogy vége!

Ha a "tervezési időszakot" is beleszámítom, ami a konkrét nyitást megelőzte, akkor is alig több, mint fél év alatt kábé annyival mentem mínuszba anyagilag, mint amennyivel előtte plusszban voltam. (És még csak ezután jött a Vakláma, meg ugye a CHF is megbízhatóan erősödött, szóval pár hónappal a kép után már nem csak gödörben voltam, hanem úgy érztem, a földet is elkezdték a fejemre hányni...)
Na, ehhez képest pozitív, hogy azóta látom a gödör pereme felett a napfényt, és annak ellenére, hogy nem szedek Lítiumot, azért jobbára stabil az állapotom ;)

És megtanultam a következőket:
Tervezni nem tudok kb. semmit, amit nem vagyok képes 48 órán belül be is fejezni. Vagy egyszerűen nem látom át a vállalkozás buktatóit, vagy nem vagyok elég kitartó, és precíz, hogy apró lépésekre bontva elvégezzem a részfeladatokat. Ötlet-ember vagyok, szeretek skiccelni, sugalmazni, de kiválóan megtalálom a hibát az alakuló munkákban is (az enyémet is beleértve, szóval nem a tipikus szálka/gerenda eset vagyok), csak a javításhoz nincs kedvem... akkor inkább valami újat kezdek.
Emléklszem, amikor rajzot tanultam, hiába panaszkodtam néha én is, amikor száz krokit kellett bevinni, mégis az ment a legjobban, mert ugye egy kroki 3-5 perc, egy tanulmányrajz meg 5-6 óra. Másik kedvenc opcióm meg az volt, hogy mások által elhagyott pasztellkréta-csendéletet félig meddig áttörölni, és átrajzolni. Mert hogy abban van már anyag :D Ez kb. olyan, mint bontott téglából és lepucolt raklapból, meg gumiabroncsból építkezni, ami még mindig dédelgetett vágyam ;)

Megtanultam azt is, hogy a "magyar út" rögösebb. Azaz ahhoz, hogy szendvicseket és hamburgert adhass el egy kis büfében, a későbbi várható forgalom (és főleg a profit, mert ugye a forgalom mellett költségek is vannak) arányában irdatlan nagy pénzeket kell kifizetni, és később is agyament követelményeknek kell megfelelni. Arról nem is beszélve, hogy az emberek átverése sokkal jobb biznisz, mert pl. nem véletlen, hogy a kft-t azóta se lehetett még felszámolni, mivel a cég, amelyik cégalapítással és könyveléssel foglalkozik, kb. 3 havonta lecserélte az összes könyvelőjét, és félévente másik irodába is költözött, és bár mindig nagyon udvariasak voltak, a legvégére az derült ki, hogy voltaképpen nem is végeztek el minden munkát, és soha nem adtak épkézláb felvilágosítást, egyes adatok meg akaár el is veszhettek... De ha nem tetszik, biztos beperelhetném őket, ha lenne kedvem évekig bíróságra járni... Az is csak az ügyvédeknek és bürokratáknak teremt munkát, van egy jó megérzésem, hogy a most siettetett "pereld be a bankod a forintosított hiteled miatt, mielőtt kifutsz az időből!" ügyek épp ilyen sikamlósnak fognak bizonyulni 2 év múlva, és pár hiszékeny szerencsétlen addigra több százezer forintot fog belefeccölni pereskedésbe, az ügyvéd meg be tudja bizonyítan ia végén, hogy ő elvégzett minden munkát, egyszerűen csak nem tudta megnyerni a pert, 'sztkész...

De ami még fontosabb tanulság:
Megtanultam, hogy én nem passzolok a világba. Ezért soha nem fogom kitalálni, másoknak mire van igénye, miért hajlandóak esetleg fizetni, ami majd nekem bevételt jelent. Nem tudok mások fejével gondolkodni, mert nem értem az embereket. És ez egyre inkább így van.
Nem értem a világot, amilyen irányba megy, és csak annyi vágyam maradt, hogy minél inkább kivonjam magam belőle. Azt sejtem, hogy ez 100%-ban lehetetlen, de legalább a törekvés megvan bennem. Legalább a céget lássam, hogy megszűnik, és a hitelem fizessem vissza, már jobb lesz egy fokkal. Aztán lehet egy kb. komfort nélküli Earthship jellegű házban kötök ki, ahol "gazdálkodni" fogok, de mivel ahhoz épp annyi (bocsánat, még több!!!) finesz és szakértelem kell, ha "rendesen" meg akar valaki élni belőle, mint bármilyen más vállalkozáshoz, ezért máris tudom, hogy sosem fogok pusztán ebből megélni. Nem fogok pl. különleges gyógynövény-pesztó eladásából pénzt csinálni, mert nem tudom elviselni a stresszt, hogy azon kívül mennyi ráfordított munka van egy befőttesüveg peszto legyártásában, még marketingelni is kell, és rábeszélni az embereket, ez nekik milyen jó, és ha nem is olyan finom, mint a sima bolti bazsalikom-peszto, az azért van, mert a kesernyés íz jótékony hatást takar, és igen: a konyhám tiszta, és a termék megbízható, stb. Már leírni is alig volt energiám, az az igazság...
Hogy akkor mi lesz, azon most még nem is gondolkodom.
Megyek dolgozni, amikor van munka, és kapok némi segélyt, amikor nincs elég munka.
Művelem magam, olyan téren, ami érdekel (most pl. egy ingyenes, online kurzusra iratkoztam be III. Richárd angol király koráról, és tudom hogy vajmi kevés gyakorlati haszna lesz ennek az életemben, de még mindig jobb, mint X-faktort nézni...)


De amúgy, hogy tényleg ne csak a keserű szájíz maradjon meg a fotó láttán: a gyerekek azóta is szépek és egészségesek, és azóta még egy pici lány is születetett, és hálistennek a család tagjai, ha nem is minden nehézséget mellőzve, de azért prosperálnak és egészségesek, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy legalább azon nem kell aggódni, hogy mi lesz velük, mert sokkal jobban veszik az élet akadályait, mint én!
Én pedig megígérem, ha bármi újat fogok kitalálni, az vagy olyasmi lesz, amibe nem kell pénzt tenni, vagy háromszor annyi ember véleményét fogom előzetesen megkérdezni, mint amekkora számra első lelkesedésemben gondoltam, és közülük is igyekszem jobban hallgatni azokra a hangokra, amik kockázatokról szólnak, nem csak a "Vágj bele, fasza gyerek vagy!"  jellegűekre...

Hát ez van, ez is persze több idő volt, mint a hosszű kávé, de jó lesz egyszer "figyelmeztetésnek", ha netán megint eszembe jutna valami nagyobb léptékű dolog...

Mad Max: Fury Road

Gyorsan átfutottam pár kritikát, amik - számomra meglepően - erősen pozitívak, sőt!
Filmtörténeti mérdföldkőnek nevezik!!!
És ha a forgatókönyv teljes mellőzése egy mérföldkő, akkor igazuk is van.
Nem is film, inkább egy 120 perces videoklip, ami úgy születetett, hogy az art-department, a mérnökök, és a kaszkadőrök körbeverik egymás faszát, hogy mindenkinek jó legyen. Ilyenek miatt nem szoktam ám panaszkodni, mert nem tagadom soha, hogy moziba, főleg 3D-s fimre kifejezetten a látvány és az akció miatt ülök be, az okosabb drámákat, vagy a csavaros thrillereket lehet a kis laptop monitoron is élvezni. De azért mindennek van határa...

Az eredeti Mad Max filmek rendezője egy huszárvágással kidobott minden ballasztot, azaz ilyesmiket, hogy háttértörténet, vagy négy mondatnál hosszabb párbeszédek. Nem is értem, miért kellett három ember a forgatókönyvíráshoz, ami látszólag papíron kevesebb, mint 20 oldal, de legalább 5000 rajz kellett a storyboadhoz, az biztos.

Alapvetően az a sztori, hogy a poszt-apokaliptikus despotától megpattani vágyó Furiosa (Charlize Theron) mellé szó szerint odapottyan az addig vérdonorként pórázon tartott Max (Tom Hardy, akinek látszólag nem volt elég az értelmetlen szerepvállalásokból Bane-nel a Batmanben), és kb. egy órás sivatagi üldözés után eljutnak egy pontra, ahol szelíd motoros nagyikkal akarnának továbbmenni a Zöld Vidékre, de mivel Max azt mondja, olyan nincs is, ezért inkább visszafordulnak a kiindulópont felé, hogy elfoglalják az Iron Maiden zombinak öltözködő Halhatatlan Joe vízkészletét. Szóval üldözöttekből támadók lesznek, és megint tapossák a gázpedált, miközben cirkuszi majomként ugrálnak a kocsik fedélzetén.

Logika persze zéró, ahogy az lenni szokott. Nekem ez a kedvenc vesszőparipám, ezt fejtem ki jobban, bocs az esetleges spoilerért, de ha valaki meg is akarja nézni, biztosíthatom, nem a váratlan fordulatok miatt fogja élvezni, szóval nem von le az értékéből, ha előre tudod mi lesz...
Vegyük a "rakományt", amivel Furiosa meglépett: értékes anyatej és Playboy olvasóknak szánt lebernyeges topmodellek, Halhatlan Joe háreme, akiken keresztül a kopasz, darabos mozgású, de nagyon elszánt katonáit tenyészti. A katonák nem ám echte vérgecik, csak olyan kamaszlelkű klónok, akik az isten/rocksztár (Immortal Joe) szekérhajtójaként, epikus tűzben akarnak a valhallába (nem vicc!) szállni. Szóval a cicababákat nem akarja tulajdonképpen senki bántani, ennek ellenére pl. senkinek nem jut eszébe valami bekerítős-csapdábaejtős taktika, hanem kamikaze módjára támadják a kamiont, gépi és emberi áldozattal mit sem törődve. Az egyik - épp terhes - csajszi ki is esik a kocsiból, hoppá! Ezt nem látta előre még Immortal Joe sem...
Az egyik ponton a sivatag hirtelen iszaptengerré válik, és megakad a kamion, ami bár ránézésre kb. 100 tonna, ahhoz képest mennyire van tele a tartály, de egy kiszáradt fatörzsre kötött lánccal ki fogják húzni, nyilván... Mindeközben támad a lánctalpas Pontiac Thunderbird (vagy egyéb ilyesmi vagány kasztni, ebben nem vagyok otthon, pontosan milyen autó), reflektorral a nagy ködben (hogy sivatag határából hogy lehet ködös lápvidékre térni, ebbe már tényleg nem akarok belekötni.) A lényeg itt, hogy ahogy jön a gonosz minimum hatvannal, mert erősen lobog a haja a reflektor mögött álló csávónak, kell három lövés, gondosan célozva, mire kilövik a fényt. Ott akkor megtorpan a roham, de újra nekigyűrkőznek, és megint lobogó hajjal közelednek, miközben a kamion küzd a már-már kidőlő fatörzzsel. Elhinnétek, hogy az üldöző kocsi sose ér oda?! Pedig de! Kijön a kamion a kátyúból, mindenki visszaszáll a fedélzetre, és még így is kb. 200 méter előnnyel indulnak el...
Namost, alapvető fizika: ha az üldöző pusztán 36 km/h sebességgel jött, az 10 m/sec, azaz ha ködlámpára az első lövést úgy 200 méter távolságból adták le (messzebbről bajosan látták volna), akkor a harmadik lövésig, amihez Furiosa egy bocsánatkérő pillanattal elkéri Maxtől a puskát, hogy szépen kivárva lőjön egy jobban sikerültet, az üldöző már kb. 50 méterre lenne.
Ha megint elindul 36-tal a kamion felé, akkor 5 másodperc alatt már ott lenne. Ehhez képest ez a jelenet percekig tartott, és még úgy is, hogy hatás alatt tudom, hogy hosszabbnak látszik az idő, nekem a Gyaloggalopp azon jelenete jutott eszembe, amikor a lovag rohamozza a várkaput.
Ja, de én egy ilyen kis nerd vagyok, aki tudja hogy kell km/h-t átszámolni m/sec-re, mi? :D

Aztán vegyük a szelíd motoros nagyikat, akik ráncaik ellenére igencsak jó bőrben vannak, inkább hasonlítnak a Burning Man fesztiválra bakancsista alapján eltévedt milliomos bohémokra, és felveszik a harcot a fiatal országúti harcosokkal, a száguldó járművek tetején, miközben pl. az egyiknek a kistáskájában kb. a letűnt világ összes megmaradt kincse van, azaz pár zacskó mag és egy kengurukoponyába ültetett palánta (ami a bezárt bőrtáskában kb. 6 órát élne, ha sokat mondok). Szóval a végeláthatatlan sivatagban, víz és termőföld nélkül ugyan mit esznek egyáltalán, hogy ilyen szépek és strapabíróak maradtak?! Megtanultak fényen élni, nyilván...
Eközben a Max és Furiosa mellé koloncnak bepottyant, tenyésztése során kevésbé sikeredett klóngyerek (Nicholas Hoult, szintén jobb sorsra érdemes) elég beteges, és csak az motiválja, hogy ne "ágyban, párnák közt" essen el, hanem a Valhalla tüzes kapuján léphessen be. Pedig ugye Immortal Joe rendelkezik életképesebb haszonnövényekkel, másfélmázsás, csöcsös tejdonorokkal és a hébe-hóba a környéken befogott vérdonorokkal is, azaz lehetne ez a fiúcska is egészségesebb, mint az öreg hölgyek. De nem az, ezért nagy becsben tartja a személyes donorját, történetesen Maxet.... Vagy mégsem? Picit álljunk csak meg! Okés, lehet a harcban kell az azonnali infúzió, ezért rakják be őt is a kocsiba, de könyörgöm, miért kell a motorháztetőre kötözni, ahol kb. a legcsekélyebbre csökkennek a túlélési esélyei?! Még ha azt leszámítjuk, hogy egy óvatlan golyó eltalálja, a sivatagi forróságban száguldozás rendszeres hidratálás nélkül, plussz a levett vérrel kombinálva kb. egy óra alatt aszalt múmiává változtatná. Ehhez képest még végigverekszi az egész filmet, és Furiosát is a saját vérével menti meg, szóval biztos ő az a csávó, aki valóban úgy reagálna egy bekapott lövésre, ahogy a Tarantino filmekben szokás, azaz szétfröccsenne, mint egy érett görögdinnye, annyi vér van a pucájában....

Szóval, kaszkadőrshow, nyolcvanas évek esztétika apokaliptikus roncsderbivel, topmodellek egymást locsolják le tűzoltóslaggal a harc pillanatnyi szünetében, és egy kizárólag üstdobokkal és erősítőkkel megrakott teherautó, aminek a tetején egy kétnyakú gitárral küldi a harci zenét Immortal Joe egyik fiacskája, no meg a konstans turbó-berregés... Ha valaha is olvasgattál CKM-et, vagy Playboyt, és nem tetted le 2 perc után, akkor ki fogod bírni ezt a két órát, és meg sem tudod magyarázni, hogy voltaképpen nem is szégyelled magad miatta, és nem volt azért " Hollywood megint elvett két órát az életemből" érzésed utána...
A film ami nem akar több lenni, mint ami, detszól.

Mentés másként

A magyar ember egyik sztereotipikus vonása szerintem a nagyvonalúság, ami nagyon jól hangzik ugye? A legtöbb esetben az is, pl. ha nem várunk mindenáron viszonzást, ha segítünk, és gyakrabban adunk borravalót, mint mondjuk az angolok, vagy a németek, vagy ilyesmi.
Ennek velejárója az is, hogy a "szarrágó" egy igen erősen negatív kifejezésünk arra az emberre IS, aki csupán magán spórol, azaz élére állítja a fornitot.
Eleve a spórolás valami olyan bizsergést kelt sokunkban, ami nem a jól eső pezsgőfürdőt juttattja eszünkbe, hanem mintha vörös hangyák mászkálnának a hátunkon, vagy üveggyapotot tettek volna az alsógatyánkba...

Etimológiailag: A sparen  (‘őriz, kímél, takarékoskodik’) bajor-osztrák és hazai német sporen alakjának származéka. Ezzel nem lenne baj, ugye? Megőrizni, megkímélni valamit, az nagylelkű cselekedet, szerintem.
A sparen úgy hangzik, mint az angol spare, ami szintén leginkább azt jelenti: megkímél.
A gyerekek utálják persze, amikor felszabadultan játszanak, és nagyfater előadást tart arról, hogy így le fog szakadni rólad a szandál, míg ő már 15 éve hordja ami a lábán van. Na igen, gyereknek lenni egy dolog, és addig jó, amíg erre emlékezni fogunk nagyfater korunkban is, és nem osztjuk az észt a kicsiknek, mert nem az a dolguk abban az életkorban, hogy felelősen gondolkodjanak, hanem az, hogy élvezzék a világot, és felfedezzék, és megtapasztalják.
DE felnőtt a felnőttnek már szerintem utalhat arra, hogy "amit ma megkímélsz, megmarad holnapra"...
(Azt hittem a reggeli kávém mellett be is fogom felezni a posztot, de pl. az időmet sosem tudom beosztani, és a betűkkel sosem spórolok eléggé. Ezen még dolgozni kell!)

Szóval németül sparen, angolul viszont inkább SAVE, mint spare.
Azaz nem csupán megkímélni, hanem megmenteni valamit!
És a véleményem, világlátásom szerint bármikor kapcsolatba kerülünk a "takarékoskodás" témájával, és kényszeresen viszketni kezdünk, próbáljunk már meg átállni a nemesebb cél koncepciójára, azaz pl. bármi amit ma nem használunk fel, nem használunk ki, az megment egy darabkát a saját jövőnkből, ugye? Pl. a gyerekeink számára, akiket tényleg nem kell leugatni, akkor sem, ha nem fejezik be ami a tányéron van, és akkor sem, ha elszakad a cipő. Nekik az a dolguk, hogy játszanak, nekünk meg az, hogy értelmesen gondolkodjunk! Mert ők még nem tudják, nekünk meg az a dolgunk, hogy tudjuk! Főleg, hogy rengeteg információ eljuthat már hozzánk, ha kinyitjuk a szemünket és fülünket.

Na, a hosszú felkonf után egy gyakorlati praktika, amit lehet húsvétra kellett volna időzíteni, de amúgy örökzöld a téma:
FŐTT TOJÁS

A főtt tojás elkészítése, ahogy én is gyakran csináltam, amíg nem olvastam valahol, hogy lehet másként is: forrásban tartod a vizet kb. 6-8 percig, de mivel hajlamos vagy közben kimenni a konyhából, és "ártani úgysem árt" ez lehet 12-15 perc is, mire visszanézel, és megkönnyebbülsz, hogy elég sok vizet tettél fel, nem párolgott el még teljesen. Mivel azonnal meg akarod enni, ezért leöntöd a forrót, és feltöltöd hideggel, hogy minél hamarabb meg tudd pucolni. Itt én - víztakarékosság miatt - mindig tudtam várni 2 percet, de vannak, akik gátlástalanul addig folyatják rá a csapból, amíg jól esik, szóval pár liter simán rámegy...

Ehhez képest, egy "kímélő" opció:
Amikor a víz forrni kezd, elzárhatjuk a gázt, vagy az elekromos lapot, és onnantól kezdve mondjuk 9-10 perc múlva, mikor még simán meleg a víz, de már nem "lobog", teljesen keményre főtt. Mivel az összes esetleges baci megdöglik 68 fokon, így azt már letudtuk becsülettel, amíg a vizünk a forráspontját elérte, és ezen kívül a 100 fokról visszahűlés is jó pár percig eltart, szóval ez nem szempont. Viszont nem ment feleslegesen a gáz vagy az az áram percekig. Másik bónusz, hogy ha vagyok olyan okos, hogy nem akkor kezdem el főzni, amikor a gyomrom már visít a reggeliért, akkor talán képes leszek kivárni, míg visszahűl annyira, hogy további hideg víz hozzáadás nélkül kézbe vehetem, és megpucolhatom. Praktikus főtt tojást a nem teljesn frissből készíteni (pl. a hűtőben a FIFO módszerrel tudhatod, melyik lesz jobb tükörtojásnak, vagy rántottának, és melyik keményre főzve), mivel a tojáshéjhoz jobban tapad a friss tojás, így idegesítő folyamat lesz a megpucolása + nyilván kárba megy egy része...
És még érdemesnek tartom a "tervezésbe" bekalkulálni, hogy lehet épp csak 2 tojást kívántam meg, de ettől függetlenül megfőzhetek 6-8-at is, mivel aztán saját héjában minimum egy hétig eltartható a hűtőben. Szóval máris megspóroltam ezzel nem csak pár liter vizet, hanem azt az energiát, ami ennek a víznek a felforralására megy rá. Logikus, ugye?

Tudom, ELVILEG, ezt sokan tudják, mégis kevesen alkalmaznak hasonló praktikákat.
Épp arról jutott eszembe, hogy az egyik lakótársam tegnap 1 (!) darab tojást főzött reggelire, és ott hagyta kb. 15 percig a forrásban lévő vízben. És nem szóltam egy szót sem, mert ilyenkor én vagyok az okoska, vagy a nagyfater, és hagyjuk már! Nem merek szólni akkor sem, amikor a munkahelyi öltözőben vastag sugárban folyatják a csapot fogmosás vagy borotválkozás közben, mert nem tudok erre egy jó viccet, és ha komolyan veszem, akkor az az érzésem, pont a visszájára fordul a jó szándék, és mivel nem leszek szimpatikus, csakazértis tovább fogják csinálni, mert mi a fasz közöm van hozzá, meg amúgy sem fizetünk érte!

Mert pl. sem a munkahelyen, sem itt az albérletben nem fizetek a vízért, vagy az áramért, és még gyerekem sincs, szóval ha nagyon leszarnám, azt is mondhatnám, hogy kb. 25 év múlva nekem már teljesen mindegy lesz, addig meg csak élvezem az életet, és nem kell gondolkodni kényelmetlen témákon, mert attól nem lesz semmi sem megoldva...
De én olyan vagyok, mint a kolibri, aki megpróbálja eloltani az erdőtüzet, még akkor is, amikor az elefánt csak nézi. Ha a teljes dokumentumfilm nem is érdekel, ez a pár perces afrikai tanmese talán jól hangzik, 46:30-tól kezdődik, és csak két perc >>> klikk ide!


Nyilván, ha milliárdos lennék, akkor többet tehetnék, de nem kellene ettől azt hinni, hogy az én személyes felelősségem a környezet állapotának megőrésében, az kb. zéró!

Szóval lehet spórolni, pusztán azzal, hogy átgondoljuk, mit hogyan csinálunk, és mire van szükségünk, és mi a logikus, mivel "menthetünk" egy kis darabot a környezetből, a magunk, vagy a jövő nemzedékek számára.
Ebben a témában van egy nálamnál sokkal profibb és szélesebb olvasótáborral rendelkező kanadai szakértő, aki harmincas éveire a (felső) középosztálybeli kerestéből annyit félretett, hogy nyugdíjba vonult Coloradóban, azaz csak akkor dolgozik már, amikor unatkozik. Mindezt csak azzal, hogy képes volt felmérni a valódi igényeit, és racionalizálni a kiadásait, és ezt játékos feladatnak vette, nem irritáló filléreskedésnek...
Itt az ő blogja: Mr. Money Mustache

És bocs, ha nem vagyok olyan vicces, mint Lee Camp, Russell Brand, vagy George Carlin, rájuk sokkal többen figyelnek is, de ettől még nem fogom feladni, és ha csak egyvalaki fogja a főttojást másként készíteni, már az is eredmény.

Villámhírek

Pont tegnap sikerült pozitív üzenetet küldeni haza, hogy a Social Welfare mégis megítélte a Jobseeker Benefitet, küldtek is mellé egy csekket, a visszamenőlegesen jogos 150 Euróval.
Ma verőfényes igazi tavaszi idő, mennem kellene úgyis beadni a következő heti űrlapot, hogy arra minél hamarabb kapjam az új csekket, aztán meg az irodától már akkor nincs messze a Phoenix Park, mennék olvasni, napozni + persze újabb friss giz-gazt szedni, hogy legyen még több peszto...

De rémlik, hogy éjszaka valami mocorgásra ébredtem. Kavicsos a yard, még egy nindzsa se tudna csak úgy átosonni az ablak alatt, én meg úgy alszom, mint egy zsákmányállat, legalábbis ha nem veszem be a Frontint... Volt is egy hirtelen flessem, hogy kapucnis gyerekek kapják fel a cangákat, de hiába vagyok ilyen éber, mivel meztelenül alszom, úgyis ellopták volna a bringákat, mire a golfütővel kimegyek erélyeskedni. (Jó a rosszban: ilyenkor arra kell gondolni, hogy ha kimegyek golfütővel, akkor azt is ellenem fordították volna, és most leszakadt léppel feküdnék a sürgősségin...)

De rossz a rosszban, hogy tényleg szegény embert húzza most az ág, és tényleg olyan ritka az ilyen jó idő + szabadnap együttállás (mondjuk a szabadnapok szaporodnak, abban nincs hiba), hogy még abban is benne lettem volna, hogy a  rendőrség reakcióját meg se várva azonnal veszek egy másik használt bringát 100-ért, és legfeljebb ha ez megkerül, valamelyiket eladom, de a mi kis elővárosi negyedünkben csak olyan bringabolt van, ahol épp csak egy 180 eurós bringa volt használtan, és még az se nézett ki jobban, mint az enyém, amin a két külső ért csak valamit...

DE: egy másik pozitív dolog, amire gondolhatok: múltkor esőben már konstatáltam, hogy mivel az első fék rég nem működik, a hátsó fékpofák is kezdtek elkopni és 5 méteresre nőtt a féktáv, így kezdett veszélyes lenni, lehet az őrangyalom így mentett meg egy következő balesettől, mi?)

Amúgy meg lehet nem elég a rózsaszín faktor az életemben és azóta is kiakaszt, akárhányszor a Nestlé eszembe jut, hogy milyen szar a világ, és emiatt a világomba vonzom az ilyen kis személyes, globálisan piszlicsáré szar dolgokat is, anélkül, hogy objektíve nem érdemlem meg, mert én nem folyatom a csapot fogmosáskor, meg lekapcsolom a villanyt, de a gyűlölet (nem szégyen, bevallom, Peter Brabeck iránt valódi, hamisítatlan gyűlöletet érzek) megfertőzi az életem, és kapom az ívet...
Jobb lenne rózsaszín szemüvegben flangálni, azt hinni a világról, hogy áldozatos munkával és a kollektív "bölcsességhez" való alkalmazkodással elérhetem legalábbis a pozitív zsibbadság állapotát, és ha még egy kis csokit is eszek, a boldogsághormonjaim is bizseregnek talán... Vagy ehhez még kellene a rendíthetetlen hit, hogy okosabb emberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy mindenkinek jobb legyen, és a Föld is megőrizze az állagát, vagy legalábbis ne egy újabb katasztrófával regulázzon meg minket, ha már nagyon szemtelenül kihasználjuk a környezetet? Lehet...
Akkor lehet meglenne a biciklim, mi?!

Ja, még egy pozitív: a bringát valszeg akkor is kiemlték volna, ha a lakat rá van zárva a kerékre (U-lakat, a fatörzset nem éri át), de mivel csak rá volt akasztva a kormányra, azt ledobták a kocsibehajtón: 25 Eurót megspórolok most lakaton! :D

Közügyek, közös érdek, vagyis ami nekem erről eszembe jut (1. rész)

Naplószerűen:
Felkelek, megyek a munkahelyre a lepecsételt doksikért, hogy vigyem a Social Welfare irodába.
Merthogy ezen a héten zéró (!) napra vagyok beosztva, a gyatra foglaltság miatt, és elvileg jogosult vagyok valami kompenzációra, mert Írország azért még mindig nem a legalja.
(Valamiért itt vagyok, szürke idő és ingerszegény környezet ide, vagy oda, ugyebár...)
Hogy miért van ilyen foglaltság, ilyen helyzet, amikor még pl. október-novemberben azért sírt a szánk, hogy néha megkérnek, hogy 6 napot dolgozzunk egy héten? Változnak az idők...
A változás viszont másként érint mindenkit.
Pl. a felsőbb körök már tudták ezt előre, és kb. az összes komolyabb arc lelépett tavaly. Nekik majdnem mindegy. Pont fordítva van ez, mint a kalandregényekben, ahol a süllyedő hajóról a patkányok lépnek le először, és a tisztességes kapitány marad utolsónak.
Vagy tényleg fordítva lenne? Most akkor én csak azért lennék patkány, merthogy kékgalléros proletár melós vagyok?!
Nem, igazából se nem fonák, se nem egyenes, azaz a hajós hasonlat itt nem alkalmazható.
Az lép le, aki megteheti, és az marad, aki per pillanat nem tud jobb opciót.

Lényeg a lényeg, ami meló most van az megy a teljes munkaidősöknek, mert nekik szerződés szerint jár. Nekem olyan a szerződésem, hogy rugalmasnak kell lenni, a "business level"-nek megfelelően.
Semmi baj ezzel, ki kell bekkelni, hogy valaki felmond, és akkor több lesz a lehetőség, vagy ki kell várni, hátha annyira beszarik minden, hogy elküldenek, és mivel 3 éve itt vagyok, akkor kapok végkielégítést. Addig meg itt ez a speciális segély, amit mondjuk első körben visszadobtak, de tudom én, hogy csak nyomni kell őket egy picit, és megadják. A lényege, hogy ha négy napot dolgozok egy héten, akkor nem jár semmi, de ha csak hármat, vagy kevesebbet, akkor a maradék napokra utalnak valamennyit.
Egyelőre csak az igazolásokat viszem, még azt se tudom mennyit fogok kapni, nyilván sokkal kevesebbet, mintha dolgoznék, és ez talán épp elég ok lesz egyeseknek arra, hogy ne várjanak türelmesen a végkielégítésre, inkább keressenek más munkát már most. Ezt várja a vezetőség szerintem, hiszen pl. ha azt veszem, hogy 2013-ban az éves mérleg végén a 197 szobás hotel mindössze 27.000 Euro profitot termelt, akkor már 3-4 régi dolgozó végkielégítése elég lehet ahhoz, hogy veszteségbe csapjanak át...

A vezetőség azon dolgozik, hogy a tulajdonosok jól járjanak, a munkások meg azon, hogy ne kerüljenek a híd alá, ez az élet rendje, mi?
Rendben is lenne, ha nem adnánk évről évre egyre több zsetont a "láthatatlan kézbe", azaz nem komcsiznának le, ha meg mernéd pendíteni, hogy az államnak igenis be kellene avatkozni a piac szabályozásába. Semmi baj nem lenne akkor, ha a nyereséges vállalatok adóznának az államnak, aminek egy része pl. mehetne egy olyan keretbe, amiből ilyen esetekben a veszteséges vállalatok elbocsájtott dolgozóinak végkielégítését, és esetleges follow-up segítését, átképzését lefedné.
Egy szó, mint száz: ha már a cégek nem éreznek felelősséget a dolgozók irányában, erre lenne alkalmas az állam. De ettől én most komcsi vagyok, ugye?

Hogy honnan lenne több nyereséges vállalat, akik kitermelnék ezt a sok pénzt, és nem mondanák ehelyett, hogy bejegyzik magukat pl. Luxemburgba, vagy bármilyen más adóparadicsomba?
Nincs ebben semmi új találmány, egyszerűen be kellene tiltani az off shore számlákat, és ha már minden globális, az adórátáknak is egységesnek kellene lenni, hogy ne lehessen kibújni alóla...
Ha sehol nem lenne adóparadicsom, kénytelen kelletlen ott adóznának, ahol a dolgozóikat foglalkoztatják. Persze ezt nem fedi azért le a hiányos közgazdaságtan előképzettségem, de azért valamennyit tanultam, és a többit meg józan paraszti észből és az eddigi magánszorgalomból hozzátett ismereteim azt súgják, meg lehetne ezt lépni vagy egy drasztikus huszárvágással, vagy apró "visszalépésekkel".

De most még ki lehet kerülni a társasági adó nagy részét.
Nem hogy ki LEHET, de ha hiszünk a korpokrácia fogadatlan (?) prókátorának, a Nestlé ügyvezetőjének, akkor ez KÖTELEZŐ!
Legalábbis ez az egyik mellékzöngéje annak a pár perces videónak, ami még épp sikeresen felbaszta az agyam, mielőtt elindultam volna.

Peter Brabeck egyébként nekem egy nyolcvanas években gyártott Ken babát juttat eszembe, akit otthon 3-4 Barbie vár a babaházban, egyik a személyi edzője, egyik a titkárnője, egy másik meg csak a faszát szopja. A ház előtt piros Ferrari, és az egész egy csinos kis műgyepes alapzaton áll, ami amúgy egy szennyvíztengeren lebeg, de ez őket sosem zavarja, hiszen sosem kell lelépniük erről a platformról. És David Hasselhoff slágerei szólnak folyamatosan a hangfalakból...

Ha valakinek sem a német, sem az angol nem megy, kivonatolom:
Azt mondja, hogy a természetről azt hisszük, hogy minden jó, ami onnan jön, holott pl. a természet "kegyetlen" és az emberi tevékenység (végre) képes valamiféle egyensúlyt teremteni a természet ELLEN. Az orgaikusról azt hisszük, az a legjobb, holott pl. az USA-ban már 15 éve eszik a GMO növényeket, és semmi nyoma (!), hogy bármilyen betegséghez lehetne kötni ezek fogyasztását. A tiszta vízhez való jogot egyesek EXTRÉM MÓDON (!) alanyi természetűnek vennék, holott a víz, mint egyéb más élelmiszeripari adalék, vagy alapanyag, pusztán egy termék, amire árat kell szabni, ezért simán privát kézben kellene lenni! HISZEN pl. egy olyan vállalat, mint a NESTLÉ, ami világszerte 275.000 embert foglalkoztat közvetlenül, és több, mint egy milliót közvetve, és azok mögött nyilván családok állnak, így ők FELELŐSEK azért, hogy a vállalat fejlődjön. Szerinte EZ az ő legnagyobb "szociális felelőssége", mint CEO, azaz ügyvezető igazgató... Nyilván nem említi, hogy a 275.000 közül, de még főleg a közvetetten nekik dolgozó egyéb beszállítók alvállalkozóinak melósai milyen szintű béren tengődnek... De erre meg rá is tromfol azzal, hogy a zárójelenetben megcsodáltatja velünk az egyik japán gyárat, ahol szinte a targoncáson kívül minden munkát már robotok végeznek, hogy lám ez milyen csodálatos! Ja, és akkor kinek adnak ott munkát? A robot-karbantartóknak?! És akiknek pl. nem adnak munkát, viszont megfizettetnék velük az ivóvizet csak olyan alapon, mert hát ők nem igyekeztek eléggé, hogy "rendes" munkából, "rendes" jövedelemre tegyenek szert?! 

Kalifornia kb. a szemünk láttára sivatagosodik el, míg a Nestlé megkapja a víz értékesítési jogait, de amúgy meg nem kis mennyiséget használnak el arrafelé "fracking" technológiára, aminek néhol olyan szennyező hatása van az ivóvízkészletekre, hogy kábé meg tudod gyújtani a csapvizet, ergo nem tehetsz mást, mint megveszed a palackozott ivóvizet. (Szociális felelősségvállalás a köbön, ugye?)
De ezekbe most nem megyek bele, aki nem hiszi, járjon utána!

De ez annyira felbosszantott, hogy le sem merem írni, mik jutottak eszembe, és csak az nyugtatott meg később, hogy végre nem járult tépő szél az esőhöz, így kibringáztam a parkba, és szedtem 2 szatyor medvehagymát, amire - legalább még most - nem szabtak fogyasztói árat, bár hivatalosan már tilos lenne hozzányúlni...
De valami belső vadász-gyűjtögető ösztön mindig kielégül bennem, amikor ilyesmit csinálok, és akármit mond Peter Brabeck, valahogy nekem több a bizalmam egy vad növényekből és "gyomokból" (merthogy én csalánt, pitypanglevelet és vadsóskát is adok a medvehagyma pesztómhoz) álló ételben, mint egy gyorséttermi szenvicsben, vagy egy GMO kukoricát is tartalmazó salátában.
Nyilván lehet vitatkozni, hogy mi lenne, ha rajtam kívül ezer másik is odamenne, és mindenki elkezdené a gyűjtögetést, és akkor nyilván a parkőrök feladata, hogy a vandalizmust megakadályozzák, de a parkőröket fizető állam (feltételezem, a Phoenix Park nem privát létesítmény, egyelőre...) feladata lenne akkor az IS, hogy megszabja az egészséges élelmiszerek kritériumait, azaz pl. a Burger King, vagy a McDonalds nem is nyithatna itt egységet, a Tesco vagy a Lidl helyett pedig kerületenként kis piackon kellene beszerezni a zöldséget, szigorú ellenőrzés mellett, hogy minden elfogadható, és ha lehet hazai piacról származik, és a többi... Szóval ha regulázni akarnak, nem a kis embernél kellene kezdeni, hanem a vállalatoknál! 
Amíg az nem megy, én "rosszul viselkedem", pardonbocsánat...
Akárhányszor ez a gennyláda Peter Brabeck eszembe jut, ennél nagyobb törvényszegést is elkövetnék, még akkor is, ha utána pár évig a böriben mosnám a lepedőt, nem egy ötcsillagos hotelben, mert hát szerintem EZ lenne a társadalmi felelősségvállalás, nem az, hogy a Nestlének jól menjen. A minimum, hogy ütném még a mentőben is...

Szervesen kapcsolódik a témához egy találkozásom (ugyanezen a napon) egy ismerőssel, a Social Welfare irodában, ahol várakozás közben váltottunk pár szót. Befejezetlen beszélgetés lett, mivel sorra kerültünk, aztán ki-ki ment a maga dolgára. Az érdekessége inkább az, hogy 2 napon belül megosztott egy kis hírt, amire kommenteltem, majd elég terjedelmes vitába keveredtünk.
Elkezdtem ezt is kifejteni, és a poszt eredeti címe lehetett volna pl. "Közügyek, közösségi háló, és közösségi létforma", merthogy később még a végére egy nagyon is pozitív társasági élményről is be tudnék számolni, de már így is jóval hosszabb lett az egész, mintsem szeretném, így most ezt itt lezárom.
Amúgy is el kell olvasnom a vita kedvéért egy könyvet, amit ez az ismerős ajánlott, mert nyilván nem arra megy ki a játék, hogy csak osszam az észt, amit én jónak látok, és kíváncsi vagyok rá, miből meríti az "ellenzék" a saját véleményét.

Szóval egyelőre ez van, hiába nem olvasnak sokan, azokban hátha felébresztek néha-néha 1-1 gondolatot, és ha nem is, hát nekem ez a hobbim. Valaki fest, valaki fotózik, valaki kutyát sétáltat, én meg leülök a klaviatúrához ;)

Családi pótlék helyett: Seventh Son

Ahogy eddig is hangoztattam, a fantasy nagyon necces műfaj, mind könyvben, mind filmen.
Sokkal jobban szeretem a klasszikus filmdrámákat, a csavaros thrillereket, meg persze a vitriolos fekete komédiákat. Ezeken belül is a 18 éven felüli darabokat, na nem azért mintha az erőszakos jelenetek kimaradnának a 16 éven felüliből, ott viszont a "fuck" helyett "goddamned" hangozhat el csak, ami néha nagyon szánalmas...
De ahogy a keserű fűszereket és a zöldségeket is gyakrabban fogyasztom, mint a süteményt, azért nem tolom el magamtól a tiramisut, vagy a csokitortát sem. Sőt! Ha már előttem van, képes vagyok csömörig zabálni magam belőle...
Aztán vagy megbánom, vagy nem.
Ilyen a moziban fantasy: meg kell nézni, nincs mese!




Hát, a trailer olyan, amilyen, leginkább azt sugalmazta, hogy sokat ne várjak el, de legalább lesznek szép hegyek, erdők, tavak és mutatós vár, vagy város. Meg hát ott van Jeff Bridges és Julianne Moore, az sosem hátrány.
Picit felvontam a szemöldököm, amikor megláttam a 12 éven felüli kategóriát, hogy akkor maximum egy Narnia vagy egy Gyűrűk Ura szintű dajkamese lesz csupán, és hát be kell vallani, majdhogynem az, de valahol mégis eltalálták.
Ott van pl. egy név, ami a film végén szemet szúrt: Production Designer: Dante Ferretti.
Jópár nagyobb lélegzetvételű Scorsese filmen dolgozott, meg pl. ott a Rózsa Neve is a listán. És be kell ismerni, vitt egy kis hangulatot az elképzelt világba. Nem kell persze Terry Gilliam féle magasságokra gondolni, de hát ez egy családi kalandfilmnek készült, mégiscsak...
A jelmezeket kissé eklektikus stílusban tálalják: késő középkori flamand viselet mellett kínai kúpos szalmakalapban gürizik a város apraja-nagyja, miközben a lovagok azért a klasszikus péncélban feszítenek, a boszorkányok meg szemel láthatóan ősi azték, tatár, zulu, no meg hindu legendák lapjairól pattantak meg. Kivéve Julianne Moore-t és Djimon Hounsout, akik egy Madonna vagy egy George Michael videoklipből maradtak ránk, kábé 1993-ból...
De héj! Gyermeki énembe visszatekintve pont így képzelnék el egy csapat rosszfiút, nem igaz?!

A szereposztás is egész tisztességes.
Ben Barnes ugyan színtelen, mint egy vizezett tejeskávé, és leginkább szappanoperákban kellene játszania, de simán kárpótol érte Jeff Bridges, aki kapott 1-2 igazán életképes egysoros beszólást.
Mondjuk én simán megspékeltem volna ilyesmikkel (a dőlt betűs szöveg tényleg elhangzik a filmben, csak a többit gondoltam hozzá)
- A hetedik fiú hetedik fia vagy... biztos nem az óvszer a címeretek, mi?
- Ma éjszaka csak az a dolgod, hogy a celládban maradsz... Amilyen kanos nyulak vagytok ti Ward-ok, egy szemhunyásnyit sem mernék aludni veled egy szobában.
De ha nem is utalunk parázna dolgokra, azért az öreg Jeff képes volt így is 1-2 mosolyt csalni az arcomra.
Julianne Moore pedig még mindig szexistennő, akárhogy is vesszük.

Ja, és kb. a tizedik percben kinyírja "Jon Snow"-t, azaz Kit Harringtont, ami sajnos még a negyedik szezonban sem történt meg a Game of Thrones-ban, pedig ő az egyik leggyengébb karakter.

Összességében klasszikus, agyatlan popcorn-mozi persze, de még így is jobban fogyhasztható mint bármelyik hobbitos mézeskalács, vagy az a sárkányos film, amiből sosem lett trilógia, és már a címe sem ugrik be most, csak hogy abban is szerepelt Djimon Hounsou és John Malkovich órákig szenvedett valószínűleg a sminkmester keze alatt a nagy semmiért :D

Napom, napom

A memory foam matracom nem rossz ugyan, de semmi ahhoz képest, ahogy a Phoenix Parkban leheveredtem egy árokparti, zsombékos földbuckára. A merev nyakam egyből elkezdett apró lépésekben kiengedni, a gerincem mentén éreztem ahogy a neuronok újra sorakozópróbát tartanak a kaotikus rohangálás helyett. Az izomkodó Nap levarrja az asztráltestem a földre, és mint boldog folt, meg sem akarok mozdulni.
Csak a sörért, vagy a füzetért, hogy leskicceljek 1-1 szót.

A madárcsicsergést most nem a Youtube szolgáltatja, ami nem rossz utánzat, megfelelő állapotban, de kezdem azt érezni, hogy a wifi és/vagy a laptop elekromos szmogja kábé pont annyit árt az agynak, mint amennyit a netről hallgatott relaxációs bizbaszok segítenek, szóval most az igazi érzést át kell élni teljesen!

Mert sajnos ritka. Sajnos tényleg a Phoenix Park az egyetlen hely eddig, ahol így megtalálom a békém. A puszta méretei miatt egyes helyeken - mint itt is - simán megtarthatják a többiek a 60-70 méter távolságot, és nem fut oda hozzám ötpercenként egy kutya barátkozni. Emlékszem most a barcikai rétre és mögötte az erdőre, még a kutyatartás divatja előtt, hát kábé úgy: szépen, egyedül, de nem magányosan, hanem EGYBEN!
 De most kb. 12 kilométerrel arrébb lakok, ami az én nyugdíjas bicajozós tempómmal van 45 perc is.


Viszont most kitekertem, mert ragyog a nap, és már máshol láttam medvehagymát, szóval meg kell nézni azt az árkot, a nagy lelőhelyet! Konstatáltam, hogy már szépen sarjad, majd ledöglöttem arrébb, a napos oldalon a két sörömmel. Nem nagyon iszom ám már, háromtól már másnapos leszek, de most ez passzol. Bele is aludtam volna a másodikba, de egyrészt időre vissza kellett érnem, meg azért március van, és nincs két vesedonor leszerződtetve rosszabb napokra, szóval inkább kitámasztottam a szemehélyam.
Azért 50-60 métert mezítlábaztam a földön, és az amúgy egyre aggasztóbb bokaproblémám is csitult azonnal. Hiába, no. A föld, az tud valamit! Már tudományosan is fejtegetik, például a talaj mikrobáinak antidepresszáns hatását, majd lefordítom magyarra a cikket és megosztom.


De most, csitt! - mondom magamnak. - Csak élvezni a semmittevést!
Azaz, ácsi! Semmi?!
No, dehát épp dolgozom, nem látjátok? Beledolgozom a közös tudatalatti mátrixba, hogy ez a legjobb választás egy márciusi délutánon. Mert persze nem olyan világ van már, ahol ezt a tevékenységet professzionálisan űzhetném, azaz csak hevernék a napon, vagy eső idején egy hordóban, és filózgatnék a nagy dolgokon, meg lassan figyelném ahogy serken az élet a szemem láttára. (Ezt is szeretem, pl. a szobámban elültettem mustármagot és csírázó krumlihéjat, mert olyan szépen látszik, ahogy kibújik és a kis hajtások erősödnek a fénytől, a víztől, és a szeretettől. A mustárt lecsipegetem, a krumplit meg majd később kiültetem... de ebből nem lehet sajnos megélni :(
De nem baj, azért nem kell ezeket a tevékenységeket teljesen kiradírozni az életünkből csak azért, merthogy ebből nem lehet megélni!
Szóval ezen "dolgozok" ilyenkor: üzenem mindenkinek, hogy tegye ezt meg néha!
Talán jobban becsülnék utána a földet...

Aztán, mivel készültem rendesen, kipipáltam a zöldet minden kontextusban, és simán belefeledkezhettem a medvehagyma módszeres, ollóval történő szedésébe, illetve az ollóval egyet ki is kapartam (megint a föld, már maga az érintése, ahogy hűvösen, nedvesen, illatosan kis golyócskákká omlik el az ásás nyomán!), mert kisérletképpen ki akarom ültetni azt is "itthon". Szóval biztos belefeledkeztem a tevékenységembe, amit az amerikai nagykövet rezidenciájának két kertésze, vagy egyéb kanárisárga mellényes alkalmazottja zavart meg, akik rám szóltak a falról:
- Hé maga! Mit csinál ott?!
- Csak medvehagymát gyűjtök - mutattam egy csokor zöldet - ilyenkor nagyon egészséges... Csak egy kicsit - teszem hozzá, attól tartva, hogy talán szabálysértés eleve a park bármilyen növényéhez hozzányúlni - meg amúgy is nő mindenhol... láttam már másokat is. (Na ez már a tipikus lebukós mentegetőzés, de hát mamlaszvagyok mindig, amikor így hirtelen elkapnak...)
- Jelentenünk kell, hogy gyanúsan viselkedik.
- Ó, come on! Csak egy pár csokor medvehagyma.
- Szóval csak hagymát szed, mi?!
De ezt olyan tónussal mondta, mintha az én szüretem egy elfeledett termékenységi rítussal lett volna megspékelve, ahol minden csokor levél helyére kötelezőnek érezném a "magom szórni" a földre, mint egy eksztázisba révedő bonobó majom...
Aszem inkább csak jámborul bólogattam, ők meg elballagtak.

Azért sikerült beleszarniuk a levesembe, mert megtört a varázs, ahogy igyekeztem azonnal a cangához, majd cikcakkban átsuhanva a parkon, menekülni a zsákmánnyal. Mert ne becsüljük ám alá az "átszellemült" logikát, ami képes mindent szépnek és helyénvalónak mutatni, amíg nincs zavaró tényező, de elég egy ilyen intermezzo és beüthet a para... (Pl. amikor ilyenformán zebrán kelek át, de piroson, és bár józan ésszel látom, hogy jobbra és balra 100 méterre van csak kb. az autó, ami jön, de mivel elvileg úgy érzékelem, hogy az idő az tényleg csak illúzió, így a folyamatos jelent (cars are coming) felcserélem általános jelenre (cars cross this road), az agyamban hirtelen egy olyanforma kép jelenik meg, mintha hosszú expozícióval fényképezném az útkereszteződést, és az autók vég nélküli csíkot alkotnak... szóval megesett, hogy inkább visszahúztam a lábam a zebráról, és kivártam a zöldet... a zöldre mindig érdemes várni ;)

De hol is tartottam? :D
Ja, para:
Megálltam egy pataknál, hogy lemossam a fődet a kezemről, mert arra gondoltam, hogy a parkból kifelé, a kapunál parkőrök fognak igazoltatni mindenkit, legalábbis akin sapka van, és szakállas, és ha retkes a körmöm, egyből lebukok, hogy lopom a medvehagymát.
Itt eszembe jutottak arab (vagy annak látszó) cimboráim, akik - bármennyire is szeretnének medvehagymát gyűjteni az amerikai nagykövet rezidenciájának árkában - még inkább ki vannak téve a sanda oldalnézéseknek, és őket VALÓBAN befújták volna mint gyanús elemeket, anélkül, hogy megkérdezik, mit csinál voltaképpen? Merthogy biztos taposóaknát vagy időzített bombát ás el, ugye?!
Mondjuk én is a bringás divatnak a militánsabb verziójában pompáztam, és hátulról nézhettek arabnak is, még jó hogy megúsztam a tazer gun lövedéket...

De amúgy, már kijutva a parkból, a fülemben a Beastie Boys Namasté c. számával, hogy lecsituljon a feldúlt lelkivilágom, még az is eszembe jutott, hogy ez a baj Dublinnal: az emberek annyira egyformák, hogy én itt mindig ki fogok lógni a sorból! Nem kellene már körülnézni, van-e meló vajon Amszterdamban?! Talán...
Szóval, most nem hiszem, hogy arról van szó, hogy nem nőttem ki a kamaszkort, amikor nem füllött a fogam az iskolaköpenyhez! Nem. Meglehetősen konzervatívan szoktam már öltözködni, kivéve ha elkap a hóbort, vagy ha bringázok, akkor nyilván Mad Max film statisztának öltözöm, mert az a bevált recept a változékony ír időben... szóval nem...
De ami itt van?!
Az iskolások itt nem csak köpenyt hordanak, ugye, hanem full egyenruhát, amit nem csak úgy átvesznek, hanem abban töltik el fiatal éveik nagy részét, abban indulnak el reggel és talán azt veszik le este utoljára. (Aki meg kimarad, kibukik, az átveszi a klasszikus "hoodie" egyenruhát: futócipő, Adidas melegítő, kapucnis felsővel.) Aztán nem csoda, hogy a parkról csak a golf vagy a hurling, a péntekről csak a pub, vagy night club, a jó időről a barbecue jut eszükbe, de amúgy a főzőcskézés netovábbja is csak a szték és burgonya, ha már kimásznak a fish-n-chips, a csirke curry, vagy pizza opcióból...
Unalmas!
És ami még rosszabb: amikor az uniformizált, konformizált világukba egy magam fajta csodabogár bemászik, azt lehet a klasszikus ír udvariaskodássl kezelik (ami kissé kétszínű, de legalább ártalmatlan), de az is lehet, hogy félelemmel tölti el őket, és akkor előbb-utóbb ellenségesek lesznek.
(Mint az együgyű kollégám, aki minden nap hozza a híreket a Twitterről, megint hány embert rabolt el az ISIS, és hányat fejezett le, mert imád ezen elborzadni... hiába mondtam neki, hogy nem érdekel ez a szemét...)

Na mindegy, ennek most se füle se farka, csak a szépet megette a fene, ahogy ezek a sárgamellényesek rámszóltak, mert tudom most, hogy nem itt a helyem, és ugyanakkor sajnos nem látom, hogy hogy vágjam ki magam a két dimenzióból...
Hacsak...


Ja, a főcím-zene:

Ja, mivel a szám hosszú intróját egyesek nem várják ki, inkább beszúrom a szöveget is:

"Szabad, szabad, szabad vagyok
Hallod, hallod szegény szívem
Szavam, szavam tele csönddel
Szájam tele, tele földdel,
Szájam tele, tele földdel,
Szájam tele, tele földdel,
Szájam tele, tele földdel,
Szájam tele, tele földdel,

Szavam, szavam tele csönddel,
Szájam tele, tele földdel,
Napom, napom elsötétült,
Magam, magam maradtam végül,
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok

Szavam, szavam tele csönddel
Szájam tele, tele földdel,
Napom, napom elsötétült,
Magam, magam maradtam végül,
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok
Szabad, szabad, szabad vagyok"