Január - Imagine...

"A képzelet fontosabb, mint a tudás."
/Albert Einstein/

Aki a dolog szebbik végére kiváncsi, és a részletek sem érdeklik, az görgessen kicsit lejjebb. Többieknek kis napló:

01.08:
Rendszerproblémák:
Sajnos megszoktam a korábbi diszpécser és főleg az on-line operátori munkaköreimből, hogy egyszerre 6-8 dologra figyelek, de semmire sem figyelek 100%-ban :( Az még nem probléma, hogy egyszerre 10 lap van megnyitva a böngészőben, de hogy közben felállok, elindítom a mosógépet, felteszem a teavizet, visszanézek, eszembe jut valami, elkezdem keresni, (hopp a teavíz!), megint eszembe jut valami más, csekkolom azért a mailt (pl. mert vatera-válaszra várok), mit iskerestem eredetileg?, und so weiter...
El kellene mennem valami koncentráció- és időhatékonyság-növelő tanfolyamra.
Másik, hogy a gép előtt annyira megszoktam, hogy "Google a barátom", hogy aztán amikor a valódi terepen keresek valamit, akkor jut eszembe, hogy otthon fel kellett volna írnai, mert hiába kerestem akkor rá, ha később elfelejtettem. Vagy kellene 1 okostelefon, ha már így elhülyülök, mi?!
No, mindegy, hová is akartam kilyukadni?? :D

Hűtőproblémák:
H3 nem jött meg Vaterafutárral, mert megint leszarták, hogy fel kellene hívni előre, aztán az épp elsőnapos kolléga Diósjenőn kereste a Káptalan utcát, aztán meg már nem fért bele neki, hogy arra kanyarodjon Pest felé, ezért visszavitte a központba. Azóta se tudok semmit róluk :(
H1-et, és H2-t is szépen lemostam, és lefújtam kívülről, nagyon szépek.
Persze kipróbáltam már, hogy működnek is: bedugtam, zúg, okés, ennyi...
De H1-et valószínűleg nem nyitottam ki, mivel csak tegnap tűnt fel, hogy tiszta penész a gumiszalag, meg az oldaltartályok. Sebaj, lefújtam bőven Szavo sprével (a zárt boltban...) Kimentem köhögni vagy ötször, hazafelé meg észrevettem, hogy tiszta hipószagot érzek, és eszembe jutott, hogy a visszaszálló permet talán megült a bajszomon, ezért úgy ültem a vonaton, mint a szfinx, nehogy önkéntelenül megnyaljam a számat, és nyeljem a klórt :(
Másnapra (azaz mára) szép fehér lett belül is, és mivel vittem egy pumpás permetezőkannát (tök jó, falusi házban ilyen is van! :D), gondoltam semmi baj, szépen lemosom a bolt előtt.

Meg is történt, csak a megrepedt fagyasztó-ajtóról teljesen leázott a ragasztócsík, és akkor jöttem rá, hogy ha ilyen állapotban is nehéz kifeszíteni (teljes törés kockázata nélkül), akkor befagyott állapotban katasztrófa lesz, nyilván az állategészségügyis így nem is fogja elnézni.
Oké, semmi k'stenezés, konstruktív hozzáállás!
Hirtelen rájöttem (így pár hét elteltével, de sose késő!), hogy amúgy is kevés a két normál hűtő fagyasztó-kapacitása, így jó lesz H2 + vennem kell gyorsan egy 85 centi magas fagyasztószekrényt, és probléma elhárítva.
H2-t is le kellett azért fújni kicsit belül is, meg ahogy jobban meggondolom, így egyedül talán kicsi lesz, szóval lehet be kellene cserélni az otthonira. Nem baj, még eddig minden megoldható.

MINDEN MEGOLDHATÓ!

Jó hír, hogy a problémákat elég folyékonyan kezelem, és nem madár-perspektívából filmezem magam ilyenkor, két kezemmel az égre mutatva, eltorzult arccal, csak rám hulló esőben, hogy "MIÉRT???!!!"... (Filmes klisé ilyen pillanatokra:)

A bolt klinikai-fehér takarítás után, sötétedésig nem is kell felkapcsolni a villanyt, annyi az üveg és tükörfelület. Kissé steril ugyan a hatás, nem illik igazából hozzám, de az előírások miatt nehéz lenne egy büfét úgy berendezni, mint pl. a Szimpla Kertet.

....később...
A gyomoridegem már biztos látszik az ultrahangon is, és csak remélem, hogy ollós kezei még nincsenek :(

DE EZT MOST FEJEZD BE!!!

Inkább egy álom, egy saját mottóval, ami így szól:

"Nehezen lépek a rossz lábammal... viszont egyre jobban megy a repülés!"

Az álom:
Futok valami versenyen, zilálok, ki vagyok purcanva.
Aztán összekapom magam, elmúlik a szúrás és már előzgetek is.
A végén egyedül futok tovább egy kővel borított pályán, ami nagyon dizájner, inkább egy kültéri iparművészeti kiállítás útvonalára hasonlít. Ide-oda kell ugrálni a kitüremkedő kőelemek között, de azért az egész mégis csak egy út, egy ösvény, két oldalt rendben tartott gyeppel.
Jó érzés nyugtázni, hogy nem fáj a bokám. (Talán ez már előhangolta, hogy ez csak egy álom lehet...nincs kanál ;)
Aztán az út beletorkollik egy medencébe/aknába. Az átjutás oszlopokon/cölöpökön lehetséges, de mindegyik kicsit más magasságban van. És mindegyik vékony, kábé 50*50 centis a felület a tetejükön. Az akna mélysége kb. 15-20 méter, vizuálisan kissé zavaró, de szép. Olyan, mintha csiszolt borostyán lapokkal lenne borítva minden oszlop, és az oldalak, meg a fenék is, némelyik át van világítva spotlámpával, sárgásan csillog, tükröződik erre-arra.
Nem esek ki a lendületből, pár oszlopon átugrok, energikusan, kecsesen érkezem az utolsó-előtti tetején, mint Penge vagy Pókember, vagy hasonló, fél térden, fél kéz lent, másik hátracsavarva, lassan felemelt fej a hatásvadászat végett...
Aztán a fej körülnéz, és hoppábazmeg! A túlvég még mindig 4-5 méter, a cölöp után még van egy másik, de az két méterrel alacsonyabban, kb. 1,5 m távolságban. Elsőre kiszámolom, hogy arra kb. milyen szögben kellene ráugrani, hogy ne basszam el, és ne essek 20 métert, de aztán rájövök, hogy minek ugranék is oda, amikor onnan felfelé hogyan ugranék tovább két méter magasra és három méter távolra???
Sehogy! Elakadtam...
Dehát akkor repülni kell, nincs mese!
És pillanatnyi tériszony után elrugaszkodok, kicsit süllyedek, aztán máris fel, szépen, simán, nem ám kezdő módra ("úszva"). Már centizem is a falakat (körben az akna pereme körül olyan, mint egy kosárpálya borítása), aztán kis zuhanórepülés, felhúzás éles szögben, megy minden mint a karikacsapás.
Felszabadult vagyok, nevetek :)

ERRE KELL GONDOLNI!!!

És ha jön az ellenőr, nem úgy kell várni, hogy akurvaanyád-minemfogtetszeni?!, hanem azt kell magamban ismételni: ez a nő sem az ellenségem! Neki is van főnöke, csak azért akar mindent faszán látni, hogy utána lezárhassa az ügyet!

ÉS ÍGY LESZ!!!

Másnap:

És így volt!
Jó korán bementem, mert előző nap villanyszerelő dolgozott a boltban, ki kellett utána takarítani. (Amúgy is felébredtem 2-kor és kimásztam az ágyból háromkor...)
Az ellenőr kedves ugyan most sem volt, de korrekt, és majdnem mindent rendben talált. Amit nem, arról meg elhiszi, hogy megcsinálom nyitásig, így MEGVAN az előzetes engedély!!!
Persze ettől még jönni fog ő, hivatalból a nyitást követő 22 munkanapon belül, és akkor aztán működés közben, lesből fog támadni, de sebaj!
Még persze várni kell, hogy aláírják, be kell menni érte, bevinni utána az önkormányzatra, közben most már akkor vérkomoly anyaghányad nyilvántartást kell szerkeszteni, árkalkulációt is ezzel együtt, be kell kóstoltatni a szomszédokat, sört kell nézni olcsón, begyújtani a marketing-rakétákat, és továbbra is el kell hibázni a földre érkezést, ezáltal a levegőben maradni! :D

Annak ellenére, hogy az elmúlt napokban megint tenyerükbe temették az arcukat páran annak hallatára, hogy én a piacon akarok szendvicset árulni, azt hiszem magint képes vagyok elképzelni, hogy jót léptem.

A kövem is nagyon szépen, zöldesen fénylett a kezemben hazafelé (szebb volt, mint a képen!), és ha más nem, ez csak jót jelenthet :D



LAST MINUTE:

Nohát, az engedély még mindig nincs a kezemben, viszont pénteken felhívtam az ellenőrt, és azt mondta, kinyithatok hétfőn, a hét elején elintézi. Megkaptam a HACCP oktatást (kb. 15 perc, annak is a nagy része abból állt, hogy mit olvassak el a kb. 90 oldalnyi anyagból, és hogy milyen naplókat kell szigorúan vezetnem.
Jött fagyasztott burger-anyag, egyéb alapanyag, vettem pár ződséget, tojást (amit ugyanazzal az anyaggal kell lemosni, amivel takarítok, ez nem vicc, tiszta klóros szar!!!), és még az utolsó pillanatban felfúrtam a 1,5 méter széles ongro cégtáblát az üzlet fölé.
Persze nem vettem rágót, camambert sajt nem jött meg a Her-Trade-től, nem pakoltam össze, nem tudom még mindenről mennyibe kerüljön, és még otthon a kerti asztal a három székkel, amit egy szép vasárnap délben lemosok, és majd valamikor jön Pisti és bevisszük.
Nem is tudom, én lennék-e ha ezeket nem hagynám az utolsó pillanatra?

De szép az idő, van a kertben hóvirág, végre volt időm itthon is takarítani, és úgy befűtöttem, hogy mezítláb porszívóztam, mert megérdemlem!

01.24.
Első nap.
Olyan zombi mindenki, hogy már egy perce állunk Vácon, szépen felsorakozva mögöttem vagy nyolc ember, amikor valaki mögöttem megszólal:
- Bent vagyunk már?
- Szerintem...
- Fiatalember! Húzza már meg az ajtót!
És tényleg ott voltunk! (Ezt nem most találom ki!!!) Azt hittem csak megállítottak egy külső vágányon, lol :D

Számokban:
Reggel 5:30 leszállok, este 17:30, felszállok a BZMOT-ra.
Mindeközben ülve töltött idő: 10 perc, az Engedélyezési osztályon.
Nyitvatartás: 5,5 óra
Bámészkodók, "beszélgetőemberek": 33
Napi zárás (beütve a pénztárgépbe): 1080 Ft
Pozitív feedback: 100%
Törölgetéssel, mosogatással, címkézéssel, műanyag-doboz-logisztikával töltött idő: 289 perc
Szendvicskészítéssel töltött idő: 19 perc

Első hét után:

Megéri?
Meg!
Nagy részét élvezem, még a takarítást is. Vannak persze nehéz pillanatok, és jobban kell osztani az időt, hogy maradjon alvásra, mert péntekre már majdnem összeestem, szombaton délután már csak arra volt agyam, hogy megnézzek vagy 6-7 Futurama epizódot, aztán fél nyolckor ágyba bújtam és reggel hétig nem másztam ki. (Közben volt a földrengés talán?)

Túlkalibráltam a váciak asszociációs képességét, mert hiába van kiírva egy másfél méteres táblára a Szendókuckó, azért megkérdezik, hogy itt mit árulnak? Minél hamarabb kell fotókat kitenni (a vitrin nem látszik 6 méterről, néha még közelről is gyatrán, mert bepárásodik az üveg :( A hamburgerkészítést még gyakorolni kell, mert hiába szép és finom, sajnos sokat kell várni rá. A melegszendóra és pirítósra szintén, de az csak amiatt van, mert nem mennek folyamatosan a grillek. Amikor lesz egy kis forgalom, gyorsabban meglesz.

A lényeg, hogy megvan, jók a cuccok, és van benne fantázia, még ha ez a kép nem is lett túl jó:

Mi van?

Rájöttem valamire, amikor benéztem a munkaruházatiba szakácskötényért:
A marketing jobban megy, mint a stratégiai tervezés...
Szóba elegyedtünk, mire is kell majd a cucc, és a végére már tisztára ráizgult a nő, hogy lesz valami új hely, amit ki lehet próbálni. (Amúgy épp ebédszünetről jött vissza, megfigyeltem, hogy Vácon elég sokan kiveszik ezt a kis órát, hogy jobban teljen a nap:) Jó hír!

Aztán ugyanezt megismételtem a Dunakanyar Áruház műszaki osztályán, ahol kisebb műszaki cikkekkel tömtem meg a túrahátizsákot. Ott persze kellett a feloldódáshoz az, hogy egyrészt tudtam mi kell, másrészt vásároltam rendesen, az eladó csávó csak-csak elkezdett érdeklődni.

Miközben még mindig nem tudom, például mennyi idő alatt tudok felszeletelni fél kiló sonkát anélkül, hogy az ujjbegyem is belekerüljön, vagy pl. hogy hány műanyagdoboz kell még, hogy az állategészségügyis princess megnyugodjon, az elég jól megy, hogy elcsevegjek emberekkel arról, milyen fasza szendvicseket fognak nálam kapni.

Tanulság:
Következő életemben úgy fogok büfét nyitni, hogy adok százezret egy veterán gasztro-arcnak, hogy szerezzen be mindent olcsón és jó állapotban, vigye be a boltba, rendezze be, én meg közben járom a környéket és csacsogok, mint egy női fodrász.
(Vagy megtanulok hajat vágni, és női fodrász leszek ;)

Amúgy ha már itt tartunk: a nőkkel jobban elboldogulok, ilyen téren (is). A szendvicsbüfé elvileg ugyan aszexuális téma, mert enni mindenki szeret, de mégis!
A nőkre lehet mosolyogni, például, ami pasiknál csak akkor megengedett, ha strici, autókereskedő, vagy kiégett, virsliujjú, privát urológus vagy. (Utóbbi legalább őszinte: nem csak belőled él, de még fájdalmat is okozhat, ki ne mosolyogna ilyen pozícióban?!)

A pasik nagy része eleve nem is érdeklődik semmi iránt, amit egy másik faszi talált ki.
Vagy ha érdekli is őket, nem mutatják ki, hacsak nem azért, mert épp befér egy ilyen mondat:
- Hallod haver, én két éve vittem egy csehót, három csicskám volt, de bazmeg beleuntam.
(Ja, ezért vagy most inkább parkolóőr, haha!)

Pedig nem lenne szabad soha macsózni, mert ha nem is vagyunk mind nyálas kis buzik, azért egy kicsit mind gyerekek vagyunk, és akár nőkről, akár számítógépről, akár speckó barkácskészletről, vagy autókról van szó: csak játszani szeretnénk voltaképpen, nem igaz?

Kivétel a szendvics, mert az étellel nem játszunk!

Fehérló és Fia Kft. - Decemberi értékelő

2010.12.28.
Napról napra, újra meg újra égető vágyat érzek egy autó iránt.
Hiába keltem időben, megint valahogy rohanni kellett a vonathoz. Mínusz 6-8 fok, heavy-duty szatyorban malteres vödör, flex, fúrógép, stb. Így megyek be Vácra, a fűtetlen üzletbe befejezni a csempézést, ahol a szaki megfeledkezett róla (ráadásul elég sötétszürke fugát választott, remélem nem kötnek bele a hivatalos szervek.) Kapkodás miatt nincs idő kaját csinálni: bedobok 2 joghurtot meg két szelet kenyeret a hátizsákba.
Ülök a BZMOT-on, előttem a hajléktalan-dizájner-szatyor, csupasz kenyeret eszem CBA natúr joghurttal, fagyott kezemmel törölgetem a morzsákat és a fehér dzsúzt a szakállamról.
Hát, nem érzem épp sikeres üzletembernek ezekben a percekben, de igyekszem nem beleélni magam az ilyen helyzetekbe.

Pedig isten tudja, van ilyen bőven.
A kiadások megszaladtak, óvintézkedésként már befagyasztottam az életbiztosítást és a lakáskasszát márciusig, és örömmel konstatáltam még azt is, hogy annyi zoknim van, hogy legalább azt nem kell vennem a következő két évben...
Még mindig nem tudom, kitől lesz a pékáru, és milyen gyorsan pirul meg a szendvicskenyér a kontaktgrillben, ugyanis még csak kábé holnap hozza a postás a teszveszen vásárolt gépet.
Ezt csak azért mondom: ne csináld utánam, akkor se amikor majd azt látod, hogy sikeresen megy a téma! Meg lehet a dolgokat tervezni, és meg lehet a dolgokat álmodni. Ha semmit nem tudsz megtervezni normálisan, akkor kurva erősen kell kapaszkodni az álmokba, és ez - bár műszerrel nem kimutatható tényező - elég kemény meló tud lenni.
Mit gondoltok, mibe fáradok bele úgy hogy nyolckor már húz az ágy???

2010.12.29.
Teljesen friss vonatos sztori: mikor kell 50-ből egyszer percre pontosan indulnia, ha nem akkor, amikor eszkimó kezeslábasban taposom a havat, nagy hátizsákkal, és kezemben postai csomaggal (szeletelőgép), 6:28-kor, mínusz 10-12 tájékán?! Hát bazmeg, látja a paraszt, és mégis elindul, aztán meg tuti Szokolyán állni fog 10 percet, mert Pest felől késések vannak.

Persze 1 órával később kimegyek pontosan és akkor már 10 percet késik!!!
Milyen csokival, chips-szel, mosóporral lehet épp autót nyerni? Mondjátok meg, én megveszem!


De amúgy gondolom ilyen ez mindig, induló cégnél. (Ha nem ilyen, jaj nehogy megmondjátok nekem!!! ;)
Szóval továbbra is hit-remény-szeretet, és januárban már remélem pénztárgépgurigákkal is játszhatok kicsit.

Pályára állítva (vigyázz, hosszúúúúúúúúú!!!!)

2010.11.09.

Tegnap megtaláltam Norbi számát, és felhívtam büfé ügyben.
No, konkrétan az első lépés már az volt, hogy múlt héten megnéztem egy kiadó üzletet, ahol még csak azt tudtam mondani, hogy hüm-hüm-tetszik, de fingom se volt róla, hogy pl. mit nézzek az elhelyezkedés, tisztaság, tulaj-szimpátia és "WC-van-e" tényezőkön kívül. Ezek közül az elhelyezkedés kicsit necces volt, így nem pacsiztam le egyből, hogy oké, itt jó is lesz, a többit majd beleálmodom a helybe...(így szoktam régen.)
Szóval Norbi után már tudtam, hogy pl. az előkészítő részen meg a pult mögött ajtómagasságban csempe kell, az egész helyet meg nem árt szerződés előtt megnézetni egy HACCP-szakival, egyáltalán alkalmasnak ítéli-e. A berendezéshez is mondott kapásból olyanokat, amikről életemben nem is hallottam, mint pl. zöldségelőkészítő, vagy tojásmosó... (Mi a fasznak mosni a tojást, amikor nem héjastól esszük, mi?!)
No, nem oda Buda, szerinte 1,5M elég mostanság, amikor fél éves cuccokat töredékért adnak el az olyanok, akik fél éve belevágtak, de mégsem ment nekik.
Mi van? Hogy én is majd? No nem! Engem más fából faragtak ám!
Vegyük csak Dublint: kimentem 1 hónapra elég pénzzel, úgy hogy azt se tudtam első éjszaka hol alszom, nemhogy azt hol keressek melót, illetve milyen hivatalokban kell intézni előbb a szükségeseket. És nem jöttem vissza 1 hónap után, sőt!
Szóval már kicsit okosabban mentem a jegyzőhöz, aki elég kommunikatív volt, és atyai jóindulattal intett arra, hogy nagyon nézzem meg mit veszek ki, mert ugyan ő 2200 forintos illetékért, bérleti szerződésért (stb) már meg is engedi hogy nyissam a boltot, de ezt lejelenti 3 szervnek, akik 22 napon belül egyszer csak szólás nélkül bejönnek, és elkezdenek "bőcsködözni", hogy ide kellene egy páraelszívó, ide meg egy vészkijárat, oda meg egy "Vigyázz, ne ess hasra!"-tábla, és amíg ezek nincsenek meg, addig bezáratják a boltot, nincs pardon!
Már kezdtem is vizualizálni, ahogy egy kopaszságát 20 centis, zsíros tincsekkel oldalról takarni vágyó 120 kilós aktakukac közli velem:
- Kincses úr! Ezekkel a hiányosságokkal sajnos ma már nem lenne szabad egy vendéglátóipari egységnek üzemelnie... De megértem önt. Emberek vagyunk. Én mindig hajlok a kompromisszumra, csak egy nyelven kell beszélnünk... (kacsintás)
- (khmm-khmm), szóval-ööö...
- Negyven.
De nem hiszek senkinek, csak aki jót mond!
Megyek tovább, az ingatlanoshoz, aki ugyan semmi olyat nem tud, ami nekem jó, de önként megad olyan tippeket, amiket csak úgy látott (és lehet épp másik ingatlanos hirdeti), és amúgy is nagyon kellemesen elöltünk vagy 15 percet, amíg nem tudom eldönteni, hogy a szép arcán tartsam a szemem, vagy a melleit nézzem. Zu sammen: megint jobb kedvvel távozok, és megint meg kell jegyeznem: Vác tele van jó nőkkel, akik még kedvesek is tudnak lenni. Itt tényleg érdemes vállalkozni, csak talán más irányba kellene orientálódni...
A következő kellemes meglepetés rögtön az ANTSZ-nél ért, ahol nem egy szép nő, hanem egy fiatal srác fogadott, és az előzőekhez hasonlóan nagyon részletesen és segítőkészen írta le a szükséges teendőket.
A váciaknak valahogy kurvára van idejük foglalkozni az ügyfelekkel, nem igaz?
Még le is rajzolt nekem egy üzletet, ami nemrég nyílt, milyen is kábé egy elviteles szendvicses. Megtudtam miket várnak el még a magas csempézettségen kívül, és volt ami több lett a Norbi-verzióhoz képest (pl. vízminőség-vizsgálat: 24.000 forint, meg kémiai kockázatbecslés: 20.000 forint) de pl. ilyenek is elhangzottak:
- A tisztasági meszelést nem várjuk el minden bérlőváltásnal. Ez szubjektív megítélés alapján megy. Én például bemegyek, és ha tisztaság van, akkor rendben van.
- A zöldség-előkészítőre sokaknak nincs hely, így elég csak egy külön csap a paradicsom és paprika mosására, a többiből meg persze csak azokat lehet venni, amik gyárilag csomagoltak. (Basszus, előre hámozott hagymát kell venni, mert a piaci földes, és nem moshatod le az alatt a csap alatt, ahol mosogatsz!) Tojásmosó sem kell, csak olyan tojást kell venni, ami szintén gyárilag csíramentes!
- Hűtő viszont elég egy is (hurrá!): mivel minden felvágott, sajt és zöldség is gyárilag csomagolt, akár különböző polcokon tartani is elég.
- Hamburger, hot-dog, sültkrumpli, vagy bármi "meleg" étel is belefér, ami 100% gyárilag előkészített cuccból van, csak a nyers alapanyagokat kell mellőzni.
Okés, a végén tegeződtünk, és megadta a HACCP-s emberkét, meg az állategészségügyist, meg hogy skicceljem le a bérelni kívánt üzlet tervrajzát + a saját verziómat, hogy mit csinálnék belőle, és mailben küldjem neki, majd megmondja átmenne-e vagy sem.
Nem tűnt olyannak, aki feltétlen jattoltatni akarna mindenkit.
Ezután már félig szakértőnek is éreztem magam, amikor megnéztem a következő üzletet, és már az Okoska-álarc is lecsúszott néha a homlokomról, amikor a viharvert nyugdíjas piacossal elmélkedtünk, hogy is lehetne kialakítani a 12 négyzetméteres helyet:
- Hát, ebben a sarokban lehetne akár egy kis asztalka is...- mondja
- Dehát az nem lehet, mert akkor ha helyben fogyasztás van, akkor a vendégeknek is kell WC-használatot biztosítani.
- Ugyan már! Nézze, itt az egész piac és egy nyilvános WC van. Van olyan húsüzlet, akiknél még az alkalmazottnak sincs saját WC-je.
Szóval megtudtam, hogy volt itt már savanyúságos, meg Fornetti is, és pl. egyik sem csempéztette ki a WC-t, a vízminőség-vizsgálaton persze akkor is megbuktak, amikor a tulaj a saját lakásáról adott mintát, de egy kis csúszópénzért aztán meglett az eredmény. Arról is beszélt, hogy a Fornettis azért bukta a bizniszt, mert 1 pedagógus volt, aki felvett egy alkalmazottat, de 1-2 hónap után nem volt elég forgalom. Viszont a villanyszámla azt mutatta, hogy a sütőben kábé hatszor annyi pogácsa sült ki, mint amennyi elkelt...
Még jó, hogy nem vagyok pedagógus, és megsütöm én a saját pecsenyémet, köszönöm szépen :D
Mivel éhes voltam, elmentem még arra a helyre, amit ANTSZ-es cimborám nemrég okézott le, és annak az alaprajzát vázolta fel példaképp:
A kábé 8 négyzetméteres kiszolgáló-részben egy nő + egy 18-forma csaj, utóbbi meglehetősen ideges, mintha első napja lenne. A nő végig igazgatta, hogy is kell összerakni a hamburgert, meg ilyesmi. Lehet ő a tulaj, aki hamar be akar tanítani egy rabszolgát, hogy ne kelljen sokat bent lenni? A pultra nagy betűkkel kiragasztva: helyben fogyasztani tilos! (Ja, a WC miatt.) Biztos nem volt még meg az első 1-2 csekkolás, és mindent betartanak a nagykönyv szerint. A szendvicseik más cégtől vannak, előrecsomagolva. Voltaképpen semmi eredeti nincs, ami minden kedvességük ellenére tök lehangoló. Akartam enni egy túrós palacsintát a tesztelési vágynak és a hirtelen támadt igénynek engedve, de az épp már nem volt, csak lekváros vagy nutellás. Jóindulatból elfogadtam a helyette felkínált Túró Rudit, amit pofátlanul HELYBEN elfogyasztottam, míg vártam a kiscsaj bénázására, hogy összerakja a tökéletes burgert, ami ugyan nem volt rossz, de kicsi volt, és rá kellett segítenem egy piaci lángossal később.
Összességében:
Ahogy annak idején vettem egy házat, mert miért ne, most várhatóan nyitok egy szendvicses kis boltot, mert miért ne?
Ahogy a ház is megvan (sőt, folyamatos fejlesztés alatt áll), úgy a bolttal sem fogok mellé, ha Fenti Tesó is így látja, és ha máshogy látná, már rég felvettek volna valami tiroli hotelbe, de hát nem így történt...

2011.11.11
Azóta megnéztem még két üzletet, és elkezdtem hűtőpultokat is keresni.
Meg persze más dolgom is volt, így sokra még nem jutottam. A két üzlet más-más szempontból szimpatikus, de az ördög nem a részletekben, hanem a bérleti díjban lakozik, és ez a 45-ös javára billenti a mérleget a 120-as ellenében.

2011.11.14.


HA IGAZÁN BAJUSZT AKARSZ NÖVESZTENI (VAGY LEVÁGNI A TÖBBI SZŐRT ÉS CSAK AZT MEGHAGYNI), NEM MÉSZ ODA HÁROM EMBERHEZ, HOGY "SZERINTED JÓL ÁLLNA NEKEM A BAJUSZ?". EGYSZERŰEN MEGTESZED. NEM ÉRDEKEL, JÓL ÁLL-E MÁSOK SZERINT, LÁTNI AKAROD, MILYEN LESZEL BAJUSZOSAN.

Ha igazán bajuszt akarsz, az énképed máris egy bajuszos ember: már megteremtetted magadban.

Hát kicsit én is így vágtam bele a büfézésbe.
Amíg nem voltam benne biztos hogy megteszem, addig szondázgattam a baráti kört.
Amikor már ott tartottam, hogy nem csak lófrálok Vácon fel-alá, hanem üzleteket néztem meg, és bementem a jegyzőhöz meg az ANTSZ-hez, akkor nem szóltam szinte senkinek.

Ekkor már lélekben büfés voltam, és mellesleg: szakállas, mint Rumcájsz.
A szakáll nem csak lustaság kérdése. Tulajdonképpen kurvára van idő a kis borotválkozási szertartáshoz, amikor nem kell dolgozni. Az enyém most inkább kinyilatkoztatás: nem kell többé főnök, vagy cég, aki megkér vagy utasít rá, hogy vágjam le! Magam ura leszek. Magam ura VAGYOK.

2011.11.16.

Óh, bassza meg! Szinte sírok...
A piacon lévő kis üzletbe beleéltem magam, és már vizualizáltam, milyen jó is lesz hétfőn nyitás előtt a gombaszakértő szomszédnál kezdeni a vasárnapi sétán összeszedett cuccossal, meg ilyesmik. A dolog ott bukott meg, hogy mivel lassan reagáltam, tervet rajzoltam, beküldtem az ANTSZ-es srácnak véleményezésre, de pénteken nem válaszolt, én meg gondoltam a hétfőt még megvárhatom, ne érezze a kedves bácsika, hogy annyira kellene az a bolt nekem. Hétfőn még nem volt ANTSZ válasz, kedden bementem, tökre bíztatott a srác, és rögtön hívtam a bácsit, aki nem kiadta addigra??!!!

Ilyenkor mi marad más, mint hogy összeszedni magam, és tovább, és tovább!
Elsőnek sokan valószínűleg azt a tanulságot vonnák le, hogy azonnal minden ingatlanoshoz be kell köszönni, Vác minden zegét-zugát be kell járni, van-e még hasonlóan kedvező lehetőség.

Én kimentem az erdőbe sétálni, Szokolyán...

Nem épp praktikus és célravezető technika, de valahogy energiát kellett szerválnom a csalódás után. Az én "technikám" ugyanis elég spirituális, akkor is ha materiális dolgokról van szó. Azt gondolom, hogy be lehet gyűjteni 15-20 kiadó helyet, ki lehet szelektálni ebből a felét, meg lehet nézni 6-7-et, és tervet készíteni 3-ra, amiből aztán lehet azt az egyet, amit kiválasztunk, épp ugyanígy kiadja a tulaj az orrunk előtt. Persze akkor mehetünk a már szintén kidolgozott B és C tervre, de az már nem az igazi.
Az igaziban hinni kell, és ha kell, majd megtaláljuk egymást.
Pl. még mindig lehet, hogy a cég, amelyik kinézte a piaci boltot, péntekre talál egy másikat, és nem mennek el a szerződést aláírni, a kisöreg meg tökre örülni fog, hogy én jelentkezem, és kiveszem.
Ha nem, akkor nem ez volt az igazi, ilyen egyszerű!

Tovább nem ragozom, mert az kifogáskeresgélés lenne, és nem akarom az "ezo-bio-öko-meditációt" levinni kutyába...

2010.11.19.
Sajna elég eredménytelenül telnek a napok, de nem hagyom abba, megyek tovább!
Tegnap bejártam 1 nagy távot Vácott, láttam hogy semmi nincs a kis belvároson kívül, viszont jól beleállt a fájdalom az achillesembe :(
De a végén jót dumáltam 1 újabb ingatlanossal, aki adott is használható tippet.
És aztán már csak kíváncsiságból is megnéztem a pesti árakat, és leesett az állam, milyen tip-top, frissen felújított üzletet is találni váci áron!!! Meg is néztem magamnak pl. a Tátra utcát, és már "profin" szaglásztam körül: milyen boltok vannak, miért jó-miért rossz, stb. Ha hidegvérrel kihagyom az összképből, hogy a boltszomszédom (egy reformélelmiszeres, minimálkínalatos kis üzlet) alkalmazottja egy nagyon szép, és kedves nő, akkor sajnos nem éri meg: van jól menő(nek látszó) szendvicses kb. 100 méterre, és az 59+rezsi az 90/hó + jelentős átszerelések kellenének ANTSZ miatt, és persze még a jogsi sincs meg, szóval vicces lenne minden második nap expedíciós bálazsákkal menni anyagbeszerzésre.

De maradok optimista, hiszen a végén úgyis minden kialakul, illetve egyensúlyba kerül. Az élet rendje már csak ilyen...

Inkább csinálok egy camambert-gyakorlatot mezei zsemlére:


11.23.

A bőség oldaláról kell közelíteni!
Ha arra gondolnék, milyen nagy fába vágom a fejszém, mennyi kockázatot vállalok, és mi lesz ha mindent elbukok, akkor a vonzás törvényének megfelelően szépen el is buknék mindent.
Ahogy látom magam, fehér pólóban, mosolygósan szendvicsvajat kenni, rendelést felvenni, kész "alkotást" fotózni és feltölteni, nap végén hazafelé kanyarogni a kettesen, szabadnapon nyugiban kertészkedni, no ezek a képek vonzzák be a valóságot.
A képekkel törődni kell!
Ha például látszatra csak ülök a számítógép előtt, és épp egy képet vágok meg kicsit, hogy aztán posztoljam egy komszájton, és ez a kép a jenői ház valamelyik részéről készült, akkor nem csak az időm baszom el! Amikor legközelebb megnyitom, akkor majd jól fog esni: itt tartok, ezt is megcsináltam, stb. Valójában "dolgozom a házon" ilyenkor. A képek erősítik meg bennem, hogy a birtokomban van, még ha az ERSTE Bank hitelkimutatása mást mond is. Azáltal marad meg nekem a házam, hogy abban a tudatban élek, hogy az enyém, és nem az által, hogy fizetem a hitelt!

2010.11.29.

Mégsem mentem Pestre, így volt reggel egy lyukas órám vezetés előtt.
Persze megint rohantam itthonról >>> éhes vagyok. (Ez tök véletlennek hangzik eddig, mi?)
Bemegyek a réteseshez, mert éhes is vagyok, meg ahogy alakul a helyzet, nem tudom lehet-e normális üzlethelyiséget találni, így eldöntöttem, hogy merészen meg fogom kérdezni a nőt: akarna-e esetleg társulni? (Merthogy nála is ki van írva a szendvics, de mégis csak rétes van, az üzlet meg kong az ürességtől...)
Az már külön bíztató, hogy a bejárati ajtóra ki van plakátolva: "Asztrológus, szellemi gyógyító, lelki tanácsadás, kártyajóslás". Sejtem, hogy ez csak a nő a pult mögött lehet, és ha ilyen témákban utazik, akkor jó helyen járok.
Szó szót követ, a szendvicsről és rétesről áttérünk az ezoterikus vonalra is, miközben eszem egy káposztás rétest, és a végén nagyon szuggesztív tekintettel azt mondja:
- Menjen vissza a piacra! Van ott több kiadó üzlet is. Magának nem az üzletházban van a helye. Magának olyan kell, ahol látják. Ragaszkodjon hozzá!
Whatever, van még vagy 20 percem, megyek a piacra, és ott is van a kitűzött plakát: KIADÓ. Pont szemben azzal, amin úgy búsultam múltkor, és persze észrevettem volna akkor is, ha ott ez a hirdetés, de nem volt. Ez egy tök friss hely!
Véletlen?

Másnap megnézem a tulajjal, aki már mögém is beszervez egy helyi testvérpárt, a végén kiderül: ők is kajáldát szeretnének.
Míg fogorvosnál vagyok, kicsit beúszik a kép, hogy ezek gondolkodás nélkül virítottak vagy 50-et előlegnek, és megint elbasztam, de azért felhívom a tulajt, Zsombort:
- No, kivették a srácok?
- Pistikém - mondja - te voltál ott előbb. A fair az fair, mondtam nekik, hogy várjanak egy napot, ha nem jelentkezel, akkor övék a lehetőség.
Hát ennél nagyobb jelet nem szoktak küldeni fentről, szóval meg is állapodtam vele egyből, hogy másnap kifizetem a decembert, meg a többit megbeszéljük.

Cégalapítás kapcsán:
Korrekt ügyvéd, kedves titkárnő és nagyon aranyos könyvelő.
Azt hittem, hogy a kedves emberek Vácon teremnek, de már látom: ahogy ezt az egész büfé-bizniszt elkezdtem, csupa jó emberrel találkozom.
Ráléptem a "Sárga Útra" :)
Olyan vigyoroptimista vagyok, mint Ed Bloom a Big Fish-ben :)
Mellesleg ügyvezető igazgató is vagyok, és hiába kicsinyíteni a dolgot azzal, hogy az tevékenységi köreim nagy része szendvics és salátagyártás lesz, azért ne feledjük a legfontosabb CEO-feladatot: vízióval rendelkezem! :D
A büfé azért fog menni, mert a fejemben már most megy!
Nincs mese!

Azért, hogy mégse higgye senki, hogy ilyen egyszerű:
Kb. December első két hete:
Rendszeres gyomorideg délelőtt, amíg el nem intézek valamit, de ha az nem úgy alakul, ahogy számítottam, akkor egész napos is lehet.
Persze „normális”, hogy megijed az ember, ha látszólag csak szórja a pénzt, és még semmi haladás, illetve annyi, hogy az üzletbe műanyag csövek és gipszkarton elemek kerülnek be, a padlón pedig ott hever egy 120 centis hűtővitrin. Meg, hogy az APEH már tud a cégről, a kassza is regisztrálva a Fehérló és Fia Kft. nevére (pár perces meló - 26.000 Ft), a postaláda elé kikerült a minimál-ipari „cégtábla”, van bélyegző is, és az Önkormányzat, meg a Statisztikai hivatal is tudja mit csinálok. Írtam taggyűlési jegyzőkönyvet, amelyen az öcsémmel elfogadjuk, hogy az ügyvezetői tevékenységet munkaviszony keretében végzem. Ennek kapcsán be kell jelentnem magam a cégalakulás kezdetétől, csak hogy fizessek még ilyen-olyan járulékot is már decemberben, amikor az első kávét, teát vagy szendvicset kábé még csak 2011.01.10-én üthetem be a pénztárgépbe.
A salátakészítés felejtős, mert ez büfé-kategória, nem hidegkonyha. Tök mindegy, hogy soha nem lett semmi bajom, ha a majonézt nem tettem hűtőbe nyáron sem (hála az E-valamelyiknek), a jó saláta meg elvileg amúgy is 1-2 órás „pihentetés” után az igazi, kockázati szempontból (HACCP: Hazard Analysis Critical Control Point) ha már összekevered a friss zöldséget majonézzel (esetleg merészen joghurttal), akkor el kellene adni 4-5 órán belül, hiába lenne végig hűtőben. Mivel tudják, hogy ezt úgysem képesek nyomon követni, inkább nem engedik és bazmeg!
Kiszállítás szintén felejtős, mert ugye nincs olyan kategória, hogy „szobahőmérsékletű szendvics”. (Pedig általában úgy esszük meg, nem igaz?)
Ami hideg, azt hidegen kell tartani, ami meleg azt melegen. (Nem vagyok nagy pizzarendelő, de mindig melegen kapjátok???). VAGY: sushi házhoz szállítás esete >>> ha már sonkás sajtos szendvicset nem küldhetek ki, akkor ezen elv alapján úgy várnám el a sushi-futár érkezését, hogy akciófilmbe illő alumínium kézitáskát vesz elő, amin digitális kijelző számol vissza a deadline-ig, és felnyitáskor úgy sziszeg, mint egy űrállomás-siló ajtaja...
De ezzel vége a panaszoknak, mert így nem lehet!
Ami nem öl meg, az megerősít! A kávé nem lehet olcsó ÉS finom! A kávé olcsó lesz, mert azt a 20 melóst mindenképp le kell halászni, akik a szomszédban a mélygarázson dolgoznak! A szendvics viszont nem lesz olcsó, mert az FINOM lesz!
Aki nem hiszi, járjon utána!

Tízmilliószoros nap (2010.10.29.)

A vonaton is mindenki szokatlanul tisztának és mosolygósnak tűnik, mintha ünnepre utaznának.
(Persze a laposan bevágó napsugarak és a MÁV által ritkán eltalált fűtési hőmérséklet is segít a komfortérzetben.)
A vezetés nem nagyon megy, sebaj! Sietek haza.
Az idő egyre jobb, hirtelen eszembe jut, hogy ideje lenne fűzfaágakért menni, vagy lecsúszok az ültetésről idén ősszel.
Bringára fel, nátha most nem számít! A tó beépített felén persze nem merem előkapni a fűrészt, mert a fák vagy a horgászegyesület, vagy az ÖK tulajdonában lehetnek, és egy ilyen napon nem akarok semmilyen kalamajkát vagy akár csak sanda pillantásokat sem.
A másik oldalon is sokáig csak a stégek mellett haladok, de aztán hálistennek jön a beépítetlen szakasz, ahol már az is puszta felüdülés, hogy tolom a cangát egy kis ösvényen, amit vastagon belep a ságás-vöröses avar, és nem zavar senki. Fűzfa ugyan itt nincs, de sebaj! Szemezgetek a juharcsemetékkel, aztán neki is ugrok egynek, és hopp: kijön gyökérrel, ahogy kell. Oks, még 2-3-at kikapok, és a biciklilakattal épp oda lehet fogni a vázhoz, szóval az se számít, hogy megint felkészületlenül indultam el.
Kiérek a rétre, ahol a pocsolyákból békákat, a bozótosból őzeket ugrasztok meg.
A fűrészt se akarom szüzen hazavinni, ezért valami ismeretlen fáról is vágok két ágat, hátha meggyökerezik. (Biztosan túléli, tudom én ezt igazából!) Aztán még, hogy feltegye a pontot az i-re, ott egy szép, terebélyes fűz is, könnyen elérhető ágakkal, amiből hármat még fel is tudok pakolni.
Nem messze épp elhalad a kis, piros BZMOT, így könnyű belőni az irányt a réten át a Jog utca felé. Elkerülöm, hogy a jó palócok holnap rólam beszéljenek a vonaton:
- Te Józsi!
- Heee?!
- Nem láttad tennap a Bolond Pistaát?
- No, melliket?
- Há, amelyik a Jog uccában vett házat. Ott kerekezett valami vesszőkkel, isten tudja, mit akarhatott velük...




Szépen hazaértem hát, és lett volna időm komolyabban megfontolni, melyik csemete hová kerüljön, de persze a komoly megfontolás még mindig nem barátom, így elég hamar elföldeltem mindet. Jó lesz, ahol van ,vagy ha nem, hát újra ki lehet ásni amíg kicsi, nem?

Legalább volt időm a lemenő napban kicsit álldogálni a kertben, mert miért is lenne az embernek kertje, ha csak agyal rajta, mit hová tegyen, minek milyen karót faragjon, milyen mélyre szúrja, hogy kötözze ki, aztán meg egy pillantást se vessen az egészre?! No, én inkább gyorsan elintézem, és aztán olyan szeretettel nézem, hogy akkor is megmarad, ha nincs rendesen kikarózva.
Ez nekem jobban megy...
A házban folytatódott a pozitív hangulat: tetszett a konyha, tetszett a fürdőszobaablakba frissen bementett négylevelű, és muskátli kombó,
és persze a lángok, amikor begyújtottam a cserépkályhába. Ideális volt az erre a napra tervezett kis "feladathoz", amit most persze nem részletezek, mert a nyilvános "lel.ki.rakat-rendezés" igazából nem célom. Vagy ha igen, bocsánat érte, azért biztos senkit nem bántok vele...
A lényeg: egy békés, szép, őszi nap, ami megerősít a hitben, hogy jó irányba megyek, akkor is ha látszólag nem megyek sehová :)

Ez így kerek: part deux

2010.09.16:
Pont hét hónapja szorongó szívvel kerestem a kollégákat Ferihegy kettőn, hóesésben landolunk Kölnben, és jó érzéssel nyugtáztam, hogy nem egy bulgár mosogató a szobatársam.
Most lenne még hátra több, mint két hónap, de köszi, leteszem a lantot.
És ez így kerek, így egész.
Nem befejezetlen sztori, mint a fősulik, a jogsi, vagy a tetkó a bal lábamon (ebből is kettőt be lehet még fejezni :)
Ez most az a helyzet, amikor az mondom: ennyi elég volt, lapozzunk! Ha lehetséges, nem is kérek többet a hajókázós életből.
Most fókusz Ausztrián, de előbb kérek egy kis időt Diósjenőn :)
Persze nem olyan egyszerű azért:
Megjátszott lerogyás a folyosón két jó tanú láttára, és aztán első lépésként csak vissza a mosodába, hátha az még megy, de másnapra már az sem, mert már a lépcsőzés is nehéz. Anikó röntgenszemei tapintják a szimuláció felépítését a bőr alatt, és persze nem adja könnyen. Előáll a hajós recepttel: fájdalomcsillapító és energiaital vagy ginseng. A műbicegés néha valódi és a térdem néha ténylegesen nyilall már, nem csak térdeplés és guggolás közben, hanem csak úgy, egy helyben állva. Remélem nem kavar be az agyamba, és könnyen levetem a leplet, amint Diósjenőn leszek.
Ez a pár nap, amit én "ghosting"-nak nevezek:
Olyan szitu, amikor már fél lábbal kint vagy valahonnan, de még kénytelen vagy jelen lenni, esetleg dolgozni is. A többiek kerülnek, átnéznek rajtad, mert megint több dolguk lesz egy kicsivel, ha nem élesben vált az új ember, vagy nem elég tapasztalt. A felém küldött rezgéseket magammal viszem az ágyba, alig alszom. A mozdulataim lassúak, az agyam igyekszem nem járatni.
De hétfőtől szabad vagyok, így vagy úgy :)

Day 200

Emlékszem Ridley Scott egyik ballépésére, a G.I. Jane-re, amikor a doki megkérdezi Demi Moore-tól, miért is csinálja ezt az egészet?
- Hogy felrobbanjon bennem a szar.
Hát, én nyilván nem ezért csinálom a Cabin Steward melót, meg persze gondolom azért ennél keményebb munkák is léteznek, de a mosoda után most tényleg úgy érzem magam, mint egy valódi kiképzésen.

- Nem hagynak aludni!
- A meetingen a Hausdama mocskos módon megalázza a "legjobb barátod", de nem szólsz, üres tekintettel nézel, mert még egyelőre te is a "főtörzs" jó embere vagy, és nem akarod elbaszni. (Amúgy sincs legjobb barát a hajón, ezt már rég lehet tudni...)
- A szokásos meló mellé teljesen váratlan helyzetekben új feladatokat kapsz, de azért legyél kész mindennel, amit egyébként is elég nehezen teljesítesz.
- Nincs időd munkaidőben enni, néha nem lenne idő még WC-re menni sem, ha nem az lenne épp a két óránkénti side-job, hogy tedd rendbe a nyilvános férfi WC-t.

Persze ha beleszoknék, és ismerném az összes levágható sarkot, amivel még el lehet passzolni a kabint, akkor lazább lenne, de sokkal akkor sem lenne több időm, és az is össze-vissza, nem mint a mosodában, ahol majdnem minden nap egyforma volt, és majdnem minden nap végén le tudtam lapítani egy bő fél órát (Így már csak 11,5-et dolgoztam a márciusi 13 helyett). Most alsó hangon megvan a napi 11, de minden negyedik nap Stand-By Duty, ami lehet 15, de akár 16 is.

De nem akarok panaszkodni, és igazából írni sem kellene minderről, hiszen a jó robotot arról lehet felismerni, hogy nem is tudja: ő egy robot. Csak megy, és csak a következő lépésre figyel. Amikor az elején nehéz időket éltem a mosodában, akkor is így működtem. Aztán megszoktam, rutint szereztem, és már volt időm gondolkodni, sőt! Az idő nagy részében nem is voltam jelen, mert a zenémmel a fülemben, a vasalós-sarok magányában igen könnyű az átjárás másik világokba. (Nem is csoda, hogy sokan furcsának tartanak, hiszen ha belefeledkeztem, másra gondoltam, lehet épp úgy ment végig a kezem egy nadrágszáron, mintha valaki hátát simogatnám, vagy csak úgy formálnám a csít a tenyeremmel...)
Addig jó volt, amíg nem kezdtem el egyre többet kérdezni, hogy ha vannak másik világok, akkor mit csinálok én itt? Vagy igaz lehet-e hogy itt kell lennem ahhoz, hogy egyszer majd egy ilyen világba tartozzak? Nem tudom. Talán. De mi fáj? Mi hiányzik? Miért szóltak már megint hozzám? Mikor lesz vége? Mikor???
No, innentől már ember vagy, nem robot, és ez itt a hajón nem feltétlen áldásos.

Az utóbbi két hétben ritkán voltak emberi megnyilvánulásaim munkaidőben, az esetleges bosszankodást kivéve. Nem tudom, talán ez szomorúbb annál is, hogy fizikailag hogy érzem magam. A Pest-Amszterdam vonalon rendszerint kimegyek pozitív energiákat bezsebelni Bécsben egy templomba, Melkben egy ártéri erdőbe, Nürnbergben is egy erdőbe (mindig ugyanahhoz a fához), Regensburgban egy parkba vagy esetleg kicsit a katedrálisba, Rüdesheimban a hídromhoz. Most csak Melkben voltam, de ott is olyan zombi fáradtan, hogy a szokásos "de jó is a természetben" érzés helyett csak bambultam egy darabig, aztán visszamentem a kabinba aludni egy órácskát.
Talán ez egy jel, hogy ideje lenne komolyabban elgondolkodni azon, hogyan tovább, mert így ez nem lesz jó, még akkor sem, ha estleg jó jattokkal kompenzálnák a robotolást. De a pénz elég itt jatt nélkül is, meg persze a pénz nem boldogít, csak úgy kell.

Kicsit később (203)

Tudom, Haitiben még mindig rosszabb, de az első embarkation day (az előző napi stand-by-jal együtt) remélem hátralévő életem két legkeményebb melós napjaként marad meg a krónikákban.
Most (17:47) kábé először ülök le 30 másodpecnél hosszabb időre reggel 4:45 óta, és ebbe a szarás is beleszámít. De mindjárt menni kell még vissza, mert hatkor is jön egy csapat, és roomingolni kell, kellemesen kitöltve azt az időt, ami alatt enni lehetne a 18:30-as meetingig, ami után még kábé este tízig futkosok, hacsak nem tovább.
Ja, és még aztán kitalálták, legyek modell a mentőmellény használatához. A HM rámrakta a cuccot amikor még a beszéd nagyja hátra volt, így vicceskedhettem a rooming közben, hogy "Ne aggódjanak, nem süllyedünk". Ez még rendben, de emiatt nem csak a vacsorát, a meetinget is lekéstem, így időn túl kellett leszámolnom a csokikat, meg az egyéb bizbaszokat, amiket első este be kell tenni, és késve indultam el a section-be. Ilyenkor persze duplán szopás az ilyen késés, mert akad 1-1 nagyon elkésett vendég, akinek csak az említett bizzbaszokat kell bedobni, és ki van pipálva a szoba, de ha közben megjön, lehet lehugyozza a WC-t, összefröcsköli a tükröt, ha meg még zuhanyozni is van ideje, az már katasztrófa.

No mindegy, a napnak még nincs vége.
A 14 szobát ledaráltam 20:45-ig (rekord!), csak hogy megtudjam: meeting lesz, nem mehet el senki, meg kell várni, amíg mindenki végez. Jójó, ki van még? Mariának van még két kabinaj, felcaplatok a másodikra segíteni, legyen már vége a npanak! A két kabinban otthon vannak, megoldom pár perc alatt, mert tudok angolul, és tudom úgy kérdezni hogy van-e szükségük valamire, hogy a válasz az legyen, kb: "I'm all right, thank you". Maria ebbe kicsit belebonyolódna...
Meetingen a "Főtörzs" ködbe burkolt lebaszásokat ereget az általános morálra, amit nem bír, mert csak pozitívul ért, és a végén beveti a szopatórakétát: akkor most mindenki tízig dolgozik, segítünk a mosodában.
Bassza meg, sírni tudnék, de nem olyan családból származom én.
Elvagyunk még 21:30-ig, amikor már látványosan csak álldogálunk a polcoknak dőlve, és Anikó jó zsaruként jön vissza: mehetünk pihenni.
Hurrá!
Másnap 6:30-as reggeli, akkor 6-kor csekk, troli félig üres, szóval ébresztő 5.20-kor legkésőbb. Egész nap mini Bounty-t, Raffaello-t, és hasonlókat ettem, amit esténként rakunk a párnákra. Nem mintha désmálhatnánk a raktárban, csak éppen egyik kedves betegem így sakkozta ki, hogy ne kelljen jattolni: összegyűjtötték, és egy kártyával együtt (Thank You, Istvan!) bedobták egy szatyorba. (A Szegénységi Bizonyítványukat azzal állították ki, hogy az egyik csoki fel volt bontva, és a fele hiányzott!)

Szóval valahogy nem megy csak úgy bedögleni este tízkor, a régen várt zuhany után, hanem felmelegítem a rendesnek nevezheő, félretett kajám, és felbontom a bort, amit egy rendesebb vendégemtől kaptam, és pötyögök kicsit. Otthon, az ágyamban.
Aztán alszom kábé 5 órát, és megint kezdődik egy nap.

Megéri?
Tényleg nem tudom.
Tényleg nem tudok semmit?